Czike László


Az utolsó idõk prófétája


(a fatimai titok)



„A papokhoz, Szûzanyánk szeretett fiaihoz” szóló Kék Könyvben, a Máriás Papi Mozgalom magán-kinyilatkoztatásában így szól hozzánk a Szent Szûz:



„Miként Jeruzsálemben megölték a prófétákat, miként visszautasították, meg-gyalázták és elítélték magának az Istennek a Fiát, a századok óta megígért és hirdetett Messiást, - úgy akadályozzák meg igen gyakran ma az Egyházban, Isten új Izraelében hallgatással s elutasítással Édesanyátoknak, ez utolsó idõk prófétájának mentésre irányuló törekvéseit. Olyan sokféleképpen szóltam, de a szavaimat nem hallgatták meg. Kétségbe vonták rendkívüli beavatkozásaimat is. Te új Jeruzsálem, Jézus egyháza, Isten igazi Izraele! Hányszor akartam összegyûjteni fiaidat, miként a tyúk összegyûjti csibéit... Bárcsak megismerted volna békességed napjait! De most nagy szenvedések következnek rád. Megráz a vihar és az orkán szele, nem marad kõ kövön abból a nagy mûbõl, amelyet az emberi kevélység alkotott.”



„Elérkezett az idõ, amikor az Egyháznak és az egész világnak dicsõítenie kell Szeplõtelen Szívemet. Szeplõtelen Szívem válik biztos gyõzelmem jelévé a nagy harcban, amely a mérhetetlen nagy vörös sárkány (a kommunizmus jelképe - Cz. L.) követõi, és a Napbaöltözött Asszony követõi között dúl. A félelmetes harcban kiemelkedik a tengerbõl a sárkány segítségére sietve egy párduchoz hasonló vadállat. Ha a vörös sárkány a marxista ateizmus, akkor a fekete vad-állat maga a szabadkõmûvesség. A sárkány megmutatkozik hatalma teljében, a fekete vadállat viszont homályban ténykedik; elrejtõzik, mindenhová titokban hatol be. Medvelába és oroszlánszája van, mert mindenhol csak ravaszsággal és a tömegtájékoztatás eszközeivel, vagyis hamis propagandával dolgozik. A hét fej a szabadkõmûvesség különbözõ páholyait jelenti, amelyek mindenütt alattomos és veszélyes módon mûködnek. A fekete vadállatnak tíz szarva van.



Szarvain a tíz korona az uralom és a királyság jele. Tíz szarvával uralkodik és kormányoz a szabadkõmûvesség az egész világon. A fekete vadállat, vagyis a szabadkõmûvesség célja az alattomos, de szívós harc, hogy a lelkeket eltérítse az útról, melyet az Atya és a Fiú jelölt ki, és a Szentlélek ajándékai világítanak meg. Amíg a vörös sárkány azon munkálkodik, hogy az emberiség ne törõdjék Istenével, hogy tagadja meg Õt - és ezért terjeszti az ateizmus (istentelenség) tévedését -, addig a szabadkõmûvesség célja nem az, hogy tagadják meg az Istent, hanem, hogy káromolják Õt! A vadállat azért nyitja ki a száját, hogy káromolja az Istent, káromolja nevét, az eget és minden lakóját. Legnagyobb káromlása az, hogy megtagadja az egyedül Istennek járó tiszteletet, hogy azt a teremtményeknek, és magának a Sátánnak adja meg. A jelenkorban ezért terjednek a szabadkõmûvesség romlott tevékenysége nyomán mindenhol a fekete misék, vagyis a Sátán kultusza. A szabadkõmûvesség ezen felül minden eszközzel arra törekszik, hogy megakadályozza a lelkek üdvözülését, és így meghiúsítsa Jézus Krisztus mûvét, a megváltást. Hogyha az Úr egykor tíz parancsolatban közölte a törvényét, a szabadkõmûvesség most tíz szarvának a hatalmával olyan törvényt terjeszt, amely szemben áll Isten törvényével. A hét erénnyel, az isteni és a sarkalatos erényekkel szemben, amelyek mind az isteni kegyelembe merült élet gyümölcsei a szabadkõmûvesség a hét fõ bûnt terjeszti, melyek a megrögzötten halálos bûnben töltött élet (hamis) gyümölcsei. Aki a hét fõ bûn áldozata lett, azt fokozatosan ráveszi, hogy hagyjon fel a tisztelettel, ami egyedül Istennek jár, és azt hamis istenségeknek adja meg. Ezek nem mások, mint fõbûnök megtestesítõi. Ez szörnyû káromlás!



Ezért is áll a vadállat minden fején egy-egy istenkáromló név. Minden egyes páholynak az a feladata, hogy egy másfajta istenséget imádtasson. A szabad-kõmûves páholyok feladata, hogy nagy csalárdsággal mindenhol rászedjék az embereket, vessék meg Isten szent törvényét, helyezkedjenek szembe a tíz-parancsolattal, hogy elvonják attól a tisztelettõl õket, ami egyedül Istennek jár, hogy helyette hamis bálványokat tiszteljenek - ugyanúgy. Eme bálványokat egyre több ember magasztalja és imádja: az értelmet, a testet, a pénzt, a szét-húzást, a hatalmat, az erõszakot és az élvezetet. Így kerülnek a lelkek sötét rab-szolgaságába a gonoszságnak, a bûnnek, - haláluk után Isten ítéletekor pedig az örök tûz tavába, a pokolba.”



„Mint Édesanyátok, mindenekelõtt figyelmeztetni kívántalak benneteket arra a nagy veszélyre, amely ma az Egyházat a sok ördögi támadás részérõl fenyegeti s annak elpusztítására törekszik. Ennek végrehajtására emelkedik ki a száraz-földbõl egy vadállat, amely bárányéhoz hasonló két szarvat visel és a tengerbõl jövõ fekete vadállat segítségére siet. (A bárány a Szentírásban mindig áldozat jelképe. A Kálvárián Jézus önmagát áldozza fel az emberek üdvösségéért. Õ maga lesz a húsvétunk, Isten igaz Báránya, aki elveszi a világ bûneit.) A vad-állat két, a bárányéhoz hasonló szarvat visel a fején. Az áldozat jelképéhez szorosan kapcsolódik a papság szimbóluma: a két szarv. (A fõpap két szarvval ékesített süveget hordott az Ószövetség idején. Az Egyház püspökei kétszarvú mitrát viselnek papságuk teljességének jeléül.) A párduchoz hasonló fekete vadállat a szabadkõmûvességet jelképezi, - a bárányhoz hasonló kétszarvú vad-állat pedig az Egyház belsejébe beszivárgott szabadkõmûvességet jelzi, vagyis az egyházi szabadkõmûvességet, amely fõként a fõpapság között terjedt el.



Mikor Fatimában azt jövendöltem nektek, hogy a Sátán behatol az Egyházba, akkor azt adtam tudtotokra, hogy a szabadkõmûvesség beszivárog az Egyház belsejébe. Ha a szabadkõmûvesség szándéka vesztükbe vinni a lelkeket, rá is beszélve õket a hamis istenség kultuszára, akkor az egyházi szabadkõmûvesség célja Krisztus és Egyházának tönkretétele, új bálványt, vagyis hamis Krisztust és hamis Egyházat alkotva. Ezért törekszik az egyházi szabadkõmûvesség elhomályosítani Jézus isteni Szavát (Jézus: maga a megtestesült Ige) ‘természetes’ ésszel érthetõ magyarázatokkal; megkísérli, hogy érthetõbbé, elfogadhatóbbá tegye, megfossza minden természetfeletti tartalmától. Így terjednek tévedések a katolikus Egyház minden területén. Emiatt ma sokan eltávolodnak az igaz hittõl, beteljesítve a jövendölést, melyet Fatimában adtam nektek: eljön az idõ, amikor sokan elveszítik az igaz hitet. Az egyházi szabadkõmûvesség csalárd és ördögi módon azon mesterkedik, hogy mindenkit a hit elhagyására vigyen.



Az egyházi szabadkõmûvesség célja igazolni a bûnt, hogy azt ne úgy mutassák be, mint valami rosszat, hanem mint értéket és jót. Ezért azt tanácsolják az embereknek, hogy kövessék el a bûnt, mint természetes igényük kielégítésének egy módját. Gyökerében pusztítják ki azt, amibõl még bûnbánat fakadhatna és azt mondják, nem kell többé meggyónni azt. Ennek az átkozott rákbetegségnek veszedelmes gyümölcse már az egész Egyházban elterjedt, s azt eredményezte, hogy az egyéni gyónás mindenhol csökkent. Ráveszik a lelkeket, hogy éljenek bûnben, - visszautasítva az Életet, amelyet Jézus hozott el nekünk. Miután a bárányhoz hasonló kétszarvú vadállat tönkretette a történelmi Krisztust, arra törekszik, hogy a misztikus (titokzatos) Krisztust, az Egyházat is lerombolja.



Az Egyház igazság, - egyedül õreá bízta Jézus, hogy õrizze épségben az egész hitletéteményt. Ez tulajdonképpen a hierarchikus (a rangsor szerint felépülõ) Egyház feladata, - a pápáé és a vele egységet alkotó püspököké. Az egyházi szabadkõmûvesség ezt a hamis egyházi egységgel akarja megrendíteni, ami valamennyi keresztény egyház elfogadásához vezet, - állítva, hogy mindegyik birtokolja az igazság egy részét. Ápolja egy általános egyház alapításának a tervét, mely valamennyi keresztény felekezet, köztük a katolikus Egyház egybe-olvadásából alakulna.”



Új bálványt akar állítani, vagyis hamis Krisztust, hamis Egyházat. Az egyházi szabadkõmûvesség parancsokat és hatalmat kap a különbözõ szabadkõmûves páholyoktól; azon dolgozik, hogy titokban mindenkit rávegyen ezekkel a titkos szektákkal való együttmûködésre. Ezért is kecsegteti a nagyra törõket a gyors karrier kilátásával; elhalmozza javakkal a pénzéheseket; segíti tagjait, hogy elsõként foglalják el a legfontosabb állásokat, miközben alattomosan, de igen határozottan kirekeszti mindazokat, akik nem hajlandók tervét támogatni.



A bárányhoz hasonló vadállat - az elsõ vadállat színe elõtt - minden hatalmát gyakorolja, a Földet és lakóit az elsõ vadállat imádására kényszeríti. Istent föl-cseréli egy hatalmas, erõs, uralkodó Bálvánnyal, amely halálba juttatja mind-azokat, kik nem imádják a vadállat szobrát. Hatalmas és uralkodó bálvánnyal, mely elrendeli, hogy mindenkinek, kicsinek-nagynak, szabadnak és szolgának jelöljék meg a jobb karját vagy homlokát, és senki se adhasson vagy vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét, vagyis a nevét vagy a számát. De mi a neve?



A Jelenések Könyvének 13. fejezetében ez van leírva: „Ez a bölcsesség. Akinek van értelme, számítsa ki a vadállat számát, - mert embernek a neve. A száma: 666. (Hatszázhatvanhat.) Megvilágosított emberi értelemmel a 666-os számból sikerül megfejteni egy ember nevét. Ez az ember, akit a szám jelez, - az Anti-krisztus. A 333-as szám Isten szent titkát jelöli. Aki Isten fölé akar kerülni, az a 666-os számot viseli, ezért jelzi a szám Lucifernek, vagyis a Sátánnak nevét; annak a nevét, aki Jézus Krisztussal száll szembe - tehát az Antikrisztusét.



n A 666-os szám egyszer megadva a 666. évet jelenti. Ebben a történelmi idõ-szakban az Antikrisztus az Iszlám jelenségen keresztül mutatkozik, amely egyenesen tagadja a Szentháromság titkát és Krisztus Urunk istenségét.


n A 666-os szám kétszer megadva az 1332. évet jelenti. Ebben az idõszakban az Antikrisztus gyökeres támadással jelentkezik az Isten igéjébe vetett hit ellen. Filozófusok jelennek meg, akik a tudománynak (vagy ‘a gnózisnak’ - Cz. L.) kizárólagos értéket kezdenek tulajdonítani, és késõbb az értelemnek is, ami lassanként odavezet, hogy az igazság egyetlen ismertetõjele csak az emberi értelem lesz. A protestánsok szabadon olvashatják, értelmezhetik a Szentírást a saját, egyéni elgondolásuk szerint. Így teszik tönkre az Isten igéjébe vetett hitet. Az Antikrisztus munkája ebben a korszakban az Egyház megosztása, számos új keresztény felekezet sorozatos alapítása volt.


n A 666 háromszor véve az 1998-as évet fejezi ki. Ebben a történelmi korban a szabadkõmûvesség az egyházi szabadkõmûvesség segítségével valóra akarja váltani feltett szándékát: bálványt akar alkotni és odaállítani Krisztus és az Egyház helyére. Hamis Krisztust és hamis Egyházat. Ezért az elsõ vadállat tiszteletére készült, a Föld minden lakója által imádandó szobor az Anti-krisztus szobra - amely címével és nevével jelöli meg mindazokat, akik venni vagy eladni akarnak.” (Ez a szobor a hatalom és a gazdagság jelképe, - az amerikai dollár a piramissal, benne a Nagy Testvér ‘mindent látó’ szemével, a párhuzamos vonalakkal és egyéb szabadkõmûves szimbólumokkal. A pénz - az Antikrisztus ‘szobra’; mely elõbb-utóbb a bõr alá ültetett mikrochip is lehet: a megjelölt emberek homlokán, vagy jobb karján. - Cz. L.)



Óvakodjatok az Antikrisztustól! Gyermekeim, itt az utolsó óra! Amint azt hallottátok, eljön az Antikrisztus. Már eddig is sok Antikrisztus támadt. Ebbõl tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk kerültek ki, de nem tartoztak közénk. Ha közénk tartoztak volna, köztünk is maradtak volna. Rajtuk kellett nyilván-valóvá lennie, hogy nem mindnyájan tartoznak közénk. Ti azonban a Szent kenetét kaptátok, s mindent tudtok. Nem is azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot. Ti ismeritek, s azt is tudjátok, hogy semmi hazugság sem származik az igazságból. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Messiás? Ez az Antikrisztus: tagadja az Atyát és a Fiút. Mindaz ugyanis, aki tagadja a Fiút, nem ismeri el az Atyát sem. Aki megvallja a Fiút, elismeri az Atyát is. Maradjon meg bennetek, amit kezdettõl fogva hallottatok. Ha meg-marad bennetek, amit kezdettõl fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Az ígéret pedig, amelyet ehhez fûzött, az örök élet. Ezeket akartam írni nektek azok miatt, akik félrevezetnek. Ami titeket illet, maradjon meg bennetek a tõle kapott kenet. Más tanítóra nincs szükségetek: bármire is tanítson az õ kenete, az igaz s nem hazugság. Maradjatok tehát õbenne, amint tanította. Igen, gyermekeim, maradjatok õbenne, hogy amikor megjelenik, bizalommal töltsön el, és eljövetelekor meg ne szégyenüljünk.” (1 Jn. 2, 18-28.)



„Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek! Vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentõl valók-e, mert sok hamis próféta lépett föl a világban. Az Istentõl való lélek errõl ismerhetõ föl: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentõl van. Minden olyan lélek viszont, amely nem vallja Jézust, nem Istentõl való. Ez az Antikrisztus szelleme, akirõl hallottátok, hogy eljön, sõt már a világban is van. Ti Istentõl vagytok, gyermekeim, és gyõzedelmeskedtetek azon. Hiszen, ha bennetek van, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Azok e világból valók, azért is beszélnek e világról, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentõl vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki viszont nem az Istentõl való, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság szellemét a hamisság szellemétõl.(1 Jn.4, 1-6.)



„A nagy megpróbáltatás órájában a Mennyország egyesülni fog a Földdel. Ez addig a pillanatig tart, amíg meg nem nyílik a fényes kapu, hogy a világra bocsássa a dicsõségben visszatérõ Krisztust, aki megalapítja országát, melyben tökéletesen teljesítik az isteni Akaratot, amint a mennyben, úgy a földön is. A nagy megpróbáltatás elérkezett országotok számára. Aggódó s fájdalmas Édes-anyaként hányszor is akartam hívni a gyermekeimet, hogy járjanak az Úrhoz visszavezetõ úton, a megtérés útján. Nem hallgattatok rám. Csak folytattátok az utatokat, visszautasítván az Istent és szeretetének törvényét. Egyre jobban elszaporodtak a tisztátalanság bûnei; - az erkölcstelenség úgy kiáradt, mint a tenger és mindent beborított. Jogosnak tartják a homoszexualitás természetellenes, tisztátalan bûnét, általánossá vált az élet keletkezését megakadályozó eszközök alkalmazása, sõt, hazátok minden részében elterjedt a magzatölés, az ártatlan gyermekek meggyilkolása, mely bosszúért kiált az Isten színe elõtt. Elérkezett immár az isteni igazságosság és nagy irgalmasság ideje. Megismeritek a gyengeség és a szegénység óráját, a szenvedés és a vereség óráját, - a nagy büntetés megtisztító óráját. A nagy megpróbáltatás íme elérkezett Egyházatok számára is. Szüntelenül terjednek azok a bûnök, amelyek a hit elvesztéséhez vezettek. Figyelmetlen volt sok pásztor, nem õrködtek, és hány báránybõrbe öltözött ragadozó farkasnak engedték meg, hogy a nyáj közé behatoljon, hogy rendetlenséget és romlást hozzon. Milyen nagy a ti felelõsségetek, Isten szent Egyházának pásztorai! Nemsokára bekövetkezik a büntetés, melyet Fatimában jövendöltem meg. Ez képezi a titoknak azt a részét, amelyet még nem hoztak nyilvánosságra. Elérkezett a világra az isteni igazságosság nagy pillanata.



Arra vagytok kiválasztva, hogy bátran küzdjetek annak ereje ellen, ki szembe-helyezkedik Krisztussal. Segítségtekkel nyerhetem el legnagyobb gyõzelmemet. Így vesztek részt anyai tervemben, mely abból áll, hogy elõkészítsem a szíveket és lelkeket az Úr fogadására, aki eljön. A teljes Szentháromság választott ki arra, hogy Anyja legyek az Igének, aki szûzi méhemben testesült meg, és így ajándékoztam nektek Fiamat, Jézust. Az elsõ eljövetele közétek szegénységben, alázatban és szenvedésben történt, mert Jézus magára akarta ölteni emberi természetünk nyomorúságát és gyengeségét. Anyai munkálkodásom akkor csendben, imádságban, rejtekben és alázatban ment végbe. A Szentháromság kiválasztott, hogy a második ádvent Anyja legyek, és így anyai feladatom az, hogy felkészítsem az Egyházat és az egész emberiséget Jézus fogadására, aki dicsõségben tér vissza hozzátok. E második eljövetele istenségének fényében történik; Jézus az ég felhõin tér vissza hozzátok, királysága ragyogásában, és hatalma alá veti a Föld népeit és nemzeteit, és ellenségét (a Sátánt - Cz. L.) mindent átfogó uralmának trónja alá kényszeríti. E végsõ idõkben anyai munkálkodásom nyíltan és egyre erõteljesebben történik, fényem felragyog a Föld minden táján. Szeretetem az út, amelyet a szívekben és a lelkekben megalapozok. Ez készíti elõ Krisztus dicsõséges országát. A Szeplõtelen Szívem diadala egybeesik Jézus dicsõséges második eljövetelével, aki majd mindent megújít. Hallgassatok hát most mindannyian a hangomra, és siessetek szûzi szépségem szeplõtelen fényéhez, a Jézus isteni ragyogásával való találkozásra. Tárjátok ki szíveteket a reménységre. Közel van Krisztus második eljövetele. A jelen idõkben tûnnek fel azok a jelek, amelyeket Õ maga ad nektek, hogy felkészítsen fogadására.”



Vác, 2005. január 18.



Czike László