Czike László



„Modern Ábrahám és Izsák”: A VÍRUS


az eucharisztia évében



Nemrégiben kaptam a következõ történetet:


„Vége a napnak. Hazafelé mész a kocsiddal. Bekapcsolod a rádiót. A recsegõ adásban hallasz egy kis faluról, valahol távol Indiában, ahol a falu három lakója váratlanul és nagyon furcsa módon meg-halt. Valami olyan influenza okozta a halálukat, amirõl még soha senki nem hallott. Igazából nem is influenza, és tulajdonképpen csak három emberrõl van szó… Néhány orvos útban van, hogy ki-vizsgálják a dolgot. Azután vasárnap a rádióban újabb híreket hallasz. Most már nemcsak három emberrõl van szó, hanem 30 ezerrõl, és már a tévé is foglalkozik a témával. Olyan különleges járványról van szó, amilyennel még nem találkozott az emberiség.



Hétfõ reggel, mire felkelsz, már minden újság vezércikkében ez a történet szerepel. Már nemcsak India, de Pakisztán, Afganisztán és Irán is megfertõzõdött, és mielõtt észbe kaphatnál, mindenhol errõl beszélnek. Az elnök beszédet tartott, amelyben elmondta: a kormányban mindenki reménykedik, hogy minden rendbe jön. De mindenki elmélázik egy kicsit a bejelentésen, hogyan tudjuk távol tartani magunktól mindezt? Ekkor Franciaország elnöke Európát sokkoló bejelentést tesz közzé: lezárják az államhatárt. Bármely érintett országból érkezõ repülõjáratra érvényes a zárlat, vagyis nem szállhatnak le a gépek az ország területén. A hír hallatán kiver a jeges veríték, és lefekvés elõtt kicsivel tovább nézed a CNN


nemzetközi mûsorát. Akkor egy tudósító bejelenti, hogy egy férfi Párizs egyik kórházában haldoklik a rejtélyes influenzától. Tehát megérkezett a vírus Európába is.



Mindössze annyit tudnak mondani róla, hogy amikor kiüt rajtad a betegség, tulajdonképpen már egy hete lappangott benned. Aztán négy napig hihetetlenül rossz általános állapotba kerülsz, külön-féle tünetekkel, majd meghalsz. Anglia is lezárja a határait, de túl késõn. Kedden reggel az Egyesült Államok elnöke a következõ be-jelentést teszi: "Az amerikaiak egészségének biztonsága érdekében minden repülõjárat Európába és Európából, valamint Ázsiába és Ázsiából törölve." Négy nap múlva az egész ország kimondhatatlan félelembe merül. Az emberek csak arról beszélnek, mi lesz, ha a mi országunkat is eléri?


Szerda este valaki a parkolóból lélekszakadva ront be a terembe:


"Kapcsoljátok be a rádiót!" Mindenki feszülten figyel a kis hang-szóróból jövõ bejelentésre: megtörtént a leges-legrosszabb, amire


számítani is lehetett: két nõ New York állam egyik kórházában haldoklik a rejtélyes influenzában. Órákon belül végigsöpör ez a valami az egész országon. Emberek ezrei dolgoznak éjjel-nappal, hogy megtalálják az ellenszert. De semmi nem bizonyul eléggé hatásosnak. Váratlanul érkezik a jó hír: megfejtették a rejtélyt. Megtalálták az ellenszert. De az elkészítéséhez olyan valakinek a vére kell, aki még teljesen tiszta. Ezért az egész ország felnõtt lakosságát felszólítják: mindenki haladéktalanul menjen el a helyi városi kórházba, hogy vértípusát, vére tisztaságát ellenõrizhessék. Mindössze ennyit kérnek az emberektõl.



Természetesen, mikor pénteken, késõ este a kórházhoz értek, már a parkolóban kígyózik a sor. Nõvérek és orvosok rohangálnak, s szúrják meg sorra a várakozókat és címkézik fel a kémcsöveket. Aztán odaérnek hozzád és családodhoz, és tõletek is vért vesznek. Fiad, aki még kiskorú, ragaszkodik hozzá, hogy õ is adhasson vért. Arra kérnek, maradjatok a parkolóban és csak, ha halljátok a neveteket, hogy hazamehettek, akkor induljatok el.



Hirtelen egy fiatal férfiorvos rohan ki a kórházból, futás közben is ordítva. Egy nevet ismételget, és egy vérvételi ûrlapot lobogtat. A kisfiad megrángatja a kabátod ujját: "Apu, ez az ember az én nevemet kiabálja!" És mielõtt megakadályozhatnád, megragadják a fiadat.



- Egy pillanat! Álljanak meg! - kiáltasz rájuk, mire azt válaszolják: - Semmi baj, minden rendben van. A kisfia vére teljesen tiszta. Szeretnénk megbizonyosodni róla, hogy nem fertõzött. Úgy tûnik ugyanis, hogy megfelelõ a vértípusa. - Öt feszült perc múlva sírva és egymást ölelgetve jönnek ki az orvosok és a nõvérek. Néhányan még nevetnek is. Az elmúlt egy hét után ez az elsõ alkalom, hogy valakit nevetni látsz. Egy idõsebb orvos ekkor odalép hozzátok, és azt mondja: - Köszönjük, uram! A kisfia vére tökéletes. Tiszta és hibátlan. Most már elõ tudjuk állítani az ellenszert. - Ahogy a hír elkezd tovaterjedni, a parkolóban álló tömeg egyre hangosabban örvendezik, imádkozik, sír és nevet.



De aztán az õsz orvos feleségedet és téged félrevon: - Beszélhetnék önökkel egy percre? A donor kiskorú, ezért szükséges, hogy alá-írják ezt a beleegyezõ nyilatkozatot. Elkezded aláírni, de aztán észreveszed a leveendõ vérmennyiség üresen hagyott rubrikáját. - M-m-m-mennyi vért vesznek le tõle? - Ekkor az orvos mosolya hirtelen eltûnik. - Nem tudhattuk, hogy egy kisgyermek lesz. Nem voltunk rá felkészülve. Az összes vérére szükségünk van…



Megdöbbenve válaszolsz: - De-de ezt maga nem értheti! Õ az én egyetlen fiam! - Mi a világról, az egész emberiségrõl beszélünk! Kérem, írja alá! Mindre szükségünk van. - Nem oldható meg, hogy vérátömlesztést kapjon? - Ha lenne tiszta vérünk, kaphatna, de nincs. Kérem, aláírná? - Néma csöndben aláírod. Megkérdezi az orvos: - Szeretnének pár percre bemenni, mielõtt elkezdjük? - Oda tudsz menni? Ahol a fiad az asztalon ül, és azt kérdezi: - Apa? Anya? Mi történik itt? - Meg tudod fogni a kezét, és azt mondani neki: - Fiam, mi nagyon szeretünk téged, és soha nem hagynánk, hogy valami olyan történjen veled, ami elkerülhetõ, érted? - El tudsz menni? Ki tudsz úgy menni a szobából, hogy közben hallod fiadat, amint azt kérdezi: - Apa? Anya? Apa? Miért, miért hagytok el?



Aztán a következõ héten, mikor a kisfiad temetése van, néhányan


átalusszák az alkalmat, és vannak, akik el sem jönnek, mert más dolguk van, és vannak olyanok is, akik eljönnek ugyan, de csak egy mesterkélt mosolyt erõltetnek az arcukra, hogy úgy tûnjön, igen, fontos nekik az egész. Vajon nem akarnál-e felugrani, és azt mondani: ELNÉZÉST! A FIAM ÉRTED HALT MEG! HÁT ENNYIRE NEM ÉRDEKEL? EGYÁLTALÁN JELENT EZ NEKED VALAMIT?!”



Mondd, tényleg meg tudnád-e tenni, hogy az egész élõ emberiség fennmaradásáért feláldoznád a tulajdon fiadat? Képes lennél-e teljesíteni Isten rendelését, hogy a parancsára feláldozd kisfiadat, amint egykor Ábrahám is feláldozta (volna) egyszülött fiát, pedig valójában „nem is volt rá szükség”?



Krisztus, Isten egyszülött fia is megkérdezte a kereszten függve: „Éli, éli lámma sabaktáni?!” – „Uram, miért hagytál el engemet?!” – hiszen Isten megtehette volna, hogy „visszacsinálja” az egészet, de akkor nem teljesedik be a megváltás terve, a próféták jövendölése és – lelki értelemben – nem születik meg az emberiség életben maradásának esélye. Krisztus megértette Atyja akaratát, ezért halt mártírhalált a bûneink elvételéért, feloldozásáért.



Az Eucharisztia, a szent áldozat éve 2005. Az isteni áldozaté, a szentmisében az Oltáriszentség, az embernek született Isten-Fia, a megtestesült Krisztus úrfelmutatásáé –„Íme az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!”, de akit most feláldozok érettetek! -, akit az Úr nekünk adott, hogy üdvözítsen bennünket. Kinek emlékezetére jelképesen minden szentmisében megtörténik Krisztus áldozata, a búzakenyér és bor átváltoztatása Krisztus valódi testévé és vérévé.



Vajon maga Isten is ezt szeretné mondani ezekben a napokban? "A FIAM ÉRTED HALT MEG! SZÁMÍT EZ NEKED VALAMIT? HÁT NEM ÉRTED, HOGY NEKEM ENNYIRE FONTOS VAGY?"



Isten, minden földi és mennyei szeretet õsforrása ennyire szeret minket. Átlátjuk-e az áldozata nagyszerûségét, reményteliségét? Járjon át mindannyiunkat a megszentelõ kegyelem.



Vác, 2005. május 30.




Czike László