Újabban gyakran hallhatjuk jobbikos képviselõjelöltek fórumain, hogy erkölcsi és morális megújulásra sürgõs szükségünk van.

A köztudatban ez a két szó valamiért ugyanazt jelenti, pedig csak közük van egymáshoz. Való igaz, nagyon szoros a kapcsolat erkölcs és morál között, azonban – az általuk jelölt fogalmakat tekintve – az eltérés lényeges. Még akkor is, ha a számítógép magyarító programja szerint szintén azonos fogalmat jelöl a két szó. A számítógépek anyanyelvi bölcselkedésével okosabb dolog nem törõdnünk, mivel egy-egy komolyabb középiskolában nem tudna leérettségizni, olyan csapnivaló a helyesírása is, a szókincse is.

Ugyancsak gondot okozhat az „erkölcstelen” kifejezés, mivel nincs értelme. Az erkölcs ugyanis az, ami van, és olyan, aminõ, de minden tekintetben az emberi lét lényege.

Az erkölcs fogalma

A szó töve, az er, ugyanaz, mint az erõ szavunké. Az erkölcs e tekintetben 'belsõ, szellemi erõnek külsõ megnyilatkozása'.

Ez a kifejezés fontos, mert ez az alap. Természetes a kérdés, hogy mi légyen ez a szellemi erõ, és honnan van ilyen ereje az embernek. Két választ adhatunk rá, és mindkettõ igaz.

1. A kereszténység erkölcsfogalma, ami pontosan megegyezik ezzel a körülírt dologfogalommal, értelemszerûen a világ, az ember létének okát és célját jelöli ezzel: Istentõl való ez az erõ.


2. Erkölcs a kereszténység elõtt is volt. Ciceró híres kifakadása, amit Catilina elleni beszédében mondott, magyarra fordítva így ismeretes: „Mily idõk, mily erkölcsök!” Ehhez elég a híres szónok halálának évét megjelölnünk: Krisztus születése elõtt 43-ban halt meg, és mégis kifogásolta az erkölcs minõ voltát. Ezért fontos tudnunk, hogy az erkölcs a társadalommal egyidõs. Az az erkölcs, ami van a társadalomban, nyilván nem lehet tökéletes, hiszen egyedül Isten tökéletes. Az azonban, hogy milyen az erkölcs ahhoz képest, hogy az embert Isten saját magához hasonlónak (ahogy mondják: „saját képmására”) teremtette, alapkérdés egy társadalom erkölcsét tekintve. Ez akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a társadalom általános fogalom, azonban különbözõ közösségekbõl, a közösségek pedig végsõ soron egyénekbõl állnak.

Az erkölcs viszonyfogalom: az embernek önmagához, más egyénekhez, saját és mások közösségeihez, valamint a közösségeknek egymáshoz való viszonya.

Nem szükséges magyarázni, hogy az embernek önmagához való viszonya sem magánvaló dolog, hiszen közösség nélkül egyén sincs, és az ember önmagához való viszonyáért, példának okáért egészségét rontó életmódjáért, családjával és közösségeivel szemben is felelõs.

Kitérõ szándéka nélkül: egy etnikum is közösség, és más etnikumokhoz való viszonya elsõsorban erkölcsi viszony.

Ha szembesítjük egymással a keresztény erkölcsfogalmat és az általában vett (szociológiai értelmû) erkölcsfogalmat, óhatatlanul észrevesszük, hogy e két erkölcsfogalom nemcsak összefügg, hanem feltételezi is egymást. Aki teljes valójával tagja egy közösségnek, családjától barátaiig és így tovább, erõt kap az összetartozás által. Nem kell ez esetben olyan jelszavakra gondolnunk, mint az, hogy „egységben az erõ”, ez közhely, semmi újat nem mond. Akkor azonban, amikor egy házaspárnak gyermeke születik, jóllehet a házaspári viszony megmarad a két felnõtt kapcsolatában, de új közösség is létre jön: ez pedig a család. Minden emberi összetartozásnak teljességgel bíró alapegysége.

Kérem az olvasót, ennek alapján gondoljon most saját életére, vajon milyen a minõsége családi kötelékének.

Ez után nyugodtan gondolhat más közösségeire, nemzetére: szereti nemzetét? Jézus alig valamivel keresztre feszítése elõtt azt mondta, az szeret igazán, aki életét adja barátaiért. Ön, olvasó, életét adná nemzetéért?

Nem? Ehhez természetesen „joga” van, hiszen a teremtésben szabad akaratot kapott. Szabadon választhat jó és rossz, vagyis erény és vícium között.

Erény szavunk töve már ismert. Értelme pedig ’jóra való készség’.

A víciumokkal, amik az egyes erények ellentétpárjai, most nem foglalkozunk. Az erények, vagyis a jóra való készségek összessége, struktúrájuk mennyiségi viszonya minõsíti az erkölcsöt.

Aki nem adja életét nemzetéért, nem erkölcstelen. Neki olyan az erkölcse. A szigetvári hõs, Zrínyi Miklós egész seregével életét adta, hogy elpusztítsa nemzetének, hitének és hazájának ellenségeit. Mindkét sereg egy szálig elpusztult. Zrínyi Miklósnak csak egyik jellemzõ erénye volt a hõsiesség. Ezzel nem is foglalkozunk mélyebben, mert ami számunkra ebben a példában fontos, az, hogy az erények birtoklásának foka határozza meg az erkölcsi minõséget.

A józan ésszel fel sem fogható úgynevezett nemzetköziség, ami a nemzettelenségnek felel meg, és a kommunizmusnak éppúgy jellemzõ alantas hazugsága, mint a globalizmusnak, hiszen a kettõ ugyanaz, csak más szöveggel indokolják: az a métely, amitõl meg kell tisztítanunk az elmúlt 65 év alatt elsötétített magyar elméket.

Az erkölcstan, amit a Jobbik kormányzati helyzetben vissza fog adni a nemzetnek – akár hívõ tanulja, akár nem – ugyanarra tanít: az emberi összetartozásra, a teljes emberré válásra. Megtanít az önmagunkkal és szeretteinkkel szembeni becsületre, tisztességre, és felébreszti a magyarok egy hányadából kiölt összetartozás érzését és tudatát.

Ehhez nem feltétlenül szükséges hívõnek lenni, de azt tudnia kell minden magyarországi polgárnak, hogy ez az ország és ez a nemzet évezrede azért áll, és azért maradt fenn az ellenséges Európa közepén, mert a keresztény erkölcs megtartotta.

Ezért kell az itt élõ és tanuló embernek ezt az erkölcsöt, a keresztény erkölcsöt bensõ, szellemi erejévé, kultúrájának lényegévé tenni, amelynek köszönhetjük, hogy ilyen viharos történelem ellenére – ahogy Kölcsey írja – „Él magyar, Buda áll még, a múlt csak példa legyen most”. (Mohács)

A morál fogalmáról

A fentiek után elkerülhetetlen, hogy a morálról is szó essék. A szó töve latin: mos. Ennek értelme: ’szokás’.

Látni való, hogy valóban nem azonos az erkölccsel, hanem valami más, ami nagyon közel áll hozzá, hiszen az ember szokásairól van szó. Valóban ez a lényegi különbség. Visszatérve a bevezetõ részre, világos, hogy a szellemi (lelki) erõ és az emberi szokás minõségében is különbözik egymástól. Az azonban kétségtelen, hogy a szokást, vagyis az anyagi létben való emberi kapcsolatok módját fejezi ki. Míg az erkölcs lelki jellegû, a morál gyakorlati. Az elõbbi szellemi, az utóbbi anyagi.

Amikor képviselõjelöltünk az erkölcsi változás mellett említi a morálist is, arról szól, hogy lelkileg is meg kell változnunk, ami szellemi változás és tanulás révén sajátítható el, ugyanakkor a föntebb leírt emberi viszonyrendszernek mint a gyakorlatban megvalósuló létnek formáját is meg kell változtatnunk.

Ez a változás a morálnak változása, és mint létformaváltozás nem kizárólag tanulás, hanem a környezet hatására való viselkedésbeli válasz következménye lesz.

A környezeti hatás lehet akár önsorsváltoztatás, a magunkkal való szembenézés és önismeret, belátás hozadéka, lehet családunk vagy más közösségünk, közösségeink nevelõ, szokásváltoztató hatása, de végsõ esetben a társadalom önvédelme is.

Ugye ismerõs a kifejezés: „móresre tanítani”?

Errõl van szó. Akinek a morálját valamely erény (okosság, becsületesség, mások iránti tisztelet stb.) nem tudja megváltoztatni, azt az erkölcsi mellett kényszerítõ erõvel is bíró állam fogja kényszeríteni a szokásváltozásra. Ha önsorsrontó szenvedélye van, mód lesz kényszergyógykezelésére, ha nem hajlandó kezeltetni magát. Ha morálja családjának, netán idegen közösségeknek ártalmára van, és nem hajlandó vagy nem is tud megváltozni, az állam kiemeli a társadalomból, és addig nem kerülhet olyan közösségbe, amelynek ártalmára van, amíg meg nem változik morálja, azaz szokása, erkölcsiségének gyakorlata. Ha sosem változik meg, sosem kerül vissza, ez ilyen egyszerû.

Amiért szükség van az iskolákban erkölcs- vagy/és hitoktatásra

Az eddigiek egyértelmûen mutatják, hogy napjainkban olyan dolog hibás a magyar társadalomban és mindazokban a személyekben, akiket keresztény türelemmel és békében beengedtünk hazánkba, ami nemzetünknek is, hazánknak is vesztét fogja okozni, ha nem változtatunk sürgõsen a mai állapotokon.

Hitre senkit sem akarunk kényszeríteni, ha abban hisz, hogy nincs fölöttünk egy Teremtõ erõ. Aki nem akarja hinni, hogy a közelmúltban felfedeztek egy innen 13 milliárd fényévre levõ, „keletkezõ” világmindenséget, ami egyértelmûen igazolja, hogy az általunk eddig ismert „mindenség”, ami 13 milliárd éves, tehát amit most fedeztek fel, egyszerre keletkezett az eddig ismert világmindenséggel, ne higgyen abban, hogy a fizika bizonysága szerint legalább két „õsrobbanásnak” kellett megtörténnie egyszerre. Még nem tudjuk, hogy keletkezett-e harmadik vagy sokadik „világmindenség” is a miénkkel egyszerre, de azt tudjuk, hogy ahonnan annyi ideig jön a fény hozzánk, amennyi ideje az ember által eddig „ismert” (kiszámított) világmindenség született, az a mi világunkkal egyszerre született.

Ha pedig nem egy õsrobbanás volt, hanem kettõ, esetleg még több, ráadásul ugyanabban az idõpontban, akkor a világegyetem nem „causa sui” (önmagának oka), ahogy Spinoza mondta.

Már csak azért sem lehet az, mert közismert tudományos tény, hogy meghatározott törvényszerûségek szerint keletkezett, és alakul mindmáig a világunk. Az õsvalami, aminek fel kellett robbannia, ezek szerint egy bizonyos program alapján mûködik. Ez olyan dolog, mint egy kódolt információ. Ilyesmit még a számítógép is ki tud csomagolni.

Ha az õsvalami törvényszerûségeket kibontva robbant fel, akkor ezek a kódolt törvényszerûségek benne voltak.

Lehet gondolkozni, hogy honnan kerültek ezek oda.

Persze senkit sem fogunk rábeszélni, hogy természettudományos tényekben nem érdemes kételkedni. Tapasztalhattuk az elmúlt évtizedek alatt, hogy voltak, akik az Ateistenben hittek.

Ha egy diák hittant fog tanulni, akkor erkölcstanban az erények rendszerét és fontosságát, vagyis az erkölcsi értékrendet számára vallásának megfelelõen majd hitoktatója fogja elrendezni.

Ha nem tanul, de itt él az évezrede keresztény Magyarországon, akkor tudnia kell, és alkalmaznia kötelezõ a keresztény erkölcsöt. Nem hagyjuk, hogy nemzetünket és hazánkat idegen kultúra, ellenséges erkölcs bomlassza, és szétdúlja.

A keresztény erkölccsel ellenkezõ, idegen erkölcs számunkra nem erények, hanem velük ellenséges víciumok rendszere, és azokkal szemben megfelelõ eréllyel fogunk eljárni.

Hogy ne a büntetéstõl való félelem kényszerítsen magyarokhoz méltó erkölcsre, a keresztény erkölcsöt meg fogjuk tanítani.