Czike László





Gondolatok a Gondolából




Nyíri János 2006. augusztus 28. 00:00-kor írja a Gondolában (az egyes pontok és bekezdések után zárójelben rövid kommentárjaim):



„Augusztus 20-a üzenete – avagy ez még csak a kezdet volt



Annak az esélye, hogy pont akkor és pont ott fog bekövetkezni vala­mely természeti jelenség, ahol és amikor - amúgy igen ritkán szo­kott -, valóban minimális.


Hogy augusztus 20-án, a tûzijáték kezdetekor orkán törjön rá a bu­dai Várhegyre és a lábánál összegyûlt tömegre, annak az esélye elv­ben minimális.


Ilyesmire nem lehet számítani. (Ha az embernek nincsen hite és nincsen elõrelátó felelõsségtudata – akkor minden „vakvéletlen”.)


Azonban mégis megtörtént.



Az MSZP és kormánya – mint minden hasonló esetben! – elõbb na­pokig hallgatott (például amikor ’98-ban Orbán bejelentette, hogy fi­deszes vezetõket hallgattak le, vagy amikor 2003-ban kipattant a Kul­csár-botrány), majd elkezdõdött a szerecsenmosdatás.



A felelõsség elhárítására több érvet vonultattak fel, a cikkünket indí­tó csak az egyik. Szerepeltek még a következõ érvek:



2-szor: A tömegben pánik tört volna ki, ha lefújják a tûzijátékot, és arra biztatják õket, hogy menjenek haza. (Éppen hogy így tört ki. Megjegyzem: egy-két vakmerõ közgazdász-publicista kivételével pél­dá­­ul az államadósságról sem tájékoztatta soha senki fele­lõsen, elõ­re­lá­­tó­an a magyar népet – a derült égbõl villámcsapásként most reá zúduló ún. megszorító intézkedéseket szintén pánikkal, netán valódi spontán – vö.: dialektikus és történelmi materializmus! – for­radalommal fogja honorálni.)



3-szor: a politikai vezetésben senki sem értesült a közelgõ vihar­ról (persze ezekhez a tájékozatlanokhoz csatlakozott Demszky Gá­bor fõpolgár­­(nagy-)mes­ter is).



4-szer: nem a kormányzat tehet a viharról. (Hanem az égi erõk.)



5-ször: õk szorgosan keresik a felelõsöket. (De nem találják.)



6-szor: aljas az ellenzék, hogy a tragédiából politikai hasznot akar húzni.



Sorolhatnánk még a segédhadak érveit, de nincs sok értelme.


Mérlegeljük hát inkább ezeket az érveket!


Kezdjük a legfontosabbal, amelyet kiemeltünk.



A véletlen a buták istene – tartja a szólás, és milyen igaza van. Akik úgy vélik, hogy a tûzijáték alatti katasztrófára nem lehetett vol­na elõre fel­­­készülni, azoknak kellene elõször elgondolkozniuk azon, hogyha egyszer ilyen minimális volt az esélye ennek, akkor vajon mi­ért ép­­pen most jött be az „ötös lottó”?



Az 1755-ös lisszaboni földrengés óta megválaszolatlan kérdésre, hogy vajon véletlenek-e a természeti katasztrófák, annyi válasz­fé­lét azért csak megengedhetünk magunknak, hogy legalábbis alkalmat kí­­nálnak az õszinte szembenézésre önmagunkkal. Hogy ne mond­juk: a Szent Lajos király hídja címû regényt is el szabad olvasni.



Ezzel elérkeztünk a lényeghez. A föntebb 2-6. pontok alatt fölsorolt ér­vek – nem érvek. Nem is szolgálnak mást, mint a hatalom (ostoba-döly­fös) önvédelmét, hogy a nép ne kérje számon a központi intéz­ke­dé­sek hiányát. (Megnyugtatásul: ezt/ezért még nem fogja…)



Tényleg: hiányoztak-e központi intézkedések?


A válasz: igen. Senki sem azt kéri számon a kormányon, hogy miért volt vihar, hanem azt, hogy miért nem volt elhárítási kísérlet.


Magyarán: a katasztrófaveszély ismert volt, ám a felelõs vezetés nem tett semmit sem a kár megelõzésére, illetve csökkentésére.



A felelõs vezetés pedig nem más, mint a kormány, és a fõváros vá­lasztott vezetõi, akiknek igenis van joghatóságuk a saját területükön


intézkedni.



Szemben a felelõs kormánnyal (és a szintén felelõs fõvárosi veze­tés­sel), Szé­kesfehérvár szo­cialista és Kaposvár fideszes vezetése lefújta a tûzijátékot. Tudatták a néppel, hogy viharveszély van, és a székes­fehérvári, meg a kaposvári emberek pánik nélkül szépen hazamen­tek. Ki tudja, miért - a kormánynak meggyõzõdése, hogy Budapes­ten hülyébbek járnak tûzijátékot nézni, mint vidéken.



A kormány a szokott náci-kommunista reflexekkel hazudik. Keresi a felelõsöket, ami azt jelenti, hogy elítéli azokat, akik nem tehetnek a bajról. (Emlékezzünk: a K & H botrány esetében is elsõ­ként 17 pénztárost tartóztattak csak le; a fõbûnösök pedig máig sza­­bad­­­­lá­bon ötölnek-hatolnak, ökögnek-makognak - az igaz tör­­té­netet könyvben megíró Tom Kennedy pedig halott.) Továb­bá it­ten már ötödik éve minden bajnak az ellenzék az oka, a jó kormány sem­mirõl sem tehet. Ez egy ilyen kormány…


(Birka népnek ordas far­kas a kormánya.)



Ha arra keressük a választ, hogy egy ilyen felelõtlen koalíció miért is maradhatott a helyén a választások után, nos, akkor föltettük a leg­fon­tosabb kérdést, á la Lisszabon. (Kennedy könyve a „Pénzrengés” beszédes címet viselte – ezeknek mostmár földrengés kell, hogy végre eltaka­rod­­janak.)



Lehet, hogy a magyar választók többsége nem szereti, ha a felelõsség kérdését piszkálják? Elvégre, ha azt nézzük, mi folyik kies kis ha­zánkban, akkor meg kell állapítanunk, hogy az augusztus 20-ai vi­har csupán a kisebb bajok közé sorolható. (Lesz vihar – másmilyen.)



Rövidesen benyújtják a konvergencia-programot. (Ami valójában „távolodási program”, hisz a Veres János elvtárs által a minap a köz­szolgálati televízióban elmondottak szerint „nem az euro-övezethez való csatlakozásunk, de nem is az eredeti maastrichti követelmények maradéktalan teljesítése a célja, hanem – mindössze – az államadós­ság további növekedésének a megállítása”, mert a következõ évek­ben minden „költségvetési takarékosság” és megszorítás, illetve min­den adó-és áremelés ellenére meredeken tovább fog nõni mind a költségvetési hiány, mind az államadósság. Ezzel a végtelen tá­volába tûnt el az Európai Unióhoz csatlakozásunk remélt egyetlen va­ló­di elõ­nye, hiszen ameddig a forint szándékosan gerjesztett árfo­lyam-ingadozásait, s a folyamatos valuta-leértékelõdés valamennyi hasznát kíméletlenül és maradéktalanul a karvaly nemzetközi – vö.: „pénz-oligarchia” – spekulatív tõke aratja le, addig a magyar munka értéke, a bér, az életszínvonal és az életminõség nemhogy közeledne az úniós átlaghoz, de egyre távolodik attól. Az 1970-es évek „cse­re­arány­­romlás”-ától ím’ hát eljutottunk a többé már soha véget nem érõ „valuta­paritás-rom­­lás”-ig, vagyis a munkánk minden gyümölcsét ezentúl is kivi­szik az országból. Érdemes volt ezért feladni a füg­getlenségünket, megtartva és eltartva egy akkora posztkom­mu­nista állam-vízfejet, amely még a Trianon elõtti területû és lakosságú Magya­rország irá­nyításához, közigazgatásához is túl nagy és költséges len­ne?) Brüsszel türelme véges, és ha zava­ros és elképzelés nélküli ez a program (mert az!), akkor kézenfekvõ nekik velünk statuálni pél­dát, mert azért õk sem olyan bátrak, hogy Németországon kezdjék az oroszlánkörmeik próbálgatását.



Akkor pedig a nagyívû fejlesztési terveknek annyi. (Mert nem kap­juk meg a beígért – megpályázott - fejlesztési támogatások tört részét sem. Elõny: így viszont legalább nem is tudják lenyúlni, mert ellenkezõ esetben azt is nekünk kellene kamatos kamatostul meg-, sõt, visszafizetnünk, akárcsak a ’82 óta számolatlanul felvett dollár­hitel-milliár­do­kat.) Igaz, az sem zavar senkit, hogyha a sztráda-áta­dá­sok többségét hónapokkal-évekkel késõbbre halasztják. Elég a vá­lasztóknak, hogyha beígérik az építést, kit érdekel az átadás?



A lakosság nettó adós, több millió embernek nincsen érdemi tar­ta­léka. Ehhez jön a forint értékvesztése, ami óriási törlesztõrészlet-növekedést jelent, havonta százezreknek. (Éppen ez a mocskos cél!; plusz ne feledkezzünk meg a még évekig deklaráltan rohamosan nö­vekvõ államadósság exponenciálisan emelkedõ kamatterhérõl, amely önmagában is újból és újból fel fogja borítani „az állami költségvetés – állítólagos, sohasem létezett és immár többé soha el nem érhetõ – egyensúlyát”, hiszen hiába emelik gátlástalanul képtelen mértékekre és magasságokba az adó-és járu­lékterheket, nincs az az adómér­ték, amellyel ellensúlyozható lenne a fiktív és ellopott kommu­nista államkölcsönök nagyon is valóságos kamatterhe, amit minimum 1982 óta a Nemzetközi Valutaalapon, mint közvetítõ ügynökségen keresztül a magyar adófizetõkkel, a néppel fizet­tetnek meg.)



Az egészségügyben most megszûnik egy sor ingyenesség (százezrek­nek-mil­lióknak, például háztartásbelieknek, õstermelõknek, családi kisgazdák­nak, kényszer-vállalkozóknak, stb. veszik el örökre a tébé-kártyáját, „nincs mögötte befizetés” - aljasul kifundált - jogcímén), ráadásul egy sor szolgáltatást pénzért sem lehet majd igénybe venni, csak a lak­helytõl jóval távolabb, mert intézményeket, kórházi osz­tá­lyokat zárnak be egyre-másra. (Se tébé-kártya – se orvosi segítség…)



Az iskolakezdés most sok százezer családnál kompletten elvisz egy­havi be­vé­telt, de láthatólag ezért sincsen felelõs; - mint ahogy azért sincs, hogy használhatatlan, irreálisan drága, pedagógiailag csapni­való tankönyvekért (sokuk tartalma = intézményesen terjesztett ha­zugság), munkafüzetekért, diákigazolványokért és egyéb nyomtat­vá­nyo­kért kifizet az állam a „csókosoknak” évente sok tízmilliárdot. Nem is beszélve az értelmetlen, ám a képzõ intézményeknek csinos ál­lami summát hozó szakképzésekrõl.



A köztisztviselõk, közalkalmazottak csak leshetnek: ugrik a 13. havi bér (amit még Antall József kormánya vezetett be!), és ezt azzal a du­mával veszik el, hogy majd a teljesítmény szerint „differenciálnak”. Maguk a közalkalmazottak, köztisztviselõk meg fizetik szépen a tag­­dí­jat a szakszervezeteknek, amelyek mindehhez csak asszisztálnak. (Mert a vezetõik kommunista állami juttatásokban részesülnek.)



A nyugdíjasok nagy többsége arra a Gyurcsány Ferencre szavazott, aki most bevezeti a nyugdíjasok adóztatását, „felülvizsgálja” a rok­kantnyugdíjakat, megnehezíti a nyugdíjba menetelt. És a nyugdíja­sok szervezetei ájultan lihegnek a gyönyörtõl – egyetértenek…



Az ember már szégyelli leírni, ami a villannyal meg a gázzal történik.


(Lassan nem szabad már villanyt gyújtani – inkább gyertyafénynél, vagy petróleumlámpánál célszerûbb olvasni is, olyan drága az áram; emellett megszüntetik a kedvezményes tarifájú éjszakai áramot is, nyilvánvalóan azért, hogy akinek villanyboylere van, térjen át a szin­tén me­redeken dráguló gáz-fogyasztásra, vagy ne mosakodjék. Pedig VI. Lenin valamikor az egész ország ingyenes villamosításával kép­zel­te el a kommunizmust. Igaz, Lenin legalább kommunistának va­lódi volt.)



Romlik a forint, nõnek az adók és az árak (újból 6-8 %-os lesz a bevallott infláció; a valóságos meg 15-20) - egyre szûkülnek a mun­ka­­lehe­tõ­ségek. Még tovább fog növekedni a munkanélküliek száma, hiszen egyre több kis(kényszer)vállalkozó és õstermelõ megy tönkre, mert nem tudja megfizetni a növekvõ adókat, költségeket, meg azért, mert nem bírja a versenyt a tõkeerõs, mindent legázoló multinacio­ná­lis vállalkozásokkal. A kormánypárti sajtó fütyül ezekre a tények­re, az átlagembert meg mindez nem is érdekli.



A kormány már a minimálbér kétszerese után húz adót, járulékot a jövõ hónaptól, ami fikció, egy jogi nonszensz, de ez sem zavar senkit.



A miheztartás végett: 2 688 317 választó erre a kormányra sza­va­zott áprilisban. Ennyi magyar állampolgárnak éppen (vagy „ep­pen”, ahogy Dávid Ibolya szokta kiejteni) jó ez így. S az ön­­kor­mány­zati választáson, öt hét múltán ki fog derülni, hogy a vihar sújtotta Budapestnek is jó-e mindez így. Hárommillió honfitársunknak talán „eppen” elegendõ politikai gyönyörforrás, ha Orbán Viktort utálja.



A magyarok egyik fele Isten (Szent István) figyelmeztetését látja az augusztus 20-ai természeti (és társadalmi!) katasztrófában. A másik fele csak tragikus véletlennek tekinti. Ám az augusztus 20-ai vihar csak a kezdet. Elõszele egy új kor – a New Age? - hajnalának.”


(Forrás: a Gondolában megjelent, idézett írás – nyomán.)



*



Kedves magyar testvéreim, honfitársaim!


A cikk végén felsejlõ, feltételezett-remélt "hajnal" még igen messze van; minimum 5-6 évnyire. Sokkal inkább a magyarok történelmi tragédiájának végsõ betetõzése zajlik - a tûzijáték során bekövet­ke­zett szörnyû esemé­nyekben magam, és a legtöbb ismerõsöm, roko­nom, barátom is egyfajta felsõbb figyelmeztetést, büntetést lát/lá­tunk. Néhány évvel ezelõtt a népstadioni Rolling Stones koncerten is ugyanez történt - az elsõ, robbanásszerû augusztusi vihar ugyanígy, percnyi pontossággal idõzítve (este 9 óra 5 perckor) csapott le az ör­dög rock-bandájára. Amikor Keith Richards a marihuánától önkívü­letben a húrokba csapott, Demszky Gábor önfeledten tapsolt a dísz­páholyban - az Úr pedig kilõtte elsõ villámait. Úgy, hogy az agyon­elektronizált színpad csak úgy szikrázott az ionizációtól. Tudva lévõ, hogy Mick Jagger és Keith Richards a rockzene legmagasabb rangú, legismertebb szabadkõmûvesei. Isten nem kedveli azokat, akik szim­patizálnak az ördöggel -– vö.: „Sympathy for devil”, „Their satanic majesties request”, stb. -, néha mintegy jelzésképpen lesújt rájuk…



Bizony bûnös az a nép, amelyik ilyen sokáig tétlenül tûri, hogy a Sá­tán fattyai ilyen simán uralkodjanak rajta; s a nép fele még lelkesen önként meg is választja a Sátánt, hadd tobzódjék ebül szerzett javai után s mellett mostmár az egész országon. Bûnös az a nép, amelyik tétlenül tûri el a saját módszeres tönkretételét; eltûri, hogy minden javaitól, munkája összes gyümölcsétõl - legitimnek álcázott, és még demok­ratikusnak is kikiáltott intézményes folyamatok keretében! - megfosszák, s végül még õsei földjét is a mobil spekulatív tõke sza­bad prédájává aljasítsák.



Isten - nem elõször - megbünteti a magyar népet, de az sajnos sem­mibõl nem tanul... Mondom, rettenetesen keserves idõk jönnek, és csak az marad állva, akinek a hite minden körülmények között szik­laszilárd és töretlen. Konszolidáció, és fõleg fellendülés pedig mind­addig nem lesz itt, amíg volt és lett ügynökök, ügynökbõl lett grál-lo­vagok, ügynökrendszer-váltó szabadkõmûvesek cseresznyéznek egy tálból, közösen-együtt ülve meg 1956 eszméinek végsõ-utolsó halotti torát.



Imádkozzunk! Imádkozzunk, hogy Isten legyen kegyelmes, és ne a gyermekeinken és az unokáinkon torolja meg mindazokat a bûnöket, amiket nagyapáink és szüléink követtek el az ország, egymás, mások és legfõképpen Isten ellen!


Uram, légy irgalmas tévelygõ-tékozló magyar gyermekeidhez!



Vác, 2006. augusztus 29.



Czike László