Czike László

A magyar nép körkörös megvezetése

Vak vezet világtalant, mert a mi vezetõinknek fehér bot a stafétabotjuk.

A dolgozatom megírására egy barátomtól kaptam a megbízást, akinek lapja ugyan szintén nincs, esze viszont annál több, minthogy saját maga írjon ilyesmiket!

Más botjával (vak bottyánjával) - az enyémmel - verné a csalánt...

Kivel is kezdjem?! Ariadné fonala melyik boldogabbik végén? Raszkolnyikovval, Raszmusszennel, Szatmárival? Na, melyik is a kakukktojás? A Raszmusszen. Ez csak szabad asszociációként jutott az eszembe, ámde mégsem egészen a fantázia terméke. Az írás legelején ugyanis még el-elkalandozom. Invokáció lenne?!

Valamikor az 1990-es évek közepe tájékán Klagenfurt mellett, a Maria-Wörth-i tavaknál bécsi szeletet ebédeltünk egy tó melletti étteremben. Majdhogynem a torkomon akadt a finom falat, amikor egy zajos társaság (dánok?) hadonászni és üvöltözni kezdett mellettünk, midõn profilból és szembõl is szemügyre vehettek.

Annyit megértettem, tán azt hiszik rólam, valami Rasmussennel vagyok azonos. Miután ‘felismerni véltek’, azonnal hangos nemtetszésben törtek ki, amit tovább fokozott látható (gesztikuláló) ellenkezésem, tagadva Rasmussen mivoltomat.

Amire lenyugodtak, a pincér szemfülesen elvitte a maradék fél víner-sniclimet...

Feltûnés nélkül mi is távoztunk. Mára már tudom: Anders Fagh Rasmussen dán miniszterelnök - Lovas István múlt heti cikkében a rejtélyes Bilderberg-találkozó egyik állandó tagja. Súlyos veszély (lehet), ha valaki ilyesvalakinek az alteregója.

Az igazi álnevûek azonban ma is itt vannak közöttünk.

Tételezzük fel, hogy a globalizáció nem sorsszerû természeti csapás, nem spontán társadalmi kataklizma, de még csak nem is a technológiai fejlõdés által gerjesztett jótékony átalakulás vagy éppen a haladás tetõfoka. A globalizáció kétségtelenül a tõke, a pénz és a világhatalom legvégsõ koncentrációja (vö.: V. I. Lenin: „Az imperializmus a kapitalizmus legfelsõbb foka.” - Nem: a globalizáció!), amit persze a gazdasági növekedés, a profit - országhatárokon keresztbe-kasul átívelõ - féktelen hajszolása okoz. Ugye azért mégsem szükségszerû, hogy a bûnök és a bûnösök integrációját haladásnak tekintsük!? Mert a profit és egymás hajszolása közben a szervezett emberiségbõl minden kivész, ami emberi.

A hatalom - mint tudjuk - a más emberek feletti korlátlan rendelkezés ‘joga’. Ami eleve gyanús, hiszen ez eredetileg Isten gondviselõ privilégiuma. És hol vannak ezek a fehér bottal tévelygõk Isten bölcsességétõl! A hatalom koncentrációja azt is jelenti, hogy a korlátlan rendelkezés joga egyre több emberre, nemzetre, egyre nagyobb földterületre, egyre értékesebb összvagyonra terjed ki. Ellenõrizhetõsége folyamatosan csökken - ugyanakkor kihirdetik, hogy ez a társadalmi rendszer a liberális demokrácia csúcsa. Tegyük fel, hogy a hatalom végsõ koncentrációja a Világállam. Tegyük fel, hogy ez a világállam nem összeesküvés, nem jó és nem rossz: egyszerûen csak létezik, mint a tölgyerdõ, vagy a tojásos nokedli. Tegyük fel, hogy ez a létezõ világállam egyidejûleg többféle nyilvános és titkos, legális és illegális, legitim és illegitim, természetes és jogi képzõdmények, állami és magán szervezetek, horizontális és vertikális kapcsolati rendszerek erõs szupranacionális integrációja - összegzõdése, egységesülése és szintézise! Nemzetek feletti civil és gazdálkodó egységek összefonódása és eggyé olvadása a mélyben, míg nemzet- államok összekapcsolódása a felszínen. A gazdaság, a gazdálkodás, a tõke és a munkaerõ hatékonysága eggyé összegzõdik (uniformizálódik és egybeforr); - a nemzetállamok jogrendszere egységesül, s a határaik elmosódnak. A folyamatok szintézisét egy szellemi háttérerõ irányítja: tervezi, szervezi és végrehajt(at)ja.

Tegyük fel, hogy a globális világállam - ha már egyszer létrejött! - lényege szerint viselkedik, vagyis hatalmát a teljes glóbuszra igyekszik kiterjeszteni. Tegyük fel végezetül, hogy a globalizáció a világ végsõ újrafelosztása, ami alól a földgolyó egyetlen négyzetmétere sem vonhatja ki magát, feküdjék akár bármelyik nemzet-állam legszabadabb zugában vagy vámszabad-területén.

A globalizáció tehát koncentráció, integráció és - centralizált gyarmatosítás.

Ámde a hatalom koncentrációját és centralizációját, az új minõség, a Világállam az egyeduralmát nem fegyveres erõszak útján, sõt, a nemzetállamok leigázásával (megsemmisítésével) éri el, hanem épp a liberalizáció és a közéleti demokrácia látszólag minden határon túli kiterjesztésével! Mindezt az a zseniális (és ördögi!) társadalompszichológiai felismerés táplálja, miszerint a személyi szabadságjogok és a magántõke-vagyonok teljes liberalizálása, libertinus szabadjára engedése, érvényesítésük fetisizálása; s a dzsungel-törvények, az állatias ösztönök de facto egyeduralkodása majd de jure is átrendezi a világ erõviszonyait: megszûnnek a jogi korlátozások, eltûnnek a nemzetállamok s létrejön a rejtõzködõ, személytelen szupranacionális magántõke globális világuralma. Az evolúció vége: a világállam. Törvényszerû, hogy ebben a liberális-demokratikus, világméretû õspocsolyában csak a ragadozó halak járhatnak jól; mindent gondolkodás nélkül felfalnak, ami a közelükben gyanútlanul úszkál; s mire a víz kitisztulhat, néhányan óriásira nõttek, akkorára, hogy természetszerûleg az övék minden hatalom a kicsik és a békések felett. Ekkor összefognak, és erõvel jogilag is létrehozzák a Világállamot.

A globalizáció tehát a végsõ gyarmatosítás és újrafelosztás is egyben.

Magyarországot már többször felosztották, most végleg gyarmatosítják. A Világ-állam konzerválja a kialakult gazdasági fejlettségi kaszt-viszonyokat - a gazdagok gazdagok, a szegények örökre szegények maradnak. De a globalizáció emellett a forradalmak, a szabadságharcok végsõ alkonya is, hiszen az orwelli világhatalom azonos típusú vízágyúi vigyáznak a világbékére a glóbusz felszínének minden négyzetméterén. Olyan kontraszelekciós biztosítékokat építenek be a rendszerbe, amelyek eleve lehetetlenné teszik, hogy egy nemzetállam és egy nemzet ne csak jogilag legitim, hanem a nemzetet valóban összefogni képes, tehetséges, bátor és bölcs vezetõket válasszon magának. Ilyen garancia volt: a forradalom helyett a rendszerváltás, amely után már nem léphetsz még egyszer ugyanabba a folyóba...

Totális csalódás! Félévszázadnyi szabadság-szomjúhozás után lábvíz-ízû politikai limonádé. Mindenki azt hihette, hogy valami újszerû, grandiózus dolog, általános felvirágzás következik - ehelyett kiderült, hogy a rendszerváltás csak az ÁFA és az SZJA globális legitimációja, amelybõl (egy tõrõl!) csupán a bankok körkörös konszolidációja; a showmanek és paparazzók filozófusokká, s a brókerek legitim államférfivá avatása fakadt. Az ország olyan primitív részvénytársasággá fajult el, amelyben az állami központ (a pók) vadászterülete a pénz polimerizált térhálója, egy újjászületett, globálisan kézivezérelt conexus.

A rendszerváltó-változtató vezetõink bizony kevéssé karizmatikusak! Gondoljuk csak meg: mit is tennénk, már csak merõ elõvigyázatosságból is, amennyiben - mint világállami ügynökök - éppen a felszabadult nemzetet igyekszünk integrálni!

Hát persze: megpróbálnánk semlegesíteni, elsõsorban azokat az erõket, amelyek keresztbe húzhatják a gyarmatosítók törekvéseit!

A./ Feloszlatnánk, bekebeleznénk a Kereszténydemokrata Pártot (a hitet).

B./ Megosztanánk, szétvernénk a Kisgazda Pártot (a földet).

C./ Felszámolnánk és újraszerveznénk a nemzeti értelmiség pártját.

A kereszténydemokrácia - különösen Magyarországon és Lengyelországban - potenciális kockázati tényezõ, hiszen a népesség 60-70 %-át érinti. Sosem lehet tudni, hogy az emberek többsége egy adott történelmi korszakban épp mennyire fogékony Jézus Krisztus tanításai, azok igazsága iránt. Ha tilos hazudni, csalni, lopni, elárulni és ölni, akkor meghiúsulhat a polgárosodás, a privatizáció, a nép kisemmizése és megfélemlítése. A hit alapjainak szétverése elsõrendû tennivaló.

A kisgazdák képviseletének megszüntetése alapvetõ fontosságú tétel. Nemcsak arról van szó, hogy ‘a föld azé, aki megmûveli’, hanem fõként arról, hogy az áldott anyaföld a haza, ahol a sírjaink domborulnak. A kisgazdák akcióképes erejének likvidálásával már megteremtõdik a termõföld, a haza (el)árulásának jogi lehetõsége, érvényes ellenszavazatok nélkül. A termõföldjét és a hazáját veszített nemzet a saját sírhelyeit is csak lízingelheti.

A nemzeti értelmiség együttgondolkodásának, összefogásának megakadályozása tán a legfontosabb teendõ. Az értelmiségé, amely nem rendelkezik sem polgári egzisztenciával, vagyonnal, sem pedig földtulajdonnal. Az okos, tanult, mûvelt értelmiségi réteg a gyarmatosítás legveszedelmesebb ellenfele, hiszen ha nincsen már vesztenivalója - bármikor felkelést, forradalmat szíthat, s vezethet a rendszer ellen. Kiváltképpen akkor, ha az intelligenciája istenhittel, szilárd erkölcsiséggel, keresztény nemzeti érzülettel párosul. A gondolkodó értelmiséget körkörösen kell megvezetni.

Nem volt elégséges a potenciális árulók beépítése a legfõbb nemzeti pártokba (lásd: rendszerváltás) már megalakulásukkor. Ez szükséges lépés (volt) ugyan, de az események fejlõdése a továbbiakban sem bízható a legkisebb mértékben sem a véletlenre! Az áruló ügynökök éppúgy dolgozhatnak ‘visszafelé’ is, és akkor az elképzelések rendre csõdöt mondanak. Szükséges, hogy a veszélyesebb nemzeti pártok elsõszámú vezetõje zsarolható személyiség legyen - aki eleve lejáratja, holtvágányra viszi a választóit. Mire felocsúdnak, már odavan a történelmi esély, és egyre sûrûbb fonattá fonhatják körülöttünk a globális-liberális tyúkketrec anti-szociális hálóját.

Az elsõszámú kereszténydemokraták, akik szocikkal próbáltak meg szövetkezni.

Az a ‘szatmári’, aki országos közröhejbe fullasztotta a kisgazdák képviseletét.

A Raszkolnyikov, aki miatt antiszemitává bélyegezték a nemzeti értelmiség java-részét.

Mire a magyar nemzet megtisztulhatna, örökre lezárul(t) minden lehetõség.

Vác, 2004. január 22.

Czike László