Nõi szolidáris menet Budapesten


– a független grúz államot ért orosz agresszió ellen



A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Nõi Tagozata szolidáris menetet szervezett a Grúz Nagykövetség elé 2008. szeptember 24-én Budapesten, a ,,Fehér kendõ napján”, mely az õsi grúzokhoz kapcsolódó legenda szerint, a megbékélés napja.


A rendezvény célja Rónaszékiné Keresztes Monika szerint, hogy sajátos nõi szempontból nézve kifejezzék tiltakozásukat a független grúz államot ért orosz agresszió ellen, illetve együttérzésüket fejezzék ki a grúz kormánnyal, továbbá a nagypolitika árnyékában mindig legtöbbet szenvedõ civil lakossággal. A szolidáris meneten résztvevõk a kezükben tiszta, fehér vászonkendõt vittek. Rónaszékiné Keresztes Monika beszédében hangsúlyozta: – A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Nõi Tagozata nevében õszinte együttérzéssel jöttek a Grúz Nagykövetség elé, átérezve azt a nyomasztó és nehéz helyzetet, melyben független országuk, jogszerûen megválasztott kormányuk, már hónapok óta küzd szabadságáért, léte biztonságáért.


Felszólalásunkat a nyílt politikai állásfoglalás mellett sajátos nõi látásmód is ösztönözte. A nõi lélek különösen érzékeny a nagypolitika hatalmi törekvései árnyékában meghúzódó katonai agressziók legkiszolgáltatottabb áldozatainak szenvedései iránt. Õk a gyermekek, lányok és asszonyok.


Az erõszak, a mindenkori háború, kegyetlenül kihúzza a talajt ártatlan családok fizikai léte, testi és lelki biztonsága alól. Nem maradhat szó nélkül az a tény sem, hogy a háború fegyverei nem csak a falakat, fizikai létesítményeket pusztítja, agressziója nagy valószínûséggel támadja és megalázza a nõk testi, lelki méltóságát, tönkre téve lányok, asszonyok ezreinek jövõbe vetett álmát.


Rónaszékiné Keresztes Monika rámutatott: – Mi nõk a mai modern világban is lelkünk mélyén elsõsorban az élet továbbadására és védelmére születtünk. Ennek kibontakozása és megélése döntõ fontosságú. A nõk családot, közösséget, értékeket összefogó karjai meghatározó alapja minden olyan politikai szándéknak, melynek célja egy fejlõdõ, mûködõ, szabad ország létrehozása.


Mi Magyarországon is küzdünk ezért, nem feledve 1956 után sokunk családjában még ma is keserû emlékként õrzött, a nõk becsületét, méltóságát sárba tipró tetteket. Csak szabad országban nevelhetünk, szabadon, felelõsen gondolkodó jövõ nemzedéket, és ez olyan természetes vágy és biztos tudat bennünk, hogy ebbõl nem engedhetünk!


Igazán jó anya az, aki képes más gyermekét is szeretni. A mi hazai nehézségeink és erõfeszítéseink és egy földrésznyi távolság sem feledtetik velünk más ország fájdalmát, ezért állunk nõi testvéreink, a grúz lányok, asszonyok mellé szeptember 24-én, a tradícionálisan grúz kezdeményezésû Fehér Kendõ Napján, a rend a béke és a megbékélés érdekében.


Mint ismeretes: 1993 szeptemberében Grúziában kétezer nõ vonult ki a harctérre az ellenséges csapatok közé. Amikor a férfiak befejezték harcukat, a nõk odadobták fehér fejkendõiket. Így született meg a gondolat, hogy a nõk a maguk eszközeivel vegyék fel a küzdelmet a háború ellen. Keti Dolidze grúz filmrendezõ felhívással fordult az asszonyokhoz, s hamarosan nõk ezrei vonultak fel Tbiliszi fõterén fehér kendõben. Így lett a fehér kendõ napja a megbékélés jelképe.


Magyarország 1994-ben csatlakozott a felhíváshoz, hogy minden év szeptemberében a nõk gyûljenek össze fehér kendõben a béke és fegyverszünet kifejezéseképp.


Erre a napra emlékezve, valamint a szabadság fontosságát hirdetve vonult az utcára mintegy ötven magyar nõ, asszony, anya és leány idén szeptember 24-én, hogy kifejezzék együttérzésüket a grúz asszonyokkal, nõkkel és lányokkal.


A jelenlegi grúz megbízott, Konstsntin Thgenti felesége, Marina Gelovani asszony vette át azt a Szolidaritási Nyilatkozatot, melyet a Fidesz Nõi Tagozata nevében több parlamenti képviselõ, illetve mintegy 60 nõ írt alá, melyhez
mellékeltek egy fehér kendõt.


Frigyesy Ágnes