AKTUÁLIS, IGAZ, KÖZÉRDEKÛ.



A HM VEZETÉSÉNEK RÖVID - BOTRÁNYOS – RÖNTGENKÉPE,


AVAGY: AZ „ÁLLATORVOSI KATONALÓ” DIAGNÓZISA


(MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG LEVELESLÁDÁJA)



Bizottságunk már számos esetben szóvá tette, hogy a BKV ügy csupán a „jéghegy csúcsa”, és elvonja a figyelmet a hasonló cipõben járó intézmények „szõnyeg alá sepert” botrányos dolgairól.


A HM gyanús ügyleteit többször is megszellõztettük, de az „agyonhallgatásban” konzekvensek voltak mind az érintettek, mind pedig a médiák.


A Czinege korszak botrányos dolgait követõen, Göncz Árpád meleg szavak kíséretében, magas kitûntetéssel búcsúztatta el azt a Kárpáti Ferencet, aki a sereg fõ-komisszárjaként mosta és mosatta a sereg állományának az agyát a marxista-leninista-sztalinista-rákosista-és kádárista maszlaggal.


Az elsõ szabadon választott kormány honvédelmi minisztere,- a bárgyúnak mondható Für Lajos gyakorlatilag megerõsítette pozíciójukban a régi banda tagjait, megjátszotta a mindentudó katonai vezetõt, és olyan személyeket is a helyén hagyott, akik már összepakolták a cókmókjukat, mert legszebb álmaikban sem számítottak arra, hogy nem lesznek páros lábbal kirúgva a HM-bõl, amire alaposan rászolgáltak volna az elõzõ érában végzett tevékenységükkel.


Für Lajos számos melléfogásainak és bûneinek egyike volt, hogy egykori politikai tisztet helyezett a Zrínyi Akadémia élére, bár sokan (szerény személyemet is beleértve) figyelmeztették, hogy nem lehet rendszerváltásról beszélni, ha a régi rendszer prominens párt-politikai vezetõi az új rendszerben is vezetõ pozícióba kerülnek.


Fürnek nyugtalan álmai lehettek a légterünk semmilyen veszélyforrás elleni védelmének megerõsítése miatt, és hallgatván HM-es „szakértõire” (minden magyarázatom ellenére) 830 millió dollárt dobott ki az ablakon 28 db MíG-29-es repülõgépekért, amelyekre annyi szükség sem volt, mint eszkimóknak a hûtõszekrényekre. Ma már csak egy-két példányuk képes hosszas elõkészítés után elszakadni a földrõl, döntõ többségük roncstelepre való.


A Varsói Szerzõdés Egyesített Fegyveres Erõi fõparancsnokának magyarországi helyettesét (Mórocz Lajos generálist) kinevezték a Hadtudományi Szakbizottság elnökévé Kosáry Domokossal egyetértésben, majd a szakbizottságba 24 (azaz huszonnégy) hajdani pufajkást „delegáltak”, nehogy a jogfolytonosság csorbát szenvedjen.


Für Lajos és Raffay Ernõ azt is (jóváhagyólag) tudomásul vették -, hogy a Hadtörténelmi Intézet és Múzeum állományába, valamint a külföldön dolgozó diplomáciai szervezeteinkbe, egykori politikai tiszteket ejtõernyõztessenek át, sõt megnyugtatták az érintetteket, hogy nem lesznek „tisztogatások”.


Keleti György követte Für Lajost a honvédelmi tárca élén, és annak nyomdokán haladva, megerõsítette a HM állományát politikai tisztekkel, valamint pártbizottsági tagokkal. Majd Für dollárherdálását megirigyelve, további 450 millió dollárt „pengetett le” Minszkben, elavult (használt) harckocsikért és gyenge minõségû páncélozott szállító jármûvekért. Ezek egy része szintén rozsda-falatokká változott, másik része pedig (feljavításukat követõen) az új iraki hadseregnek lett ajándékozva!


Keleti hadügyérsége alatt Lányi Zsolt készült betelepedni a HM-be, szövetkezett Wachsler Tamással egy katonai káderképzõ tanfolyam beindítására, sebtében összeállítottak egy „fantom” személyekbõl álló névjegyzéket, mellékelve a költségvetést (jegyzetek, könyvek, utazási és szállási költségek, elõadói díjak, stb.), majd Wachsler kiügyeskedte Szabó Jánosnál (a Zrínyi Akadémián tevékenykedõ, egykori politikai tiszt segítségével), hogy mintegy 5,5 millió forintot utaljanak ki számára (mindennemû számla vagy bizonylat nélkül)!


A pénz meglett, a tanfolyam lezajlását titok borította, a névjegyzékben szereplõk közül senki sem került a HM-be! Szabó János,- az új honvédelmi miniszter, nem felejtkezett el Wachsler szolgálatairól, õt neveztette ki közigazgatási államtitkárnak, a Zrínyin „robotoló” Szabó János ezredest (névrokonát) pedig helyettes államtitkári pozícióba tuszkolta.


Érdemes megemlíteni, hogy Szabó János miniszter elsõ nyilatkozata is azt tartalmazta, hogy nem lesz „tisztogatás” a seregben! Talán ez volt az egyetlen ígérete, amit be is tartott, bár (Torgyán tévés nyilatkozata szerint) „olyan lusta volt”, hogy 100 megkérdezett ember közül egyetlenegy sem emlékszik a nevére vagy tetteire. Még azt is homály fedi, hogy miként jutott egy Gellért-hegyi lakáshoz röpke 4 év alatt, hiszen Budakeszin volt egy „takaros” családi rezidenciája.


Szabó Jánost Juhász Ferenc követte, akinek a katonai IQ-ja még elõdeinél is alacsonyabb volt, ami már nem lebecsülhetõ teljesítménynek számít! Lakásszerzésrõl õ sem felejtkezett meg, nyilatkozataiban pedig permanensen emlegette a haderõreform szükségességét és végrehajtását. Ezzel ki is merült munkaköri tevékenysége.


Juhász helyét elfoglaló Szekeres Imre is hagyománytisztelõ volt, 30 milliót költöttek szeszesitalokra (õ sem vetette meg a fogyasztását), Vadai Ágnes államtitkár 5.5 millióért utazgatott külföldre, és feltûnõ érdeklõdést mutatott a kazah fegyveres erõk iránt, de a francia Riviérát sem hagyta ki az utazási programjaiból.


Most pedig, Szekeres hadügyérsége alatt pattant ki az a botrány, amelynek bekövetkezte elkerülhetetlen volt(!) olyan dilettáns miniszterek miatt, akiknél egy továbbszolgáló kiskatona és többet tudott a honvédségrõl, mint a HM elsõ számú vezetõi.


A botrány szálai tehát Für Lajosig vezethetõk vissza, aki az ún. olajszõkítés miatt sem rendelt el hatékony vizsgálatot, elengedte a korrupt tábornokok és fõtisztek (Számvevõ Szék által kivizsgált), tételesen kimutatott vagyontárgyainak vagy jogtalan pénzfelvételeinek megtérítését, szemet hunyt az átejtõernyõztetett pártmunkások új pozícióba helyezésén, sõt arról sem felejtkezett meg, hogy a hazánkat megszálló, majd kivonulásra kényszerülõ szovjet csapatok parancsnokának (Silov tábornoknak) egy aranytõrt adjon emlékbe, mert talán emlékezett arra az egykori gesztusukra, amikor 1956-ban, a Debreceni Forradalmi Bizottságot (amelynek õ is tagja volt az MDP delegáltjaként) november 4-én a szovjetek letartóztatták és egy részüket repülõgéppel Kárpátaljára vitték (köztük Für Lajost is), de Komócsin Zoltán elvtárs (az MDP megyei elsõ titkára) kérésére szabadon bocsátották, és felelõsségre sem vonták, miközben a DFB elnökére halált, a többi tagokra pedig életfogytiglani vagy több éves börtönbüntetést kért az ügyész.


Nem lehet véletlen tehát, hogy Für Lajos által a Zrínyi Akadémia parancsnokának (és rektorának) kinevezett Szabó Miklóst, nyugállományba helyezését követõen Szabó János ezredes, majd dandártábornok követte, aki (talán) felbátorodva a rendszerváltozást követõ felelõsségre vonás elmaradása miatt, bûnbandába társult és bemocskolta a Zrínyi Nemzetvédelmi Akadémia nevét, valamint foltot ejtett a Magyar Honvédség tábornoki és tiszti karának becsületére.


Ami persze a tábornoki kart illeti, a rendfokozati elõléptetések vagy kinevezések területén is ordító hibákat követtek el egyes honvédelmi miniszterek, kosárszámra osztogatták a dandártábornoki sarzsikat „boldognak-boldogtalannak”, elõfordult, hogy a folyamatosan és radikálisan csökkenõ „operett” hadseregünkben 32 (azaz harminc két) dandártábornok „feszített”, miközben egyetlenegy (úgy-ahogy) feltöltött dandárunk volt!


A Honvédelmi Bizottság elnökei (Mécs Imre, Lányi Zsolt vagy Simicskó István) nem álltak a helyzetük magaslatán, nem éltek a jogkörükkel és/vagy nem tudtak, illetve nem akartak tudni a jogsértõ esetekrõl (elõléptetésekrõl, objektumok eladásáról, bevásárlásokról, „kéjutazásokról”, az esztelen vagy rosszul szervezett leépítésekrõl, az etikátlanságokról). Dupla gázsiért, látszattevékenységet és alacsony hatékonyságú munkát végeztek!


Lehetetlen, hogy ne látták volna a milliók és milliárdok elherdálását, a „bandatagoknak” semmitmondó tanulmányokért kiutalt (rendszeres járandóságok) jogosulatlanságát, az egyes tanácsadók (fõtanácsadók) semmittevését, a külföldi „szakembereknek” (a sereg „átvilágításáért” ???) kifizetett milliókat, a honvédségi objektumok õrzésének és védelmének „leadását” polgári õrzõ-védõ szervek számára, a darabonként egymillió HUF értékû számítógépek beszerzését, stb., stb.


Mécs Imre valamint Szabó Miklós tábornok tájékozatlanságára jellemzõ, hogy vörösre tapsolták a tenyerüket, amikor Király Béla a Minden Tudás Egyetemének keretében Münchhausen bárót meghazudtoló hazugságaival traktálta a hallgatóságát, majd a tévé csatornák révén a tévét nézõk tömegét, - ’56-os „hõstetteivel”.


A fenti rövid felsorolás némi képet ad arról, hogy mire költötték az adófizetõk pénzét a HM illetékesei, hogyan gondoskodtak hazánk védelmérõl és a haderõ reform megvalósításáról. Dilettantizmusuknál csak az a bátorságuk volt nagyobb, hogy ilyen felelõs beosztást elfogadtak és elhitették magukkal, valamint a közvéleménnyel, hogy hasznos munkát végeznek.


Szekeres még most sem érzi, hogy milyen felelõsség terheli, és a fõvárost tönkretevõ, hazug, valamint vezetésre alkalmatlan Demszkyhez hasonlóan elvetette a lemondás gondolatát is. Lendvai pedig azt kárálja, hogy töretlen a bizalmuk a honvédelmi miniszterrel szemben. Anno dacumál Kovács, Medgyessy és Gyurcsány mellett is kiállt ez a hordószónok nõszemélyt, konzekvens, mint azok a betegek, akik pszichiátriai kezelésre szorulnak…


Április 11-én meg fogunk szabadulni ezektõl a vérszívó, hazug, harácsoló és tehetségtelen személyektõl! A választópolgárok többsége lefelé tartott hüvelykujjal dönti el megérdemelt sorsukat!


(Prof. Dr. Bokor Imre)


az MJB elnöke