A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG



(LEVELESLÁDÁJA)



AKTUÁLIS ÉSZREVÉTELEK



FELEDÉKENY SZLOVÁK FÕGURUKNAK



Egyes szlovák politikusok a magyar történelmi személyiségek vagy események kigúnyolásával kísérlik meg népszer


ûségük növelését és a szlovák-magyar ellentét szítását. Gúnyolódásuk egyik célpontja például: Szent István király, a másik pedig a honfoglaló magyarok „ronda csenevész” lovainak emlegetése.

A „tisztelt” nyilatkozók elfelejtették, hogy a szlovákok (vagy tótok) évszázadokon át a Magyar Királyság megbecsült és királyainkat tisztel


õ tagjai voltak, ami pedig a lovainkat illeti, éppen Szvatopluk vezérüknek tetszettek meg nagyon paripáink, mert egy fehér lóért cserébe Árpád fejedelemnek adta a felvidéket.

Arról is elfelejtkeztek a hazánkat Hitler utolsó csatlósának címkéz


õk, hogy õk viszont kétszeres „csatlós-elsõk” voltak, egyszer Lengyelország lerohanásakor, egyszer pedig a Szovjetunió megtámadásakor sorakoztak fel a németek mellé.

Egyik leaderük nemrégiben azzal fenyeget


õdzött, hogy harckocsiba ugranak és lesöprik Budapestet a térképrõl! Vajon semmit sem tanultak a történelembõl?

HORVÁTH CSABÁNAK



Ha megkeresi Demszky 1990-es fizetett hirdetését a Magyar Hírlapban, a fõpolgármesterré történõ megválasztására írt hazugsághalmaza tárgykörében, akkor az ingyenes tömegközlekedés bevezetésének ígérgetésével messze elmarad a fõvárost tönkretevõ, senkiházi jelenlegi fõpolgármestertõl és nem számíthat a fõpolgármesteri bársonyszékre.



Bátran és merészen (Gyurcsányhoz, Kókához és Demszkyhez hasonlóan) hazudjon többet és nagyobbakat!


Tanuljon jelenlegi fõnökétõl (Demszkytõl), aki mellett eddig aszisztált. Ígérje meg a 10-es Metrót, a kátyúmentes utakat, a hajléktalanoknak készülõ hatcsillagos szállodákat, az ingyenes gyógyfürdõket, tiszta és virágos Budapestet, Horváth Ágnes díszpolgárrá választását, Gergényi „mûveleti területének” kibõvítését és vízágyúk helyett parfümszóró locsoló kocsik beszerzését, valamint a Blaha Lujza téri „dísz-kutak” üzembe helyezését. Meglehet, hogy az ígérethalmaztól elbódultak elfelejtik semmittevését…

ORBÁN VIKTORNAK



A miniszterek és államtitkárok kiválasztásánál talán több figyelmet kellene szentelni az érintettek teljesítményeire és szakmai ismereteikre. A honvédelmi tárca eddigi vezetõi Für Lajostól kezdve Szekeres Imréig bezárólag semmilyen hasznos tevékenységet nem végeztek, csupán a leépítéssel, a katonai költségvetés elherdálásával, a rendfokozatok adományozásával és (egyesek) lakásszerzéssel morzsolgatták miniszterségük idejét. Kiemelkedõ szerepet játszott ebben Szabó János, aki még Torgyán lebukását is megúszta...


Hende Csaba eddig minden munkakörében harmatgyenge teljesítményt nyújtott, de nagy önbizalommal rendelkezik, hogy ezt a területet fel merte vállalni. Meglehet, hogy elõdeinél többet már nem ronthat, mert nincs mit és nincs mibõl.


Felelõsségem tudatában állítom azt is, hogy a szélhámos, többszörös dezertõr, besúgó, ordenáré hazug és "hullarabló" Király Béla sem volt képes tanácsadói tisztségének betöltésére, csupán kitüntetés gyüjteményét és



BUDAPESTI KÖZPONTI KÓRHÁZ IGAZGATÓJÁNAK



Vajon mikor járt a Tisztelt Igazgató Úr a sürgõsségi osztályon, és el tud-e képzelni nagyobb szervezetlenséget (kuplerájt), mint ami ott tapasztalható?



Szinte minden egyes ment


õvel beszállított beteg 8-12 óráig fekszik egy guruló vaságyon, amíg szakorvoshoz (osztályra) jut. A tájékoztatás kriminális, a kórházi dolgozók össze-vissza futkosása egy megbolygatott hangyaboly látványához hasonlít.

A betegeket és a hozzátartozókat úgy kezelik, mintha ellenségeik lennének és kizárólag az


õ zaklatásukért "fáradtak" oda.

Elõfordulhat-e egy kórházban olyan eset, hogy a 200-on felüli vérnyomásos, rohammentõvel beszállított beteg megtekintésétõl elzárkózzon a belgyógyász, és azt üzenje le a felvételi részleghez, hogy ekkora vérrnyomás nem tekinthetõ veszélyesnek, a vérnyomás beállítása a háziorvos kötelessége! Történt mindez hétórás várakozás után, este 22.00-kor, amikor háziorvos már nem érhetõ el, és a beteg ott van a felvételi osztályon?!


Elõfordulhat-e egy kórházi osztályon, hogy az (esti vagy éjszakai) ügyeletes orvos és/vagy nõvér helyisége nincsen megjelölve, sürgõs esetben nehezebb megtalálni õket, mint egy varrótût a szalmakazalban?




MESTERHÁZI ATTILÁNAK



Mesterházi új MSZP elnökséget akar és kisöprûzné a nem odavaló személyeket. Én már tettem olyan javaslatot, hogy szerezzenek egy kínai gyártmányú, lökhajtásos seprût, ültessék rá Lendvai Ildikót, mert puszta jelenlétével "szennyezi" a környezetét. Természetesen az egykori demagógok, harácsolók és semmittevõk eltávolítása is hasznos lenne, de a leghasznosabbnak az MSZP felszámolása minõsülne.



A DAGÁLY FÜRD


Õ VEZETÕJÉNEK

Az odavándorló (és rászoruló) betegek el


õl meddig lesz még zárva, a mintegy két éve, átmeneti mûszaki hiba miatt nem mûködõ gyógyvizes falikút? Milyen hatalmas hiba keletkezhetett a csõrendszerben, hogy eddig nem tudták megjavítani, miközben percenként több ezer liter gyógyvíz ömlik a Dunába?!

A több tíz milliós beléptet


õ rendszer létrehozása mellett, évek óta hiányzik a kabinokban néhány "filléres" akasztó, a tusolóból egy kis polc a szemüveg vagy samponos flakon letételére. A bürokrácia szaporodását jelenti, hogy nehezebb a fürdõbe bejutni (beutalóval), mint a repülõtér tranzit várójába!

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM ILLETÉKESEINEK


Célszerû lenne kivizsgálni, hogy kik azok a mérhetetlenül szorgalmas (tevékeny) és ostoba bürokraták, akik minden eszközzel akadályozzák (megnehezítik) a kórházak munkáját, a betegek gyógyulását és a gyógyszertárak (gyógyszerészek) tevékenységét.


Esztelen , logikátlan és megmagyarázhatatlan intézkedés, hogy a kórházban fekvõ beteg számára szükséges gyógyszerek kiírását (beszerzését) még az osztályvezetõ szak-fõorvos sem teheti meg, embertelen jelenség (szinte minden kórházban), hogy a reggelit, ebédet és a vacsorát kihordó szállító jármûvek nagyobb zajjal közlekednek, mint az egykori 424-es MÁV mozdonyai, zavarván a betegeket, a kórház személyzetét és a látogatókat is. Ennek a megszüntetése minimális összeggel megoldható lenne, néhány elbocsátott bürokrata fizetésének felhasználásával.


Végezetül célszerû lenne Molnár és Horvát ex-egészségügyi miniszterek tevékenységét felülvizsgálni, és azzal szankcionálni õket, hogy a még megmaradt neurológiai és pszichiátriai osztályokon "húzzanak" le fejenként 2-3 évet takarítói és/vagy nõvéri munkakörben, mert orvosi feladatra alkalmatlanok! Azokat sem ártana hasonló munkába beállítani, akik kinevezték ezt a két kártevõt ebbe a munkakörbe.


(Prof. Dr. Bokor Imre)
az MJB elnök