Nagyrabecsült Olvasóim!

Csaba testvér épp ma 50 esztendõs!


Köszöntöm Õt szeretettel, jómagam az alábbi beszélgetéssel,


mely noha 2003-ban készült, ma is aktuális!


Hittel és szeretettel: Frigyesy Ágnes



„Ezért mondom néktek: ne aggódjatok!”



Beszélgetés Böjte Csaba ferences-rendi szerzetessel


a dévai árvákról, édesapja börtön-haláláról


valamint a szeretet erejérõl



Böjte Csaba az árvák atyja. Ma már közel 1500 árva, félárva, illetve családi fészekbõl kihullott gyermek felkarolását, nevelését vállalja munkatársaival együtt Déván, Szászvárosban, Kolozsváron, Szovátán, Petrozsényben, Kovásznán, Nagyszalontán, Torockón, Gyulafehérváron stb. Az alábbi beszélgetés 2003. május 7-én készült vele Budapesten. Évek során a gyermekek és a munkatársak létszáma növekedett, ám Csaba atya gondolatai ma is aktuálisak. Ezért 50. születésnapja alkalmából ezzel a beszélgetéssel köszöntjük Õt.


„Lassan 15 éves dévai gyermekvédelmi tevékenységem során Isten nagyon sok kedves gyermekkel, munkatárssal, jótevõvel ajándékozott meg. Nincs két egyforma ember, gyermek, mindegyik Isten áldása, ajándéka. Az évek alatt voltak megrendítõen szép percek, de csontig vágó nehéz pillanatok is. Megtapasztaltam Isten kézzel érinthetõ közelségét, de a marék porból született lényem behatároló korlátait is. Szívemben mérhetetlen az öröm, amiért az Úr bevont ebbe a csodálatosan szép ’kalandba’, és megengedte, hogy nem a test és a vér kívánságából, hanem az õ szent akaratából én is, akárcsak Szent József, életet hordozó apa, atya lehettem.”


„A Szent Ferenc Alapítvány keretében nagyon sokan szövetséget kötöttünk szeretetbõl, bizalommal az élet szolgálatára. Alapítványunkat 1993-ban hoztuk létre Erdélyben, 2002-ben Magyarországon. Isten kegyelmét szüntelenül érezzük, mert újabb és újabb feladatot bízott ránk, és mindig küldött társakat, anyagi segítséget is, hogy az élet szolgálatát eredményesen tudjuk végezni. Jelenleg közel másfél ezer gyermeket nevelünk negyven helységben, szeretettel. Azt szeretnénk, ha a bajba jutott és tõlünk segítséget kérõ gyermekek, fiatalok, szépen kibontakoznának, felnõnének, hogy felelõs apák, anyák, becsületes állampolgárok, jókedvû, életerõs, Istent és embert szeretõ, tisztelõ felnõttek legyenek, akik akár „a jég hátán” is megállják a helyüket, eltartják családjukat."”


– Magyarországi bemutatkozásuk során egy napot önökkel töltöttem Gödöllõn. Ezek a gyermekek testileg-lelkileg egészségesek. A szeretet csodára képes?!


Örvendek, ha így látja. Csodálom, Isten milyen jó minõségû embereket teremtett. Szilágyi Domokos költõ ezt így fogalmazta meg: „Mennyi mindent kibír a nyavalyás”. Pedig sok nehézségen estek át ezek a gyermekek. Hiszem: arra születtünk, hogy épek, egészséges, boldogok legyünk ezen a földön.


Csaba atya, egy évtizedes szeretet-gyakorlás és átadás után, hogyan látja: szeretetre csak szeretettel válaszolhatunk?


Tegnap prédikáltam az emmausi tanítványokról. Milyen csodálatos Jézus gesztusa, aki az elszomorodott, elcsüggedt, elbátortalanodott tanítványok után siet, akik épp ott akarják hagyni az egész ügyet. Jézus utánuk megy és beszélget velük: nyugtatja, bíztatja, bátorítja õket. Isten ezt ma is megteszi újból és újból az emberiséggel. És mi is ezt kell tegyük. Az emberek útközben elfáradnak, elcsüggednek, reménytelenné válnak, de ha Jézus Krisztus szellemével – sokszor vérzõ szívvel –, melléjük szegõdünk, segíthetünk, hogy talpraálljanak és erõt merítsenek.


Csaba testvér! – így szólítják önt az árvák. Beszéljünk az elsõ pillanatról! Meglátott az utcán egy csellengõ gyermeket és úgy érezte, segítenie kell?


Isten szerencsére nagy szívet teremtett belém, mindig vonzódtam a kisebb, az elesettebb felé. A ferencesek magukat kisebb testvérnek tartják. A világ kisebb testvérei akarnak lenni. Ennek jelentése: a kicsinyeket, az elesetteket támogatjuk és szeretjük. Hiszem, hogy ezen a földön a legnagyobb érték az élet. Mélyen megrendített, amikor tudatosult bennem: Kétezer évvel ezelõtt – hatalmi szóra – kioltják a gyermekek életét Betlehemben. Szent József választhatott hivatása, karrierje, barátai, az egész életformája és a Kis Jézus között. Szent József – bár nem övé vér szerint a Kis Jézus –, mégis az élet, a gyermek mellett döntött. Az egyetlen helyes döntést hozta meg. Ma is, aki nem az élet mellett dönt, nem a szeretet mellett dönt, nem a gyermekek mellett dönt, lehet, hogy nagyon gazdag lesz, de boldog soha.


Csaba atya átélhette-e gyermekkorában a teljes családi együttlét örömét?


Sajnos, nem. Édesapámat politikai okok miatt börtönbe zárták. Rólam csak úgy szerezhetett tudomást, hogy édesanyám három év múlva elküldte neki a kis, kék színû papucsomat a csomagban. Apám ekkor felujjongott: Hûha, fiam van! „Madárnyelven” tudta meg, hogy élek. Kiszabadulása után – a börtönben többször megverték és a hasnyálmirigye kifakadt –, másfél hónap múlva meghalt.


Megrázó történet. Miért került édesapja börtönbe?


1956 után költeményeket írt. Egyik versében térrõl, farkasüvöltésrõl, és a közelgõ tavaszról írt. Ezt „a rendszer elleni izgatásnak” minõsítették a kommunisták. Emiatt kapott 7 évet, melybõl 4 és fél esztendõt leült.


Ezek szerint Csaba atyát egyedül nevelte az édesanyja.


Igen. Õ nevelt, nagyszüleimmel együtt, nagy szeretetben.


E drámai körülmény között született-e testvére?


Igen. Édesapám – nagyon tisztelem õket, mert nagyon kevés idõ adatott nekik, hogy szeressék egymást –, miután kiszabadult a börtönbõl, a rövid másfél hónap alatt fogant meg a hugom, aki apám halála után nyolc hónappal született.


– Hogyan érlelõdött önben a gondolat, hogy pap lesz?


Nekem nagyon fájt mindaz, ami Romániában történt a kommunista idõkben. Egyfelõl láttam azt a mérhetetlen rombolást, melynek annyi áldozata volt. Az egész rendszer: a kollektivizálás, az államosítás, a börtönbe zárások, nem vitték elõbbre a világot. A kommunizmus nagy kitérõ volt. A nyolcvanas évek elején, nem láttam más lehetõséget a világ megváltoztatására, mint, hogy tanuljak, pap legyek, és szolgáljam Istent. Ezáltal mosolyt hozhassak a földre.


Tudomásom szerint Csaba atyát titokban szentelték pappá...


A kommunista idõkben, ha valaki templom körüli körökben mozgott, elõbb-utóbb zaklatni kezdték. Én is jártam ifjúsági találkozókra, amikor házkutatást tartottak nálunk. Szegény anyám nagyon megijedt, mert apámat egy házkutatás alkalmával vitték el. Amikor a Teológiára jelentkeztem, azzal kerestek meg, kizárnak a pártból. Mondtam nekik, nem vagyok párttag. Erre azt válaszolták: akkor kizárnak a KISZ-bõl. Mondtam nekik, KISZ-tag sem vagyok. Próbáltak megfélemlíteni, de a püspökség felvett Gyulafehérvárra, és rendes körülmények között végeztem el a teológiát. A ferences rendbe titokban jelentkeztem 1982-ben, s errõl a döntésemrõl csak a lelkivezetõm, az érsek, és a provinciális tudott. Ekkor már készültem a szerzetesi életre.


Édesanyja örült-e, hogy Csaba atya a papi hivatást választotta?


Azt hiszem, inkább féltett, nehogy apám sorsára jussak. Meg attól is tartott, vajon megállom-e a helyem? Szerencsére elmondhatom: édesanyám még él és az egyik legkedvesebb munkatársam.


Csaba testvér 374 (ma már 1500 szerk. megj.) gyermek nevelését, gondozását vállalta. Milyen körülmények közül kerültek ezek a fiatalok a dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégiumba?


Mindegyikük sorsa más. De nekem természetes: ha valaki bekopog és segítséget kér, nyitott ajtóra talál. Általában, ha a plébánosok, vagy az emberek látnak kószáló, csellengõ gyermekeket, szólnak. Egyik gyermekünk például kiszökött otthonról. Az anyukája bezárta a házba. A kicsi, négy éves kislány nagyon félt, mert egerek futkostak a lakásban. Kiugrott az ablakon, s kószálása közben találtak rá. Három hét múlva került elõ az édesanyja, s miután látta, hogy jó helyen van nálunk, ránk bízta a nevelését. Szeretném hangsúlyozni: igazából én csak „családfenntartó” vagyok. Egy-egy nevelõ mellé kerül nyolc-tíz gyermek, így mûködik nálunk a „család”. Persze, az én nyakamba is felülnek a gyermekek, de valójában egy-egy „szociális család” gondozza õket.


Mennyire sérültek ezek a gyermekek, amikor odakerülnek a dévai kollégiumba?


Mindig mondogatom nekik: ne nézegessenek vissza! Kell látniuk maguk elõtt a célt, amely felé haladnak. A gyermek, ha sokat néz visszafelé és számbaveszi a bántásokat, veréseket, rúgásokat, vagy a megerõszakolását, menthetetlenül összecsap feje fölött a hullám. Fontos, hogy lásson maga elõtt célt és azt próbálja megvalósítani. Ez a gyógyulás legjobb módja.


És a sok-sok szeretet, amit kapnak a Kollégiumban.


– Igen, ez nagyon fontos. Érezze, hogy szeretik, értékelik, hogy õ is képes valamire. Hogy például ennyien megtapsolják Budapesten, Gödöllõn vagy Gyõrben. Ez mind gyógyít és erõt ad nekik álmaik szövögetésében.


Papi jelmondatában Csaba atya hivatása világosan kirajzolódik, holott szolgálata kezdetén nem tudhatta: Isten ennyi teremtményét bízza majd gondoskodó szeretetére. Nem csodálatos ez a Gondviselés?


Gyermekkoromban mindig arra vágytam, olyan házam legyen, ahová bárki bekopoghat. És ha bajban van, otthonra találjon. Fontos tudni: a gyermekek mellett befogadtam 80 fiatalt (mára ez a szám is sokkal több – szerk. megj.)) is, akik nevelik õket. Sokan munkanélküliek voltak, mások különféle gondokkal küszködtek. A Vatikáni Zsinat egyik gondolatát választottam papi jelmondatommá, mely így hangzik: „Isten azt akarja: az emberiség egy nagy családot alkosson és mindannyian egymásnak testvérei legyünk.”




Frigyesy Ágnes