Rossz ez az októberi kezdet, pocsék idõ van, de az esõ elállt, pedig azt hittem, Isten megfürdeti a tarka marhákat. De úgy látszik, mégsem. Zord idõ ez, és még csak a hónap elején tartunk.

Jövõ októberben 160 éve lesz, hogy tábornokainkat, akik közül többen nem magyarnak születtek, de magyarrá lettek igaz erkölcsükben, és magyar gróf miniszterelnökünket is kivégezték. Olyan országért és olyan nemzetért, amelyben vagy magyarrá lett valaki, ha nem annak született, vagy pedig idegenlelkû zsarnok volt. Nem tartok névsorolvasást, a nevüket illik tudni a magyarnak, legalább annyira, amennyire a Himnuszt és a Szózatot is tudja az a nemzedék, amelyet most 1,1 százalékos nyugdíjemeléssel van pofája megalázni a jelenlegi idegenlelkû kormánynak.

A gyásznap és a huszadik század egyetlen igaz magyar forradalmának ünnepe elõtt mégis érdemes széttekintenünk. Vannak fiataljaink, akiket, ha nem sikerül a saját nemzetük ellen neveltetni, nagyon szeretnek a minden balhéért nyáron foci-, télen hokimeccsre járókkal összetéveszteni.

Ezeket nevezik radikálisoknak, miközben legalább azt illenék elolvasniuk a honellenes terroristáknak, mit jelent az, hogy radikális politika, és miben különbözik az a radikális változtatások elodázhatatlanságától.

A radikális, azaz mélyreható és végleges változtatás nem várhat, mert ez a kormány ma már a nemzeti vagyon maradékát kívánja kiárusítani, magyarán ellopni, hogy a következendõknek a világon semmijük sem maradjon, csak az elzavarandók által nemzetközileg honrágalmazással keltett híre.

Itt a kizárólag kormánypárti sajtóban ölik a cigányokat, mintha nem cigányfalvak lincselnének magyarokat, a liberálisok szépe pedig állítólagos pogromokról ír, hadd tudja meg a világ, milyen aljas fajta vagyunk, hogy befogadtuk a cigányokat, illetve megtûrtük és hagytuk magunkon hízlalódni azokat, akik most azt fogják ránk, hogy miattunk félnek a nyílt utcán nappal is.

És nem sül ki a szemük!

Azok a cigányok, akik fél évezrede, esetleg még régebb óta itt élhetnek, nem csupán az Egri csillagokban szereplõ, honféltõ félnomádok, hanem volt itt olyan cigány, akirõl Móra Ferenc megírta, hogy vendégségbe mehetett úri házhoz, mert "katonacigány, és érdempénz is van a mellén" - amit az 1848/49-es szabadságharcban hõsiességéért kapott.

Hol vannak ezeknek az utódai? Hogy nem a gyilkosok között, az biztos. Mert nem egyszerre jöttek be ide a cigányok, és utolsó, negyedik hullámuk a világháború után került ide, mivel máshol nem tûrhették a gyilkos csõcseléket.

Ezek vagy hallgatnak, vagy "politizálnak", vagy lincselnek, lopnak, rabolnak, és kiröhögik a becsületes magyart, mert nem aranyfényû mercivel jár, hanem jó esetben Suzukival. Palotákban laknak, miközben áll a közlekedés, mert a vasúti kábeleket és síneket ellopják, és bántatlanul eladják orgazdáiknak, akiket éppügy nem talál a rendõrség, mint azokat az erdõtolvajokat, akik a járõrözõ rendõrautó elõtt viszik a fát kerékpáron.

Amint hídrészeket és vasúti kocsikat is lopnak. Nyilván olyan segítséggel, amelyiknek ehhez hatalmi vagy/és informatív bázisa van.

Biztos, hogy a radikális változtatás kemény dolog. A bûnökért pedig büntetés jár, nem lehet mindent párttagkönyvvel megúszni. De ha nagyon rövid idõn belül nem lesznek radikális változások, a magyar állam lehúzhatja a rolót, mert egész egyszerûen elfogy, miközben vezetõi, rendõreinek vezetõi és a hazaáruló pogromfélõk mellett az orosz front nyomában bejött cigányai egyazon bûnszövetkezet tagjai.

A magyar pedig, ha nem hallgat, vagy szónokol a szélbe, vagy verik.

Esetleg ír.

Például verset, mint az a lány, akinek tehetségére felhívták a figyelmemet.

A gyásznap és a forradalom nemzeti ünnepe elé küldöm olvasóimnak egyik új versét.

Pesti Orsolya:

álvilágban

fantázia szikra báj

bûvös egyvelegek

mámorba szökkenõ dac

így megsebezhetnek

kábult füstkeselyûk

lelkedre pályáznak

sólymunkat keresve

tépkednek, leráznak

hullaszín bõrünk borzong

mindenünk ködbe vész

sok õs hegyi patak tiszt

átalanságot sodor csak anyjához

gazdája bámulja hogy

hervadva sem átkoz

kõbe zárt árny ez lett

elmúlásunk képe

vérszomjas szörnyek

férkõztek elménkbe

idegen kultúra

valótlan történelem

ha nem színházat élek

megkötözik kezem

röhögve küldenek máglyára

felakasztják hazámat

a hõsök fájára