Nem érdemes itt a nagy gyõzelemrõl írnom, ha csak azt nem, hogy Erdei Zsolt is olyan fáradt volt a mérkõzés után, hogy alig állt a lábán, de Szujó Zoltán csak kérdezgette a beesett arcúra fogyott világbajnokot. Korábban azt hittem, hogy ha nem is sokat, de annyit ért a bokszhoz, hogy van fogalma, milyen kimerítõ volt hajdan (és lesz a jövõben megint a 4 x 2 perc helyett) a 3 x 3 perces amatõr mérkõzés. Többen úgy kikészültek akár a második három perc végére, hogy a harmadik menetben csak tántorogtak. Aki nem képzelte azt, hogy az elsõ menetben lerohanja és kiüti az ellenfelét, amiben általában tévedtek, nagyon vigyázott, hogy jól ossza be az erejét, mert az a három menet nagyon hosszú tud lenni. Még akkor is, ha azonos súlyú bunyósok ütik egymást.


Az a közel tíz kiló, amit Erdei Zsolt és Giacobbe Fragomeni között van, amatõröknél három súlycsoportnyi különbség. Ilyen különbséget gyõzött le az olasz világbajnokot kihívó Erdei.


Semmi gond, már megszoktuk, hogy a magyar televíziósok többsége nem tud magyarul, nem ért ahhoz, amirõl beszél, kiváltképpen a sportok zömérõl sincs fogalma, de ha már ilyenek, legalább azt illenék becsülniük, hogy négy amatõrmeccsre való idõ alatt – nyugodtan mondhatjuk – emberfeletti (ha tetszik: embertelen) munkát végzett, testileg, lelkileg kimerült embert tart fel, amikor érdektelen dolgokat kérdez tõle.


Mielõtt félreértené valaki: távolról sem Szujó a legrosszabb riporter, sõt, a legjobbak közé tartozik. A többieket nem minõsítem, õk minõsítik magukat.


Ami pedig az MTI-t illeti, ott elsõsorban az igazmondással van baj. Kórosan torzítják a tényeket. Hazudnak. Betegesen. Van ilyen betegség az ideg- és elmegyógyászatban, de hogy egy hírközlõ szervezet en bloc kórosan hazug legyen, úgy vélem, nem magyarázható betegséggel.


Nemzetközi elvárásra, ha így is érthetõ, hogy mégse a zsidó újságírást, az ateista nemzetközi tõkét emlegessem állandóan.


Különös tulajdonsága minden MTI-tõl származó közleménynek, hogy míg igen sok esetben elbírják a reakciót, MTI-hírhez soha, senki nem fûzhet megjegyzést. Bizonyára valamilyen különös hit vallási dogmáit közli velünk.


Az Erdei – Fragomeni mérkõzés után az MTI által idézett Erdei-vallomásban, többek között, ez áll: „Õszintén szólva, a hatodik menet után úgy gondoltam, hogy ezt nem fogom végig bírni, de a szívem segített.


Nagy büdös túrót, hazugék. Madár elõadásában ez a rész így hangzott el: a hatodik menet után lélekben feladtam, de agyban…, nem jó… Így igaz: az agyamban feladtam, azt gondoltam, hogy nem fogom végig bírni, de lélekben nem adtam fel, és a magyar virtus végül gyõzött.


Nem ugyanaz.


Pláne nem akkor, amikor Zsolt még ejtett néhány szót a magyarságról, a nemzetrõl, amit képviselt, a magyar zászlóról, Istenrõl, arról, ahogy a himnuszok alatt az olasz bokszoló viselkedett (hogy sapkában volt az akkor még világbajnok olasz, fel sem tûnt), ezért Madár – mintegy viszonzásul – az olasz himnusz alatt szökdécselt, ugrált, hogy ne merevedjen el.


Ez az MTI-nek nem érdekes, semmi köze a mi Himnuszunkhoz.


A כל עוד בלבב פנימה (Kol od balevav P’nimah), magyarul: „Õsidõk óta mélyen a szívekben” kezdetû himnusz alkalmasint jobban tetszik nekik.


Meg lesznek lepve, ha majd kénytelenek belátni, hogy Magyarország a magyaroké, és jelképei számunkra szentek. Ez persze nem zárja ki, hogy az idézett idegen himnusz becsületes körülmények közötti hangzásakor ne tennénk a fejünkre felfedõt, mivel a keresztény erkölcs alapértékei között a tisztelet is, az igazmondás is jelen van.


Mi lesz itt kormány-, vagy talán egy ciklussal késõbbi igazi rendszerváltás esetén? Kezelni fogják a kényszeres hazugokat, vagy mint ide nem illõ dolgot, kidobják-e végre a szemétbe, ahova valók?


Tõlük tudom, hogy az ellenséget kímélni bûn. Legyen hát nekik a hitük szerint!