MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG (MJB) POSTALÁDÁJA

(2009. 05. 19.)


EGY KOMMUNISTA NAPLÓJA

(KIVONAT)




1945


Földhözragadt munkás(proli)-paraszt szülõk ivadéka vagyok. Már az óvodában is a fejlett szocialista társadalom homokvárának alapját építgettem. Mérhetetlenül utáltam a spenótot, az imperialistákat és Marx által is elmarasztalt: mocskos tõkét.


Ma már sajnálom, hogy cserkész voltam, majd leventeként segítettem az átkos horthysta rendszert, de a Nyilaskeresztes Párt tagjaként eredményesen bomlasztottam a hungarista mozgalmat.


Elsajátítottam a lakatos szakmát, bár munkát nem vállaltam, mert nem voltam hajlandó dologozni a kizsákmányló osztálynak.


Felszabadulásunkat” követõen azonnal beléptem a Magyar Kommunista Pártba, RÁKOSI MÁTYÁST tartom a legnagyobb magyarnak, de nálánál is jobban szeretem SZTÁLIN elvtársat, a világ dolgozóinak lángeszû vezérét.


1948


Megnyugvással tölt el a kitelepítések és az államosítás beindítása, valamint a klerikális reakcióval és kulákokkal szembeni határozott (erélyes) fellépés hatékony megszervezése. Büszke vagyok arra, hogy június 12-tõl kezdve tagja lehetek a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt egyesülésének következtében létrejött Magyar Dolgozók Pártjának (MDP).


1949


A proletárdiktatúra bevezetésének, Rákosi elvtárs éberségének, KÁDÁR JÁNOS, Farkas Mihály, Péter Gábor, elvtársak közremûködésének köszönhetõ, hogy leleplezték RAJK LÁSZLÓ és bandája államellenes tevékenységét (június 19-én). Az MDP, a kormány és a bûnüldözõ szervek hatékony munkáját fémjelzi, hogy Rajk és társai már október 15-én elnyerték méltó büntetésüket.


1951


Kitörõ örömmel fogadtam, hogy Kádár János is megkapta azt, amit megérdemelt: május 14-én letartóztatták! Nem tudott túljárni RÁKOSI elvtárs eszén, még az sem mentette meg, hogy Rajk barátját a hóhér kezére juttatta!


1953


Eljött a világ vége! Eltávozott köreinkbõl SZTÁLIN elvtárs, a tudós, hadvezér, politikus, nyelvész, közgazdász, forradalmár, az emberiség védszentje, a béke legfõbb õre, békeharcosunk, napsugarunk, oxigénünk, kenyerünk és vodkánk. Sírjunk, zokogjunk, szomorkodjunk, gyászoljunk, keseregjünk, búslakodjunk és emlékezzünk! RÁ! ÕRÁ! A HALHATATLAN HALOTTRA! AZ ÚJ MÚMIÁRA! LENIN TÁRSBÉRLÕJÉRE!


1956


(október)


SZTÁLIN és Rákosi elvtárs letértek a lenini útról, a személyi kultusz posványába süllyedtek, amelyet határozottan elítélek és harcolok ellene. Éljen NAGY IMRE, a forradalom miniszterelnöke, aki menesztette a sztálinista-rákosista önkény fõkolomposait, és Kádár, Münnich, valanint Apró, Marosán, Biszku, Révész elvtársakkal együtt kivívta hazánk függetlenségét. A Nemzetõrség sorait erõsítve küzdök a rend helyreállításáért, a szovjet csapatok teljes kivonásáért.


1956


(november)


Mint az MSZMP és a pufajkások tagja, részt veszek az ellenforradalmi elemek felkutatásában és likvidálásukban. Éljen a baráti segítséget nyújtó Szovjetunió, a bölcs és szeretett HRUSCSOV elvtárs, éljen KÁDÁR JÁNOS, aki kivezette népünket a káoszból és megakadályozta a kapitalizmus restaurálását.




1962


Megnyugvással tölt el, hogy NAGY IMRÉT és társait felakasztották, mert vissza akarták forgatni a történelem kerekét, ki akartak lépni a Varsói Szerzõdésbõl, felléptek a HRUSCSOV elvtárs vezette dicsõséges Szovjetunió ellen, és kiszolgáltatták volna Magyarországot az agresszív NATO-nak.


1964


Éljen sokáig szeretett BREZSNYEV elvtárs, a Szovjetunió ötszörös hõse, a „Kisföld” egykori rettenthetetlen harcosa, aki leváltotta azt a pojáca Hruscsovot, aki még Sztálin elvtársat is kritizálta és kipateroltatta szeretett Lenin elvtársa mellõl a LENIN-SZTÁLIN mauzóleum szentélyébõl. Éljen KÁDÁR elvtárs, a Szovjetunió hõse, Lenin-díjas vezérünk, akinek a vezetésével megkezdtük a fejlett szocialista társadalom alapjainak lerakását.


1982


Brezsnyev elvtárs is búcsút mondott nekünk. Kivel fog ezután csókolózni Kádár elvtárs? Gyászoljunk és (egyben) köszöntsük ANDROPOV elvtársat, a Szovjetunió új vezetõjét, aki már 1956-ban is „segítette” hazánkat az ellenforradalom felszámolásában, és az is közismert, hogy õ szöktette ki KÁDÁR és Apró elvtársakat a Nagy Imre vezette ellenforradalmárok karmaiból. Mint a KGB vezetõ beosztású tagja, oroszlánrészt játszott Maléter (és társai) letartóztatásában is.


1984


Miközben egyik szemem sír Andropov halála miatt, a másik viszont nevet, mert CSERNYENKO elvtárs személyében egy igaz barátra leltünk a hatalmas Szovjetunió elsõ számú vezetõjévé kinevezett politikus személyében. Kádár elvtárs az elsõk között köszöntötte kinevezése alkalmából Csernyenkot, mi is vörösre tapsoltuk a tenyerünket a mai rendkívüli taggyûlésen.


1985


Csernyenko elvtárs megtért a Kreml falához Sztálin, Brezsnyev, Andropov és társai mellé! Könnyes szemmel búcsúzunk tõle, éltetvén GROMIKOT, aki már a sztálini idõkben is kimutatta, hogy a bolsevizmus a legszentebb számára, és új pozíciójában is sokat fog tenni az elmélet és a gyakorlat összhangjának megteremtéséért. KÁDÁR elvtárs nem is késlekedett az üdvözlõ távirat feladásával, kifejezvén töretlen hûséget a Szovjetunió iránt.


1988


Miután Gromiko is eltávozott köreinkbõl, GORBACSOV vette át elõdei stafétabotját, és nekilátott a régen várt, naponta megígért reformok megvalósításához. Szívbõl köszöntöm GORBACSOV elvtársat, taggyûlésünkön is nagy volt a lelkesedés, és a tapsikolás, mint a bizalom kimutatásának legfrappánsabb kinyilvánításai.




1989


Minden erõmmel támogatom GRÓSZ KÁROLY elvtársat, aki az elhülyült Kádár helyére lépett és kivezeti pártunk, valamint országunk megroggyant szekerét az erkölcsi és gazdasági kátyúból.


1990


Minden tiszteletem HORN GYULA elvtársé, aki a szociáldemokratává vált MSZMP utódpártjának, az MSZP-nek az élére állt, és már az ellenforradalom alatt – (pufajkásként is) megmutatta, hogy „legény a talpán”, tehát képes gyõzelemre vinni a szocializmus és internacionalizmus zászlaját kicsiny hazánkban.


1994


Felzárkóztam KOVÁCS LÁSZLÓ elvtárs mögé, hogy elejét vegyük a kapitalizmus burkolt visszaállításának, megvalósítsuk a hiteles baloldal által képviselt szocialista társadalmi rendet hazánkban.




2002


Nem képezheti vita tárgyát, hogy MEDGYESSY PÉTER vezetésével gyõzelemre visszük a piacgazdaságot hazánkban, megbízható szövetségesei leszünk a NATO-nak, az EU-nak, és 2006-ban - végre – (mint a boldog Kádári-érában) ismét 3,60-ba fog kerülni egy kiló kenyér, természetesen Euróban -ban számolva…


2004


Itt az ideje, hogy GYURCSÁNY FERENC-et támogassa az egész ország, hiszen Medgyessy csak „rongyos” néhány százmillió gazdája, viszont GYURCSÁNY (zsenge kora ellenére) a milliárdosok kasztjába tartozik, tehát ért a tõke halmozásához.


Az Euró bevezetésével még gondok vannak, László Csaba 2007-re ígérte, Draskovics Tibor, Veres János és GYURCSÁNY Ferenc 2008-ra, hagyni kell õket, hiszen felelõs politikusok és vagyonuk gyarapodása is arra utal, hogy értik a dolgukat.


2006


Éljen GYURCSÁNY Feri és Kóka Jani, a dübörgõ gazdaság kiagyalói, valamint a ”lassan beszélõ” Lendvai Ildike, Aczél elvtárs egykori jobbkeze, akik némi (kegyes) csalással,- de megnyerték számunkra a választásokat! A fanyalgók pedig, gondoljanak híres bûvészünkre, Rodolfóra, aki szintén csalással verekedte be magát a legnagyobb bûvészek közé, bár GYURCSÁNY mellett kisinas sem lehetne!


GYURCSÁNY bátorságát fémjelzi a meghitt öszödi elvtársi körben felvázolt mondókája, miszerint: éveken át nem dolgoztak semmit, de hazudtak szüntelen,- reggel, este és éjjel! Köztudott, hogy Lenin elvtárs is sokat hazudott, és azt is megállapította, hogy csak az nem hibázik, aki semmit sem „csinál”! Egyértelmû tehát, hogy a mi Ferink és csapattársai sem hibázhattak, ha nem dolgoztak! Akkor meg mit kifogásol az ellenzék?


Helyes volt az is, hogy szétverték a GYURCSÁNY és kormánya ellen tüntetõket, több vízágyú, több vipera, több lovas rendõr , több könnygázpatron és több véreb kellett volna a tömegek ellen, érezzék a „proli-milliárdosok erejét! Ha Demszky helyében lettem volna, akkor öt kitüntetést tûztem volna Gergényi fõrendõr lajbijára.


2009


Éppen ideje, hogy bevezessék az új vagyonadót, hadd pukkadozzanak az EU tagállamai, hiszen eddig is toronymagasan az élen álltunk az adónemek sokfélesége és a kivetett adók nagyságrendje területén, soha nem fognak bennünket megelõzni!


Ennek a feladatnak az elvégzéséhez kellett BAJNAI GORDON, aki végre megszabadított minket a félnótás Gyurcsánytól! Õ már a libatenyésztés területén is bizonyított, most is jó tanácsokat ad azoknak, akik nem képesek a meglévõ lakásuk után adózni: költözzenek kisebb lakásba vagy sátorba. A sátrak mobil eszközöknek számítanak (adómentesek) tehát nem tartoznak az ingatlanok kategóriájába, és honfoglaló elõdeink is ilyenekben .


Naplóm folytatásra az EU parlamenti választások után kerül sor, bízom elsöprõ gyõzelmünkben, az MSZP sikeres szereplésében, BAJNAI zseniális képességében és - fõként – elmegyógyászaim szakértelmében.


Lejegyezte:


(Prof. Dr. Bokor Imre)