Mindörökké, Erdély

Beszélgetõ-kötet a Kossuth-díjas Szervátiusz Tiborral

„Az egyik igen nagy fájdalmam, hogy az anyaországban is kisebbségben él szellemileg és lelkileg a magyarság, s ma inkább, mint bármikor. Ha ez az anyaország egy valódi nemzeti állam lenne, könnyebb lenne a végeken élõ magyarok sorsa, reménye is, mint arra néhány évig volt is példa. Szerintem magyar politikus soha nem mondhat le az elszakított területekrõl, lakóinak jogairól” – vallja Szervátiusz Tibor, Kossuth-díjas szobrászmûvész a tavasszal megjelent Mindörökké, Erdély címû beszélgetõ-kötetben. A Kairosz Kiadó gondozásában, a Magyarnak lenni népszerû sorozatban Szervátiusz (Babiczky) Klára, a mûvész felesége, értõ társa kérdezi a neves alkotómûvészt, aki az utóbbi években visszahúzódva, csöndben alkot…

A mûvész életének fontosabb fordulópontjait érintõ kötetben olvashatunk a pálya indulásainak nehézségeirõl, a küzdelmes menekülésrõl Erdélybõl, Babba Mária szerepérõl, az erdélyi- és a magyarországi kisebbségi létrõl, valamint szembesülhetünk Szervátiusz Tibor tiszta, következetes gondolataival: „Az egészben az a legtragikusabb, hogy ez a kis Csonka-Magyarország tele van belsõ ellenséggel. Ez az, ami érthetetlen. Ugyanis, ha ez az ország nem áll talpra, nem erõsödik meg minden területen, akkor az elszakadt területek magyarsága számára is reménytelenné válik a helyzet, a sors. Ezt a beteg országot kellene meggyógyítani, talpra állítani, s innen megszervezni a világban szétszóródott magyarságot. Ehelyett most belsõ ellenség, vezetés irtja és pusztítja mindazt, ami magyar, ami tisztesség és becsület.”

Szervátiusz Tibor Erdélyben, Kolozsváron született, ott töltötte gyermekéveit, s megható élményeket õriz a 40-es évek történelmi idõszakából, a legemlékezetesebb számára Erdély visszacsatolása: – „A kormányzó, Horthy Miklós és felesége 12-én érkeztek. Az elõzõ napon többek között Tamási Áron, Teleki miniszterelnök beszélt. Tamási szavait sosem felejtem. Azt mondta: az igazságot is meg lehet szokni. Mármint a románoknak. Horthy pedig békés életet, egyenrangúságot ígért mindenki számára… A katonák a fõtéren térdig jártak az eléjük szórt virágban, az emberek sírtak és nevettek, csókolgatták a katonákat, szorongatták a kezüket, egymás nyakába is borultak felszabadult boldogságukban. Hiszen annyi megaláztatás, nyomorúság volt a megelõzõ években az osztályrészünk… Egyébként még a döntés elõtt „… láttam, amint a paplanból elõvesznek, áhítatos mozdulatokkal kicsomagolnak egy nemzeti színû zászlót s megcsókolják. Ez volt az én nevelõiskolám.”

E cikk szerzõje, ha Kolozsváron jár, minden alkalommal betér a kolozsvári Szent Mihály templomba, ahol a baloldali hajó kápolnájában megtekintheti Szervátiusz Tibor csodálatos fehér-márványból készült Pietáját. A mûvész így vall errõl a szobráról: „A Szent Mihály templomot éppen akkor restaurálták, 1957-ben, s ebbõl az alkalomból kértek fel a Pieta elkészítésére. Magyarvistáról hoztak nekem gyönyörûen épített bivalyszekerekkel követ… Három alak áll a kereszt alatt, balról a Szûzanya, jobbról arimateai József tartja Jézus testét…Ott van a torony alatti kápolna falában, az emberek nagyon szerették, fényesre simogatták Jézus lábait. Egy idõben, a dühöngõ Ceausescu-diktatúra idején ugyan elkerítették, nehogy baja essék. De immár másfél évtizede hozzáférhetõ megint, legalábbis a szemnek.”

A mûvész a megbízást Márton Áron püspöktõl, Erdély legendás hírû fõpapjától kapta, igaz csak közvetve, mert akkor már szobafogságban volt Dél-Erdélyben, Gyulafehérvárt. Áldását küldte a tervre, azt üzenvén: nagyon tetszik neki.

Szervátiusz Tibor diplomamunkáját, a kétméteres ülõ Ady szobrot elkeseredésében szétverte, mert a Bukarestbõl érkezõ fõ mûvésztanárnak a magyar származású tanár azt mondta: ez egy szifilitikus, alkoholista magyar költõ, s legyintett. Késõbb azonban megalkotta ismét Adyt, mellette Móricz Zsigmondot, Bartók Bélát, Szabó Dezsõt és Németh Lászlót, mert erõsítést adtak a mûvésznek a kisebbségi sorsban… Mellõzése idején édesapja állt mellette, mert egyébként éhen is halhatott volna… Nehéz körülmények között alkotott, a híres Dózsa szobrába belesûrítette bukásainkat, tragédiáinkat, a késõbbi tüzes trónjainkat. „Benne vannak tehát a késõbbi forradalmi bukásaink, de benne van Trianon is. Tulajdonképpen Trianon teljes kifejezése, mivel a végtagjai hiányoznak, levágták, leégették. Megmaradt a törzs, amely kegyetlenül vergõdik, szenved, kínlódik az életért, a megmaradásért…”

E tragikusan fájdalmas, ám mégis mindig gyõzedelmeskedõ sorshoz tartozik néhány el nem készült alkotás is. Az egyik a Szent Korona Emlékmû, a Hadak Útjával, mely a Dunán ívelt volna át, mely a folyó két partján egy szkíta szarvasból szökött volna a magasba. „Ezt csillogó, rozsdamentes acélból szerkesztettem volna, szabálytalan csillagok özöne egy vastag szerkezeten. Alatta, a vízbõl egy hatalmas szikla emelkedett volna a folyó közepén, s rajta mintegy tíz méteres nagyságban állt volna Boldogasszony bronzból készített alakja. A Tejút fölött a Szent Korona hû mása ragyogott volna egy sugárkévében. Azt szerettem volna, hogy legyen egy olyan szimbóluma a fõvárosnak, mint Párizsnak… Nem valósulhatott meg, sem akarat, sem pénz nem volt hozzá” – mondja a mûvész. Ám mint tudjuk, a tiltások ideje is lejár egyszer, Szervátiusz Tibor pedig még él… Szûz Mária szeretete mindig vele volt és nem hagyta el õt. Erre így emlékezik: „…amikor a Menaságon nyaraltam, gyalog, mezítláb zarándokoltam a felnõttekkel együtt Csíksomlyóra, több búcsún is részt vettem. Csodálatos élményekben volt részem…Része lett életemnek a Magyarok Nagyasszonya gyermekkoromtól kezdve. Sõt, mondhatnám, születésem pillanatától fogva, hiszen édesanyám az õ oltalmába ajánlott engem. Ez kísért aztán végig egész életemen, az õ szolgálata és szeretete. Életemben rengetegszer fordultam hozzá fohászaimmal, hiszen nagyon-nagyon veszélyes pillanatokat éltem át.”

Szervátiusz Tibor kétszer életveszélyes helyzetben maradt életben, illetve „egy rossz házasságban vergõdve, magányomban is hozzá fohászkodtam, hogy adjon nekem egy valódi társat, egy velem együtt érzõ lelket, akivel szeretjük egymást és boldogan élhetünk együtt. Akivel egyformán gondolkodunk nemzetrõl, hitrõl, mûvészetrõl. És csodával határos módon három nap múlva megtaláltalak téged, aki életemnek társa, szebbé tevõje, napsugara vagy. Boldog vagyok veled” – olvashatjuk lírai vallomását párjához, aki érzékenyen, hozzáértõ módon, szinte észrevétlenül vezeti a beszélgetés szálát.

S hogy végülis miért kellett elhagynia szülõföldjét az erdélyi mûvésznek, arra is választ kapunk: „Ha édesapám nem segít bennünket, akár éhen is halhattunk volna a családommal. A titkosrendõrség állandóan zaklatott, számtalan megfigyelõ leste minden mozdulatunkat. Arra csak késõbb jöttem rá, már itt, hogy igen közelrõl is figyeltek a Secu számára. Állandóan követtek, fenyegettek, lehallgattak, házkutatást is tartottak. Olyan lelki terrornak vetettek alá, hogy már nem bírtam. Ott lógott a fejem fölött a veszély, hogy lefognak, becsuknak, koholt vádak alapján elítélnek, avagy mondjuk kiesem egy emeleti ablakból, mint ez sok esetben megtörtént. Úgyhogy sok vívódás után beadtam az áttelepedési kérelmemet.” Melyre négy évet kellett várnia Szervátiusz Tibornak.

A kisebbségi létbõl menekülõ mûvész 1977. szeptember 12-én érkezett Magyarországra. Idõközben feleségével létrehozták a Szervátiusz Alapítványt, valamint a Szervátiusz Jenõ díjat, mert szeretné elérni, hogy újabb követõi legyenek, akik vállalják a nemzeti kultúra gyökereinek felmutatását mûvészetükben. „Legfontosabb dolgunk helyreállítani az igaz értékek rendjét… A globalizmussal ellentétben úgy gondolom, csak az az Európa marad fenn, amelynek minden nemzete megõrzi hagyományát, identitását, s ezt adja a közösbe….Magyarország szellemi nagyhatalom. A mi kultúránk Európában, de a világban is külön színfolt. Szépen ötvözi keleti örökségünket a nyugati törekvésekkel, hatásokkal. Ezt kell megõriznünk, felmutatnunk. Ez a mi igazi erõnk” – hiszi a Kossuth- , és Magyar Örökség-díjas Szervátiusz Tibor, aki e kis kötettel adott életjelet magáról. Reméljük, megálmodott, de el nem készült monumentális alkotásainak elkészítéséhez a Jóisten és a Szûzanya ad neki erõt a megvalósításhoz, és a további alkotómunkához!

(A kötet a Kairosz Kiadó gondozásban jelent meg 2009 tavaszán, ára: 1500 Ft.)

Frigyesy Ágnes