Czike László

NÉPESEDÉS és CSALÁD

TÁRSADALMI HELYZETKÉP

A KSH értékelõ megállapításait tartalmazó elemzést egy levelezõ-listán ismertem meg. Az elemzés a 2003. évi adatokból készült.

A fontosabb tényeket most megjegyzéseimmel illusztrálom.

Népességnagyság, népességreprodukció

„Magyarországon a halálozások száma már a ’80-as évek elejétõl meghaladta a születésekét, a népesség lélekszáma több mint két évtizede szakadatlanul csökken. A folyamat a ’90-es években fel-gyorsult, fõleg a születésszám visszaesése folytán. A csökkenés a lakosság fokozatos elöregedésével párosul.”

Milyen érdekes egybeesés! Magyarország eladósítása szintén ’82-tõl kezdõdött, amikortól a KGB-vel is dacoló D 209-es vezetésével beléptettek minket a Nemzetközi Valutaalapba. Hogy feleslegesen még több külföldi hitelt vehessünk fel, kizárólag a ’70-es években, megalomániás állami beruházások céljaira igényelt nyugati állam-kölcsönök kamatainak máig sem megszûnõ „törlesztésére”. Azóta egyre csökken a születések száma, évente cca. 35 ezer fõvel, egy Salgótarján nagyságú kisváros lélekszámával élünk kevesebben Magyarországon, mivel az emberek a bõrükön érzik: semmi, senki nem garantálja, hogy születendõ gyermekeiket képesek felnevelni is, és hogy majd õk is képesek lesznek anyagilag boldogulni, s fel-nevelni saját gyermekeiket. Az embert a hatodik érzéke megóvja a „túlszaporodástól”: nem nemz gyermeket, hogyha bizonytalan a jövõ. Hogy mi az, ami Magyarország eladósítását és népessége ily tragikus csökkenését – mint összekötõ kapocs – közös idõkeretbe foglalja? A Római Klub ’70-es évek végi „szakértõ ajánlása”, mely szerint eme 93.000 négyzetkilométeren közgazdasági értelemben nem kívánatos, s nem biztosítható 6-8 millió fõnél többet számláló emberi populáció fenntartása.

Magyar ember családtervez, a Római Klub – ajánlása – végez…

„A termékenység adott szintje már hosszú idõ óta nem biztosítja a népesség egyszerû utánpótlását sem. A születésszám e jelentõs csökkenésével egyidejûleg emelkedik az az életkor, amelyben az anyák elsõ vagy második gyermeküket vállalják, emellett magas a gyermektelenek aránya is, különösen a fiatalok körében. Gyengül a kétgyermekes családmodell eddigi (korábbi) hegemóniája.”

Ezt úgy kell érteni, hogy az ideális szülõképes korban lévõ lányok, hölgyek és asszonyok – nem szülnek. Elhalasztják az elsõ szülést a 26-28 éves korig elmulasztott férjhezmenés, az egyetem, a PHD és/vagy a doktori cím utánra, vagy egyenesen vénlányként szülik meg elsõ-egyetlen gyermeküket 32-36 éves korban, mikor az élet újrakezdése már késõ, s reményük sincsen szeplõtelenül önzetlen párkapcsolat létesítésére, arra szintén alkalmas férfival. Az efféle „középkorú asszony” szinte észrevétlenül lép át az anyaság kései örömeibõl a klimax gyorsulóan egyre örömtelenebb korszakába és mintegy egyszerre lesz anyja és nagyanyja a saját gyermekének. A gyermeke, a koraifjú unoka sem reménykedhet holmi gondtalan és egészséges életben. Génjei már „elöregedettek”; - s jó, ha már a fél-tucat abortuszon is túlesett – lelkében is gyermekgyilkos – édesanyja képes még viszonylag életképes állapotban megszülni, mert az agyonlyuggatott méhû „kismamák” 20-30 %-a meddõ, és soha nem hoz erre az árnyékvilágra semmilyen gyermeket. 30-35 éves kor feletti terhes nõknél már ugrásszerûen megnõ a spontán vetélések, a koraszülések, az abnormálisan kis súllyal, valamilyen morbiditással születõ csecsemõk aránya; de szintén többszörös a valószínûsége a legkülönfélébb szülési szövõdményeknek s a más, újszülött-kori degenerációknak, öröklõdõ (genetikus) bajoknak és betegségeknek. Hol van ma már Orbán Viktor fantasztikus víziója, idealista meséje a két gyermekrõl, a három szobáról és négy kerékrõl! Jó, ha egy gyermek lakik együtt, a biológiai szüleivel, a télen is fûtetlen sufniban, és nem „háromkerekûvel” kerekezik…

„Kelet-Európában a népesség növekedése még az 1990-es elején is kiemelkedõ volt, de mindössze egy évtized kellett a fordulathoz, hogy épp ugyanezek az országok a népességfogyásban kerüljenek a vezetõ helyre. Magyarország helyzete annyiban sajátos, hogy a népesség természetes fogyása korábban kezdõdött el és hosszabb ideje tart, mint más államokban, sõt, a csökkenés üteme is meg-haladja a közép-és délkelet-európai régió (immár régió lettünk!) átlagát.”

Hát persze, hogy mi vagyunk-lettünk, ebben is a leghátrányosabb helyzetûek! Magyarország ugyanis az egyetlen „a keleti régióban”, amelyet ilyen horribilis mértékben eladósítottak, a még az utolsó elõtti pillanatban is kiköltekezõ elvtársak. Ráadásul ezt mi is csak azért „tehettük” meg, mert beléptettek minket az IMF-be, hogy a Világbank örökös vazallusaivá válhassunk. Íme hát: tökéletes az összefüggés - szoros a korreláció, mondanák akadémikus szürke-agyvelõink, ha a pozitív érdeklõdésük erre is kiterjedne! – a titkos beléptetésünk, a kamatrabszolgaság miatti elszegényedésünk (az eladósodásunk), a morális depressziónk és a népességfogyásunk között. Amit ugyebár „felsõbb körök” nem is titkos határozataikkal írtak elõ, - tán az egész keleti „régió”, de leginkább Magyarország számára.

Családformálódás, családmegszûnés

„Erõsen hanyatlik a házasságkötések száma is, - mind gyorsabban terjednek az ettõl különbözõ párkapcsolati formák… (Nem kellene annyira szemérmesnek lennünk, nyugodtan nevükön nevezhetjük mindazokat a konzervatív szemszögbõl és a hagyományos család-modell szempontjából egyaránt „deviáns párkapcsolati formákat”, melyek mindegyike elég közvetlenül a népességszám csökkenését idézi elõ. Ezek a teljesség igénye nélkül, a következõk: (1) Élet-társi viszony: egy válás után a fiatalok már nem vállalják igazán sem egymást, sem a házasság jogi és érzelmi kötelékét, sem az újabb, vagy az elsõ gyermekáldást. Ezért élettársi kapcsolatra lépnek, ami egy laza, nyitott viszony: bármelyik fél egyszer csak nem megy többé „haza”, és tulajdonképpen akkor sem történt semmi extra… (2) Azonos nemûek kapcsolata: a média, amely az ateista állam hûséges kiszolgálója, hatalmas hírverést csap „a melegség körül”, de talán még inkább a leszboszi szerelem nép-szerûsítésének, mindenekelõtt a (kereskedelmi) televíziókban. Ez speciálisan gonosz küldetés: minél többen kapnak kedvet a minta alapján, hogy férfi létükre férfival csókolózzanak fõ-mûsoridõben; vagy hogy egymás tányérjából cseresznyézzenek, puszilkodjanak, egy semmitmondó reklám kedvéért, egyébként szemrevaló fiatal nõ létükre, mintegy exhibicionista szexuális elõ-játékként, - annál kevesebb gyerek születik majd egy távolabbi idõpontban, és ez a végsõ cél. (3) Liberális promiszkuitás: a szabad testi szerelem, a nyitott kapcsolatok, vagy egyenesen a nyitott házasság – mind „legjobb” táptalajai a mélyebb érzelmek, az összetartozás érzése és felelõssége nélküli párkapcsolatoknak, melyek észrevétlenül át-veszik a házasság, mint a kis ember bölcsõjének a helyét, hogy a morálisan is mozgásterét veszített ember ne vállaljon utódot. Ez a szexuális pótlék koravénné, érzelmileg kiégetté – és igen gyakran pszichikusan vagy pszichoszomatikusan is beteggé - teszi azokat, akik nélkül nem lehetséges a fajfenntartás, de nemzeti megújulás sem. Hogy az embert végsõ soron „problémamentes” biológiai és pszichikai robotokkal helyettesítsék az egész glóbuszon…

„Az elõször házasságra lépõk között – amint ez átlagos életkoruk emelkedésébõl kitûnik – egyre kevesebb a fiatal. A jelenség hát-terében az iskolai tanulmányok meghosszabbodása, a gazdasági-társadalmi környezet gyökeres megváltozása (általánossá vált a profit-és pénz-, tehát a karrier-és érdek-orientáció! – Cz. L.), az életvezetési értékek, attitûdök átalakulása húzódik meg.

Az elmúlt 30 évben alapvetõen megváltozott a nem házas együtt-élés súlya, szerepe a párkapcsolatokban. A 20–24 éves, partner-kapcsolatban élõ nõk 46 %-a választja ma az élettársi viszonyt, szemben az 1970-es évek elején kimutatott 2%-kal, de szembe-tûnõ expanzióról beszélhetünk a 25–34 éveseket illetõen is.

A párválasztás életkori kitolódásából nem feltétlenül következik a stabilabb családi élet. (Ez magától értetõdõen így van! Amint egy férfi vagy nõ biológiailag s szellemileg - pszichikusan és morálisan is - megérik a páros kapcsolatra, a házasságra, többé semmi nem indokolja, hogy lemondjon errõl, és vele az utódnemzésrõl. Ettõl kezdve igaz ugyan, hogy egyre több „tapasztalattal felvértezve” válogathat, választhat magának „végleges” párt, azonban ennek a tapasztalatszerzésnek súlyos ára van: a testi, szellemi, erkölcsi és érzelmi amortizálódás, értékvesztés, sõt, értéktelenedés. – Cz. L.)

Minden 100 megkötött házasságból 42 bomlana fel, ha a jelenlegi válási gyakorlat tartósnak bizonyulna. (Márpedig: ez a gyakorlat most már tartós! – Cz. L.) Tíz évvel ezelõtt még 30 % körüli volt ez az arány, az emelkedés tehát jelentõs. Az utóbbi idõszakban (gondolom: ez a trend a hamis rendszerváltás óta eltelt 15 évben alakult és kristályosodott ki! – Cz. L.) a hosszabb ideje fennálló házasságok váltak sérülékenyebbé: a húsz évnél régebbiek között emelkedett leginkább a válás gyakorisága.

Ugyanakkor a házasság intézménye még mindig szorosabban köti egybe a család tagjait, mint a nem házas együttélés. Az élettársi kapcsolatok eleve sérülékenyebbek, kevésbé stabilak.”

Népesség-struktúra, háztartás-struktúra

„Az elmúlt két évtizedben számottevõen átalakult a népesség kor és családi állapot szerinti összetétele. A lélekszám-csökkenésnek szinte kizárólagos oka a gyermek-és fiatalkorú nemzedékek meg-fogyatkozása (1945 óta Magyarországon 7 millió mûvi abortuszt végeztek, vagyis ma 17 millióan is élhetnénk az országhatárokon belül! – Cz. L.), - ugyanakkor emelkedett az idõskorúak száma és népességen belüli aránya. A házasságkötési kedv hanyatlott, az elváltak ritkábban házasodnak újra, ebbõl következõen a fiatalok körében erõsen megemelkedett a nõtlenek, a hajadonok; a közép és idõskorú lakosságon belül az elváltak és az özvegyek aránya.

A kilencvenes években a mind alacsonyabb születésszám folytán lecsökkent a 15 évnél fiatalabbaknak a 15–64 évesekhez (vagyis a potenciálisan aktív népességhez) viszonyított aránya; ezzel pár-huzamosan viszont az idõseké némileg megnövekedett. Mindez a népesség fokozatos elöregedésére, az eltartottsági ráta romlására utal. Amíg a népesség lélekszáma 1980 óta jelentõsen lecsökkent, a háztartások száma némileg emelkedett; - kevesebb lakos tehát több háztartásban, illetve lakásban él. A háztartások összetétele is kedvezõtlen irányban változott. Csökkent a családi háztartások száma és aránya, ebbõl is „a házaspáros családok” részesedése esett vissza jelentõsen; nõtt viszont az egy szülõ és egy gyermek alkotta, de különösen az egyszemélyes háztartások részaránya…”

A háztartáson, a családon belüli munkamegosztás

„A nemek közötti hagyományos munkamegosztásnak megfelelõen a férfiak több idõt fordítanak a jövedelemszerzõ tevékenységekre, mint a nõk, viszont az utóbbiak végzik a háztartási és a gyermek-ellátáshoz kapcsolódó munkák jó részét.

A férfiak közül a gyermekesek dolgoznak a legtöbbet, a nõk közül viszont a gyermektelenek. (Vö.: asszonyi karrier-építés. – Cz. L.) Sajátos a helyzetük a gyermekeiket egyedül nevelõ nõknek, akik az átlagosnál több idõt kénytelenek fordítani a jövedelemszerzõ munkákra. Figyelemre méltó, hogy Európában a magyar nõknek a leghosszabb a házimunkákra fordított ideje.”

Vándorlás

„A kilencvenes évek elején a belföldi vándormozgalom nagy része még a fõváros, kisebb része pedig a Pest megyei települések felé irányult, míg a legnagyobb „kibocsátók” az észak-magyarországi, észak-alföldi megyék voltak. Az ezredfordulóra azonban ez a kép megváltozott: most Budapestrõl vándorolnak el a legtöbben, és Pest megye vált a legkeresettebb lakóhellyé.”

Íme a magyar népesedés és a családok általános helyzete, esélyei 15 évvel a dicsõséges rendszerváltás, a privatizációs sikertörténet után. Mert már nem az ember a legfõbb érték, hanem a profit: a tõke és a pénz. A magyar nemzetet valakik kiveszésre ítélték…

Vác, 2005. február 13.

Czike László