Elõször is dolgozott. Mindegy, hogy mennyit: aláírta az egypárti hatalom alkotmánypótló „alaptörvényét”, és élve az erre nem vonatkozó tilalommal, az erkélyen semmit mondást intézett a nép ott megjelent néhány tagjához, és a tévénézõk valahány százalékához.

Minek örült az államfõ?

Amit aláírt, olyan törvénynek látszó betûtömeg, amely nem ismeri el a munkához, a lakhatáshoz és a megélhetéshez való jogot.

Másképp: olyasmihez adta a nevét, ami totális túlhatalom révén elhagyja a szociális biztonsághoz való jogot, és – ahogy Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezõje fogalmazta – „megkerüli Magyarország elkötelezettségét a béke mellett”.

E megkerüléshez teszem hozzá, hogy a magyar honvédelemmel mit sem törõdik ez a tákolmány, ellenben idegen belügyekbe, külföldön való hadakozásba elküldi a munkához, megélhetéshez nem jutó, szolgálat közbeni halálra alkalmas magyarokat.

A szociális biztonsághoz való jog teljes negligálása ellene mond annak az ENSZ alapokmánynak, amit Magyarország az ENSZ-be felvételekor aláírt.

Most lehet gondolkozni azon, hogy a Fidesz tákolmánya-e a magasabb rendû jogszabály, netán az EU törvényei, vagy esetleg az ENSZ alapokmánya. Olvasó, tessék nyugodtan gondolkozni, mert itt valami furcsa gubanc van. Talán forduljon országgyûlési képviselõjéhez, hogy tudakolja meg a magyarnak mondott törvényhozástól, hogy mi ebben a rangsor, mert bizony megeshet, hogy nem egészen véletlen néhány külföldi ország döbbent álmélkodása.

Ezt nem a csodálkozó cikkek megjelenésére hivatkozva vetem fel, hanem arról van szó, hogy e témában csak az élethez és a személyes biztonsághoz való jog található meg, azonban a társadalmi igazságossággal és a megélhetéssel nem méltóztatott törõdni a kétharmados egypárt. A többi emberi alapjoggal nem törõdött. Ennek, ha tetszik figyelni a napi eseményeket, igen izgalmas következményei lehetnek. Csak egy pontot emelek ki, ami a KRESZ-ben is szerepel: élet- és vagyonbiztonság.

Az alaptörvény XII. cikkében ez áll: „Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás
szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz”.
Aha, és mibõl válogathat munkát?

Mibõl és honnan szerzett tehetséggel, anyagiakkal tud vállalkozási jogával élni a tisztelt állampolgár? Mert ha erre valamiért nem képes, akkor hiába szabad neki, éhen hal, és punktum.

Elvileg bárkinek szabad világcsúcsot futnia, és igazán sajnálhatjuk, hogy ez az alapjog kimaradt, de erõs a gyanúm, hogy magyar állampolgár eddig csak 1500, 5000 és 10.000 méteres síkfutásban futott világcsúcsot, se rövidebb, se hosszabb távon ez nem sikerült, pedig hivatalos világversenyen ezt is megtehette volna. Joga volt hozzá mindegyik indulónak. És tessék: mégsem tették. Vajon miért nem?

Íme az egyik legszebb részlet: „Képességeinek és lehetõségeinek megfelelõ munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához”. Ez ugyan megmagyarázza, hogy a várható élettartamon túli nyugdíjkorhatárt állapítanak meg, de ha valaki mégis nyugdíjba kerül, milyen munkát végezzen? Mit végezzen az, akinek számára valamiért (egyelõre maradjunk annál, hogy akármiért) nem jut munka.

A köztársasági elnök, aki 34 évesen kommunista kormányban miniszterhelyettesi rangot töltött be, ilyen dolgokkal nem foglalkozik. Nem szakterülete, amint „volt” pártjának sem, a szociális érzékenység. Ez, akiben megvan, abban nem kommunista érzelem kérdése, egész egyszerûen a keresztény magyar ember sajátja. Ilyen a mentalitásunk.

Ez az alaptörvénynek nevezett tákolmány nem keresztény, nem magyar, hanem közönséges gagyi, a Fidesz és hû társa, a KDNP közös fusizásának gyümölcse.
Schmitt Pál ennek örül, mosolyog, saját kezét szorongatja, integet, és el van ragadtatva.

Három különösen figyelemre méltó politikai hiba
Nem az egészrõl beszélek, arra se terjedelmem, se idõm nincs. Kizárólag arról, ami a szociális biztonságot, de elsõként a „keresztény és nemzeti” kormány keresztény és nemzeti voltát cáfolja.

1. Komoly és alantas politikai szándék is van ezekben a hibákban („több, mint bûn!”) a nyilvánvaló tudatlanságon vagy/és tehetségtelenségen alapuló dolgok mellett.

Az, hogy húsvéthétfõn is dolgozik az államfõ, és akkor dolgozik – törvényi tilalom ellenére - a nyomda is, amely kinyomtatta a Magyar Közlönyt, amelyben a tákolmány megjelent, önmagában olyan ellenszenvet szült, hogy ehhez a kormánynak vagy hülyének, vagy pofátlannak kell lennie. (Esetleg mindkettõ: az ország zöme keresztény, és a kereszténység legfõbb ünnepén egy állami iratot kinyomtatni – én hiszek a Magyar Közlönyre nyomtatott dátumnak – elképesztõ alantasság.)

A politikai aljasságnak is van határa, és ez a határ ma már igen élesen megmutatkozik a magyar-cigány ellentét nyilvánvalóan szándékos kiélezésében, a „polgárháborús helyzet” szításában.

Adalék: Pintér Sándor gyöngyöspatai látogatása és ottani különös viselkedése után érkezett oda Farkas Flórián a kormánypárt színeiben. Ez – végül is a saját fajtája, akik ismerik – kemény tüntetést váltott ki. Annyira, hogy a kezdeti „Flóri, takarodj!” után este már „Rasszista Flóri!” volt a tüntetõ cigányok által skandált szöveg.

A kormány nyilvánvalóan azt képzeli, hogy az ország és a nép (szándékosan nem nemzetet mondok) az övé, nem pedig õ a nép kormánya.

2. A munkához érthetõ okból nem jutók, a felszámolt munkahelyek miatt kiselejtezettek, nemkülönben az alantas „forint alapú” hitelre váltás következménye tömegeket kerget külföldre, öngyilkosságba, koldusbotra.

Ennek magyarázata a következõ. A valódi, szabályos forint alapú hitel mögött is deviza van, és ez de valóban forint alapú, ami azt jelenti, hogy a forint és a deviza közötti változó értékkülönbözetet az állam köteles magára vállalni. Ez a lényege.

Ez valóban állami feladat, ha az állam vezetõi nem hazudnak, vagy nem érdekeltek a bankok jövedelmének megõrzésében.
A devizaalapú hitel esetében nincs vita, az olyan, amilyen eddig is volt.

Csakhogy a „forint alapú” hitel ma Magyarországon, az Orbán-kormány uralmának idején azt jelenti, hogy a havi törlesztõrészlet nem változik, ellenben a határideje kitolódik addig, amíg a menet közben is emelkedõ kamatozással együtt végül ugyanannyit fizet az adós a banknak, mint a deviza alapú hitel esetében. Ez lehet valamilyen könnyebbség, de a mai helyzetben, a kilakoltatások idején tipikusan a veszett fejsze nyelének ügye, hiszen már a mai részletet is lehetetlen törleszteni.

Amit hibának nevezek, vagyis politikai értelemben bûnnél súlyosabb véteknek, az, hogy ebben az aljasságban a kormány partnere a bankok megtévesztõ üzelmeinek.
Nem igaz, hogy fogalma sincs, mit mûvel a magyarokkal.

Ez az alantas becsapás – ma ósdinak számító, de egyértelmû kifejezéssel – a nemzetközi finánctõkének való olyan kedvezmény, amivel becsapják azokat az eladósított, becsapott szerencsétleneket, akik hisznek abban, hogy a kormány ezzel a lehetõséggel valóban jót tesz velük. Nem tesz jót, ha marad a mai magas részlet, de hosszú és nehéz évekkel megnyúlik a futamidõ.

3. Más bejelentés híján elhiszem, hogy kiküldtek a választóknak nyolcmillió kérdõívet.

Kiknek? Ennyi felnõtt választópolgár van? Milliárdos kiadás volt, aminek állítólag közel nyolcszázezer válasza érkezett vissza. Tehát a tíz százaléka sem, és a kétszeres postaköltséggel nem számolok most, az is az adózók pénzébõl ment a semmire.

A kormánynak egyetlen hete volt ennyi levelet „elolvasni”. Hogy mit írtak a válaszolók az utolsó rovatba, nem tudhatjuk, de néhány ismerõsöm válaszát ismerem, amint a sajátomat is. Nem arról szólt, hogy jó egészséget, boldog életet kívánok.

Ezen egy hét alatt értelmezték és megvitatták a semmitmondó teszteket, kiértékelték az utolsó rovat válaszait: ebben a kormányban tényleg csupa Superman van. Képtelenség, amit állítanak.

Nem véletlen, hogy Orbánék az eredeti ötlettõl végül eltértek, és végül nem próbálták az Országgyûlést húsvéthétfõre összehívni, hogy túlhatalmukkal az ünnepen fogadják el ezt a mélységesen embertelen önhatalmi alaptörvényt.

Az, hogy nem merték népszavazásra bocsátani, nem véletlen még akkor sem, ha oktatáspolitikusként tudom, hol áll az ország népe a jól átgondolt butítás után, illetve közben. Ezek még annak az eredményében sem bíznak.

Nem örülök, hogy nemzetközileg beleszólnak egy magyar belügybe, de a nemzetközi tõke érdekeinek ilyen undorító kiszolgálása mégis nemzetközivé teszi ezt az ügyet.

A népszuverenitás egészséges államvezetés esetén érvényesülhet, ha a demokrácia mégsem babona, de az, hogy a munkahelyek felszámolásával, a kisebb és kis vállalkozások tönkretételével, még a segédmunkásoknak sem marad munkalehetõségük, valóban veszélyessé teszi a helyzetet.

Hegyi Gyulának (MSZP ma EP-képviselõje) magyaráztam el még a '90-es évek közepén, hogy a társadalompolitika is más, és a szociálpolitika is.

Orbán külföldi könyvekbõl tanulja a politikát, mint egyik beszédében büszkén kijelentette. Ez lehetséges, de amint a történelem nem politológia, a nyugati szakkönyvek szerzõinek fogalmuk sincs, mi az, amit Navratil Ágoston akadémikus, régen elfelejtett tudósunk konjunktúrapolitikának nevezett székfoglalójában1942-ben. Az pedig a nyugati liberalizmus észbontó tévedése, hogy a nálunk már a háborúval nagyjából egyszerre kezdõdött ár- és értékarány-torzulás nem a kommunizmus találmánya, hanem a nemzeti és a nemzetközi szocializmusé, mert mindkettõ lényege a szocialista gazdaság, és minden átmenet nélkül dobták be a gyeplõt a lejtõn a lovak közé, amire szinte ráadás volt az elsõ Fidesz-kormány által bevezetett neoliberalizmus.

1998 õszén vezette be a neoliberalizmust az elsõ Fidesz-kormány. Most nemzetiszínûre hazudva folytatják.
A politikai helyzet romlásának következményeinek elkerüléséért az egész KDNP hiába fog a Fidesz ravatalánál imádkozni, a jövõt õk nem tudják elkerülni.
Radikális és nemzeti érdekû változás kell, kisöpörni a neoliberális szemetet is.

Szitányi György

(Szent Korona Rádió)