Fordította: Sztrilich Ágnes SSS

Stilizálta: Czike László

A SÁTÁN FÜSTJE AZ ÚR HÁZÁBAN

Stefano Maria Paci interjúja Don Gabriele Amorth-tal.

Huszonkilenc év telt el azóta, hogy a Montini-pápa Péter Pál ünnepén ezt mondta: „A Sátán füstje bizonyos repedéseken át behatolt az Egyházba!” S ma? Hát igen, ez a füst olyan helységekbe is elterült, amiket megóvottnak hittünk…

Huszonkilenc év telt el 1972. június 29-e után. Szent Pál ünnepe volt, aki Krisztus evangéliumát elvitte a távoli Nyugatra. Ama június 29-én, Róma védõszentjeinek napján, - Péter utódja, aki Pál nevét vette fel, drámai figyelmeztetést hallatott. VI. Pál pápa Isten és az ember õsi ellenségérõl beszélt, akinek Sátán a neve.

Õ az Egyház ellensége.

„Az Egyház falainak repedésein keresztül behatolt a Sátán füstje.” – így hangzott a keserû, felrázó megállapítás, amely sokak számára, még a katolikus világban is, meglepõ, sõt visszatetszõ volt.

S mi van ma, huszonkilenc évvel késõbb? Ki lehetett hajtani ezt a füstöt, vagy már más helyiségeket is elborított? Ezt akartuk megtudni, és ki is válaszolhatna inkább a kérdéseinkre, mint aki napról napra kapcsolatba kerül a Sátánnal s az õ mûvével? A híres exorcistával, Don Gabriele Amorth-tal beszélgettünk, aki megalapította az Exorcisták Nemzetközi Szövetségét.

A másik, hogy 2005. május 15-én az Olasz Püspökkari Konferencia jóváhagyta az Exorcizmus új Rituáléját, így most az Istentiszteleti Kongregáció áldásával végre életbe léphetett. Új fegyver ez az õsi ellenség elleni harcban? És amennyiben ez még nem történt volna meg - elõsegíti az Isten Egyházába behatolt füst elûzését? Azonban engedjük szóhoz jutni Don Amorth-ot, hogy õ mondja el, hogyan is néz ki ez az évezredek óta tartó, és most fellángoló harc. S hogyan is néz ki ez a csata, amelyet mindenekelõtt az Egyház belsejében kell megnyerni. És mi is van azzal a bizonyos füsttel, ami most már oly’ helyiségekbe is behatolt, amelyeket védettnek véltünk.

- Don Amorth, végre készen van az Exorcizmus Új Rituáléjának olasz fordítása.

- Gabriele Amorth: Igen, kész van. A múlt évben még elutasította jóváhagyását az Olasz Püspökkari Konferencia (CEI), mert sok fordítási hiba került bele. S mi, exorcisták, akiknek végül is használnunk kell, felhasználtuk az alkalmat, hogy hangot adjunk annak, hogy a Rituálé sok pontjával nem értünk egyet. Azonban a latin eredeti szöveg változatlan maradt. Az annyira várt rituálé végsõ soron torzó, egy hitetlen kígyó lett, mely bennünket exorcistákat még akadályozhat is a Sátán elleni harcban.

- Ez komoly szemrehányás. Mire gondol?

- Amorth: Hogy csak két példát említsek. Hajmeresztõ példák. A 15. pont beszél a rontásról, egy olyan szenvedésrõl, amelynek oka, létrehozója a Gonosz. És ami különbözõ módokon jöhet létre, pl.: varázsláson, elátkozáson, szemmel verésen, vudun, macumbán, stb. keresztül. A Római Rituálé eligazítást adott, hogyan kell ezzel bánni. Az Új Rituálé azonban kategorikusan kijelenti, hogy ilyen esetekben tilos exorcizmust alkalmazni. Ez abszurdum. Hiszen a rontások okozzák a meg-szállottság és a Sátántól származó szenvedések nagy részét, legalább 90 %-át. Ez kb. olyan, mintha az exorcistákat eltiltanák hivatásuk gyakorlásától. A 16. para-grafus ünnepélyesen megtiltja exorcizmus elvégzését, amennyiben „nem teljesen biztos” a gonosz lelkek jelenléte. Hát ez a tudatlanság mestermûve, hiszen arról, hogy egy ember tényleg az ördögtõl megszállott, éppen az exorcizmus során lehet meggyõzõdni! Ráadásul nem mulasztották el a szerzõk azt sem, hogy ellentétbe kerüljenek a Katolikus Egyház Katekizmusával is, mely egyértelmûen kimondja, hogy exorcizmust kell alkalmazni a démonok kiûzésére és az ördögi befolyások megszüntetésére. S hogy ezt személyeken és tárgyakon is végbe kell vinni. Pedig az utóbbi esetben nem az ördög jelenlétérõl, hanem a befolyásáról van szó.

Az Új Rituálé állításai károsak - tudatlanságból, tapasztalatlanságból fakadnak.

- Hát nem tapasztalt emberek írták?

- Amorth: Egészen biztos, hogy nem. Az elmúlt tíz évben két, bíborosokból álló bizottság dolgozott a Rituálén, - az egyik a bevezetõ megállapításokon dolgozott, a másik az imák összeállításán. Biztosíthatom, egyik bizottságban sem volt senki, aki valaha is részt vett volna egy ördögûzésen, vagy legalábbis valami elképzelése lenne arról, hogy mi az exorcizmus. Ez az „õsbûne” ennek a Rituálénak. Senki azok közül, aki dolgozott rajta, nem ismerte ki magát az exorcizmus területén.

- Hogyan lehetséges ez?

- Amorth: Tõlem kérdezi? A Vatikáni Zsinat idején minden bizottság mellett volt egy szakértõi csoport, a püspökök segítésére. S ez szokás maradt a Zsinat után is, valahányszor a Rituálé részletein dolgoztak. De nem ebben az esetben. Pedig ha van egy téma, amelynél nélkülözhetetlen a szakértõk bevonása, akkor ez az.

- De hát hogyan történhetett ez?

- Amorth: Soha nem kértek tõlünk, exorcistáktól tanácsot. A javaslatainkat a bizottság eleve ellenérzéssel fogadta. Hát nem paradoxon ez? Akarja, hogy el-mondjam?

- Természetesen.

- Amorth: Míg a II. Vatikáni Zsinat elõírásai alapján a Római Rituálé különbözõ részein dolgoztak, mi exorcisták vártuk, hogy a XII. fejezet is sorra kerüljön, ami az exorcizmusról szól. Ám nyilvánvalóan nem tekintették fontos témának, hiszen évek múltak anélkül, hogy bármi történt volna. És aztán váratlanul 1990. június 4-én megjelent az átmeneti rituálé; nagy meglepetésünkre, anélkül, hogy velünk konzultáltak volna – hiszen már hosszú idõ óta elõkészítettük a Rituálé revízióját. Pl. azt szerettük volna az imák átdolgozásánál, hogy kerüljön bele az Isten-anya segítségül hívása, ami teljesen hiányzott belõle. Ezen kívül úgy véltük: észszerû lenne több, kifejezetten az exorcizmusra alkalmas imának a bevétele. Azonban még csak alkalmat sem kaptunk arra, hogy elõterjesszük a kérésünket. De nem hagytuk elbátortalanítani magunkat, hiszen ez a szöveg nekünk készült. Sõt, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa, Martinez Somalo bíboros, a püspöki konferenciákat a dokumentum bemutatásakor írásban arra kérte, hogy két éven belül tegyék meg az észrevételeiket. Kérjék ki azoknak a papoknak a tanácsát, akik ezzel dolgoznak. Munkához is láttunk. A 18, legtöbb tapasztalattal rendelkezõ exorcistát hívtam össze és alaposan foglalkoztunk a szöveggel. Az elsõ rész az exorcizmus evangéliumi alapjaival foglalkozik, ez tetszésre talált köztünk; aztán a biblikus-teológiai szemlélet is, ennek itt volt a helye és az ideje. Szemben az 1614-es Rituáléval - melyet V. Pál állított össze, amikor még nem volt szükség rá, hogy ezekre az elvekre hivatkozzon a Rituálé -, ma ez elengedhetetlen.

Ámde amikor a gyakorlati résszel kezdtünk el foglalkozni, mely a téma bizonyos ismeretét, és ezen a területen szerzett tapasztalatot kívánna meg; igen meglepett bennünket, hogy azt kellett látnunk: a szerzõknek sejtelmük sincs mindezekrõl. Cikkelyrõl cikkelyre végigmentünk rajta, és észrevételeinket minden résztvevõvel - az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációval, a Hittani Kongregációval, és a püspöki konferenciákkal is – közöltük. Egy másolatot a pápának is eljuttattunk.

- Hogyan fogadták az észrevételeiket?

- Amorth: Semmi nem lett belõle. Mi a Lumen Gentium zsinati dokumentumhoz igazodtunk, amely az Egyházat „Isten népé”-nek nevezi. A Lumen Gentium 28. pontja beszél arról, hogyan dolgozzanak együtt a papok a püspökkel, s a 27. pont világosan mondja még a laikusokról is, hogy „a lelkiismeretüknek megfelelõen, a helyzetükbõl fakadó tudásuk alapján, és mert fontos szerepet töltenek be, - a lehetõségük, sõt a kötelességük véleményüket, amennyiben az az Egyház javára szolgál, közölni.” Hát ez éppen ránk vonatkozott. Naiv módon azt hittük, hogy a II. Vatikáni Zsinat rendelkezései érvényre jutnak a római Kongregációkban is. De mi csak falakba ütköztünk, - elutasítást, sõt lenézést tapasztaltunk. Az Isten-tiszteleti és Szentségi Kongregáció a bíborosi bizottságnak írt egy levelet, melyben közölték, hogy õk a bíborosi bizottság egyetlen dialógusra alkalmas partnere, és nem a papok vagy az exorcisták. S aztán még egyértelmûbben hozzátették – arra vonatkozóan, amit csak teljes alázattal próbáltunk, mint szakértõk, segítségként nyújtani –, hogy: „Figyelembe kellene venni azt a jelenséget, hogy az exorcisták egy csoportja, az ún. ’démonológusok’, akik nemzetközi szervezetbe tömörültek, kampányt kezdtek a Rituálé kikezdésére.” Ez valóban igaztalan vád, soha semmi-féle kampányt nem kezdtünk. Hiszen a Rituálé nekünk szól, - és a Bizottságban nem volt senki, aki ezen a területen kompetens lett volna, tehát több mint logikus, hogy részt akartunk vállalni ebben a munkában.

- Ez tehát azt jelenti, hogy az új Rituálé egyáltalán nem segíti önöket a Sátán elleni küzdelemben?

- Amorth: Igen. Olyan fegyvert adtak a kezünkbe, ami nincs megtöltve. Kihúztak hatékony imákat, melyek a 12. század óta használatban voltak és olyan új imákat alkottak, melyek teljesen hatástalanok. De szerencsénkre maradt számunkra egy kiskapu.

- Miféle?

- Amorth: Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa, Jorge Medina bíboros, a Rituálét egy megjegyzéssel (notificatio) látta el. Ebben kijelenti, hogy az exorcistáknak nem kötelezõ az új Rituálét használni, hanem – a püspökükkel való megbeszélés alapján – használhatják a régit is. Erre a püspöknek a Kong-regációnál jóváhagyást kell kérnie, amit – így írta a bíboros – : „szívesen meg fogunk adni”.

- Figyelemreméltó megfogalmazás.

- Amorth: Akarja tudni, hogy miért? Ez ugyanis Ratzinger bíborosnak, a Hittani Kongregáció prefektusának és Medina bíborosnak a próbálkozásából született. A Rituáléhoz csatoltak volna még egy cikkelyt, amely felhatalmazza az exorcistákat a régi Rituálé használatára. Ez kétségtelenül végsõ kísérlet volt annak a komoly hibának elkerülésére, melyet az új Rituálé tartalmaz. De a két bíboros fáradozása kudarcot szenvedett a többiek ellenállásán. Így Medina bíboros - aki felismerte, mi forog kockán - úgy határozott, hogy mindenesetre hozzáfûzi ezt a notificatió-t, mint mentõhorgonyt.

- Hogyan tekintenek az Egyházon belül az exorcistákra?

- Amorth: Rosszul. A pap kollégákat, akik ezzel a nehéz témával foglalkoznak, bolondoknak tekintik, egzaltáltaknak. Általában még a saját püspökeik is, akiktõl a megbízatást kapták, csak nehezen viselik el õket.

- Tud példát mondani erre az ellenséges magatartásra?

- Amorth: Nemzetközi Kongresszusunk volt Rómában, s kértük, hogy fogadjon bennünket a pápa. Hogy megtakarítsuk számára a fáradtságot, s ne fûzzünk még egy kihallgatást a meglévõk sorához, egész egyszerûen azt kértük, hogy a szerdai nyilvános kihallgatáson vehessünk részt a Szent Péter téren. Még azt sem kértük, hogy említsenek meg minket az üdvözléskor. Tehát egészen egyszerû jelentkezési formulát állítottunk ki, ahogyan arra Monsignore Paolo De Niccolo, aki a Pápai Háztartás prefektusa, minden bizonnyal még emlékszik. Azonban a kihallgatást megelõzõ napon, ugyanaz a Monsignore Niccolo, közölte velünk – bár látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát s azt is jelentette: nem saját döntése volt –, hogy nem vehetünk részt (!) a kihallgatáson. 151 exorcistát, az öt kontinensrõl, olyan papokat, akiket a püspökük a kánonjogi normák szerint nevezett ki erre a szolgálatra, imádságos papokat, akik jó hírûek és tudósok, tehát a klérus java, akik azt szerették volna, hogy részt vehessenek egy nyilvános pápai audiencián – egyszerûen kidobtak. Monsignore Niccolo hozzáfûzte: „Természetesen ígérem, hogy ennek a döntésnek az indoklását levélben meg fogják kapni.” Öt év telt el azóta, a levélre még mindig várunk…

Természetesen NEM II. JÁNOS PÁ PÁPA utasított el minket. De az a tény, hogy 151 papot nem engedtek be a Szent Péter téri nyilvános pápai audienciára, meg-mutatja, milyen akadályokat gördítenek még az egyházon belül is, az exorcisták útjába, hogyan tekintenek ránk sokan az Egyház tisztségviselõi közül.

- Ön naponta harcol az ördöggel. Mi volt a Sátán legnagyobb sikere?

- Amorth: Az, hogy elhitette: nincsen. S ez csaknem sikerült. Még az Egyházon belül is. A klérus és a püspökök nem hisznek az ördög létezésében, az exorcizmus erejében, nem tartják igaznak a mérhetetlen szenvedést, mit az ördög tud okozni, és nem hisznek abban az erõben sem, melyet Jézus ígért a démonok kiûzésére.

A latin egyház (szemben az orthodox egyházzal és néhány protestáns felekezettel) már évszázadok óta csaknem feladta az exorcizmus tisztjét. S mivel nem végeznek exorcizmust, nincsenek, akik ezt tanulmányozzák, akik ilyet láttak volna, a klérus pedig már nem is hisz benne. Vannak egész egyházmegyék, amelyek exorcizmus-ellenesek. Vannak egész nemzetek, ahol már nincs egyetlen exorcista sem, mint Németország, Ausztria, Svájc, Spanyolország vagy Portugália. Riasztó szükség-állapot ez.

- Franciaországot nem említette. Ott más a helyzet?

- Amorth: Van egy könyv, amit a leghíresebb francia exorcista írt. A címe: „Kik az exorcisták és mit tesznek? ” Ezt a Francia Püspöki Konferencia megbízásából írta, s a Piemme Kiadó fordíttatta olaszra. Az egész könyvben egyszer sincs meg-említve, hogy az exorcisták bizonyos esetekben exorcizmust végeznek. S a szerzõ a francia tévében úgy nyilatkozott, hogy még soha nem vett részt exorcizmuson, és nem is fog. A körülbelül száz francia exorcista közül öt, ha hiszi az ördög létét és végez exorcizmust, a többiek a segítséget kérõket mind pszichiáterhez küldik. S a püspökök ennek a Katolikus Egyháznak, melybõl eltûnik az ördögben való hit, az elsõ áldozatai. Mielõtt kijött ez az új Rituálé, a német püspöki kar levelet írt Ratzinger bíborosnak, hogy nincs szükség új Rituáléra, hisz’ nem szükséges már exorcizmust végezni.

- Az exorcisták kinevezése a püspök kötelessége?

- Amorth: Igen. Amikor egy papot püspökké neveznek ki, a kánonjog ráruházza az exorcisták kinevezésének abszolút tekintélyét. A minimum, mit egy püspöknek meg kellene kérdeznie, hogy az illetõ vett-e valaha részt exorcizmuson. S ennek a kinevezésnek nagyon komoly döntésnek kell lennie. Sajnos, szinte sohasem így történik a dolog. Ha azonban a püspökhöz komoly kérés érkezik exorcizmusért – természetesen, amely nem pszichés problémából fakad –, ha nem törõdik vele, akkor halálos bûnt követ el. S felelõs lesz annak a személynek a kimondhatatlan szenvedéséért. S ez olyan szenvedés, amely gyakran éveken át, sõt, egy életen át is tarthat, s amelyet el lehetne kerülni.

- Azt mondja, hogy a Katolikus Egyház püspökeinek nagy része halálos bûnben él?

- Amorth: Amikor még fiatal voltam, egy idõs plébános arra tanított, hogy a hét szentség mellett van egy nyolcadik is, s ez a tudatlanság. S hogy ez a nyolcadik menti meg a legtöbb embert. Hiszen a halálos bûnhöz szükséges a súlyos tárgy, de az is, hogy teljes tudatossággal és a szabad akarat együttmûködésével jöjjön létre. A püspökök részérõl a segítségnyújtás elmaradása súlyos dolog, - ám ezek a püspökök tudatlanok, tehát hiányzik a szabad akaratú és tudatos beleegyezés.

- De ép maradhat-e a katolikus hit, amennyiben nem hisznek a Sátán létezésében?

- Amorth: Nem. Elmondok egy történetet. Amikor Don Pellegrino Ernettivel - a híres ördögûzõvel, aki negyven évig dolgozott Velencében - az elsõ alkalommal találkoztam, azt mondtam neki: „Ha beszélhetnék a pápával, elmondanám neki, milyen sok püspökkel találkoztam, aki nem hisz a Sátán létében.” A rákövetkezõ nap délutánján felkeresett Ernetti atya, és elmondta, hogy reggel találkozott II. János Pál pápával, s azt mondta neki: „Szentatya, Rómában van egy exorcista, aki azt szeretné megmondani Önnek, hogy sok olyan püspököt ismer, aki nem hiszi, hogy van ördög.” Mire így a pápa: „Aki nem hisz az ördög létében, az az Evangéliumban nem hisz.” Hát ez volt a pápa válasza, ezt akarom csak ismételni.

- Ha helyesen értem önt, ez azt jelenti, hogy sok pap és püspök nem katolikus?

- Amorth: Maradjunk csak annál, ami elhangzott, nem hisznek az Evangéliumok

igazságában. Nem szeretném, ha eretnekséget híresztelne. Értsen meg jól: az az eretnek, akit egy ügyben figyelmeztetnek, de a hibájában kitart. Azonban az Egy-ház mai belsõ állapotában nincs senki, aki egy püspöknek szemére hányná, hogy nem hisz az ördög létében, a megszállottság lehetõségében, - vagy mert elmulaszt exorcistát kinevezni. Számos püspök és bíboros nevét tudnám felsorolni önnek, akik, mikor átvették egy egyházmegye vezetését, felkértek egy exorcistát, végezzen exorcizmust. De sok olyan püspököt is meg tudnék nevezni, akik minden további nélkül vállalnák, hogy nem hisznek ebben, mert ez ’tavalyi hó’. Miért? Ez sajnos bizonyos biblia-kutatók befolyása, tudnék neveket is sorolni. Mi, akik naponta a bõrünkön érezzük az ellenség valóságát, tudjuk, hogy az õ keze benne volt több-féle liturgikus reformban.

- Például?

- Amorth: A II. Vatikáni Zsinat elõírta, hogy bizonyos szövegeket átdolgozzanak. Azonban nem ezt tették, - ehelyett teljesen újakat írtak. Anélkül, hogy gondoltak volna arra, hogy így csak sok mindent elrontanak, kijavítás helyett. Sok rítust, mely kiállta az idõ próbáját, e mánia alapján elvetettek, elrontottak, mintha az Egyház egészen a mai napig hazudott volna, vagy csaló lett volna, és csak most érkezett volna el a zsenik, a szuper-teológusok és szuper-bibliakutatók, szuper-liturgikusok kora, akik pontosan tudják, mi a jó az Egyháznak. Hát ez hazugság. A Zsinat egész egyszerûen a szövegek átdolgozását akarta, és nem azok elvetését. Az exorcizmus rítusát csak korrigálni akarta, és nem átírni. Hiszen olyan imák voltak benne, melyek 12 évszázad tapasztalatából születtek. Alaposan meg kellett volna fontolni, mielõtt õsi, hatékony imákat kitörölnek belõle. De nem fontolták meg. Mi, azok az exorcisták, akik az új átmeneti Rituálé imáit kipróbáltuk, egy-öntetûleg megállapítottuk: azok teljesen hatástalanok. Ráadásul az új Rituálé a gyermek-keresztség rítusát is elrontotta. Újat szerkesztett, és a megkeresztelendõ feletti exorcizmust felszámolta. Pedig ezt az Egyház mindig fontosnak tartotta, s a keresztelendõk exorcizmusának nevezte. VI. Pál pápa kifejezetten tiltakozott ez ellen. Az új Áldások Könyve, rituáléja ugyanezt tükrözi. Átolvastam sorról sorra. Minden olyan utalást, hogy az Úr megvéd az ördögtõl, s hogy az angyaloknak parancsolt, hogy oltalmazzanak az ördögi támadástól, eltávolítottak. Kihagyták a házak és iskolák megáldásának a szövegeit. Pedig fontos ezeknek a megáldása, s oltalmazása, azonban ma nincs oltalom a Sátán ellen. Nincs eszköz, nincs ima. Jézus a Miatyánkban szabadító imára is tanított: „Szabadíts meg a Gonosztól”, - a Sátántól. Olaszra ezt tévesen fordították le: „Szabadíts meg a gonoszságtól”. Általánosságban beszél egy rosszról, amelynek nem ismeri a forrását (!), pedig a rossz, mellyel harcolni tanított bennünket az Úr Jézus Krisztus, konkrét személy, a Sátán.

- Mit mond Ön, aki szinte szemtanú, terjed ma a sátánizmus?

- Amorth: Igen, egyre inkább. Mikor csökken a hit, teret ad a babonának. Bibliai nyelven ezt úgy mondanám, hogy az ember elfordult az Istentõl, és odafordult a bálványistenekhez, modern nyelven pedig: aki elhagyja Istent, az megadja magát az okkultizmusnak. Az egykor katolikus Európából félelmetes méretekben tûnik el a hit, s ennek következménye, hogy a varázslók, kártyavetõk, sátánista szekták virágkorát éljük. A sátánkultuszt olyanok, mint pl. Marilyn Manson, a sátánista rockon keresztül terjesztik. De a gyermekeket sem kímélik, - az olyan folyóiratok, mint a Comic-füzetek varázslásra és sátánizmusra tanítják õket.

Nagy közkedveltségnek örvendenek a spiritiszta szeánszok, amelyeken halottakat idéznek. Ma már tartanak ilyeneket telefonon, tévén, rádión keresztül is, jellemzõ módja ennek az automata írás. Már médiumra sincs szükség, ha az ember maga válhat médiummá – ez érvényes a spiritiszta szeánszokra is. A tanulók 37%-a már legalább egyszer részt vett asztaltáncoltatáson: s mi más ez, mint spiritiszta szeánsz? Az egyik iskolában, ahová elõadni hívtak, mondták a diákok, hogy hit-tanórán is csinálták, a hittanárnõ szeme elõtt, s az nem talált benne kivetni valót.

- De hát mûködik ez?

- Amorth: Nincs különbség fekete és fehér mágia között. Amennyiben a mágia mûködik, az mindig az ördög mûve. Az okkultizmus minden formája, valamint ez a nagy, új érdeklõdés a keleti ezoterikus vallások iránt - nyitás az ördög felé. S õt nem kell sokáig hívogatni.

A meggyilkolt Chiavenna-i testvérpár (Novi Ligure) esetében is rögtön mondtam, hogy a Sátán konkrét beavatkozásáról van szó. Ezek a fiatalok minden bizonnyal sátánisták voltak. A rendõrség közleményében benne volt, hogy mindegyiküknél sátánista könyveket találtak, mindketten sátánimádók voltak.

- Hogyan vezethet ennyire félre valakit a Sátán?

- Amorth: Egyforma módszerrel. Elhiteti, hogy nincs pokol, nincs bûn, csak egy tapasztalásról van szó, amelyet okvetlenül át kell élni. A siker, a hatalom és az érzékiség a három legnagyobb szenvedély, amelyre a Sátán épít.

- Hány esettel került konkrét kapcsolatba?

- Amorth: Az elsõ száz után abbahagytam a számolást.

- Hogyan?! Hiszen ez rettenetesen sok. A könyvében azt írja, hogy a megszállottság nem gyakori.

- Amorth: Valóban. Vannak olyan exorcisták, akik csak diabolikus zaklatásssal találkoznak. Azonban ’örököltem’ egy neves exorcista, P. Candido olyan eseteit, amelyeket õ még nem oldott meg. Azon kívül más exorcisták is hozzám küldik a legmakacsabb eseteket.

- Mi volt az eddigi legnehezebb eset?

- Amorth: Ezzel még mindig dolgozom. Több mint két éve már. Arról a leányról van szó, akit októberben a Pápa is megáldott a Vatikánban – ez nem volt valódi exorcizmus, amint azt pár újság állította. Napi 24 órában gyötrõdik, félelmetesen szenved. Az orvosok és a pszichiáterek is tanácstalanok. Teljesen magánál van egyébként, és rendkívül intelligens. Valóban szomorú eset.

- Hogyan kerül valaki a Sátán hálójába?

- Amorth: Sokféle oka is lehet, ami miatt valaki az ördög által okozott rendkívüli szenvedés áldozatává válik. Van, amikor az illetõ javát szolgálja, ismerünk ilyen eseteket a szentek életébõl, de elõfordulhat a bûnben való makacs megmaradás miatt is, vagy egy átok miatt, továbbá ha valaki odaígérte magát a Sátánnak vagy okkultizmussal foglalkozott.

- Milyen jelenségeket lehet megfigyelni egy exorcizmus alatt?

- Amorth: Emlékszem egy olyan, írástudatlan parasztra, aki az exorcizmus alatt folyékonyan angolul beszélt, úgy, hogy tolmácsra volt szükségem. Vannak, akik emberfeletti erõre tesznek szert, mások a padló felett lebegnek (!), - vagy olyanok, akiket erõszakkal sem lehet a széken megtartani. Azonban az ördög jelenlétérõl csak bizonyos feltételek esetén beszélek.

- Önnek soha nem ártott a Sátán?

- Amorth: Amikor Poletti bíboros felkért, legyek exorcista, - magamat az Isten-anya oltalmába ajánlottam, és kértem, rejtsen el a köpenyébe. A Sátán gyakran fenyegetett, azonban nem ártott.

- Don Amorth, a sátánizmus egyre terjed. Az új rítus megnehezíti az exorcizmust. Nem engedték meg, hogy az exorcisták részt vegyenek a pápai audiencián a Szent Péter téren. Mi történik itt?

- Amorth: A Sátán füstje már mindenhová behatolt. Talán azért is nem voltunk kívánatosak a pápai kihallgatáson, mert attól féltek, hogy ennyi exorcista, együtt el tudná ûzni (!) az ördögök légióját, akik behatoltak a Vatikánba.

- Tréfál?

- Amorth: Lehet, hogy így hangzik, de ez NEM TRÉFA. Nem kételkedem abban, hogy a Sátán éppen az Egyház vezetõit célozta meg leginkább, mint ahogyan a politikai és gazdasági élet vezetõit is.

- Azt akarja mondani, hogy - a háborús taktikához hasonlóan - a Sátán azt akarja, hogy az ellenfél tábornokai álljanak át a seregébe?

- Amorth: Hát, ez hasznos stratégia! Mindig újra bevetik. Mindenekelõtt akkor, ha az ellenfél csak gyengén tud védekezni. S ez alól a Sátán sem kivétel. De hála Istennek, itt van még a Szentlélek, aki oltalmazza az Egyházat: „A pokol kapui nem vesznek erõt rajta”. A bukások, az árulások ellenére sem. Ez nem kell, hogy meglepjen. Az elsõ áruló egy apostol volt, aki igen közel állt Jézushoz: Iskarióti Judás. De az Egyház megy tovább a maga útján. Megoltalmazza a Szentlélek, s így a Sátán törekvései csak részsikereket érhetnek el. A Sátán minden bizonnyal meg tud nyerni egy-egy csatát, fontosakat is, de sohasem a háborút.

Vác, 2005. február 8.