Összefoglaló szakvélemény
az 1998. évi állami költségvetés végrehajtásáról
(a T/1506. számú törvényjavaslatról)

Bevezetés, történeti elõzmények
Elõre bocsátom, hogy a megelõzõ években (1996-1998.) a Fidesz gazdasági kabinetfõnöke, Varga Mihály úr megbízásából már végeztem hasonló elemzést: összefoglaló szakvéleményt készítettem számára az 1995. évi zárszámadásról, az 1997. évi állami költségvetés tervezetérõl, továbbá az államadósság alakulásáról (ÁSZ, 1997. december), illetve az MNB havi jelentéseirõl, - mindezekrõl a megfelelõ KSH-statisztikák adatainak összevetésével.
Meg kell jegyeznem, hogy a helyzet azóta jelentõsen tovább romlott.
Az áttanulmányozandó adathalmaz (7 kötetben, mintegy 3000 oldal!) terjedelme nõttön nõ, áttekinthetõsége azonban egyre reménytelenebb. Ennek oka, hogy rengeteg a kvázi-felesleges információ, a használhatatlan, vagy semmitmondó részadat, - ám eközben a lényeges összefüggések csak külön kigyûjtésekkel, cél-orientált kimutatások készítésével, mélyreható elemzéssel hozhatók felszínre.
Lehetséges, hogy pl. az általános és részletes indokolás és mellékleteinek szerkezete megfelel az európaúniós elvárásoknak, jogharmonizációnak; - viszont az elmélyült, lényeges összefüggéseket feltárni akaró vizsgálódás céljára alkalmatlan.
A zárszámadás szerkezetét át kell alakítani; olyanná, hogy a belföldi politikai és költségvetési gazdálkodási érdekek (átláthatóság) prioritása érvényesülhessen.
Erõsõdött a gazdaság általános helyzetét rózsaszínre festõ szöveges igyekezet is.

A rendszerváltozás óta már a harmadik ciklusban vagyunk, ám az ország állami költségvetése sem szerkezetében, sem tartalmában nem változott. Megmerevedett posztszocialista struktúrát tükröz, a rendszer belsõ tehetetlensége lényegében végtelen, - szinte kizárólag az elõterjesztõ pénzügyminiszter személye más. Bármily' szomorú, már itt, a bevezetõben meg kell állapítanom: óriási csodának kellene történnie ahhoz, hogy még e ciklusban "újtipusú" költségvetés szülessék.
Csodák pedig a gazdaságban, a politikában - sajnos! - nincsenek.
Némi absztrakcióval (képzelõerõvel) az alábbi "törvényszerûség" bontakozik ki:
O. év: Nagyívû választási ígéretek hangzanak el az állami költségvetés "átstruktúrálására", szerkezetváltoztatására; értékelemzõ/érdemi, gyökeres átalakítására.
1. év: Ez még az elõzõ kormány költségvetése! - nyilatkoztatja ki az új kormány.
2. év: Nem volt még idõ az örökölt, elavult szerkezetû rendszer újragondolására.
3. év: Az ellenfél-lobbyk kiegyeznek, paktumot kötnek. Jobb a békesség!
4. év: Készülõdés a választásokra, pénzeszközök biztosítása a kampányra.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a "szocialisták" sohasem ígérték a költségvetés átalakítását, hiszen érdekeiknek éppen a viszonyok konzerválása felel meg. A Fidesz-kormány azonban már gyakorlatilag éppúgy lemondott a változtatás lehetõségérõl, mint 8 évvel ezelõtt az MDF-kormány. Emögött az a tragikus tévedés húzódik meg, miszerint a költségvetés "jóságfokát", hatékonyságát a birtokos kormány határozza meg, illetve garantálja, s nem pedig a szerkezet! Nem így van. A Fidesz-kormány egyszerûen kényelmesen beköltözött/berendezkedett a szocialista költségvetés "házába(n)", ahelyett, hogy ígéretéhez híven merõben újat épített volna. Az elavult "költségvetési ház" szobáiban, rubrikáiban pedig a Kormány idegenül mozog; labirintusában csak az MSZP-lobbyk vannak otthon.
Éppen napjainkban veszítjük el véglegesen a költségvetés újjáépítésének esélyét. A O. év = 1997. volt. Az 1. év = 1998., - jelenleg a 2. évet = 1999-et írjuk.
A Fidesz-kormány éppen "mostanában hiteti el saját magával", hogy semmilyen generális változtatásra nincs szükség. Ugyanaz a feltörhetetlen pénzügyi-lobby irányítja a banki-, jegybanki-, államadósságkezelési-, hitelezési és költségvetési folyamatokat ma is, mint 1989-ben, a rendszerváltozás elõtt.
 Németh Miklós közgazdász miniszterelnök 1990-ben kvázi rácsodálkozott, amikor tudomására hozták az ország 20 Mrd dolláros külsõ adósságát.
 Antall József történész miniszterelnök felelõssége e tekintetben óriási, noha nem feltétlenül személyes. Nem lévén közgazdász, tanácsadóra támaszkodott. Gazdasági tanácsadója Schamschula György közgazdász, késõbbi miniszter volt. Az államadósság "átvállalásának történetét" 1997-ben virágnyelven meg is írta saját, kétoldalas cikkében, - a Demokratában. Végkicsengése, utólagos magyarázata ugyanaz, mint az MDF-SZDSZ paktumé: mindkét esetben Magyarország - "külsõ és belsõ" - mûködõképességének biztosítása volt a tét!
 Horn Gyula rosztovi üzemgazdász miniszterelnöksége idején folytatódott (is-mét erõsödött) az eladósodás, majd "kompenzációként megkaptuk" a Bokros csomagját. Az államadósságot úgy csökkentették bruttó 4 Mrd dollárral, hogy eladták a komplett energiaszektort. További, 1,5 Mrd dollárnyi "csökkentést" is produkáltak, amikor a ciklus végén Surányi javaslatára "belföldivé forintosították" (2000 Mrd forint) a Nemzeti Bank adóssága egyrészét, jelentõs ka-mattal is megterhelve ezáltal az állami költségvetést. Egyfajta egyoldalú forint-"konvertibilitás" jogszabályi és technikai megteremtésével az államadósság kategóriáját képlékennyé és egzakt módon meghatározhatatlanná tették, mert az többé nem egyezik a nemzetgazdaság egészének adósságával, ami annál nagyobb. Így a pénzfolyamatok globális összegzése is lehetetlenné vált.

Az 1998. évi állami költségvetés zárszámadásának elemzése eredményeként a következõ megállapításokra jutottam:

I. Általános észrevételeim
Néhány globális, generális adattal/összefüggéssel kezdem, majd az ezekbõl levont konklúziókkal folytatom:
 A fizetési mérleg hiánya 1998-ban: 2,3 Mrd USD volt.
 A fizetési mérleg hiánya 1999. elsõ 7 hónapjában: 1,3 Mrd USD, növekvõ.
 A magyar állam belsõ adóssága 6.166 Mrd forint. Külsõ adóssága bruttó 23,2 Mrd USD, amit napjainkig a regnáló kormányok + az MNB hozott "sikeresen" össze, és ami a GDP 50 %-ának felel meg. Ha - némi fantáziával - belátjuk, hogy az állami költségvetés teljességgel kiszolgáltatott az MNB-nek és a teljes kétszin(t)û bankrendszernek, amely az államkötvényeken keresztül a túlköltekezõ államot finanszírozza; a bankrendszer pedig a nemzetközi kapcsolatokon keresztül ugyanilyen kiszolgáltatott az õt finanszírozó külföldi hitelezõknek, - akkor már könnyen átláthatjuk a következõ összefüggéseket: (1) A külföldi tõke azért fektet be Magyarországon, mert hazai reálbérünk alig 1/5-e a nyugateurópainak, - így a bérköltség különbsége neki extraprofit. (2) A magyar gazdasági növekedés (3-4 %/év) 80 %-át a multinacionális nagytõke hazai vállalkozásai produkálják. (3) Fizetési mérlegünk folyamatosan deficites, a cserearányok meg nem szûnõ romlása következtében. Termelésünk importja mindig drágább az exportnál, amit a forint meg nem szûnõ leértékelése is biztosít, valamint kifejez. (4) Államadósságunkat így igazából teljes egészében dollárban célszerû kifejeznünk, ami összességében 48,7 Mrd USD. A trükk az, hogy az egész forintban ( = 11.785 Mrd forint, nagyjából az éves GDP!) inflálódik, miáltal az egész adósság automatikusan, állandóan nõ, munkánk pedig leértékelõdik. Hozzáteszem még, hogy amióta nemzetgazdaságunk más szereplõi is gyakorlatilag korlátlanul, ellenõrizhetetlenül, és legfõképpen kimutathatatlanul/összesíthetetlenül juthatnak külföldi hitelek-hez, azóta az eladósodásunk valós mértéke ismeretlen; a következményei viszont (be)láthatók, illetve (be)láthatatlanok.
 A rendszerváltozás - "szocializmus"-ból kapitalizmus - lényegét kifejezõ tranzakciósorozat, az ún. "privatizáció" eredményeként a korábban társadalmi (és nem állami!) tulajdonban lévõ nemzeti mûködõtõke-érték (cca. 6000 Mrd forint) 80 %-a multinacionális tulajdonba került; azzal a felkiáltással, hogy a vagyonértékesítés bevételébõl törlesztjük majd a külföldi hiteleket. Csakhogy: a fent említett, összesen (külsõ + belsõ) 48,7 Mrd USD államadósság 1990-es árfolyamon számítva már 100 milliárd dollár nagyságrendû lenne, a forint árfolyamromlása következtében. Mindennek az árát háromszorosan fizettük/fizetjük meg.

Mielõtt belekezdenék az 1998. évi költségvetési zárszámadás mélyebb taglalásába; szükségesnek tartottam rögzíteni a kiinduló kondíciókat, amelyek a mai pénzügyi helyzet történetileg kialakult fundamentumát jelentik. Jelenünk az el-múlt 10 év eseményei alapján abszolút meghatározott. Az állami költségvetés konzervált posztkommunista rendszerének mûködési elve - beépített akceleratív hatásmechanizmusok révén - a folyamatosan gyorsuló eladósodás: a holnap, a jövõ gátlástalan felélése - a kamatgazdaság.

Az 1998. évi állami költségvetés, a büdzsé cash-flowjának tényleges teljesítése elképesztõen torz arányokat mutat:

 Bevétel = 2.636,4 milliárd forint.
 Kiadás = 3.176,6 milliárd forint.
 Deficit = 540,2 milliárd forint.

Ezek az összegek nem tartalmazzák az adósságtörlesztési kiadásokat, illetve a hitelfelvételeket. A törlesztések összege explicit módon kiderül: 493 milliárd forint. A hitelfelvételek összege csak tételes értelmezés, kigyûjtés és összesítés alapján állapítható meg; megítélésem szerint: 585 milliárd forint. Következik ebbõl, hogy egyrészt hitelfelvételbõl (államkötvényértékesítés, kincstárjegykibocsátás) fedezték a hiányt, másrészt további, pótlólagos "hiteleket" is felvettek. Íme, - a növekvõ hiány öngerjesztõ mechanizmusa!
Elemzést végeztem arra nézve, hogy az állami költségvetés a pénzügyi forrásait milyen bevételekbõl, mely szférákból nyerte; és kiadásait mire, milyen szférákra költötte. Furcsa következtetések adódnak ebbõl. Az állami funkciók értékelése révén megállapítható, hogy az állam: túlköltekezõ, drága és nem hatékony.
A bevételek belsõ összetétele a származás forrása szerint az alábbi:
 Általános forgalmi adó (ÁFA) = 30 %
 Személyi jövedelemadó (SZJA) = 18 %
 Fogyasztási adó = 12 %
 Illeték-befizetések = 2 %,

vagyis a fogyasztást terhelõ adókból származik összességében a költségvetés bevételeinek mintegy 62 %-a. Ez a fogyasztás legnagyobb részben a lakosság személyes fogyasztása. (Az adókhoz hozzászámíthatnánk még a társadalombiztosítási járulékot is, ami ma már lényegében a legjelentõsebb "fogyasztási" adó.)

 Társasági adó = 8 %
 Vám-és import befizetések = 6 %,

vagyis a termelést, a gazdálkodó szervezeteket terhelõ adókból a költségve-tési bevételek alig 14 %-a származik.
A fennmaradó 24 % az állami (költségvetési) szervek befizetéseibõl ered, amely bevételek jelentõs hányada szintén lakossági befizetésekbõl táplálkozik.
A kiadások belsõ összetétele a ráfordítások helye/célja szerint az alábbi:
 Közvetlenül állami funkciókra = 44 %
 Bankoknak (kamatokra) = 24 %
 Önkormányzatoknak = 14 %
 Külföldnek = 4 %,
vagyis az állam önfenntartási, mûködési céljaira fordítódik a költségvetés kiadásainak 86 %-a!

 Gazdálkodó szervezeteknek = 9 %
 Lakossági célokra = 5 %,

vagyis a termelõ szféra és a személyes fogyasztás együttes támogatására a költségvetési jövedelemkoncentráció/újraelosztás mindössze 14 %-a jut!
Az adósságtörlesztésre fordított (külön) összeg - 493 Mrd forint - egyébként 27 %-kal haladta meg a törvényi módosított elõirányzatot.
A hitelfelvételek sorában (155. oldal) semmilyen számot nem találunk, pedig a törvényjavaslat 4. és 5. §-ában (3-4. oldal) foglaltak szerint a hiány - 540 Mrd forint - finanszírozása érdekében államkötvény-értékesítés (398 Mrd forint), kincstárjegy-kibocsátás (131 Mrd forint); sõt, külföldi devizahitel-felvétel (56 Mrd forint) is történt.
Külön említést érdemel, hogy az 1998. évi állami költségvetés összességében 787 Mrd forintot költött bankkamat-kifizetésekre, ami a büdzsé 25 %-a, és kb. másfélszer-annyi, mint a hiány (540 Mrd forint)! Az állam a korábban felvett hitelek adósságszolgálatára, kamatköltségének fedezésére (értsd: a hiányra!) vesz fel egyre újabb hiteleket, amelyek a folyó kamatkiadásokat még tovább növelik, miáltal a hiány öngerjesztõ módon felhalmozódik. Íme: újabb szép példa az eladósodás akceleratív mechanizmusára!
A költségvetés rendkívüli kiadásai:
 A Postabank és Takarékpénztár Rt. tõkeemelés-fedezete = 132 Mrd forint.
 Az ÁPV Rt. privatizációs tartalékának feltöltése = 50 Mrd forint.
 A Magyar Fejlesztési Bank tõkeemelésének fedezete = 38 Mrd forint.
-------------------------------------------------------------------------------------------
Az ÁPV Rt. a privatizációs bevételeibõl (112 Mrd forint) mindössze 12 Mrd fo-rintot fizetett az állami költségvetésbe, miközben mûködési költségei összesen 76 Mrd forintot tettek ki (147. oldal). A privatizációs és vagyonkezelési ráfordítás 43,6 Mrd forintot, a K&H részvények vételára 15,3 Mrd forintot, a Postabank tõkeemelése 20 Mrd forintot, a reorganizációk költsége 13,5 Mrd forintot tett ki. Csupa-csupa technikai ráfordítás! Tartalékalapját 89 Mrd forinttal feltöltötték, amelybõl 79 Mrd forintot már fel is használt. Az ÁPV Rt. kezelésében lévõ portfolió pedig mindeközben folyamatosan elértéktelenedik.
Fel kellene számolni az ÁPV Rt.-t, hiszen "történelmi küldetését" teljesítette.

"A Magyar Nemzeti Bank gazdálkodása és költségvetési kapcsolata" fejezet (192. oldal) kapcsán említem meg, hogy az MNB szerteágazó tevékenységének elszámolásai már csak azért sem illeszthetõk az állami költségvetés rendszerébe, mert a jegybank "kvázi-részvénytársaságként" (saját tõkéje 60 Mrd forint), zárt egységként csak gazdálkodása eredményével (osztalék-megosztás) kapcsolódik a költségvetéshez, - a hatályos Jegybank-, és Számviteli Törvény szerint. Emiatt egyes pénzügyi elszámolások kölcsönös megfeleltethetõsége csak plusz/mínusz 1 év eltolódással lehetséges (193. oldal). Ez mesterséges számviteli korlát!
Az MNB-nek az állammal kapcsolatos elszámolásait közvetlenül az állami költségvetés kompatibilis (szerves) részévé kellene tenni, - mint ahogy egy normális gazdálkodó szervezet sem helyezi a (hitel/adósság)könyvelését a cégen kívülre.

A törvényjavaslat általános (I.) kötete izgalmas lehetõséget nyújt a magyar állam vagyonának egyfajta mérlegszerû összesítésére, az alábbiak szerint:
 A Magyar Nemzeti Bank vagyona (192. oldal) = 60 Mrd Ft
 Az ÁPV Rt. hozzárendelt vagyona (590. oldal) = 724 Mrd Ft
 A helyi önkormányzatok vagyona (244. oldal) - (2.025-44)= 1.981 Mrd Ft
 A központi költségvetési szervek vagyona (584. oldal) = 1.735 Mrd Ft
 Az elkülönített állami pénzalapok vagyona (585. oldal) = - 25 Mrd Ft
 A társadalombiztosítás vagyona (587. oldal) = 165 Mrd Ft
 A Kincstári Vagyoni Igazgatóság vagyona (589. oldal) = 395 Mrd Ft
----------------------------------------------------------------------------------------------
Magyar állami vagyon mindösszesen = 5.035 Mrd Ft
----------------------------------------------------------------------------------------------
Államadósság (belsõ + külsõ) összesen = 11.785 Mrd Ft.
----------------------------------------------------------------------------------------------

Az ún. elkülönített alapok 1998. évi összesített kiadásai:
 Útalap = 96 Mrd Ft
 Vízügyi alap = 5 Mrd Ft
 Munkaerõpiaci alap = 143 Mrd Ft
 Nemzeti kultúrális alap = 3 Mrd Ft
 Környezetvédelmi alap = 22 Mrd Ft
 Központi nukleáris pénzügyi alap = 4 Mrd Ft
 Társadalombiztosítási alapok = 1.433 Mrd Ft
----------------------------------------------------------------------------------------------
Elkülönített állami alapok kiadásai mindösszesen = 1.706 Mrd Ft,
----------------------------------------------------------------------------------------------
ami (átfedésekkel) nagyjából még egy fél állami költségvetésnek felel meg.
De vajon jók-e, megfelelõek-e, - optimálisak-e a tényleges összegek arányai?! Mert a nemzeti stratégia, a kormányzati koncepció (netán akarat!), az Ország-gyûlés parlamenti költségvetési vitája - különösen ilyen szûkös idõkben! - pont arról kellene, hogy szóljon: "Ennyi pénzünk van; mire, mennyit költsünk?" Ehelyett nagy fontoskodással kötött rubrikák fiskális kitöltögetése folyik; minden ötlet, koncepció és kreativitás nélkül, ám annál nagyobb háttér-mohósággal.
A kultúra hazánkban fiskáliséknál egyenértékû a vízüggyel, illetve a nukleáris alap-szükséglettel, - ki tudja, milyen tudományos megfontolások alapján?
Miért éppen ilyen alapok vannak, miért éppen ilyen összegekkel?
Úgy gondolom, hogy a kialakult arányokban semmilyen tudatos döntés nem ját-szik szerepet! A költségvetést évrõl-évre önnön tehetetlensége, a kötött rubrikák összegeiben kifejezõdõ folyamatos lobby-érdekek lökik, viszik: "elõre".
Mintegy összegezve az eddig elmondottakat:
 A költségvetés restriktív/öncélú, jövedelemújraelosztó funkciója nem a termelést és nem a fogyasztást támogatja: szinte csak az államot finanszírozza.
 A költségvetés öngerjesztõen eladósodó; negyedrésze effektív kamatköltség.
 A költségvetés túlköltekezõ; a hiány növekvõ adósságban halmozódik.
 A költségvetést államkölcsönökkel bankok finanszírozzák, mert ez a "legbiztosabb" befektetés. A bankok sem a termelést, sem a fogyasztást, sem a vállalkozást nem hitelezik; a klasszikus bankfunkciók elsorvadnak.
 A költségvetés a tönkremenõ bankokat ciklikusan konszolidálja.
 A költségvetés adóbevételei önkényesek; az adórendszer figyelmen kívül hagyja a polgári lakosság adóteherbíró képességét, hatáselemzések nincsenek.
 A költségvetés posztszocialista szerkezetû; a pénzügymninisztériumi lobby merev rubrikarendszerben gondolkodik, - összegeit bázis + infláció alapon képzi, miáltal konzerválja az egyszer "kialkudott" (egyezményes) elosztást.
 A költségvetés értékelemzõ felülvizsgálata (funkció/költség) elmarad(t).
 A költségvetés inflációgerjesztõ és konjunktúra-visszafogó is egyszerre.
 Az olcsó, hatékony állam megteremtése továbbra is távoli, csalóka álom.
 A költségvetés túlzottan jövedelemkoncentráló; hiánya mégis növekvõ.
 A költségvetés tele van felesleges, oda nem illõ, önkényes tételekkel is.