Európai szembenézés a kommunista múlttal

Tõkés László EP-képviselõ Sajtóirodája az alábbi közleményt tette közzé 2009. március 26-án Strasbourgban: – Amiképpen errõl folyamatosan tájékoztatást nyújtottunk, a 2008 júniusában útjára indult Prágai Nyilatkozat európai elfogadtatása céljából európai parlamenti képviselõkbõl álló kezdeményezõ csoport alakult, melynek magyar részrõl Szájer József, Schöpflin György és Tõkés László lettek a tagjai.

A csehországi Jana Hybaskova EP-képviselõ összehangolásával tevékenykedõ ad hoc bizottság kitartó és szívós munkával elérte, hogy az EP-frakciók közremûködésével a totalitárius kommunista múlt kérdése az EP plénuma elé kerüljön. Strasbourgi ülésszakának 2008. március 26-i ülésén az Európai Parlament vitát rendezett az „Európa lelkiismerete és a totalitárius rendszerek” tárgyában, melyet az elõzetes tervek szerint határozathozatal követ, az EP április eleji brüsszeli miniplenárisán.

Hozzászólásában Gisela Kallenbach képviselõasszony (Zöldek/EFA EP-frakció) találóan mutatott rá, hogy a mostani közvita révén a kommunizmus megítélésének kérdése húsz év után elõször kerül az EP napirendjére, és válik ezáltal „európai kérdéssé”. Még ma is, itt az Európai Parlamentben is vannak olyan emberek, akik a kommunizmus idején bûntetteket követtek el – állapította meg a volt Kelet-Németországból származó képviselõ –, és „ez megmérgezi közös jövõnket”.

Tunne Kelam észtországi képviselõ (EPP-frakció) megütközését fejezte ki, hogy húsz év után a kommunista rezsim elítélése még mindig nem magától értetõdõ követelmény. Nem is annyira a két XX. századi totalitárius diktatúráról, hanem sokkal inkább azok áldozatairól kell beszélnünk, hiszen „az áldozatok mind egyenrangúak” – mondotta.

Szájer József képviselõ, magyar néppárti küldöttségvezetõ szerint szenvedés és szenvedés, halál és halál között nem tehetünk különbséget. Szégyenteljes, hogy még manapság, az Európai Parlamentben is vannak olyanok, akik a kommunizmus bûneit mentegetik. „Közösítsük ki magunk közül az ilyeneket, a kommunista hazugságok szószólóit” – hangzott a magyarországi politikus felszólítása.

Christopher Beazley brit képviselõ (EPP-frakció) „iker-bûnözõknek” nevezte Hitlert és Sztálint, akik között csak az a különbség, hogy egyikük elbukta, a másik viszont megnyerte a II. világháborút.

Tabajdi Csaba képviselõ, a magyar szocialista küldöttség vezetõje azt hangsúlyozta, hogy a hitlerizmus és a sztálinizmus közé nem lehet egyenlõségjelet tenni, s a Shoa szörnyûségeihez semmi sem hasonlítható. Ugyanakkor József Attila nevezetes verssorát idézve sürgette, hogy: „a múltat be kell vallani”.

Tõkés László európai képviselõnk egészen más értelemben idézte nagy költõnket, arra szólítva fel az Európai Parlamentet, hogy vállaljanak szolidaritást „a fasiszta kommunizmus” áldozataival. (Hozzászólását teljes terjedelmében mellékelve közöljük.)

A balti országok erõteljesen kommunista-ellenes képviselõi közül többen is megemlékeztek népeik fiainak tömeges deportálásáról, akiknek egyaránt el kellett szenvedniük a hitleri és a sztálini diktatúra rémtetteit.

Vytautas Landsbergis képviselõ (EPP-frakció) azt kifogásolta, hogy míg a jobboldali neonácik elítélésétõl hangos Európa – ezenközben a „szovjet nácikról” senki sem beszél.

Az észtországi Kathrin Saks képviselõasszony (Szocialista frakció) rámutatott: míg Hitlernek senki sem merne szobrot emelni, Sztálinnak mindmáig több szobra is hirdeti az emlékét.

Schöpflin György magyar néppárti képviselõ frappáns módon világított rá, hogy a posztkommunista baloldalnak is szüksége van a szembenézésre, „egy védhetetlen múltat nem védelmezhet tovább”.

Athanasios Pafilis ultrabaloldali képviselõ – egyebek mellett – „a kommunizmus vívmányait” és „a szovjet felszabadító katonák hõsiességét” dicsõítette.

A frakción kívüli képviselõk közül többen is „az iszlám totalitárius rendszer” elleni fellépést sürgették, elítélve a „Sarija” – az iszlám törvény – halálosztó diktátumát.

Záróbeszédében Ján Figel, az Európai Bizottság oktatási-kulturális biztosa az elhangzott vitát egy most elkezdõdött folyamat elsõ – fontos – lépéseként értékelte, és mind az Európai Uniót, mind a tagállamokat arra szólította fel, hogy az eddigieknél többet tegyenek a totalitárius rendszerek vizsgálata és meghaladása érdekében.

A vita minden bizonnyal folytatódik. Jelek szerint azonban, a Szocialista Csoport ellenállása miatt, az áprilisi határozati állásfoglalás veszélyben forog. Csak remélni lehet, hogy a menet közbeni egyeztetések rendjén az EP-frakcióknak sikerülni fog egy kompromisszumos határozati szövegtervezetben megegyezni.
Csak egyetérteni lehet Vytautas Landsbergis volt litván elnökkel, aki szerint a múlt bevallása elengedhetetlenül fontos annak érdekében, hogy Európa erkölcsi hanyatlását feltartóztassuk.

Tõkés László EP-képviselõ hozzászólása

az Európa lelkiismerete és a totalitárius rendszerek tárgyában tartott európai parlamenti vitához

Közhelyszámba menõ álláspontnak számít, hogy a jó politika racionális és érzelemmentes. Hogyha így is volna, az Európát fél évszázadon át megosztó berlini fal leomlásának, a kelet-közép-európai népek felszabadulásának és a Ceauºescu-diktatúra bukásának 20. évfordulóján az Isten- és embertelen kommunizmus korszakára nem tudok és nem lehet hideg tárgyilagossággal visszatekinteni.
Húsz évvel ezelõtt, az erdélyi Temesváron egy kicsiny magyar református gyülekezet fordult szembe a romániai falvak lerombolására készülõ, ateista és nacionál-kommunista román rezsimmel – és ebbõl indult el, majd szélesedett országos méretûvé az az antikommunista, demokratikus népfelkelés, amely a „Kárpátok Géniuszának”, a hírhedt Ceauºecu diktátor-házaspárnak a csúfos bukásához vezetett.

A temesvári románok, magyarok, németek, különbözõ nemzetiségû és vallású emberek és közösségek lelkesedésére, a zsarnokság elleni bátor kiállására és összefogására nem lehet „hideg fejjel”, szubjektivitás nélkül visszagondolni. Ezzel együtt, nem tetszõleges pártpolitikai opció, hanem mindenek fölött erkölcsi kérdés számunkra a jogfosztó, elnyomó kommunista diktatúra egyértelmû elítélése. Tûrhetetlen és tarthatatlan, hogy húsz évvel a kommunizmus bukása után, a volt szovjet tömb országaiban még mindig várat magára a múlt bevallása, az igazság- és jóvátétel, amit ignoráns és következetlenül engedékeny magatartásukkal – akarva akaratlanul – az Európa szabad felében élõ nyugati demokráciák is hallgatólagosan elõsegítenek.
Múlt héten román, magyar és bolgár elõadók vettek részt azon a közmeghallgatáson, mely – a Prágai Nyilatkozat kapcsán – a kommunizmus bûntetteit tûzte napirendjére. „A kommunista és a fasiszta rezsim, a holokauszt és a gulág között nem lehet különbséget tenni” – hangzott el a tanácskozáson. Az ennek nyomán elfogadott Nyilatkozat pedig így fogalmaz: „Az Európai Közösségnek szakítania kell annak a kettõs mércének az alkalmazásával, mely a nácizmus és a kommunizmus megítélésének eltérõ voltában nyilvánul meg. Mindkét emberiség-ellenes diktatúra azonos elbírálást érdemel”.

Kérem az Európai Parlamentet, európai képviselõtársaimat: vállaljanak szolidaritást a „fasiszta kommunizmus” (József Attila) áldozataival, és az idézett erkölcsi, történelmi és politikai követelménynek megfelelõen segítsék elõ a kommunizmus visszahúzó örökségének a leküzdését, az 1989-ben elindult kelet-közép európai rendszerváltozásnak a folytatását, valamint a keleti és nyugati országok európai integrációja útjában álló – múltba gyökerezõ – akadályoknak az elhárítását. A megosztott Európa – sokszínûségének gazdagságában – csak ezáltal válhat ténylegesen egységessé. Azzá, amirõl tegnapi felszólalásában Gordon Brown brit miniszterelnök – a 20. évforduló kapcsán – ekképpen fogalmazott: „Barátaim! Ma már nincs régi Európa, sem új Európa, sem Kelet- és Nyugat-Európa; hanem csak egyetlen egy Európa van, mely a mi közös otthonunk.” Így legyen! Strasbourg,

2009. március. 25.

Továbbította:

Frigyesy Ágnes