Amikor 1998. szeptemberének harmadik hétfõjén jelen voltam egy vitaindító elõadásnak mondott eseményen, már régóta tisztában voltam azzal, hogy az ilyen elõadáson meg kell hallgatni valakit, és utána igazat kell adni neki.


Az elõadó az új kormány által kitalált új, gazdaságerkölcsi tanszéket vezette a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Az új tanszékvezetõi fizetés hálapénz volt egy embernek, akinek része volt abban, hogy harmadmagával kitalálta, hogyan lehetne úgy megszabadulni a nyugdíjasoktól úgy, hogy azok lehetõleg örüljenek is neki.


Ennek a tudományos demagógiának a lényege az volt, hogy régen az öregeket vagy hómezõre, vagy egy magas hegyre kivitték, és azok a „közjó” érdekében erkölcsösen éhen haltak.


Ez így volt, de nem nálunk, ahol a jégkorszak óta nem volt hómezõ, és Trianon elõtt sem volt olyan magas hegyünk, mint a Fuji, ahova nagyon régen a japánok tényleg kivitték öregeiket, hogy pusztuljanak az útból. Késõbb a sárgák is abbahagyták a szülõgyilkosságot, mert úgy találták, hogy nem méltó aljasság még az emberhez sem.


Az elõadó azt mondta, hogy ezt a régi erkölcsöt, mármint az önkéntes kipusztulást, az új kormány „a törvény erejével” rá fogja kényszeríteni a nyugdíjasokra.


Amikor szót kaptam, figyelmeztettem az elõadót, hogy a nyugdíjasok ravasz népség, mert hiába akarják kiirtani õket, mindig lesznek új nyugdíjasok, és ezt nem lehet befolyásolni, mivel az öregedés természetes folyamat. Ez meglepte, de mire szólt volna, már kérdeztem, tudja-e, hogy az ország lakosságának egyharmada nyugdíjas. Erre olyat mondott, amit Rákosi pajtás óta addig nem hallottam: „mi mindent tudunk”. Jó, mondtam nyájasan, és mit gondoltok, nem fog hiányozni ez az egyharmad a következõ választásokon? Idegesen legyintett, és így szólt: „AZ NEM SZÁMÍT”.


Aki tudja, melyik kormány kezdte pályafutását 1998-ban, emlékszik arra is, hogy 2002-ben, a következõ választásokon bizony hiányzott a „nem érdekes” nyugdíjasok szavazata. Annyira, hogy nagy részük szavazatát 19.200 forintért meg is lehetett vásárolni.


Ilyen öntelt pártot a kommunizmus virágzása óta nem láttam.


Megjegyzem, már megint nem állnak szóba senkivel, aki nem közülük való. Írhat nekik akárki, más párt elnöke is, például Vona Gábor, nem állnak vele szóba. Nem meglepõ, mással sem. Most egy kissé leereszkedtek Szili Katalinhoz Pécs önkormányzásának ügyében, de ez csak múló rosszullét jele.


Van azért más is: a testvérpártjuk, a Likud.


A Likuddal szóbaállnak, de a magyarokkal nem hajlandók együtt se tüntetni, se ünnepelni.


Mi tehát ez a Likud nevû izraeli testvérpárt? Zsidó lexikonból idézem: „az államháztartási hiányt a szociális kiadások megnyirbálásával csökkentenék. A munkaképesek számára folyósított segélyek összegét csökkentenék” stb.


Mit tetszik gondolni, mi következik abból, hogy éppen ez az izraeli párt a Fidesz testvérpártja? Csak három, nem is súlyos példa. A Fidesz egy szót sem szólt, amikor a makói hagymaföldeket a Gyurcsány-kormány eladta Izraelnek. Debrecen fideszes polgármestere, Kósa Lajos fegyveres õrséggel védett lakónegyedet épít Debrecen határában az Izraelbõl Magyarországra költözõ zsidó vállalkozóknak. Rogán Antal, a Budapest Belvárosának fideszes polgármestere ötszáz zsidó családot hívott haza, hogy lakjanak az elit kerületben.


Ennyit a Likud nevû testvér iránti szeretetrõl.


Óvatlan civilek tüntettek, és kaptak verést azért, mert az MSZP-SZDSZ banda csalt a választásokon. A Fidesz ezért egy szót sem szólt, beállt ellenzéknek jó fizetésekért és igazolás nélkül, bemondásra kapható milliókért.


2006. õszén, amikor a szociálisan érzékeny kormány seregei, akiknek nagy részét az In-Kal Security, érdekes módon az Izraelbõl ide hozott magánrendõrség lõtte vakká, verte nyomorékká a magyar ünneplõket, a Fidesz sipp-supp eltûnt a közelbõl is, egyedül a naiv Révész Máriuszt tudták pillanatok alatt betegre verni, mert kérdezni akart valamit, és felmutatta képviselõi igazolványát, amivel nyilván vérig sértette a nemzethû izraeli banditákat. Más nem történt a Fidesz részérõl.


Akkor azonban – immár az egész magyarság akaratának megfelelõen – simán feloszlathatták volna az Országgyûlést, hogy a felháborodott nép új választásokon alkotmányosan elzavarja a nemzet ellenségeit.


Mindössze azt kellett volna tennie ennek a látványellenzéknek, hogy képviselõik visszaadják a mandátumukat. Alkotmányos törvény, hogy ebben az esetben új választásokat kell kiírnia a köztársasági elnöknek.


Ez azonban valamiért nem kellett az ezzel tisztában levõ Fidesz-frakciónak.


Vajon miért?


Roppant egyszerû a válasz: ha a Fidesz képviselõi mind visszaadják a mandátumukat, akkor elõfordulhat, hogy jó két hónapig nem kapnak fizetést az államtól, vagyis a mi pénzünkbõl. Igaz, hogy a kormánypártok sem kaptak volna, de a Fidesz képviselõi sem, és nekik nem érte meg a kormányra kerülés azt, hogy elképesztõ, ráadásul ellenõrizetlen jövedelmüket az ország, a nép javára feláldozzák.Mondjuk így: a közjóért. Azért, amiért a szüleik korosztályát vígan el akarták pusztítani, amikor kormányon voltak.


Lehet, hogy még nem kerestek eleget az ellenzékiségbõl?


Ki tudja? Lehet, hogy kevesellték a fizetést, az óriási költségtérítéseket és a bizottságokban való részvételért járó külön pénzeket.


Bizony, meglehet, hiszen most, hogy nagyon áll a Fidesznek a zászló, és a minden jogcím nélkül kitalált Bajnai-kormányt egész egyszerûen elsöpörhetnék, és frakcióvezetõjük mérgesen lármázik, a párt, a Fidesz, egy kukkot sem szól. Illetve mégis: azt magyarázza, hogy a Bajnai-kormány mandátuma után milyen jó lesz majd az õ vezetésükkel magas hegyre zavarni a nyugdíjasokat, ahogy az õsrégi japánok tették, és végre a magyarországi, fegyverrel védett lakótelepeken keblükre ölelni azokat, akik a hagymánktól, a Velencei tótól, a Balatontól és Magyarország, illetve az egész világ Pilisben DOBOGÓ SZÍVÉTÕL, hagyományaitól és hitétõl végre – jó pénzért, korrupció révén – megfosztják az itt sok ezer éve õslakos magyar nemzetet.



Szitányi György