Az elsõ zsidótörvény néven közismert törvénycikket a Darányi Kálmán kormánya (1936. október 12. – 1938. május 14.) készítette elõ, de amikor az Országgyûlés elfogadta, 1938. május 29-én, már Dr. vitéz ómoraviczai Imrédy Béla (1891. december 29., Budapest – 1946. február 28. Budapest) volt a miniszterelnök. Ezért gyakran kötik az egyébként angolbarát és mérsékelt pénzügyi szakemberhez a mostanában nem ritkán a Magyar Gárdához fûzött bolsevista szitokszavakat.

Pedig Imrédy nem volt szélsõségesen németbarát. Némely történészek elvakultabbak, mint a legsötétebb agyú pártkatonák.

Miniszterelnöksége 15-ik napján fogadták el a már kész törvényt, és azért lett Darányai helyett miniszterelnök, hogy mérsékelje a németekkel való kapcsolat politikai következményeinek veszélyességét.

Jellemzõ, hogy az Anschluss (1938. március 12.) után, amikor a Harmadik Birodalom közvetlen szomszédunkká lett, Imrédy kinevezése szálka volt sok politikus szemében, és addig keresték megbuktatásához a lehetõséget, amíg találtak egy zsidó rokon a családjában, és ezt felhasználva eltávolíttatták a miniszterelnöki székbõl. Erre öt hónap elegendõnek bizonyult, arra azonban hat évtized sem elég, hogy ne az õ nevével fémjelzett kormányhoz kösse a féleszûvé butított és gyûlölködésre szocializált pártállami utókor az 1938. évi XV. törvénycikket

Az még ide tartozik, hogy Imrédy háború alatti politikai jellegû tevékenységét ismerjük, hogy Sztójay Döme (1883. január 5., Versec – 1946. augusztus 22., Budapest, Lipótváros) kabinetében gazdasági csúcsminiszteri tisztet töltött be 1944. március 22-étõl augusztus 29-éig, öt álló hónapon keresztül.

Imrédy Bélát ezért ítélték kötél általi halálra a háború után.

Sztójayt szintén.

Darányi Kálmán 1939. november 1-jén halt meg.

Sztójay Döme szerb származású (eredeti nevén Dimitrije Sztojakovich) politikus háborús miniszterelnöksége idején szükség volt gazdasági csúcsminiszterre. Erre már hosszú évekkel korábban Magyary Zoltán közgazdász professzor is figyelmeztette Horthyt azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy ebbe az eredetileg miniszterelnökséggel is járó pozícióba õt nevezze ki. Amikor a háborús gazdálkodás rákényszerítette Horthyt, hogy elfogadja a központi tervirányításos (szocialista) gazdasági rendszert (ha tetszik, német, ha tetszik, szovjet mintára). A lehetõ legjobb szakembert, aki Horthy ellenállását is támogatni volt hivatott, Imrédyt nevezték ki a csúcsminiszteri posztra.

Sztójay az elsõ világháborúban osztrák-magyar katonatisztként vett részt a harcokban, késõbb a Vörös Hadsereg hírszerzõje, majd 1935-tõl berlini magyar nagykövet lett. A különös jellemû kiszolgált katona elnyerte a németek bizalmát, és elérték, hogy az egyre súlyosabb helyzetben Sztójayt nevezze ki. Egyfajta ellensúlyként került Imrédy a kormányba, ugyanakkor a nemzetközi hírû szakember igyekezett megmenteni a magyar gazdaságot a háború utáni idõkre.

Ennyit arról a néhány hónap alatt állítólag németbaráttá, zsidógyûlölõvé lett Imrédyrõl, akihez nagy hajlandóság mutatkozik az elsõ zsidótörvényt kötni.

E hosszas, de szerintem mellõzhetetlen bevezetõ után vizsgáljuk meg a „magyar holokauszt” ezúttal nem legelsõ, hanem csak elsõ „zsidótörvényét”.

*

Idézem a törvénycikk teljes, szerkesztetlen szövegét. A lényeges momentumokat kövér betûkkel kiemeltem.

1938. évi XV. Törvénycikk

a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról

1. § Felhatalmaztatik a m. kir. Minisztérium, hogy a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosítása végett szükséges és halaszthatatlanul sürgõs intézkedéseket, - ideértve az értelmiségi munkanélküliség leküzdése végett szükséges intézkedéseket is, - a jelen törvény kihirdetésétõl számított három hónap alatt az alábbi §-okban megjelölt tárgykörben és alapelvek szerint rendeletben tegye meg abban az esetben is, ha az intézkedés egyébként a törvényhozás ügykörébe tartoznék.

2. § Utasíttatik a m. kir. Minisztérium, hogy:

a) akár idõszaki, akár nem idõszaki lap kiadója, szerkesztõje vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársai részére sajtókamara;

b) színmûvészek, filmszínészek, színházi és filmrendezõk, úgyszintén színmûvészeti és filmmûvészeti ügyvezetõk és ügykezelõk, valamint színházaknál és a filmiparban alkalmazott mûvészi segédszemélyzet (karszemélyzet) részére színmûvészeti és filmmûvészeti kamara felállításáról gondoskodjék.

A sajtókamara, illetõleg a színmûvészeti és filmmûvészeti kamara feladata: az újságírás és a lapkiadás, illetõleg a színmûvészet és filmmûvészet körében a nemzeti szellem és keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatása és biztosítása, a kamara kötelékébe tartozók testületi és szociális érdekeinek képviselete, hivatásuk erkölcsi színvonalának és tekintélyének megóvása, a hivatásuk gyakorlásával járó jogok védelme és kötelességeik teljesítésének ellenõrzése, felettük fegyelmi hatóság gyakorlása, állásfoglalás és javaslattétel az újságírásra és a lapkiadásra, illetõleg a színmûvészetre és a filmmûvészetre vonatkozó kérdésekben.

Akár idõszaki, akár nem idõszaki lap kiadója, szerkesztõje, vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársa csak az lehet, aki a sajtókamara tagja.

Színháznál, mozgófényképet elõállító és kölcsönzés útján vagy másként forgalombahozó vállalatnál az elsõ bekezdés b) pontjában meghatározott foglalkozások körében rendezõként, elõadóként vagy mûvészeti segédszemélyzet tagjaként csak azt szabad alkalmazni, aki a színmûvészeti és filmmûvészeti kamara tagja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter indokolt esetben közérdekbõl kivételt tehet.

3. § A sajtókamarának, úgyszintén a színmûvészeti és filmmûvészeti kamarának tagja csak magyar állampolgár lehet. A tagság egyéb feltételeit a m. kir. Minisztérium rendeletben állapítja meg.

4. § A sajtókamara, úgyszintén a színmûvészeti és filmmûvészeti kamara tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetõk fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg.

Ebbe a húsz százalékba nem lehet beleszámítani:

a) a hadirokkantat, a tûzharcost, továbbá hõsi halált halt szülõnek gyermekét és a hadiözvegyet;

b) azt, aki az 1919. évi augusztus hó 1. napja elõtt tért át valamely más bevett felekezetbe és megszakítás nélkül ugyanennek a felekezetnek a tagja;

c) a b) pont alá esõ szülõnek olyan leszármazóját, aki nem az izraelita felekezet tagja.

5. § Akár idõszaki, akár nem idõszaki lapnál állandó munkaviszonyban álló munkatársul a 4. § elsõ bekezdése alá esõ személyeket csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy számuk az állandó munkaviszonyban álló munkatársak számának húsz százalékát ne haladja meg; bármely címen kifizetett illetményük évi összege pedig nem haladhatja meg az ilyen munkaviszonyban álló összes munkatársak bármely címen járó illetményei évi összegének húsz százalékát. Ezeket a rendelkezéseket a munkaadó az 1939. évi december hó 31. napjáig köteles végrehajtani. A m. kir. Miniszterelnök a végrehajtás módjára utasításokat adhat és közérdekbõl indokolt esetben a jelen § rendelkezései alól kivételt tehet.

Akár idõszaki, akár nem idõszaki lapnál a kiadóhivatali személyzet, úgyszintén a szerkesztõségi segédszemélyzet tagjaként alkalmazottakra a 8. § rendelkezései irányadók. A 4. § második bekezdését a jelen § rendelkezései tekintetében is megfelelõen alkalmazni kell.

A jelen § rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra a lapokra, amelyek kizárólag hitéleti kérdésekkel és a felekezet ügyeivel foglalkoznak.

6. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg, hogy az egyes színházaknál, úgyszintén a mozgófényképet elõállító és kölcsönzés útján vagy másként forgalombahozó egyes vállalatoknál milyen arányszámban lehet a 4. § elsõ bekezdése alá esõ személyeket a 2. § elsõ bekezdésének b) pontjában meghatározott munkakörben alkalmazni.

7. § Ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarák tagjaiul a 4. § elsõ bekezdése alá esõ személyeket csak olyan arányban lehet felvenni, hogy számuk az összes tagok számának húsz százalékát ne haladja meg. Mindaddig, amíg az egyéb kamarai tagok arányszáma az összes tagok számának nyolcvan százalékát el nem éri, a 4. § elsõ bekezdése alá esõ személyt a kamara csupán az újonnan felvett tagok öt százaléka erejéig vehet fel. Az illetékes miniszter a kamara felterjesztésére indokolt esetben közérdekbõl kivételt tehet.

A 4. § második bekezdését a jelen § esetében is meglehetõsen alkalmazni kell.

8. § Az 1937:XXI. törvénycikk hatálya alá esõ olyan vállalatnál, amelynél a tisztviselõi, kereskedõsegédi vagy más értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíz vagy ennél több, a 4. § elsõ bekezdése alá esõ személyeket csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy számuk a vállalatnál értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának húsz százalékát ne haladja meg; bármi címen kifizetett illetményük évi összege pedig nem haladhatja meg az értelmiségi munkakörben alkalmazottak bármi címen járó illetményei évi összegének húsz százalékát.

Az a vállalat, amelynél az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számában a 4. § elsõ bekezdése alá esõ személyek száma az elõzõ bekezdésben meghatározott arányszámnál nagyobb, a 4. § elsõ bekezdése alá esõ személyt értelmiségi munkakörben csupán az újonnan felvett tagok öt százaléka erejéig vehet fel mindaddig, amíg a 4. § elsõ bekezdése alá esõ személyek száma az értelmiségi munkakörben az elõzõ bekezdésben meghatározott arányszámot meghaladja. Az arányszám egyenletes elérésének részletes szabályait a m. kir. Minisztérium rendelettel állapítja meg olyképpen, hogy szabály szerint el kell érni az elõbbi bekezdésben meghatározott arányszámot az 1943. évi június hó 30. napjáig, ezt a határidõt a m. kir. Minisztérium az illetékes miniszter elõterjesztésére indokolt esetben közérdekbõl az 1948. évi június hó 30. napjáig meghosszabbíthatja. A m. kir. Minisztérium az illetékes miniszter elõterjesztésére a jelen bekezdésben meghatározott rendelkezések alól indokolt esetben közérdekbõl kivételt tehet.

Az 1937:XXI. törvénycikk hatálya alá esõ olyan vállalatnál, amelynél a tisztviselõi, kereskedõsegédi vagy más értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíznél kevesebb, a 4. § elsõ bekezdése alá esõ alkalmazottaknak a többi alkalmazottakkal szemben az 1938. évi március hó 1. napján fennállott arányszámát a 4. § elsõ bekezdése alá esõ személyek javára megváltoztatni nem szabad. Az 1938. évi március hó 1. napja után keletkezett vállalatokra az elsõ bekezdés rendelkezése irányadó.

A 4. § második bekezdését a jelen § esetében is megfelelõen alkalmazni kell.

9. § Az 1931:XXVI. Törvénycikkben a törvényhozás hatáskörébe tartozó intézkedéseknek rendeleti úton megtételére adott és legutóbb az 1937:X. törvénycikkel meghosszabbított felhatalmazásnak az 1938. évi június hó 30. napján lejáró határideje az 1939. évi június hó 30. napjáig meg-meghosszabbíttatik, mégpedig azzal a kiegészítéssel, hogy a felhatalmazás kiterjed a termelés folytonosságának biztosítását célzó rendelkezések megtételére is.

Az 1931:XXVI. Törvénycikknek az 1932:VII. törvénycikkel kiegészített rendelkezései egyébként változatlanul hatályban maradnak és hatályban marad az 1937:X. tc. 2. és 3. §-a is.

10. § A jelen törvény kihirdetése napján lép hatályba; végrehajtásáról a m. kir. Minisztérium gondoskodik.

Felhatalmaztatik a m. kir. Minisztérium, hogy a jelen törvény rendelkezéseinek végrehajtása végett, valamint az értelmiségi munkanélküliség leküzdésére szolgáló intézkedések végett adatszolgáltatási kötelességet állapítson meg, hogy gondoskodjék az adatszolgáltatás helyességének ellenõrzésérõl, továbbá, hogy rendelkezésének megszegését vagy kijátszását kihágásnak minõsíthesse s hogy a kihágás büntetésére az 1931:XXVI. Tc. 3. §-ában foglalt rendelkezéseket állapíthassa meg, végül arra is, hogy a rendelkezéseket megszegõ vagy kijátszó vállalat élére a vállalat költségére vezetõt rendeljen mindaddig, amíg a rendelkezéseknek a vállalat eleget nem tett.

*

Eddig a magyar „holokauszt” elsõ törvénye. Látni való, hogy a korábban bemutatott „numerus clausus” és az azt 1928-as törvénycikk utána valaminek változnia kellett.

Az említett két törvény a felsõoktatásban tanuló zsidó hallgatók létszámát a teljes hallgatói létszám 15,4 százalékában határozta meg, azonban a magyarországi zsidó hallgatók ebbõl egyetlen évben, 1832-ben érték el a 12 százalékot, és nem vették igénybe a rendelkezésre álló hallgatói keretet. A numerus clausus tehát a világon semmit sem ártott a zsidóságnak, legfeljebb a második világháború utáni visszamenõleges sopánkodásra és politikai érdekbõl való gyûlölködéshez adott látszólagos jogcímet.

Vegyük sorra, mik azok a változások, amiket ez a törvény bevezetett! (Megjegyzendõ, hogy szükség esetén a parlament megkerülésével, rendeleti úton, ahogy a magyarországi kommunisták és bûntársaik 1990 elõtt is, és után is – különös tekintettel Gyurcsány Ferenc kormányfõvé tételével kezdõdõen.)

1. A 2. §, miután egyes munkaköröket szakmai kamarákban való tagsághoz köt a törvény, de a kamarai tagság alól a vallás- és közoktatásügyi miniszter felmentést adhat, a következõket írja elõ. A nemzeti szellem és keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatása, a kamarai tagok szociális érdekeinek képviselete, hivatásuk erkölcsi színvonalának és tekintélyének megóvása, a hivatásuk gyakorlásával járó jogok védelme és kötelességeik teljesítésének ellenõrzése. Nem szándékom e súlyos kérdésben pártkatona történészek elvakultságán gúnyolódni, de ez az 1920-as törvény szövegének megismétlése azzal, hogy ezek betartását ellenõrizni is kell. Ebbõl semmiféle szigorítás nem következik, ha ugyan az nem, hogy a Klebelsberg minisztersége idején hozott „rémes” törvényt egész egyszerûen nem tartották be, és – bocsánat – köptek a nemzeti szellemre és az erkölcsi követelményekre.

2. Az, hogy ugyanitt a kamarai tagok szociális érdekeit és szakmai tekintélyét is védeni rendeli a törvény, egyrészt természetes, amint nem természetes az, hogy az eltelt 18 esztendõ alatt a szociális védelemmel, a szakmai tekintéllyel, a hivatások gyakorlásának jogával nem törõdtek eléggé, vagyis hiányzott a felügyelet és az ellenõrzés. Csak nem az a baj, hogy a törvényeket közel két évtized után végre kénytelenek lesznek betartani?

3. Súlyosbodik a helyzet: bármely magyar kamarának csak magyar állampolgár lehet a tagja (3. §). Ezt kifogásolni ugyanolyan idétlenség, mint szlovákoknak számonkérni, hogy a Jobbik egyik jelszava szerint Magyarország a magyaroké. A szlovák alkotmány elsõ mondata ugyanis ez: „Szlovákia a szlovákoké”. Azt zsidógyûlöletnek állítani, hogy magyar testületek és szervezetek tagjai csak magyar állampolgárok lehetnek, nevetséges és arcátlan viselkedés.

4. Az újságírás, színház- és filmmûvészet terén, ahol mindmáig nagy arányú a zsidóság magyarországi jelenléte, ez a törvény kiskaput nyit: „indokolt esetben” nem köteles az alkalmazott a szakmai kamarának tagja lenni, és ez alól a törvényt végrehajtó miniszter ad felmentést, vagyis a felmentés a törvény erejével azonos hatályú.

5. Ennek mintegy kiegészítése, vagy kiterjesztése az, hogy a 4. § elõírja: a kamarák tagságának legfeljebb 20 százalékát teheti ki a zsidó tagok aránya. (Az elõzõk szerint a 20 százalék fölöttiek a minisztertõl felmentést kapnak, és dolgozhatnak tovább.

6. Ugyanitt írja elõ a törvény, hogy a (nyilván elsõ világháborús zsidó) hadirokkantat, a tûzharcost, továbbá a hõsi halált halt zsidó szülõnek gyermekét és a hadiözvegyet, nemkülönben azt, aki az 1919. évi augusztus hó 1. napja (a tanácsköztársaság nevû zsidó vezetésû proletárdiktatúra vége utáni elsõ nap elõtt tért át zsidó hitrõl valamely más bevett felekezetbe és megszakítás nélkül ugyanennek a felekezetnek a tagja, vagy ezen szülõnek nem izraelita vallású leszármazottja, tilos az említett 20 százalék tagjai közé sorolni. A törvénynek ez a paragrafusa tovább enyhíti tehát az 1928-as törvényt is.

7. Ugyanez a kivételezettség vonatkozik minden felekezet vallási, hitbeli és kulturális lapjainak munkatársaira is.

8. Az értelmiségi, a tisztviselõi és a kereskedelmi (kereskedõsegéd is ide tartozik) munkát végzõk esetében, amennyiben létszámuk aránya meghaladja a 20 százalékot, az arányt 1943, de legkésõbb 1948. június 30-áig úgy kell helyreállítani, hogy nem érintik a meglevõ létszámot, de a jövõben csak 5-5 százalékban vesznek fel zsidót, amíg 20 százalékra nem csökken az arányuk. Ez a véresen szigorú parancstörvény engem legjobban a Nagy Imre által néhány óránként távolabbra tolt statáriumokra emlékeztet.

A törvény summáját maga a törvény utolsó bekezdése adja a 10. § után.

„Felhatalmaztatik a m. kir. Minisztérium, hogy a jelen törvény rendelkezéseinek végrehajtása végett, valamint az értelmiségi munkanélküliség leküzdésére szolgáló intézkedések végett adatszolgáltatási kötelességet állapítson meg, hogy gondoskodjék az adatszolgáltatás helyességének ellenõrzésérõl, továbbá, hogy rendelkezésének megszegését vagy kijátszását kihágásnak minõsíthesse s hogy a kihágás büntetésére az 1931:XXVI. Tc. 3. §-ában foglalt rendelkezéseket állapíthassa meg, végül arra is, hogy a rendelkezéseket megszegõ vagy kijátszó vállalat élére a vállalat költségére vezetõt rendeljen mindaddig, amíg a rendelkezéseknek a vállalat eleget nem tett.

9. Valószínûleg a késõbbiekben is emlékeztetem az olvasót, hogy a magyar zsidótörvények kabarétréfák és –jelenetek özönét indukálták, és – mit tesz a véletlen – azokat zsidó szerzõk írták, és zsidó színészek játszották, a kormány tagjai pedig megnézték, és hahotáztak páholaikban.

*

Minthogy ebben az idõben Prága nem teljesítette a német autonómia-törekvéseket, a nyugati hatalmak elsõször közvetítõt küldtek Csehszlovákiába az évek óta élesedõ viták nemzetközi válságba torkollását elsimítandó, hetekig tartó tárgyalások után elfogadták az etnikai alapon történõ határrevíziót.

Ezt a kérdést végül a Münchenben megtartott négyhatalmi konferencián rendezték. Ennek döntése volt, hogy Csehszlovákia német többség által lakott területeit 1938. október 1-jével Németországhoz csatolták.

A nagyhatalmak felszólították Csehszlovákiát, hogy rendezze határait Lengyelországgal és Magyarországgal is. A lengyelekkel viszonylag gyorsan megegyeztek, az ezúttal is erõtlen csehszlovákiai magyarok politikusainak gyávasága miatt lehetetlenné vált a megegyezés. Ezért a két fél a nagyhatalmakat kérte fel a vita eldöntésére, így végül Joachim von Ribbentrop (aki Molotovval kötött paktumáról nevezetes), és Galeazzo Ciano gróf (Mussolini veje) már csak a vitatott városok hovatartozásáról döntöttek. November 2-án végül Bécsben, a Belvedere palotában hoztak döntést („elsõ bécsi döntés”) arról, hogy Magyarország visszakapott 11 927 négyzetkilométer területet több mint egymillió lakossal, akiknek 84 százaléka volt magyar, a többi szlovák vagy rutén.

A határvonalat gondosan mérték ki, de a magyar városok közül Pozsony és Nyitra az akkor alakuló fasiszta Szlovák államé maradt, azonban hazatért Galánta, Érsekújvár, Komárom, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Munkács és Ungvár, megannyi kivételes értékû városa a magyar nemzeti kultúrának.

Kétségtelen, ez óhatatlanul erõsítette az Ostmarkkal (Ausztria) bõvült Német Birodalom szomszédságának terhét, de a visszacsatolt területek lakosai (a zsidóság is) egyaránt boldogan fogadta Magyarország gyarapodását.

Csakis a fentiek tükrében értelmes dolog elgondolkozni azon, hogy az úgynevezett elsõ zsidótörvény valójában miként értékelendõ.

A továbbiakban a másik két zsidótörvényt is elemezni fogom.