Áttekintve Király Béla elhunyta alkalmából megjelentetett nekrológokat, az a benyomás alakul ki az emberben, hogy a megemlékezõk elsöprõ többsége vagy teljesen elfogult, vagy semmit sem ismer Király Béla viselt dolgaiból.

A dokumentumokkal, tanúkkal és Király (egy és ugyanazon eseményrõl) több variációs nyilatkozataival bizonyítható, hogy Király Béla csupán határozott fellépésének, lehengerlõ hazugságainak, hihetetlen szerencséjének, valamint a karrierjét egyengetõknek (cinkostársainak) köszönheti, hogy - érdemtelenül - mindig feljebb kúszott a ranglétrán és beosztásaiban.

Király Béla esküjét megszegve Szálasi mellé állt 1944-ben, önként jelentkezett Kõszeg védelmére, onnan dezertált a szovjetekhez és átadta nekik a Kõszeget védõ zászlóalj okmányait, valamint a Kõszeg körüli aknazár telepítési vázlatát, amelyet Szilvási Lajos hadnagytól kért el.

Késõbb azt állította, hogy Kõszeget akarta megmenteni a háborús pusztításoktól, és 1600-2000 katonát vitt át 16 löveggel a szovjetekhez, és elérte, hogy Kõszegen egy lövés sem dördült el (Sic!). A zászlóalj (Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárában lévõ) harci naplójából viszont kitûnik, hogy Kõszeget súlyos tüzérségi csapások érték, bombázták is a várost és a Kõszegrõl Ausztria felé kitört zászlóalj 173 fõs veszteséget szenvedett. Ez a veszteség Király "lelkén szárad", mert igazolható, hogy dezertálása elõtt néhány órával még harcra buzdította a zászlóalj tisztjeit, majd egy tiszttársától eltulajdonított (ellopott) gépkocsival, harmadmagával, fehér zászlót kitûzve átment a szovjet csapatokhoz.

Király Béla 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, felvételét kérte a hadseregbe, tüneményes gyorsasággal (5-év leforgása alatt) õrnagyi, alezredesi, ezredesi majd a tábornoki karba lépve, vezérõrnagyi rendfokozathoz jutott. Az utóbbi története jellemzi legjobban Király morálját és szerencséjét, mivel Sólyom László altábornagy, a vezérkar fõnöke, egyben a Hadiakadémia alapítója és parancsnoka, megtagadta a honvédelmi miniszter (Farkas Mihály) utasítását, hogy az 1950-es díszszemlén, mint a díszelgõ alakulat parancsnoka adjon be jelentést neki és a társaságában lévõ szovjet katonai fõtanácsadónak. Sólyom László kijelentette, hogy õ, mint vezérkari fõnök nem hajlandó jelenteni egy szovjet tábornoknak, aki lehet a katonai parádé megtekintõje, de nem szereplõje! Farkas azonnal intézkedett, hogy a tábornoki szabóságnál készítsenek egy öltönyt Király Bélának, kineveztette vezérõrnaggyá és Király teljesítette minisztere kérését...

Késõbb az elõl sem zárkózott el, hogy Sólyom Lászlóra és más tábornok kollégáira (az ún. tábornoki per során) dehonesztáló kijelentéseket tegyen a nagy nyilvánosság elõtt. Sólyom Lászlót és öt tábornokot valamint egy ezredest halálra ítéltek és kivégeztek, a holttesteket pedig egy libalegeltetõ mezõ szélén lévõ árokparton "elkaparták"! Királyt kinevezték Sólyom altábornagy megüresedett akadémiai parancsnoki székébe, sõt megkapta a kivégzett Beleznay tábornok Csorna utcai lakását (a benne lévõ ingatlanokkal együtt), és belefekhetett a mártír tábornok megüresedett ágyába.

Egy nyilatkozatában Király elismerte, hogy teljesített Farkas kérését (a tábornokok besározására), és "semmilyen lelkiismeret furdalást nem érzett"(Sic!). Az már csak hab Király tortáján, hogy úton-útfélen azt hirdette, hogy õ volt a Zrínyi Akadémia jogelõdjének számító Hadiakadémia alapító parancsnoka. Ezt oly annyira elhitték neki, hogy néhány évvel ezelõtt, a Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetemen - egy ünnepségen -, Királyt köszöntötték, mint az akadémia egykori alapító parancsnokát...

Király Béla (tábornok társaihoz hasonlóan) 1952-ben szintén a koncepciós perek egyik áldozati alanyává vált,- elsõ fokon halálra ítélték, másod fokon (két hét elteltével!) életfogytiglanra változtatták az ítéletet. 1956 szeptemberében szabadult, október 14-én levelet írt Bata István honvédelmi miniszternek, ecsetelte, hogy: "börtönéveit derûs optimizmusban töltötte, angolul tanult és történelmi ismereteit bõvítette, készen áll a szocializmus további építésére" (Sic!).

Október 28-án este felajánlotta szolgálatait Nagy Imre miniszterelnöknek, kérte, hogy nevezzék ki a Nemzetõrség fõparancsnokává, de Nagy Imre ellenezte ilyen beosztás létesítését, elfogadta, hogy Király legyen a Nemzetõrség tiszteletbeli elnöke, majd október 31-én kinevezte Királyt Budapest katonai parancsnokává!

Király tehát jelenlegi "ajnározóival ellentétben", október 23-28 között, kórházban volt, tehát nem harcolhatott a szovjetek ellen. November 4-tõl pedig elhagyta a fõvárost és katonáit (dezertált), mint Budapest katonai parancsnoka, és a Szabdság, illetve János hegyen át, Nagykovácsit érintve, Ausztriába szökött!

Király 1956. december 30-án érkezett az USA-a (New York-ba), interjút adott a The Providence Jurnal szerkesztõjének, azt nyilatkozván, hogy öt évig ült halálos zárkában, október 28-án a forradalmárok szabadították ki a rabkórházból, nyolc harckocsival és 400 emberével (Sic!) áttört Buda felé a szovjetek gyûrûjén és Nagykovácsin át Ausztriába távozott. Király állítása szerint Nagykovácsinál egy légvédelmi tüzér osztály, volt amelynek egy ütegét vették birtokukba a nemzetõrök és egy használható löveggel harcoltak a szovjetek ellen, akik tüzérséggel bekerítették õket, és vadászbombázókkal bombázták az ütegeit. Király minden egyes állítása hazugság! Egyetlenegy harckocsija sem volt (!), három gépkocsival, mintegy 40-45 nemzetõrrel hagyta el a fõvárost, majd Nagykovácsinál a nemzetõreinek egy részét is cserbenhagyta a beérkezõ szovjet ezred láttán. Nagykovácsinál sem légvédelmi ezred, sem osztály nem volt soha! Király keverte a szervezetek neveit, és nem tudott különbséget tenni az üteg és a löveg között. Egy kisebb nemzetõr csoport rögtönítélõ bírósága (távollétében) halálra is ítélte Királyt! Ezt az ítéletet "kiérdemelte" volna Kõszeg és Budapest elhagyása miatt is! Nagykovácsinál,- a szovjetek fogságába került nemzetõrök (mintegy 15-17 fõ) azt vallották, hogy Király Ausztria felé távozott. Távozása olyan gyors volt, hogy a szovjet ezred felderítõ fõnöke vezetésével kutatására indult gépesített csoport "bottal üthette" Király nyomát. Vagyis: Király itt sem harcolt a szovjetek ellen!

Említést érdemel, hogy Király a késõbbi években "kreált" egy „Nagykovácsi csatát”, ahol megütközött a szovjetekkel és megverte (megfutamította ) õket. A kreációnak több változata jelent meg Király elõadásaiban, elsõkét a The Providence Jurnálnak adott "meséje" volt a kiinduló "tétel", de felbátorodva a hiszékenyek reagálásán: "megnövelte" a Budapestrõl kivonuló erõit egy biztosító zászlóaljnyi erõvé, majd ezreddé, végül pedig több ezer fõvé, akikkel "laza menetben" (Sic!) vonult Ausztriai felé.

Királyt elhalmozták kitüntetések tömegével, díszpolgári címekkel (hat USA állam, illetve város díszpolgára), elnöki vagy elnökségi tagsággal, professzori titulussal, és külföldi utazásokkal, ahol bátran terjesztette hadvezéri történeteit az ámuló hallgatóság elõtt (Japán, India, Tajvan, Hongkong, Fülöp-szigetek, Thaiföld, Malajzia, Szingapúr, Dél-Vietnam és "állomásokat" érintve gyûjtögette hódolóit és elismeréseinek sokaságát).

Meg kell jegyezni, hogy példátlanul gazdag kitüntetés-gyûjteményében találhatók: Horthytól, Mussolinitõl, Hitlertõl, Szálasitól, Göncztõl, Horntól, Mádlitól, Medgyessytõl, Gyurcsánytól és másoktól kapottak; Farkas neveztette ki tábornokká, Göncz vezérezredessé, Nagy Imre Budapest katonai parancsnokává, katonai tanácsadója volt Keletinek, Orbánnak, Medgyessynek, frakcióvezetõje az SZDSZ-nek, alelnöke a Parlament Honvédelmi Bizottságának, stb., stb.

Király 2008. augusztus 19-én (tolókocsiban) ellátogatott a kivégzett tábornokok sírjához, bocsánatot nem kért a hozzátartozóktól, de kitüntetéseit mutogatva, azzal volt elfoglalva, hogy kerítsék elõ neki az "amerikai katonai attasét"(Sic!), mert sûrgõsen beszélni akar vele.

Búcsúlevelében (vagy végrendeletében) azt kéri, hogy Nagy Imre mellé helyezzék örök nyugalomra, a mellé a miniszterelnök mellé, akit '56-ban magára hagyott, és azt állította, hogy Nagy Imre megtiltotta neki, hogy a szovjetek ellen fellépjen, ezért távozott Budapestrõl. Arra nem adott magyarázatot, hogy a tiltás ellenére miért bocsátkozott harcba Nagykovácsinál a szovjetekkel, miért hagyta hogy a PESTI SRÁCOK és nemzetõrök elvérezzenek Budapesten, miközben õ Szabadság hegyrõl és a János hegyrõl szemlélte Budapestet, mert egy szemtanú állítása szerint azért ment a János hegyre, mert hivatásos katona létére jól tudta, hogy a térség legmagasabb pontján kell elhelyezkedi (Sic!)… Ehhez már semmit sem lehet hozzáfûzni, ha ezt egy õrvezetõ mondta volna, azon is mosolyogni kellene. Ez a következménye annak, ha valaki "ajándékba" vagy "jószolgálati elismerésként” kapja a rendfokozatokat!

Ha mégis megtörténik (az elkerülhetetlennek látszó) dísztemetés, akkor a búcsúztató ne feledkezzen meg a kõszegi hõsi halált halt katonákról, a koncepciós perben kivégzett tábornokokról és fõtisztekrõl, Budapest szétlövésérõl, a PESTI SRÁCOKRÓL, a Nagykovácsnál elpusztult nemzetõrökrõl, mert nélkülük nem lenne teljes a "királyi" nekrológ. MERT ELHUNYTAKRÓL VAGY JÓT,- VAGY SEMMIT,- VAGY CSAK AZ IGAZAT!

Azoknak pedig, akik most megengedhetetlennek és "halottgyalázásnak" tartanak hasonló tartalmú anyagok megjelentetését, azt kell üzennem, hogy Király Béla sötét ügyeit eddig is "agyonhallgatták" a médiák, most a dicsõítésén fáradoznak, a dísztemetéssel pedig azokat csúfolnák meg az ILLETÉKESEK, akik Király viselt dolgai miatt immáron 64 vagy 53 éve porladnak az anyaföldben, senki sem vizsgálta a történteket. Királyt elhalmozták minden földi jóval, mindent elfogadott és soha nem kért bocsánatot senkitõl. A kivégzett Sólyom altábornagy lánya, Sólyom Ildikó kijelentette, hogy: "Ez volt Király Béla utolsó dezertálása", "megúszta", hogy még életében leleplezzék szörnyû bûneit. Igazat adok Sólyom Ildikónak, Király utolsó dezertálását pedig (- Nagy Imre mellé -) a cinizmus, a képmutatás vagy az agybomlás egyikének tartom, Nagy Imre forogni fog a sírjában, ha teljesítik Király kérését.

(Prof. Dr. Bokor Imre)

az MJB elnöke