A magasszintû hazaszeretet képviselõje

Frigyesy Ágnes beszélget Bethlen Farkassal, Verõce polgármesterével

Bethlen Farkas ül velem szemben, aki harmadik ciklusban irányítja a Dunakanyar egyik csodálatos települését: Verõcét. A polgármester a bethleni gróf Bethlen, õsi fõnemesi család sarja. Arra kérem, menjünk vissza az idõben! Meddig tudják visszavezetni a családfát?

– Kiváltságos helyzetben vagyunk, papíron lefektetve 1060-ig, mely nagy erõt jelentett mindig a családnak. Talán tudni kell rólunk, a Bethlen család sok olyan embert adott Erdélynek illetve magyarságunknak, akár írásaival, költeményeivel (Árva Bethlen Kata), akár politikájával, gazdaságával (Bethlen Gábor), akik hozzájárultak a magyarság fennmaradásához.

– Tudomásom szerint két ága van a családnak…

– A történészek vitatkoztak azon, két ágról beszélhetünk-e vagy két külön családról. Mindkettõ erdélyi: az egyik az iktári gróf Bethlenek, a másik a bethleni gróf Bethlenek. Az iktáriaknál egy példát említek: az iktári ágból származik Bethlen Gábor, Erdély fejedelme. Sajnos ez az ág már kihalt, nem létezik. A bethleniek mi vagyunk és megpróbálunk a névhez méltóan élni.

– Mikor jöttek át Erdélybõl?

– 1946-ban Nagyapámat, Bethlen Bélát, Észak-Erdély utolsó kormánybiztosát, a románok lecsukták jószolgálataiért kilenc évre, a szüleimet pedig elüldözték otthonukból. Édesapám lóháton menekült Erdélybõl.

– Hogyan emlékezik vissza erre az idõszakra?

– Sehogy. 1957-ben születtem. Az üldözés idõszakát nem éltem át, természetesen a szüleimtõl sokmindent hallottam, tudok, érzek. Szüleim Erdélyben gyermekeskedtek húsz évek korukig. Gondolom, nagyon nagy törést jelentett nekik lelkileg ez az idõszak, de soha nem mutatták. Mindig nagyon kiegyensúlyozottak maradtak, tudomásul vették, hogy a történelem ezt hozta számukra. Magyarországon ugyanúgy megállták a helyüket, mint Erdélyben: dolgoztak, hat gyermeket vállalva végigvitték – abszolút felemelt fejjel – az életüket.

– Nagyapja miért került kilenc évre börtönbe? Mi volt a kommunisták által kreált bûne?

– Semmilyen bûne nem volt, nem is lehetett. Általános háborús bûnösséget fogtak rá. Logikus, a románok bevonulásával, a kormánybiztost azonnal félretették. Annyit azért tudni kell Nagyapám munkásságáról: bármilyen vitás kérdésben, amikor román-magyar között feszültséget tapasztalt, kicsit mindig a románnak kedvezett. Ezzel is törekedett arra, hogy a román és magyar nép békében és szeretetben éljen egymás mellett. Igazából semmilyen bûne nem volt. Szolgálta a magyarságot és becsülettel végezte munkáját.

– Farkas édesapját, a hat nyelven beszélõ jogászt, a Nemzeti Bank egykori fõügyészét 1952-ben letiltották a jogi-pályáról. Ezt követõen segédmunkásként kereshette kenyerét. Ez ismét nagy törést jelenthetett a család életében.

– Édesapám Magyarországon az elsõ években valóban, mint sok más hozzá hasonló származású ember szenet, fát hordott. A nemesi származású emberek a kommunista rendszerben csak ilyesmikre voltak „jók”. Ha maradt volna a régi rendszer, vélhetõen gazdálkodott volna a birtokon. De késõbb édesapám kitanulta a villanyszerelési mesterséget, s mint villanyszerelõ dolgozott és így tartotta el családját. Édesanyám pedig otthon nevelte a hat gyermeket.

– Ön már itt született Verõcén?

– Nem. Szüleim két évig Pesten laktak, majd jött az újabb kitelepítés, s természetesen õket is kitelepítették az Alföldre. Hét év múlva, a költözési tilalom megszûnésével édesapám elindult, mert nem szívlelte az Alföldet, s kapcsolatok, ismeretségek révén a Duna-kanyarban, Nagymaroson talált egy albérletet. Kisebbik bátyám, én és a hugom is ott születtünk Nagymaroson.

– Ön diákként élt a kommunista rendszerben, amikor a nemesi családokról csak negatív értelemben lehetett szólni. Ez fájt önnek? Lázadozott ez ellen az igazságtalanság ellen?

– Igazából nem. Nekünk fantasztikus életünk volt. Mert édesanyánk olyan légkört teremtett otthon, nagy szeretettel és gondoskodással nevelt bennünket, hogy semmiféle hátrányt nem éreztünk. Persze megkülönböztetést alkalmaztak velünk szemben: felvételi papírjaimat az akkori igazgató nem továbbította a Mûegyetemre. A mi generációnk, s ez nemcsak a Bethlen családra vonatkozik, hanem minden nemesi családnál így történt, kiesett és kimaradt az egyetemekrõl. Szüleim generációja még járhatott egyetemre, nekik pályájukat tették tönkre. A mi gyermekeinknek pedig már megadatott a továbbtanulás lehetõsége. Azt hiszem, szüleim „zsonglõrök” voltak, hisz mindennap ennivaló került az asztalra. Ez óriási dolog lehetett akkoriban. Mellette, mint kicsi gyermek, nem szörnyülködve, de rossz érzéssel emlékszem rá: a Volgából gyakran kiszállt négy börkabátos ember. Természetesen ma már tudom: akkor folyamatosan zaklatták a szüleimet. De õk soha, semmirõl nem beszéltek. A kommunizmus szó nem hangzott el a házban. Valószínû a hallgatással védtek bennünket. De arra jól emlékszem négy-ötéves koromban, amikor megállt egy fekete Volga az udvarunkba és kiszállt belõle négy bõrkabátos ember…

– Önnek néhány hete született a hetedik gyermeke! Gratulálok! Öröklõdik a nagycsalád szeretete?

– Igen. Két nõvérem Bécsben él, Mária nõvérem a legidõsebb, õ Erdélyben született, s ott született négy fiú, Zsuzsi nõvérem Pesten született, szintén a front alatt. Neki van három leánya. Az idõsebb bátyámnál két gyermek született, a középsõ bátyámnál öt gyermek, a hugomnál négy gyermek gazdagítja a családot. Többé-kevésbé több gyermeket vállalunk mindannyian.

– Interneten olvastam, a Bethlen család tagjai évente egyszer legalább találkoznak egymással, s ekkor hatvan-hetvenen gyûlnek össze. Ez megható pillanata lehet életüknek…

– Talán még többen vagyunk. Évek óta kibõvítettük ezeket a kedves összejöveteleket a Bánffyakkal és az Ugronokkal. A családi összejövetelt idén Solymáron szervezik a Bánffyak. Ezek nagyon kedves találkozók! Az idõs emberek többé-kevésbé már csak temetésen találkoznak egymással. De a családi összejövetel olyan alkalom, amikor az idõsebbek is nagy örömmel beszélgetnek egymással. Ugyanakkor nagyon fontos a másod- vagy harmad-generációnak is, hogy az elsõ- illetve másodfokú unokatestvérek is találkozhassanak egymással. – Mit ad át ön személy szerint gyermekeinek a történelmi Bethlen család hagyatékából? – A mai világban ez kényes kérdés. A név kötelez. Minden ember kap bizonyos útravalót akár a Jóistentõl, akár a szülõktõl, s ezekkel a külsõ és belsõ tulajdonságokkal élni kell, de nem visszaélni. Szeretném kiemelni, amit én kaptam, illetve amit mi testvérek mind a hatan megkaptunk: magasszintû hazaszeretetet, a magyarság szeretetét, illetve a munkára való nevelést. Mind a hatan nagyon szorgalmasak vagyunk, mindennap tesszük, amit éppen tennünk kell! S ezt kell továbbadjuk gyermekeinknek. – S a gyermekek is továbbviszik a magyarság-szeretetet? – Igen, abszolút bennük van.

– Tudomásom szerint Polgármester úr sokat utazik Erdélybe, segít a rászorulóknak, adományokat visz hol haza, hol Kárpátaljára.

– Valóban, nagyon sokat járok édesanyámmal Erdélybe, aki mindig „kapitány” volt a mi hajónkon. Az elmúlt húsz esztendõben nagyon sokat utaztunk együtt Erdélybe, s a Julianus Alapítvány keretén belül építettünk egy imaházat egy magyar falunak, felújítottunk egy óvodát egy kis városkának, három templom tatarozásában vettünk részt. Az elmúlt három évben 17 településnek építünk központi magyar oktatási intézményt a Szamos mentén, s ez a nagy épület remélem jól szolgálja majd az ott élõ szorvány magyarságot. Mellette öt magyar településen öt óvodát sikerült felújítani Kárpátalján. Emellett ruhaszállítmányokat, könyvadományokat szállítunk.

– E rendkívüli munka mellett végzi polgármesteri teendõit.

– Az elõbb említett munkákat a polgármesteri teendõk mellett végzem hétvégén. Nem tehetem meg, hogy a falu rovására nem vagyok itthon. Hétköznap itt dolgozom, s általában hétvégén végzem a másik munkát.

– Virágzik Verõce, jól látom?

– A körülményekhez képest igen. Országunk ugyanis erõsen zuhan gazdaságilag. Nekem messzirõl látva az ország vezetését, úgy tûnik, Magyarországnak és a magyarságnak nincs gazdája. Életem is bizonyítja: egy települést, egy várost, egy országot pontosan ugyanúgy kell vezetni, mint a családot. Ha otthon a férfi fontos gazdája a családnak, akkor a család jól mûködik. Hogy milyen szinten, az persze sokmindentõl függ. Többek között a történelem is meghatározója lehet a családok életének. De gyönyörûen virágzik a család, ha gondos a gazdája. Ha ugyanezzel a szemlélettel és szeretettel vezetek egy települést, akkor lefaragjuk a pazarlásokat, elzárjuk az egyéni érdekeket és csapokat, és olyan intézkedéseket hozunk, hogy a település jól mûködjön. Ma pillanatnyilag Verõcén – az ország rossz gazdasági helyzete mellett is – húsz-huszonöt százaléknyi tartalékunk van. A környezõ települések többsége forráshiánnyal küszködik, nekünk pedig tartalékaink vannak.

– 2005. december 5-én Wass Albert szobrot emeltek Verõcén. Ezen a különleges eseményen magam is jelen voltam, s a falu életében is kiemelkedõ pillanatot jelenthetett.

– 2004-december 5-én zajlott az emlékezetes kettõs-népszavazás, mely kudarccal végzõdött. 2005. december 5-re szerveztem egy Kárpát-medencei megemlékezést. Ezzel szerettem volna üzenni az elszakított területek magyarságának, hogy nem mindenki tagadja meg õket, s kicsit szerettem volna jóvátenni azt a csúnya népszavazást. Mindegyik elszakított területrõl jeles közéleti személyiségek vettek részt a verõcei megemlékezésen, s ekkor avattuk fel a Wass Albert szobrot.

– Polgármester úr harmadik ciklus óta vezeti Verõcét. Mire hívná fel az arra látogatók figyelmét, mely kifejezetten az ön munkájához kötõdik?

– 1998. október 28-án lettem elõször polgármester. Akkor azt gondoltam: egyetlen irány, az idegenforgalom lehet az, amivel segíteni tudjuk a település közérzetét, mûködését. Tudatosan elindítottam egy programot, hogy tegyük érdekessé tereinket, keresztezõdéseinket, melyeket szobrokkal díszítettünk. Csak néhányat említek közülük: ahogy beérkezünk Verõcére Budapest felõl, mindkét oldalon két óriási tölgyfa látható az út szélén. A jobboldali fán a Csodaszarvas, fölötte Hunor, Magor, a Turul madár és a Nap fénylik, a másik oldalon Álmos Vezér a kürtjével, fölötte Emese édesanyja, a Turul madár és a Hold díszlik. Magyar fafaragókkal faragtattam. Aztán bentebb hét harangláb fogadja a látogatót, a Hét Vezér harangja. A falu közepén Géza fejedelem lovasszobra tekinthetõ meg. Ez az egyetlen Géza fejedelem lovasszobor Magyarországon! Vele szemben egy szökõkút áll, a szobrászmûvész a Honfoglaló lovasok tarsolylemez mintáját formázta meg. Ha az állomáshoz közelítünk, elõtte Szent Kristóf vállán viszi a Kis Jézust. A katolikus templom közelében Keresztelõ Szent János áll egy sziklán. A sziklából kifaragott báránykából pedig folyik az éltetõ víz. A templomnál Wass Albert szobra emelkedik, kicsit odébb a hátrafelé íjjazó honfoglaló lovasszobor dísziti a falu központját. Minden alkotás a magyarságot és a kereszténységet hivatott erõsíteni. Szobrainkat Tóth Dávid szobrászmûvész készítette.

– Farkas, élnek a városban liberálisok?

– Igen, természetesen. Támadnak is, de arra nagyon vigyáztam az elmúlt kilenc évben, hogy minden alkotás más pénzbõl legyen finanszírozva. Tehát vagy pályáztam egy-egy szoborra, vagy gyûjtést szerveztem, de vigyáztam, hogy pl. Wass Albert szobrot ne állítsak a falu pénzébõl, hiszen van olyan ember, aki ezt nem jó szemmel nézte volna. Aki elítéli, vélhetõleg azért teszi, mert nem ismeri Wass Albert életútját, vagy részinformációhoz-, esetleg elferdített információhoz jutott. Kicsi példával hadd szemléltessem a média fontosságát! Két ember beszélget Verõcén: az egyik lakatos, a másik a lakatossal végeztet valamilyen munkát. A lakatos megszólal: ez már szörnyû, borzasztó, hogy polgármesterünk egy fasisztának emel szobrot! A másik ember, aki több Wass Albert könyvet olvasott, és tudja, ki volt õ, fölnéz, és megkérdezi: – Tudod te, ki volt WassAlbert? – Nem, de ezt mondják. Öt percet beszélt Wass Albertõl az illetõ, majd a másik ember véleménye megváltozott: –Ja, ha így van, akkor jó! Idõt kell hagyni és pontos információkhoz kell juttani az embereket. Furcsa idõszakot élt át a magyarság negyven-ötven éven keresztül. Erkölcsi, szellemi züllés jellemezte hazánkat. Furcsa világban élünk, s ezt mindenki a maga környezetében kell érezze, hogy nem jó irányba halad az emberiség. Olyan idõszakban, amikor az igazi értékek, mint a hazaszeretet, a család, mint intézmény, az adott szó súlya, a tisztesség, a becsület, a munka öröme és megbecsülése háttérbe szorulnak, s amikor mindezt megelõzi az önzõ mának élés, akkor nagyon nagy baj van. Minden embernek a maga környezetében kell tennie a jót, hogy ez az irány lelassuljon, megszakadjon és az igazi értékek kerüljenek vissza a helyükre! De ma már kint lehet a nemzeti színû zászló, ma már beszélhetünk a magyarságról, történelmünkrõl, a múltról, és a jövõrõl.

– Farkas hivatali szobájának falán látható egy szép nagy kokárda.

– Látható itt kokárda, kereszt és zászló. Ha jól emlékszem, 2005. december 5-én kaptam valakitõl. A 2005. december 6-i Magyar Nemzetben megjelent egy kedves cikk, melynek szerzõje azt írta: a magyarság szíve Verõcén dobogott. Ez a kettõs népszavazás elsõ évfordulóján történt, s ez nekünk nagyon jól esett.

– Ön mit tart legfontosabbnak az életében? Mit ad át gyermekeinek?

– Már beszéltünk róla: a haza és család szeretetét, az emberek megértését, valamint fontos a munka öröme és megbecsülése.

Frigyesy Ágnes

Bethlen Farkas polgármester Tõkés László református püspökkel 2005. december 5-én Verõcén

(Marton Lajos felvétele)