Czike László

A Magyar Televízió közszolgálatisága

Peták István elnök A nemzeti közszolgálati televízió létrehozásával kapcsolatos tézisek (1998.) mottójául a következõ - ma is kísértetiesen aktuális - mondatot választotta: "A Magyar Televízió lerombolásában össze tudott sok erõ fogni, s most itt állunk a nagy kérdés elõtt: a nemzeti közszolgálati televízió létre-hozásában, fölépítésében lesz-e egységes akarat, hogy a nemzet ismét vissza-nyerje a természetes és egészséges kommunikációhoz való jogát önmaga létezése érdekében?!" Peták "szellemi templomot építve" játszik a fogalmakkal:

"Communio - nem más, mint közösség. Kommunikáció - ezek szerint közösség-teremtés? Mi a közösség? Talán az azonos kultúrát teremtõ és éltetõ egyének egysége? Ezek szerint a közösségek önazonosságát kultúrájuk öntörvényûsége adja? A kultúrát emberi közösségek teremtik, a kultúra emberi közösséget teremt? Minden közösség kialakítja a saját kultúráját? Kultúra nélkül nincs emberi közösség? A kultúra egy közösség létfeltétele? A közösség tagjai közötti kultúrális közösséget a kommunikáció teremti meg? Ezek szerint kommunikáció nélkül nincs kultúra, ami nélkül meg nincs közösség? Azaz: kommunikáció nélkül nincs közösség?! A kommunikáció térben és idõben biztosítja a kultúra életét? Aki megbontja a közösség kommunikációját, az a közösség kultúráját, azaz magát a közösséget veszélyezteti?" Költõi kérdések! Ámde idézzük tovább:

"És mi van az egyénnel? Az egyén a közösség öntörvényû tagja, az adott kultúra hordozója, ami nélkül nincs élet. Az egyén feloldódhat a közösségben, de attól el is távolodhat. Ami nem lehetséges: a közösségek által létrehozott kultúra nélküli egyéni létezés, sem a mindennapokban, sem a történelmi idõkben.”

Volt fõnököm, barátom bizony téved, amikor abszolutizálja a közösségi kultúra fontosságát. Tetejébe: a templomot (a kultúrát) összekeveri Istennel (az élettel)! Isten a legfõbb, az egyetlen önmagától létezõ lény, minden kultúra letéteményese. Egyéni kultúra tehát a "közösségi kultúra nélkül is" létezhet (és létezik is!), - az olyan egyének kultúrája, akik a megbízatásukat, a küldetésüket, a lelküket (= a kultúrájukat) közvetlenül a teremtõ Istentõl kapták. Márpedig lelkünket, szabad akaratunkat, életünket valamennyien közvetlenül Istentõl kaptuk, - nem az emberi kultúrától, és nem is egymástól. Az egyén kultúrája közvetlenül Istentõl ered, mivelhogy minden ember legfontosabb kommunikációs kapcsolata: Isten. Ha ez a kapcsolat megszakad - az ember elkárhozik. Az istenhit nem az emberi kultúra része (pláne nem: a terméke!), hanem éppen hogy a legfõbb kultúra-teremtõ erõ...

Peták "antropomorfizált" templomából tévedésbõl kirekeszti az összes: remetét, prófétát, papot - de lényegében valamennyi egyént, sõt, magát az Istent is. Az õserdõben, a farkasok között felnövekvõ Maugli Peták szerint soha nem válhat emberré, nem üdvözülhet, amennyiben nem találkozik a közösség kultúrájával. A templomos Rudyard Kipling csodálatos mûvében, a Dzsungel könyvében remek „csúsztatással” oldja meg a problémát: a felnõtt Maugli "kinõ" az õserdõbõl, és érintkezésbe kerül az emberi kultúrával, amely "visszafogadja" elveszett fiát.

A "Tarzan, a majmok ura" írója ennél is tovább megy a kételkedésben. Tarzan, aki eredetileg (tudtán kívül) Lord Greystoke-nak, tehát arisztokratának született, görcsös kísérletet tesz a visszatérésre a majmok közül az emberi társadalomba, ám igyekezete csõdöt mond: az õserdõ felnõtt majmot nevelt a csemetébõl, aki elit származása (génjei) ellenére sem válhat már emberré, így kénytelen vissza-menekülni a dzsungelbe. „Bebizonyosodik”, hogy mindörökre állat marad az, aki nem az emberi kultúra pótolhatatlan emlõin nevelkedett fel. Más kérdés, hogy az író szellemes allegóriája éppen az emberi kultúra hû karikatúráját adja. Ugyanis: az emberekben végképpen csalódott Tarzan mindörökre visszatér a majmok "kultúrájába".

E tárgyban a legkeményebb szatíra: "A majmok bolygója" film. Cselekményének a lényege, hogy a Földön egy végzetes atomháború teljesen elpusztítja az emberi civilizációt, s egy másodlagos törzsfejlõdés révén az addig alárendelt (szõrös) majmok kultúrája alakul ki, a tudattalan (csupasz) "emberek" pedig az "ember-szabású" majmokat képviselik, és makogva ugrabugrálnak a mezõn. A "kultúrált majmok" kegyetlenek: állatokként bánnak a beszélni nem tudó "emberekkel"...

A lényeg: az idõgép-ûrhajójával az ismeretlen jövõbe érkezõ Charlton Heston beleszeret egy csupasz "emberlányba", aki így érintkezésbe kerülve az emberi kultúrával, "majom-génjei" ellenére meglepõen gyorsan megtanul beszélni, miáltal "igazolódik" az eredetileg Friedrich Engels-tõl származó klasszikus tétel: az embert a munka, a munka kultúrája tette/tehette majomból emberré. Ezek a ravasz mesterkedések szintén kizárólag Isten kiiktatását/kirekesztését szolgálják a templomból, amit az emberek eredetileg a Mindenható nevének a dicséretére emeltek. Nem a templomépítõ kultúra a végcélunk, hanem az egyéni üdvözülés, a teremtõ Isten közelségének, szeretetének újra-elérése, egy sikeres/küzdelmes földi/emberi élet eredményeként, amelyet persze az emberi kultúrában élhetünk csak meg. Ez a kultúra sajnos nevelõ és romboló, szeretõ és gonosz - egyszerre.

A földi élet kérészéletûen rövid próbatétel, ami a konkrét történéseiben gyorsan múlandó, ám következményeiben transzcendens. Rövid a kultúra, de örök lehet az üdvösség. A Földön azonban a templomkert bokraiban - a Sátán bóklászik...

Az emberi kultúra fejlõdése (a civilizáció) nagyon ellentmondásos folyamat. A jó és a rossz fokozatosan, egyidejûleg, egymás ellen terebélyesedik ki benne. A jó sokszor nem azonosítja a rosszat, a rossz jónak hiszi/mutatja magát, kölcsönösen áthatják egymást, át is alakulhatnak egymássá. A "kultúra" gyakran nem egyéb egyfajta kollektív/intellektuális szemétdombnál, úgy is mint: szocialista kultúra, szubkultúra, multikultúra, kultúrpolitika, kultúrforradalom, kultúrharc, stb.

A kultúra önmagában az istentelen ember kétségbeesett kísérlete az önfejlõdésre, önmaga üdvözítésére Isten kirekesztésével, - ami az Antikrisztus gõgös projektje.

A kultúra persze elvezethetne Istenhez is, de nélküle - az Antikrisztushoz vezet. Elengedett kézzel egyensúlyozunk a Sátán bilijén, aki ránk borítja az egészet...

"Az önállósult média tulajdona, felügyelete a vállalkozó tõkés birtokába került, s (...) mûködésének lényegévé elsõdlegesen a tulajdonosnak való megfelelés lépett, azaz kommerszializálódott. A média piacosodásával, kereskedelmi alapokra helyezõdésével a közösségek kiszolgáltatottá váltak, hiszen a másodkézbõl való információk által befolyásolhatókká, manipulálhatóvá lettek. Megbomlott a közösségek egészséges kommunikációja. A tömeghatású, elektronikus médiumok (rádió, televízió) megjelenése mindinkább nyilvánvalóvá tette, hogy a média-tulajdonosok gazdasági érdekeltsége politikai érdekeltséggel fonódhat össze, s pozícióik megtartása érdekében önálló társadalmi-politikai akaratképzõ pólussá, azaz negyedik hatalmi ággá válhatnak. Megszülettek a sajtótörvények, melyek az elveszett kommunikációs lehetõségekbõl igyekeztek a közösség számára minél több jogot visszaszerezni. A kereskedelmi médiumok történetét akár a törvényi elõírások és azok kijátszásának történeteként is meg lehetne írni. (...) A kereskedelmi médium lényege: (1) tõkés, azaz magántulajdonban van, (2) a tulajdonos pénzügyi, üzleti, politikai érdekeit kell szolgálnia, (3) a szerkesztõségek felügyeletét a tulajdonos látja el, (4) a mûködés célja a kereskedelmi eredményesség, a profittermelés, (5) a financiális alapokat a sikeres kereskedelmi (példányszám, reklámbevétel) mûködés biztosítja, (6) a hirdetésbõl származó bevételek miatt elsõsorban multinacionális-függõ, (7) célzott közönsége a fizetõképes, azaz a potenciális vásárlóközönség, így a nem piacképes társadalmi rétegeket nem is kívánja elérni, (8) a célközönség optimumának elérését, ha kell, mesterséges híréhség felkeltésével biztosítja, miáltal maga válik közvetlen információtermelõvé, forrássá, (9) mûködésének eredményességét mindenekelõtt üzleti eredményessége méri/mutatja." Viszont: "Európában a közösségek (a nemzetek), felismerve a nagyhatású elektronikus médiumban (különösen a mûholdas sugárzásban!) a közösségre nézve rejlõ veszélyeket, törvényt hoztak a nemzeti rádiók és a nemzeti televíziók, azaz a nemzeti kultúrák védelmében. Különösen a mûholdas sugárzásban látták meg a fõ veszélyét és a kockázatát a nemzeti kultúrák internacionalizálódásának, a kommerszializálódásnak, az amerikanizálódásnak. A kereskedelmi rádiók és televíziók megjelenése Európában nem járt együtt a közösségi (elõször állami), nemzeti médiák megszüntetésével, hanem éppen ellenkezõ folyamatok játszódtak le, minden vita ellenére. A kereskedelmi televíziók további tõkekoncentrációját törvényekkel akadályozták meg. A nemzeti médiák mûködését, védelmét törvényekkel bástyázták körül. (...) A közösségek Európában eljutottak annak felismeréséig, hogy a nemzeti közösségek egészséges mûködése és fennmaradása érdekében meg kell teremteni a közösséget teremtõ és éltetõ kommunikációt biztosító nemzeti közszolgálati médiumokat. Európában ma már a nemzeti, és általában a közszolgálati médiumokat a társadalom demokratikus mûködését biztosító egyik alapintézménynek tekintik. Azért, hogy a közszolgálati média segítse a közösség demokratikus mûködését, a társadalmi, állami életet érintõ, a polgárok számára elengedhetetlen hír-, információ-, tudás-és véleményhalmaz kommunikációját kell megteremteni. Így például: a törvényhozó, a kormányzati és önkormányzati munka megismerhetõségét; a polgárok helyzeti és jogi lehetõségének ismeretét; a választott képviselõk, elöljárók munkájának megismerhetõségét; a polgár beavatottságának, az államéletben, általában a közösségi életben való tényleges és felelõs részvételének kommunikációs feltételeit; a társadalmi életet jelentõsen befolyásoló civil szervezeteknek, benne kitüntetetten a kormány-és ellenzéki pártoknak, és általában a polgároknak lehetõséget kell biztosítani a médiában a véleményük kifejtésére, ha kell, ütköztetésére, azaz a társadalmi kommunikációban való részvételre; a hírek, információk rendezõ elvét a közösség érdekeit szolgáló értékrend kell, hogy jelentse; a teljességre törekvés feltételeként biztosítani és garantálni kell a média gazdasági, politikai, személyi függetlenségét." Magyarországon mind-ebbõl az európai típusú nemzeti/védekezõ média-politikából nem túl sok valósult meg. 1996-ban még sikerült ugyan hatpárti konszenzussal megalkotni a már a hatálybalépésekor voluntarista/reformkommunista, ellentmondásos és konfliktus- konzerváló Média Törvényt - ám az mára ízeire esett széjjel. Napról-napra közeledünk a Média Törvénybe nagy mûgonddal beépített idõzített bomba, a csõdtömegre alapított, azóta már gyakorlatilag tönkrement állami közszolgálati televízió, a Magyar Televízió Rt. „felrobbanásához”. A magyar elektronikus médiában az amerikai és az európai "Egyesült Államok", a multinacionális világ és a halódó nemzetállam vívja ádáz harcát egymás ellen, a tömegbefolyásolás média-monopóliumának birtoklásáért...

Peták István állásfoglalása szerint: "a közszolgálati médiumoknak a kultúrát, mint a közösség lényegét jelentõ tudást" kell értelmezniük. Ezek szerint tehát a kultúra (nemzeti, regionális, etnikai, kárpát-medencei, európai, egyetemes, stb.) egyenlõ a közösség lényegét jelentõ tudással, amelyet viszont: "nem sajátíthat ki semmiféle címen és módon egyetlen társadalmi csoport sem, sem az elitkultúra, sem valamely szubkultúra, sem pedig egy populista kultúra nevében." Már csak azt kellene meghatároznunk: mi is valamely említett közösség lényege, amelyet ugyebár a kultúrája testesít meg?! Mindegyik egymással egyenrangú, csak éppen az egyik kisebb, a másik pedig nagyobb? Peták ezt mondja: "A közszolgálatiság elvei a médiumokban azonosak kell, hogy legyenek; a különbözõségek, az eltérések csupán a közösség nagyságrendjébõl, a médiumok mûszaki, technikai különbözõségeibõl adódhatnak. A közszolgálatiság értelmezése feltételezi, hogy az egyes közösségek kommunikációs rendszerei közötti átjárhatóság, nyitottság mind jogi, mind szervezeti, mind pénzügyi, mind technikai szempontból adott és lehetséges legyen. E nélkül sehol, egyik szinten sem valósítható meg a köz-szolgálatiság az elvárható szinten." A végcél tehát: a szintek átjárhatósága?!

Ámde a közszolgálatiságnak ez a „szintje” üres, istentelen és közönséges!

Üres, mert hiányzik belõle az érzelem: a szeretet, a szerelem, a boldogság - és a család. Istentelen, mert a közszolgálatiságnak ez a megfogalmazása materialista. Közönséges, mert gépies - hiányzik belõle minden, amitõl az élet szép és emberi. Egyetlen természetes közösség-típus létezik: ez a családokra épülõ nemzetállam. Minden más kollektíva mesterkélt, önkényes „konvenció” vagy egyenesen fikció.

Fikciókra pedig azok építkeztek, akik ki akarták fordítani a sarkából a Földet...

Peták István fixa ideája már 6-7 éve a regionális televíziózás volt. Nem értettük, mirõl beszél, noha õ már pontosan tudta akkor is - mert ‘elõre látta’ a jövõt.

Magyarország hamarosan már csak úniós régiókból fog állni...

Vác, 2003. december 8.

Czike László