Dr. Wagner László ügyvéd (a továbbiakban a védõ "stílusához" és gyakorlatához alkalmazkodva: W. L.), Király Béla védõje,- a Király-kontra-Bokor per során, alighanem olvasási vagy értelmezési zavarokkal küszködik, mert nyilatkozatai minden alapot és konkrétumot nélkülöznek.

1/ W. L. azt állítása szerint, írásaim és munkásságom értékelése során arra a következtetésre jutott, hogy kizárólag olyan személyekkel foglalkozom, „akiknél alaposan gyanítható, hogy egészségi állapotuk, életkoruk vagy elhalálozásuk miatt, tényleges vita, védekezés nem várható” (Sic!).

W. L. figyelmét elkerülhette, hogy Czinege Lajos ereje teljében volt, amikor „megkritizáltam”, és sokakat sértene W. L. értékelése, ha Gyurcsányt, Demszkyt, Lendvait, Kókát, Petõt vagy pl. Gergényit az életkoruk, az elhalálozottak, vagy - egészségi állapotuk miatt - érdemi vitára az alkalmatlanok táborába sorolná, bár elképzelhetõ, hogy W. L. az egészségi állapot említésekor az elmeállapotot is figyelembe vette...

2/ Király Béláról sem most írtam elõször, több mint tizenöt éve már szóvá tettem tömény hazugságait és csúsztatásait, arról nem tehetek, hogy megöregedett, de ezalatt az idõ alatt bolygónkon egyetlen élõlény sem lett fiatalabb.

3/ W. L. „Tisztelt Olvasó!" c. írása 1 (azaz egy) valós megjegyzést tartalmaz, amikor megemlíti, hogy cikkemben megismételtem a korábbi állításaimat, ugyanis szükségtelen volt az elõzõleg készült, megalapozott állításaimon változtatni. Az a kiegészítõ megjegyzése viszont, hogy az állításaimat megkíséreltem alaposabban (sikertelenül) alátámasztani, már nagyfokú figyelmetlenségére vagy emlékezetkiesésre vall, mert minden egyes állításom dokumentált bizonyítékokra támaszkodik.

A felperesi álláspont idézése azért volt hiányos, mert a felperes kereseti tételei anekdotákat, meséket, hazugságokat és pontatlanságokat tartalmazott, mégpedig olyan mennyiségben, hogy a részletezéséhez egy egész napos szimpózium sem lett volna elegendõ!

4/ W. L. szerint a cikkemben, „rögtönítélõs bíróságért” kiabáltam és „Európa kellõs közepén könnyen osztogatom a halálbüntetést”. W. L.-nek ez a megjegyzése már-már kimeríti a hazug és alattomos vádaskodás tényét, vagy arra utal, hogy komoly agybéli problémái vannak.

W. L. alighanem hallucinál, mert ezeket a kijelentéseket SOHA, SEHOL nem használtam (!), de még az is elképzelhetõ, hogy számtalan védõi teendõi során W. L. egy másik perrel keveri össze a történéseket.

Primitívnek minõsül W. L.-nek az a megjegyzése, hogy a bíró szakértelmének hiányára utalva azt javasoltam, hogy más bírónak adja át az ügyet, mert szerinte ez csak az ún. „gárda” perekben szokásos eljárás, ha valakik életveszélyesen megfenyegetik a bírót.

W. L. képtelen megkülönböztetni az egyes számot a többes számmtól! Eddig – ugyanis - egy „gárda” perben, egy bírót fenyegettek meg, de az elkövetõ kiléte még tisztázatlan. A „feltupírozás” összekapcsolása ezzel a perrel azért sem korrekt, mert esetünkben a bírót senki sem fenyegette meg. Az pedig csupán W. L. kevésbé tiszta fantáziáját minõsíti, amikor azt sejteti olvasóival, hogy: „az alperes olyan személyre (bíróra) gondol, aki feltétlenül elfogadná az õ állításait és nem bíbelõdne a történelmi igazság, az alkotmányosság, jogszerûség stb. problémáival”(Sic!).

Megnyugtatom W. L.-t, hogy semmilyen személyre nem gondoltam, csupán arra utaltam, hogy ebben a perben a bírónak nem lehet problémás eligazodnia, mert nem „ködös” történelmi kérdések kibogozásáról van szó, hanem annak az eldöntésérõl, hogy a dokumentumok, vagy a regélõ-hazudozó-áruló-dezertõr önmaga által is 3-4 változatban elõadott meséjének (nyilatkozatainak vagy állításainak) kell (lehet) hinni. Ennyire egyszerû ez a kérdés! Mindennemû ALKOTMÁNYOSSÁGRA vagy JOGSZERÛSÉGRE való hivatkozás nélkül.

Ebben a perben ugyanis nem történelmi igazság kérdésében kell dönteni, hanem abban, hogy pl.: (a) Király Béla volt-e Kõszegen dandárparancsnok, (b) cserben elhagyta-e az alakulatát, (c) átment-e a szovjetekhez 1200-2000 katonával és 16 löveggel, (d) volt-e Nagykovácsinál légvédelmi tüzér ezred vagy osztály, (e) megverte-e a szovjeteket Nagykovácsinál, (f) mit tett Király Béla, mint Budapest kinevezett (!) katonai parancsnoka, (g) mit tett, mint nem kinevezett nemzetõr fõparancsnok (egy fél nap leforgása alatt), (h) miért dezertált Nagykovácsinál a „gyõztes” Király Béla és (i) miért hagyta el nemzetõreit (kb. 17 fõt), akik a „megvert” szovjetek fogságában azt vallották, hogy Király Ausztria felé távozott!?

Merthogy: ezekben a kérdésekben mindent bizonyítottam, míg Király Béla egyetlenegy bizonyító erejû anyagot nem produkált, sõt egy beadványában a Nagykovácsinál diszlokált légvédelmi tüzér üteg vázlatát küldette meg a bíróságra, amely viszont az én állításomat igazolta, miszerint Nagykovácsinál nem volt sem légvédelmi ezred, sem osztály, hanem egy légvédelmi üteg! Mivel Király azt sem tudta, hogy egy üteg több lövegbõl áll, ezért hol azt mesélte hallgatóinak, hogy egy „ágyúval” rendelkezett, hol azt, hogy az ütegét vették célba a szovjet repülõk.

5/ W. L. kifogásolja, hogy nem válaszoltam a tanácsvezetõ bírónak arra az „egyszerû” kérdésére, hogy: „Vajon a Vörös Hadsereget pont Magyarország nyugati csücskénél Kõszegnél kellett volna megállítani a Berlin felé tartó elõnyomulásban?” (Sic!).

W. L. szerint nem hogy választ sem tudtam adni, de meg sem kíséreltem a válaszadást. W. L. fatális tévedésben van! Ilyen kérdést nem kaptam a bírótól, hanem ez egy megjegyzése volt, és ezt a tényt az is igazolja, hogy nem reklamálta a választ, én meg nem tartottam szükségesnek felvilágosítani a bírót ebben a kérdésben.

Mivel – viszont – W. L.-nek hiányérzete van, ezért nem hagyhatom kétségek között vergõdni. Ebben a kérdésben arról van szó, hogy Király Béla önként(!) jelentkezett Kõszeg védelmére 1944-ben, amikor még Budapesten a HM-ben volt beosztása! Ezt nyilatkozta számos fórumon a jelenlévõ hallgatóságnak, dicsekedvén, hogy Kõszegen dandárparancsnok volt. Tehát õ akarta Kõszegnél megállítani a Vörös Hadsereget!

Viszont,- Kõszegen nem volt dandár, így dandár parancsnok sem lehetett. Az viszont hiteles dokumentumokkal igazolt, hogy Kõszegnél egy bajtársától ellopott kocsival dezertált (!), faképnél hagyta katonáit, tiszthelyetteseit és tisztjeit!

Azt is érdemes megemlíteni, hogy korábban, Király Béla már kétszer próbálkozott megállítani a Vörös Hadsereget, amikor (rövid idõre, mint vezérkari századost) frontszolgálatra vezényelték! Elmondása szerint a fronton a zsidó munkaszolgálatosok sapkarózsáinak, szalmakészletüknek és a szállásuk üvegablakainak pótlásával foglalkozott, majd 200 (azaz kettõszáz) fõs század hazakísérését hajtotta végre, tehát nem volt ideje a Vörös Hadsereggel foglalkozni. Ezt akarta bepótolni Kõszegnél, így a kérdést neki kellett volna feltenni, illetve a bírói megjegyzést neki kellett volna címezni.

6/ W. L. kóros amnéziájára utal, hogy az Olvasónak szánt cikkében ismét kitér arra, amelyet az elsõ tárgyaláskor is megemlített, hogy szerintem: „A követendõ katonai ideál a Bismarck hitlerista hadihajó parancsnoka, aki a megadás helyett az elsüllyedést választotta és ezzel 4 ezer tehetetlen német katona halálát okozta”(Sic!). Majd így folytatja: „A szerzõ (B.I.)szerint a kapitány a lépcsõn állva Hitlert éltette miközben a tengerfenékre süllyedt emberestõl, felszerelésestõl a Bismarck”(Sic!).

Talán apróságnak tûnik, de meg kell említenem, hogy a Bismarck nem hitlerista hadihajó volt, mint ahogyan a HOOD brit hadihajó sem volt Churchill-ista! A hadihajó parancsnoka nem a lépcsõn állt, nem Hitlert éltette, hanem a parancsnoki (vezérlõ) toronyban ült, és nem az elsüllyedést választotta, hanem a harcot irányította. Minden más stimmel!

De ettõl függetlenül: az elsõ tárgyalás során jegyzõkönyvben is kértem annak a kijelentésemnek a rögzítését, hogy ilyen cikket én sohasem írtam! Ha W. L. nem tud olvasni és egyben színtévesztõ is, akkor olvastassa fel magának dr. Szeszák Gyula honlapján található cikkemet, amelyhez a honlap tulajdonosa írt egy kiegészítést, amelyben rögzítette a Bismarckkal és kapitányával kapcsolatos véleményét. A szövegbõl még egy alsó tagozatos (kisegítõs) kisiskolás is megérti, hogy a kiegészítést ki írta, és ha nem színtévesztõ, akkor azt is észre veszi, hogy dr. Szeszák Gyula véleménye az én írásomtól eltérõ színû betûkkel lett "lekopogtatva". Akinek ennél több magyarázatra van szüksége, az már orvosi segítségre szorul! Viszont: ezt a „betegséget” nem érdemes az Olvasó elé kiteregetni!

7/ W. L. azt is szóvá teszi, hogy a felperes magas állami kitüntetéseit úgy értékeltem, mint Sztalin, Brezsnyev vagy Mussolini számtalan kitüntetéseit, és nem válaszoltam arra a bírói megállapításra, hogy a Magyar Köztársaság egy alkotmányos berendezkedésû jogállam, és az általa adományozott kitüntetéseket talán mégsem kellene a diktátoroknak adott kitüntetésekkel összevetni.

Nem kizárt, hogy W. L. hallásával is gondok vannak! Azt nyilatkoztam ugyanis, hogy sem a felperes életkora, sem kitüntetéseinek sokasága nem tud meghatni, mert azokra gondolok, akik fiatalon elpusztultak miatta Kõszegnél, Budapesten vagy Nagykovácsinál, vagy azokra a tábornokokra, akiket a bitóra segített a Rákosi érában.

W. L. nagyon is tisztában van azzal, hogy Király Béla kitüntetési listája még a diktátorokén is túltesz. Király nem csupán a jogállamunk kitüntetéseinek tulajdonosa, hanem kitüntetést kapott: HORTHY-tól, MUSSOLINI-tõl, HITLER-tõl,- SZÁLASI-tól, RÁKOSI-tól, FARKAS-tól, GÖNCZ-tõl, MÁDLI-tól, MEDGYESSY-tõl, GYURCSÁNY-tól, SÓLYOM-tól, elõléptetést: FARKAS-tól, GÖNCZ-tõl, kinevezést: FARKAS-tól, NAGY IMRÉTÕL, ORBÁN-tól, MEDGYESSY-tõl, nem beszélve a külföldi útjain „bekaszált” kitüntetéseirõl, díszpolgárságairól és okleveirõl).

8/ W. L. szerint a stílus maga az ember! Meglehet! Ezen még nem gondolkoztam! Azon viszont pironkodnom kell, hogy a stílusomat egyoldalú, alaptalan, alacsony színvonalú és kisstílû irománynak tekinti. Sajnos nehéz a Király-Gyurcsány-Demszky-Kóka-(stb.)-félékrõl emelkedett stílusban írni, mert csalókról, hazugokról, árulókról, szélhámosokról vagy képmutatókról legfeljebb jó stílusú könyvet lehet összekörmölni (lásd.: Moldova Kádárról írt jó stílusú könyvét, amiben más jót nem is találni).

Megígérem, hogy a jövõben a stílusom csiszolgatására több idõt szentelek! W. L. stílusának minõsítésére viszont nem vállalkozom, de bátorkodom megjegyezni, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban...!

…..............................................................................................

Végezetül pedig azt javaslom (õszinte jóakarattal) W. L.-nek, hogy jobb lenne, ha nem velem foglalkozna, hanem a védencével és a peranyag tanulmányozásával, akkor talán számíthatna némi sikerélményre, mert ezzel a felkészültségével (pontatlanságával, feledékenységével, övön aluli ütéspróbáival) nálam semmire sem megy! És még azt is vegye figyelembe, hogy ezt a „pengeváltást” nem én kezdeményeztem.

Prof. Dr. Bokor Imre