A politikai reklámcsibész – 3.

Gyönyörû idilli kép: Hans, a katona, a gyõztes háború után az Ural lejtõjén gazdálkodik. Nem vicc ez, hanem német plakát volt. Háborúba csábítani azzal, hogy Európa földrajzi határán a német katona boldog kisparasztként élhet a nagy német élettérben. Nincs vele bajom, hiszen témámhoz rendkívül jó példa: semmi gond, belefagyni az orosz télbe, mint napóleon, és utána az Isten háta mögött mûvelni kertjeinket.

Szédületes ötlet, semmi harc, semmi erõ, idill, akár egy ünnepen.

A propaganda zsenije feltalálta a legkiválóbb háborús reklámot, ami a gyõzelem utáni békeidõrõl szól.

Természetesen nem ez volt a jellemzõ. A diktátorokat, akik – Machiavelli ötlete nyomán – kizárólag Isten elõtt voltak felelõsek tetteikért és parancsaikért, isteníteni kellet. Ez persze nem dicsérgetés, hanem elhitetés kérdése. Egy diktátor természetesen hiú, de a lényeg az, hogy felsõbbrendû ember voltukat elhiggye a nép. Egy diktátor nem tud olyan pocsék lenni, hogy hívei ne lássák szépnek.

Nem véletlen az újjáélesztett klasszicizmus és a monumentalizmus. Mindkét szocializmus el volt ragadtatva a méretektõl. A szovjet épület- és szoboróriások, a német épületrémek, a gigászi méretek, amiket nagyon jól jellemzett az, hogy „cipõdoboz és timpanon”, mind a puritánnak nevezett sivárság és a klasszikus (római) külsõségek átvétele a birodalmi eszmét igyekeztek sulykolni.

Az aktivizáló plakátok is vagy védekezésrõl, vagy támadásról szóltak.

A magyar plakát Szent Györgyöt és a sárkányt asszociáló plakátja nem igényel magyarázatot, legfeljebb azt, hogy mitikus vonzata van, és ez jellemzõ sok mindenre, amire itt nincs lehetõségünk kitérni. Nemcsak a zászló magyar, a mentalitás is. A német plakát keménysége erõt sugall, de a szöveg toborzás: (jelentkezz önkéntesnek a fegyveres SS-be) katonahiányról árulkodik, de nem ez jellemzi a német plakátokat, hanem az erõ megjelenítése. Az orosz plakát proletkultos, ahogy azt a megfelelõ hivatalnokok elvárták. Az olvasó talán elvárja: a német szöveg keletet mutat, de át van húzva, alatta oroszul mutatja az irányt, a plakát alján a

mozgósító parancs: Nyugatra!

Az olasz politika már korai idõszakában is tudott valamit, ami máig érvényes: a monumentalitást és az elsõ részben ismertetett impaktot ötvözni.Érdemes megfigyelni, amikor még úton volt a Wehrmacht, a Waffen SS harcosai is az ideáltípussal maguk fölött mennyivel mozgékonyabbak. A kép fotomontázs: még volt fedezet a hozzá szükséges filmekre és a nyomdai elõkészítõ munkákra.

Mussolini monumentális, keményvonású képe a már említett mágikus középen van, alatta összesen 132 olasz IGEN. Igen, igen! Érdekes hasonlóság, de nem ide tartozik, a silány utánzatokhoz képest az olasz fasizmus a propaganda és a reklám csúcsa: az impakt mennyiségével végtelenül egyszerû módon annyi „reklámbenyomást” ért el viszonylag kis helyen és olcsón, hogy azóta sem érték utol. A legegyszerûbb olasz ötlet egy fal vagy kerítés teleragasztása volt ugyanazzal a plakáttal. Mindössze egy szó állt rajta: DUCE és semmi más. Az egyébként olasz termetû diktátor alulról fényképezve természetesen hatalmasnak látszott. Ugyanezt a látószöget a filmesek is átvették a hatalom ábrázolására.

A háború után jött a… ?

Mint az elõzõ részben láthattuk, számunkra is egyfajta béke, és eljött a békeharc is, a hidegháborúnak nevezett hisztéria. Mindenki ellenség volt, ugyanakkor szükséges volt bebizonyítani, hogy megindult a békés, boldog élet.

Újabb vesztes háború, újabb országnyomorítás után úgy lehet ezt a hazugságot eladni, hogy megparancsolják, és kész. Az elvtárs ma reggeltõl boldog és kommunista. Mint tizenegy évvel a háború után kitûnt, se elvtárs nem volt, se boldog, ugyanakkor meglepõen sok embert lehetett átnevelni. Ehhez nemcsak népnevelõk és butított emberek kellettek, hanem reklám is.

Az igazi békeidõk kereskedelmi reklámjait több okból nem lehetett megismételni, még élt a világhírû Konecsni György, a legkiválóbb plakátok alkotója, aki a háború alatt is dolgozott, és amíg hagyták, egy kicsit a háború végén is, de utána tilos lett, mint a Mein Kampf. A millenniumi idõk harmóniája nem csupán az élet szépségérõl szólt, hanem arról is, hogy elérkeztünk valahova, ami békés, könnyû, mint a pasztell, és derûsen szecessziós.

Semmi Gólya Áruház, divatozás, hiszen a rúzs használata is egyike volt a hét fõbûnnek! A földosztás nevû átmeneti parasztszédítés után már nem a paraszt sarlója, hanem a közismert, csak éppen kalapács nélkül, amint hajszolja a plakáton éppen Kis Jánost, hogy lássa el az országot. Durva kontraszt, de egyértelmû, pláne, hogy mint ménkû, belevág a földbe, azért nem látni a hegyét. Nem is azért, mert letört. Az uralkodó osztály vörös ökle a kisparaszttá tett zsellért ijesztgeti. Ez már vastagon politikai plakát. Mindez semmi a választási plakátokhoz képest. Érdemes megfigyelni azt a bizonyos elõtérbe került másodlagos jelentést.

A szocdemek ökle – egyébként köszöntés volt, mint a karlendítés – meglehetõs egyértelmûséggel emelkedik a mindenségbe, mert megvédi a demokráciát. Az egy lóval szántó kicsi paraszt érdekes ellenpontja a vele szemben álló munkásságnak, de nem kell mindent észrevenni, hiszen a kommunisták plakátja látszólag nincs ebben a gyûjteményben. Ott van azonban a MADISZ, az ifjúkommunisták szervezetének plakátja. Sajátos üzenet a két fiatal mögött rájuk csákányt emelõ árnyék, nem? A kisgazdák még gyõztes párt volt, látszik is a nagyság és a nyugalom a földön álló gazda figuráján. A Nemzeti Parasztpárt plakátja (Konecsni egyik utolsó munkája) komoly munka. Elég a roncsolt kereket, a háború nyomát látni az elõtérben, fölötte az elszántságot kifejezõ szöveggel, és a roncs mögött úgy szánt a paraszt, hogy nem látjuk, mi vagy inkább ki vonja az ekét. Látszólag nincs a kommunisták plakátja, pedig ott van: Újjáépítjük Budapestet, állítja a következõ, és elárulja, hogy terve szerint 3 év alatt. Nincs kétség, kiknek a pártja. Nemcsak a szövegbõl: a zuhanóbombázóként érkezõ fecske teljesen olyan, mint egy sarló (van sarlósfecske), egészében sarlóskalapács, és a csõrében, ez igazán megkapó: olajágat hoz, mint Noé galambja. Mellette az összeállító önreklámja által részben takart név: szociáld…, és javasolja, hogy válasszanak a hadirokkantak háború és béke között. Elég tág a felhívás jelentésszférája, de a nagy szocdem kalapácsos ember pörölye és a balra fönt látott ököl jelen van.

Választási plakátok, és micsoda különbség a maiakhoz képest!

Elsõsorban a propagandaeszközzé lett médiumokról lehetne szólni, de a húsz évvel ezelõtti tévéreklámok is említésre méltatlan gagyik lettek. A Für Elise dallamába a zonforázni tanuló lény küzdelmébe beleszóló Darvas Iván tanári szava: „Nem D, F, hanem Esz, D, Esz” már a múlté. Annyira, hogy a szadesz elõbb a humorát vesztette el, utána önmagát. Egész durván alakult át beszélgetõs és interaktív mûsorokká az egész.

A plakátok már régen nem litográfiák, nem is autotípiák, hanem számítógépes varázslatok. Az utolsó szellemes és litografált munka az MDF plakátja volt. Akkoriban nagyon durvának találta néhány médium. Közben, akiben a múlttól való félelem megkopott, boldogan vihogott.

Az impakt átértékelõdött. Jóllehet amikor 1977-ben megjelent az évtized reklámjáról szóló tanulmányom, több dolgot átvettek belõle, de a reklámbenyomás átalakult. Már nem sokat akarnak, hanem – érdekes változata a mennyiségi világképnek – egyet, de az nagy legyen. Bízzuk a pszichológusokra annak eldöntését, hogy a 2006-os több emeletnyi, távolról is látható Gyurcsány-portré, vagy az égbõl lógó Orbán-kép a nyájas mosollyal, netán a kis dádé nyakába kapaszkodó fehér leányka hatalmas képe ér-e annyit, mint ugyanezekbõl a drága túlméretezett feleekkora, de sokkal több. Ez nem a mi dolgunk. Az azonban igen, hogy a lármásan liberális LMP-plakát a nagyobb cigány nyakán levõ kisebb magyarral és a kérdezéssel, hogy lehet-e, távolról sem nemzeti gondolatot, hanem sötét jövõt sejtet. Vekker úr megint az idõre figyelmezteti a népet, tudatván, hogy itt van. A Fidesz óriásfejûre növelt elnöke az elnézõ félmosollyal érdekes képet mutat, mintha megtéveszteni akarna valakit: a háttérben levõ trikolorok valahogy úgy vannak összepászítva, hogy a piros-fehér sokkal inkább látszik, mint a zöld.

Eszemben sincs találgatni, hogy nem újabb szokásának, a Jobbiktól való lopásainak (pardon: idézeteinek) egy változata-e ez. Tény, hogy narancs egy sincs a marha nagy képen, de sávok vannak, akárki láthatja.

Nincs okom ebbõl következtetést levonni, mindössze arról van szó, hogy a politikai plakát – ha fondorlatosságáról nem is eshetett több szó – nagy csibész. Aki nem figyel, késõn jön rá, hogy mit ad be neki.