Czike László

Kinek a bulija a Gyurcsány-kormány?

Igen, igen, igen.

Gyurcsány Ferenc úgy kormányozza Magyarországot, mintha egy rész­­vénytársaság lenne. Sõt, még sokkal úgyabbul. Ugyanis sem a bíráló, sem a bírált személy nem ismerik jól a társasági törvényt.

A társasági törvény ugyan a legnagyobb szupranacionális gazem­ber­­ség – mert személytelen résztulajdonná silányítja a Föld, a ter­mészet és az emberi munka javait, elfedve ezzel a pénz és a hata­lom végsõ koncentrációját -, ám épp’ a portfolió tulajdonosa érde­kében, nagyon pontosan meghatározza, melyek a tulajdonos, és melyek az ügyvezetõ (gazdálkodási) jogosítványai.

Nagyon egyszerû.

Mindazon tranzakciók, melyek az adott évi normál üzleti mûködés szerves taktikai elemei, az ügyvezetõ, - és mindazon tranzakciók, melyek a társaság létével, hosszabbtávú mûködtetésével kapcsola­tosak, a tulajdonos döntési kompetenciájába tartoznak. Az elõbbi­re a legjobb példa az éves teljesítmény, az éves árbevétel, valamint az éves produktív erõforrás-igénybevétel (költségek); - az utóbbira pedig a mûködés olyan stratégiai elemei, mint a hitel-, a vagyon, a portfolió-gazdálkodás, az ingatlan adásvétel, stb. Magyarán: a tár­saság ügyvezetõje termeltetheti a tojásokat, etetheti a tyúkokat és szabályozhatja a kakasok nemi életét, de semmiképp’ nem vág­hatja le és/vagy adhatja el saját hatáskörében a (részvény­-) társaság aranytojást tojó tyúkját, amely a gazdag jövõ záloga.

Nem beszélve arról, hogy egy ország nem részvénytársaság.

Egy ország – Magyarország – esetében nem egy jó üzleti buliról, ha­nem 10 millió magyar ember jelenlegi és jövõbeli életviszo­nyai­ról, életminõségérõl van szó, ami nem taktikai, hanem stratégiai kérdés, ezért a mindezt érintõ tranzakciók eldöntése, megvalósí­tá­sa nem jogszerû a nép, a lakosság bevonása, megkérdezése nél­kül. A népfelség elve jegyében minden, a nép sorsát jelentõsen befolyásoló, netán sorsdöntõ kérdés eldöntése a népszuve­re­ni­tás jogkörébe tartozik. Hogy a mai „alkotmányunk”, és annak a rendszerváltás környékén és óta önkényesen, sõt, öntörvényûen meg­hozott, heve­nyé­szett változtatásai, az újonnan kreált „demok­rati­kus” jogszabályok mégis megengedik a jelenlegi, abszolút ille­gi­­tim kormányhancúrt, nem jelentheti azt, hogy minden, ami ma - egy­értelmûen a nép érdekei ellenében - történik, jogszerû vagy plá­ne legitim lenne. Demokratikus álcával leplezni, demokrati­kus­nak nevezni kifejezetten népellenes törvényeket, jogszabályokat, s a népvagyonnal - operatív és távlati értelemben egyaránt – bû­nö­sen gondatlanul, hanyagul bánó kormányzati magatartást pedig nem csupán honi, de nemzetközi (minimum uniós) közbotrány.

Valószínûtlen, hogy Brüsszel helyeselné, ami ma itt folyik.

És mindez nem is tegnap kezdõdött…

Mert a népfelség elve jegyében bizony sosem lehetett volna:

1. Belépnünk a Világbankba és az IMF-be (1982.)

2. Reménytelenül eladósítani Magyarországot (1980-1990.)

3. Rendszert váltani, mintha az csak kormányváltás lenne.

4. Tollvonással „államosítani” a társadalmi tulajdont (1990.)

5. Pánikszerûen eladni a teljes magyar termelõ közvagyont.

6. A sokszorosára növelni Magyarország eladósodottságát.

7. Tönkretenni a nemzetgazdaságot, leépíteni a közellátást.

8. Költségvetési takarékosság ürügyén felszámolni az államot.

9. A nemzetközi mobil tõke részévé tenni (eladni) a termõföldet.

10. Részvénytársaságként csõdbe vinni Magyarországot.

Ennyi átélt gazemberség után ideje mélyen elgondolkoznunk:

Igazából kinek a bulija felszámolni Magyarországot?

Vác, 2008. március 4.

Czike László