Az EMNT továbbra is szorgalmazza


az Erdélyi Magyar Egyeztetõ Fórum felállítását


Tõkés László EP-képviselõ nyilatkozata


Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként és európai parlamenti képviselõként a 2009-es év elején egyfajta „új kezdet” jegyében amellett érveltem, hogy az erdélyi magyar közélet megannyi alakítója között összefogásra van szükség. „Ennek alapfeltétele viszont a politikum, az egyházaink és a civil szféra pillérein nyugvó új társadalmi közmegegyezés, melynek alapjául az 1990-ben, széleskörû konszenzus alapján megfogalmazott programunk – a közösségi autonómiák igénye szolgálhat” – fogalmaztam meg erdélyi közösségünk „nemzeti minimumát”.


Az azóta eltelt idõszakban szórványosan, és fõleg a sajtóban megjelent információk alapján a következõ kép rajzolódott ki:


1. Markó Béla, az RMDSZ elnöke ugyan hajlandóságot mutat „az RMDSZ-en kívüli szervezetek képviselõivel” párbeszédet folytatni, ugyanakkor viszont többször is ez iránti kétségeinek adott hangot, példának okáért a következõ inszinuatív kijelentésében: „Szinte biztos vagyok benne, hogy Tõkés László nem akar egyezséget, csak azt szeretné, ha úgy tûnne, nyitott erre, és nagyon komolyan akarna velünk errõl tárgyalni.”


Nos, amellett, hogy „az RMDSZ-en kívüli szervezetek” megfogalmazás kísértetiesen hasonlít „a határon túli magyarok” szintagmára, és ilyenformán lekicsinylõ, majdhogynem kirekesztõ módon bánik az erdélyi magyar közösségünk kétharmadával (becslés a 2008-as választási év adatai alapján) – emellett, úgy tûnik, nem ugyanazt értjük az Elnök úrral a párbeszéd” fogalma alatt. Számomra, számunkra a párbeszéd nem azt jelenti, hogy a másik fél hallgat, netán, hogy ugyanazt mondjuk. Kritikára mindig is szükség van, érvek és helyzetértékelések ütköztetésébõl érdemi konszenzus alakulhat ki – igaz, csakis akkor, ha célunk egy és ugyanaz: a közösségi autonómiák kivívása és kiépítése.


Másfelõl az Elnök úr kissé szelektíven emlékezik: a „meg-nem-egyezés” történetébõl „kifelejti” az RMDSZ tárgyalócsoportjainak szerepét (például amikor 2007-ben nem voltak hajlandóak felelõsséget vállalni, illetve konkrét határidõkhöz kötni vállalásaikat; vagy legutóbb a parlamenti választások elõtt, amikor a Magyar Polgári Párttal folytatott tárgyalássorozatuk utolsó éjszakáján önhatalmúlag megalázó és vállalhatatlan feltételeket iktattak be a megegyezés-tervezetbe). Jelen pillanatban az RMDSZ vezetõsége talán úgy gondolkodik, hogy a fegyelmezetten szavazó – igaz, egyre fogyatkozó – törzsválasztói bázisa az elkövetkezendõ EP-választásokon, a megjósolható alacsony részvétel mellett elégséges lesz ahhoz, hogy RMDSZ-es képviselõt juttasson az Európai Parlamentbe. A pártlogika alapján ebbõl kiindulva tehát nem érdekük a megegyezés.


2. Érdemi párbeszédünk további akadályát képezheti az is, hogy az RMDSZ vezetõsége továbbra is a pártlogika foglyaként viselkedik. Remélni merem, hogy a Magyar Polgári Párt nem fog ugyanebbe a tévedésbe esni. Az általunk javasolt „nemzeti lista” éppen ezt a pártlogikát szeretné meghaladni, amennyiben az erdélyi magyar politikai elit hajlandó lenne lemondani arról a magának vindikált privilégiumról, mely szerint a közösségünk jövõjét érintõ döntéseket kizárólag pártpolitikai alapon lehet meghozni.


A súlyos erkölcsi és gazdasági válság, mely egész nemzeti közösségünket érinti, a választópolgárok politikától való elfordulása, közönye (rosszabb esetben román pártokra való átszavazása), a szociológiai felmérések mutatta társadalmi-gazdasági-szociális helyzetkép, illetve az erdélyi magyar közhangulat mind nemzeti imperatívuszként teszik szükségessé az összefogást.


Bízom abban, hogy felelõsen tudunk viszonyulni az új helyzet kihívásaihoz, és tanulván az eddig elkövetett hibáinkból, megtaláljuk a lehetõséget a tartalmas párbeszédre, melynek révén végre ténylegesen „rendezni tudjuk közös dolgainkat”.


Ezért – az új erdélyi magyar közmegegyezés érdekében – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács továbbra is szorgalmazza az Erdélyi Magyar Egyeztetõ Fórum felállítását, illetve a lehetõ legrövidebb idõn belül elkezdi az egyeztetõ tárgyalásokat mindazokkal a szervezetekkel, amelyek levélbeni megkeresésünkre kedvezõ választ adtak.


Brüsszel, 2009. január 21.


Tõkés László,


az EMNT elnöke, EP-képviselõ


http://www.tokeslaszlo.eu