A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG


(LEVELESLÁDÁJA)


RÉMÁLOM!


(KIZÁRÓLAG ERÕS IDEGZETÛEK SZÁMÁRA!)


Bár lefekvés elõtt nem fogyasztottam kávét, alkoholt vagy kábítószert, sõt nézeteltérésem sem volt senkivel a nap folyamán, az elmúlt éjszaka mégis olyan lidérces álmot láttam, amelytõl hajnaltájt fel riadtam és alig tudtam ismételten nyugovóra térni.


Rémálmom azzal kezdõdött, hogy egy bírósági tárgyalás hallgatósága közt foglaltam helyet, és végig hallgattam Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Gergényi Péter, Kóka János, Lendvai Ildikó, Lamperth Mónika, Kuncze Gábor, Demszky Gábor és Horváth Ágnes perét, amely azzal végzõdött, hogy az elsõfokú bíróság teljes vagyonelkobzásra, valamint életfogytiglani büntetésre ítélte õket.


Rémálmom azzal folytatódott, hogy a másodfokú bíróság, majd a legfelsõbb bíróság megváltoztatta az elsõ fokon hozott ítéletet: a vagyonelkobzást jóváhagyta, de a szabadságvesztésükre vonatkozó ítéletet törölte! Ugyanakkor arra kötelezte az elítélteket, hogy az Erzsébet hídtól a Keleti pályaudvarig (és vissza) fussanak le 5 (azaz öt) távot, és távozzanak a Budaörsön lévõ szoborparkban (hullámlemezekbõl) felépített barakkokba, ahol ún. barakk-õrizetben lesznek meghatározatlan ideig, és közmunkában kötelesek rendben tartani a parkot, beleértve a „mûemlékek” „csitakolását” is.


Az „Ítélet” I. sz. mellékletében elõírt „futtatási távot” a férfiak alsónadrágban, a nõk pedig egy „pendelyben” tették meg, egyik kezükben egy szál szegfût, a másik kezükben pedig sarló-kalapáccsal dekorált vörös zászlót tartottak. Lendvai Ildikónak, a korára való tekintettel, engedélyezték, hogy egy seprûnyélen „lovagoljon”. Néha-néha felkiáltott, hogy: „ gyorsan futok, de lassan mondom, hogy mindenki megértse,- nem lesz gázár emelés”.


Az „Ítélet” II. sz. mellékletében rögzítettnek megfelelõen a futókat Hortobágyról felfogadott csikós legények kísérték, és karikás ostorral „biztatgatták” õket szapora mozgásra. Meg kell hagyni, hogy Gyurcsány bírta az iramot, még táncolt is az "ustor" csapások érzékelésekor, bemutatván egykori (egyedinek mondható) táncprodukcióját, amelyet százezrek vagy milliók láthattak a tévécsatornák sokaságában.



Legrémisztõbb viszont az „Ítélet” III. sz. mellékletében szerepelt passzus végrehajtása volt, miszerint az elítélteket az Astoriától kezdve a Blaha Lujza térig egy (színes folyadékkal feltöltött) vízágyúval locsolták, majd a Keleti pályaudvarig könnygáz-sprével fújták a bandát, visszafelé pedig azonosítót nem viselõ rendõrök „pacskolták” nádpálcával, azokat akik a földre estek, de kézzel nem nyúlhattak az elítéltekhez és a szemüket sem lõhették ki gumilövedékekkel. Gergényi többször is megjegyezte, hogy igaza volt az az állítása, hogy a rendõröknél nincsen "vipera" és az emberek szemére sem céloznak...


Megjegyzésként szerepelt az „Ítéletben”, hogy a zászlókat és a földön fekvõket nem szabad megtaposni, ezt be is tartották a rend derék õrei, sõt azoknak a futóknak, akik megszomjaztak vagy megéheztek, adtak folyadékot és/vagy sonkás hamburgert, ha elénekelték az Internacionálénak azt a strófáját, hogy: „Fel, fel, ti rabjai a földnek,/ Fel, fel, te éhes proletár…


A rémálom-látás betetõzése az volt, amikor az elítéltek könnyes szemekkel azt skandálták, hogy igazságtalannak tartják a közügyektõl való eltiltásukat, mivel eddig a közügyek szolgálata során hazudhattak, lophattak, csalhattak, verethettek, anyagi és erkölcsi csõdbe vihették az országot! De mit tehetnek a közmunka végzése során?


Ezt már nem, is lehetett álomban sem tovább hallgatni és nézni,- mert a büntetésnek is vannak határai! Más az akasztás (az gyorsan lezajlik), más a tarkón-lövés (az még gyorsabban megy), más a munkatábor (azt nem látja illetéktelen), ezért jeleztem elõre, hogy csak erõs idegzetûek olvassák el a rém-látomásomat, a Gyurcsány kormányzat alatt élõben is megtapasztalhattuk a rémálom egy változatát, ne is álmodjunk róla, de ne felejtsük el a valóságban megtörténteket!


(Prof. Dr. Bokor Imre)