A magyar nemzet nagyszerûségérõl és féltésérõl

Magyarország kifosztása idején

Beszélgetés Patrubány Miklóssal,

a Magyarok Világszövetségének újraválasztott elnökével

– Tartozom egy vallomással: noha húsz esztendeje ismerjük egymást, Magyarok Világszövetsége tagként évek óta távolról figyelem az Ön munkáját, mert megzavartak azok a hírek, melyeket terjesztettek: miszerint ön ügynök, más rémhírek szerint a hírhedt Securitate-nak dolgozott, illetve nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Most, amikor kezembe került az MVSZ VII. Világkongresszusának gazdag tartalmú programfüzete, úgy döntöttem, újságíróként nem mehetek el szó nélkül az esemény mellett. Ez a nemzeti sorskérdéseinket felvonultató programsorozat ellent mondani látszik az önrõl terjesztett híreknek. Mi az igazság?

– Engem arra tanítottak a szüleim, hogy álljak jót magamért! Soha nem voltam, nem vagyok, és nem leszek semmilyen titkos- vagy titkosan mûködõ társaságnak sem tagja, sem alkalmazottja, sem bedolgozója. Sõt épp az én kérésemre vettük fel ezt a mondatot a Magyarok Világszövetsége belépési nyilatkozatába, valamikor a kilencvenes évek derekán. Akkor, amikor kirajzolódott: nekünk civileknek nincsenek meg az eszközeink ahhoz, hogy valaha tisztán lássuk, hogy a titkosszolgálatok mely ügynökeiket hová dobják be, kiket tartanak meg, tehát mi egyet tehetünk: fogadalomszerû vallomást kérünk a belépõktõl, s az utókorra bízzuk az ítélkezést. Ezeket a belépési nyilatkozatokat eltesszük, és megvetés illeti majd azt a személyt, illetve leszármazottjának leszármazottját is, akirõl kiderül, hogy becsapta kortársait és sorstársait. Egyébként nyolc esztendeje vagyok a Magyarok Világszövetségének elnöke. Kövér László volt egyik legfõbb terjesztõje e rágalomnak. Elegendõ idõ állt rendelkezésére hogy bizonyítsa, miszerint idegen érdekeket szolgálnék, de nem tette, mert hazugságát nyilván nem tudja bizonyítani.

– Tehát nem igaz a hír, hogy Ön a Securitate-nak dolgozott?

– Hogy dolgoztam volna? Soha nem dolgoztam, nem vagyok tagja, sem bedolgozója, sem alkalmazottja semmilyen titkos társaságnak, nemhogy a Securitate-nak! Engem is vallattak és faggattak diákéveimben, de soha nem vállaltam semmiféle közösséget velük, sõt már akkor eltökéltem magamban, ha véletlenül meg tudnának törni, akkor öngyilkosnak kell lennem ­– ezzel a tudattal élek mindmáig. Ennél szörnyûbb rágalom nincs! Nyilván politikai megfontolásból találták ki azért, hogy megakadályozzák a Magyarok Világszövetsége elnökévé való megválasztásomat, illetve, hogy ebbõl a tisztségbõl kibuktassanak.

Szörnyû kárt okoztak ezzel a magyar társadalomban, mert a Magyarok Világszövetsége vezetõjének nem fantomképekkel, illetve azok eloszlatásával kellene viaskodnia, hanem végezhetné még hatékonyabban munkáját. Sok embert elriasztottak tõlünk, hiszen ha még Ön is, aki korábbról ismert, elbizonytalanodott, akkor elképzelhetõ, hányan vannak még a magyar társadalomban, akik azért nem közeledtek a Világszövetséghez, mert elhitték, hogy idegen érdeket képviselõ ügynökök vezetik. Ez nem csak a Világszövetségnek, hanem a magyarság egészének ártott. Azért, hogy olyan válsághelyzetben, mint amilyenben most Magyarország van, nem tudunk hatékonyabb munkát végezni, nem tudjuk a magyarellenes erõk kezét nagyobb erõvel lefogni, azok felelnek, akik ezt a rágalom-hadjáratot útjára indították, és mélyen besulykolták – suttogó propagandával – a magyar társadalom tudatába.

– A Magyarok Világszövetsége mindmáig nem kap állami támogatást.

– Ez bonyolult politikai kérdés, nem csupán erre a rágalom-hadjáratra vezethetõ vissza. Sajnos nem az MSZP és az SZDSZ vonta meg a költségvetési támogatásunkat, hanem az, akitõl legkevésbé vártuk: a Fidesz és a Kisgazdapárt együttes szavazatával, 11 szavazatkülönbséggel vonták meg 2000 szeptemberében a költségvetési támogatásunkat, ennek következtében 2001. január 1-tõl egyetlenegy fillér állami támogatásban nem részesültünk.

– Tudomásom szerint a háttérben Boross Péter, az MVSZ akkori elnökjelöltje állt, aki pedig benyújtotta a Parlamentnek a „megvonási tervezetet”, nem más, mint Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum egyik kulcsembere.

– A háttérben Csoóri Sándor állt, az elõtérben pedig Herényi Károly, aki Pósán László FIDESZ-es képviselõvel közösen nyújtotta be azt a módosító indítványt, mely szerint az elõirányzott 237 millió forintot nulla forintra redukálták. Pósán László nem jelent meg a szavazáson, Herényi Károly pedig visszavonta az indítványát, nem tudni, kinek a nyomására. Tény, hogy szörny-koalíció állt mellénk: az MSZP, az SZDSZ, a MIÉP és az MDF, míg a Kisgazdapárt és a Fidesz egy kivétellel ellenünk szavazott. Ez az igaz és hiteles történet.

Az MSZP és az SZDSZ röhöghetett a markába, hiszen õk akkor sem merték megvonni a költségvetési támogatást a Magyarok Világszövetségétõl, amikor Horn Gyula miniszterelnököt 1996-ban a Magyarok IV. Világkongresszusa tombolva fütyülte ki, pedig saját miniszterelnöki keretébõl adott 40 millió forintot, amelybõl megszervezték az akkori Világkongresszust. Mégsem merte meglépni, hogy költségvetési támogatás nélkül hagyja a Magyarok Világszövetségét.

Azóta a történelem bebizonyította, hogy tévedtek az urak, ezt beismerni azonban nincs lelkierejük, így továbbra is makacsul arra játszanak, hogy majdcsak megbukik a Világszövetség Patrubány Miklóssal együtt, s akkor elmondhatják, hogy nekik volt igazuk. Utánam jöhet vak, sánta, béna, vagy gyenge elméjû a Világszövetség élére, neki visszaadják majd a költségvetési támogatást, csak azért, hogy menthessék magukat, és tisztára moshassák az elmúl nyolc évben elkövetett vétküket.

– Kiknek áll az útjában? Miért ez az erõs ellenállás az ön irányában?

– Emberi hiúságok is közrejátszottak. Csoóri Sándor (korábbi elnök/szerk. megj.) megmondta nekem, amikor elnökjelöltté váltam: – Ha Te leszel a Magyarok Világszövetségének elnöke, megmutatom neked, hogy nem lesz Világszövetség! Bizonyára mást szeretett volna látni az MVSZ élén, s elég hatalmasnak érezte magát, miután Antall Józsefbõl játszi könnyedséggel kreált miniszterelnököt, hogy a Világszövetség elnökének sorsát is õ egy személyben döntse el! Miután ez nem sikerült, következett a bosszú-hadjárat. A Fidesz nem rendelkezett információkkal a Magyarok Világszövetségét illetõen. Õk Csoóri Sándor vélekedésére hagyatkoztak, aki megmérgezte körülöttem a levegõt. Azt hiszem, nincs más oka, mint emberi hiúság, hisz neki le kellett köszönnie nyolc év után, s nem azt helyezhette maga után, akit szeretett volna (Boross Péter volt az ellenjelölt. szerk. megj.)

– Továbbgondolva, azt hiszem még komolyabb (politikai) erõk állhattak a cél mögött, hogy egyáltalán ne legyen Magyarok Világszövetsége, hisz hathatós érdekképviselet nélkül gyengül az összmagyarság.

– Így van. Nagyon jól látja. Tehát voltaképpen a Magyarok Világszövetsége velem együtt mindenkinek útjában áll, aki a mai globális tõkét szeretné szolgálni, amely a nemzetek felszámolását, a nemzetek elegyítését, szétszórását, néppé, sõt csõcselékké való lefokozását tartja politikai céljának és eszközének. Olyan szervezetre nincs szükség, amely elsõ helyre helyezi értékrendjében a nemzetet, az igazságot, az emberi tisztességet, és a méltóságot! Ezek mind olyan értékek, melyek útjában állnak a lealjasító, lealacsonyító szándéknak, a világot lassan ledarálni kívánó erõknek. Ha vannak e globalista szándéknak magyarországi helytartói és képviselõi, márpedig vannak, akkor azoknak mi útjában állunk.

Tény, hogy ma a Magyarok Világszövetsége az egyetlen magyar szervezet, mely kizárólag a magyar népakaratból táplálkozik, ahogyan ezt a magyar népakaratot felfogja, és sok országbéli jelenlétével érzékelni tudja. De biztosan nem vagyunk, nem leszünk sem kiszolgálói, sem bárgyú elfogadói, sem bátortalan tétlenkedõi, illetve nézõi annak a folyamatnak, mellyel megpróbálják tönkretenni országunkat és nemzetünket.

– Elnök úr, érdekes bejelentést tett a Magyarok Világszövetsége VII. Kongresszusának nyitó napján: a kettõs állampolgárság ügyében zajló népszavazás eredményével kapcsolatban súlyos csalásról beszélt: állítása szerint mintegy hatszázezer szavazatot elcsaltak 2004. december 5-én. Beszélne errõl a népszavazási csalásról?

– Ezt a tényállást 2004-ben még a jogorvoslati idõ keretén belül megállapítottuk. Amikor beadványunk nyomán a Legfelsõbb Bíróság az elmúlt 18 év magyar demokrácia-történetében egyetlen alkalommal megsemmisített egy országos szavazási eredményt. Elvi felvetésünket, miszerint számos szavazókörzetben az eredményt egyszerûen megfordították, az igen és a nem szavazatok számát felcserélték, nos ezt a feltevésünket konkrét példákkal támasztottuk alá, a Legfelsõbb Bíróság elfogadta, és az általunk megnevezett 1152 szavazókörben elrendelte az eredmény újbóli megállapítását. Magyarország többrendbéli tragédiájának egyik okozója az érvényben lévõ választási törvény, amely lehetõvé teszi, hogy még a Legfelsõbb Bíróság határozatát is elszabotálhatják. Hiszen akárhány szavazókörben véltünk hibát felfedezni, nem azt mondja a törvény, hogy újra meg kell számolni a szavazatokat, hanem azt, hogy csupán az eredményt kell újból megállapítani. Ez a madárnyelvû és csúsztató fogalmazás lehetõvé teszi, hogy a szavazatszámláló bizottság, melynek megkérdõjelezték a munkáját, maga dönthessen arról, meg kívánja-e újból számolni a kérdéses szavazatokat vagy sem. Megerõsítheti a korábbi eredményt úgy is, hogy egyszerûen aláír egy újabb jegyzõkönyvet: mi a múltkor is jól számoltuk, és most is ugyanarra az eredményre jutottunk – újraszámlálás nélkül.

– A törvény szerint ugyanazok végzik az új jegyzõkönyv kitöltését, akik esetleg csaltak?

– Így van. Micsoda képtelenség ez! Az európai jogban nincs még egy ilyen helyzet, hogy egy feljebbviteli instancia ugyanaz legyen, mint akinek a munkáját megkérdõjelezik. Ráadásul meg sem kell kötelezõen ismételnie a számlálást, elég, ha kitölt egy új jegyzõkönyvet.

A tizenegyezer szavazókör számszerû eredményeinek vizsgálatakor felfigyeltünk egy furcsaságra, ugyanis mint népszavazási kezdeményezõk megkaptuk az eredményeket elektronikus formában az Országos Választási Bizottságtól, az utolsó szavazókörig elmenõen. Feltûnt egy csoport olyan szavazókör, ahol az eredmény ellentmondásosnak tûnt, ugyanis az elsõ kérdés, mely a kórházak magánosításáról szólt, valamint a miénk között nem volt lényeges, szemléletbeli különbség, mégis ezekben a szavazókörökben az elsõ kérdésre igennel szavaztak döntõ többségben, a második-, az állampolgárságra vonatkozó kérdésben viszont döntõ többségben nemmel. Erre pedig senki nem biztatta a magyarországi szavazókat! Egyetlen párt se, az egyházak se, senki. Vagy azt mondták, hogy igen, igen, vagy azt, hogy nem, nem. Ez alól csupán az MDF volt kivétel, aki azt mondta, hogy a kórház privatizációra szavazzanak nemmel, az állampolgárságra igennel. Arra viszont, hogy a kórház-privatizációra szavazzanak igennel, az állampolgárságra nemmel, senki sehol nem buzdított! S ekkor szembeötlött, hogy nagyon sok helyen fordított eredmény született. Számítógépesen kiszûrtük ezeket a helyeket, ahol pl. 510 igen, és 720 nem szavazatot találtunk. Tehát majdnem ugyanazok a számok szerepelnek, de tükör-fordításban. Küszöböt állítottunk, hogy 10% eltérés legyen a két értékpár között és kijött 2000 szavazókör. Amikor lecsökkentettük ezt a küszöböt 5%-ra, akkor maradt 1152 szavazókör. Azokon a helyeken, ahol fel tudtuk bontatni az urnákat, egyértelmûen igazolódott a feltevésünk. Egyszerûen fordítva írták be az eredményt a jegyzõkönyvbe.

– Miért csak négy helyen kérték az urnák felbontását?

– Mert erre jogilag nem volt lehetõségünk, csak lélektani megoldásunk. Az az emberünk, aki kérte az urnák felbontását, olyan ellentmondást nem tûrõ magatartással lépett fel, hogy megijedt tõle a bizottság, és tartva a komolyabb botránytól, inkább kibontották az urnákat, és újraszámolták a szavazatokat. Mind a négy helyen – szerepel a könyvemben, melyet a népszavazás elsõ évfordulójára adtam ki –, csalás történt, s ezt nyilvánosságra hoztam. Ezek mind olvashatók a Gyújtatlan gyulladjék (Gondolatok a 2004. december 5-i népszavazási kísérletrõl) címû könyvemben.

– Ön azt állítja, hogy hatszázezer szavazatot elcsaltak a kettõs állampolgárság kérdéskörben tett szavazáskor?!

– Igen, ezeket mi azonosítottuk. De ennél több lehet, mert például nem vizsgáltuk azokat az eseteket, amikor mind a két eredményt megfordították, mert ilyet is találtunk.

– Ez a kérdés azért is érdekes, mert elterjesztették azt a hírt, hogy a Magyarországon élõ magyarság megtagadta az anyaország határain kívül élõ testvéreit. Hallgathattuk, micsoda szégyen, hogy nem álltunk ki egymásért, miközben ezek szerint ez a rémhír sem igaz!

– Ez a legszörnyûbb! Gondoljuk el, voltaképp ügydöntõ erejû volt a népszavazás, még olyan körülmények között is, hogy a miniszterelnök és az egész kormánypárt riogatta Magyarország népét, másfél nappal a népszavazás elõtt pedig Gyurcsány a Televízióban a nagy vitaesten arra biztatta nézõit, hogy maradjanak otthon, ne menjenek el szavazni, ha jót akarnak! Ilyen lelkiállapotban is ügydöntõ erejû volt a népszavazás, ha ezt a hatszázezer szavazatot a helyére tehettük volna. Vagyis nem a nemek oldalára, hanem az igenek oldalára. Gondoljunk bele, micsoda szörnyû csapást mértek ezek a csalók a magyar nemzetünkre! Hányszor ostorozták és ostorozzák ma is egymást a magyarok: megtagadtad magyar testvéred, áruló vagy, lelketlen vagy, eszement vagy. S hányan mondták már ki, hogy itt nincs is magyar nemzet, mert minden szertefoszlott.

– Augusztus 16-20-a között zajlott a Magyarok Világszövetségének VII. Világkongresszusa, ahol önt újraválasztották az MVSZ elnökének! Gratulálok! Az ötnapos tanácskozáson 12 konferencia keretében vizsgálták komoly szakemberekkel karöltve legégetõbb nemzeti sorskérdéseinket. Foglalkoztak a Szent Korona tannal, gróf Teleki Pál halálának körülményeivel…

– Trianon újraértékelésével, Magyarország kifosztásával, az államiság nélküli népek szerepével az Európai Unióban, vagy például a magyar õstörténettel.

– Többféle határozat is született. Melyiket tartja a legfontosabbnak?

– Mintegy 12 határozat született a Záró-konferencián. Ha azt kérdezi, melyiket tartom a legjelentõsebbnek, akkor minden kétséget kizáróan a magyar önrendelkezési nyilatkozatot emelem ki. A Magyarok Világszövetsége Kongresszusa már alapítása, 1929 óta a legátfogóbb legitimitású magyar köztestület. Összehasonlításképp a budapesti Parlament legitimitását csak a mai, csonka Magyarországból meríti. A Világkongresszus viszont a világ magyarságát képviseli, beleértve a mai Magyarországot is.

1920. június 4-én szétszabdalták Magyarországot, 1944. március 19-én német katonaság szállta meg országunkat. Azóta sem adták vissza a magyar nép önrendelkezési jogát. Ha ezen a helyzeten felül kívánunk kerekedni, akkor a magyar nemzetnek is azt kell tennie, amit az európai nemzetek egész sora megtett az elmúlt 10-15 évben. Az ötmilliós szlovákság, a négymilliós horvátság, a kétmilliós Szlovénia, az ötszázezres Montenegró önálló államot alapított. Skócia elõbb-utóbb bejelenti függetlenedését Angliától. A walesiek, épp itt, a Magyarok VII. Világkongresszusán, az Államiság nélküli népek és nemzetek konferencia keretén belül nyilatkoztatták ki egyértelmûen, hogy önálló állami létre törnek. Ugyanez jellemzõ a katalánokra, a baszkokra. Ha tehát figyelünk az európai népekre, úgy tûnik, hogy egyedül mi, magyarok vagyunk azok a páriák, akiknek nemhogy nem adatott meg a lehetõség bajaik orvoslására, hanem még ki sem mertük mondani, hogy igényt tartunk az önrendelkezésre. Ezért tartom ezt a nyilatkozatot a legjelentõsebbnek.

Ha azt kérdezi, melyik volt a legfigyelemreméltóbb határozat, akkor azt kell mondanom: az a nyilatkozat, amellyel a Világkongresszus Jens-Peter Bonde európai parlamenti képviselõ és frakcióvezetõ bejelentését üdvözölte. A dán képviselõ a zárónapra juttatta el üzenetét. Eszerint az írországi népszavazás miatt megbukott lisszaboni szerzõdés megszabta európai modell helyett új, konföderatív államszövetségre alapozó modellt kívánnak kidolgozni, amelynek középpontjában Magyarország Szent Koronájának értékrendje és közjogi elvrendszere áll.

Ha azt kérdezi, melyik a leghasznosabb határozat, azt mondom: az, amely követeli, hogy a magyar állam hozza nyilvánosságra a magyar államadósság hiteles történetét, amelybõl kiderül, kik a felelõsök azért, hogy ez az 1500 milliárd forintnyi kamatteher évrõl évre apasztja Magyarország költségvetését. Mintha szívnák Magyarország vérét! Ezt végre tisztán kellene látnia minden magyar adófizetõnek!

Nem kevésbé fontos: a Kongresszus elhatározta, hogy gróf Teleki Pál halálának körülményeit mindenképp, egyértelmûen tisztázni kell, mert az életének és halálának szentelt konferencián hitelt érdemlõ bizonyítékokat tártak elénk, mely szerint a volt miniszterelnök nem öngyilkos lett, hanem meggyilkolták.

– Ezt a kérdést azért tartom magam is fontosnak, mert feltehetõen több kiemelkedõ magyar államférfi nem természetes halállal halt meg, gondolok elsõsorban gróf Széchenyi Istvánra, Tisza Istvánra vagy épp Teleki Pálra. Önbecsülésünk erõsödhetne azáltal, ha kiderülhetne, hogy az öngyilkosság vádja nem igaz, s ezek az államférfiak áldozatok!

– Azért emeltük ezt a kérdést a Világkongresszus konferenciái közé, mert úgy érezzük, egész magyar nemzeti létünk szempontjából meghatározó jelentõségû, hogy egy olyan igaz hazafi, bölcs államférfi, tiszta, nagytudású, mély érzésû ember, mint Teleki Pál, méltó megbecsülésben részesüljön, fénylõ példakép lehessen! Ehelyett ma nemcsak halálának körülményeit, hanem kiváló tetteit is hazugság árnyékolja be. Mire gondolok? Például arra, hogy Teleki Pál még Hitlerrel is szembeszegült, és nem engedte át a német csapatokat, hogy megtámadhassák Lengyelországot. Ennek eredményeképp Lengyelország felõl kapu nyílt Magyarországra, s közel nyolcszázezer zsidó származású ember menekült meg a gyilkoló németek elõl. Mindezek ellenére Teleki Pált antiszemitizmussal vádolják. Ezért nem lehet szobra Budapesten, sõt neve Auschwitzban a szégyentáblán szerepel. Teleki auschwitzi kipellengérezésével a magyar nemzetet szégyenítették meg! Ha kiderül, hogy õt megölték, újraértékelõdhet életmûve is.

Mindenképp meg kell említenem az õstörténeti konferenciát, hisz ez volt a leggazdagabb tanácskozás: mintegy 120 tudós, oktató, közéleti személyiség összesen 96 elõadást tartott, s megdõlt a finnugor elmélet.

Sarkalatos fordulatot hozhat az a határozat, melyet a Magyarország kifosztása konferencia alapján fogadott el a Világkongresszus: e szerint Magyarország követeljen jóvátételt az 1956-os szovjet katonai intervenció által okozott károkért. Ezek nagyságát a Magyarok Világszövetsége egy évvel ezelõtt már felméretette. A tíznél több szakemberbõl alakított Iustitia Bizottság megállapította: csak a magyar államnak okozott kár – a magyar állampolgárok kárát nem is számítva – mintegy tízezer milliárd forint, azaz negyven milliárd euro. A Világkongresszus követeli, hogy Magyarország kérjen jóvátételt a Szovjetunió utódállamaitól. Mindezeket egybevetve megállapíthatom: a VII. Világkongresszus nemzeti sorskérdéseket vitatott meg, és mutatott fel a magyar társadalom számára…

– A Magyarok Világszövetsége elnökeként milyen célokat tûzött ki maga elé?

– Amikor 1996-ban a Világszövetség elnökhelyettesévé választottak, kissé engem is meglepett, és felkészületlenül ért a döntés, akkor azt mondtam: szeretném, ha a Magyarok Világszövetsége kovásszá, fórummá, intézménnyé válna. Kovásszá, mely ébresztgeti, létkérdései megoldására ösztökéli a magyar nemzetet. Fórummá, ahol ezekben a kérdésekben a különbözõ szándékokat közös akarattá és elhatározássá lehet formálni. És végül intézménynek szeretném látni a Magyarok Világszövetségét, amelyben a közös elhatározások megvalósulnak. Most, harmadik mandátumom küszöbén azt mondom: kovász szerepünket 2004. december 5-ével betöltöttük. A népszavazást az akkori masszív csalások miatt nem tudtuk ugyan döntõ erejûvé kovácsolni, de a magyar társadalmat mindenképp felráztuk, azóta nem megy el érzéketlenül e fontos kérdések mellett. Azóta négyszáz népszavazási kezdeményezés született. Az MVSZ e folyamat kovásza volt.

A hetedik Világkongresszussal a Magyarok Világszövetsége fórummá vált. A sokak által páratlannak nevezett 230 dolgozat mintegy 65%-át hét kötetben a Kongresszus nyitónapján átadtuk minden résztvevõnek, ezzel olyan szellemi gyúanyag birtokába jutattuk magát a Kongresszust, és általa a nemzet életében fontos szerepet játszó mûhelyeket is, hogy elmondhatjuk: a Világkongresszus fórummá vált, amely a tudományosság és az emelkedett lelkület fénylõ ívét rajzolta meg az Altáj, Tibet és az Atlanti-óceán között. A Világtalálkozón mindenki a magyar nemzet nagyszerûségérõl, annak féltésérõl beszélt, lett légyen az kínai, kazah, kirgiz, mongóliai, walesi, fríz, breton vagy flamand. Néhány napig sikerült a magyarságot e fény középpontjába állítani. Tehát fórum szerepünket is betöltöttük. A következõ négy évben társadalom-alakító intézménnyé kell válnia a Világszövetségnek. Ez a célom. Emlékeztetni szeretnék arra az elõadásra, melyet Bogár László tartott a Világkongresszuson a Magyarország kifosztása címû konferencián. A címe így hangzik: A „rendszerváltás” kísérlet Magyarország felszámolására.

– Elmondható, hogy a Magyarok Világszövetsége ezt a folyamatot szeretné megfordítani?

– Így van. Ezért nevezzük a VII. Világkongresszust Fordulatnak.

Frigyesy Ágnes