A TRAGIKUS MÚLT ÉS HORDALÉKA

BEVEZETÉS

(ELÕKÉSZÜLET)

1950. május 23-án, az országos honvédségi pártaktíva ülésén, Farkas Mihály honvédelmi miniszter nyilvánosságra hozta Sólyom László altábornagynak (vezérkari fõnöknek ) és társainak a népi demokratikus rend ellen elkövetett mérhetetlen és sokrétû bûneit.

A pártaktíván résztvevõk egységesen elítélték az érintett tábornokokat, többen hangot adtak érzelmeiknek, így például Maléter Pál ezredes szóvá tette, hogy Sólyom altábornagy a „fegyvernemek közti ellentétet szította és a munkáskádereket morzsolta” (Sic!), hogy öntudatukat fokozza(Sic!). Maléter szerint: „a katonai és politikai tudás fokozásával az éberség kardját rá kell nyomni a sárkány nyakára és akkor elpusztul” (Sic!).

Király Béla vezérõrnagy konstatálta, hogy : „a néphadsereg erõsödött ennek a fasiszta csirkefogó bandának a leleplezésével”. Figyelmeztetett arra, hogy az éberség ne legyen kampányszerû, hanem olyan, mint ami megnyilvánult ezekkel a banditákkal szemben (Sic!). Megemlítette, hogy Sólyom még a tanfolyam vizsga szüneteit is felhasználta arra, hogy romboljon, mert nem megalapozott tudást akart, hanem felületességet és tudatlanságot.

Janza Károly vezérõrnagy azon sopánkodott, hogy ilyen „címeres gengszter mellé kapott eosztást”, mert már az elsõ pillanatban felismerte, hogy nem egy egyszerû csirkefogóval van dolga, hanem egy gazemberrel, akit mélységesen megvet.

Bata István ezredes megemlítette, hogy Sólyom altábornagy egy idõben sokszor megdicsérte, ezért gyanakodott rá, mert–, ha ez a „szemét dicséri, akkor bizonyára hibát követett el”.

És így folyt a pártaktíva, miközben senkinek sem tûnt fel (miért is tûnt volna?), hogy a „tábornok banda” tagjai ellen, egyetlenegy konkrét vádpont sem hangzott el...

A PÁRT JÓVÁHAGYÁSA

1950. május 25-én, a Politikai Bizottság ülésén, a 6. napirendi pontban foglalkoztak a hadsereg „magasrangú” (Sic!) tisztjeinek letartóztatásával. Az ülésen jelen volt: Rákosi Mátyás, Gerõ Ernõ, Farkas Mihály, Kádár János, Marosán György Donáth Ferenc, Vas Zoltán, Rónai Sándor, Vajda Imre és Friss István. Megbízták az ÁVH-t további teendõk irányításával, a minisztertanácsot pedig Sólyom László lemondásának kérdésével.

Kádár János mint belügyminiszter (alárendeltségébe tartozott az ÁVH) hallgatott arról, hogy Sólyom László altábornagy már közel egy hete az ÁVH „vendége” az Andrássy út 60 egyik pincéjében, felesége pedig Kistarcsára kapott „beutalót” magánzárkába, két kiskorú gyermeküket pedig vidékre toloncolták, mert õk is mérhetetlen nagy veszélyt jelentettek a
néphatalomra.

KIVÉGZÉSEK

1950. augusztus 19-én a halálraítélt Sólyom Lászlót, Beleznay Istvánt, Révay Kálmánt, Pórffy Györgyöt, Illy Gusztávot, Lõrincz Sándort és Merényi Gusztávot kivégezték.

A kivégzetteket a váci öreg-temetõ domboldalában, a temetõtõl mintegy 20 méterre, a libalegelõ árok szélénél, egymásra dobálva, koporsó és ruhanemû nélkül földelték el, a hozzátartozókat sem az ítéletrõl, sem annak végrehajtásáról nem értesítették.

Sólyom Lászlóné például, csak 1954 januárjában (!) kapott értesítést arról, hogy a férjét halálraítélték és az ítéletet végrehajtották, de a  féje sírhelyét sem közölték vele.   Kiss Károly, az elnöki tanács elnöke 1956 májusában  személyesen tájékoztatta Sólyomnét, hogy: "Az altábornagy bajtársék földi maradványai után már kutatnak,...keresik a helyet,...  de a helyzet rendkívül bonyolult, mert akik  végrehajtották... már szintén... nincsnek,  de mi a leghatározottabban folytatjuk a kiderítést (Sic!). 

A HULLARABLÓK

 1950-ben Király Béla vezérõrnagy vezényelte le a katonai díszszemlét, mert Sólyom László altábornagy ellent mondott Farkas Mihálynak és nem volt hajlandó jelentést beadni a díszszemle megkezdésekor a szovjet katonai fõtanácsadónak.

Ezért a vállalkozásáért Király Béla ezredest Farkas Mihály kinevezte tábornokká, majd - nemsokkal késõbb – az irodájába invitálta, mandulával kínálta meg, és arra kérte, hogy ítélje el tábornoktársait a nyilvánosság elõtt.

Király teljesítette Farkas kérését, és errõl a „mandularopogtatós” munkamegbeszélésrõl  2000-ben azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy: "nem is volt lelkiismeret furdalása  az esemény miatt..."(!)

Akkor sem lehetett lelkiismeret furdalása, amikor beült a kivégzett Sólyom László megüresedett akadémia parancsnoki székébe, és amikor befeküdt a kivégzett Beleznay István Orbánhegyi út 18. sz. alatti lakásának az ágyába.

Janza Károly vezérõrnagy Sólyom László altábornagy lakását kapta meg (a Sólyom család minden ottmaradt értékével együtt), bár az igazsághoz tartozik, hogy Bata István költözött oda elõször, de találván egy még jobbat, Janzának adta át a lakást, bár a „hagyatékból” lecsípett egyet s mást...  Janza viszont kiegészíthette azt a nem reklamált, és mert kiegészült   a Politikai Bizottságon elhangzott állítását, hogy megveti Sólyom altábornagyot, mert a lakás  birtokbavétele után, megvethette Sólyom altábornagy ágyát is!

AZ EMLÉKEZÕK

A farkasréti temetõben emlékeztek meg a kivégzett tábornokokról a HM szervezésében a meghívást elfogadott személyek. Szekeres Imre honvédelmi miniszter mondta el ünnepi beszédét, amelynek csipetnyi szépséghibája volt, hogy nem Sólyom Lászlót és társait említette meg (név szerint), hanem az ugyancsak mártíroknak számító Pálffy Györgyöt, Maléter Pált és Kiss Jánost. Ez legyen a legnagyobb tévedése.

A megemlékezés fénypontját képezte, hogy tolókocsiban megjelent a tábornokok sírjánál Király Béla vezérezredes, tábornoki egyenruhában, brezsnyevi mennyiségû kitüntetéssel dekorálva, barnás-sárga cipõben és bordó  zokniban!

Ott mutogatta magát a mártírok sírjánál a szélhámosok, a köpönyegforgatók és a hazugok királya, aki nem kis mértékben járult hozzá, hogy tábornoktársait a bitóra juttatták! Aki cserben hagyta katonáit Kõszegnél 1945-ben, Budapesten 1956-ban (mint Budapest kinevezett katonai parancsnoka) és nemzetõreit Nagykovácsinál, telekürtölve a világot, hogy õ volt a Nemzetõrség fõparancsnoka, holott kinevezést sem kapott erre a posztra.

Mindhárom háborús helyzetben olyan vétséget követett el, amelyért fõbelövést érdemelt volna! A történészek (egy részének) és a médiáknak köszönhetõ, hogy hazánkban és külföldön is sokan hisznek Király meséjének (hazugságainak), ezért van tengernyi kitüntetése, nehezen összeszámolható díszpolgári, díszdoktori, akadémiai oklevele és permanens meghívása minden nevezetes rendezvényre.

Király most (augusztus 19-én) azt is megmutatta, hogy nem csak hazug, áruló és szélhámos, hanem azt is, hogy a képmutatás, sõt a kegyeletgyalázás sem áll messze tõle.

GROTESZK  SLUSSZ POÉN

A Magyar Népköztársaság Legfelsõbb Bírósága 1956. május 14-én, perújítási eljárás során, a tábornoki perben érintetteket valamennyi vádpont alól jogerõsen felmentette. Ennek ellenére, Kádár János elvtárs nem tartotta idõszerûnek a rehabilitációs eljárás végrehajtását. A rehabilitáció végrehajtásában illetékesek Kádár állásfoglalását követve  szintén húzták-halsztották a megoldást.

A számos illetékesre jellemzõ hozzáállást jól tükrözi egyetlenegy példa, amelyet az igazság legfõbb õre,  Molnár Erik igazságügyi miniszter  produkálta Sólyom Lászlóné meghallgatásakor, aki kérte a lakása visszaadását, és a lakásában maradt ingóságok visszaszolgáltatását.

    -Elvtársnõ, sajnos, abban a lakásban is azóta  más elvtársak élnek;

    -Elvtársnõ, akik most benne laknak, azok az elvtársak  már megszokták és nem szívesen válnának meg tõle;

   -Elvtársnõ, a dédnagyanjától örökölt  bútorok, a 12 ezres könyvtáruk, a nagybátyjától örökölt érem, bélyeg és grafikai gyüjtemények már nincsnek meg;

    -Elvtársnõ, megszavaztunk önnek százezer forintot, amelybõl berendezheti a lakását. (Sic!).

Özvegy Sólyom  Lászlóné  természetesen visszautasította az igazságügyi miniszter (megalázó,  megszégyenítõ,  minden erkölcsi és  anyagi alapot nélkülözõ)  ajánlatát, és kijelentette, hogy ezt nem rehabilitációnak, hanem  -extra dominium -  birtokon kivül helyezésnek nevezi.

A rendszerváltozást követõen pedig tovább él: a kádári "nem idõszerû"  állásfoglalás! A hazug rendszer, hazug  miniszterelnöke és holdudvara (Gyurcsány, Kóka, Hiller, Kovács, Lendvai, Lamperth, Demszky, stb., stb.,)   mellett csak a  Király-féle hazugok érvényesülhetnek.  Eljutottunk oda, hogy a hazugság nem szégyen, minél nagyobbat hazudik valaki, annál nagyobb az elismertsége egy adott réteg részérõl (lásd.: Gyurcsányt vagy Királyt). 

A munkanélküliek, a létminimum alatt és környékén élõk, a bérbõl tengõdõk és a megnyirbált nyugdíjasok rovására  kapják  az uralmon lévõ fõguruk a maguk által  megállapított extra járandóságokat.  A kispénzûek tartják el azokat a rendõröket, akik képesek kilõni a szemüket, megrugdosni a földön fekvõ embereket, megtaposni a nemzeti színû zászlót.

Vagyis: mindaddig várni kell mind a  kivégzett tábornokok,  mind pedig az '56-osok, a sortüzek és a megtorlás áldozatai, valamint a  hozzátartozók  valós rehabilitációjára, ameddig ez a kádári post garnitura nem lesz kiseperve a hatalomból!

                                                nbsp;                                       (Prof. Dr. Bokor Imre)

                                    nbsp;                                               nbsp;                                           a Justitia Bizottság elnöke /FONT>