A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG


(LEVELESLÁDÁJÁBÓL)


BOMBAHÍR + EGYEBEK


1/ FELBUKKANTAK KÁDÁR UNOKÁI!


Thürmer Gyula, a MAGYAR KOMMUNISTA MUNKÁSPÁRT elnöke, szenzációs nyilatkozatot tett kicsiny, lelkes és a meglepetéstõl „elalélt” elvtársai körében. Jobb kezével a hallgatóságra és önmagára mutatott, miközben bejelentette, hogy: „MI VAGYUNK KÁDÁR JÁNOS UNOKÁI!”.


Az apjukról nem esett szó, az örökséget sem részletezte, hiszen az elvtársakból testvérek lettek, akik könnyes szemmel ölelkeztek össze és örömmel szólítgatták egymást: „Te is elvtárs vagy,- testvér? Vlagyimir Iljics Lenin hozott közénk!”. Boldogan tapsikoltak és nagyapjuk feledhetetlen tetteire emlékeztek.


Elnökük bárgyú mosollyal nézte testvéreit, megemlítvén, hogy mindnyájan bátrak, elszántak és készek a szocializmus felépítésére.


A bátorságot nagyapjuktól örökölték, aki ’56-ban (igazi hõshöz méltóan) a gyûlölt ellenség tanyájára (a szovjet nagykövetségre) merészkedett be, majd Moszkvát érintve, szovjet harckocsival, valamint szovjet katonák szuronyhegyen lépkedve, visszatért Budapestre és fellendítette a kötélfonók régi mesterségét, emberek százait akasztatta fel vagy lövette agyon, a félelem legcsekélyebb jele nélkül.


Bevezette az egyszerûsített temetkezési módot: koporsó nélkül, hátradrótozott kezekkel, jeltelen gödrökbe "kaparták" el az embereket, ismeretlen helyekre, a hozzátartozók értesítését mellõzve. Büszke lehet minden Kádár unoka a nagyapjára.



Nem kizárt, hogy a génjükben hordozzák nagyapójuk bátorságát: alig várják, hogy akaszthassanak, lövethessenek, munkatáborokat létesíthessenek és a veres csillaggal ékesíthessék magukat.


2/ SZANYI TIBOR „NYÜZSGÉSE”


Alig telik el egy nap, hogy Szanyi Tibor ne tenne kritikai észrevételeket az új kormány irányába vagy ne lepné meg ötleteivel a közvéleményt. Elképzelhetõ, hogy szorgos hanta-bandázásával feledtetni akarja, hogy csalással került a parlamentbe, és a „gyurcsányizmus” alatt egyetlenegy épkézláb javaslat nem jutott eszébe.


3/ HORVÁTH CSABA ÍGÉRETEI


Horváth Csaba megbukott a II. kerületben, majd a semmi hasznosat nem tevõ Demszky mitfárere volt, most pedig óriásplakátokon vigyorog az arra haladókra, és olyan csodálatos dolgokat ígér a budapestieknek, hogy még a hazugságban megedzett MSZP-sek sem hisznek neki.


Ami viszont a legcsodálatosabb (egyben a legundorítóbb) benne, hogy nem is szégyelli magát!


4/ GYURCSÁNY „HÚZZA AZ IDÕT”


Bizonyítást nyert, hogy Gyurcsány (mint miniszterelnök) közvetlenül vagy közvetve irányította a rendõrség tevékenységét 2006-ban. A túlkapásokért, valamint a felelõsségre vonások elmaradásáért akkor is felel, ha a szóban adott instrukcióit tagadja, mert még most is a rendõrség pártján áll (a vizsgáló bizottsághoz küldött levelének tartalma szerint), tehát megbilincselve a Bíróság elé kell állítani, hogy feleljen azért, amit tett, illetve azért, amit nem tett meg, holott meg kellett volna tennie.


Az akkori rendõrség vezetõit is minden vizsgálat nélkül felelõsségre kell vonni, mert ha másért nem, de azért is megérdemlik az elmarasztalást, mert hibásak abban, hogy a rendõrök drasztikus módon léptek fel a tüntetõkkel szemben, és megtorlás nélkül maradt az is, hogy a nemzeti zászlókat kitépték az emberek kezébõl és nem egy esetben meg is taposták azokat. Esetenként nem is a tüntetõkre, hanem a jelvényekre, zászlókra vagy feliratokra vadásztak az emberi mivoltukból kivetkõzött brigantik!


Milyenek lehettek a rendõrség vezetõi, ha a súlyos atrocitásokat elkövetõ rendõröket kitüntették, megdicsérték és luxus vacsorával traktálták azokat, akik „túlórában” verték és/vagy szadista módon megalázták a „begyûjtött” polgárokat?


Vajon Pintér Sándor miért védelmezi Gergényit vagy a példátlanul durván fellépõ rendõröket? Ne csodálkozzon, ha sokaknak megrendült a bizalma vele szemben, mert nem azt kell ígérgetni, hogy hány ezer rendõrrel bõvül jövõre az állomány, hanem azt kell érzékeltetni, hogy a bûnözõkkel és a rendbontókkal szemben már most is határozottan fellépnek, bevezetik az ún. zéró toleranciát!


A kétharmados parlamenti többséget biztosító szavazó polgárok számos területen határozottabb és gyorsabb intézkedést várnak az illetékesektõl, mert a minden hájjal megkent bûnösök többsége még szabad lábon „éli világát”, az egyes bizottságok pedig (gyakran) egy mókuskerékben forgolódnak, mert (mint Gyurcsány példája is igazolja) fittyet hánynak a bizottságokra, jól ismerik a „kiskapukat”, hogy mentsék az irhájukat, és a vagyonukat.


Az ominózus „öszödi” beszédében Gyurcsány már évekkel ezelõtt utalt arra, hogy: „NEM CSINÁLTUNK SEMMIT NÉGY ÉVIG. SEMMIT. NEM TUDTOK MONDANI OLYAN JELENTÕS KORMÁNYZATI INTÉZKEDÉST, AMIRE BÜSZKÉK LEHETÜNK AZON TÚL, HOGY A SZARBÓL VISSZAHOZTUK A KORMÁNYZÁST A VÉGÉRE. SEMMIT. HA EL KELL SZÁMOLNI AZ ORSZÁGNAK, HOGY MIT CSINÁLTUNK NÉGY ÉV ALATT, AKKOR MIT MONDUNK? MEGISMÉTLEM: AZT, HOGY FÕLEG AZZAL VOLTUNK ELFOGLALVA, HOGY MILLIÁRDOS VAGYONOKAT LOPJUNK ÖSSZE MAGUNKNAK! EZ SIKERÜLT IS. „JÓKOR VOLTUNK JÓ HELYEN”.


Mesterházy, Szanyi, Horvát, Lendvai és a többi „éhezõ” proletár milliárdos elvtársak (mintegy 190 fõ), tiltakozott valaki is az elhangzottakkal szemben?


Visszaadta valaki az ellopott milliárdokat? A négy év üresjáratért kapott illetményét és járulékos juttatásokat? Tiltakozott valaki Gyurcsány kijelentései ellen? No comment!


VÉGEZETÜL: Mélyen Tisztelt ILLETÉKESEK ÉS BIZOTTSÁGOK! Vajon ezek után mit tudnak mondani (újat) az érintett tolvaj banda tagjai a bíróság elõtt? Mit kell itt tovább vizsgálódni? Legfeljebb az a feladat, hogy egy zsebszámológépen ki kell számolni minden egyes személyre, hogy mi volt a vagyona 4-8 évvel ezelõtt, mennyit vágott zsebre a semmittevés négy éve alatt, és kész! Lévay Atilla már évek óta errõl cikkezik, kár, hogy nem figyeltek és nem figyelnek az írásaira.


Maximálisan igazságos döntést (elmarasztalást, bírságot, büntetést) hozhatnak a bírák! Igaza van az egyik MSZP-s fõgurunak, hogy az adófizetõknek kb. 50 milliót kell kifizetni a különféle bizottságok mûködtetéséért. Kivételesen hallgassunk meg ezt a hasznos észrevételt, az adófizetõknek akar spórolni. Hiszen Gyurcsány nyilatkozatát ellenvetés nélkül elfogadták az "öszödi" összejövetelen jelenlévõk. Senki sem hivatkozhat arra, hogy politikai színezetû, koncepciós per szenvedõ alanyává vált.


Itt csupán a kisemmizett ország, a tönkretett családok százezrei, és a földönfutókká vált nyomorgók a szenvedõ alanyok.


Tisztelettel:


(Prof. Dr. Bokor Imre)


az MJB ELNÖKE