De lehet kötõjellel is: stupor-élmény. Ez a fogalom számomra a Szigeti József professzor elvtárs által írott egyetemi tankönyvbõl való. Hogy õ honnan vette, nem tudom.

Ennek értelme: valamely alkotásban vagy jelenségben olyan ronda (rút) dolgot tapasztal, aki találkozik vele, hogy szinte megbénul. Ilyesmit láttam már, és éreztem, hogy belezsibbadok. Olyan élményre utal, amitõl frászt lehet kapni.

Jóval késõbb hozta a divat, hogy a stupor=stupid kapcsolat a magyar nyelv rongálóinak jóvoltából világos értelmet nyert: akinek stuporélménye van, az „hülyét kap” valamitõl.

Így már világos, nem?

Így jártam, amikor találkoztam, igaz, másodkézbõl, a Barikád honlapján a magyar államfõ Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatával.

Az anyag nyilvánvalóan egyszerûsített is, rövidített is, de mind az MH, mind a Barikád az általam tisztességesnek ismert lapok közé tartozik. (Az elõbbirõl ez csak egy ideje állítható.)

"A jobboldali radikalizmus ideológiája nem elfogadható eszme, mert sérti az egyenlõ emberi méltósághoz való jogot" – szól az államfõi szöveg, és mivel az eredetit nem láthattam, elhiszem a fordítónak. A fordítók nekem mindig gyanúsak, tessék csak megnézni óvatlanul egy-egy szinkronizált filmet, és menten kiderül, hogy a fordító valószínûleg tudja a fordított nyelvet, csak éppen magyarul felejtett el.

Ennek ellenére hívom fel a figyelmet az „egyenlõ emberi méltósághoz” való jogra. Nem cifrázom: vagy méltóság, vagy nem az. Senkinek sincs külön egyenlõ emberi méltósága. Mindenkinek sajátja van. Vagy nincs már, mert elvesztette.

Sokkal zavaróbb a „jobboldali radikalizmus ideológiája” kifejezés – amit viszont kinézek az államfõbõl. (Remélem, nem felségsértés, vagy ha mégis, momentán hiányzik a Btk-ból.) Már nem vitatkozom azon, hogy van-e, és ha van, mifene légyen a különbség jobboldali és nemzeti között, hagyjuk rájuk, õk értik, legyen nekik könnyû a föld. Hanem az ideológia egészen más dolog, és úgy hiszem, ezt jogi karon legalább ugyanannyira megtanították, mint példának okáért a bölcsészkaron. Az ideológia valamely filozófia, vagy filozófiák részeinek konkrét politikai célból összeállított részeinek összessége. Tetszik érteni? Akkor jó, de miért ideológia ez esetben a hazafiság, netán a „jobboldaliság”, amivel azonosnak nézik?

Bizony, Professzor úr, nem ideológia. A kommunisták zavaros, a gondolataiktól meglopott angol és német tudósok alapján egy rögeszmére vulgáris logikával épített marxizmusnak a Lenin által orosz viszonyokra és terrorra indokot adó „eszmerendszere” ideológia. De a honfibú? Ne már!

Az igazán rendes, hogy a hazafiságot megkülönbözteti a neonácizmustól és a fasizmustól, de ezt akkor is meg kellene tennie, ha véletlenül azonosak. Történetesen azért, mert a nácizmus (akár neo-, akár ortodox) a nemzetiszocializmus rövidítése. Márpedig olyan becsületes magyar embert se égen, se földön nem talál, akinek a szocializmus bármelyik formája elnyerné tetszését. A szocializmussal akkor is tele van a nemzet töke, ha a nemzetiben van is annyi logika, hogy nemzeti érdekeltségû politikusról tud a történelem, míg nemzetközi érdekeltségûrõl elsõsorban az elmekórtan tud. Amennyiben nem orvosi eset, hazaárulás a neve.

Köszönöm, hogy ezt a vádat megúsztuk mi, itt a hazaféltõk oldalán, amely kétségtelenül a jobbik oldal. Azt azonban nem tudom megfejteni, miért kell Magyarországon „elsõsorban politikai eszközökkel” harcolni a honszeretõk ellen. És – ha nem idegesítem ezzel – miért szélsõséges, és vajon mihez képest az, aki nem az EU nemzetközi tõkéseit, hanem a pátriát szereti? Na? Nem megy? Nem csodálom.

Innen valóban szinte egyenes az út a Magyar Gárdához, amit Excellenciád örömére betiltottak. Abban egyetértünk, hogy a második világháború óta beszart Németország ily jeles lapja elõtt nem fontos feszegetni, hogy egyrészt nem a mozgalmat tiltották be, hanem tíz ember egyesületét, másrészt ez a szolgalelkû, nyilvánvalóan felsõ parancsra hozott ítélet egyrészt nem jogerõs, másrészt – tessék csak visszagondolni az Alkotmánybíróságban töltött idõre – alkotmányellenes.

Szép dolog kiállni a cigányok (némelyikük tényleg roma, de a cigányzene sosem volt, nem is lesz romazene, mert a roma szó egyik cigány nyelvjárás szerint jelenti a (férfi) embert, ezért romológia ügyében nem akarok szólni, tessék inkább megkérdezni a kormányszóvivõt, akinek apukája költõ is, ráadásul a romani nyelv tanára volt még nemrég Zsámbékon, ha jól emlékszem a felsõoktatási intézményre.

Önt idézem, mert úgy hiteles: "Habár a gárda soha nem alkalmazott fizikai erõszakot, és soha nem beszélt a romák kisebbrendûségérõl rasszista értelemben, rendkívül ártalmas a társadalmi légkörre, ha a cigánybûnözés ellen, a falusi lakosság védelmezõjeként lép fel"

Úgy bizony, a Magyar Gárda soha nem alkalmazott fizikai erõszakot (másmilyen pedig nincs, legfeljebb gyáva csirkefogók vannak), nem is állította soha – hiszen cigány jelentkezõt minden további nélkül azonnal fel is vett volna, ha a két cigány nem mondja, hogy csak tesztelték a Gárdát. Akkor meg – de most komolyan – mirõl beszél, Elnök úr, amikor rendkívül ártalmasnak ítéli ezt a vétlen és fegyvertelen társaságot? Legfeljebb arról lehet szó, ami a vád alatt álló cigány bûnözõk egyikének (ebben az esetben két szó, mindjárt megmondom, miért), Kolompár Orbánnak felháborodását osztja: „Ezek menetelnek!”

Való igaz. Láttam. De ez miért bûn? Miért veszélyes vagy ártalmas? Ön még sosem menetelt? Mert ha igen, nincs bocsánat!

Visszatérve a két szóba írandó cigány bûnözõhöz. Közönséges, de rendkívül nagy érték kárára elkövetett sikkasztás a vád, remélem, pontosan idézem. Ez egy cigány bûne. Nem cigánybûn, hiszen a fõváros VI. és VII. kerületének MSZP-s és SZDSZ-es bûnözõi ugyanezt követték el. Ez nem cigánybûn. De az igenis cigánybûn, hogy csoportosan megtámadnak védtelen embereket, halálra verik, megerõszakolják, utána ölik meg, megerõszakolják és felgyújtják, és a többi gyalázat. Mert olyanról még „mit sem tud a Corpus Juris”, hogy védtelen, magányos cigányokat fehér magyar ember megtámadott volna hasonlóan aljas indokból. Ez a gyáva csürhe, amely legjobban a mai magyar kormány bezárkózós nemzeti „ünnepléseinek” módjára gyáva, ha nincs egy falura való aljadék vele. Ugye tudja, mirõl hallgatok szemérmesen?

Megint csak tiszteletre méltó, hogy a kormányfõvel és bandájával ellentétben nem gyalázza a nemzetet, hanem azt, aminek ellenkezõjét politikusan nem erõlteti a beetetett német-, egyszersmind világsajtó elõtt, vagyis a bûnözés minõ voltát, hanem – igazán az adott helyzetben lehetõ legbölcsebben a magyar rendõrségre hárítja az igazság kiderítését.

Íme a szélsõség bennem: amit állít, igaz: valóban van egy békeszerzõdés, amit ma már csak Magyarország tart be, jóllehet a mi hazánknak van erre legkevesebb oka, különösen, hogy volt olyan hülye kormányunk, amelyik a második világháborút követû békeszerzõdést minden normális indok nélkül még meg is erõsítette, amire egyrészt nem volt más oka, mint az országfosztó szomszédok elõtti megalázkodás, másrészt az akkori miniszterelnök a parlamentben azt is kijelentette, hogy egy szerzõdést akármikor fel lehet rúgni, miért ne kötné meg a kormány ezt is. Ha már annyira belejöttünk a gyalázatba – teszem hozzá radikálisan.

Mert az autonómiáról szép szócsavarást méltóztatott mondani, aminek egy részletében, nyilván akarata ellenére ott az ördög (a Barikádból idézem): „A kulturális és a területi autonómiát összevetve úgy vélte: az elõbbi egy adott kultúrához tartozók joga, az utóbbi pedig olyan elméleti lehetõség, amelyre számos mûködõ példát látni Európában”.

Na, hát ez az: a kulturális autonómia egy adott kultúrához tartozók joga. Stimmel. Ez az egyik érvényes, tudományosan elfogadott nemzetfogalom. Egységes nemzet esetében közérthetõ, de a különbözõ fejedelemségekbõl koholt németségben nem értelmezhetõ. Ügyes kibújás.

Õszintén elismerem Önnek gyakran túl gondosan rejtett kvalitásait, hiszen ahhoz tényleg hülyének kell lenni, hogy valaki ne értse, amit Excellenciád a területi autonómiáról nyilatkozott: az olyan (miért elméleti?) lehetõség, amelyre számos mûködõ példát látni ma Európában.

Olyan emberek között kezdtem a politikai eszmélést, akik vagy a háború elõtt, vagy alatt, esetleg közvetlenül a végén voltak politikusok. Nem mind volt jogász. Talán csak Ries István. Apám jóvoltából nagyon sokat voltam közöttük, és sok ragadt rám a tõlük hallottakból. Három magyar államfõvel ismertük egymást. Közülük kettõ valóban az volt, a harmadik még él.

Remélem, nem sértem meg, ha Önre azt mondom, amit a 60 éves Déry Tiborról mondott Lukács György, akinek minõsítése nem ide tartozik: fejlõdõképes.

Már csak az a kérdés, hogy hátra levõ hivatali ideje alatt tud-e, és ha igen, kitõl, vagy honnan tanulni. Megkísérli a következõ ciklust is? Csak azért kérdezem, mert ettõl a nyilatkozattól stuporélményem lett.

Ha megkísérli újra, sok szorgalmat és jó mestereket kívánok a tanuláshoz. Nehogy stupor legyen a vége.

Ja, és mielõtt elfelejteném a legfontosabbat: õszinte, kemény hazaszeretetet is. Vagyis szebb jövõt!

(Magyar Sors)