MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG LEVELESLÁDÁJA


(HELYESBÍTÉS)


VILÁGGÁ KÜRTÖLIK A KÜLFÖLDI ÉS HAZAI MÉDIÁK , HOGY A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSÉNEK MEGAKADÁLYOZÁSA HÁROM EMBER: REAGAN (RONALD WILSON), II. JÁNOS PÁL ÉS GORBACSOV (MIHAIL SZERGEJEVICS) ÉRDEME. SZÓ VAN ARRÓL IS, HOGY BUDAPESTEN SZOBROT EMELNEK REAGAN TISZTELETÉRE.


HELYESBÍTÉSKÉNT MEG KELL EMLÍTENÜNK, HOGY BELOVAI ISTVÁN A NEGYEDIK SZEMÉLY, AKI FELISMERTE A HAZÁNKAT ÉS EURÓPÁT, VALAMINT A VILÁGOT FENYEGETÕ VESZÉLYT, EZÉRT A TUDOMÁSÁRA JUTOTT SZIGORÚAN TITKOS ANYAGOK ISMERETÉBEN,- FIGYELMEZTETTE AZ USA KORMÁNYÁT, HOGY A NYUGAT LEROHANÁSÁRA KÉSZ SZOVJET KATONAI VEZETÉS KEZÉBE KERÜLTEK A NYUGATOT VÉDÕ ATOMAKNAZÁRAK LEGFONTOSABB ADATAI, VALAMINT AZ NSZK-BAN DISZLOKÁLT USA KONTINGENS HARCKÉSZÜLTSÉGI MUTATÓI.


AZ USA ILLETÉKES SZERVEI FELFEDTÉK A SZOVJETEKNEK (MAGYAR KÖZVETÍTÉSSEL ÉS FINANSZÍROZÁSSAL, DOLLÁR MILLIÓKÉRT) DOLGOZÓ KÉMHÁLÓZATOT (CONRAD-FÉLE CSOPORTOT), MAJD MEGTETTÉK A SZÜKSÉGES LÉPÉSEKET A SZOVJET HADÁSZATI TERVEK MEGHIÚSÍTÁSÁRA.


A SZOVJETEK ELGONDOLÁSA ZÁTONYRA FUTOTT, A HADÁSZATI TERVEKET ÁT KELLETT DOLGOZNI, AZ USA CSILLAGHÁBORÚS TERVÉNEK ELLENSÚLYOZÁSÁRA PEDIG EXPONENCIÁLISAN NÖVELTÉK A HADIKIADÁSAIKAT ÉS BELEROKKANTAK A FEGYVERKEZÉSI VERSENYBE.


GORBACSOV MINDEZEKBÕL LEVONTA A (HELYES) KONZEKVENCIÁT, ÉS 1986. OKTÓBER 11-ÉN REYKJAVIKBAN MEGEGYEZETT REAGAN ELNÖKKEL, HOGY A HIDEGHÁBORÚT FELVÁLTJÁK A BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉS ELFOGADÁSÁVAL.


BELOVAI ISTVÁN NÉLKÜL NEM LETT VOLNA REYKJAVIKI TALÁLKOZÓ! SZÓBA IS KERÜLT BELOVAI NEVE A KÉT „NAGY” TÁRGYALÓFÉL MEGBESZÉLÉSÉN, MIKÖZBEN KÁDÁR BÖRTÖNÉBEN „TÖLTÖTTE AZ IDEJÉT”.


BELOVAI ISTVÁN AZ ÉLETÉT KOCKÁZTATTA HAZÁJÁÉRT ÉS AZ EMBERISÉGÉRT. KARRIERJE KETTÉTÖRT, HÁZASSÁGA TÖNKREMENT, VAGYONÁT ELKOBOZTÁK, AZ ÜGYÉSZ HALÁLBÜNTETÉSÉRT ESEDEZETT A BÍRÓSÁG FELÉ, MERT BELOVAI A HÕN SZERETETT SZOVJETUNIÓJÁT SÉRTETTE MEG, DE A KÁDÁRI VÉRBÍRÁK ”CSUPÁN” ÉLETFOGYTIGLANI BÜNTETÉST SZABTAK KI RÁ, MIVEL (MINDEN ERÕFESZÍTÉSÜK ELLENÉRE) NEM TUDTÁK KÉMKEDÉS CÍMÉN ELÍTÉLNI.


A RENDSZERVÁLTOZÁST KÖVETÕEN BELOVAI ISTVÁN MÉG KÖZEL EGY ÉVIG VOLT BÖRTÖNBEN, SZÁMOS TÁJÉKOZATLAN VAGY AGYSÉRÜLT NYILATKOZOTT ARRÓL, HOGY A KÉMEKNEK NEM JÁR KEGYELEM ÉS REHABILITÁLÁS.


KÉPTELENEK VOLTAK MAGUKBAN FELDOLGOZNI, HOGY MÉG RÖGESZMÉJÜK ESETÉBEN SEM MARASZTALHATÓ EL BELOVAI, MERT A MEGSZÁLLÓK ÉS A HAZAÁRULÓ KÁDÁRI REZSIM ELLENI FELLÉPÕK CSAK ELISMERÉST ÉRDEMELNEK!


AZ ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕK EGYIKÉNEK SEM JUTOTT EDDIG AZ ESZÉBE, HOGY BELOVAI ISTVÁN NÉLKÜL ALIGHA „KOPTATHATNÁ” A PARLAMENT ÜLÕALKALMATOSSÁGÁT…


BELOVAI ISTVÁNT NEM REHABILITÁLTÁK, KITASZÍTOTTKÉNT HUNYT EL HAZÁJÁTÓL TÁVOL, NEM ÉRHETTE MEG A REHABILITÁLÁSÁT, ÉS AZT SEM, HOGY REAGAN ELNÖK SZOBRA DÍSZÍTSE FÕVÁROSUNKAT.


BELOVAI ISTVÁNT KÁDÁRÉK IS ELÍTÉLTÉK, MOST IS SOKAKNAK FÁJNA, HA POSZTUMUSZ REHABILITÁLNÁK, HISZEN (NE FELEJTSÜK EL!) A MEGSZÁLLÓ SZOVJETEK SZÁMÍTÁSÁT HÚZTA ÁT (MINT PL. REAGAN ELNÖK IS), DE BELOVAI MAGYAR VOLT…


(Prof. Dr. Bokor Imre)