KÖZÉRDEKÛ.





MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG


AKTUÁLIS GONDJAINKRÓL, ELFOGULTSÁG NÉLKÜL



ÉSZREVÉTELEK


I.


A FIDESZ-KDNP választási gyõzelmét követõen, Gyurcsány eltorzult arccal és fuldokló hanggal fenyegette meg Orbánt, hogy megkeseríti az életét és megátkoztatja vele azt a pillanatot, amikor miniszterelnök lesz.


Meglehet, hogy életében elõször nem hazudott, mert hónapok óta mást sem tesz, mint a kormányt és miniszterelnökét szidalmazza, mikroszkóppal keresgeti a kákán a csomót, hétmérföldes csizmában járja az országot, hogy megmagyarázza lopott, megkopott és mocskos bizonyítványát, a nagyfokú amnéziában szenvedõ (lelkesen tapsikáló) megfogyatkozott számú híveinek.


Rodolfóhoz hasonlóan, eltereli az emberek figyelmét vádaskodással, rikácsolással és fennhéjázó magabiztossággal, hogy feledtesse nyolc éven át tartó ámokfutásukat, hazugságaikat, szabad rablásaikat, adósságunk megtízszerezését és kádereik tömeges lebukását.


II.


Nem áll szándékunkban az Orbán kormány fogadatlan prókátoraként fellépni, de azt minden higgadtan gondolkodó embernek be kellett látni - jóval a szavazás elõtt-, hogy az erkölcsi-és anyagi csõdbe vitt országot lehetetlen rövid idõ alatt rendbe hozni.


Gyurcsányék - anno dacumál - pontosan erre „játszottak”: az átadott államkasszában csak kifizetetlen „váltók” tömegét hagyták hátra, eltitkolva a nap mint nap felszínre kerülõ ellopott vagy eltékozolt összegeket.


A kisé naiv Tarlós Istvánt is baleknak nézte a senkiházi, hazug és világjáró Demszky, mivel 56 milliárd HUF (bevallott) adósság helyett 160 milliárd HUF a fõváros adóssága, az öt ciklusban naponta hirdetett 4-es metróra sincsen „mani”, a BKV 800 milliárd hiányt „kapart” össze, de mindezekrõl semmit sem tudott a nagy ígérgetõ, hiszen 20 évnyi fõpolgároskodása alatt mintegy 3,5 évet külföldön bóklászott az adófizetõk zsebébõl kimarkolt pénzekbõl.


III.


Az Orbán kormány pedig csak részben teljesíthette (elõdjei bûnei és hazugságai miatt) a választási kampányban tett ígéretét, mert ha tetszik ez egyes számon kérõinek, ha nem,- a semmibõl nem lehet gazdálkodni! Amit 7-8 hónap alatt eddig tenni tudtak, annak az elõzõ Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok 8 év alatt a tizedrészét sem produkálták, miközben hazánkat az EU államok sereghajtói helyére taszigálták.


Megfigyelhetõ, hogy Gyurcsány, Mesterházy, Szanyi, Horváth és Lendvai mellett, a legaktívabb számon kérõk azok soraiból bukkantak elõ, akik az elõzõ két (vagy több) ciklusban a „szõnyeg” alatt lapultak, a „NÉMA LEVENTE” szerepkörében lapítottak, és csak most bátorodtak fel, mert megszimatolták, hogy nem kell tartaniuk a megtorlástól.


Csupán példaként említjük meg a „médiatörvény” ellen habzó szájjal rikácsoló hazai és külföldi opponensek körébõl azt a Lendvai Ildikót, aki Aczél György mellett (vagy alatt) cenzori feladatokat látott el, és médiatörvény nélkül (megfellebbezhetetlenül) ítélkezett „eleven és holt” tollforgatók anyagainak megjelentetthetõségérõl.


Igazolható, hogy Gyurcsány és bandája – válogatás nélkül -, minden ellen tiltakozik, hiszen létkérdésük a jelenlegi kormány leváltása, szavahihetõségük megkérdõjelezése és eredményeik negligálása!


IV.


Mindezek mellett (vagy ellenére),- nem hallgatható el, hogy egyre növekszik azoknak a tábora, akik elégedetlenek a múlt bûneiért felelõs személyek (és csoportok) felelõsségre vonásának elmaradásáért (elhúzódásáért).


Megmagyarázhatatlan a kivizsgálásokra jellemzõ huzavona, a bíróságok engedékenysége, vagy az ügyészség tehetetlensége.


Példaként szolgáljon a Biszkuval szembeni eljárás végeredménye, miszerint a vértõl csöpögõ kezû, az akasztások tömegénél karmesterként tevékenykedõ, Nagy Imre kivégzését jogosnak tartó, az ’56-os forradalmat ma is ellenforradalomnak címkézõ, ortodox és elvakult bandavezér „keleti kényelemben” éli „világát”, semmilyen megbánást nem mutat és nyilatkozataiban „csak a szépre emlékezik”!


Ikerpéldaként szolgáljon Vajna Gábor története, aki kb. fél évig (1944. október 16-tól 1945 március 24-ig) volt Szálasi Ferenc belügyminisztere, intézkedett a budapesti gettó létrehozására (amelyben 70-100 ezer embert zsúfoltak össze), majd együttmûködött a németekkel a zsidók deportálása során, ezért a Népbíróság kötél általi halálra ítélte és Szálasival együtt végezték ki.


Konklúzió:


a/ Vajna a németek „nyomására” engedelmeskedett, Biszku önként, mély meggyõzõdéssel és dalolva vett részt a megtorlásban;


b/ Vajna (Szálasi utasítására) átmenetileg leállította a deportálásokat, Biszku egyetlenegy szóval sem tiltakozott a forradalmárok Szovjetunióba történõ elhurcolása miatt;


c/ Vajna háborús idõszakban, kapkodva és információk hiányában tevékenykedett, Biszku 5 évig volt belügyminiszter börtöneiben és munkatáboraiban több mint 300 ezer ember „fordult meg”.


Vajon miért nem kéri most Biszku, hogy hasonló elbánásban részesüljön, mint amilyent õk alkalmaztak anno dacumál Vajna Gábor vagy Nagy Imre esetében?


FIGYELEM Fidesz – KDNP, FIGYELEM! A Grál-lovagosdit játszó Antall József abba bukott bele, hogy eltekintett a felelõsségre vonástól, bár ebben oroszlánrésze volt az akkori Alkotmánybíróságnak (Sólyom Lászlóval az élén!). Bebetonozott, sérthetetlenséget élvezõ és milliárdokat összeharácsoló egykori gazemberekkel nem lehet végrehajtani a rendszerváltást! Nem engedhetõ meg, hogy a kiskapukat megtalálók úgy éljenek, mint „hal a vízben” és permanens defenzívába kényszerítsék a kétharmados parlamenti többséggel rendelkezõ kormányzó-pártokat!


Undorító, ahogyan röhécselnek és arcátlanul vádaskodnak a parlamentben azok, akik az ország szekerét a szakadékba vitték! Ideje már, hogy véget vessenek ennek a viháncolásuknak és olyan kordonokba kerüljenek, amelyeket õk találtak ki félelmükben önmaguk számára.


KÉRDÉSEK


1.


Ha a hazaárulás büntetendõ cselekmény, akkor milyen büntetést érdemel (akár posztumusz is) Rákosi, Gerõ, Kádár, Farkas, Marosán, Biszku, Apró, Kállai, Münnich, Berecz, Horn, Medgyessy és holdudvaruk tagjai?




2.


Demszkynek mit kellett volna még elkövetnie a fõváros anyagi csõdbevitele, a városfejlesztés elszabotálása, a városkép tönkretétele, a vezetõi tevékenységének elhanyagolása, a törvénytelen szolgáltatások igénybevétele, a hazudozásai vagy a teljesítetlen ígérgetései mellett, hogy rács mögött elmélkedjen, az elmúlt húsz évben (szép pénzért) produkált semmittevésén?


3.


Ki az, aki a „nagy magyar filozófusok” (Heller Ágnes, Tamás Gáspár Miklós és társaik) munkáiból képes volt hasznosítani valamit, és azt (vagy azokat) hajlandó lenne saját pénzén közkincsé tenni? Ki az a gyengeelméjû, aki Helleréknek tíz és százmilliókat utalt ki, semmit sem érõ (zagyva) agyalgásukért?


4.


Miért reszketnek most az európai államok a magyar médiatörvény miatt, miért féltik a sajtószabadságot és a szabad szólás jogát azoktól, akik napilapok, hetilapok, rádióadók és tévécsatornák sokaságán (szabadon és folyamatosan) hirdetik a szólásszabadság korlátozását?


Az ellenzéki hangadóink csak akkor nem szólalhatnak meg, ha saját maguk tapasztják be hangképzõ szervüket, primitív módon demonstrálva, és krokodilkönnyeket csepegtetve mérhetetlen szenvedésüket!


Hol voltak ezek a hazai és külföldi aggódók a Rákositól - Kádáron át - Bajnaiig terjedõ érákban? Milyen volt évtizedeken át a sajtószabadság és a szabad szólás joga hazánkban, amikor a nyomtatott és elektronikus médiák 95%-a (!),- a baloldali szervezetek mancsában volt? Vajon kik gerjesztik ezt a médiahisztériát? Ezret az egyhez(!), hogy a hatalmát vesztett Gyurcsány az origó!


5.


Vajon meddig vastagszik még a Heti – Hetes röhencseinek arcbõre a közvélemény irritálása során, meddig képesek elmenni a trágárság, a gúnyolódás, a sértegetés és a ripacskodás vonalán? Vajon ki fizeti ezeket a szólásszabadság korlátozása alól felmentett mocskolódókat, és kik lehetnek azok az aberrált tapsikolók, akik katalizátorként segítik a böfögõ-röhögõk produkcióját?


Szinte hihetetlen, hogy egyetlenegy magyar (nemzeti érzelmû) ember nem akadt a nézõk között, aki Hajós András Petõfi Sándor NEMZETI DAL c. versének (elnézést a profán kifejezés használatáért) pofátlan, groteszk és idiotizmusára utaló elõadását két tisztességes tenyeressel honorálta volna, vagy hangszerének szilárdsági vizsgálatát ellenõrizte volna a koponyáján.


Hajós adjon hálát Allahnak, hogy nem hithû muzulmánnak született, mert hasonló kegyelet és nemzetsértõ viselkedéséért,- már régen a túlvilági arab Heti-Hetesben vigyoroghatna a próféta hívei felé


6.


Kik lehettek azok, akik egy orvosi vizsgálat nélkül is megállapítható deformált agymûködésû Alföldi Róbertet kinevezték a Nemzeti Színház élére? Alföldi által rendezett darabok kísértetiesen hasonlítanak Jancsó filmjeire, amelyekbõl meztelen nõk és lovak futtatása, valamint a párhuzamosok végtelenben való találkozását vizslató személyek „kerengése” nem maradhatott ki, miként Alföldi „mûveibõl” az erkölcsöt és a jó ízlést sértõ perverz jelenetek sem.


Adjanak Alföldinek egy miniatûr bábszínházat vagy vegyék vissza a Heti-Hetes bandába, nálánál jobban még Gálvölgyi sem tud röhögni. Alföldi utánozhatatlan módon vált át a hahotázásból a nyerítésbe, és a hangját még a közönség tapsa sem képes elnyomni. Ilyen „istenáldotta teremtés” nem kallódhat el a Nemzeti Színházban!


7.


Ami nem megy, azt nem szabad erõltetni! Nem kellene már Pintér Sándor úrnak átadnia a “stafétabotját” egy határozottabb és hozzáértõbb személynek? Vagy nincsen ilyen váltótárs? Ki a felelõs azért, ha a késõesti órákban mintegy 3 ezer ember összetorlódik egy frekventált tér mellett, és egyetlenegy (!) rendõr sem jelenik meg a közelükben?



Összeállította :


(Prof. Dr. Bokor Imre)


az MJB elnöke