Az erdélyi magyarok mindig békés úton, a demokrácia szabályait tiszteletben tartva folytatták jogküzdelmüket


Tõkés László EP-képviselõ Sajtóirodája az alábbi közleményt tette közzé 2008. október 21-én Brüsszelben: – A Szovjet Birodalom és a kommunista diktatúrák bukása, valamint a vasfüggöny lebomlása utáni Európa egyik legválságosabb helyszíne az – erõszak és háborúk sújtotta – Balkán, ennek kapcsán is pedig egyik legkritikusabb problémája a kelet- és közép-európai kisebbségi kérdés.


Ebben az összefüggésben Martti Ahtisaari finn politikus és ENSZ-békeközvetítõ Nobel-békedíjjal való – idei – kitüntetése az egész Európa számára fontos üzenetet hordoz.


Finnország volt államelnöke térségünkben, illetve kontinensünkön mindenek fölött a koszovói rendezés terén szerzett elévülhetetlen érdemeket. A diplomácia világában ezt bármennyire is tagadnák: Koszovó önrendelkezési jogának elismerése precedensértékû. Éppen ezért az elnyomott kisebbségek számára helyzetük és problémáik megoldásának a lehetõségét és ígéretét hordozza magában.


Mindezeket szem elõtt tartva, Tõkés László püspök, európai parlamenti képviselõ külön levélben fejezte ki elismerését és jókívánságait a béke – bibliai értelemben vett – nemzetközi követének, ezzel együtt pedig írásbeli felszólalásában méltatta Martti Ahtisaarit.


Az erdélyi magyarok és a koszovói albánok között az az alapvetõ különbség, hogy az utóbbiaktól eltérõen mi nem törekszünk függetlenségre, hanem Románia területi épségének a tiszteletben tartásával kívánjuk közösségi önrendelkezésünket megvalósítani. Európai parlamenti képviselõnk az egész kárpát-medencei kisebbségi magyarság helyzetének rendezésére nézve tartja beszédesnek az idei Nobel-békedíj kitüntetettjének munkásságát és járhatónak azt az utat, mely az õ békeközvetítõ jószolgálataiból kirajzolódik.


Tõkés László levele Martti Ahtisaarinak


Martti Ahtisaarinak, a Nobel-békedíj 2008-as díjazottjának


Tisztelt Martti Ahtisaari úr!


Örömmel értesültünk róla, hogy idén, az Ön személyében olyan Ember munkásságát jutalmazták a Nobel-békedíjjal, aki egész életét és szolgálatát a népek közötti megértés és együttmûködés ügyének szentelte.


Mi a világnak egy olyan részén születtünk és élünk, ahol a népek és nemzetek önrendelkezési jogát a történelem folyamán elfojtotta a nagyhatalmak önkényuralma. Másrészt régiónkban szinte nincs olyan nemzet, amelynek ne lennének országhatáraikon túlra szakadt nemzetrészei.


Ön a világ több részén fáradozott azért, hogy különbözõ történelmi helyzetben élõ népek megoldást találjanak válságos helyzetükre és békés úton rendezzék véres viszályaikat.


Koszovó rendezési tervének kidolgozása számunkra példa- és üzenetértékû. Azt mutatja, hogy zaklatott sorsú kontinensünkön, melyet világháborúkkal és borzalmas tömeggyilkosságokkal sújtott a XX. század – az elnyomás és az erõszak brutalitásával szemben mégsem reménytelen az értelem, a megértés, a tolerancia és a humánum kivezetõ útját megtalálni.


Mi, erdélyi magyarok, kárpát-medencei nemzettársainkkal együtt, immár kilencven éve keressük azt a lehetõséget, hogy azokban az országokban, amelyekbe a történelem sodort bennünket, szabadságban élhessünk. A szabadságot szeretõ más európai nemzetekkel együtt olyan Európáról álmodunk, melyben az asszimiláció politikája már a múlté, ahol egyetlen népnek sem kell félnie a jövõtõl, ahol mindenkinek kijár a közösségi önigazgatás joga, és biztosított a megmaradása.


Az Ahtisaari-tervhez hasonlóan a délszláv térség stabilitási tervei az autonómiák különbözõ formáinak a megvalósítását tûzték ki célul. A béke és a stabilitás megteremtéséhez a térségünk országaiban élõ népeknek el kellett fogadniuk, hogy egyetlen nemzet sem uralkodhat mások fölött, hogy egy demokratikus, jóléti társadalomban nincs helye a nemzeti kizárólagosságnak, hogy a hatalom megosztása és együtt-gyakorlása teremtheti meg a nyugalomhoz elengedhetetlen bizalom légkörét.


Posztmodern világunk egyik furcsasága, hogy a világ csak azokra figyel oda, akik hangosan, erõvel, netán erõszakos eszközökkel harcolnak jogaikért. A számbeli kisebbségben élõ erdélyi magyarok mindig békés úton, a demokrácia szabályait tiszteletben tartva folytatták jogküzdelmüket. Ezért aztán tragikus kisebbségi sorsunk és kevésbé látványos, vértelen pusztulásunk nemigen vált ismertté a nemzetközi közvélemény elõtt.


Mindazáltal, vagy talán éppen ezért, mi sem hallgathatunk XX. századi kisebbségi sorsunkról, a nagyromán nacionalizmus és a romániai kommunista diktatúra kisebbségellenes elnyomó politikájáról és annak következményeirõl, az emberi szabadságjogokat és a közösségi önrendelkezést tagadó, máig érvényesülõ örökségérõl.


Kérem, ne vegye rossz néven, hogyha most, Nobel-békedíjjal való kitüntetése alkalmából saját esetünket: a Kárpát-medencei kisebbségi magyarság autonómia- és szabadságharcát ajánlom a szíves figyelmébe. A Magyarországgal szomszédos országokban – Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában, Szerbiában – élõ népes nemzeti közösségeink közel húsz esztendeje demokratikus, békés úton küzdenek jogaikért és keresik boldogulásukat. Autonómia-követeléseiket azonban sorra elutasítják, és a többségi társadalmukba való integráció lehetõsége helyett továbbra is az etnikai diszkrimináció és a mesterséges asszimiláció jut osztályrészül nekik.


Engedje meg, hogy tisztelettel megkérjem: nemzetközi tekintélyét és befolyását latba vetve, legyen segítségünkre jogaink kivívásáért és nemzeti megmaradásunkért folytatott küzdelmünkben! Szándékunk nem más, mint az Európai Unió által is szorgalmazott etnikai, nyelvi és vallási önazonosságunk megõrzése – az európai országok, nemzetek és régiók egyenrangú közösségében.


Önnel együtt reméljük, hogy a világ nem a háború, az erõszak és a nemzetek közötti viszálykodás irányába fog továbbhaladni, hanem a kölcsönös türelem és megértés, a bizalom és együttmûködés fogja meghatározni közös jövendõnket.


Tisztelt Ahtisaari elnök úr! Egy rokon nép fiaként – magyarként – külön is, szívbõl gratulálok magas kitüntetéséhez. Az Ön sikere azt a reményt ébreszti bennünk, hogy a – bibliai értelemben vett – „békekövetek” erõfeszítéseit meg fogja áldani Isten, és az emberiség, mostani önveszejtõ és egymást pusztító állapotából megtalálja a kiutat, mely a szabadság, a biztonság és a békesség világába vezet.


Fogadja õszinte nagyrabecsülésemet és jókívánságaimat:


Strasbourg, 2008. október 20.


Tõkés László,


EP- képviselõ


_________


Tõkés László í r á s b e l i f e l s z ó l a l á s a


Martti Ahtisaari Nobel-békedíjjal való kitüntetése alkalmából


Úgy gondolom, Képviselõtársaim túlnyomó többségének egyetértésével találkozom, amikor az Európai Parlament plénuma elõtt örömömet és elismerésemet fejezem ki Martti Ahtisaari elnök úr Nobel-békedíjjal való kitüntetéséért.


„A Norvégiai Nobel Bizottság azon reményének ad kifejezést, hogy az õ erõfeszítései és megvalósításai mások számára is ihletforrást fognak jelenteni” – mondotta a Bizottság elnöke.


Számunkra, határon túlra szakadt – romániai, szlovákiai, szerbiai, ukrajnai – magyarok számára Martti Ahtisaari békeközvetítõ munkája valóban inspirációt jelent arra, hogy egy Ahtisaari-tervhez hasonló, Kárpát-medencei rendezés keretében végre a Magyarország határain kívül élõ, mintegy három (3) milliós magyarság helyzetét békés úton, a demokratikus önrendelkezés elve alapján – az érintett országok határainak tiszteletben tartásával – rendezni tudjuk.


A sokat szenvedett kisebbségi magyar közösségek érdekében, másfelõl a kelet-közép-európai térség békéje, biztonsága és stabilitása céljából – ehhez kérjük az Európai Unió és a Tagországok hathatós támogatását.


Továbbította: Frigyesy Ágnes