Czike László

A mérgezett egér

Szcientista telefon

Jezowski Barna mélyen elgondolkozott a „barátjával” folytatott te­le­fonbeszélgetésen. Talán meg kéne már kurtítani egy kicsit azt a fe­ne nagy büszkeségét! Mert az, hogy cirka 15 évvel ezelõtt komp­lett gyárat kapott a tudományelméleti egyháztól, még hagyján, de hogy a szakmai és anyagi sikereit kizárólag saját zsenialitásának tudja be, mi több bizalmas körökben 5. fokozatú angyalnak állítja be magát, aki csupán kedvtelésbõl, az emberek megsegítésére jött le a Földre, hát az már erõs túlzás!

De hogyan lehetne hatni rá?

Tudásalapú milliárdosok

Nem tudott mit kezdeni az olyan figurákkal, akik az anyagi sikert tekintik a földi lét egyetlen (ön)igazolásának, és mindenkit lúzer csepûrágónak tekintenek – és úgy is bánnak velük -, akinek nincs egy-két milliárdja, de legalább egy jól menõ kis vállalkozása, vagy minimum egy biztos állása, ami a szolid polgári jólét záloga.

Azokkal meg már végképp nem tudott megalkudni, akik közéleti­­, üzleti, társadalmi tevékenységükben álarcot hordanak, mimikrit alakítanak, csak hogy teljes kényelemben élhessenek, aztán ebül szerzett millióikból igyekeznek megvenni azt a valós bölcsességet, amelyet csak igaz küzdelemben – sebeket kapva és sebeket osztva – minden kockázatot vállalva, saját élettapasztalat­ként lehet meg­szerezni. Akik azt hiszik, hogy a bölcsesség megvásárolható!

Rejtõzködõ lifestyle

Barátja felrótta Jezowskinak, miért kell neki mindent észrevennie. Hat év óta még mindig nem érti, hogy bölcs csak abból lehet, aki mindent észrevesz, és észrevételeinek vállalja minden konzekven­ci­áját is. Nem érti, hogy az életet nem lehet nyakig élvezetben lu­bic­kol­va, ám kifelé mégis az ájtatos szüzet játszva végigélni…

Akinek mégis sikerül, nem „bölcs”, maximum ügyes csaló.

Jezowski tovább tûnõdött a „barátja” telefonján.

A „barát” váltig állította, hogy 12 éve kilépett a Szcientológiai Egy­házból, továbbá a templomos (zöld) szabadkõmûvességhez se’ fûzi már semmilyen személyes kapcsolat, annak ellenére, hogy a ne­ve még ma is ott szerepel elõadóként, az internetes honlapjukon.

„Hogy lehet, hogy ez az 5. fokozatú angyal – kilépett?”

Kilépett, de nem vették el, övé maradt a Gyár.

Titkos dopping

Szcientista ismerõse – aki mellesleg egy, az épület tetejérõl induló vörösréz-csõrendszeren keresztül (sikerrel) pránát vezetett a Gyár szere­lõ­­mûhe­lyé­be, hogy növelje az ott dolgozók termelékeny­ségét – mindig óv­ta attól, hogy mindig mindent észrevegyen. „Nem kell keresni a bajt! – mondogatta -, jön az magától is, de ak­kor sokkal kisebb mértékben és gyakorisággal. Szinte egész életed ar­ról szól, hogy mindig észreveszed és „megzenésíted”, ami nem rád tartozik! Ne keress, ne kutass, ne nézz a dolgok mélyére, de azért oszd meg velem mindig, amit megérzel, megtudsz, vagy be is bizonyítasz!”

Tehát miközben a saját életvitelét állította követendõ modellként, a pénzéért minden tudni akart, mert az ilyenek, azt hiszik, hogy a pénzükért mindent megkaphatnak. Pedig legalább két dolgot bizo­nyo­san nem lehet megvenni: az igaz szerelem és a bölcsesség sok pénzért sem eladó, de nem is vásárolható meg. Egyrészt ez a be­csü­let, másrészt az erkölcs, az igazság törvénye.

A „barát” hamis ideákban hitt, rontás alatt.

A mérgezõ prána

Amikor az egész gyárépületet – annak minden helyiségét – beháló­zó csõrendszer elkészült, a törzsi varázsló legott üzembe helyezte, ami abból állt, hogy a napfényes tetõn elhelyezett elektrolitból ki­á­ga­zó (s védõ mûanyagcsõben levezetett) vastag sárgaréz-vezetékek vé­­geit rákötötték a radiátorok csap­jaira, amitõl a világûrbõl – „az elektrolit által” – összegyûjtött prána észrevétlenül áramlásba kez­dett. Az alsó szinten mûködõ integrált mûhelyben a hangulat hir­telen megváltozott. A mesterek és a betanított munkások virágos jókedvvel láttak a munkának, valósággal keresték a feladatot, s a termelékenység ugrásszerûen megnõtt. Az anyagellátás vált szûk keresztmetszetté, a fõnök egyrészt feleslegesnek kezdte érezni ma­gát, hiszen a munkacsapat saját maga megszervezte az aktuális fo­lyamatokat, másrészt szinte képtelen volt a szükséges sebesség­­gel szervezni a kiszolgáló tevékenységeket, annyira felgyorsultak a gyártás érdemi fázisai. Ámde ez még nem minden! A dolgozók egy­szerre dalolni, énekelni kezdtek, égett a kezük alatt a munka.

Senki nem sejtett semmit, a csõrendszer észrevétlen maradt.

Két-és fél óra kiesett

A pránát a vezérigazgatói szobába is bevezették, közvetlenül a tár­gyaló asztal alá. Azzal a nem titkolt céllal, hogy legfõképpen az üz­leti tárgyalások hatékonysága is megnövekedjék. Nõjön a profit is! – szólt a vezetõi verdikt, és e kívánalma nem maradt írott malaszt. Akkoriban meg is hívta Jezowskit magához, tegyen egy ismerkedõ látogatást a Gyárban, hadd lássa csak a saját szemével, miképpen mûkö­dik – persze ezt már u­tólag tehette hozzá - egy tudás­ala­pon megszervezett gyártó vállalat; miképp’ a tetõn, azonképp’ az alag­sorban is. Nagy ovációval fogadta, majd körbevitte a Gyárban, a pincétõl a padlásig; sõt, a tetõre is kimentek, megnézni az elektro­litet mûködés közben, mely egy 500 liter körüli ûrtartalmú hor­dó­ban „pezsgett”, és amelybõl a prána-levezetõ csõrendszer kiindult. Visszatérve az irodájába, leültette a vendégét a cirka 40 nm-es te­rem jobb sarkában – mely afféle „hangulat-sarok”-nak volt be­ren­dezve -, egy kis kerek (round table) tárgyaló asztalhoz. „Ne gondolj sem­mire, csak lazíts egyet, mindjárt jövök!” – mondta, s kiment. Jó 20 percig nem jött vissza. Amikor belépett, Jezowskit némileg kábultan találta. „Nos, mit érzel? – kérdezte tõle. – Most talán még nem annyira érezhetõ, de majd, amikor mész hazafelé, elemedben leszel, garantálom!” – nevetett, és megkínálta egy pohár „pránás” tiszta vízzel. Jezowski kis kábultságon, és afféle „minden mind­egy”, üres han­­gulaton kívül semmi egyebet nem érzett, és ezt meg is mondta. „Sarlatánság ez, de ne bántsam meg!” – nyug­tatta ma­gát, majd elbúcsúzott, s elment. Várta „a beígért, jó” hatást.

A keringõ limuzin

Azt hitte rendben - be­szállt kényelmes autójába, és elhajtott. Nem gondolt semmire, úgy vezetett, félig öntudatlanul. Nem figyelte az u­tat, csak ment, gépi­esen. Csúcsforgalom volt; délután 4 körül, a leg­rosszabb óra. Aztán csak azon kapta magát, hogy épp ellenke­zõ irányba araszol, s már így haladt, kifelé a városból 6-8 kiló­mé­­tert. Megfordulni sehol nem lehetett; 3 sávban torlódtak az autók, útban a semmi felé. Mire megfordult – erõsen alkonyodott. Aztán ez észrevétlenül még kétszer ismétlõdött meg; sehogyan sem értet­te, hol tért le a fõútvonalról, s tévedt az otthonától éppen távolvivõ irányba. Mintha egy idõhurokba szorult volna, „ahol” újra meg új­ra szembefordult a saját jövõjével. Eközben az öntudatát mintha valami „hideg, nyirkos köd” ülte volna meg – csak nyers, ösztönös dühöt ér­zett, képtelen volt normálisan gondolkodni. Aztán lassan fel­osz­lott a rontás, és minden visszatért a helyes kerékvágásba.

Két-három óra késéssel ért haza. Ülepítenie kellett az élményt.

Senkinek, soha nem beszélt róla.

Egy korábbi pohár víz

Igencsak törte a fejét, mert visszaemlékezett: egyszer, több év­vel korábban már volt egy rejtélyes, enigmatikus esete egy pohár víz­zel, amit szintén csak úgy hozott neki egy másik, korábbi barátja, anélkül, hogy kérte volna, illetve láthatta volna, mibõl öntötték. A „barát” – mint utóbb kiderült – nagypályás profi volt. Közvetítõ az állami titkosszolgálatok és a szabadkõmûvesek között, amint még életében, bizalmasan Jezowski lelkére kötötte. Tényleg jó barátok voltak, közel 3 évig, amíg a vér el nem vált a víztõl, vagy a szar a májtól, ahogy Sándor András mondta volna. Vagy – ha úgy tetszik -: ameddig az abnormális magyar közéleti viszonyok megenged­ték. A barát konkréten megmondta, pl. Jezowski feleségének: „Nem az vagyok, akinek látszom, de jó!” - De Jezowskinak is: „Mi barátok nem lehetünk; nekem nem lehet barátom. Ez „szak­mai” ártalom.” Szóval: ültek a sötétedõ szobában - nézték egymást. Beszélgettek. Halkan, hogy a család ne hallja. Aztán elnézést kért, ki kellett egy pillanatra mennie, valami társasház-gyûlés volt nála éppen, amit a felesége vezetett. Kezében egy fél (…) pohár vízzel tért vissza, és odanyújtotta Jezowskinak – „Idd meg, biztos megszomjaztál!” Így volt, megitta, majd el is búcsúzott – nem akart a társasház-gyûlés afféle kényszer-szülte csendes résztvevõje lenni -; autójába ült és hazaindult. Nem volt csúcsforgalom. Percek múltán valami furcsa tompultság vett erõt rajta – nem szédült el, csak egyszerre „nem tud­ta, merre jár”. Nem fiziológiai bénaság volt, hanem mélytudati. Még az sem fordult meg a fejében, hogy talán meg kellene állni, és tisztázni, mi történik vele, vagy legalább megvárni, míg „a rontás” megenyhül. Csak hajtott, lazán, tompán a semmibe, az ismeretlen­ semmibe. Nem találta az utat hazafelé, pedig a százszor is megjárt út ott volt, szélesen-tágasan, elõtte. Másfél órán át kóválygott, lé­nyegében összevissza. Aztán - mintha mi sem történt volna – egy­szerre minden kitisztult; s nagy késéssel, de rendben hazaért. So­ha nem beszélt errõl, senkinek. Nem merte végiggon­dol­ni. Csak mikor „a második pohár víz” eset megtörtént, akkor gondolkodott el komolyabban, „a vizek” lehetséges összefüggésén. Arról, hogy a rejtett hatalom emberközelében esetleg tudatmódosító és/vagy „fi­xáló” szereket alkalmaznak, esetleg „a magánéletben” is, s nem is feltétlenül „ártó” szándékkal. Épp’ úgy, ahogy Sándor András ezt már 1996-ban megírta, a „Kedves Barátom” szamizdat-levélújság­ban. Vagy Drábik János egy errõl szóló terjedelmes könyvében...

Vagy nem is fixálót, inkább valami „felejtõszert” itattak vele?

Okkult kormányzat

Különösen az nyugtalanította, amit a mai Kormányról hallott.

Hogy „egyszer”, ugye, van a kommunista titkosszolgálati kötõdés, a rokoni kapcsolatok által. De rebesgetik azt is, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfõt, 6 évvel ezelõtt, tulaj­­donképpen a Bilderberg-csoport feje, Rasmussen, egykori dán miniszterelnök jelölte-a­­vatta az MSZP hivatalos miniszterelnök jelöltjévé. De legfõképpen azt is beszélik, hogy Gyurcsány Ferenc és Horváth Ágnes tulajdonképp’ a Szcientológiai Egyház „utasítására” verte széjjel a magyar egész­ség­­ügyet, benne következetesen a „bolondokházát”, az OPNI-t…, amely a szcientológusok „õsi ellenségének” – vö.: Veér András írá­saival! – tekinthetõ. Vajh’ nem a paranoid-skizofrén „siker­(grand)­ori­en­táltak” mély, immanens frusztrációjából fakad mindez?

És akkor eszébe jutott „a két pohár víz” hasonló, furcsa esete…

Hiszen a tudat beszûkülését ma gyógyszeresen is elõ lehet idézni!

Hol húzódnak a határok tudatzavar, hatalmi téboly és okkultizmus között? Vajon miért kergették szét a bolondokat? Megõrültek? De végül is kik a „bolondok”, a betegek, vagy a hatalom mániákusai?

Selyemgabalyító rendszerváltás

Jezowski nem tartozott azon tollforgatók közé, akik az internetrõl „szereznek” témát, sõt, imitt-amott még komplett szövegrészeket is lopnak. Önállóan gondolkodott – kizárólag információt gyûjteni „járt” a világhálóra, vagy már kész gondolatrendszeréhez keresett további érvanyagot, vagy effektív, tényszerû, írásos bizonyítékot.

A feje valósággal zsongott a sok, zavaróan ellentmondásos infor­má­­ció­tól, csak úgy összevissza szörfölt-szlalomozott a legkülönbö­zõbb honlapok, képek között, mintha fogalma sem len­ne róla, valójában mit is keres. Annak idején így talált rá Myron Fagan el­képesztõ könyvére is, egy internetes kép „háta mögött”…

Neveket, fogalmakat írt be a keresõbe, hátha.

És akkor egyszer csak rátalált.

Két, a Történeti Hivatal pecsétjével is ellátott titkosszolgálati jelen­tés formájában. A dokumentum: 880212 firefox doc. A másik, a 830209 sorszámú különösebb információt nem tartalmazott, csak arra „volt jó”, hogy formálisan és tartalmilag is igazolja az elõbbi valódiságát, tehát verifikálja azt.

„Úristen! – kiáltott fel magában Jezowski -, ha a „Festõ” fedõnevû ügynök dossziéjából származó szigorúan titkos jelentés tartalma va­lós, akkor az MDF-fel kapcsolatos minden gyanú, elõzetes bizal­mas infor­máció megalapozott! Akkor a „rendszerváltó” MDF-et (1) eleve a halódó kommunista rezsim alapította, duplafenekû blöff módjára, kettõs céllal, vagy (2) az MDF teljességgel a kommunista rezsim ellenõrzése alatt – és káderei titkos beépítésével – alakult.”

A két variáció között Jezowski nem látott lényegi különbséget.

Az MDF-et egy állig bemikrofonozott „templom”-ban alapították.

Néhai barátja most megfordult a sírjában, ezúttal jobbról balfelé.

Hányszor megmondta Jezowskinak, hogy sohasem fogja mindezt megérteni, ámde mégis, minden nyomjelzõt „bevetett”, hogy talán egyszer meg­értse. Tíz kemény év telt el azóta. De megértette…

Nézz utána, mit jelent a záró mondat, a zárókõ alatt.

„Et in Arcadia ego.”

Mert ez a kulcs.

Vác, 2008. június 25.

Czike László