TÜKÖRKÉP

EGY KAPITÁLIS HAZUDOZÓ MEGDICSÕÜLÉSÉT SEGÍTÕ

YAD VASHEM BIZOTTSÁG MUNKÁJÁNAK ÉRTÉKÉRÕL

A világ közvéleményének a tudatába beleplántálták, hogy a Yad Vashem Bizottság által adott elismerés (kitüntetés) megkülönböztetett értéket képvisel a kitüntetések ranglistáján, mivel a kitüntetést kizárólag azok a személyek kapták (kapják), akik segítettek az üldözötteken és (gyakran) életük kockáztatásával is védelmezték az elesetteket.

Az alábbi példák megkérdõjelezik a Yad Vashem Bizottság (YVB) tárgyilagos döntéseit, olyan kirívóan diszkriminációs eljárásuk bemutatásával, amelyek arra utalnak, hogy a YVB felületes munkát végez, megalapozatlanul dönt kitüntetések adásáról vagy az odaítélés elutasításáról, illetve a kérelem érdemi vizsgálatának végrehajtásáról.

I.

MIÉRT KAPOTT YAD VASHEM KITÜNTETÉST KIRÁLY BÉLA?

A 2009. július 3-án elhunyt Király Béla arról volt híres, hogy "légbõl kapott"n ellenõrizhetõ (bizonyíthatatlan) "hõstetteit" több változatban adta elõ, de mindig ügyesen megmagyarázta a mondókáját, és elvárta a hallgatóitól vagy az olvasóitól, hogy "vakon" higgyenek neki. A Yad Vachem Bizottság is "készpénznek" vette, hogy Király, vezérkari századosként, 2-3 alkalommal (néhány hetes idõtartamban), frontszolgálatot teljesített, alapvetõen ellátási (gazdálkodási) feladatok végrehajtására, de egyik fõfeladatának tekintette a zsidó munkaszolgálatosok ruházatának és fekvõhelyének rendbetételét, hiányzó sapkarózsáik pótlását és szálláskörletük kitört ablakainak beüvegezését. Mindezeket az ott lévõ német és magyar katonák szeme láttára, akik (ismereteink szerint) szintén nem dúskáltak ruházati cikkekben és táblaüveg lapokban.

Az utóbbihoz csak annyit lehet hozzátenni, hogy abban a háborús idõben üveghez még a hátországban is csak mérhetetlen nagy protekcóval lehetett hozzájutni, az pedig a kinti, frontközeli ellátási rendszer munkáját dícséri, hogy az ottani magazinokban még sós-hering és kvász mellett sapkarózsát is árúsítottak.

Király egy nyilatkozatában megemlítette, hogy a munkaszolgálatosoknak azt tanácsolta: gyûjtsék össze a zsoldjaikat,- vásároljanak szekereket és lovakat, azzal jöjjenek haza, megkönnyítve a gyalogolással járó fáradalmakat.

Egy másik nyilatkozatában azt állította, hogy kétszáz fõt segített haza, gépkocsival biztosítva azt útjukat, hogy ne érje õket atrocitás, és ne kallódjanak el a hosszú úton. Megállapítása szerint, a század teljes létszámmal, veszteség nélkül hazatért.

Hazugságain felbátorodva, Király eljutott a 400 fõs század emlegetéséig, és ha halála nem következik be, akkor talán ezer fõs század megmentésének meséjét is elmondta volna...

Ezekben a nyilatkozatokban sok minden „sántít”: (1) egy század nem kétszáz, nem négyszáz fõbõl áll, hanem 100. száz (azaz egyszáz) fõbõl, (2) gépjármûvel nehezen lehetett kísérni vagy vezetni a lovas kocsival közlekedõ oszlopot, (3) egy százados (de még egy hadsereg parancsnok sem) nem volt abban a helyzetben, hogy a német frontparancsnokság engedélye nélkül, akár egy szakaszt is kivonjon a hadmûveleti területrõl, (4) nehezen képzelhetõ el, hogy Király Béla 200 - 400 fõ részére megfelelõ ellátást (élelem + víz) és szállást biztosítson (hazafelé meneteléskor)

Katonai szemszögbõl nézve a kérdést, mérhetetlen "nagyvonalúsággal" kezeli ezt az eljárását Király Béla, de a YAD VASHEM bizottság is (mondhatnám úgy is, hogy naiv vagy bárgyú módon), mert azt még egy kéthetes kiskatona is tudja, hogy a szemlélõ elöljárónak nincsen joga az adott alegység, egység vagy magasabb egység ügyeibe beavatkozni és közvetlenül intézkedni, hanem csak az érintett parancsnok útján (közvetítésével). Király "bölcsen" hallgat arról, hogy ki volt a század (?) parancsnoka, és miért nem azt vonta felelõsségre, ha hiányosságokat tapasztalt a helyszínen, hiszen a századparancsnok feltehetõleg több és jobb helyi ismeretekkel rendelkezett, mint a Budapestrõl lelátogató vezérkari százados.

Király arról is hallgatott, hogy mit tett a századparancsnok az alegység hazajuttatása tárgyában, mert egy "x" verziós elõadásában azt nyilatkozta, hogy hazamenetelük során a partizánok fogságába kerültek, az õ személyét is beleértve, de ezzel le is zárta a tájékoztatást, pedig ezzel kezdõdött volna a történet legizgalmasabb folytatása, miszerint a partizánok mit tettek a századdal, Király Bélával és az anonim századparancsnokkal, nem beszélve a szakaszparancsnokokról?

Kizárt dolog, hogy a partizánok engedték õket tovább sétálgatni és a tiszteket futni hagyták volna, de ezt a kérdést senki sem vizsgálta a kitüntetés kiutalásakor.

Annak ellenére, hogy Király állítását 2-3 munkaszolgálatos (a 200 - 400 fõbõl) is tanúsította, mégis megkérdõjelezhetõ a Yad Vashem Bizottság döntése, mert a tanúk csak arról beszéltek, hogy Király százados rendesen viselkedett velük szemben. Talán a Bizottságnak fel sem tûnt, hogy az egyik tanú azt igazolta, hogy Sztanyiszlauból tértek haza, Király viszont azt állította, hogy Proskurowban volt a „század” … Az már - talán – említést sem érdemel, hogy két tanú Király „földije” volt és testvérekrõl volt szó!

Vagyis: a kitüntetés adományozásának jogossága „gyenge lábakon állt”! A Bizottság nagyon jószívû és nagyvonalú lehetett a döntés meghozatalakor, de az sem mellékes, hogy a kitüntetés odaítélésekor (1993-ban) Király Béla már vezérezredesi rendfokozatban volt és országgyûlési képviselõként tevékenykedett az SZDSZ frakciójában.

ÖSSZEGEZVE: Király többvariációs hazugságaiból lehetetlen kibogozni az igazságot, de az biztos, hogy ilyen mesékre csak "agyalágyult" (vagy teljesen tájékozatlan és maximálisan elfogult bizottság ad kitüntetést). Király megint "lapot húzott" 19-re, és (mint mindig), be jött neki a "tökalsó".

Most is bejött a nyerõ lap, mert borítékolni lehetett, hogy dísztemetéssel búcsúztatják történelmünk legnagyobb, legszerencsésebb hazudozóját, árulóját, dezertõrét és kaméleonját, aki a fél világot az orránál fogva vezette, beleértve Király ravatalánál búcsúbeszédet tartó Bajnai Gordon, Szekeres Imre és Mandúr László elvtársakat, a Gyurcsány banda törzs-hazudozóit (vagy törzs-cinkosait), aki stílusosan: hazug szavakkal fûszerezett nekrológjaikkal búcsúztak a hazugság királyától. Vagyis: a nagy hazudozót olyan hazudozók búcsúztatták, akik érzelmileg is közel állnak az elhunythoz, nem csupán protokolláris feladatot teljesítettek...

II.

MIÉRT NEM KAPOTT YAD VASHEM KITÜNTETÉST FEHÉR LAJOS, A LEGENDÁS „PACAL”?

PACAL SPORTPÁLYÁJA

IFJÚSÁGI BAJNOK (1944), A DUBLINI EB BRONZÉRMESE (1947), VÁLTÓSÚLYÚ MAGYAR BAJNOK (1951), NÉGYSZERES NEMZETKÖZI HADSEREG-BAJNOK, AZ EGYETLEN ÖKÖLVÍVÓ A VILÁGON, AKI HÁROM OLIMPIAI BAJNOKKAL MÉRKÕZÖTT (CSIK TIBOR, TORMA II. GYULA, PAPP LÁSZLÓ), A MÖSZ ÜGYINTÉZÕJE.

EMLÉKEZÕK

Kleisz János özvegye 1985-ben szóban és írásban is elismerte, hogy tudomása volt Pacal tevékenységérõl, de õ is a kitaszítottak pártján volt, és „hallgatásával” fedezte Csikágó hõsét.

Kariskó Tibor cipészmester 1987. április 13-án írásba adta, hogy Pacal nem csak kenyeret, hanem lóhúst is juttatott a rászorulóknak, amit csak azok tudtak igazán értékelni, akik a szõnyegbombázások idõszakában (majd pedig Budapest ostroma alatt) legfeljebb a húsjegyüket süthették meg a petróleumfõzõ lángján, ha volt petróleumuk. Pacal a bombázás vagy a tüzérségi tûz áldozatául esett lovakat szeletelte fel, és egy 15-20 literes vájdlingban cipelte a gettó kerítéséhez, valamint a pincékben (óvóhelyeken) lévõ idõs - magatehetetlen – emberekhez.

Arnold Antal szabómester (1987. februárjában) írásos igazolást adott arról, hogy ún. SAS behívóval a zsebében bujkált a budapesti VII. kerületi István út óvóhelyein (pincéiben) 1944-45-ben, és Pacal segítségével vészelte át a vészterhes idõket.

Ramos Aviva izraeli lakos 1967. január 12-én levelet küldött a Magyar Izraeliták Országos Képviselete Irodája címére (Budapest, VII. Síp u. 12.), amelyben ecsetelte Fehér Lajos tevékenységét és többedmagával javasolta, hogy az igaz embereknek járó YAD VASHEM kitüntetésben részesítsék.

Szántó Imre, a Ferencvárosi Torna Klub ökölvívó edzõje 1987. február 21-én írásos igazolást adott arról, hogy Fehér Lajost mindig türelmetlenül várták a edzõteremben, mert a sütõdébõl hozott pékárukkal segítette, a fûtetlen teremben, „mezítláb” edzõ ökölvívókat.

A Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete 1996. február 22-én levélben kérte Joél Aron urat, Izrael Állam Budapesti Nagykövetét, hogy a mellékelt dokumentumok alapján terjessze fel Fehér Lajost a Yad Vashem kitüntetésre, mert a vészterhes korszakban számtalan zsidó életének megmentõje volt.

A MUSZOE levelére válasz nem érkezett…

Azóta már több cikk és e-mail jelent meg a MAZSIHISZ-nek és a Yad Vashem Bizottságnak címezve, de mindketten mélységes hallgatásba burkolóznak.

FEHÉR LAJOS /PACAL/ EMBERMENTÕ TEVÉKENYSÉGÉT ISMERÕK, ÉS A YAD VASHEM KITÜNTETÉS ODAÍTÉLÉSÉT TÁMOGATÓK JEGYZÉKE

1/ Salgó László fõrabbi, 2/ Sárközi József elõadómûvész, 3/Sebes Gusztáv labdarúgó mesteredzõ, 4/ Barabás Mihály artista mûvész, 5/ Szabados Márton boksz-tréner, 6/ Ádler Zsigmond boksz-tréner, 7/ Metlesz Mihály nyugdíjas, 8/ Kálmán Györgyné, 9/ Harangi Imre olimpiai bajnok, 10/ Gábor Rezsõ MÖSZ. bíró, 11/ Bende István színház szervezõ, 12/ Szántó Imre boksz-edzõ, 13/ Bácsovics Dezsõné szõnyeges, 14/ Keller László (USA) fõpénztáros, 15/ özv. Fehér Istvánné szõrmés, 16/ Sárosi Imre úszóedzõ, 17/ Fürzt Ferencné a pékmester leánya, 18/ László György Magyar Rádió, 19/ Salgó György esküvõi tanú, 20/ Kariskó Tibor cipész, 21/ Kazimir Károly színházigazgató, 22/ Kertész Alíz olimpiai bajnok, 23/ Rutka Ferenc festõmûvész, 24/ Paraczky Sándor ökölvívó, 25/ Bondi Miksa ökölvívó, 26/ Énekes Rózsi, 27/ Kõnig Miklós OTSH, 28/ Léner Péter színházi fõrendezõ, 29/ Sermer György MÖSZ elnök, 30/ Unger László rendõr tiszt, 31/ Kõvári László klub-vezetõ, 32/ Hemz György cirkuszigazgató, 33/ Papp László háromszoros olimpiai bajnok, 34/ Kabos László színmûvész, 35/ Borszéki Zoltán követségi dolgozó, 36/ Ösztreicher Emil labdarúgó vezetõ, 37/ Kárpáti Rudolf többszörös olimpiai bajnok, 38/ Hoffman Gábor boksz-intézõ, 39/ Baron László ökölvívó, 40/ Arnold Antal szabómester, 41/ Fábián Jenõ kenyérgyár vezetõ, 42/ Mérei Vilmos kereskedõ, 43/ Jeles Ferenc villanyszerelõ, 44/ Albert Ferenc kultúrmunka-szervezõ, 45/ Fóti András rendõrtiszt.

EPILÓGUS

Aligha vitatható, hogy 45 személy szava talán nyom annyit a latba, mint 2-3 személy (pontatlan vagy semmitmondó) tanúskodása. PACAL is mondhatta volna az üldözötteknek, hogy gyûjtsenek pénzt, és vegyenek azon kenyeret vagy húst. Õ viszont élete kockáztatásával ingyen adta azt, amiért akkortájt az aranyat sem sajnálták az emberek.

TISZTELT MAZSIHISZ és YAD VASHEM BIZOTTSÁG! A Fair Play szabályait betartva, fordultunk Önökhöz , hallgatásuk azt jelenti számunkra, hogy igazunk van, Önök elfogultak, elhamarkodottan döntenek, a diszkrimináció talaján állnak és az udvariasság sem a jellemzõ vonásuk!

Sokunk számára Király (bizonyítottan) érdemtelenül kapott elismerést Önöktõl, ugyanakkor PACAL (csupa nagybetûkkel írva a sportolói becenevét) IGAZ EMBER! Dicsõsséget hozott a magyar névnek, Magyarországnak. Elesettek sokaságát támogatta, miközben maga is szûkös körülmények között élt: dolgozott, sportolt, tanult, az életét kockáztatta másokért,- és életfilozófiája szerint: „ Jobban szeretett adni, mint kapni”. Sokat adott (bizonyítottan) a gettoba zárt zsidó honfitársainknak, de egy köszönõ szót (választ) sem kapott azoktól, akik a hazug és szélhámos Király homlokát babérkoszorúval diszítették.

Önök kiállították a bizonyítványt saját magukról és a Yad Vashem kitüntetés értékérõl is! Pótvizsgára sem mehetnek, mert Fehér Lajos (Pacal) ma már nem fogadna el Önöktõl semmit (sem választ, sem magyarázkodást, sem elismerést)! No comment!

Eredeti dokumentumok alapján összeállította:

(Prof. Dr. Bokor Imre.)