„Erdélyi magyarságunk számára elengedhetetlenül fontos, hogy sajátos ügyeit, úgymint a kisebbségi kérdést vagy az autonómia ügyét politikailag szabadon artikulálja”



Tõkés László EP-képviselõ Sajtóirodája az alábbi közleményt jelentette meg 2009. július 14-én Strasbourgban: – Mint az közismert, az erdélyi Magyar Összefogás listáján mandátumot nyert európai parlamenti képviselõk önálló romániai magyar képviselõcsoport létrehozása iránti igényüket jelentették be az Európai Néppárt EP-frakciójában. Ezen szándékukat 2009. június 23-i, brüsszeli megbeszélésükön Theodor Stolojan román delegációvezetõvel és Marian-Jean Marinescu képviselõtársukkal is közölték, akik – ez alkalommal – jóváhagyólag tudomásul vették magyar képviselõink tervét.


Július 1-én kelt közös megkeresésükben Tõkés László, Winkler Gyula és Sógor Csaba hivatalos úton terjesztették kérésüket az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetõsége elé.


Ezzel párhuzamosan – és ezt megelõzõen – a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának a színeiben megválasztott két EP-képviselõ is önálló felvidéki magyar küldöttség létrehozását jelentette be – szándékukat viszont a szlovák képviselõcsoport határozott visszautasításban részesítette.


Ehhez hasonlóan, utóbb a román képviselõcsoport vezetõsége is azt közölte, hogy ellenzi az erdélyi magyar küldöttség megalakítását.


Hivatalos formában Joseph Daul néppárti frakcióvezetõ mind ez ideig nem adott választ felvidéki és erdélyi magyar EP-képviselõink önálló küldöttségek alakítására vonatkozó megkereséseire. Kéréseik elbírálásában minden bizonnyal döntõ szavuk lesz országos többségi képviselõ-csoportjaiknak.


Ezt szem elõtt tartva, az ügy közmegegyezésen alapuló, békés rendezésére törekedve, erdélyi képviselõink a mai napon a Romániai Néppárti Delegáció ülésén vetették fel az önálló erdélyi magyar képviselõcsoport létrehozásának kérdését, a többségi demokrata-liberális küldöttség támogatását kérve ennek megvalósításához.


Elõterjesztésében Winkler Gyula rámutatott: – a Romániai Néppárti Küldöttség két önálló csoportból, a PD-L, valamint az RMDSZ – és az EMNT – képviselõibõl tevõdik össze. Ennek megfelelõen indokolt, hogy a néppárti EP-frakcióban is két önálló romániai küldöttség alakuljon. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a maga rendjén mindkettõ ne egységes erõvel képviselné országunk érdekeit. Winkler Gyula párhuzamos példákként említette Németországot és Portugáliát, melyek esetében szintén két-két csoport képviselteti magát a néppárti frakcióban.


Sógor Csaba EP-képviselõ szintén az önálló magyar csoport létjogosultsága mellett érvelt, kemény konfliktusba kerülve ezáltal Marian-Jean Marinescu néppárti frakcióalelnökkel, aki a magyar képviselet kialakítását határozottan ellenezte.


Tõkés László európai képviselõ – a Magyar Összefogás listavezetõje – hozzászólásában a „sokféleség az egységben” EU-alapelvre hivatkozva állt ki a magyar küldöttség önállósodása mellett, nyomatékosan kérve a román képviselõcsoport támogatását ehhez. A közös romániai érdekek képviseletén túlmenõen erdélyi magyarságunk számára elengedhetetlenül fontos, hogy sajátos ügyeit, úgymint a kisebbségi kérdést vagy az autonómia ügyét politikailag szabadon artikulálja, ezt pedig igazából csak önálló politikai entitásként képes megtenni – mondotta európai képviselõnk, aki egyben arról is beszámolt, hogy Markó Béla RMDSZ-elnök – megegyezésüknek megfelelõen – a PD-L országos vezetõségénél fog közbenjárni a romániai magyar EP-küldöttség létrehozásának az elõsegítése érdekében.


Jelek szerint a képviselõcsoport megalakítása – a közelgõ nyári szünet következtében – nagy valószínûséggel õszre halasztódik. Három képviselõnk viszont ebben az ügyben már a mai napon különkihallgatást kért Joseph Daul néppárti frakcióelnöktõl – olvasható Tõkés László EP-képviselõ Sajtóirodája által közzétett közleményében.


Továbbította:


Frigyesy Ágnes