Húsz éve alakult a POFOSZ

Abban, hogy Magyarország független, minden Gulágon, Recsken, börtönben, siralomházban töltött percnek része van, s osztozik a dicsõségben

A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) megalapításának XX. évfordulója alkalmából ünnepi kongresszust tartott 2009. február 25-én, a Kommunizmus áldozatainak emléknapján Budapesten, a XII. kerületi Hegyvidék Önkormányzata Mûvelõdési Központban. A POFOSZ hivatalos bejegyzése 1989. február 23-án történt. Sólyom László köztársasági elnök, az ünnepi esemény fõvédnöke levélben köszöntötte a résztvevõket:

„1989 elõtt csak szûk körben, suttogva beszéltek a politikai üldözésekrõl. A POFOSZ megalakulásával végre elõléphettek azok, akik harccal, szenvedéssel, üldöztetéssel, személyes szabadságuk elvesztésével váltották meg az ország szabadságát. Az õ tisztességük, és az áldozatok józansága kellett ahhoz, hogy egy csepp vér kiontása nélkül ma független, demokratikus Magyarországon élünk. Bármennyi csalódás, fájdalom és keserûség terheli még ma is a hétköznapokat, a legfontosabb cél valósággá vált.”

Fontos gondolatra mutatott rá levelében Sólyom László: „Tisztelet illeti a POFOSZ alapítóit azért is, mert azok közé tartoztak, akik az 1980-as évek végén visszahozták a közbeszédbe 1956-ot! Bár ’56 kapcsán az értelmezések széttartanak, nem tagadható, egyetlen és igaz cél volt: Magyarország függetlensége, és az emberek szabadsága. Abban, hogy ez megvalósulhatott, minden Gulágon, Recsken, börtönben, siralomházban töltött percnek része van, s osztozik a dicsõségben!”

Fónay Jenõ, a POFOSZ alapítója és elsõ elnöke visszaemlékezésében felidézte az alapítás napjait. Rámutatott: 1972-ben, amikor meghívta egy barátja Százhalombattára, hogy tartson elõadást ’56-ról, akkor jutott elõször eszébe a POFOSZ létrejöttének lehetõsége. Ám erre a pillanatra még 17 esztendõt kellett várnia, s 1989-ben tíz fõvel alapították meg a Magyar Politikai Foglyok Szövetségét. Fónay akkor kérvényezte élete elsõ útlevelét, amit társával, Forgács Ferivel, a másik alapítóval megkapott, s nekivágtak Németországnak, hogy adományokat gyûjtsenek a szervezet mûködéséhez.

A POFOSZ célul tûzte ki a politikai rendszerváltás elõsegítését, a politikai üldözöttek erkölcsi- és anyagi rehabilitációját,

mely sajnos nagyon nehezen halad elõre. Egy nyugdíj-kiegészítõ kérvényüket épp most seperte le Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az asztalról.

Mádi Jenõ, a POFOSZ jelenlegi elnöke beszédében megállapította: – A POFOSZ nemcsak az ’56-os forradalmárokat fogja össze, hanem más politikai elítéltek is tagjai – így például a malenkij robotra hurcoltak, katonai munkaszolgálatosok, ’56 elõtti politikai elítéltek, a szovjet bíróságok által Gulágra ítéltek, kitelepítettek. Mádi Jenõ bejelentette, indítványozza egy ’56-os emlékmû felállítását, melynek költségeit adományokból kívánják felépíteni, a jelenlegi kormány támogatására nem tartanak igényt.

90 millió áldozatra emlékezünk

M. Kiss Sándor és Szakály Sándor történészek az ’56-os forradalom és szabadságharc jelentõségérõl-, valamint a kommunista diktatórikus rendszer jellemzõirõl szóltak. M. Kiss megállapította: – A Kommunizmus áldozatainak emléknapján mintegy 90 millió áldozatra emlékezünk, akik értelmetlenül veszítették el életüket. Ez döbbenetes szám – mondta a történész. Rámutatott: a kommunizmus elsõsorban a társadalmi osztályok szerint ítélte meg az embereket, s ezáltal a magyar nép többsége „reakcióssá”, osztályidegenné, vagyis a „magyar társadalom ellenségeivé” vált az uralkodók szemében.

Az államosítás idején mintegy négyszázezer parasztot ítéltek el és ennél többet zaklattak, fenyegettek meg, akik nem ajánlották fel önként, dalolva földjeiket a TSZ-nek. M. Kiss Sándor döbbenetes adatokat közölt a bebörtönzésekrõl: 1945-ben 8247 ember, 1946-ban 10 682, 1952-ben 35 039 fõ került börtönbe. A megfigyelõk, ügynökök száma is meghökkentõ: 1951-ben mintegy 30 ezer, 1952-ben 40 ezer, 1953-ban mintegy 45 ezer besúgó figyelte a „reakciós elemeket”. Sztálin haláláig egyetlenegy politikai vezetõ sem emelte fel a szavát a törvénytelenségek ellen – állapította meg M. Kiss. De hogyan is tehette volna ezt bárki a diktatúra éveiben? Azonnal börtönbe került volna. (Szerk. megj.)

Szakály Sándor elõadásában kijelentette: – 1956 õszén egy megalázott nép ismét nemzetté vált. Ezt a néhány napos gyõzelmet azonban a megszálló szovjet csapatok leverték, s noha az 1955-ös Varsói Szerzõdés nem hagyta jóvá Magyarország lerohanását, a megszállók ereje és a hatalmon lévõk félelme miatt maradtak hazánkban az oroszok. Szakály a jelenlegi helyzetre is tekintve megállapította: – A hazáért, a nemzetért érdemes összefogni. Ha megnyertük a csatát, akkor vitakozhatunk, de nem fordítva!

Az elszakított területek képviselõi: Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei elnöke Erdélybõl, Nagy János szobrászmûvész Révkomáromból, Felvidékrõl, Rácz Szabó László közíró Zentáról, Délvidékrõl, valamint Dupka György író, költõ Ungvárról, Kárpátaljáról idézte fel az elnyomatás évtizedeit.

E cikk szerzõje most csupán Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége elnöke elõadásából emel ki megrázó, fájdalmas részeket: – Az 1956-os magyarországi forradalom idején Kárpátalján a hatóságok nagyon féltek a helyi magyarság zendülésétõl. A KGB és a kommunista párt helyi vezérei a budapesti forradalom leverését illetõen Kárpátalján is igyekeztek példát statuálni, feketelistákat készítettek azokról a magyarokról, akik nyíltan vagy burkoltan kinyilvánították rokonszenvüket a magyarországi felkelés iránt. Perbe fogták a röplap-terjesztõket, akikkel szemben koncepciós pereket konstruáltak. Ebben az idõben, 1956 végétõl 1959-ig zajlott a tömeges megtorlás, s legalább 35 ezer ember ellen indult rendõrségi-ügyészségi vizsgálat, politikai „bûncselekmények” alapos gyanújával. A kárpátaljai bírósági tárgyalásokat Magyarországon a KGB által kidolgozott forgatókönyvek alapján bonyolították.

E megfélemlítés legfontosabb célkitûzése volt, hogy szétzúzza és megnyomorítsa azt a politikai-társadalmi réteget, mely szembe mert fordulni a proletárdiktatúrával: a szovjethatalommal.

Az ungvári szovjetellenes ifjúsági szervezet diákjai röplapokat terjesztettek. E csoport egyik alakja Benyák Nándor, akit a Kárpátaljai Területi Bíróság hat év munkatáborban (GULAG) letöltendõ szabadságvesztésre ítélt. Összezárták a bûnözökkel, gyilkosokkal, tolvajokkal, ahol kemény fakitermelõ munkát végeztettek vele Mordoviában. 1958. decemberében amnesztiával szabadult, de ezt követõen állandó megfigyelés alatt tartották 1987. július 14-ig. Bárhová jelentkezett Ungváron munkára vagy tanulásra, fel kellett tüntetnie, hogy szovjetellenes tevékenységért ítélték el.

A gálocsi szovjetellenes ifjúsági csoport tagja volt Gecse Endre református tiszteletes. Miután a szovjet csapatok lerohanták Magyarországot, a szovjet titkosszolgálat is általános büntetõ hadjáratot indított a felkelõk ellen. Gálocson az elkészült forgatókönyv szerint Gecse Endre református lelkészt szemelték ki a KGB által megtervezett koncepciós per központi vádlottjává, aki úgymond a fiatalokat „fegyveres felkelésre és a szovjet hatalom megdöntésére buzdította.” 1958. december 2-án a huszti református templomból koholt vádak alapján elhurcolták. 1959. január 7-én Gecse tiszteletes a KGB ungvári pincéjében a kínvallatásokba belehalt, a nyilvánosság kizárásával titokban hantolták el.

Voltak, olyan személyek is, akiket a forradalom leverése után Magyarországra irányítottak, de nem voltak hajlandók harcolni magyar testvéreik ellen.

Közülük való Bucsella József, aki a szovjet hadsereg katonájaként került Magyarországra. A 32. gépesített hadosztály sorkatonájaként 1956. októbere végén elhagyta alakulatát, fegyverét eldobta, mert nem volt hajlandó harcolni magyar testvérei ellen. November végén elfogták, hadbíróság elé állították, ahol golyó általi halálra ítélték. Kivégzése sikertelen volt, a koponyájába röpített golyót kioperálták az egyik moszkvai klinikán. Majd a bolondok házába dugták, késõbb szibériai számûzetésre ítélték. Ötven évet töltött Szibériában, s mint élõ tanú került haza.

Dupka György szólt az eddig agyonhallgatott és máig feldolgozatlan menekült ÁVÓ-sok ügyérõl is. A legutóbb elõkerült levéltári iratok alapján megállapítható, hogy a KGB tájékoztató jelentései alapján az SZKP KB elnöksége ideiglenesen engedélyezte a magyar szabadságharcosok elõl menekülõ BM karhatalmi tisztjeinek és családtagjainak kárpátaljai befogadását. Miután a Moszkvában kiadott parancs értelmében „Magyarország lerohanása megtörtént”, Ungváron még hónapokon keresztül mûködött az SZKP KB utasítására felállított politikai fõhadiszállás. Vezetõi mindent elkövettek annak érdekében, hogy az általuk összetákolt Kádár-kormány zökkenõmentesen mûködjön. S a felkelõk megkapják méltó büntetésüket.

Határon átlopott magyar gyermekekbõl janicsárokat neveltek

Dupka György hangsúlyozta: – Adatgyüjtésük idején találkoztak olyan ungvári szemtanúkkal, akik felhívták a figyelmüket arra a „szennyes bûntettre” is, hogy 1956. november 3-át követõ napokban a KGB a magyarországi felkelõk letartóztatásával és deportálásával egyidõben megszervezte az árvaházi gyermekek „átlopását” a Záhony-Csap határátkelõn, a lepányvázott katonai teherautókon utazó öt-hatéves apróságokat a szovjetúnióbeli árvaházakban, gyermekotthonokban helyezték el, akikbõl janicsárokat neveltek.

Visszatérve a POFOSZ jubileumi, ünnepi ülésére szót kell ejtenünk az eddig elért eredményekrõl: – A Magyar Köztársaság kikiáltása után, 1989. november 1-jén lépett életbe a szabadságharcosok teljeskörû rehabilitációját biztosító törvény, majd a szabadon választott új Országgyûlés az 1956 októberi forradalom és szabadságharc jelentõségének törvénybe iktatásáról rendelkezett. Az 1990. évi XXVIII. törvénye törvénybe foglalta az 1956. októberi forradalom és szabadságharc történelmi jelentõségét. Majd néhány héttel késõbb kormányrendelet született a nyugdíj rendezésérõl.

Az Országgyûlés törvényt hozott az 1956-os Emlékérem és Emléklap alapításáról. Az 1992. évi XXXII. törvény szerint azokat, akiket 1939. március 11. és 1989. október 23. között életüktõl vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak – ebbe a körbe tartoznak az 1956-osok is –, kárpótlásban részesültek. A Szabad Magyarországért Emléklap alapításáról s adományozásáról 1999-ben született kormányrendelet.

A POFOSZ mindmáig igyekszik méltón megõrizni 1956, a forradalmárok, a politikai elítéltek emlékét, lehetõségéhez mérten hallatja hangját, és próbál segíteni tagjainak. Ma is vallják Fónay Jenõvel, a Pofosz alapító-elnökével: „Csak velünk emelkedhetünk fel újra.”

A POFOSZ tagjai másnap Vasvári Vilmos néhai-elnök sírjánál tartottak megemlékezést, majd ezt követõen megkoszorúzták a Városháza falán lévõ emléktábláját.

Frigyesy Ágnes