MIÉRT NEM VÁLT HAZÁNK ATOMTEMETÕVÉ?

(A RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁNI KETTÕS MÉRCE KRÓNIKÁJA)

A címben lévõ kérdésre adandó válasz hosszadalmas (több éves) elõtanulmány, elemzés, történészekkel, jogászokkal, politikusokkal és katonai szakértõkkel végrehajtott konzultációk (eszmecserék) alapján lett összeállítva, egy levél (vagy cikk) terjedelmi korlátait figyelembe véve.

Bár a redundanciamentes anyagból - feltehetõen - az olvasók többsége kielégítõ információkhoz jut, a részletkérdések iránt érdeklõdõk számára a cikkhez csatolt irományjegyzék segítséget nyújt a témakörhöz kapcsolódó forrásmunkák (honlap, könyv, újság és folyóirat cikkek) feltüntetése.

Aligha vitatható, hogy számos országos problémáink (gondjaink és teendõink) mellett sem felejtkezhetünk el olyan egyedi esetek tisztázásáról, amelyek - látszólag - csak egy adott személyt (vagy kisebb csoportot) érintenek, de jelentõs kihatással voltak legújabb kori történelmünk alakulására.

Jelen esetben Belovai István, egykori honvéd alezredesrõl van szó, aki katonai (hadmûvleti és hadászati) felkészültsége, angol és olasz felsõfokú nyelvismerete, átlagon felüli elemzõ és szintetizáló képessége, továbbá a beosztásának köszönhetõ adathalmaz tanulmányozása lehetõvé tette Szovjetunió, valamint az irányítása alá tartozó (Varsói Szerzõdésbe /VSZ/ tömörült) államok politikai/katonapolitikai szándékának felismerését, és ezek hazánkra (Európára, sõt az egész világra) leselkedõ,- mérhetetlen nagyságrendû veszélyét.

Már az 1960-65 évektõl kezdõdõen nyílt titoknak számított a Szovjetunió stratégiai terve: érdekszférájának Európa nyugati irányba való (további) kiterjesztése, hagyományos fegyverek vagy nukleáris eszközök alkalmazásával.

A NATO illetékesei, felismervén ezt a veszélyforrást, atomaknák telepítésével igyekeztek elrettenteni, a nyomasztó nagyságrendû, mennyiségi fölényben lévõ,- VSZ (szárazföldi) fegyveres erõk legfelsõbb polgári és katonai vezetõit, kalandor tervük beindításától. Megfelelõ mennyiségû, hatóerejû és jól megtervezett (rejtett) rendszerben telepített atomaknák - ugyanis -, jelentõsen megnehezítik vagy lehetetlenné teszik, a feltételezett (várható) irányokban támadó ellenséges erõk és eszközök tevékenységét (mozgását, szétbontakozását, együttmûködésük összehangolását, stb.).

Mindezekbõl következett, hogy az atomaknazárak kiépítése - átmenetileg - keresztül húzta a szovjetek tervét, mert huzamosabb idõt igényelt azoknak a technikai, szervezési és módszerbeli megoldásoknak a létrehozása (és begyakorlása), amelyek elfogadható hatékonysággal biztosították volna az atomaknák semlegesítését.

Ebben a felkészülési fázisban kaptak felbecsülhetetlen segítséget a szovjetek az NSZK-ban állomásozó USA 5. hadtest állományába tartozó (késõbb ismertté vált "Conrad"-féle) kémcsoporttól, ahonnan a Magyar Néphadsereg Felderítõ Fõnökségére "kosárszámra" érkeztek az atomaknák telepítési helyeire, technikai adataira valamint az alakulatok hadmûveleti terveire vonatkozó adathalmazok, amelyeket Moszkvába továbbítottak, a Védelmi Minisztérium Vezérkarának Katonai Felderítõ Fõnökségre.

A Conrad kémbandától érkezõ minden "KOZMIKUSAN SZIGORÚAN TITKOS" jelzésû anyag "átment" a Felderítõ Fõnökségen dolgozó Belovai István kezén, aki a veszély elhárítása érdekében kereste, majd megtalálta a lehetõséget (alkalmat), hogy figyelmeztesse az USA kormányát arról, miszerint egy ismeretlen személy (vagy csoport) rendkívül fontos információkat juttat hozzánk (közvetítésünkkel pedig a szovjetekhez) a telepített atomaknák "koordinátáiról", valamint az alakulatukra vonatkozó egyéb bizalmas anyagokról.

Belovai István, a hazánkat megszálló Szovjetunió, valamit a szovjet kormány által nyakunkra ültetett (õket maximálisan kiszolgáló) bábkormány ellen lépett fel, tehát hazájáért, valamint az emberiségért mélységesen aggódó katonai szakembereként járt el.

Önként vállat feladatát végrehajtotta,- kockára tette: életét, házasságát, egzisztenciáját, egészségét, rokoni és baráti kapcsolatait, vagyonát, de vitathatatlan, hogy meghatározó mértékben hozzájárult a harmadik világháború kirobbanásának elhárításához!

Ha - ugyanis -, a VSZ konfrontálódott volna a NATO-val, akkor a hagyományos eszközök mellett nukleáris fegyverek alkalmazását sem lehetett volna elkerülni, így hazánk egy atomtemetõvé vált volna(!), mert Kádár János, a fegyveres erõk fõparancsnokaként, már az 1960-as évek elején (a legszigorúbb konspiráció betartásával: a parlament és az állampolgárok tudta nélkül) hozzájárult ahhoz, hogy a Dunántúlon szovjet nukleáris eszközöket telepítsenek. Ezeknek az eszközöknek a megsemmisítését (geostratégiai helyzetünk következtében), minden valószínûség szerint prioritásként tartották számon, a NATO "kötelezõ házi feladatának " végrehajtási grafikonján.

A Moldova, Thürmer, Berecz vagy a szépszámú (szemellenzõs) ortodox kommunista "Kádár imádók" tudatáig el sem jutott, hogy életük megmaradása nem Kádáron, hanem Belovai Istvánon múlott, neki köszönhetik, hogy évente leróhatják tiszteletüket a Szovjetunió Hõse c. kitüntetést kapott, hazug, hazaáruló és Haynau császári generális megtorlási "akcióját" tízszeresen felülmúló - nagy kacsingató -, koponya-csontjától megfosztott földi maradványai felett.

Hiteles dokumentumokkal igazolható, hogy a szovjeteket hideg zuhanyként érte a Conrád csoport kémkedési akciójának leleplezése, mivel a megfelelõ amerikai intézkedések hatására a szovjet hadászati elképzelésbõl "füstbe ment terv" lett.

Mindezek determinálták Európa (és közvetve a világ) katonapolitikai helyzetének alakulását a XX. század negyedik negyedévében, majd a fegyverkezési verseny felgyorsulása a Szovjetunió és a szocialista tábor totális gazdasági, politikai és erkölcsi bukását (lavinaszerû felbomlását) eredményezte.

Mivel Belovai István tevékenységére fény derült, 1985. 07. 10-én letartóztatták, majd 1985. 12. 17-én hadbíróság elé állították, ahol a katonai ügyész (érdemes megemlíteni a nevét: dr. Balatoni Elemér rendõr ezredes) halálos ítéletért "esdekelt" a bírák felé, kémkedésrõl, hazaárulásról, bajtársai elárulásáról és a "hõn szeretett" Szovjetuniója ellen kifejtett ártalmas tevékenységrõl "szövegelt", mind az elsõfokú, mind pedig a másodfokú bíróság elõtt.

Bár a bírák nem akceptálták az ügyész halálos ítélet kimondására utaló kérését, de a hazug, logikátlan és bizonyítatlan vádakra, a jog és az igazság megcsúfolásaként,- életfogytiglan tartó fegyházbüntetést, teljes vagyonelkobzást, 130 ezer forint pénzbüntetést, valamint állampolgári jogainak 10 évig tartó felfüggesztését szabták ki Belovai Istvánra.

A rendszerváltozást követõen elmaradt a koncepciós perben elítélt Belovai István rehabilitálása. Több kötetet is kitevõ irodalma lehet azon személyeknek a közvélemény elé tárt - Belovai István ügyét érintõ - nyilatkozata, állásfoglalása, vizsgálati eredménye, észrevétele, megjegyzése, a rehabilitálást támogatók vagy azon csekély számú ellenzõk véleménye, amelyek nagyfokú elfogultságot, a tények felületes ismeretét (esetenként teljes hiányát), valamint a kádári terrorból öröklött szemellenzõs (dilettáns) szemlélet jegyeit tükrözik.

A megszólalók többsége,- a ponyvaregényekbõl olvasott vagy a kommersz filmekben látott kémtörténetek agytekervényeikben rögzített emlékeikbõl táplálkozva, Belovai Istvánt a kémek kategóriájába sorolja, és képtelenek egy többemeletes (bonyolultnak tûnõ) törtekbõl álló egyenlet megoldásához szükséges (egyszerû) mûveleti "lépések" megtételére, ezért nem jutnak el az alábbi következtetések elfogadásához:

-1/ Belovai István felismerte azt a veszélyt, amely a NATO-val szembeni konfrontáció esetén érheti hazánkat, Európát és/vagy az egész világot;

-2/ Egy megszállt ország megszállója ellen fellépõ személy minden tevékenysége maximális elismerést érdemel;

-3/ Belovai István a Magyar Néphadseregrõl és a Népköztársaságról semmilyen adatot nem adott ki az amerikaiaknak, azok ezt nem is kérték tõle;

-4/ Belovai István a szovjetek hadmûveleti (hadászati) terveirõl nem informálta az amerikaiakat, tehát még "kvázi" kémtevékenységgel sem gyanúsítható;

-5/ Belovai István egy (akkor még) ismeretlen kém(banda) létezését jelezte az amerikaiaknak;

-6/ A hadbíróság és a katonai ügyész összetévesztette Belovai István tevékenységét a Conrád-féle banda kémkedési és hazaárulási tevékenységével, mivel az utóbbiak elárulták hazájukat, bajtársaikat, õk juttattak (folyamatosan és megfontolt szándékkal, anyagi ellenszolgáltatásért) titkos dokumentumokat Magyarországra;

-7/ A Conrád-féle banda (az 1980-as évek elején) mintegy 5 (azaz öt) millió dollárt, mai értékét tekintve kb. 35 (azaz harmincöt) millió dollárt (!) "markolt" fel a zsugorinak nem mondható magyar Katonai Hírszerzõ Szolgálattól, tehát: a "cechet" mi "álltuk", az állampolgárok adójából és a külföldi kölcsönökbõl "futott" még erre is, kicsinyesség lett volna, a kémanyagot átvevõ, majd hasznosító szovjet félt ilyen kiadásokkal terhelni;

-/8 Kémek segítõjeként minõsíthetõ az a személy, aki egy kémtõl (vagy kémbandától) kapott anyagot pénzért megvásárol és a felhasználóhoz juttatja, ilyen személy volt Szûcs Ferenc altábornagy, aki a Katonai Hírszerzõ Szolgálat (KHSZ) fõnöki helyén Kádár és a szovjetek "osztályon felüli" lakájának minõsült, de azt az állítást sem lehet kifogásolni, hogy a Conrád-kémbanda "szatellit" tagjának tekinthetõ! Szûcs tiszta lappal és tekintélyes nyugdíjjal távozhatott a "Szolgálat" élérõl, míg Belovai István egyetlenegy forint (fillér) nyugdíjat sem kapott (és ma sem kap) mintegy 27 évi szolgálati ideje után!

Szûcs Ferenc hálás lehetett Für Lajos és Szabó János honvédelmi minisztereknek, akik - érdemben - sohasem vizsgálták a KHSZ-t és vezetõiket. Demeter Ervin (hajdani üzemgazdász, adószakértõ, rendszerszervezõ), a polgári titkosszolgálatokat felügyelõ tárcanélküli miniszter viszont tanulmányozhatta a KHSZ tevékenységét, mert 1999 októberében azt nyilatkozta, hogy: "Belovait azért nem lehet rehabilitálni, mert õ elárulta kollégáit". Demeter Ervin tehát vagy abban a tudatban van, hogy a Conrád-csoport a KSZH-nál volt beosztásban, vagy pedig abban, hogy Belovai István szolgált az USA NSZK-ban állomásozó 5. hadtest állományában.

Nem kizárt, hogy van egy harmadik változat is, de azt egy jól képzett titkosszolgálati miniszer nem köti a közvélemény orrára...

-/9 Belovai István hazaárulással sem gyanúsítható, nem csak azért, mert tevékenysége kizárólag a 2., 3., 4., és 5. pontokban foglaltakkal jellemezhetõ, hanem azért is, mert - akkor - egy szinten lenne a hazánkat megszálló hatalommal kollaborálókkal, az országot és/vagy hadseregét idegen érdekek szolgálatában feláldozni képes olyan személyekkel, mint: Kádár János és holdudvara (a "sereg" állományából pedig: Mórocz Lajos, Csémi Károly, Szûcs Ferenc, Czinege Lajos, Kárpáti Ferenc és a szovjet katonai felsõvezetéssel közvetlen (szolgálati)kapcsolatban lévõ katonai vezetõk.

Belovai István egy teljesen más kategóriába sorolható: a bátrak, a hõsök, a kockázatot vállalók, a hazájukért és az emberiségért felelõsen érzõk kategóriájába.

Az ilyen embereket más országokban (Lengyelország, Románia, Németország, Bulgária) megbecsülés övezi és büszkék reájuk, sajnálatos, hogy Belovai Istvánnak mintegy "számüzetésben" kell élni, mert számos "illetékes" kategorikusan elutasította rehabilitációs kérelmét, vagy különféle ó-kádári jogi formulákra hivatkozva tette ad acta az ügyet.

Horváth Balázs, Dávid Ibolya, Hende Csaba, Polt Péter, Göncz Árpád, Mádl Ferec, Medgyessy Péter tehettek volna valamit azért a bátor katonáért, akinek - talán - az életüket köszönhetik. Medgyessy Péter "passzívitása" külön is említést érdemel, hiszen mint Kádár D209-es ügynöki múlttal rendelkezõ miniszterelnök helyettese (saját bevallása szerint) a szovjet KGB ellen tevékenykedett, tehát Belovai Istvánhoz hasonlóan a megszállók ellen lépett fel, így lehetne benne némi megértés "kollégájával" szemben...

Belovai István nem kért és ma sem kér kegyelmet (!), de elvárja, hogy rehabilitálják és bízunk abban, hogy hazánknak elõbb vagy utóbb, lesz olyan kormánya, amely elismeri, értékeli és méltó helyre teszi Belovai István személyét és tettét.

Ha az EU vagy a NATO (esetleg) alapít olyan kitüntetést amely a nevükhöz kapcsolódik, akkor Belovai István az elsõk között lesz, aki rászolgált egy NATO-ért vagy Európáért kitüntetésre! Ennek a kérdésnek a felvetése aligha jut eszükbe a NATO központba vagy az EU parlamentbe delegált magyarjainknak, mert eszükbe sem jut, hogy Belovai István nélkül (talán) nem a brüsszeli EU Parlamentben üldögélnének, hanem egy hazai vagy "keletebbre lévõ" GULAG szigetvilág barakkjában, és nem lenne gondjuk arra, hogy mire költsék Euro-jaikat.

Belovai István, a NATO elsõ magyar katonája volt, aki hazája "kereteibõl" kinõve, Európa és a világ (egyik) önként vállalt megmentõjévé vált. Szinte MINDENÉT FELÁLDOZTA hazánkat és az emberiséget veszélyeztetõ katasztrófa elhárításáért, de a rendszerváltozás után a hazájától SEMMIT SEM KAPOTT! Holott ha "kettõs mérce nem lenne", akkor neki is kijárt volna egy miniszterelnöki vagy egy "utazó nagyköveti" poszt!

(Prof. Dr. Bokor Imre)

a Justitia Bizottság elnöke

Irományjegyzék:

1/ Belovai István: Fedõneve: Scorpion. Budapest, 1998.

2/ Belovai István Honlapja: http://www.belovai.org/

3/ dr.Bokor Imre: Elmaradt a III. világháború (Nemzetõr, 2002. 11. 13., 20., 27.).

4/ dr. Gergely Attila: Magyarok a hidegháború tûzvonalában. Kapu 2001. február, 60-62. oldalak.

Postai küldeményben kapják:

Sólyom László

Gyurcsány Ferenc

Szili Katalin

Orbán Viktor

Semjén Zsolt

Fodor Gábor

Dávid Ibolya