A Magyar Összefogás történelmi szükségszerûség

Tõkés László levele az RMDSZ Kongresszusához

Markó Béla, az RMDSZ elnöke részére

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt kongresszusi küldöttek!

Tíz év telt el azóta, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség legmagasabb döntéshozó testülete elõtt legutóbb szólhattam, akkor még tiszteletbeli elnökként. Talán emlékeznek rá, hiszen sokan a most jelen lévõk közül akkor is ott voltak. Ott, Csíkszeredában többek között arról próbáltam meggyõzni – sajnos, sikertelenül – a Kongresszust, hogy a kormányzati szerepvállalásnak nem szabad alárendelnünk önálló erdélyi magyar külpolitikánkat, mert ezáltal fontos érdekérvényesítõ eszköztõl fosztjuk meg nemzeti közösségünket. Akkortájt történt ez, amikor az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke, Bill Clinton, a román diplomácia sikeres lobbijának félrevezetõ hatására „modell-értékûnek” nevezte a kisebbségi kérdés megoldását Romániában. Azóta kísért bennünket ez a kijelentés, és az a tudat, hogy ott, akkor valamit elmulasztottunk.

Bár a Teremtõ végtelenséggel mérhetõ idõ-tengerében tíz esztendõ egy cseppnél is kevesebb felgyorsult földi életünkben, ez az idõszak hosszúnak számít. Sok minden történt azóta, nagy része immár történelem. 2003-ban, Szatmárnémetiben intézményesen is elváltak útjaink. Önök újabb kormányzati szerepvállalásra készülve, akkor úgy gondolták, hogy a továbbiakban nincs szükségük a „hivatalostól” eltérõ politikai értékrendre, hanem a vélt vagy valós közösségi érdeket egy másként gondolkodóitól megszabadult és ezáltal egységesebbé váló párt hatékonyabban tudja érvényesíteni a román politikummal szemben. Mi, akik ezzel egyidõben, a Láncos-templomban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrejöttének útját egyengettük, abban hittünk, hogy az autonómia ügye bármely politikai széljárásban elsõbbséget élvez. Nem szabad megengednünk, hogy az lekerüljön a politika napirendjérõl, hanem kivívásához minden békés és demokratikus eszközre szükség van, kiemelten a saját külpolitikára.

Az álláspontok és prioritások akkor annyira különbözõknek tûntek, hogy az RMDSZ-fõsodortól egyre távolabbra kerülõ belsõ ellenzék egy idõ után feladta a Szövetség megreformálását célzó elképzeléseit, és alkotó energiáit alternatív politikai szervezõdések megteremtésére kezdte fordítani. Ez, a több évig tartó folyamat végül is a Magyar Polgári Párt bejegyzésével teljesedett ki, egyértelmûen többpólusúvá téve az erdélyi magyar politikát. Mára már világossá vált, hogy az egy évtizeddel ezelõtti, sokszínû és többszólamú, de mégis egységes politikai képviselet eredeti formájában már nem állítható vissza.

Ugyanakkor viszont az is világossá vált – és ezt a politikai pluralizmus intézményesülése és az azzal járó versenyhelyzet nemhogy megkérdõjelezte volna, hanem még inkább megerõsítette –, hogy kisebbségi sorsunkból eredõen közösségünk stratégiai céljainak, nevezetesen az autonómia megvalósítására csakis összefogással, együttes fellépéssel nyílik esélyünk. A Magyar Összefogás tehát történelmi szükségszerûség, ezt nem írhatja felül semmilyen pártlogika, egyéni vagy csoport-érdek. Ez a szilárd meggyõzõdés vezérelt akkor, amikor püspökként vagy az EMNT elnökeként, majd megválasztott EP-képviselõként, többször is párbeszédet szorgalmaztam az erdélyi magyar közélet és politika meghatározó szereplõi között.

Három a magyar igazság – tartja a népi bölcsesség. Egy a ráadás – egészíti ezt ki a reálpolitikai tapasztalat. Tény, hogy az elmúlt két év három sikertelen megegyezési kísérlete után végül is ez a ráadás – a negyedik kísérlet – nyitott keskeny rést az egyre áttörhetetlenebbnek tûnõ bizalmatlanság falán. Nem volt könnyû túltenni magunkat az elmúlt évek csatáin, mert az egymáson ejtett sebek nem gyógyultak be nyomtalanul, és a bizalmatlanság fala nem egykönnyen adja meg magát. Gondolom, az RMDSZ vezetõinek, Önöknek sem könnyû változtatniuk a képviseleti monopóliumhoz szokott mentalitáson, a „nemes” kizárólagosság politikai gyakorlatán. A Magyar Összefogást megalapozó belsõ koalíciós megállapodás sem oldotta fel az összes elvi vagy személyi feszültséget. Lehetõséget teremtett viszont egy olyan fajta együttmûködésre, hogy saját arcunkat, értékeinket ne kelljen feladnunk. Esély teremtõdött tehát az erdélyi magyar politikai képviselet újragondolására, új alapokra helyezésére. Mi azt mondjuk: a rendszerváltásra, önök azt mondják: a lépésváltásra, a reformra. Érdemben mindannyian ugyanazt mondjuk: a közös cselekvésre nyílt lehetõség.

A Magyar Összefogás elsõ erõpróbája a június 7-i európai parlamenti választás. Az EMNT úgy válogatta össze jelöltjeinek csapatát, hogy az tükrözze az erdélyi magyar társadalom értékeinek gazdagságát és a hozzáadott politikai, szakmai és erkölcsi értékével növelje a Magyar Összefogás Listájának erejét, esélyét. Legképzettebb külpolitikusunk, Szilágyi Zsolt például tizennégy éven át a Román Parlament külügyi bizottságában az RMDSZ presztízsét növelte.

„Legyen négy!” – ezzel a jelmondattal vágunk neki a választási kampánynak. Hisszük, hogy lehet négy képviselõnk az Európai Parlamentben, és ennek gyakorlatba ültetésére szólítjuk munkára szövetségeseinket, közösségünk minden tagját. Sok tennivaló vár reánk Brüsszelben és Strasbourgban, de egy bizonyos: egyeztetett állásponttal, bölcs munkamegosztással a Kárpát-medence magyar képviselete komoly súlyt szerezhet az európai uniós döntéshozatalban, és elõrébb mozdíthatja az összmagyar ügyet Európában, tehát az erdélyi magyar ügyet is Romániában. Tegyük tehát 2009. június 7-ét valóban a Magyar Összefogás Napjává.

A Magyar Összefogás másik komoly vívmánya az Erdélyi Magyar Egyeztetõ Fórum megalakítása. Tudjuk, ez önmagában még nem sokat jelent. Megértjük azokat is, akik egyelõre bizalmatlanok és kétkedõk, hiszen semmilyen biztosíték nincs arra, hogy ami létrejött, az mûködni is fog.

Tisztelt Kongresszus!

Az EMNT csak egyik fél ebben a megállapodásban, ezenképpen a paritás elvén mûködõ EMEF-ben is. Mi legjobb tudásunk szerint azon leszünk, hogy e Fórum valóban az együttmûködés legfontosabb döntéselõkészítõ intézményévé válhasson. Azt is tudjuk viszont, hogy az RMDSZ vezetõinek, tagjainak, támogatóinak – az Önök – akarata és pozitív hozzáállása nélkül ez nem fog menni. Csak remélhetjük tehát, hogy ez az intézmény túléli a választási kampány opportunitását, és majd a választások közötti békeidõben mutatja meg igazi hasznát.

Ezzel együtt azt is remélni merjük, hogy megállapodásunk választásokon túlmutató pontjai sem maradnak meg holt betûnek. A Kulturális Autonómia Tanács, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyûlés, valamint az Erdélyi Memorandum megalkotása vagy Székelyföld területi autonómiájának közös képviselete – mind olyan közös politikai tervek, amelyek hatékonyságának elsõdleges feltétele a magyar összefogás, az egységes és következetes fellépés, az összehangolt cselekvés. Mi készen állunk erre.

Reméljük, hogy az Önök szándéka is õszinte. Szeretnénk hinni, hogy az elkövetkezendõkben úgy dolgozhatunk együtt közös céljaink megvalósításán, hogy egymás értékeit és meggyõzõdését mindvégig tiszteletben tartjuk. Mert nem legyõzni, hanem megnyerni akarjuk egymást.

Adjon Isten ehhez elegendõ erõt, bölcsességet és kitartást mindannyiunknak. Szükségünk lesz rá. Kós Károly „egyszerû” igazságát idézve: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”

Ezt õ már 1921-ben tudta.

Nagyvárad, 2009. április 24.

Tõkés László

EP-képviselõ, az EMNT elnöke

Továbbította:

Frigyesy Ágnes