Hazát, hitet nem cserél az ember, miként arcot sem!

Sinkovits Imrére, a nyolc éve elhunyt Nemzet színészére emlékeztek

A 2001. január 18-án elhunyt Sinkovits Imre színmûvészre, a Nemzet színészére, sokunk példaképére emlékeztek 2009. január 18-án Budapesten a Pilinszky Irodalmi Kávéházban. Oberfrank Pál színmûvész, az est házigazdája e szavakkal köszöntötte a résztvevõket: – Elsõ alkalommal tölti be hivatását – az egyébként patinás (szerk. megj.) – kávézó a Ferenciek tere közelében (Váci utca 33.). Igaz magyar emberre emlékeznek, aki a legnehezebb idõkben is megmaradt magyarnak.

Kû Lajos futballista, az Aranycsapat Alapítvány kuratóriumának elnöke felidézte a jeles mûvész halála elõtti napon történõ színjátékát, még láthatta õt a Csongor és Tündében, s a közönség nem vett észre semmit a színfalak mögött zajló drámából. Másnap a déli hírekben felolvasott halálhíre hihetetlennek tûnt. Ilyen példaképre lenne szükségünk, aki Mózesként mutatja az igaz utat – hangsúlyozta Kû Lajos.

Sinkovits Imre halála elõtti pillanatokban nem kapott levegõt, s ezeket mondta: – Istenem, ne hagyd, hogy szenvedjek!

Spangel Péter az est moderátora, aki könyvet írt a nemzet színészérõl, hangsúlyozta: Gombos Katalin, a mûvész felesége bíztatta õt a kötet megírására, mely félév alatt, kegyelmi állapotban készült.

Ormai József, a diák Sinkovits cserkésztársa felidézte a gyermekkor emlékezetes éveit, s elmesélése szerint az ifjú Sinkovits már tudta: „Hazát, hitet nem cserél az ember, miként arcot sem!”

Az induló színmûvész életében döntõ fordulatot jelentett az 1956-os forradalom és szabadságharc, amikor a Petõfi szobornál elszavalta a Nemzeti dalt és felolvasta a 16 pontot. Ezt követõen egy évre szilenciumra ítélték, majd öt évre számûzték a József Attila Színházba. A kritikus egy évben azonban Kemenes László atya segítségével kis étel-csomagokat akasztottak barátai, tisztelõi a Sinkovits lakás ajtajának kilincsére, hogy legyen mit ennie a családnak.

A kiváló mûvészre emlékeztek pályatársai: Avar István, Blaskó Péter, Pató István színmûvészek, Frigyesi András színházigazgató, Horváth Ádám operaénekes, valamint Papp Lajos szívsebész- és Kisida Elek sebész professzorok.

Avar István, aki Sinkovits halála után megkapta a Nemzet színésze elismerést, Imre halálát rettenetesnek nevezte, s mint mondta, ma is nagyon hiányzik. Blaskó Péter szerint az emberi tartás fûzte össze a szerepeket, melyek lelki erõt adtak a nézõnek. Sinkovits Imre nagyszerû játékával saját szenvedésein keresztül adott példát az embereknek. Tiszta emberként, népe iránti felelõsségérzettel vett részt nem csak a színészi, színházi életben, hanem a közéletben is. Drága, Isten áldotta tehetség volt – mondta Blaskó.

Kisida Elek sebész professzort lenyûgözte Sinkovits „nagyúr” mivolta. Felidézte azt a pillanatot a rendszerváltozás hajnalán, amikor Antall József miniszterelnök kérésére szobájában összehívott néhány neves személyiséget, az épp akkor balesetet szenvedett Tõkés Lászlót, Sinkovits Imrét, valamint Makovecz Imrét, akik eszmét cseréltek a haza sorsáról.

Az estet film- és hangbejátszások gazdagították, majd a magas hõfokú emlékest végén Sinkovits-Vitay András és Sinkovits Mariann, a mûvész két gyermeke idézte fel az Édesapa alakját. A hit és hûség tarthatja fenn nemzetünket – hallhattuk Sinkovits Imre mindannyiunk által ismert és szeretett hangját, s ha valakinek kételye támadt volna, melyik úton haladjon tovább a mai drámai nemzetmentõ vagy -vesztõ úton, a magyarság számára pótolhatatlan, kiváló mûvésze bátorítást adott mindannyiunknak: – A haza nem eladó! E megható zárás után Kállay Emil, a Piarista Rendtartomány csíkszeredai házának fõnöke megáldotta az est résztvevõit, s mindenkinek hasznos, és szeretetteljes munkálkodás kívánt a jövõben.

Frigyesy Ágnes