Kiosztották a Polgári Magyarországért díjat



Kopp Mária orvos-pszichológus és Skrabski Árpád szociológus kapta idén a Polgári Magyarországért díjat 2008. december 19-én. A Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának dísztermében rendezett ünnepi eseményen Ádám Veronika, a MTA tagja és Vizi E. Szilveszter, a MTA volt elnöke méltatta a díjazottakat.


– A tudós házaspár közös életmûve elválaszthatatlan egymástól. Életszövetségük egyszersmind szolgálatot is jelent. Kopp Mária orvos-pszichológus, igazi iskolateremtõ egyéniség, a SOTE Magatartástudományi Intézetének alapítója. Kilenc könyvet írt, szerkesztett. Feltérképezte a magyar népesség egészségi állapotát, s ennek eredményeképp megállapította: a magyar lakosság 70%-a úgy érzi, nincsenek közös normáink, értékeink. Legfõbb bajunk az általános értékvesztés és bizalomhiány. Ennek ellenére ezt a népet kell felemelni, megmenteni – fogalmazott laudációjában Ádám Veronika.


Skrabski Árpád, fõiskolai tanár, az Apor Vilmos Fõiskola igazgató-helyettese, Szent-Györgyi Albert díjas tudós egyik legizgalmasabb kutató témája a társadalmi tõke és a társadalom lelkiállapota közötti kapcsolat vizsgálata. A tudós házaspárnak több pirulát kellett lenyelnie, kezdetben senkit nem érdekelt a kutató-munkájuk, ma azonban õket ünnepeljük – mutatott rá laudációjában Vizi E. Szilveszter. Az MTA volt elnöke napjaink problémái között említette az ország súlyos gazdasági- és erkölcsi válságát. Mint mondta: a hazugság polgárjogot nyert, a bizalmi, erkölcsi válság idején arra kell törekedni, hogy ismét visszaálljon a morális rend, s boldog Magyarország lakosai lehessünk. Ha lesz jövõképünk, lesz egészséges nemzettudatunk is – mondta Vizi. E. Szilveszter.


A Polgári Magyarországért díjat Mádl Dalma asszony, a volt köztársasági elnök felesége adta át, aki 2005-ben az elsõ díjazottja volt e magas kitüntetésnek. A tudós házaspárt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben köszöntötte.


Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke évértékelõ beszédében hangsúlyozta: a változások és gyõzelem mellett leginkább egymásra van szükségünk. Ezért az Alapítvány mintegy 15 féle önkormányzati képviselõi programot indított be, ezen mintegy 2500-an vettek részt. 140 civil szervezetet, emláktábla-avatást, könyvkiadást támogattak a 2008-as esztendõben. Évente 25 fiatal néhány hónapot tölthet az Alapítványnál, ezáltal betekintést nyerhetnek az ott végzett munkába, továbbá 300 diplomatával tartják a kapcsolatot, valamint az életmû díj mellett minden évben kiosztják az ifjúsági díjat is, mert Balog Zoltán szerint fontos a fiatalok önbizalmának erõsítése.


Az ünnepi esemény hangulatát emelte Szokolay Ádám Zsolt, a Zeneakadémia ifjú hallgatójának zongorajátéka, valamint Szvorák Katalin Liszt-díjas énekmûvész produkciója.


Frigyesy Ágnes