Az elsõ numerus clausust ugyanis Oroszországban vezették be, 1887-ben. Ez a törvény az orosz „forradalomig”, ami egyáltalán nem létezett, csupán puccs volt, és a még lakatlan Téli Palota megszállása is humbug. Mindegy, lényeg az, hogy az orosz numerus clausus oka az állami zsidógyûlölet volt. Ezen kívül a világon semmi más oka nem volt. Mindenesetre alaposabb és átfogóbb volt, mint bárhol máshol a világon, mert az oroszoknál a középiskolákra is érvényes volt. Lev Davidovics Trockij (Bronstein) ezért nem mehetett gimnáziumba, csak reáliskolába.

Az orosz „numerus clausus” pontosan 30 évig tartott!

Nincs tehát csodálkozni való azon sem, hogy a fönt említett esemény egyúttal véget is vetett a hivatalos kirekesztésnek, és csak a gondosan titkolt orosz zsidógyûlölet hat mindmáig.

Magyar találmánynak már csak ezért sem nevezhetõ az 1920. évi XXV. sz. törvény. Ugyanakkor érdemes szétnézni az egész akkori civilizált világon: szinte mindenütt bevezették a zsidó diákok oktatásban való részvétele mértékének szabályozását.

A híresen liberális, Izrael-baráttá lett USÁ-ban 1910-ben kezdõdött, és a ’30-as évek közepéig, legalább 25 évig tartott. (Arra nem találtam adatot, hogy ez a „közepéig” konkrétan mit jelent. Azért volna érdekes, mert a New Deal fasisztoid tervgazdálkodását Roosevelt elnöki kampányában hirdette meg 1932-ben.) A gazdasági program végrehajtása egyes történészek szerint 1933-ban elkezdõdött, a gazdasági csõbõl való kilábalást szolgálni hivatott programot két szakaszra osztják. A második szakasz, vagyis a program kiteljesedése 1935-36-ban kezdõdött, és 1939-re jutott a végéhez. Az elnök attól kezdve az elnökléssel (a háborúra készüléssel) volt elfoglalva. Az évtized közepének pontossága tehát nagyon is kérdéses. Már csak azért is, mert ez a tervgazdálkodás ott nagyot bukott, ugyanakkor az amerikai zsidó tõke igen jól prosperált. E közben egyes amerikai magánegyetemeken 1918-tól egészen az ’50-es évekig tartott. Errõl természetesen csak szerény híreink vannak.

A szomszédban, Kanadában 1920-tól 1940-ig, 20 évig tartott az ottani numerus clausus.

Magyarországon a numerus claususnak is nevezett 1920. évi XXV. törvény – elsõsorban a zsidó és az angolszász sajtó hazugságaival ellentétben – azt a célt szolgálta, hogy a megmaradt egyharmad országban a népességük arányának megfelelõ mértékben vehessenek fel egyetemekre és más felsõoktatási intézményekbe (ahova zsidók nem szívesen jelentkeztek) nem magyar eredetû magyar állampolgárokat. Mint a bemutatandó törvényrõl, annak késõbbi módosításáról és az adatokból kitûnik, a magyar numerus clausus egyrészt nem zsidóellenes volt, másrészt nem súlyosbodott a háborúhoz vezetõ években.

Mindetekbõl következik, hogy amit az oktatás révén mint „Magyarország fasizálódása és részvétele a második világháborúban” címmel tanítottak – és ma is több helyen tanítanak – közönséges hazugság, amely nyilvánvaló politikai érdekeket szolgál.

Romániában – amirõl érdekes módon szinte minden forrás megfeledkezik – 1926-ban vezették be a zárt számot. Annyira hatékonyan, hogy az országban (más források szerint) már nincs érdemben mérhetõ zsidó népesség.

Németországban a „zsidó kvótát” csak 1933. április 25-én vezették be. Jó tudni, hogy Adolf Hitler 1913-ban költözött át Ausztriából Németországba, 1925-ben elvesztette osztrák állampolgárságát, de csak 1932 februárjában kapott német állampolgárságot, de még az év júliusában megválasztották kancellárrá, és 1933. januárjában lépett hivatalba. Mintegy három hónap alatt törvényerõre emelkedett minden jelentõs, zsidókat is sújtó törvénye.

Litvániában 1934-ben, Lengyelországban pedig egy a Népszövetség által meghiúsított 1923-as próbálkozás után 1937-ben hoztak döntést arról, hogy az egyetemeken a zsidó hallgatók aránya nem haladhatja meg a felvettek 10 %-át.

E sosem hangoztatott lengyel jogszabállyal ellentétben a sötét antiszemita Magyarországon 15.4 %-ban határozták meg a zsidó hallgatók arányát.

A fentiek praktikus okokból feledésbe merültek, kivéve persze a németek által uralt „vészkorszakot”, és az eddigiekben bemutatott, az alábbiakban pedig bemutatandó állítólagos, hazudott magyar rasszizmust.

Nézzük tehát elõször ama borzasztónak hirdetett 1920. évi törvényt, amely kimondta, hogy „… arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetõleg elérje az illetõ népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.” (1920. évi XXV.tc)

Ez az egyik rémség. Íme a legbosszantóbb, a zsidók által különösen preferált szakokat illetõ idézet: a tudományegyetemekre, a mûegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaság-tudományi karára és a jogakadémiákra való beiratkozás feltételévé vált „a nemzethûség s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatóság”.

Sajátságos, hogy napjainkban nemcsak a szörnyû megkülönböztetés(?) miatt szapulják Magyarországot, hanem azért is, mert elvárta, hogy az ország stratégiai értékû tudományaira se a hazához hûtlen, se erkölcsileg másért kifogásolható, magyarán jellemtelen alakokat ne képezzenek.

Íme:

1920. évi XXV. törvénycikk

a tudományegyetemekre, a mûegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról

1. § A tudományegyetemekre, a mûegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920/21-ik tanév kezdetétõl csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethûségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.

Az egyes karokra (szakosztályokra) felvehetõ hallgatók számát az illetékes kar (a mûegyetemen a tanács) javaslata alapján a vallás és közoktatásügyi miniszter állapítja meg.

Rendkívüli hallgatók csak abban az esetben vehetõk fel, ha a hallgatóknak az elõzõ bekezdésben foglaltak szerint megállapított létszáma rendes hallgatókkal nem telt volna be és csak a megállapított létszám-kereten belül.

Ez az intézkedés a jog- és államtudományi karokon (jogakadémiákon) az államszámviteltanra beiratkozókra nem vonatkozik, a vallás- és közoktatásügyi miniszter azonban az illetékes karok meghallgatása után a pénzügyminiszterrel egyetértõleg ezeknek a rendkívüli hallgatóknak a létszámát is megállapíthatja.

2. § Az 1. § rendelkezései az elõzõ tanévekben már beiratkozva volt rendes hallgatók, valamint a bölcsészettudományi (bölcsészet-, nyelv- és történettudományi és mennyiségtan-természettudományi), továbbá az orvostudományi karokra középiskolai érettségi bizonyítvány birtokában beiratkozva volt rendkívüli hallgatók további beiratkozási jogát nem érintik, amennyiben nemzethûségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók.

3. § Az 1. § intézkedései szerint beiratkozónak az illetékes karhoz (mûegyetemen a tanácshoz) benyújtott folyamodással kell a beiratkozásra engedélyt kérnie.

A beiratkozási engedélynek az 1. § rendelkezései szerint megállapított létszám-kereten belül való megadása, vagy megtagadása felett az illetékes kar tanárainak (mûegyetemen a tanácsnak) teljes ülése végérvényesen határoz.

Az engedély megadásánál a nemzethûség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelõl a felvételt kérõk szellemi képességeire, másfelõl arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetõleg elérje az illetõ népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.

Hasonlóképen csak az illetékes kar (mûegyetemen a tanács) teljes ülésén megadott engedéllyel iratkozhatnak be a 2. § alapján beiratkozni kívánók is. Ezeknek beiratkozására vonatkozó szabályokat a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletileg állapítja meg.

4. § Ezt a törvényt, amely kihirdetése napján lép hatályba, a vallás- és közoktatásügyi miniszter hajtja végre.

Eddig a hírhedt törvénycikk.

Akinek értelmi képességei elérik az írás-olvasás, nemkülönben a magyar nyelv megértéséhez szükséges szintet, errõl nincs mit magyarázni. Ide van írva az egész.

Többen említik, hogy ez még semmi, de ehhez a törvényhez (ugyancsak Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége idején) 1928-ban született egy kiegészítés.

Ez az:

1928. évi XIV. törvénycikk

a tudományegyetemekre, a mûegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikk módosításáról

1. § A tudományegyetemekre, a mûegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikk 3. §-ának harmadik bekezdése helyébe a következõ szöveg lép: Az engedély megadásánál a nemzethûség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelõl a felvételt kérõ megelõzõ tanulmányi eredményeire, illetve szellemi képességeire, másfelõl arra is figyelemmel kell lenni, hogy elsõsorban a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítettek és a közalkalmazottak gyermekei, továbbá a különféle foglalkozási ágakhoz (mezõgazdasághoz, iparhoz, kereskedelemhez, szabad foglalkozásokhoz stb.) tartozóknak gyermekei az ezen foglalkozásokhoz tartozók számának és jelentõségének megfelelõ arányban jussanak a fõiskolákra és a fölvettek száma az egyes törvényhatóságok között is igazságosan osztassék fel. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyel arra, hogy ezek a szabályok megfelelõen alkalmaztassanak.

2. § Ezt a törvényt, amely kihirdetése napján lép életbe, a vallás- és közoktatásügyi miniszter hajthatja végre.

Van, aki enyhítésnek, van, aki szigorításnak érti, ezért álljunk meg egy pillanatra!

Az nem fasizmus, hogy valakinek nemcsak tilos hazaárulónak és erkölcsileg züllöttnek lennie, ráadásul még jól is kell tanulnia. Ez a törvénycikk ezzel is törõdik.

Érdemes felfigyelni arra a gondosan titkolt tényre, hogy amikor ezt írja elõ a törvénycikk: „… arra is figyelemmel kell lenni, hogy elsõsorban a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítettek és a közalkalmazottak gyermekei, továbbá a különféle foglalkozási ágakhoz (mezõgazdasághoz, iparhoz, kereskedelemhez, szabad foglalkozásokhoz stb.) tartozóknak gyermekei az ezen foglalkozásokhoz tartozók számának és jelentõségének megfelelõ arányban jussanak a fõiskolákra…” – enyhít a korábbi törvénycikken, mivel a magyar hadseregben az elsõ világháborúban zsidó katonák és zsidó tisztek is harcoltak, ezek gyermekeire, árváira, a harctéri szolgálatot (ez minden ott megfordult orvosra, szakácsra, gazdasági beosztású stb. emberre is vonatkozik) teljesítettek, valamint az iparhoz (tehát a zsidó gyártulajdonosok, kisiparosok stb. gyerekeire is vonatkozik), kereskedelemhez (nem szûk fogalom, zsidó nagykereskedõtõl a kis szatócsüzlet tulajdonosáig minden zsidóra is vonatkozik), szabad foglalkozásúak (tehát a többségében zsidó újságírók, írók, mûvészek közé tartozók gyerekeire is kiterjed stb.), számuk és jelentõségük arányában szintén bekerüljenek a fõiskolákra.

Ez tehát az a „gyalázat”, amit legelsõ zsidótörvényként emlegetnek azok, akiknek csípi a szemét magyarságunk.

Kiegészítésül bemutatok egy statisztikát, hogy a föntebb említett „fasizálódás” hogyan hatott a magyarországi zsidóság egyetemi tanulmányokban való részvételére. Ugyanakkor figyelmeztetek arra, hogy a magyarországi zsidó limit 15,4%-át sem használták ki a zsidók. Megelégedtek ennek kétharmadával is.

A zsidók aránya az egyetemi és fõiskolai hallgatók között

Nem hanyagolható el az a körülmény sem, hogy az 1920-as „numerus clausus” csak az újonnan felvettekre vonatkozott, az elõzõ években beiratkozottak státuszát nem veszélyeztette. A nagy „fasizálódás” pedig nem változtatott semmin.

Ezek után ki-ki válaszolhat bármilyen kérdésre, ami agyában felvetõdik a rémes hírû legelsõ magyar zsidótörvénnyel kapcsolatban.

A tények föntebb olvashatók.