Czike László

Az Apokalipszis lovasai

Manapság sok embernek gyakran vannak rémálmai. Aztán a spontán rémálmaik fokozatosan a nappalaikra is átterjednek; így az életük folytonos és egybefüggõ, állandó rémlátomássá szomorodik. Mások túl sokat gondolkoznak Nostradamus és a Jelenések Könyve világvége-jóslatain, s megpróbálják beazonosítani: vajon kik is, mik is lehetnek az Apokalipszis lovasai, akik a végromlást ránk hozzák?!

Rengeteg a beazonosíthatatlan jel, a riasztó vészjelzés. Ki ne emlékeznék arra az ijesztõ ördögpofára (az RTL-en többször is leadták), amely 2001. szeptember 11-ikén a WTC-tornyok egyikének a robbanástól füstbe borult falán, ha egyetlen tizedmásodpercnyi idõtartamra is, de mégis félremagyarázhatatlanul megjelent?

Azt is sokan találgatják, ki lehet az a rejtélyes, Mabus nevû személy, akinek oly’ félelmetes szerepet szán világvége-jövendöléseiben Nostradamus?! Mint tudjuk, a jelen apokalipszis-hangulat alapja egyrészt a már elhagyott ezredforduló, - újabb ‘adalékként’ pedig az iszlám terrorizmus ellen meghirdetett angolszász keresztes-háború. A világ-terrorizmus kétségbevonhatatlan kulcsfigurája - helyesen írva a nevét -: Usama bin Laden, a multimilliárdos szaúdarábiai sejk-dinasztia renitens sarja; aki már stratégiai okokból évekkel ezelõtt közhírré tett veseelégtelensége, továbbá az õt az afganisztáni sziklabarlangjából kifüstölni akaró szõnyeg és/vagy neutronbombázások ellenére köszöni, jól van, és egyre fenyegetõbb üzeneteket küldözget, javuló kép-és hangminõséggel a katari Al Dzsazira televízió által... Ne csodálkozzunk: akinek a családja a világ-vezetõ távközlési és informatikai cégek részvényeinek (pl. Motorola) jelentõs résztulajdonosa, annak ez nem probléma!

Nostradamus szerint a Mabus név egy anagramma, amelynek a megfejtése talán a következõ, az Usama elõnévbõl kifejtve. Az utolsó tag elõrekerül, tehát: Ma... Az elsõ tag hátulra, vagyis: us... Az anagramma-képzés és fejtés szabályai szerint a középsõ felesleges ‘a’ az ábécé következõ betûjére, ‘b’-re cserélhetõ, - ennek alapján összeolvasva: Ma-b-us, tehát a Mabus név adódik, olvasható ki. Sokan vannak persze, akik Mabus-ban csak egyszerûen George W. Bush-t, az amerikai elnököt látják, aki egy másik olvasatban a ‘Skull and Bones’ Rend tagja...

Igazán nagyon furcsa idõket élünk.

Téved aki azt gondolja, hogy a legrosszabb, ami az emberrel megtörténhet, az a test fizikai halála. Azok a keresztények, akik hisznek a halhatatlan lélek létében, az örök életben, a feltámadásban, az üdvözülésben és a mennyországban, - azok jól tudják, hogy az emberre leselkedõ legnagyobb veszély nem a halál, amelyen egyszer amúgy is mindenkinek túl kell esnie, hiszen tréfásan szólva még senkisem élte túl a saját halálát... A legnagyobb veszély nem a halál, hanem a kárhozat.

Jézus Krisztus nem félt a haláltól - tudta, hogy eljön érte; de azt is, hogy üdvözült testtel harmadnapra fel fog támadni -; s amikor a kivégzõi keresztre feszítették, így szólt: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!” (Lk. 23, 33-34.) A mondat három alapvetõ dologra hívja fel a figyelmünket: (1) Krisztus az ellenségei iránt is szeretetet érez (vagyis aszerint is cselekszik, ahogy nekünk prédikálta), mert utolsó gondolatai egyikével is gondoskodik róluk. (2) Mivel Õ Isten-ember, vagyis ‘félig’ hozzánk hasonló esendõ, gyarló ember; az Atyaistent, atyját kéri a megbocsátásra, - tekintve, hogy a megbocsátás joga egyedül Istené. (3) Meg is indokolja a bocsánat kérését: „mert nem tudják, mit tesznek”. Mint sok naív Biblia-magyarázó azt szentül hiszi: az indoklással Krisztus nem a saját isteni mivoltára céloz (márminthogy a gyilkosok nem tudták, hogy Isten Fiát ölték meg), hanem a halhatatlan lelkére, mely (hasonlóan a miénkhez) nem ölhetõ meg. Vagyis hát a gyilkosoknak Isten csak azért bocsáthat meg, mert kvázi ha tudtak volna a lélek halhatatlanságáról, nem próbálkoznak meg a test megölésével sem. A legszörnyûbb bûn, ha valaki tudva és akarva Isten ellen támad; és az emberi lelkek eltérítésére, örök kárhozatra juttatására, vagyis ‘megölésére’ szövetkezik...

Vagyis (biankó) vérszerzõdést köt az ördöggel!

Az alábbi újszövetségi idézetek (Krisztus szavai) mind azt támasztják alá, hogy nem annyira a gyilkosoktól, a test megölõitõl kell igazán félnünk, hanem sokkal inkább a megtévesztõ, a tömegeket manipuláló hamis prófétáktól, akik cifra jelmezekbe öltözve, sima szájjal különbözõ (szektás) Krisztus-paródiákat, imitációkat adnak elõ, Lucifer és Belzebub vérszerzõdésével a zsebükben!

Akik legfõbb titkos célja, hogy a lelkünket megvezetve elválasszanak Istentõl.

Mert az ember igazi és végleges halála: Istentõl kapott lelkének kárhozata...

„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket, meg a testet is pokolba taszíthatja!” (Mt.10, 28-29.) Óvakodjatok a képmutatástól! Máskor pedig Jézus így tanította õket: „Óvakodjatok az írástudóktól! Szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik õket, szívesen foglalják el az elsõ székeket a zsinagógákban és a fõhelyeken a lakomákon. Fölélik az özvegyek házát és színleg nagyokat imádkoznak. Ezért súlyosabb ítélet vár rájuk.” (Mk.12, 38-40.) Jövendölés a világvégérõl. Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen titeket. Sokan jönnek majd az én nevemben és azt mondják: Én Vagyok. Sok embert megtévesztenek. Amikor pedig háborúról és háborús hírekrõl hallotok, ne rémüldözzetek. Ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég. Akkor nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Földrengés lesz itt is, ott is, meg éhínség, de ez csak a gyötrelmek kezdete.” (Mk.13, 5-8.) Elõképe: Jeruzsálem pusztulása. „Akkor, ha valaki azt mondja: Nézd, itt a Krisztus, vagy amott! - ne higgyétek. Föllépnek ugyanis hamis krisztusok és hamis próféták, jeleket és csodákat mûvelnek, hogy még a kiválasztottakat is tévedésbe ejtsék, ha lehetséges. Vigyázzatok, elõre megmondtam mindent.” (Mk.13, 21-23.) Hamis próféták. „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Bárány-bõrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcsükrõl ismeritek föl õket. Szednek-e tövisekrõl szõlõt, vagy a bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tûzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem. Tehát gyümölcsükrõl ismeritek fel õket.” (Mt.7, 15-20.) A hamis tanítók sorsa. „Akadtak azonban a nép között hamis próféták is, aminthogy közöttetek is lesznek tévtanítók, akik, kárhozatos eretnekségeket terjesztenek, megváltó Urukat megtagadják s gyors pusztulást zúdítanak majd önmagukra. Számosan szegõdnek társukul a ki-csapongásban, miattuk becsmérlik majd az igaz utat. Kapzsiságukban hízelgõ szavakkal ki is fosztanak majd titeket. De régóta készen áll már számukra az ítélet: kárhoztatásuk nem alszik el.” (2 Pét.2,1-3.)

Óvakodjatok hamis prófétáktól! „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek! Vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentõl valók-e, mert sok hamis próféta lépett föl a világban. Az Istentõl való lélek errõl ismerhetõ föl: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentõl van. Minden olyan lélek viszont, amely nem vallja Jézust, nem Istentõl való. Ez az antikrisztus szelleme, akirõl hallottátok, hogy eljön, sõt már a világban is van. Ti Istentõl vagytok, gyermekeim, és gyõzedelmeskedtetek azon. Hiszen, ha bennetek van, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Azok e világból valók, azért is beszélnek e világról, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentõl vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki viszont nem az Istentõl való, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság szellemét a hamisság szellemétõl.” (1 Jn.4,1-6.)

Óvakodjatok az antikrisztustól! „Gyermekeim, itt az utolsó óra! Amint azt hallottátok, eljön az antikrisztus. Már eddig is sok antikrisztus támadt. Ebbõl tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk kerültek ki, de nem tartoztak közénk. Ha közénk tartoztak volna, köztünk is maradtak volna. Rajtuk kellett nyilván-valóvá lennie, hogy nem mindnyájan tartoznak közénk. Ti azonban a Szent kenetét kaptátok, s mindent tudtok. Nem is azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot. Ti ismeritek, s azt is tudjátok, hogy semmi hazugság sem származik az igazságból. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Messiás? Ez az antikrisztus: tagadja az Atyát és a Fiút. Mindaz ugyanis, aki tagadja a Fiút, nem ismeri el az Atyát sem. Aki megvallja a Fiút, elismeri az Atyát is. Maradjon meg bennetek, amit kezdettõl fogva hallottatok. Ha meg-marad bennetek, amit kezdettõl fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Az ígéret pedig, amelyet ehhez fûzött, az örök élet. Ezeket akartam írni nektek azok miatt, akik félrevezetnek. Ami titeket illet, maradjon meg bennetek a tõle kapott kenet. Más tanítóra nincs szükségetek: bármire is tanítson az õ kenete, az igaz s nem hazugság. Maradjatok tehát õbenne, amint tanította. Igen, gyermekeim, maradjatok õbenne, hogy amikor majd meg-jelenik, bizalommal töltsön el, és eljövetelekor meg ne szégyenüljünk. (1 Jn.2, 18-28.)

Igen, jól olvastuk: az Antikrisztus, - aki Nostradamusnál: Mabus!

Az Antikrisztus - miután ‘több változatban is’ felütötte fejét a történelemben - a legkülönbözõbb fondorlatokkal igyekszik meggátolni Jézus Krisztus tervének, a megváltásnak (amely az egész emberiség egyesítésének, visszatalálásának nagy esélye Istenben és Istenhez) a megvalósulását. Minden eszközzel arra törekszik, hogy a lelkünket eltántorítsa, örökre elvegye Krisztustól; amelynek a ‘legkézen-fekvõbb’ módja, ha színészként ‘új Krisztust alakítva’, kilöki belõlünk az igazit. Krisztus ellehetetlenítésére elõszeretettel alkalmazza a következõ megoldásokat:

· Jézus Krisztus személye ‘kitaláció’; valójában soha nem létezett.

· Jézus Krisztus a zsidók földi királya volt; nem pedig Isten Fia, a Megváltó.

· Jézus Krisztus ‘megváltó’ volt ugyan, de a szentírásbeli szavai hamisítások.

· Jézus Krisztus megváltó volt (a Szentírás szövege hiteles), - de magyar.

A továbbiakban részletesen kifejtem ezeket, a ‘fejlõdésükben’ egyre rafináltabb nézet-rendszereket, amelyek mindegyike természetesen jól köthetõ korunk híres-hírhedt Krisztus-tagadó szellemi áramlataihoz, vallási és más, legális vagy titkos szervezeteihez, illetve szektáihoz. Tekintve, hogy jómagam sem szervezetekkel, sem személyekkel nem kívánok semmilyen konfliktusba keveredni - vitázni csak az általuk képviselt eszmével és/vagy annak politikai tartalmával kívánok! -; meg-nevezni egyiküket sem fogom, figyelmes olvasóm úgyis rájön, kikrõl van szó...

Krisztus nem létezett. Az istentagadásnak ez a legegyszerûbb; egyszersmind a legblõdebb és a legpimaszabb ‘eszmei’ megnyilvánulási formája. Nem véletlen persze, hogy intézményesen elõszeretettel a kommunista állam ‘vezette be’, illetve alkalmazta; általánosan például a minden szintû közoktatásban. A szovjet ideológia számára Jézus Krisztus életmûve nem jelentett ‘filozófiai problémát’, - a tankönyvek még arra sem tartották érdemesnek, hogy megemlítsék: ‘szerintük’ nem is létezett, nem volt valóságos történelmi személy... Az 1960-as években pl. a szovjetúnióbeli I. A. Kriveljov komplett könyvet írt Krisztus ‘nemlétezésének’ kvázi-történetírói (!) bizonyítására, ami már csupán azért sem lebecsülendõ írói teljesítmény, hiszen Jézus Krisztus életútjáról nemcsak az Újszövetség emlékezik meg, hanem korabeli római történetírók is, mint Tacitus, továbbá a ‘rómaiasított’ nevû, zsidó származású történetíró: Josephus Flavius.

Jézus, a zsidók királya. Vagyis szimplán ‘földi király’, tehát nem Isten Fia, nem is Megváltó. Ne higgyük, hogy ez ‘a földhözragadt’ krisztus-szemlélet ritka, vagy hogy közvetlenül, direkt állítás formájában van jelen a mindennapos közéletben, a közgondolkodásban, vagy éppenséggel ‘a tudomány’, vagy a mûvészet világában. Ráadásul; aki ezt így kerek-perec kijelentené, - számolnia kellene a katolikus egyház, a római pápa általi azonnali kiközösítéssel. Ezért Krisztus ‘leszállítása a földre’ jóval összetettebben, áttételesen, szimbolikusan és rafináltabban történik. Maga, ‘a világi szemlélet’ lényegesen gyakoribb, általánosabb, mint gondolnánk; sõt olyannyira, hogy mai modern korunkban gyakorlatilag egy titkos reformációs folyamat megy végbe, búvópatakként, amelynek célja és küldetése: Krisztust megfosztani égi trónjától, vagyis ‘két legyet’ ütni egy csapásra, - lerombolni a valódi istenhitet, a kereszténység alapjait, az anyaszentegyházat, és egy füst alatt szimbolikusan a világi hatalom, a világállam hatalmi céljaira zászlóként tûzni ki, s felhasználni Krisztus nagy tömegvonzású személyiségét, életútját és áldozatát, illetve a mindezekhez fûzõdõ összes tudati és rituális energiát. Ez a roppantul alamuszi, szívós és hatékony törekvés belülrõl bomlasztja a keresztény vallást ezernyi vékonyka szálra, melyek lassanként a hitünk minden mozzanatáról merõben mást, sõt ellentéteset hirdetnek, hogy aztán soha többé ne találkozzanak. Különösen veszélyesek azok az áramlatok, amelyek a felületes szemlélõ számára még kereszténynek tûnnek ugyan, de már ‘koránt sem annyira’. Vigyázzunk, mert a furcsa, szokatlanul ‘újszerû’ szóhasználatok, megfogalmazások - mint például: kereszt helyett kínzócölöp, keresztény helyett keresztyén; Krisztus, mint ‘fõpap’ ül az Atyaisten jobbja felõl, stb., stb. - többnyire vaskos eretnekséget takarnak. Ebbe a tárgykörbe tartoznak mindazok a rendkívüli tudatossággal szerkesztett és terjesztett évezredes legendák is, amelyek modern formában újra és újra felszínre kerülnek, mint például: a gnózis misztériuma, Arimateai József szerepe, a Szent Grál legendája, Leonardo da Vinci ‘beavatottsága’ és az ‘Utolsó vacsora’ címû festményének ‘titkai’, hogy állítólag két Jézus (egyik égi, másik földi király) élt volna, a kumráni tekercsek kapcsolódó ‘rejtélyei’, legenda a Dávid-vérû Jézus és Mária-Magdaléna ‘közös’ gyermekérõl, a Meroving-dinasztiáról, a férfirõl, aki London mellett nevelkedik, s majd a Világállam trónjára ül, stb., stb. Ezek a törekvések egyrészt az Ószövetség s az Újszövetség ószövetségi célzatú egybe-mosására, másrészt az égnek a földdel való evilági összekapcsolására irányulnak. Egyfelõl azt sugallják, hogy az egyszer Messiásként már a Földön járt Krisztus nem Megváltóként jön el másodszor, ítélni eleveneket és holtakat, hanem földi királyként, a választott nép élén és égisze alatt megszervezni a Világállamot, - másfelõl pedig azt, hogy a Paradicsom, az Édenkert itt a Földön, emberi erõbõl, Isten nélkül is megvalósítható, tehát együnk csak nyugodtan a Tudás Fájáról...

Krisztus újszövetsége hamisítvány. Közismert, hogy a Bibliát évszázadokon át ‘írták, szerkesztették’, idõnként (200-300 évenként a zsinatokon) kanonizálták (beillesztették a ‘jogrendjükbe’); ilyenkor rendesen össze is vesztek az akkori fõ-méltóságok, hogy belemehet-e a ‘javasolt’ szövegrész a Bibliába avagy sem... Ki tudja, hogy 1500-1700 évvel ezelõtt élt fõpapjaink milyen megfontolások alapján, és miért döntöttek arról, hogy éppen mi kerüljön be, és mi nem az Újszövetségbe. Ez azonban távolról sem elégséges indok arra, hogy Jézus Krisztus bármelyik példabeszédét, evangéliumi szavait - akár csak részlegesen is! - önkényesen kvázi hamisítványnak minõsítsük. Ezért jó az Újszövetségben, hogy négy evangélista (és ez informatikailag nagyon fontos!) van, akik ugyan másképp és másképp írták le a Szenvedéstörténetet, de összevetve az írásokat esetenként szó szerint is meg-gyõzõ információt adnak Krisztus utolsó napjairól, az elhangzott párbeszédekrõl. Azért meggyõzõ informatikai szempontból, mert négyen, egymástól függetlenül írták le elvileg ugyanazokat a történéseket, és a szövegek ‘mégis’ - bizonyos, valószínûleg legendaszerû, kvázi-stilisztikai részletektõl eltekintve - lényegében tökéletesen egyeznek. Ám Jézus Krisztus szavainak hitelességére más, közvetett bizonyítékaink is vannak! Ha olvasóm figyelmesen olvassa a jelen írásomban, de a korábbi Biblia-magyarázó írásaimban is kiemelt evangéliumi idézeteket; igen hamar beláthatja, hogy Krisztus szavaiban semmilyen korbeli hatalmi ‘cenzúra’ kezenyoma nem érzõdik! Lehetséges, hogy a végül is kanonizált szövegeken túl ‘elõfordultak’ keményebbek is, amelyeket - ilyen, vagy olyan okból - kihagytak. Ámde ami ‘bentmaradt’, arról sem állítható, hogy bármilyen intézményes vagy titkos földi hatalom apológiája lenne! Ellenkezõleg: Krisztus példabeszédeinek, evangéliumi szövegeinek túlnyomó része szegénypárti, hatalom-és gazdagság-ellenes; de ugyanakkor mértéktartó is: soha nem uszít erõszakra, forradalomra vagy felkelésre a fennálló hatalom ellen. Magyarán: sem a regnáló hatalomnak, sem a hatalom ellenzékének, vagy pláne valamilyen háttér-hatalomnak soha nem ‘parírozott’; sõt, mondanivalójának a lényege rendre irritáló bármilyen földi erõ szemszögébõl nézve. Emellett: (1) Krisztus szavainak adott történésbeli és örök bölcsessége felülmúlhatatlan. (2) Okfejtése igen gyakran rejtett (kettõs) értelmû, prófétikus, s mély bölcsessége sokszor csak hosszabb távon, vagyis elõre nem látható események lezajlása után válik világossá. (3) Lényegre törekvése, szelíd igazságossága, judíciuma, kifejezésmódja annyira egyedi, hogyha nem (ilyen) lenne, akkor ki kellene találni. (4) Idõt állóbb, aktuálisabb erkölcsi útmutatás az emberiség történelmében nem ismeretes. (5) Egyszerû földi ember ilyet írni, vagy pláne a mindennapok történéseiben ‘rögtönözni’ nem lehet képes. (6) Gondolatai tisztasága csak ‘szent’ jelzõvel jellemezhetõ; ami nyilván még a cenzori hajlamú kanonizálókat is visszarettentette bármilyen célzatos szöveg-módosítástól...

De Krisztus szavai abszolút hitelességét legfõképpen az mutatja meg, amikor is bárki földi halandó hevesen protestál ellenük. Azonnal megtapintható az e világi, földhözragadt kényelmi szempont, az anyagias életvitel érdeke, az a mentalitás, amelynek révén valaki a két ellentétes (földi és égi) karriert egyaránt sikerrel kívánja, próbálja, erõszakolja befutni. Pedig hát nem lehet egyszerre szolgálni Krisztusnak és a Mammonnak; könnyebb a tevének átmennie a tû fokán, mint a gazdagnak bejutnia a Mennyországba... A probléma nem Krisztus szavaiban van.

Krisztus Megváltó volt, de magyar. Magam 53 éves leszek; természetszerûleg csak könyvekbõl ismerhetem mindazt, ami Magyarországon a születésem (1950.) elõtt történt. Már saját tapasztalataim alapján határozottan állíthatom, hogy igen sok rosszat el lehet mondani a létezõ szocializmus (a Kádár-korszak) ‘szellemi áramlatairól’, kultúrájáról és politikai gyakorlatáról - megjegyzem: a negatív örökségek döntõ hányada ma is tovább mûködik! -, de egyet bizonyosan nem: az ún. szocializmus idõszakában Magyarországon valamilyen rejtélyes oknál fogva teljesen ismeretlen volt az antiszemitizmus minden formája. Ugyanakkor ez már messze nem mondható el a rendszerváltás után, 1990. óta eltelt 13 évrõl. Ennek a korszaknak egyfajta sajátosan negatív terméke a magyarságtudatnak egy olyan, abszolút téves irányban történõ kibontakoztatása bizonyos körök által, amelynek a lényege az a ‘szellemi betegségként’ (hungarológia - hungarizmus?) terjedõ, és a burkolt antiszemitizmus ideológiai alapjául is szolgáló nézet-rendszer, miszerint Jézus Krisztus születésének és a magyarság ‘küldetés-tudatának’ közös titka, ha tetszik misztériuma, hogy Jézus nem Dávid vérébõl való zsidó, hanem parthus (sõt, szkíta - vagyis magyar!) herceg volt. (Csupán érdekes analógiaként említem, hogy Petõfi Sándor, a valaha élt legnagyobb magyar költõ sírjának a szibériai Barguzinban való ‘megtalálása’ - ugyanerrõl a rejtélyes tõrõl fakad...) Szilárd meggyõzõdésem, hogy ez nem ‘alapbetegségként’ kezelendõ ragályos pszichózis, hanem a magyarság szándékos félrevezetése, ‘rossz útra’, egyfajta önelpusztító tudati csapdába terelése; de errõl majd máskor. Itt és most Jézus Krisztus élete, életmûve, áldozata, és az egész emberi történelem irányát meghatározó megváltó terve, s annak megvalósulása a tét, illetve a témánk. Miért is állíthatom abszolút meggyõzõdéssel, hogy Jézus - természetesen - zsidónak született?! Azért, mert a történelemnek visszamenõleg és elõre tekintve is csak így van, lehet értelme. Ha határozottan valljuk, hogy: (1) A világot Isten teremtette. (2) A ‘választott nép’ fogalma nem a zsidóság ‘kiválasztottságát’, hanem Isten által szabott történelmi küldetését jelöli. (3) Jézus Krisztus Isten Fiaként született a Földre, hogy bûneitõl megváltsa, megszabadítsa az emberiséget. (4) Isten a származásától függetlenül minden embert egyformán szeret, ezért a saját Fiát ‘áldozta fel’, hogy minden, az eredeti bûntõl már megszabadított ember egyenlõ eséllyel ‘pályázhasson’ az örök életre, lelke üdvözülésére. (5) A krisztusi terv: az emberiség egyesítése Istenben.

Ha mindezeket elfogadjuk, és határozottan hisszük, akkor nyilvánvalóvá válik a számunkra, hogy az Ószövetség és az Újszövetség a két korszakra osztható, ám mégis egységes emberi történelem isteni kerete, amelyben minden népnek - zsidónak is, magyarnak is, stb. - megvan a speciális küldetése; de úgy, hogy a megváltás krisztusi tervében minden nép és minden ember egyenlõ. Éppen abban rejlik a Terv zseniális dialektikája, a terv megvalósulását elõsegítõ, megerõsítõ áldozatok konvergenciája és célszerûsége, hogy Jézus Krisztus a választott nép fiaként váltotta meg bûneitõl az egész emberiséget, és az Õ személyes áldozata az egész zsidó nép áldozataként terebélyesedett ki. A népek között Isten elõtt nincsen semmilyen rangsor. Zsidó és magyar nemhogy nem ellenségek, riválisok, hanem testvérek, - térben és idõben egyaránt. Amennyiben áldozatok, úgy a bûn, az emberi kevélység, az istentelenség és a bálványimádás közös áldozatai, - bár eltérõ történelmi mélységben. Éppen hogy Jézus zsidó származása, ami Istenben egyesítheti az egész emberiséget, - minden más ‘megoldás’ a gyûlöletet erõsíti...

Az emberiség közös nevezõje az isteni megváltás és a megbocsátó szeretet.

Vác, 2003. február 24.

Czike László