Czike László

Krisztus második eljövetele

három esszé

Vác, 2004. november

Csillagközi mag a földi Grálban

(esszé Jim Marrs könyvérõl)

1. Bevezetés ‘A titkos uralom’-hoz

Most Jim Marrs könyvérõl, ‘A titkos uralom’ címûrõl fogok írni.

Barátommal - aki éppúgy elolvasta, mint én - megpróbáltam egészen röviden át-tekinteni a KAPU Kiadónál az elmúlt hetekben megjelent mû tartalmát; és hogy ‘medrében tarthassam’ a beszélgetés folyamát - szakaszokra bontottam a könyv lényegi mondanivalóját. Úgy mint: (1) A titkos társaságok ‘Új Világrendje’ avagy van-e szerves kapcsolat a pénzoligarchia, az illuminátusok ‘világállama’, illetve a klasszikus értelemben vett szabadkõmûvesség között? (2) Templomosok, Rózsa-keresztesek és szabadkõmûvesek (Sioni Perjelség) legendáriuma avagy mi lehet a Szent Grál, illetve mire akarják felhasználni modern korunkban Jézus feltételezett és a Meroving-dinasztia ‘valódi’ vérvonalát? (3) ‘Annunaki’ õstörténelem avagy honnan származik a földi emberiség? Amikor a telefonban idáig jutottam a könyv tartalmának felsorolásában; - a barátom türelmetlenül közbevágott: ne folytassam, mert azt még ‘probléma-mentesen’ el tudná (tudja) képzelni, hogy a titkos uralom középkorból eredeztethetõ okkult társaságok révén, illetve azok szakrális együtt-mûködésével valósul meg, de nagyon szépen kér, hogy földön kívüliekrõl mégse’ beszéljek neki, mert azt már nem hiszi el! Hát igen! Barátom számára a 3. pontba sûrített ‘témakör’ tartalma jelentette ‘a megálljt’, - azt a kritikus pontot, amelynél már elfogyott a türelme, és nem törõdve ‘a következményekkel’ így kiáltott fel: „Hazudsz bitang! - mármint Jim Marrs, a könyv írója - a mindenségit!”

Pedig Jim Marrs, a modern kor ‘Münchausen bárója’ cseppet sem viccelt...

A könyv szerkezete szerintem pontosan az elmondott ‘telefon-szindróma’ ügyes kivédését szolgálja. Látszólag semmi logika nincs ugyanis abban, hogy az író az újkori (mai) politikai történések leírásával, korporációs magyarázatával kezdi; a középkori legendáriummal folytatja, - majd az emberiség földön kívüli eredetével fejezi be újszerû ‘történelem-oktatását’. Pedig okos megoldás! A pragmatikusok elolvassák a modern részt; kielégülnek, és a maguk részérõl befejezték a könyvet. Akik pragmatikusságuk mellett egy kevés (nagy!) misztikumra, okkultizmusra is vágynak, azok folytathatják a középkorból származó legendáriummal. Képzeljük el: ha a szerzõ ‘idõrendi sorban’ meséli el ‘az újtípusú történelmét’ - mindenki le-tenné a könyvet, szinte azonnal. Így viszont legalább harmadáig-feléig eljutnak...

Márpedig az író a történelem idõrendjének ‘összekeverésével’ megengedhetetlen engedményt tesz; totálisan felborul az ok-okozati összefüggések logikai lánca, és az olvasó soha nem érti meg sem a könyvet, sem a történelmet - hacsak a könyv teljes körû elolvasása után nem lát hozzá a saját fejében és a saját fantáziájával ‘újravágni’, majd újra egybeszerkeszteni az egész kapott tényanyagot; mert a mû legnagyobb erénye, hogy tulajdonképpen minden szükséges kelléket hiánytalanul tartalmaz, ami a megértéshez szükséges. Csak hát - ‘összekavart’ sorrendben! Az író a kezdeteket, a Genezist teszi a könyv végére, mintegy szemérmesen takarva, hogy akit ‘ez idegesít’, ne olvassa el. Pedig az emberiség hajnalával kellett volna elkezdeni a történetet, majd az ókorral és a középkorral folytatni; - s befejezni a mai kor magyarázatával. Így magától összeállt volna, ami összetartozik. A könyv írója, Jim Marrs (szándékosan?) ugyanazt a hibát követi el a kiszivárogtatásban, az idõ mélységében, vertikálisan, - mint amit a magyar Drábik János követ el, a földrajzi-geopolitikai térben tagoltan, horizontálisan. Drábik János könyörtelen pontossággal, a legapróbb részletek kínosan finommûvû taglalásával tárja elénk a nagyvilág (Magyarország szempontjából: a komplett külvilág) társadalmi ellent-mondásait, a globalizált szupranacionális hatalom konspiratív felépítését, hálóját; sõt ‘hálózatát’: a HÁLÓZAT-ot - ám megáll Magyarország határainál, s csupán igen halvány célzásokkal (pl.: Magyar Atlanti Tanács tagjai, stb.) mer utalni arra, hogy bizony a mi országunk is a háttérhatalom egyik kedvenc játszótere. Marrs e ‘hibát’ az idõrendiség megszakításával és összekeverésével követi el, miáltal az egész egybefüggõ történet egymástól látszólag elszakítható, ‘moduláris mesékre’ osztódik, amelyek tetszés szerint rakosgathatók össze, vagy szedhetõk széjjel. Az igazság azonban kegyetlen! Az emberiség történelme, újkori története térben és idõben egy és oszthatatlan cselekmény, selyemfonat a selyemövezetben, minden történés szervesen összefügg, a Genezistõl a Végítéletig, a Föld és az Univerzum minden szegletében, az egész globalizált világban - Hencidától Boncidáig! A jövõ és fõleg a jelen a régmúltból nõtt ki; s a meg nem szakadó lánc könyörtelensége éppúgy igaz Magyarországra, mint a Világegyetem legeldugottabb zugára. Ám a kiszivárogtatás ‘törvénye’ (titkos szabályzata) elõírja, hogy a mérget apránként kell adagolni; s azt is úgy, hogy eleinte csak a vájt fülûek, a beavatottak értsék...

Ha meglévõ tudományos, történelmi és egyéb ismereteinket átrendezzük, ‘egybe-dolgozzuk’ a Jim Marrs könyvében felvázolt ‘új történelem-szemlélettel és világ-képpel’, akkor a következõ história bontakozik ki a szemünk elõtt:

1. Az õsgenezis, az ‘Annunaki’ korszaka: a homo sapiens faj megjelenéséig.

2. Az elsõ magasan fejlett, az ‘atlantiszi civilizáció’ kialakulása a Földön.

3. Az ószövetségi özönvíz, az atlantiszi civilizáció elpusztulása.

4. Az Ószövetség kora a Földön. (Maya, Egyiptom, Sumér, Hellász, Róma)

5. Jézus Krisztus születése; - az Újszövetség (a Halak) korszaka.

6. A középkor: a kereszténység és a gnosztikus világnézet harca.

7. Az újkor: felvilágosodás, szabadkõmûvesség, polgári forradalmak.

8. New Age, Új Világrend, illuminátusok; - az Antikrisztus évadja.

9. Jézus Krisztus második eljövetele; - a Végítélet kora (a Vízöntõ nyitánya).

Elolvasva a könyvet megerõsödött bennem a meggyõzõdés, miszerint ahány erõ - hatalom, háttérhatalom, politika, vallás, gnózis, kultúra, tudomány, egyház, állam, szupranacionális korporációk, titkos társaságok, stb. - mûködik ezen a világon; annyi különbözõ világkép és történelem-felfogás (részleges vagy teljes filozófia) létezik, melyek mind-mind legfeljebb egy-egy részigazságot birtokolnak, egy-egy parciális összefüggésre világítanak rá. Egyre égetõbb szükségszerûség, hogy egy olyan egységes világképet alakítsunk ki, amely nemcsak hogy ‘összeötvözi’, de sokkal inkább ‘közös nevezõre is hozza’ mindazokat a legkülönfélébb nézeteket, amelyeknek az egységes felfogás megteremtése szempontjából autentikus rész-igazság-tartalmuk, ‘felhasználható’ és az összképbe beleillõ mondanivalójuk van.

Kétségbeejtõ tény, hogy a legkülönbözõbb tudományos elméletek mennyire nem illenek egybe, mennyire ellentmondanak egymásnak is, de legfõképpen a Biblia genezis-történetének az intelligens emberiség kialakulását illetõen a Földön. Ám legalább ennyire kétségbeejtõ az is, hogy az emberiség a saját múltját és jövõjét, megszületését és kollektív célját tekintve legalább háromféle nézetrendszerrel - vallásossal, gnosztikussal és tudományossal - rendelkezik, illetve él együtt, mely nézetrendszereknek jószerivel még közös (tám)pontjaik is alig vannak! Mintha az emberiség többféle, ballasztszerû szellemi örökséget, mint értelmetlen koloncot cipelne magával egész eddigi történelme során, amelyek keresztbe-kasul zavarják és dezinformálják egymást s az igazságot hasztalanul keresõ embereket. Mintha-csak többféle gigászi kozmikus erõ vívna élethalál-harcot egymással az emberek halhatatlan lelkeinek megszerzéséért, örök rabszolgaságba döntéséért, - ahelyett, hogy egy viszonylag kiegyensúlyozott földi élet után találná meg mindenki a neki megfelelõ (testhezálló) ‘érvényesülést’ a túlvilági örökkévalóságban is. Akinek a Pokol tetszik jobban - kerüljön a Pokolra; aki pedig az örök világosságra vágyik - hadd jusson a Mennyországba. Csak ne itt a Földön folytassanak öldöklõ-vad háborúságot a földi mennyország eleve reménytelen projektjének realizálására, amivel furcsamód’ (?) épp a poklot építik ‘fel’ mindannyiunknak már itt a Földön!

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül (és okvetlenül szóba is kell hoznunk!) a Káosz Hercegének dezinformáló és dezorganizáló szerepét, ami talán ama kettõsségnek a negatív oldala (és okozója!), ami az emberi történelem valós mélységeinek fel-tárását ma a leginkább akadályozza. A pokol felé vezetõ út csupa jóindulattal ki-kövezése ugyanis ‘mindkét oldalra’ egyaránt igaz. A gnosztikusok õsi gyökerekre és tudásra, az ember ‘istenségére’ hivatkoznak és apellálnak; s miközben ‘tiszta’ szándékuk az ember felemelése - valójában Istent igyekeznek letaszítani. Az Egy-ház tiltja ‘az okkult gyökerek’ megismerését; s ahelyett, hogy felkészítené hívõit a Sátán s az Antikrisztus elleni hatékony védekezésre vagy harcra - századok óta struccpolitikát folytat, úgy tesz, mintha komolyan azt hinné, hogy az ördögûzés egyetlen célszerû és jogos ‘technikája’ a ráolvasás, a fohász és az imádság...

Jim Marrs író a tárgyi könyvében tehát egymástól idõrendiségében és ok-okozati összefüggésében is elszakítja a következõ három tézist (tételt), melyek nagyon is összetartoznak, egymás következményei; - s mint ilyenek, egymás nélkül éppen azt a zavaros és áttekinthetetlen (se füle, se farka) történelem-szemléletet jelentik, ami korunkra oly jellemzõ. Nincsen jövõje annak, aki a múltját eltagadja, vagy kellõképpen nem ismeri; sõt, talán éppen azért nincs az emberiségnek követhetõ, racionális jövõképe, mert a meghamisított múltat sajnos nem adhatja vissza, és nem is pótolhatja a legrózsaszínûbb álszent teleologikus célrendszer sem. Mintha épp az lenne a negatív erõk célja, hogy a származását nem ismerõ ember céltalan vesszen el az apokaliptikus káoszban; és úgy tûnjön el az Univerzum galaktikus enciklopédiájából nyomtalanul, mintha soha nem is létezett volna. A három tézis:

n A ma élõ emberiség fejlettebb csillagközi lények (Annunaki) kísérleti terméke

n Az ismert történelem a degenerálódás és a magunkra találás furcsa szintézise

n Fennmaradásunk ára a földi háttérhatalom józan mértéken felüli koncentrációja

Kérem kedves olvasómat; - vagy fogadja el, hogy ezt a cikket egy nagy képzelõ-erõvel megáldott (vagy megvert!), ám talpig becsületes, igazság-és Isten-keresõ ember írja, aki az elmúlt 30 éve során minden elérhetõ és szükséges ismeretet fel-dolgozott agya komputerében, s noha bizonyítani mindent tételesen természetesen nem tud, de mostanra elég messzire jutott az összes ismeretek legkisebb közös többszörösének a megtalálásában. Vagy pedig - ha nem bízik bennem, s nem akar több vagy ‘jobb’ fikcióval megismerkedni; hát itt és most fejezze be az olvasást..!

2. Az Annunaki és a Kígyókirályok

2.1. A világegyetem: az anyag, az élet és az ember genezise

Az úgynevezett tudomány önmagában a mai napig nem képes megmagyarázni a Világegyetem keletkezését az isteni teremtés - vallási - elmélete nélkül. A táguló Univerzum elméletébõl könyörtelen vaslogikával következik, hogy a nulladik idõpillanatban még minden ‘késõbbi anyag’ egyetlen elméleti mértani pontban sûrûsödött össze, vagyis ekkor még a teljes univerzum nem volt több fikciónál, a teremtõ Isten evolúciós terveiben. (Ebbõl is láthatjuk, hogy a fikció mindennél elõbbre való.) Azután jött a cselekvõ-alkotó ‘végrehajtás’: a vakító fényrobbanás, amelybõl a fokozatosan felépülõ anyag, a tér és az idõ keletkezett. A tudomány ismét csak ‘bajban van’, amikor az élet megszületését próbálja megmagyarázni a Földön, vagy bárhol másutt. Vagy feltételezi, hogy az élet az Univerzumot alkotó ‘anyag’ legbensõbb funkcionális törekvése, - vagy a szervetlen evolúció alkalmas pillanatában segítségül hívja Istent, hogy ‘támassza fel’ a halott anyagot. Ugyan-így vagyunk a szerves evolúció csúcsán megjelenõ állati ösztönnel s öntudattal, mely utóbbi már a legfejlettebb (fõ)emlõsök és legfõképpen az ember sajátja. Az öntudat az életnek az a csodálatos és furcsa megnyilvánulása, amivel a teremtés ‘visszatükrözésére’ törekszik, mintegy megköszönve Istennek: íme, ilyen lettem! Isten nélkül teljességgel értelmetlen, érthetetlen és megmagyarázhatatlan ‘tükör’-funkció; - nem csoda, ha a sebészek az agyban sehol nem lelik az öntudatot. Ám a legdöbbenetesebb az a kettõsség, ami az embert jellemzi! Az ember nemcsupán öntudattal rendelkezõ (a teremtést visszatükrözni képes) biológiai lény, hanem független személyiség, akinek magasabb rendû önálló akarata van, amellyel teremteni és pusztítani egyaránt képes. Alkotni és szeretni tud, abszolút szépségre és végsõ igazságra törekszik; - ugyanakkor mérhetetlenül kapzsi s hatalomvágyó, féktelen kevélységében teremtõje ellen tör, gyûlöl s rombol, ha az ‘agya’ elborul.

Az ember ostoba, álnok állat és zseniális isteni géniusz egy személyben: isteni lélek lakik a tökéletlen porhüvelyben! A tudat = többé-kevésbé adekvát vissza-tükrözõdés; a lélek önálló isteni funkció. A pszichológia nevû áltudomány össze-keveri a szezont a fazonnal, a tudatot a lélekkel; - és olyan megnyilvánulásokat méricskél, illetve elemez, amelyek döntõ hányada nem anyagi természetû. Ennél is nagyobb a gond - éppen ma olvasom a Leleplezõ címû könyvújság 2003. V/4. számában, Drábik János: ‘Az agy feletti uralom megdöbbentõ új világrendje’ cikkében, hogy kvázi-sátánista szellemiségû, indíttatású titkos laboratóriumokban és klinikákon már nagyjából 60 éve (!) kísérleteznek aktív tudatbefolyásolással, s már a magzati korban, az édesanya méhében beleavatkoznak az embrió tudatának fejlõdésébe; elektrosokkal és egyéb fájdalom-okozással rekeszeket hoznak létre az agyban, amivel részekre osztják ‘a személyiséget’, kódolt utasításokat rejtenek el (titkos kódra ébredõ alvó ügynököket képeznek ki), hollywood-i produkciókat (Óz, a csodák csodája, Alice csodaországban, Pocahontas, Harry Potter, stb.) fel-használnak rejtjeles tananyag rögzítésére, mesterségesen elõidézett (hamis) tudat-állapotokat pszichedelikus szerekkel fixálnak, stb. -, mikor ezek az áltudományos ‘szakemberek’ sarlatán módjára belepiszkálnak a tudatba (mely csak tükörkép; - ti. a külvilágot érzékelõ, kívülrõl jövõ, és legbelülrõl, a személyiség mélyérõl is érkezõ tükrözõdések összetett, összefüggõ rendszere), akkor istentelenségükben, Istentõl való elrugaszkodottságukban azt képzelik, hogy gonosz eszközeikkel és módszereikkel már a lelki folyamatokat (pszichológia) manipulálják. Mivel a lélekben nem hisznek; azt gondolják, hogy a tudat - a lélek. Pedig a lélek Istentõl, közvetlenül a világ teremtõjétõl való, s így ‘földi módszerekkel’ - elérhetetlen...

De honnan való az ember testét, illetve az annak (földi anyagból való) felépítését meghatározó genetikai kód? A földhözragadt, szûk látókörû ‘tudós’ erre habozás nélkül rávágná: „Hogy honnan? Hát nyilván a földi evolúcióból ered.” Azonban vannak, akik merõben más nézeteket vallanak magukénak; - mégpedig épphogy a ‘tudomány’ legmodernebb kutatási eredményei alapján. A szcientológia hívei úgy gondolják, hogy az ember a csillagok közül jött a földre; és ezt egyáltalában nem szimbolikus értelemben értve hirdetik. Jim Marrs könyvének utolsó része olyan kutatási irányok eredményeivel foglalkozik, melyek mûvelõi fejükbe vették, hogy összeegyeztetik egymással az ember õsgenezisét leíró Ószövetséget, az õskori és ókori UFO-rajzokat illetve észleléseket és leírásokat, a paleontológiai-antropo-lógiai és régészeti leleteket, stb., stb. - tehát mindent mindennel, ami ismeret a rendelkezésünkre áll. A bibliai Ószövetség szerint például valamikor az õskorban ‘óriások’ is éltek a Földön. Ádám és Éva, mint a bibliai õsgenezis emberpárja, az Isten által teremtett elsõ emberek - 900-1000 évig éltek; sõt, a gyermekeik és az unokáik között is többen elérték a 700-800 éves életkort, ám az élettartam ezután rohamosan csökkeni kezdett, bár néhány nemzedéken belül még akadtak páran, akik 200-300 évig éltek. Vagy: amikor az ember a Húsvét-szigeti kõszobrokat, az arcok méreteit látja - szintén óriásokra gondol. Igen sok rejtély megoldása utalhat arra, hogy az ember megjelenése a Földön, törzsfejlõdése és szellemi evolúciója, technikai civilizációja, társadalmi kibontakozása egyáltalán nem egy felfelé ívelõ, egyenes vonalú és töretlen sikertörténet. Jim Marrs könyve szerint az elsõ lépés az lehetett, amikor valamilyen galaktikus telepítõ brigád leszállva a Földre kvázi ‘beleoltotta’ az életet a szervetlen/szerves fejlõdés révén kialakult ‘õstelevénybe’, miáltal megkezdõdhetett az élõvilág differenciált törzsfejlõdése. Azután vártak, csak vártak - milliárd és millió évekig. Egészen addig, amíg megjelentek azok a fõemlõsök, amelyek közös õsei a mai emberszabású majmoknak és az embernek.

Ennek az õsfajnak a testi adottságai (a központi idegrendszere, az agya, stb.) már lehetõvé tették elõbb az öntudatra ébredést, majd az isteni lélek befogadását. A két extrémális esemény semmiképpen nem következhetett be egyidejûleg, vagyis egy lépcsõben - sõt, a történelmi, vallástörténeti mérföldkövek is alátámasztják: a két történés idõben ‘élesen’ elvált egymástól. (...) Az ‘Annunaki’ az ûrlényeknek egy olyan csoportját jelöli, akik náluknál is magasabb rendû-rangú ûrlényektõl, de semmiképpen nem Istentõl, kapták az utasítást s a feladatot, hogy a Földön létre-jött emberszerû-emberszabású lényekbõl ‘génmanipulációs kísérleti úton’ embert, tehát öntudattal, önálló akarattal, önálló cselekvésre képes gondolkodó lényeket fejlesszenek ki. Az Annunakik mintegy rutinfeladatot oldottak meg, amelyet akár emberszabású androidok, pszichorobotok vagy biorobotok is végrehajthattak - a magasabbrendû emberszerû galaktikus intelligenciák személyes részvétele nélkül.

Az õskori Földet mint egy ‘embergenetikai laboratóriumot’ használták, vélhetõleg évezredeken keresztül - fõként Kis-Ázsiában, Kelet-Afrikában, Mezopotámiában. A genetikai (génsebészeti és génmanipulációs) eljárás lényege abban állt, hogy az emberszabású földi lények génjeit a magukkal hozott (magukból vett?) mintákkal ‘forrasztották össze’, mely mûveletek eredményeként mindenfajta kevert lények, ‘õs-homunkuluszok’ alakultak ki és népesítették be a Földet, rendkívüli fajtabeli sokféleséget produkálva. Voltak óriások és törpék, vörösek, zöldek és szürkék; egyszemûek, kétszemûek és háromszemûek, madár-emberek, kentaurok, tigris-és oroszlán-emberek, farkas-emberek, minotauruszok, stb. Egyesek kommunikáltak, mások viszont nem. (Gondoljunk csak az emberiség tudat-alattijában még ma is élõ legkülönbözõbb ‘képzeletbeli lényekre’, a mondavilág óriásaira és manóira, az õskori barlangrajzok szkafanderes ufonautáira, egyes népek legendáriumában megjelenõ ember-állat hibridekre, az Ószövetség furcsa alakjaira, stb.) Aztán az ‘Annunaki’ képviselõi elrepültek - magára hagyták az igencsak megkavart földi állatvilágot. A ‘természetes szelekció’ újabb hosszú évezredei, netán százezredei következtek. Az ûrlények idõnként vissza-visszatértek, mintákat is vettek, meg-figyeltek, vizsgálatokat végeztek; - majd újra elrepültek. A szelekció során azok a lények, amelyek nem voltak képesek alkalmazkodni, fennmaradni - kipusztultak.

Ami az ún. ‘értelmes elõembereket’ illeti - valamennyien az ‘Annunaki’ törzsbõl ‘kitenyésztett’ populáció génjeit vallhatták magukénak; igen ám, de a különbözõ kísérletekbõl többfajta eltérõ génállomány jött létre, melyek abban is különböztek egymástól, hogy eltérõ arányban képviselték a földi és a földön kívüli evolúció génjeit. Két ígéretes fajta alakult ki 100-150 ezer évvel ezelõtt: a neandervölgyi és a cro-magnoni õsök, amelyek a mai Izrael területén egymás mellett éltek - ám nem tudtak egymással szaporodni, mert két külön fajt (!) jelenítettek meg. Mert a primitívebb, csak önmagán belül szaporodóképes neandervölgyi populáció mellett ‘kifejlõdött’ az intelligensebb cro-magnoni, melyet az ‘Annunaki’ intergalaktikus törzzsel való folytonos ‘visszakeresztezéssel’ nemesítettek ki; majd mikor már elérkezettnek látták az idõt, újabb génmanipulációval lehetõvé tették, hogy a cro-magnon-i ne csak fajtársaival, de a neandervölgyiekkel is képes legyen tovább-szaporodásra alkalmas utódokat nemzeni. Így a neandervölgyiek fokozatosan be-olvadtak az emberi evolúció fõsodrába, a cro-magnoni ágba, amely innentõl már egyedül képviselte a homo sapiens fajt. Igen ám, de a leírtak alapján erõteljesen különbözõ testi felépítésû, tudati alkatú, illetve eltérõ intelligenciájú, szellemiségû emberfajták alakultak ki; - alapvetõen attól függõen, hogy melyik törzsben milyen arányt képviselt az eredeti (csillagközi) Annunaki-vér, más szóval gén-állomány! Annunaki részrõl legalább 5 génmanipulációs beavatkozás történt: (1) Elõember-õsállat hibridek létrehozása. (2) Õsember-Annunaki keresztezés. (3) Fajtájukon belül önállóan szaporodni képes neandervölgyiek és cro-magnoniak kifejlesztése. (4) A neandervölgyiekkel keresztezõdni képes cro-magnoniak elõállítása. (5) A homo sapiens visszakeresztezése Annunaki-akkal, vagyis elit fajta kinemesítése...

Az Annunaki többszörös beavatkozásai is mutatják, hogy egyrészt nem volt valós és kialakult koncepciójuk; másrészt, hogy a projekt részsikerei alapján döntöttek a kísérlet magasabb szinten való tovább folytatása mellett. Az is lehet, hogy néha beszámoltak eredményeikrõl egy magasabb fórumon, s onnan kaptak utasításokat a folytatásra. A könyvben leírt történet szerint az Annunaki alapvetõen rabszolga-célra tenyésztette ki a földi embert, azért, hogy neki dolgozzon. Arról nem szól a Fáma, hogy mit. Lehetett ez bányászat, gyûjtögetés, vagy bármi más; ámde a leg-valószínûbb mégis az - tekintettel a sokoldalú genetikai kísérletekre -, hogy maga az újonnan kikísérletezett emberi génállomány, annak elképesztõ változatossága volt a Föld nevû Annunaki-laboratórium legfontosabb terméke, amelyet aztán az egész Tejútrendszerbe, netán a teljes Univerzumba tõlünk exportáltak a lakható bolygókra. Az mindenesetre biztos, hogy a földi emberiség öntudatra ébredése és önerejû civilizációs fejlõdése, intelligencia-hányadosának gyors növekedése, saját technikájának (hadieszközeinek) rohamos kifejlesztése - nem szerepelt Annunaki legfontosabb céljai között. Az ember civilizációja öntörvényûvé vált; úgy is lehet mondani, hogy az ember szelleme - terven felül - kiszabadult a palackból...!

2.2. Az Annunaki génmanipulációs embergyára

Maga a könyv így ír ‘a folytatásról’: „Az összes titkos társaság titokban õrzi ma is a tudást errõl az egyetlen Istenrõl, aki az embert teremtõ Annunaki fajt is megteremtette, valamint õrzi azt a bizonyosságot, hogy az életnek nem csak anyagi oldala van. (...) A teremtésnek és az emberi faj eredetének ez a sumér magyarázata lenyûgözõ. Nemcsak önmagában alkot egységes egészet, de a világ minden tájáról származó bizonyítékok is kellõen megerõsítik. Ezen kívül hihetõ magyarázattal is szolgál a Földön mindenütt tapasztalható meglepõ szabálytalanságokra, titkokra. Egyszerûen több értelme van, mint a tudomány sok eddigi próbálkozásának arra, hogy ezeket megmagyarázza. Elérkeztünk a Titkok Titkához, a misztikus iskolák és a titkos társaságok által évezredeken keresztül továbbadott rejtett tudáshoz: nemcsak, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, de megteremtésünkben minden bizonnyal szerepet játszottak a nem emberi értelmes lények. (...) Erich von Däniken 1998-ban így írt errõl: ‘Ahogy a földönkívüliek óriás ûr-anyahajója belépett a naprendszerünkbe, a fedélzetén tartózkodók a legkülönbözõbb életformák gazdag változatosságára bukkantak, köztük a mi primitív õseinkre. A földönkívüliek fogtak ezek közül egyet és módosították génjeit - ami ma már egyáltalán nem elképzelhetetlen.’

Egyes szerzõk, például Charles Fort, William Bramley, David Icke és R. A. Boulay szerint az emberiség alig több, mint idegen urak által irányított állat-csorda. ‘Úgy tûnik, az emberiség csak egy szolgafaj, amely egy kis galaxis el-dugott bolygóján tengõdik - jelentette ki Bramley 1989-ben. - Az emberi fajt egy földönkívüli civilizáció egykor munkaerõként használta fel, és még ma is a tulajdonának tekinti, teljes joggal. Hogy meg is tartsa tulajdonában, s hogy a Földet mintegy börtönként tartsa fenn, ez a másik civilizáció (a ‘Börtönõrök’) végeérhetetlen ellentéteket szított az emberi lények között, elõsegítette szellemi hanyatlásukat és biztosította, hogy az embernek szüntelen és kegyetlen fizikai nehézségekkel kelljen megküzdenie a Földön. Már évezredek óta ez a helyzet, és ma sincs másképp.’ - ‘Összefoglalásként elmondhatjuk - írta Icke 1999-ben -, hogy egy kevert vérvonalú (egy gyíkféle és ember keresztezõdésével létrejött ‘királyi’) faj lakott az õskorban a Közel-Keleten, és az azóta eltelt évezredek alatt az egész bolygóra kiterjesztette uralmát, olyan intézményeket (vallásokat) hozva létre, amelyek értelmileg és érzelmileg gúzsba kötik a tömegeket, illetve háborúkba sodorják õket.’ Boulay véleménye szerint ‘évezredek óta csak arra kondicionálják az emberiséget, hogy tagadja le valódi származását, mi pedig csillapítószerként az amnézia egy kényelmes formáját fejlesztettük ki. Vagyis elfogadtuk a saját befolyását újra meg újra gondosan átörökítõ papság és egy tudományos közösség történelemmagyarázatát.’ Charles Fort újságíró 1941-ben eme következtetésre jutott: ‘Szerintem mi valaminek a tulajdona vagyunk.

Azt hiszem, valamihez tartozunk; valamikor régen a Föld senkiföldje volt; ám aztán más világokból valakik megérkeztek és gyarmatosították, harcoltak egy-mással a birtoklásért, és most valaminek a tulajdonában van.’ Alan F. Alford eltöprengett, hogy vajon a régi istenek hogyan próbálhatják meg ma is fenn-tartani uralmukat. ‘Bárki felbukkanhat, és azt állíthatja magáról, hogy Jézus vagy Jahve - írta. - Épp ezért nem lenne sok haszna, ha az istenek közvetlenül a népnek jelentenék ki magukat. A visszatérésük hírét csak azokkal tudatnák, akiknek ez valóban hasznos információ, és csak néhány magas rangú vezetõ találkozhatna velük. Úgy tûnne, hogy az élet a szokott mederben folyik tovább, ám változás történne a politikában. Jelenlétüket tehát megmagyarázhatatlan eseményekben, a kormányzati politika megváltozásában, továbbá értelmetlen háborúkban lehet felfedezni, valamint talán a megnövekedett kormányzati titoktartásban.’ Más szerzõk, így például a szabadkõmûves Hall és Mackey, s a keresztény Webster is Mezopotámiát jelölték meg a titkos tudás forrásaként, de az emberi s nem emberi lények közti választóvonalat a fény és a sötétség meta-fizikus küzdelmeként értelmezték. Webster a ‘20-as években feltette a kérdést: ‘Hogyan is lehetne a világban mûködõ Okkult Hatalom létezését figyelmen kívül hagyni? A rombolás gyakorlati munkáját (pl. Irak lebombázását!) világ-uralomra törõ emberek, szekták vagy emberfajták végezték el, de a mögöttük álló hajtóerõ a sötétség valóságos hatalma, amely örök küzdelemben áll a fénnyel.’ Mackey megállapította, hogy az õsi tudás ‘két nagy vallási igazságot’ foglalt magában: Isten egylényegûségét és a lélek halhatatlanságát. Rámutat, hogy régi szabadkõmûves ‘Alkotmányok’ ezt a rejtett tudást vagy ‘tudományt’, ahogy mindig nevezik, Lámechtõl (Noé vízözön elõtti apjától) Nimródig (a legendás sumér vezérig) vezették le, aki Bábel tornyának építésekor meglelte, vagyis feltalálta a Kõmûvességet, tõle pedig Euklidész görög matematikusig, aki azt Egyiptomban megalapította, ahonnan az izraeliták Júdeába vitték, ahol viszont a Templom építésénél Dávid és Salamon alapította meg (...); eljutott Franciaországba (...), Franciaországból pedig Angliába vitték.’ Hall szerint e tudással ‘át lehet lépni az igazat a hamistól, a szellemit az anyagitól, és az örökkévalót a múlandótól elválasztó vonalon.’ Szerinte az õsi tudást az ember ‘elõdeitõl, a Kígyókirályoktól kapta, akik a Földet uralták. Eme Kígyókirályok alapították meg a misztikus iskolákat (...) és az õsi okkultizmus más formáit.’

A tudást birtokló, vérvonala és gondolkodásmódja révén a régmúltba vissza-nyúló elit hihetetlen mértékû õsi hatalma az, mely az emberi képességek teljes kibontakoztatására tett összes jelentõs kísérletet megpróbálta elbitorolni vagy ellenõrzése alá vonni, már jóval a kereszténység megjelenése elõtti idõtõl fogva egészen a New Age-ig. Mivel egyértelmûen bebizonyosodott, hogy ez a tudás (vagy világnézet) még mindig szigorúan el van zárva a titkos társaságok belsõ szentélyébe, úgy tûnik, csak három lehetõség áll fenn. Az elsõ az, hogy a kis létszámú belsõ elit megpróbálja még jobban megnövelni vagyonát és hatalmát, hogy kapcsolatba lépjen õsi teremtõinkkel (a nem emberi értelmes lényekkel).

A második az, hogy már kapcsolatba is léptek velük, és jelenleg e nem emberi lények segítik vagy irányítják õket. A harmadik pedig az, hogy õk maguk az õsi teremtõk, az Annunaki, a Kígyókirályok. Ha az emberi történelemnek a sumér változata az igaz, akkor lehetséges, hogy az Annunaki lények még mindig itt vannak, fejlett technikájuk segítségével különféleképpen álcázva magukat (õk lehetnek akár az UFO-k, a rejtélyes repülõ csészealjaikkal). Végeredményben: míg Szodoma és Gomorra elpusztítása a mi idõszámításunk szerint már több mint négyezer éve történt, Annunaki mércével mérve alig több, mint egy év telt el azóta. (...) A múltban a háborúkat és a vallást igen sikeresen használták fel irányító mechanizmusként. Mostanában viszont, amikor a nukleáris fegyverek kizárják a nagyarányú háborúkat, a vallási intézmények napja pedig már le-áldozóban van; - a gazdaság, vagyis a pénz hatalma lett a titkos társaságok belsõ elitjének eszköze a tömegek kézben tartására. (...) Ahogy belépünk a III. évezredbe, úgy látjuk, hogy az új gondolatok, új nézetek és az új tudásanyag egyre növekvõ sebességgel löknek minket elõre. Azon vesszük észre magunkat, hogy e kétségtelenül rendkívüli korban világképünk és gondolkodásmódunk folyton a megértés újabb és újabb útjaira tér. Egyedül 1999. elsõ hónapjaiban számos olyan programot láthatott az amerikai televíziók közönsége, amelyek kormányzati összeesküvésekrõl, ufókról, és velünk kapcsolatba lépõ földön-kívüliekrõl, a nagy piramisban felfedezett új termekrõl és alagutakról, vagy épp a fejlett õskori civilizáció egyre bizonyosabb lehetõségérõl szóltak, és még további titkok feltárását ígérték. (...) A valamikor tiltott témák ma - közhelyek.

(...) A tudás valóban hatalom. Ideje, hogy akik igazi szabadságra vágynak, erõt vegyenek magukon, és felvegyék a harcot azon hatalmak ellen, kik félelmet és széthúzást keltve akarnak uralkodni. (...) Az igazságot mindenkinek meg kell tudnia, nem csak a titkos társaságok manipuláló elitjének. (...) Akik hatalomra és mások fölötti befolyásra törnek, általában el is érik azt, és meg is akarják tartani. Ám a nyers erõszak már nem alkalmazható. Ma már csak félrevezetés és titkolózás segítségével tudnak a 6 milliárd fõnyi emberiségen uralkodni. A titkolózás ideje lejárt. Ahogy János evangéliuma (8,32) írja: ‘Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket’.”

2.3. Degenerálódás és a magunkra találás a történelemben

„Alan F. Alford brit szerzõ írta ‘Az új évezred istenei: hús-vér istenek létének tudományos bizonyítékai’ címû könyvében: ‘Örökségül kaptunk egy kövek, térképek és mítoszok formájában létezõ homályos õstörténetet, aminek a meg-értését csak most kezdi lehetõvé tenni huszadik századi technikánk.’ Kik voltak hát ezek az emberek, és hogyan tettek szert technikai fejlettségükre? Lehet-e, hogy az Atlantiszról és Múról szóló legendák egy ilyen fejlett õsi civilizációra vezethetõk vissza? (...) Az a nézet, hogy az emberiség eredete az idõ múlása és a titkolózás miatt még mindig ismeretlen elõttünk; természetesen felzaklatja azokat, akik hosszú munkásságuk folyamán máson sem fáradoztak, minthogy az emberiség történetét a vademberbõl civilizált lénnyé válás igencsak lassú folyamataként mutassák be. Azonban a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján egyértelmûnek látszik, hogy az emberiség csak most kezdi visszanyerni a tudást, amit évezredekkel ezelõtt elvesztett.”

Az õskori emberi civilizáció tehát mind a génjeit, mind tudását és technikáját, sõt gondolkodó, társadalom-építõ képességét is egy intergalaktikus telepítõ fajnak - az Annunakinak köszönhette. Nem állítjuk, hogy a földönkívüliek ezt eredetileg is így tervezték el. Sokkal valószínûbb, hogy az elsõ génmanipulációs kísérleti cél egy rabszolga-faj létrehozása volt, ‘munkáskézként’, valaminek a kitermelésére. Ám a kísérletek meglepõ sikerrel jártak - immár a génmanipulációs ‘mûhely-munka’ vált a földi projekt meghatározó tevékenységévé -; ugyanakkor még azt is vélelmezhetjük, hogy innentõl a génmanipulálás, a fajkeresztezés, majd vissza-keresztezés kézzelfogható eredményeinek ellenõrzése fokozatosan kicsúszott az Annunaki kezébõl. Az emberiség fejlettsége bizonyos szintjén öntörvényûvé vált.

Az Annunaki eleinte megpróbálta megnövelni inváziós erõit, hogy úrrá legyen a ‘láncreakción’, majd ‘oszd meg és uralkodj’ fondorlatokkal, háborúk szításával is igyekezett kordában tartani a rá nézve egyre veszélyesebbé váló földi populációt.

Ám amikor a helyzet végképp ‘túl forróvá’, taktikailag tarthatatlanná vált; távoli bölcsei jobbnak látták, ha a földi különítmény ‘illegalitásba’ vonul. Egy szakrális ‘háttérhatalmat’ hoztak létre - ennek tagjai a történelem kezdetétõl a sámánok, a varázslók, ‘a fõpapság’, a leviták, a gnosztikusok, a templomosok és a szabad-kõmûvesek, illetve néhány mai okkult titkos társaság; a pénzoligarchia alkotta illuminátusok kivételével, akikrõl majd késõbb lesz szó -, amely tulajdonképpen az Annunaki földi helytartósága, más szóval ‘leányvállalata’. Mióta a földi világ-politikát képesek helyi megbízottaikon - a beavatottakon - keresztül gyakorolni, azóta már az effektív jelenlétükre sincsen szükség; elég, ha alkalmi ellenõrzéssel õrzik hatalmi pozícióikat. Ezek után az Annunaki-k el is repültek...

A földi civilizáció pedig ‘önállóan’ felvirágzott. Az emberiség lélekszáma ugrás-szerûen megszaporodott; magasan fejlett városállamok, ipar, mezõgazdálkodás és kereskedelem alakult ki. Sõt, ez az elsõ (?) felvirágzás erõs központosított állam szervezõdéséhez vezetett; olyanhoz, mely megvalósíthatta volna akár még az elsõ világbirodalmat is. Ezt az államot úgy hívták, hogy Atlantisz, más néven: Mú. Az Annunaki terveivel semmiképpen nem egyezett a földi világállam ‘túl korai’ meg-alakítása. Ezért i.e. 11500-12500 évvel globális vízözönnel árasztották el a földet, hogy megsemmisítsék (kipusztítsák) az általuk létrehozott emberiséget, - a rend-kívül veszélyes fajtát, amely tanulékonyságával, elképesztõen gyors fejlõdésével perspektivikusan már az Annunaki stratégiai érdekeit is veszélyeztette. Özönvíz után a valaha élt emberiségnek csak egy picinyke töredéke, csekély populációja maradt életben; - ez már csak variábilis génjeiben valósította meg azt a fajtabeli sokféleséget, amely az Annunaki korában legfõbb jellegzetessége volt. A gének azonban továbbra is õrizték az Annunaki, a csillagközi civilizáció örökségét; - és szunnyadva várták a pillanatot, hogy soha nem látott mutációk formájában újból benépesítsék és birtokukba vegyék a Föld nevû bolygót. Hogy, hogy nem - az õsi tudás, a gnózis is fennmaradt; annak ellenére, hogy a lassan magára találó ember civilizációja, társadalmi szervezettsége, kreativitása és kultúrája meg sem tudta közelíteni a korábbi, özönvíz elõtti színvonalat. A Földre visszalátogató Annunaki kvázi ‘beletörõdött’, hogy egyfajta elkorcsosult fizikumú, agyú és gondolkodású, visszafejlõdött (retardált), tehát összességében egy degenerált emberiség mégis csak fennmaradt; és egyelõre stratégiailag elvetették a földi ember végleges meg-semmisítésének korábbi tervét. Civilizációnk pedig újra csak felvirágzott. Annak ellenére, hogy az általános degenerációt természetszerûleg csak fokozta az a ‘bel-tenyésztés’, amit a kislétszámban fennmaradottak egymásközti újra-szaporodása idézett elõ. Végül is a bibliai Noé leszármazottai volnánk - valamennyien...

Amirõl most beszélünk, az már az ókorban, vagyis vallási értelemben a bibliai Ó-szövetség korában történt. Jim Marrs így ír errõl: „Úgy tûnik, hogy az õskori tudás apró morzsáit titkos társaságok, például az egyiptomi misztikus iskolák és Pithagorasz iskolái õrizték meg különbözõ ezoterikus formákban. Ezek a kevéssé ismert csoportok nem csak vallási elképzeléseket õriztek meg és adtak tovább - például a reinkarnáció és a lélekvándorlás fogalmát -, de építészeti, szerkezettani, csillagászati, agrártudományi és történelmi tárgyú gyakorlati tudást is. E korai csoportok elgondolásainak egyik közös alapeleme a mono-teizmus, az egyetlen egyetemes, teremtõ istenben való hit (volt). A héberek az ókor legjobban dokumentált népei közé tartoznak, mégsem létezik arról szóló feljegyzés, hogy a nagy piramison dolgoztak volna, pedig egyébként részletes feljegyzések maradtak fenn egyiptomi rabszolgaságban töltött idejükrõl. (Mi is következhet ebbõl?! Vagy az, hogy a piramisokat nem az egyiptomi civilizáció építette; - vagy az, hogy a zsidók Egyiptomban nem rabszolgák voltak.) Minden hagyomány úgy tartja, hogy a héberek tudása Ábrahám s Mózes pátriárkáktól származott. Utóbbi nemcsak az egyiptomi szolgaságból vezette ki õket, de õ volt az is, aki a törvények és társadalmi elõírások hosszú listáját átadta nekik. Az eddigiekbõl világosan következik, hogy a régi és modern titkos társaságok által rejtegetett tudás az õsi Egyiptomból származik. A Biblia szerint Mózes volt az, ki azzal, hogy a zsidókat kivezette Egyiptomból, az általunk ma ismert irányba fordította a világtörténelmet. Webster szerint Mózes megkapta az egyiptomi misztikus iskolák szájhagyomány útján terjedõ tudását, és ezt tovább is adta az õt követõ zsidó vezetõknek. Sok kutató úgy gondolja, hogy a nyugati világba is eljutottak ennek a tudásnak a töredékei a Talmud, a zsidó Kabbala és az Ó-szövetség rejtélyes részein keresztül, valamint a titkos társaságok által örökített szájhagyomány útján. Több gondolkodó is megkérdõjelezi Mózes származását és beszámolóit. Sigmund Freud 1939-es könyvében, a ‘Mózes és a mono-teizmus’-ban felvetette, hogy Mózes valójában nem is zsidó, hanem elõkelõ egyiptomi (Szet-Amon egyiptomi királylány ‘törvénytelen’ fia) volt, és Eknaton (Akhenaten) fáraó uralmához kötõdött. Ezt alátámasztandó úgy érvelt, hogy a Mózes által a zsidóknak átadott törvények nagy része egyiptomi eredetû. A Tíz-parancsolat és az egyiptomi Halottak Könyve közti hasonlóságot említettük. Freud felteszi a kérdést: ugyan miért akart volna egy zsidó egyiptomi szokást (ti. a Tízparancsolatot) megtartani, ha már megszabadult a rabszolgaságból?!

Nem Freud volt az elsõ, aki kételkedett Mózes héber eredetében. Az Egyiptom története címû mûvében a Manetho nevû pap írja, hogy Mózes magas rangú egyiptomi pap volt, aki Heliopolisz misztikus iskolájában tanult. Gardner még ennél is merészebb feltevéssel állt elõ. (...) Meggyõzõen érvelve kifejtette, hogy Mózes nem más, mint Eknaton, vagy hivatalos nevén IV. Amenhotep fáraó. Ez nem volt teljesen új gondolat, hiszen már a XVIII. századi rózsakeresztesek is ezen a véleményen voltak. (...) Tény, hogy Eknaton és Mózes gyermekkora között számos párhuzamot találunk. (...) III. Amenhotep második fia csak úgy menekült meg, hogy a bábák összefogtak az anyával, és a gyereket nádból font kosárba tették, amelyben leúsztatták a folyón. A fiút héberek nevelték fel, majd vallásos nevelést kapott Heliopoliszban, és késõbb feleségül vette féltestvérét, Nefertitit, miáltal számíthatott a trónra. A sásból készített kosárban menekült gyermek története egészen a sumérokig vezethetõ vissza. (...) Eknaton nevét sem volt szabad kiejteni, ami csak növelte az életét körülvevõ titokzatosságot. Gardner szerint Eknaton fia volt a híres gyermekfáraó: Tutenkámen. (...)

Eknaton akkor lép újra a bibliai (ószövetségi) történetbe, amikor ‘testvérével’, Áronnal, a levitával - a ‘levita’ szóról jut eszembe, nyilván belõle ered a ‘levitál’ ige! - együtt visszatér Egyiptomba, hogy ‘Ábrahám Istenének’ a parancsára megszabadítsa a zsidókat. Egyiptomi varázslókkal vívott mágikus párbaj után a megmaradt zsidókkal együtt elhagyják az országot. (...) Gardner arra is rá-mutatott, hogy Eknaton követõi még mindig õt tartották a jog szerinti trón-örökösnek, és Moze, Mezes, vagy Mozis néven szólították, ami ‘örökös’-t vagy ‘valakitõl született’-et jelent. Így tehát lehetséges, hogy a Mózes nem is név, hanem rang. (...) A Mózes-Eknaton elméletet támogatja Miriam alakja is - õ volt a prófétához legközelebb álló asszony; nagy szerepet játszott az egyiptomi kivonulásban s az azt követõ eseményekben. Gardner megállapította: ‘Minden feljegyzés arra mutat, hogy Eknaton uralkodásának vége felé Miriam lett a fõ királynõ Meri-Amon (‘Ámon kedveltje’) néven. Kettõs királyi örökséget õrzött: egyiptomit és mezopotámiait. Késõbb õ volt az, aki számûzetésbe vonult Mózes-Eknatonnal, és akit az izraeliták Miriam (Mária) néven ismertek meg (...) s az õ királyi vére volt az, ami lányán, Tutenkámen testvérén keresztül biztosította az utódlást Júda uralkodóháza számára.’ Ha Mózes valóban azonos személy volt Eknatonnal; ez sokkal szorosabb kapcsolatra utal az õsi egyiptomiak és a héberek között, mint amit eddig sejtettek és megmagyarázza a héber teológiába beolvadt egyiptomi elemeket. De még ha Mózes és Eknaton nem ugyanaz a személy volt is, rendelkezésünkre állnak feljegyzések, melyek szerint Mózes igen jártas volt az õsi tudásban és magas rangra jutott Egyiptomban. Az új-szövetségi Apostolok Cselekedetei (7,22) megállapítja: ‘Így Mózes szert tett az egyiptomiak minden tudományára, s szavaiban és tetteiben egyaránt hatalmas volt.’ A bibliai történet szerint Mózes azután lett a héberek pátriárkája, hogy a Sínai-hegyen üzeneteket és parancsolatokat kapott Istentõl. Míg Jehovával találkozott, követõi biztos távolból figyeltek. Amit láttak, az Mózes második könyvében így van leírva (19,18): ‘Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tûzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztó kemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült.’ A leírás összecseng Illés próféta késõbbi elbeszélésével, aki leírja, hogyan találkozott Jahvéval (Királyok elsõ könyve 19, 9-13). Illés elmondja, hogy amikor a Hóreb szent hegyén állt, az Úr hatalmas, homokot és szikrákat fújó szélvész és földrengés közepette haladt el mellette. ‘A földrengés után tûz következett, de az Úr nem volt a tûzben - így Illés. - A tûz után szelíd suttogás hallatszott.’ Ezután a próféta beszélt Istennel.

(Mint a bibliai jövendölésekbõl tudjuk: Illés próféta nem halt meg, hanem ‘tüzes szekéren’ - ûrhajón? - elvitték a Földrõl. Soha nem tért vissza; illetõleg a végítélet közeledtét jelzi, mikor majd visszajön.) Mikor Mózes visszatért a szent hegyrõl, kõtáblák voltak nála. Itt ismét felmerül a fordítás kérdése. Mivel mindez az írott héber nyelv megszületése elõtt ezer évvel történt; Knight és Lomas szerint ‘ezeken a táblákon csak egyiptomi hieroglifák állhattak, hiszen Mózes semmi más írást nem tudott volna elolvasni.’ (...) A Jehova szó a héber Jahve (Úr vagy Isten) átírása; - ezt a szót kezdetben csak a YHWH mássalhangzókkal jelölték, annak megakadályozására, hogy valaki ok nélkül a szájára vegye. ‘A születõ héber kultúra hajnalától azonban minden megváltozott; Jehovát egyre inkább abszolút individuumként fogták fel, aki mindenek fölött egyoldalúan uralkodik - mondta Gardner. - A zsidók Jehovát végül már teljesen elvontnak tekintették, így minden fizikai kapcsolatát elvesztette az emberi nemmel.’ ‘A zsidó vallásban s csak a zsidó vallásban elveszett az ember és a természet közti õsi kapcsolat - magyarázta Henri Frankfort, a Közel-Kelet szakértõje. - Akik Jehovát szolgálták, le kellett mondaniuk a nagy földi és égi ciklusokkal össz-hangban mozgó (értsd ezen: a Nílus életadó kiáradásait, amelyek a földmûvelés és a mezõgazdálkodás alapfeltételét jelentették) élet nyújtotta gazdagságról, ki-teljesedésrõl és vigaszról.’ Mózes Jehova törvényeivel teleírt táblákat adott át népének, akik sürgõsen megszegtek pár törvényt - ugyanannak az Istennek a parancsára. Miután felszólította Mózest és népét, hogy ne öljenek, ne lopjanak és ne kívánják más tulajdonát; - Jehova arra utasította õket, hogy menjenek be az amoriták, hettiták, kánaániták és más népek földjére, öljék meg a férfiakat, asszonyokat és gyermekeket, s vegyék el a földjüket és minden tulajdonukat.

Ez a kegyetlen parancs nem tûnik méltónak egy szeretõ és kegyelmes Istenhez. Lehet, hogy az egyiptomi pap, Manetho találta meg a magyarázatot rá, ugyan-is szerinte ‘a csodák, amik Mózes szerint a Sínai-hegyen történtek vele, azt az egyiptomi beavatási szertartást írják le rejtjelesen, amit Mózes továbbadott a népének, mikor körükben megalapította az Egyiptomi Testvériség (õsi szabad-kõmûves, rituális páholy?) egyik ágát.’ Más szóval a parancsok nem valamiféle szellemtõl, hanem egy hús-vér személytõl érkeztek. Dr. Joe Lewels, az El Pasoi Texasi Egyetem újságírói szakának volt tanszékvezetõje még az elõbbinél is meglepõbb magyarázattal állt elõ. ‘Az Isten-hipotézis’ könyvében kifejti, hogy Jehova valójában hús-vér lény (egy Annunaki?) volt, aki tüzet, viharos szelet és zajt keltõ repülõ jármûvel (ûrkomppal, csészealjjal?) közlekedett. Eme jármûvel vitte fel Mózest a Sínai-hegy tetejére, ahogy meg is van írva Mózes második könyvében (19,4): ‘Láttatok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mint sasszárnyon hordoztalak benneteket s ide hoztalak magamhoz.’ Lewels arra is rámutat, hogy Mózes és az izraeliták sohasem láthatták Jehova arcát...

Lehetséges - kérdi -, hogy ez az arc annyira nem emberi lett volna; félelmet és undort keltett volna bennük? ‘Meg kell jegyezni, hogy ez egyáltalán nem új gondolat’ - írta, megemlítve a korai zsidó mandeánus szektát, akik a dualista világegyetemben hittek, mely két egyenlõ részre, a fény és a sötétség világára van osztva. ‘Szerintük a fizikai világot, így a Földet is a Sötétség Ura, hüllõ-szerû lény teremtette és kormányozta, akit Kígyónak, Sárkánynak, Szörnynek és Óriásnak is hívtak, és aki szerintük az emberiség igazi teremtõje volt.’ R. A. Boulay kutató ugyanezt az elképzelést hirdette. Feltûnt neki, hogy világ összes kultúrájából maradtak fenn olyan történetek, amelyek az emberekkel együtt élõ - vagy akár az embereket megteremtõ - sárkányokról, hüllõkrõl szólnak. E hüllõknek különös erõvel bíró ékköveik vagy kristályaik voltak, lábon jártak és repültek a levegõben, területekért harcoltak egymással, és az emberek ‘isten’-ként tisztelték õket. ‘Az, hogy világszerte leírták a repülõ hüllõket, egyértelmû bizonyítéka, hogy teremtõink és õseink nem az emlõsöktõl származtak, hanem földönkívüli gyíkfélék (szerintem: értelmes, földi származású dinozaurusz-félék is lehettek! - Cz. L.) voltak.’ - vonta le a következtetést Boulay ‘Repülõ kígyók és sárkányok - az emberiség hüllõ-eredetének története’ címû könyvében.

Lewels, Boulay és más kortárs szerzõk úgy gondolják, hogy a bibliai Jehova valójában valamely õsi sumér ‘isten’ volt, aki különösképp érdeklõdni kezdett a mezopotámiai pátriárka, Ábrahám leszármazottai iránt. ‘A héber néppel való kapcsolatában Jehova kezdettõl fogva minden rendelkezésére álló eszközzel arra törekedett, hogy hatalma és ellenõrzése alatt tartsa (választott!) népét.’ - mondja Lewels. A Mózes elsõ könyvének 17. fejezetében leírt, Ábrahám és Jehova közti szerzõdés egyik feltétele az összes férfi körülmetélése volt. Lewels szerint ez arra hasonlít, mint amikor az állattenyésztõ gazda a fülön ejtett be-vágással jelöli meg saját (tulajdonát képezõ) állatait (azonosíthatóság céljából).

(...) A mítoszoknak nevezett allegóriák adják a nyugati világ korai vallásos és filozófiai hiedelmeinek gerincét. Bár általában úgy gondolják, hogy az õsi nagy kultúrák ‘égi istenei’, mitikus alakjai kultúránként külön panteonokat alkotnak, az alaposabb tanulmányozás megvilágítja közös eredetüket. Amikor a minószi kultúrából származó legkorábbi szöveget lefordították, kiderült, hogy egy mezopotámiai sémi nyelvjárásban íródott. Azt pedig már régebben meg-állapították, hogy a nyugati civilizáció alapjául szolgáló görög kultúra a Kréta szigetén élõ korai minósziaktól eredt. (...) Az igazi kérdés az, hogy Mózes és az egyiptomiak hogy szerezték meg az Õsi Misztériumokra vonatkozó tudásukat. Úgy tûnik, nagy részét Izsák és Ábrahám pátriárkák adták tovább nekik. (...) A Biblia felsorolja Ábrahám összes õsét; - apján, Terachon keresztül majdnem kétezer éven át vissza lehet õket követni Noé fiáig, Sémig: így pedig egészen Ádámig. Fontos momentum, hogy Ábrahám a káldeus Ur városából, a Perzsa-öböl északi részén fekvõ sumér városból származott. Mózes elsõ könyvének elején még csak mint egy 318 fõs képzett hadsereggel rendelkezõ héber férfi szerepel, akit a titokzatos Melkizedek megáld. Késõbb, a 24. fejezetben ez az Ábrahám már gazdag ember, hatalmas csordái és nyájai vannak, aranya és ezüstje, tevéi, háztartása pedig szolgákkal van tele. Nyilvánvalóan nem valami egyszerû nomád volt, hanem Sumér jómódú és befolyásos polgára. Miután Ur városát kb. Kr.e. 2000-ben egy háború során lerombolták, Ábrahám családja északra, Háránba ment. Ezt a várost Ábrahám testvérérõl nevezték el, aki a Szodoma és Gomorra történetébõl ismert Lót apja volt. A XX. század elején a régészek számos olyan várost találtak Mezopotámia északi részén, amelyeket Ábrahám családtagjairól neveztek el, ilyenek például: Hárán, Terach, Náhór, Serug és Peleg. ‘Egyértelmû, hogy a pátriárkák nem egy hétköznapi családból származtak, sõt, igen befolyásos dinasztiát alkottak.’ - jegyezte meg Gardner. Ez a dinasztia adta tovább az õsi sumér hagyományokat Ábrahámtól Mózesig. A világ legmélyebb titkai mind a mezopotámiai Sumérba, az elsõ ismert nagy civilizációba vezetnek, ami a Perzsa-öböl torkolatánál, a Tigris és az Eufrátesz folyók között terült el. A bibliai idõkben Káldeának vagy Sineárnak hívták ezt a területet - ma pedig Iraknak. A sumér kultúra mintha a semmibõl bukkant volna elõ, több mint hatezer éve, és mielõtt titokzatos módon eltûnt volna, a hatása hatalmas területre kiterjedt: kelet felé egészen az Indus-folyóig, ami a Himalájából Pakisztánon keresztül az Arab-öbölig folyik, nyugaton pedig a késõbbi egyiptomi királyságok központjáig, a Nílusig. Kb. Kr. e. 2400-ban a sumér birodalmat sémita törzsek támadták meg nyugatról és északról. Nagy Sargon alapította meg a sémi akkád dinasztiát, ami a Perzsa-öböltõl egészen a Földközi-tengerig uralkodott. További harcokkal és kitelepítésekkel töltött évek után a sumér területeket a babilóniai Hammurábi egyesítette, akinek a híres törvénygyûjteménye, lehet, azért született, hogy féken tartsa a katasztrófákat követõ népvándorlásokat. Alan F. Alford rámutatott, hogy a görög Szantorini-sziget pusztító kitörése, valamint a Kréta-szigetén és Mohendzsodáróban (az Indus-völgyi kultúra központjában) történt titokzatos pusztítás (atomháború?!) mind nagyjából Hammurábi alatt következett be. Alford szerint az események kapcsolatban állnak a Húsvét-szigetek népességének elvándorlásával, Andok-beli civilizációk megszületésével s a maják megérkezésével Közép-Amerikába, hiszen ezek mind nagyjából egy idõben történtek. (...) A sumérokról semmit nem lehetett tudni kb. 150 évvel ezelõttig, amikor a korai XVII. századi utazó, Pietro della Valle írásain fellelkesülve a régészek elkezdték felásni az Irak déli részén sûrûn található különös mesterséges dombokat. Miután a francia Paul Émile Botta 1843-ban megtalálta II. Sargon palotáját a mai Khorszabad alatt, a régészek eltemetett városokat, romba dõlt palotákat, mûtárgyakat és agyag-táblák ezreit tárták fel, amik a sumérok életének minden részletét leírták. A XIX. század végére elismerték, hogy a sumér önálló nyelv, és már nagyjából le is tudták fordítani. A mára felhalmozódott tudás ellenére a nagyközönségnek mindmáig igen keveset árultak el az elsõ nagy civilizációról, ami egyszercsak megjelent Mezopotámiában. Érdekes módon lehet, hogy többet tudhatunk meg errõl a hatezer éves civilizációról, mint amennyit valaha is tudni fogunk a késõbb élt egyiptomiakról, görögökrõl vagy rómaiakról. Ennek a sumér ékírás az oka. Míg más régi civilizációk papiruszai idõvel szétmállottak vagy háborúk tüzei emésztették el õket, addig a sumér ékírás jeleit íróvesszõvel nedves agyag-táblákra vésték, amiket aztán megszárítottak, kiégettek, és hatalmas könyv-tárakban tároltak. Kb. ötszázezer ilyen ékírásos táblát találtak, és ezek a mai kutatóknak felbecsülhetetlen értékû információval szolgálnak a sumérokról.

(...) A régészeti kutatások feltárták, hogy nem sokkal Kr. e. 4000 után a Tigris és az Eufrátesz völgyében mocsarakat csapoltak le, csatornákat, gátakat és töltéseket építettek, bonyolult öntözõrendszert alakítottak ki; hatalmas, pompás városokat építettek. Az elsõ tizenkét nagy városállam, oly’ egzotikus nevekkel, mint Ur, Nippur, Lagas, Akkád és Kiss, mind egy-egy zikkurat (‘szent hegy’), vagyis egy lépcsõzetes, toronyszerû templom köré épült. Mindegyik várost a saját ‘istene’ uralta. A zikkurat körül gyûrûkben helyezkedtek el elõször a köz-épületek, majd a piacok és a lakóházak. A városokat nagy földterületek vették körül, amik szintén a helyi ‘isten’ uralma alatt álltak. Ahogy e városállamok fejlõdtek, egy-egy király uralma alá kerültek, aki a helyi ‘istennek’ tartozott számadással. (...) ‘Tudósok mindeddig megkerülték a kínos kérdést: hogyan is figyelhettek meg, jegyezhettek fel a sumérok egy 25.920 évig tartó csillagászati ciklust, hogyha az egész sumér civilizáció mindössze 2000 évig állt fenn?!’ - kérdezte Alford. Továbbmenve feltehetjük a kérdést: a majdnem 6000 évvel ez-elõtt, kis csoportokban vadászó-gyûjtögetõ életmódot folytató primitív emberek hogyan váltak egyik napról a másikra képessé egy teljes, még mai szemmel nézve is fejlett civilizáció létrehozására?! Az új Enciklopédia Britannica is el-ismeri, hogy a sumér történelem körül még sok a súlyos és tisztázatlan kérdés. (...) A válasz pedig az, hogy minden, amit a sumérok elértek; állításuk szerint az isteneiktõl származott. (...) ‘Ezeket a történeteket sohasem vették komolyan, hiszen a tudósok kezdettõl fogva mítosznak bélyegezték õket.’ - írta Sitchin.

Fontos rámutatni, hogy a sumérok sosem tartották ‘istenek’-nek a lényeket, akiktõl tudásukat kapták, és nem is utaltak így rájuk. Ez csak a késõbbi görög és római értelmezés volt, akik a saját ‘isteneiket’ a korábbi szájhagyományok alapján képzelték el. (Mondom, hogy a történelem a leépülésünk története!)

A sumérok ezeket a lényeket egyszerûen úgy hívták: Annunaki, vagyis ‘Akik a Földre a mennybõl jöttek’.”

Nyilvánvaló, hogy az emberiség ókori történelme alapvetõ kettõsséget mutat. Az Annunaki ‘távozása’ (vagy illegalitásba vonulása) óta az emberi civilizáció nagy-részt folyamatosan degenerálódik; - ugyanakkor jelentõs (elsõsorban technikai) természetû felismeréseknek és fellendüléseknek, sõt, ‘megvilágosodásoknak’ is a tanúi lehetünk, ami újra meg újra a társadalmi haladás illúzióját kelti. Azonban a látszólagos szellemi fellendüléseket, rövid ébredési szakaszokat mély depressziók követik, amelyek egyrészt kétségessé teszik, hogy az emberiség végül is képes-e önállóan megállni a lábán és végre békét kötni Istennel és önmagával, - másrészt ezek a hullámvölgyek sajnos nyilvánvalóvá (kétségtelenné) teszik, hogy az ember jobbik erõi felett minden esetben, kivétel nélkül az a mérhetetlenül önzõ, a titkok monopóliumát kizárólagosan élvezõ rejtõzködõ elit gyõzedelmeskedik, amelyik semmilyen eszköztõl nem riad vissza, hogy földi hatalmát mindörökre megõrizze. Kérdés: kik ezek? Egy idegen, bitorló fajta, - vagy maguk, a Kígyókirályok?!

Azt hiszem, most már kezdjük megérteni, hogy valójában milyen célt is szolgált a nemrég lezajlott Iraki háború! Elsõdlegesen azért kellett sürgõsen lebombázni, el-foglalni és kifosztani az egykori Mezopotámia földjét; - nehogy kiderülhessenek az õsi titkok, ismeretek, amelyek ‘haszna’ pedig az egész emberiséget megilletné. Hogy soha senki ne tudhassa meg: honnan is származik az emberiség. A múltunk ismerete megvilágíthatná elõttünk lehetséges jövõnket, de azt is elveszik tõlünk. Irak elpusztítása így nagyban hasonlít a középkori keresztes-hadjáratok céljához: akkor és ott a Szentföld titkait és örökségét akarták (és fogják) megsemmisíteni.

Kísért a múlt; - az Annunaki vagy a Kígyókirályok múltja. Lehet, köztünk élnek...

3. Isten új esélyt ad a gyári hibás emberiségnek

Furcsa az a történelemszemlélet, amely nagyjából a nagy birodalmak bukásához, illetve az új világrendek születéséhez köti az egymás utáni történelmi korszakok idõszámítását. Kétségtelen tény, hogy a kereszténység, mint új világvallás színre lépése felgyorsította a Római Birodalom felbomlását; - azonban a korszakváltás mégsem 476-ban, a Birodalom bukásával, hanem Jézus Krisztus megszületésével kezdõdött. Szilárd véleményem, hogy a Megváltó, Isten Fia születése az emberek történetében a máig legfontosabb korszakváltás, amelyhez képest más extrémális idõpontok (az újkor kezdete 1492.: Kolumbusz Kristóf felfedezi Amerikát, 1642.: az angol polgári forradalom, 1789.: Francia Forradalom) jelentõsége elenyészõen csekély. Meggyõzõdésem: a Krisztussal kezdõdõ korszak az emberiség igazi új kora - hozzá képest mind a felvilágosodás, mind a polgári forradalmak, mind a New Age csak jelentéktelen epizódok csupán -; s ez az új kor egészen addig tart, ameddig újra el nem jön...

Jim Marrs ‘Titkos uralom’ címû könyvének tartalmával összefüggésben vadonat-új értelmezést szeretnék adni; olyat, amely választ ad ‘az Isten választott népe’, ‘a szeplõtelen fogantatás’ és ‘az eredeti bûntõl való megváltásunk’ problémájára, amelyekre mindmáig részben mint ‘isteni kinyilatkoztatásokra’, részben mint a legkevésbé sem érthetõ vagy megmagyarázható egyházi dogmákra tekintettünk. Hangsúlyozni szeretném, hogy az avatatlan józan eszemmel megkísérlem a könyv igen széleskörû és tendenciózus ismeret-anyagát összeegyeztetni mai tudományos és gnosztikus, valamint vallási világnézetünkkel, tehát a tudás legkisebb közös többszörösét keresem. Korántsem állítom, hogy mindenben igazam van, csak azt, hogy amit leírok, az lehetséges és logikus magyarázat. Induljunk ki abból, hogy az Annunaki a Földön meglehetõsen ‘kontár munkát’ végzett; - génmanipulációs kísérleteikkel az eredeti cél szerint ‘egy rabszolgafajt’ akartak teremteni, viszont ehelyett végsõ kimenetelében egy olyan hibrid-fajt hoztak létre, melynek végtelen szerénysége állatias indulatokkal, vad ösztönökkel, isteni becsvággyal ötvözõdött s mindennek tetejébe ‘kitenyésztõdött’ egy, a széles néptömegek nyakára ülõ elit garnitúra is, melynek génjei túlsúlyban a rejtélyes ‘Kígyókirályoktól’ származtak.

Magyarán: arra gondolok, hogy az ún. eredeti bûnt egyáltalán nem az emberek követték el, hanem az Annunaki, mikor olyan, többszörös visszakeresztezéseket is végrehajtott, minek folytán egy genetikusan inhomogén faj jött létre, melynek önfejlõdése tendenciájában elõrevetítette, hogy a földi társadalom kasztrendszerré fog alakulni. Olyan társadalommá, amelyben a hatalom koncentrációja végletekig növekszik; - és végeredményében áthidalhatatlan szakadék keletkezik a beavatott irányító elit, illetve az egészbõl mit sem értõ tömegek között. Az Annunaki leírás alapján ‘kiderül’, hogy Jahve egy repülõ szerkezeten, tüzes szekéren közlekedett, dobhártya-szaggató égi robaj kíséretében, mint hús-vér élõlény. Ebbõl következik az is, hogy aki ‘mannagyártó gépével elõállított’ mannát hajigált az égbõl, Mózes varázsvesszejével szétválasztotta a Vörös-tenger hullámait, illetve még korábban testvérgyilkos háborúkra uszította ‘választott népét’ - az nem lehetett Isten. Leg-alábbis annyi biztos, hogy nem volt valamennyi teremtett ember azonos Istene...

Az eredeti bûnt az Annunaki követte el; - azáltal, hogy a teremtés isteni tervével szöges ellentétben ‘nem egyenszilárdságú’, hanem kasztosodásra hajlamos fajt ‘teremtett’: vagyis a génmanipulációs technológiáját kiszámíthatatlan viselkedésû, ‘skizofrén személyiségû’ intelligens lények létrehozására, abszolút szabálytalanul használta fel. Tovább folytatva a dogmák feloldását; - valószínûsíthetõ, hogy az eredeti bûn lényege, miszerint az Annunaki önmagát helyettesítve Isten helyébe, azt akarta elérni, hogy a teremtett földi faj Isten helyett csak neki szolgáljon. Ám amikor ‘a szabálytalan genezisû faj’ a fejére nõtt; - tetézve a bûnt, olyan hibridet állított elõ (a bizonyos Kígyókirályokat), amelyet csak saját uralma alá rendelve a földi faj féken tartására (vagyis önmagával szemben) igyekezett felhasználni. Ezt az elitet az uralkodáshoz szükséges minden szükséges tudással megismertették, - így nem csoda, ha a beavatottak még ma is féltékenyen õrzik az õsi titkokat. Ami ‘a szeplõtelen fogantatást’ illeti; tudjuk, hogy annak dogmája nem egy, hanem két személyre: Szûz Máriára, a megváltó édesanyjára, és Jézus Krisztusra is egy-formán vonatkozik. Nemcsak, hogy nem értjük, de halvány fogalmunk sincs róla, hogy ez mit takar, - mindössze annyit tudunk, hogy Mária és Jézus eredendõen mentesek voltak az eredeti bûntõl, amit ‘a fogantatás’ visz át emberrõl emberre.

Mégis, mi az, amit a fogantatás visz át? A genetikus örökség! Teljesen felesleges még valami különös, irracionális és szürreális lelki ‘öröklõdést’ is feltételezni, - amikor kézenfekvõ, hogy az emberiség az Annunakitól ‘szabálytalanul kapott’ és szabálytalanul is mûködõ génállományával ‘volt megverve’, saját bûnök nélkül is.

Magyarán: az eredeti bûn az Annunaki génmanipulációjának ‘következménye’, és ez a bûn csak úgy hozható helyre, ha maga Isten Fia száll le a Földre, s a helyére tolja az idõ kizökkent kerekét. A Megváltónak genetikusan két feltételnek kellett maradéktalanul megfelelnie: (1) A földi törzsfejlõdésbõl kellett származnia, ezért a teste maradéktalanul földi anyagból vétetett. (2) Kétszeresen mentesnek kellett lennie az Annunaki ‘tiltott génmanipulációitól’; sem õ, sem édesanyja nem hordta magában a Kígyókirályok génjeit, vagyis ‘az eredeti bûnt’. A génjeiken nem volt rajt’ a genetikus szeplõ; ezért volt a fogantatásuk ‘szeplõtelen’... A megváltás az Isten személyes beavatkozása - Deus ex machina -, utolsó ‘kétségbeesett’ akciója annak érdekében, hogy az egyébként halálra ítélt (kiselejtezendõ), vagy önmagát halálra ítélõ (öngyilkos) emberiséget minden génhibás eredeti bûn ellenére meg-mentse, önmaga és az isteni teremtés sikeres megvalósítása érdekében. Krisztus tehát azért jött a Földre (Isten azért áldozta fel egyszülött fiát érettünk), hogy az Annunaki által elkövetett eredeti bûnt, összes következményével együtt eltörölje, és visszatérítse az elbitangolt emberiséget az Atya nagy, közös nyájába; - vagy, ha úgy tetszik: a Galaxis és az Univerzum ‘normális csillagközi népeinek’ sorába.

Magától értetõdik, hogy a megváltás megszünteti ‘a hamis kiválasztottságot’, el-veszi a csalárd módon szerzett kiváltságokat; - és egyformán Isten gyermekévé avat mindenkit, aki elfogadja és magáénak vallja az igaz Isten Tízparancsolatát és Jézus Krisztus szeretet-törvényét. Krisztus nem tesz kivételt senkivel!

Jézus tanításai - miután és mivelhogy életében is, és kereszthalála után is szinte mindenki gyökeresen félreértette azokat - azonban még jobban megosztották ezt a degenerált (gondolkodású) emberiséget, mint valaha. A szereteten alapuló hitre hamarosan ráépült az egyház és a pápaság nagyon is evilági hatalma; - amellyel szemben pedig az egész középkort végigkísérõ, mindig újabb formában támadó gnosztikus világnézet ‘épült ki’, javarészt (õsi) titkos társaságok keretei között. A gnózis alaptétele szerint az ember isten lehet kvázi Isten nélkül is; a megváltást pedig semmiképpen nem kell komolyan venni, - Krisztus nem az Isten Fia volt, hanem egyszerû tanító (messiás), aki nemhogy elvette volna a világ bûneit, de éppen ellenkezõleg: ‘a saját bûnei miatt’ feszítették keresztre. Róma gyûlölte, mert forradalmár volt, - saját atyafiai pedig megutálták, mert a fõpapi s királyi méltóságokat (mindkettõt) egyszerre ragadta magához. Magán-vélelmemként fejtem csak ki, hogy Krisztus áldozatának, küldetésének, a megváltásnak a meg-semmisítésére irányuló kísérlet mindenképpen ‘a Kígyókirályok’ malmára hajtja a vizet, még akkor is, ha nem ez ‘az eredeti’ célja. Egyszerû ostobaság, hazugság és félrevezetés, miszerint az ember Isten nélkül is isteni lény lenne! Az emberek csak Isten által; vele és érte képesek üdvözülni. Más kérdés, hogy valóban lehet (és volt) létjogosultsága valamiféle ezoterikus tudásnak - ami legalábbis emlékek formájában a gnózis ontológiai alapja -, amire ‘a Kígyókirályok kapzsi utódai’, a világot a háttérbõl irányító elit, mint kizárólagos tulajdonára, ‘ráült’ és a titkokkal rémisztgeti, provokálja, kihasználja, kisemmizi, és a nyomorba, rabszolgaságba taszítja a Föld sokmilliárdos lakosságát; a csillagok küldötte képében tetszelegve. Nézzük, hogyan látja mindezt a könyvében Jim Marrs, az író!

„A Bibliát, mely kétségkívül a legnagyobb hatással bíró könyv valamennyi közt - olyan emberek írták, akiknek rengeteg eltitkolnivalójuk volt mind a római és zsidó hatóságok, mind a velük versengõ szekták elõl. (...) Immár világos, hogy a Biblia, akármennyire is Istentõl ihletett, a különbözõ kultúrák mítoszainak, legendáinak és példabeszédeinek némi történelemmel és filozófiával össze-foltozott keveréke. (Kivétel: Jézus szavai, tanításai és példabeszédei; - melyeket a négy evangélista jegyzett le az Újszövetségben. Krisztus szeretet-tanítása annyira eredeti és újszerû, hogy semmilyen határozott elõzménye nincs a vallás-és kultúr-történetben. - Cz. L.) Sok helyen eredetileg titkos jeligék szerepeltek, amelyek jelentése idõvel elhomályosult, és ez téves magyarázatokhoz vezetett. Másutt egyszerûen megváltoztatták a szöveget, valamilyen akkor elterjedt egyházi tan-tétel vagy politikai gondolat elõtérbe helyezése érdekében. (...) Amit a biblia-tudósok finoman ‘szerkesztés’-nek neveznek, valójában átdolgozás. A Biblia szövegének ilyen átdolgozása félreértésekhez és téves fordításokhoz vezetett, - így a Szentírás számos üzenete titok maradt be nem avatottak elõtt. E titkokat gyakran maga a római katolikus egyház tartotta vissza, mert ellentmondtak a hivatalos dogmának. Az Újszövetségben megdöbbentõ utalások vannak arra, hogy még magának Jézusnak is voltak titkai. A Máté 13,10-ben ezt olvassuk:

Ekkor odamentek Jézushoz tanítványai s megkérdezték: ‘Miért beszélsz nekik (a tömegnek) példabeszédekben?’. ‘Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait - felelte -, de nekik nem. Akinek van (tudása), még adnak, hogy bõségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak.’. Márk 4,33 hozzáteszi: ‘Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az isteni tanítást, hogy megértsék. Példa-beszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.’. Mindent megmagyarázott? Mit is magyarázott meg Jézus? Mivel az Újszövetségben csak a példázatok vannak leírva, egyértelmû, hogy nem minden titkát osztotta meg mindenkivel. (Márk honnan tudta ezt?! - Cz. L.) A bibliai idõkben számos titkos társaság és szekta létezett, melyek azt állították magukról, hogy õsi tudás birtokában vannak. Akár a mai vallások, e csoportok is küzdöttek egymással az õsi titkok megszerzéséért, megtartásáért.

A késõbbi ‘Láthatatlan Kollégium’-hoz hasonló társaságokat összefoglalóan ‘misztikus iskolák’ néven emlegették, s olyan ezoterikus tudás tárházai voltak, ami a köznép számára jórészt érthetetlen, felfoghatatlan és így félelmetes volt. Írásaikat gondosan úgy szerkesztették, hogy fel is fedje, de titokban is tartsa tudásukat. ‘Az ókorban majdnem mindegyik titkos társaság filozófiai s vallási jellegû volt. A középkorban fõleg vallási és politikai, - bár néhány filozófiai iskola továbbra is fennállt. Mostanában a nyugati társadalmakban fellelhetõ titkos társaságok nagy része politikai vagy karitatív, bár néhányukban (pl. a szabadkõmûveseknél is) tovább élnek az õsi vallási és filozófiai elvek.’ - írta Hall. Eddy szerint: ‘Hogy az olvasó teljesen megértse, miért is változtatgatták Jézus kijelentéseit, meg kell értenie a kereszténység elsõszázadi fõszereplõinek gondolkodásmódját. A változtatások nem véletlenszerûen történtek, nem afféle intellektuális falfirkák voltak. Rendszer volt bennük, és ez a lényeg.’. (...)

A második évezredre teljesen kiépült, megszilárdult római katolikus egyháztól a Jézus idejéig ‘visszavezetõ út’ göröngyös: telis-tele volt ellentétekkel, egyház-szakadásokkal és vitákkal. Még Jézus keresztre feszítése elõtt komoly ellentét támadt Jézus hívei és Keresztelõ Szent János követõi között. Ennek eredménye lett a johannita eretnekség, amely szerint az igazi megváltó nem Jézus, hanem János volt. Bár a korai egyház nagyrészt megsemmisítette ezt a szektát, az el-képzelés egészen a modern idõkig tovább élt, él a szabadkõmûvesség bizonyos csoportjaiban s az iraki mandeizmusban. A keresztre feszítés után fölerõsödött a szembenállás a zsidó közösség és a korai keresztények között - sõt, magának Jézusnak a követõi között is. (...) Jakab és Mária-Magdolna, a jeruzsálemi egyház vezetõi magával (Szent) Pállal sem értettek egyet, aki az északon élõ pogányoknak is hirdette az igét. A lényegtelenebb kérdések is óriási civakodást váltottak ki. ‘Az elsõ zsidó keresztények úgy gondolták, hogy a megváltáshoz szükséges az összes szigorú zsidó vallási törvényt (is) betartani, - beleértve a körülmetélkedést és a nem kóser ételek fogyasztásának tilalmát - írta Eddy.

Pál ezzel szemben azt hirdette, hogy a megváltás alapja a hit, és nem szabad hagyni, hogy a zsidó törvények bárkit is visszatartsanak attól, hogy keresztény legyen. Végül is Pál nézete gyõzött, ahogy egyre több pogány tért meg. A III. századra már jóval többen voltak, mint a zsidó keresztények; a kereszténységet Pál teológiája alapján határozták meg s üldözni kezdték a zsidó keresztényeket, mint eretnekeket.’. (Némi iróniával megjegyezhetném, hogy ezzel Saul-Pál meg-vetette egyrészt ‘a zsidó antiszemitizmus’, másrészt a hasonlóképp irracionális ‘zsidó-keresztény kultúrkör’ alapjait. Ha ugyanis elfogadjuk Jim Marrs könyve alap-téziseit, akkor nyilvánvaló, hogy a zsidó egyistenhit - Jahve - az Annunaki-hoz kötõdik, Krisztus viszont a minden ember számára egyformán mindenható, egy-igaz Isten Földre szállt Fia! A megváltás éppen arról szól, hogy Isten, a világ teremtõje ‘helyrehozza’, amit a magát Istennek képzelõ Annunaki elrontott. Az Annunaki, Jahve és Krisztus ‘egy, közös hitbe és kultúrkörbe való összemosása’ éppolyan elvetélt, és kissé ‘perverz’ intellektuális kísérlet, mint a manapság egyre terjedõ okkult idea, miszerint a központi Világállam létrehozása elkerülhetetlen, mindannyiunk érdekét egyformán szolgáló szükségszerûség, mert nélküle a Föld és népességének létfenntartása kerülne veszélybe...

Vagyis - ez ezt jelenti! - mindannyiunk, 6,5 milliárd ember ‘jól felfogott’ érdeke, hogy hagyja magát a kamatrabszolgaság ‘szupranacionális jogintézménye’ által maximálisan kizsákmányolni és tönkretenni, mert ez ‘a legkisebb rossz’. Csak nem azért, hogy teljesüljön ‘a Kígyókirályok’ és az Annunaki õsi egyezsége? A zsák megtalálta a foltját: ideológia a világállamát - és vice versa. - Cz. L.) (...) Dr. Elaine Pagels, a Columbia Egyetem Barnard College vallástudományi tan-székének volt vezetõje írta: ‘Kezdetben a kereszténységnek számtalan formája létezett és virágzott. Egymással versengõ tanítók százai állították, hogy ‘Jézus Krisztus igaz tanítását’ hirdetik, és egymást kölcsönösen csalónak nevezték. A Kisázsia, Görögország, Jeruzsálem és Róma egyházaiban szétszórtan élõ korai keresztények a vezetõség kérdésén marakodó csoportokra szakadtak. Mind azt állították, hogy õk képviselik ‘az igaz tanítást’.”

4. A kereszténység és a gnózis harca a középkorban

„Az egymással civakodó helyi egyházak fölött jó magasan ült a római egyház: aggodalom nélkül, zavartalanul, és valószínûleg mit sem értve az egészbõl’ - írta Eddy. (...) Amikor a barbárok (a germán törzsek) megtámadták Rómát, a római egyházat megkímélték.’ Ámbár a barbárok nem pusztították el; - az egy-háznak meg kellett birkóznia számos szektával, melyeknek megvolt a saját(os) elképzelése a kereszténységrõl. A gnosztikusok voltak az egyik ilyen csoport.

Azt állították, hogy intuitív módon megértik Isten és a Föld misztériumait. Ez a megértés nem csupán értelmi tanulás, hanem szigorú kiképzés, beavatás és intuitív élmények eredménye volt. A római egyház a gnosztikusokat különösen veszélyesnek találta, mivelhogy Isten szavának értelmezéséhez szükségtelennek tartották az egyházi tisztviselõk hierarchiáját. (...) A gnoszticizmust, amely a görög ‘gnószisz’, vagyis ‘tudás’ szóból származik, állítólag az elsõ században alapította Simon mágus, Jézus kortársa, akit késõbb mint ‘minden eretnek atyját’ emlegettek. Görög filozófusok, - Szókratész gondolatait népszerûsítette, aki szerint az emberi lélek a testen kívül lakozik, így hozzájuthat az egyetemes tudáshoz, valamint a bölcsességet (Gnószisz) a mennybõl hozták le a Földre. A gnoszticizmus másik fontos képviselõje Bazilidesz volt, - egy korai egyiptomi (kopt) keresztény, aki alexandriai kultuszában a kereszténységet Mezopotámia õsi misztériumaival akarta ötvözni. Az alexandriaiak abban hittek, hogy az ‘eon’-nak nevezett különös földönkívüli lények a hírvivõk a mennyország és a Föld között. A perzsa Zoroaszter Jézus elõtt körülbelül 500 évvel alapította a saját gnosztikus vallását; a zoroasztrizmusként ismert mozgalom széles körben elterjedt, amíg a hódító mohamedánok a VII. században el nem söpörték. (...)

Andre Nataf okkult szerzõ szerint a gnoszticizmus Mezopotámiából ered: elõ-ször Irán területén jelent meg, azután elterjedt Kisázsiában, Szíriában, illetve Babilóniában is, ahol az izraelita foglyok is megismerkedtek vele, s magukkal vitték Palesztinába és Egyiptomba. ‘Bizonyos adatok azt bizonyítják, hogy a (kumráni és Nag Hammadi-beli) gnosztikus szent könyvek olyan régiek, hogy esetleg magát a kereszténységet is tekinthetjük csupán ‘a gnoszticizmus egyik ágának’ - írta Nataf. - De a gnoszticizmust ugyanilyen joggal hasonlíthatjuk bármelyik másik valláshoz. Végül is minden vallásos ismeretnek valamilyen õsi, az idõk ködébe veszõ primitív eredete van.’. (Nem csoda, ha a gnózis õsibb, mint a kereszténység. Mezopotámiai eredete is arra vall, hogy a sumér civilizáció az Annunaki-génekkel együtt ‘megörökölte’ az isteni származás intuitív vallását, ami a gnosztikus világnézet, mint ‘ezoterikus tévhit’ õsi gyökereinek tekinthetõ. - Cz. L.) A zsidó Kabbala szerint a gnosztikusok Isten titkait kutatják, valamely általuk elfogadott vallás szent könyveiben keresve a válaszokat. A létezést úgy próbálják megérteni, hogy a vallásos irodalom jelképrendszerében felfedezni vélt mélyebb értelmet próbálják megfejteni. ‘A gnoszticizmus egyfajta vallási egzisztencializmus.’ - jegyzi meg Nataf. A gnoszticizmus addig virágzott, amíg 325-ben a római egyház püspöki zsinata eretnekségnek nem nyilvánította. A gnoszticizmus az Õsi Misztériumok szerves része volt, hiszen mindkettõ szerint csak a személyes belsõ megvilágosodás vezethet el a tudásig. Manly P. Hall szabadkõmûves filozófus szerint az ókori titkos avagy ezoterikus tan összessége nem más volt, mint az a tudás, hogy az ember sokrétû lelki alkatát hogy’ lehet lehetõ leggyorsabban és legteljesebben megújítva a szellemi megvilágosodásig eljuttatni. Hall szerint ezt a megvilágosodást és tudatosságot féltékenyen kellett õrizni az ‘avatatlan’ emberek elõl, akik visszaélhettek volna tudásukkal, vagy rosszul használták volna fel. Így hosszú beavatási idõszakokat vezettek be, és az õsi tudás legkényesebb részét szimbólumokba és allegóriákba rejtették. ‘A kereszténység maga is példa erre - írta. - Az egész Újszövetség valójában az emberi megújulás titkos folyamatainak zseniálisan álcázott leírása.’ (Semmi különös nincsen abban, hogy a gnózis és a kereszténység szimbólum-rendszerei nagyfokú hasonlóságot mutatnak egymással. ‘Mindösszesen annyi’ a különbség a kettõ között, hogy míg a gnózis a Kígyókirályok önhitt-önhitû, Annunaki eredetû hamis istenség-képzetén alapul, addig a kereszténység valódi istenhit, mivel nem önimádaton (Kígyókirályok szolgálatán), hanem az egy-igaz Istenbe vetett hiten alapszik. - Cz. L.) Gardner szerint e megújuláshoz, egész’ pontosan az emberi szellem vagy energia megújulásához emelkedett tudatra van szükség, amely fokozatosan jelenik meg a gerincoszlop harminchárom csigolyáján keresztül.

‘Ennek a megújulásnak tudománya a szabadkõmûvesség elveszett kulcsainak egyike - magyarázta -, és ezért alapult az õsi szabadkõmûvesség 33 fokozatra.’ A tudás elsajátítása közben a gnosztikust bizonyos felsõbbrendûség-érzet s ön-elégültség töltötte el. (...) A gnoszticizmus erõsen befolyásolta még az európai gondolkodást is egész’ a középkorig, sõt, utána is. Alapvetõ gondolkodásmódja valószínûleg hatással volt és van más titkos társaságokra is, melyeknek tagjai igencsak meglepõdnének, ha errõl tudnának. A gnoszticizmus fontos szerepet játszott egy korai aszkétikus zsidó szekta, az esszénusok történetében is. (...) A közösség tagjai nappal dolgoztak, - éjjel imádkoztak. A lélek halhatatlanságát tanították, és a dualista világkép felé hajlottak: a jóság avagy fény, és a gonosz avagy a sötétség szellemében hittek. Lehetséges, hogy az esszénusok a titkos hermészi görög tanok továbbvivõi voltak. (...) Érdekes módon talán a pontos jóslatairól híres Pithagorasz volt az, aki elsõként megjövendölte egy ‘Új Világ-rend’ eljövetelét. Ezt néhány kutató a Messiás eljöveteleként értelmezte. Az ‘esszénus’ szót a görög ‘esszaiosz’ (titkos vagy misztikus) és ‘esszénoi’ (orvos) szóból származtatják. Gardner szerint az esszénusok a ‘Gyógyító Nagy Fehér Testvérisége’ egyiptomi misztikus iskola késõbbi ágaként ezoterikus gyógyító hagyományok folytatói voltak. ‘Esszénus szerzetesek és gyógyítók eme Fehér Testvériségébe - vagyis az eredeti Rózsakeresztesek közösségébe - avatták be késõbb Jézust, aki egyre magasabb fokozatokra jutott el, és elõkelõ helyének köszönhette a gyakran használt ‘Mester’ megszólítást.’ - tette hozzá Gardner.

Más szerzõk is megerõsítik, hogy Jézus esszénus volt. Hall megjegyzi, hogy szülei, Mária és József is azok voltak, csakúgy, mint ‘testvére’, Jakab. Legtöbb mai fundamentalista elutasítja ezt a feltevést, mert Jézusnak az esszénusokkal és a gnoszticizmussal való kapcsolata nem fér bele a merev dogmatikába. (A módszer: intellektuális pókháló-szövés. Aki nagyon sokat tud, jó és feddhetetlen - mint Jézus - az vagy ‘gnosztikus’; vagy ha nem, és nem is hajlandó azzá válni, el kell tûnnie. Ezért megölték. - Cz. L.) Még inkább megzavarná õket, ha hallanák Gardner állítását, miszerint a bibliafordítók értelmezésével ellentétben Jézus nem Názáretbõl származott. Szerinte a ‘názáreti’ (illetve ‘nazarénus’) szó és változatai a héber ‘nozrim’ szóból származnak, amely ‘a szövetség megtartói’ jelentésû ‘nazrie ha-brit’ kifejezésbõl eredõ többes számú fõnév, ami viszont a Holt-tenger melletti Kumránban élõ esszénus közösség egyik neve volt. ‘Igen elterjedt feltevés, hogy az esszénusok ezoterikus tudás õrzõi voltak, valamint Jézus beavatói és tanítói - írta Hall. - Ha valóban így van, akkor Jézust kétség-telenül Melkizedek templomában avatták be, ugyanott, ahol 600 évvel azelõtt Pithagorasz is tanult.’ Úgy tûnik, ezt a Biblia is megerõsíti, amikor ezt mondja (Zsidók 6,20): ‘(...) ahova elsõként lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való fõpap.’ Gardner szerint Melkizedek neve - aki a Biblia egyik leg-titokzatosabb szereplõje - Mihály arkangyal és Cádók zsidó fõpap nevébõl való esszénus összetétel, tehát: Mihály-Cádók. A téma szerzõi közül legalább egy úgy gondolja, hogy Melkizedek valójában maga a sumér istenség, Enki. ‘Az esszénusokat a mûveltebb zsidók között tartották számon. - mondta Hall. - Az a tény, hogy olyan sok kézmûves volt köztük, megmagyarázhatja, miért tartják õket a modern szabadkõmûvesség elõdeinek.’ A szabadkõmûvesekhez és a Pithagorasz követõihez hasonlóan az esszénusoknál is fontos jelkép volt a vakolókanál. Ugyancsak a szabadkõmûvesekhez hasonlóan az esszénusok irodalma is bonyolult kódokat és allegóriákat tartalmazott, hogy megvédjék a tudásukat a be nem avatottaktól és a római hatóságoktól. (...) Számos újkori kutató az esszénusok és a kabbalisták nyomait követve úgy gondolja, hogy a Biblia maga egy kódolt üzenet. Michael Drosnin, a Washington Post és a Wall Street Journal volt munkatársa nem kis feltûnést okozott 1997-ben ‘A Biblia kódja’ címen kiadott könyvével. Drosnin szerint egy izraeli matematikus, dr. Eliyahu Rips egy keresztrejtvényhez hasonló rejtett kódot talált a Bibliában, ami pontosan megjósolt számos fontos jövõbeli eseményt. (...) C. L. Turnage írja: ‘Akár a legegyszerûbb szó szerinti értelmezést, akár a gemátriát, a jelkép-rendszert vagy a rejtett számítógépes kódot nézzük, a Biblia nagyban eltér bár-melyik másik könyvtõl. Az évszázadok során mindig attól függõen értelmezték az emberek, hogy a mûszaki fejlettség épp milyen szintjén álltak, és mennyire értették meg a zsidó vallás mezopotámiai eredetét.’ Turnage szerint a bibliai kód több istenségre utal jelképesen. ‘E kódolt üzenetekbõl végül azt lehetett leszûrni, hogy a Bibliában szereplõ Istenek, vagy Elohim, olyan lények voltak, akiket a sumérok kezdtek el tisztelni, és egy másik világból származtak.’ - írta.

Az esszénusok voltak az egyik leghatékonyabb õsi titkos társaság. Szomszédaik kétségtelenül tudtak létezésükrõl, mégsem esik szó róluk az Újszövetségben, - vagy késõbb kivágták a vonatkozó részeket. Néhány kutató az esszénusokra mint a ‘misztikus kereszténység’ õrzõire utal, ami a kereszténység legkorábbi, az Õsi Misztériumokon alapuló formája. Az esszénusokról alig lehetett valamit tudni addig, amíg 1947-ben fel nem fedezték a holt-tengeri tekercseket. Mind-össze két évvel azután történt ez, hogy a felsõ-egyiptomi Nag Hammadi-hoz közeli hegyi barlangokban gnosztikus ‘könyvtárat’ fedeztek fel. 1947 és 1960 között tizenegy barlangban összesen körülbelül 800 kéziratot találtak, amelyek közül 170 ószövetségi könyvek részlete. Az esszénusok a Kr. u. 70-ben kitört zsidó lázadáskor menekülhettek el Kumránból a római csapatok elõl, de elõbb agyagkorsókba zárt szent szövegeiket elásták a közeli barlangokban. Ezt az irodalmi értékû kincset két beduin pásztor találta meg, s néhány tekercset el-adtak egy régiségkereskedõnek. (...) ‘... a többi tekerccsel azonban nem így történt. - írja Eddy. - A palesztinai Rockefeller Régészeti Múzeum nemsokára közbelépett és megszerezte õket a jordán kormánytól (...), akik kikötötték, hogy zsidó kutatók nem férhetnek hozzá az õsi zsidó szövegekhez. Ma a tekercsek Izrael tulajdonában vannak.’ (...) A holt-tengeri tekercsek esszénus szerzõi óriási hatást gyakoroltak az elsõ jeruzsálemi keresztényekre, akik teológiai kérdésekben nemsokára eltértek (Szent) Páltól és Palesztinán kívüli követõitõl. Ezt bizonyítja, hogy a tekercsekben található Ószövetség-értelmezések igen hasonlítanak Jakab és a jeruzsálemi keresztények értelmezéséhez. (...)

Constantinus római császárnak a kereszténység elfogadtatására tett kísérlete Kr.u. 325-ben, a niceai zsinaton sikerült tökéletesen. (...) Ekkor tiltották be az ariánus szektát és fogalmazták meg a niceai hitvallást, mely Istent mint három egyenrangú és együttlétezõ részbõl - az Atyából, Fiúból és Szentlélekbõl vagy Szent Szellembõl - álló istenséget határozta meg. (...) ‘Ekkor történhettek a leglényegesebb változtatások az Újszövetség szövegében, és Jézus ekkor kapta azt a kiemelt szerepet, amit azóta is élvez.’ - jegyezte meg Baigent, Leigh és Lincoln. Az új felfedezések olyan õsi szövegeket tártak fel, mint ‘Az igazság evangéliuma’, ‘Tamás evangéliuma’, ‘Az igazság bizonyságtétele’, ‘Mária evangéliuma’ és ‘A tudás magyarázata’. Ezeknek köszönhetõen a kutatók ma már sokkal pontosabb képet tudnak alkotni a bibliai idõkrõl, mint azelõtt bár-mikor - annak ellenére, hogy e tudás nagy része még így sem érte el a nagy-közönséget. Nesta Webster, a szenvedélyes keresztény író már 1924-ben, jóval az említett felfedezések elõtt feltárta Jézus és az esszénusok közötti kapcsolatot, csakúgy, mint tudásuk forrását. ‘Az esszénusok tehát nem keresztények voltak, hanem egy titkos társaság (...), akiket szörnyû eskük kötöttek, hogy el ne árulják a rájuk bízott titkokat - írta. - És vajon mik lehettek ezek a titkok, ha nem annak a titkos zsidó hagyománynak a misztériumai, amit mi ma Kabbalá-nak nevezünk? (...) Nyilván az az igazság, hogy az esszénusok kabbalisták voltak, bár kétségkívül magasabbrendû kabbalisták. Az esszénusok fontossága abban rejlik, hogy õk az elsõ titkos társaság, amelynek hagyománya egészen a mai napig leszármaztatható.’ (...) Gardner rámutatott: ‘Hitük, aminek semmi köze nem volt a római birodalom összetákolt kereszténységéhez, közelebb állt Jézus eredeti tanításához, mint bármi más.’ (...)

A fõleg héber eredetû Kabbala ‘hagyomány’-t jelent, és e könyvrõl is állították, akárcsak mostanában a Bibliáról, hogy rejtett jelentéssel bír. Ilyen ügyesen kódolt tudást véltek találni a Tórában és más régi héber iratokban is, például a ‘Sefer Yezirah’-ban (A Teremtés Könyve) és a ‘Sefer ha Zohar’-ban (A Fény Könyve). E könyvek korábban keletkeztek a Talmudnál, a régi zsidó törtvények és hagyományok elõször a Kr.u. V. században leírt gyûjteményénél, és év-századokkal megelõzik Jézus korát. A ‘Fény Könyve’ szerint Isten Ádámnak ‘a bölcsesség misztériumait’ adta át még a legendás Édenkertben. Ezeket az õs-titkokat azután Ádám utódai továbbadták, egészen Noéig, majd Ábrahámig, jóval ezelõtt, hogy a zsidó nép mint különálló népcsoport létrejött volna. Nataf úgy véli: ‘A titokzatos Kabbala a gnoszticizmus egy formája, amely szerint az ember saját magában próbálja megtalálni az istenséget.’ A ‘Fény Könyvé’-nek szerzõje szerint ‘az emberi dimenzióban benne van minden dolog, és minden, ami azzal összhangban létezik. Az emberben minden megvan, ami fent a mennyben és lent a földön létezik’. Ezzel a Kabbala egyértelmûen kötõdik az egyiptomi Thot istenként ismert Hermész Triszmegisztosz híres kijelentéséhez: ‘Amiképpen odafent, azonképpen idelent is’. (Mint az imádságunkban: ‘Miképp a Mennyben, azonképpen itt a Földön is.’) (...) Eliphas Levi erõsen támogatta azt a nézetet, hogy a legkorábbi idõkbõl származó titkok eljutottak Mózesig is. ‘Létezik egy hatalmas titok, ami egyszer már fenekestül felforgatta a világot.

Ezt mutatják az egyiptomi vallási hagyományok, amelyeket Mózes jelképesen összefoglal a Genezis elsõ fejezeteiben’. - írta Levi, aki szerint a Kabbala olyan õsi tudást tartalmaz, amit még Ábrahám hozott magával a sumérok földjérõl. ‘Ábrahám volt Énóh titkainak örököse és a beavatási szertartás bevezetõje Izraelben’. Ábrahámnak, a bibliai pátriárkának, aki sumér származású volt és eredetileg Ábrámnak hívták, egyes hagyományok szerint a tulajdonában volt egy Noé idejébõl származó, jelképekkel teli tábla, ami az emberiség teljes tudását tartalmazta. Ez az a tábla, amit a sumérok a Sors Táblájaként, a korai zsidók pedig Raziel könyveként ismertek, és amelybõl állítólag Salamon király a hatalmas bölcsességét merítette. (...) Jóval késõbb a XVII. századi Stuart- korabeli Brit Királyi Társaság (Royal Society) foglalkozott komolyan e szent tudás elemzésével és alkalmazásával, - a templomos lovagokkal és a rózsa- keresztesekkel kapcsolatban.’ - magyarázta Gardner. (...) A Kabbala misztikus tanítása Mezopotámiából Palesztinán keresztül eljutott a középkori Európába, ahol elõször a XIII. század végén foglalta írásba egy spanyol zsidó, Moses de Leon. (...) Icke meglátása szerint ‘olyan történelmi fordulóponttal állunk szemben, ami mind a mai napig meghatározza és irányítja a világot. Azt a tudást hívjuk Kabbalának, amit a héber léviták Egyiptomból csempésztek ki és babilóniai tartózkodásuknak köszönhetõen továbbfejlesztettek (...). A Kabbala az Ószövetségben és más szövegekben elrejtett titkos tudás, a júdaizmus pedig a szó szerinti értelmezése’. A kabbalista tudást a templomos lovagok hozták a Szentföldrõl Európába a keresztes háborúk idején, majd a rend és a kõmûves-céhek szövetségén keresztül adták tovább. Szabadkõmûves írók elismerték, hogy a ‘zsidó-keresztény misztériumok’ elõször éppen ekkor jutottak be a szabadkõmûvességbe. Arról is szólnak a dokumentumok, hogy a Kabbalába rejtett titkos tudást hogyan használta fel a századok során majdnem mindegyik titkos társaság, - a szabadkõmûvesektõl kezdve a rózsakereszteseken és az illuminátusokon át egészen a mai csoportokig. (...)

Az ipari forradalom, illetve Charles Darwin evolúciós elmélete következtében az emberiség nagy része hinni kezdett ‘az ember fejlõdésében’, abban, hogy a fáról lemászó fõemlõsökbõl fejlõdött ki (vö.: Friedrich Engels) a mai, modern technikával rendelkezõ emberiség. Ma ezzel szemben az újabb felfedezések, valamint az õsi iratok és mûtárgyak új értelmezése alapján sokan arra a következtetésre jutottak, hogy az emberiség éppenséggel nem felemelkedett, hanem ‘lesüllyedt’ az aranykorból a barbárságba, és csak most kezdi vissza-nyerni elvesztett tudását. Még a Föld népességére vonatkozó adatok is arra utalnak, hogy nem növekedés, hanem korai hanyatlás következett be az emberi faj lélekszámában. ‘A Föld népességének Kr. e. 6000 és a modern kor kezdete közötti számadatai igen jelentõségteljesek. - írta Tomas. - 2000 éve kb. 250 millió ember élt a Földön, Kr. e. 4800-ban pedig 20 millió. Kr. e. 5000-ben az összes kontinens lakossága összesen 10 millió volt. Ezer évvel azelõtt, Kr.e. 6000-ben csak 5 millióan lakták bolygónkat. Ezek alapján Kr. e. 10000 körül a Föld lakossága jóval kevesebb, mint 1 millió volt. Ez hihetetlenül alacsony szám! Ha az ember fõemlõsként, majd értelmes lényként már legalább 2 millió éve élt a Földön, hogyan lehet, hogy ilyen kevés volt belõle?’ (Hát úgy, hogy az Annunaki-k ‘génmanipulációs embergyártó kapacitásából’ ennyire futotta. - Cz. L.) Az õsi sumér és egyiptomi feljegyzések szerint már több mint 500000 éve él civilizált emberiség a Földön; ugyanakkor a régészeti leletek arra utalnak, hogy az emberiség tudása és képességei minden valószínûség szerint egyre hanyatlottak, amíg úgy 13000 évvel ezelõtt (mely idõpont nagyjából egybeesik a Vízözön feltételezett idõpontjával; i.e. úgy 12000 és 13000 között. - Cz. L.) lassú fejlõdés nem indult meg. Egyértelmû, hogy új történelem-modell szükséges. Hall szabadkõmûves filozófus szerint ‘amikor megszületett a Naprendszer, bölcs lények szellemei érkeztek hozzánk más naprendszerekbõl és bölcsességre tanítottak minket, hogy meglegyen veleszületett jogunk a tudáshoz, amit Isten minden teremtményének megad. Azt mondják, ezek a lények alapították az Õsi Bölcsesség Misztikus Iskoláit. Fokozatos meghasonlás támadt a Misztériumok iskolái között. A papok buzgósága, amivel tanaikat hirdették, úgy tûnik, sok esetben meghaladta intelligenciájukat. Ezek a pallérozatlan elmék lassanként hatalmi pozícióba kerültek, és végül képtelenné váltak arra, hogy fenntartsák a bölcsesség intézményét. (...) Így eltûntek a misztikus iskolák, ám a hatalmas világi szervezetek, amik már minden kapcsolatot elvesztettek isteni forrásukkal s körbe-körbe jártak, egyre inkább belebonyolódtak a rituálékba és jelképekbe, amiket többé már nem tudtak értelmezni.’ (...)

A sötét középkorban; 1208 és 1244 között több tízezer ember életét oltotta ki a Vatikán által délnyugat-franciaországi Languedoc tartományba küldött pápai hadsereg. A tartomány régóta a templomosok és néhány, az egyház számára teljesen elfogadhatatlan tan otthona volt. Az említett pápai támadás célpontjai a katarok voltak, az illuminátusokra késõbb oly nagy hatást gyakorló olasz és skót karbonári mozgalom elõdei. A korai gnosztikusokat követték, akik inkább a szellem dolgai, mint az anyagi jólét mellett kötelezték el magukat. A katarok neve ‘tiszták’-at jelent, mivel úgy vélték, hogy az õ vallási nézeteik ‘tisztábbak’, mint a katolikus egyházé. Languedoc tartománya, korábbi nevén Okcitánia - magában foglalta a Marseille-tõl nyugatra esõ földközi-tengeri partvidéket, a Noire-és a Corbieres-hegységet és a Pireneusokat, melyek Spanyolországtól választják el a vidéket. A régió független államot alkotott, és jobban kötõdött a spanyol határvidékhez s a régi Septimania királyság maradványaihoz, mint az éppen alakulóban lévõ francia nemzethez. Languedoc volt a gócpont az olyan utazók számára, akik a Közel-Keletre vagy onnan visszafelé igyekeztek, érintve az Ibériai-félsziget muzulmán területeit és a tengert. (...) Languedoc számos õsrégi városnak adott otthont, közülük sok a görög, illetve a kora római korig vezette vissza eredetét. (...) Talán éppen a különféle eszmék és hagyományok találkozásának köszönhetõen Languedoc kifinomultabb és fejlettebb volt, mint szomszédai. (...) A katarok jó viszonyban voltak a ciszterci szerzetesekkel, akik a katolikus egyházat a legnagyobb számban képviselték azon a vidéken. Mi-után Picknett és Prince ellátogattak a languedoc-i Rennes-le-Chateau-ba, azt írták: ‘bizonyítékot találtunk rá, hogy a terület sûrû hálót alkotó szálakkal kötõdik a gnosztikus hagyományokhoz. A hely mindig hírhedt volt ‘eretnekjei’ - a katarok, templomosok vagy az úgynevezett ‘boszorkányok’ - miatt’. Costen szerint a katarizmus volt ‘az eretnek mozgalmak közül a legkomolyabb és leg-elterjedtebb, amely a XII. században kihívást jelentett a katolikus egyház számára’. A közelmúltig mégis keveset lehetett tudni róluk azon kívül, hogy eretneknek mondták õket. Ennek oka, hogy a velük kapcsolatos adatok csakis esküdt ellenségüktõl, az Egyháztól származtak, amely viszont gondoskodott róla, hogy a katarok igazát alátámasztó anyagok megsemmisüljenek. (...) ‘Jelentõs hasonlóság fedezhetõ fel a katarok és a buddhisták között - írta dr. Arthur Guirdham pszichiáter, aki mélyrehatóan tanulmányozta a csoportot. Mindkét vallás tagjai hisznek a reinkarnációban, a húsételektõl való tartóz-kodásban, a passzív rezisztenciában és abban, hogy bûn elvenni bármilyen élõ teremtmény, még egy állat életét is’. - ‘Az életmódjukkal megpróbáltak Jézus tanítása szerint élni - magyarázza Picknett és Prince. - Minden megkeresztelt egyháztag lélekben egyenlõnek és egyben papnak számított. Talán még meg-lepõbb, a kort tekintve, hogy hangsúlyozták a nemek közötti egyenlõséget. (...)

Ezenkívül vándorprédikátorként is mûködtek, párokban járták a világot, a leg-nagyobb szegénységben és egyszerûségben éltek, - és mindenhol megálltak segíteni és gyógyítani, ahol kellett. A ‘jó emberek’, úgy tûnt, senkinek nem jelenthetnek fenyegetést - csak az Egyház számára’. Costen szerint helytelen lenne minden további nélkül elfogadni a hivatalos nézetet, miszerint a katarok veszélyes eretnekek voltak. ‘Inkább úgy kell felfogni, mint tudatos választást olyanok részérõl, akiknek megadatott a szokatlan lehetõség, hogy új teológiai tanokról hallhattak (Jézus és Mária-Magdolna életérõl akkoriban beszámolók keringtek Dél-Franciaországban); az egyházi és világi hatalom szétválásának köszönhetõen megvolt a döntési szabadságuk’ - írta Costen, majd hozzátette: ‘a középkori Egyház persze nem hagyhatta figyelmen kívül a kihívást, amivel saját területén szembesült’. (...) A katarok ezen felül Jézust Isten szellemi értelemben vett Fiának tekintették. ‘Számukra Krisztus nem emberi, hanem szellemi testben létezett. Az inkvizíció ezt (hibásan) úgy értelmezte, hogy a katarok szemében Krisztus valami fantom volt. A katarok nézetei ugyanakkor összhangban álltak a mai spiritiszták, és Rudolf Steiner híveinek nézeteivel, akinek munkássága erõsen hatott a náci kultuszra’ - írta dr. Guirdham. A katarok dualista teológiája szerint a jó és a rossz ugyanannak a kozmikus erõnek vagy energiának a két ellentétes pólusa; a mennyországot egy jó isten teremtette és uralja, - míg az embert és az anyagi világot egy gonosz isten teremtette. ‘E hitbõl egyértelmûen következett, hogy az Ótestamentumban szereplõ Isten a Sátánnal egyenlõ’ - állította Costen, aki szerint a katarok úgy gondolták, hogy amikor az ember meghal, ‘(...) vagy igazi otthonába térhet (vagyis a mennyországba), - vagy ott marad, ahol volt, (...) és ahol hét, más források szerint kilenc reinkarnáción keresztül (...) szenvednie kell. Azután a lélek menthetetlenül elvész’. ‘Észrevettem egy rendszeresen visszatérõ elemet, mely a történelmen végigfut - tette hozzá dr. Guirdham -: a manicheusokat, a Mithrász-kultusz híveit, (a katarokat) mind lemészárolták, méghozzá igencsak alaposan és többek közt éppen a reinkarnáció-téma miatt’. Más kutatók szerint a katarok egyetlen bûne az volt, hogy hiányzott belõlük az Egyház által elvárt engedelmesség. Picknett és Prince szerint ‘a katarok és az Egyház közti össze-ütközés legfõbb oka, hogy nem ismerték el a pápa hatalmát’. Arthur Gardner a fenti megállapítással egyetértve így írt: ‘a katarok nem voltak eretnekek; - egyszerûen nonkomformisták voltak, akik engedély nélkül prédikáltak, és nem volt szükségük mások által kinevezett papokra, sem katolikus szomszédaik gazdagon díszített templomaira’. Gardner azonban az Egyházra veszélyes kapcsolatot is felfedezett a katarok és a templomosok között. ‘A katarokat a Kabbala okkult szimbolizmusának beavatottaiként is számontartották; tudásuk hasznára válhatott a templomosoknak, akik állítólag erre a területre hozták a frigyládát és a Jeruzsálembõl származó kincseiket’. Az ortodox elvektõl eltérõ nézeteket valló, de békés katarok valami miatt mindenképpen nyugtalanították a Vatikánt. Érdekes, hogy 1145-ben III. Jenõ pápa nem mást, a templomosok pártfogóját, Szent Bernátot küldte Languedoc-ba, hogy a katarizmus ellen prédikáljon. Gardner szerint Szent Bernát ehelyett arról számolt be, hogy ‘nincs az övéknél keresztényebb szertartás, és tiszta erkölcsûek’. Vajon ez azt jelenti, hogy Szent Bernát mit sem sejtett teológiai tanaikról? Vagy védelmezõ szavai épp azt a gyanút támasztják alá, hogy õ is és a templomosok is titokban a katar tanokban hittek? A válasz lényegtelen, mivel az egyházi vezetés - akár jogosan, akár nem - már elkezdte kidolgozni a katarok kiirtásának terveit. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy a katarok néhány hitelve minden tekintetben ellenkezett az Egyház nézeteivel.”

5. A Meroving-vérvonal: a középkorból az újkorba

A jelen és vele együtt természetesen a jövõ is - a múltban, a régmúltban, a távoli õskorban gyökerezik. Az õskorból az Annunaki, illetve a repülõ sárkánygyíkok, a Kígyókirályok ‘hite’, legendáriuma maradt fenn; - ötvözve a gnózissal, a titkos tanokkal és tudással, amely egyrészt a kereszténységgel szembeni kételkedés és szembenállás (értsd: valamikor ‘maga az ember volt isteni!’), másrészt a modern titkos társaságok és a szabadkõmûvesség eszmei alapja. Az ószövetségbeli Isten ‘egy-isten’ ugyan, de korántsem mindenkié, hanem csak a választott népé. Ezt a ‘fatális félreértést’ eloszlatandó, s minden embert eredeti bûneitõl megváltva, az egy igaz Isten hitében egyesítve - kötötte meg Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia az emberiséggel az Újszövetséget, amely semmiképpen nem az Ószövetség ‘jog-folytonos’ továbbélése, hanem éppen ellenkezõleg: egy új korszak kezdete. Ám a történelmi középkor - mint láttuk - a világi hatalmat s a gondolkodást is kisajátító katolikus egyház háborúja a gnosztikusokkal, a katarokkal, illetve a mindenfajta ‘eretnekséggel’ szemben. A harc szempontjából meghatározó jelentõségû korszak az 1100 és 1400 közötti kb. 200-250 év, melyben alapvetõ események történtek, ‘sûrûsödtek össze’, hogy meghatározzák, trendet mutassanak a baljós jövõ felé:

n 1090-1153. Clairvaux-i Szent Bernát élete

n 1095. Az elsõ keresztes hadjárat kezdete. Jeruzsálemet 1099-ben meghódítják, 1187-ben elveszítik, 1229-ben visszaszerzik, majd 1244-ben ismét elvesztik.

n 1119. A Templomos Lovagrend megalapítása

n 1140. Szent Malakiás jóslatai a pápákról és a végítéletrõl

n 1140-1150. Szent Hildegárd megírja a ‘Scivias’-t, jóslatát az Antikrisztusról.

n 1143. A katarok feltûnése

n 1155-1190. Arthur király történetének középkori mondává alakítása a lovagság és a lovagi szerelem francia mintára történõ hangsúlyozásával, valamint a Grál bevezetésével

n 1175. A ‘Széfer ha-Bahir’ címû kabbalista mû megszületése Provence-ban

n 1184. III. Luciusz pápa megalapítja az inkvizíciót

n 1200-1250. A languedoc vagy provanszál kultúra megsemmisítése

n 1209. Albigens keresztes hadjárat a katarok ellen

n 1272. Az utolsó keresztes hadjárat vége

n 1285. A ‘Széfer ha-Zohár’ címû kabbalista mû kiadása Spanyolországban

n 1307-1314. A Templomos Lovagrend feloszlatása

n 1314. A templomos nagymester, Jacques de Molay máglyahalála

Szent Bernát, a ciszterci szerzetesrend megalapítójának élete rányomja a bélyegét az egész korszakra. Javaslatot tett a Templomos Lovagrend megalapítására; - de szerepe volt a keresztes hadjáratoknak a pápaság általi megszervezésében is. Az ír származású Szent Malakiás próféta jóelõre megjósolta az összes római pápát, közvetett módon utalva származásukra, személyiségükre és jellemvonásaikra. A jóslatok utolsó pontja így szól: „A Római (katolikus) Anyaszentegyház utolsó megmérettetésekor a római Péter ül a pápai székben, aki számos hatalmas lelki bánat közepette terelgeti a nyájat és midõn õk is eltávoznak, a Hét Domb Városa is elpusztul, a szörnyû Ítész pedig megítélteti az embereket.” A jóslatok szerint II. János Pál után még két pápa következik, az utolsó pápa ismét Péter lesz, mint az elsõ. A katolikus egyház végzete beteljesül, s eljön az Apokalipszis. Az idõk végezete feltartóztathatatlanul közeledik; - s Szent Hildegárd jóslatai szerint már ma is az Antikrisztus ‘utolsó inkarnációjának’ korát éljük. Az emberi történelem kettõs természete a végsõkig koncentrálódik: a Sátán ‘a saját fiát’ ülteti a világ-állam trónjára - az Antikrisztus a valódi Krisztus képében tetszeleg, megtévesztõ színészi alakításával maga mellé állítja a legszélesebb tömegeket, hogy Krisztus keresztáldozatát, megváltó tervét végképp megsemmisítse. A végsõ harc folyik az emberi lelkekért, amint azt igen szemléletesen írja le Drábik János a Leleplezõ 2003. V/4. számának 48. oldalán, ‘Project Monarch’ címszó alatt: „A Monarch szó itt nem valamiféle monarchiára vagy uralkodóra, hanem egy Monarch nevû pillangóra utal. Amikor egy személyt elektrosokkal pszichés traumának vetnek alá, akkor gyakran olyan könnyedséget, lebegést érez (vö.: kábító vagy pszichedelikus szerek, levitáció, stb.), mint egy repülõ pillangó. De ezen túl-menõen a Monarch szó jelképesen utal arra a minõségi átalakulási folyamatra is, amelyen a lepke keresztülmegy. Elõször hernyó alakban létezik, majd be-gubózva alvó, inaktív állapotba kerül (pl. a selyemgubó), míg végül visszatér a szárnyaló pillangó formájába. Az okkultizmus további jelképes értelmet adhat mindehhez, ha a lelket, amely szárnyalni képes, a pillangóhoz hasonlítjuk. A reinkarnáció, vagyis a lélekvándorlás okkult tanításai szerint az emberi lélek pillangó alakban keresi azt az új élõlényt, amelyben reinkarnálódva tovább folytatja életét. A gnoszticizmus õsi misztikus tanításai szerint a pillangó a romlandó test szimbóluma. A gnosztikus mûvészetben ‘a halál angyalát’ az összepréselt pillangóval ábrázolták. A tudatbefolyásoló programokban fontos szerephez jut a marionett, vagyis a zsinóron rángatott bábu, azaz az olyan ember, aki idegen akarat vak és engedelmes eszköze.”

Nézzük, miként építette fel sátáni tervét a Gonosz, már a középkorban, hogy az idõk végkifejletére uralma alá hajtsa az egész (több, mint 6 milliárd élõt számláló) emberiséget, lerombolja Krisztus testét, a keresztény katolikus anyaszentegyházat és keresztülhúzza a teremtés isteni tervét! Ismét Jim Marrs könyvét idézem:

„Nehéz meghatározni a katarok eretnek tanainak a kezdetét. A languedoc-i klérus néhány tagjának családfája egészen a kereszténység legkorábbi idejéig nyúlt vissza - talán ennek köszönhetõ, hogy úgy gondolták, az egyház eredete tisztább értelmezését nyújtják, mint a Vatikán. Mások szerint a templomosok adták át nekik a jeruzsálemi ásatásoknál szerzett tudásukat. Az is tény, hogy Franciaországnak e területén mind a mai napig megtalálhatók egy figyelemre-méltó hiedelem nyomai - eszerint Mária-Magdolna, akit Jézus feleségének vagy kedvesének tekintenek, a keresztre feszítés után Languedoc-ba vándorolt. Ráadásul a kataroknak állítólag tudomásuk volt egy olyan hagyományról, ami Jézust férj és apa szerepében tünteti fel. A Mária-Magdolnát és Jézust házas-párként megjelenítõ fölfogást alátámasztják az egyiptomi Nag Hammadinál 1945-ben talált gnosztikus írások is. A Fülöp evangéliumában, amely Fülöp apostolról kapta a nevét és valószínûleg a III. század második felében íródott, a következõ található: ‘És a Megváltó társa pedig Mária-Magdolna. Krisztus jobban szerette õt, mint mind a tanítványokat s gyakran csókolta meg a száján.

A többi tanítvány ezen megbántódott, és nemtetszésüket is kifejezték. Mondták neki: ‘Miért szereted õt jobban, mint bennünket?’ Jézus hosszasan értekezve fejtette ki, hogy ‘Mily hatalmas is a házasság misztériuma!’, és hogy ‘oly nagy hatalom az’, amelyre szükség van a világ létezéséhez. Fontos összefüggés van a csak 1945-ben megtalált evangéliumok, illetve az 1330-as években Katalin nõvér név alatt kiadott értekezés között, melyet állítólag a német misztikus, Eckhart mester jelentetett meg. Picknett és Prince szerint ‘ez a szokatlan és szókimondó traktátus (...) olyan állításokat tartalmaz Mária-Magdolnával kapcsolatban, melyek egyébként kizárólag a Nag Hammadi evangéliumokban találhatók meg. (...) Máriát úgy tünteti fel, mint ki Péter fölött áll, mert jobban érti és ismeri Jézust; és ugyanaz a feszültség húzódik Mária és Péter között, mint amirõl a Nag Hammadi írások is beszámolnak. Sõt, a Nag Hammadi szövegekben leírt egyes eseményeket is megemlíti Katalin nõvér traktátusa’. Picknett és Prince a traktátust bizonyítéknak tekintik arra, hogy a katarok ismerték a nemrég felfedezettekkel megegyezõ dokumentumokat, valószínûleg a templomos lovagok által tett felfedezéseken keresztül. A másik lehetõség az, hogy a katarok körében már élt a szájról szájra terjedõ hagyomány, miszerint Jézust érzelmi szálak fûzték Máriához, azonban e hittételt nem tudták mivel alátámasztani, amíg a templomosok vissza nem tértek Jeruzsálembõl a dél-franciaországi Languedoc-ba az újonnan talált tekercseikkel. Tehát lehet, hogy a templomos felfedezések csupán egy már létezõ hiedelmet támasztottak alá és erõsítettek meg. Újabb tényezõt jelenthet Baigent, Leigh és Lincoln munkája, a ‘Szent vér, Szent Grál’, mely feltárja az összefüggést a jézusi vér-vonal és a dél-franciaországi Meroving királyok között. ‘Ha feltevésünk helyes - írják -, Jézus felesége és gyermekei - márpedig több gyermeket is nemzhetett 16-17 éves korától halálának feltételezett idejéig - a Szentföldrõl elmenekülve Dél-Franciaországban találtak menedéket, és egy ottani zsidó közösségben fenntartották a jézusi vérvonalat. Úgy tûnik, az V. században eközött és a frank királyi vérvonal között házasság útján kapcsolat jött létre, megteremtve a Meroving dinasztiát. Kr.u. 496-ban az egyház megállapodott e dinasztiával, arra kötelezve magát, hogy fenntartja a Meroving vérvonal folytonosságát - feltehetõleg a vérvonal igazi eredetének teljes tudatában. (...) Amikor aztán az egyház közremûködött (...) a Meroving vérvonal késõbbi elárulásában, olyan bûnt követett el, melyet nem lehetett se megmagyarázni, se meg nem történtté tenni. Csak egyvalamit lehetett tenni: elhallgattatni azokat, akik tudtak róla (...)’. Laurence Gardnernek, az uralkodói s lovagi származástan nemzetközileg elismert szakértõjének módjában állt tanulmányozni harminchárom európai királyi család magánarchívumait. Õ is megerõsítette, hogy a Merovingok rokoni kapcsolatban álltak Jézussal, csakhogy nem közvetlenül, hanem bátyja, Jakab révén, aki Gardner szerint Arimatiai Józsefnek felel meg. Gardner ‘Szent Grál vérvonala’ címû 1996-os könyvében amellett is meggyõzõ érveket sorakoztat fel, hogy Mária-Magdolna Jézus házastársa volt. ‘Soha nem volt titok (az európai királyi családok) többsége elõtt, hogy Jézus házasember volt és hogy utódai voltak, mivel ez nagyon sok családi archívumban megtalálható. (...). (Stuart) Mária, a skótok királynõje kiadott írásaiban hosszasan taglalja.

Az angliai II. Jakab, aki 1688-ig ült a trónon, írásaiban szintén hosszasan foglalkozik a kérdéssel. (...) Valójában alkalmam nyílt betekinteni (...) nagyon-nagyon régi iratokba, melyeket nemcsak hogy ezerhétszáz-valahányban vettek elõ utoljára, de még annál is jóval elõbb, több száz évvel korábban vetették papírra õket’ - magyarázta Gardner, majd hozzátette: ‘Templomos iratokhoz is hozzáférhettem, mégpedig azokhoz a dokumentumokhoz, melyeket a lovagok 1128-ban Európában bemutattak; szembesítették velük az egyházi vezetõket, és halálra rémisztették õket, mert ezek a dokumentumok vérvonalakról, család-fákról szóltak. (...) A korai keresztény egyház vezetõi olyan szent iratokat és tanításokat fogadtak el, amelyek elhomályosították az igazságot Jézus vér-vonalát illetõen’. A korai egyház nemcsak Jézus leszármazottaitól tartott, de általában a nõktõl is. A nõket eltiltották a tanítástól, és papnak sem mehettek - s ez a tiltás csak napjainkban látszik fellazulni. A lelkészeknek szüzességet és nõtlenséget kellett fogadniuk, annak ellenére, hogy Pál az 1 Timóteus 3:2-ben világosan azt tanácsolja: a püspököknek, egyházi vezetõknek legyen feleségük. Gardner és más mai szerzõk szerint a korai egyház szándékosan becsmérelte a nõket, hogy megõrizze a bíborosok és püspökök alkotta bennfentes ‘öregfiúk’-hálózat hatalmát és tekintélyét. (...) Hogy Mária-Magdolna jelentõségét minél jobban lekicsinyítsék, az egyházatyák Gardner szerint azon újtestamentumi részeket állították a figyelem középpontjába, amelyek Máriát ‘bûnös’-nek titulálják. (...) Egyes dél-franciaországi hagyományok, illetve William Caxton 1483-mas Legenda Aurea (‘Arany legenda’) címû munkája (egyben az angliai Westminster egyik elsõ kiadványa) szerint Mária-Magdolna fivérével, Lázárral és nõvérével, Mártával, Marcella nevû szolgálólányával és Jézus gyermekeivel együtt a franciaországi Marseille-be hajózott a keresztre feszítés után. Késõbb a kis csapat nyugatabbra utazott s ‘az ott élõket megtérítette’. Szintén Gardner írta, hogy Mária ‘kilenc évvel fiatalabb volt Jézusnál. (...) Harmincéves volt (szimbolikus) Második Házasságkötésekor, s még ugyanabban az évben, Kr.u. 33-ban megszülte lányát, Tamart. Négy évvel késõbb hozta világra az ifjabb Jézust, majd Kr.u. 44-ben, negyvenegy éves korában megszületett második fia, József. Mária ekkorra már Marseille-ben (latin nevén: Massilia) tartózkodott, ahol a hivatalos nyelv a görög volt’. Ugyanezen beszámolók szerint Mária a mai dél-franciaországi Saint Baume-ban hunyt el Kr.u. 63-ban, 60 évesen. (...)

‘Halála után még évszázadokig a Mária öröksége maradt a leghatalmasabb fenyegetés a rettegõ Egyház számára, amely a messiási leszármazottak helyett az apostoli utódlást részesítette elõnyben’ - írta Gardner. ‘Magdolna kultusza végül a Languedoc régióban fekvõ Rennes-le-Chateau-ban lett a legaktívabb’. Létezik egy arra vonatkozó megdöbbentõ utalás, hogy a Magdolnáról szóló történeteknél kézzelfoghatóbb bizonyítékokat is lehetett találni egykor azon a területen. Baigent, Leigh és Lincoln szerint ugyanez a Joinville leírta, hogy barátja, IX. Lajos elmesélte neki: a katar vezetõk régebben megkörnyékezték a pápai hadsereg parancsnokát és titokzatosan megkérték, ‘jöjjön és vessen egy pillantást a Mi Urunk testére, amely papjaik kezében hússá és vérré változott’.

A Mária-Magdolnáról és a reinkarnációról szóló hagyományok mellett még a lyoni Valdez Péter vándorprédikátor tanai is nagy hatással voltak a katarokra. (...) Sokan gondolták úgy, hogy a katarok története igazából Bogomil bolgár pópával kezdõdött, akinek bogumil szektája a Bizánci Birodalom idején széles körben elterjedt. A bogumilok az Egyház hagyományos igeszemléletébõl sok mindent elvetettek, például a misét, az oltáriszentséget, az ószövetségi csoda-tételeket és próféciákat, a keresztséget, a házasságot és a papságot. ‘Hitték, hogy a fizikai világ az Ördög mûve, ezért belülrõl fakadóan rossz - írta Costen. - Fölépítettek maguknak egy gazdag és bonyolult mítoszrendszert a teremtés és a bûnbeesés köré s ez helyettesítette a Biblia legnagyobb részét, amit elvetettek.

Dualisták voltak: elfogadták, hogy az anyagot a Jó Istene teremtette, de hitük szerint a világot és az emberek fizikai testét a Sátán formázta meg belõle, vagy úgy, hogy egy angyal lelkét anyagi testbe csalva megalkotta Ádámot, vagy úgy, hogy a Jó Istenével életet leheltetett az agyagba’. Ugyanakkor Picknett és Prince vitatta, hogy a katarok hitének teljes egésze a bogumiloktól származna. Jurij Sztojanov kutatásait idézték, aki a következõket írta: ‘Az a tanítás, mely szerint Mária-Magdolna Krisztus ‘felesége’ vagy ‘ágyasa’ volt, eredeti katar hagyománynak tûnik, melynek egyáltalán nincs megfelelõje a bogumil tanok között’. Bármi legyen az igazság eredetükkel kapcsolatban, e katar hiedelmek hosszú idõ alatt fejlõdtek ki - akárcsak az ellenük való fellépést megfogalmazó döntés. Akármilyen megállapodások születtek is korábban, a pápai hatóságok végül nyilván úgy döntöttek, hogy valamit tenni kell a bizonyára Languedoc-ban rejtegetett földi maradványok, kincsek vagy iratok ügyében.”

6. A titkos hatalom családfája

Ha még emlékszünk középiskolai és egyetemi történelmi tanulmányainkra; abból memóriánkban a következõ, nagyjából összefüggéstelen, diszkrét korszakok képe maradhatott fenn: (1) Õskor; - amelyben szõrös bundájú, majom kinézetû hordák csatangolnak a reménytelenül kopár jégkorszaki tájon, s idõnként barlangrajzokat készítenek bölényekrõl, dárdákkal ejtenek el óriási gyapjas mamutokat, illetve kõbaltával hadakoznak egymás ellen, hogy megehessék a másik agyvelejét. (2) Ókor; - amelyben antik (maja, sumér, egyiptomi, kínai, föníciai, görög és római) civilizációk és kultúrák nõnek ki a semmibõl, s hagynak ránk monumentális vagy kultikus építményeket, szobrokat (piramisok, Stonehenge, Sziriát oszlopai, stb.), melyek nagy részét, jelentésüket nem értjük a mai napig. E korok csillagászata, technikája és mûvészete oly’ magas szintû, hogy egyrészt mindmáig irigyelhetõ, vagy egyenesen utánozhatatlan, - másrészt eredetében semmi összefüggést nem mutat az õskor kannibál, félállati lényeinek vegetatív életével. (3) Középkor; - amelyben a világ legcivilizáltabb részében (Európában) a kereszténységre épülõ pápaság uralkodik; megtiltva és kiirtva mindenfajta ‘világi nézetrendszert’, amely vagy a technikai tudást (a tudományt), vagy az ezoterikus, gnosztikus ismereteket (a gnózist) helyezte elõtérbe a vallási tanokkal, az egyházi dogmákkal szemben. Ez a korszak ‘ismereteinkben’ mint sötét középkor szerepel, amelyben a pápai állam elnyomása folytán az emberi elme - sem a tudás, sem a szellem - nem volt képes felemelkedni s kibontakozni, bár igen jelentõs mûvészi alkotások születtek.

Mintha csak az egész emberiség (mint mi, kamasz gimnazisták a történelemórán) szinte visszafojtott lélegzettel csak arra várt volna, hogy végre jöjjön (a francia és olasz) ‘felvilágosodás’, melynek eredményeként az ember kitörhet az Isten által felépített egyházi szellemi bunker beton-karámjából, s végre felvirágoztathatja az Istentõl és az egyháztól megszabadított ember technikai civilizációját, a hatalom és a gazdagság földi paradicsomát, amit késõbb demokráciának neveztek el. Az emberiség korábbi történelmi korszakainak ismeretlensége, összefüggéstelensége megalapozza a gyanúnkat, hogy az áltudományos ingoványra oly’ lelkesedéssel nagyhirtelen ráépített ‘szellemi felvilágosodás’ fundamentum nélküli tákolmány lesz csupán, mely az emberiség felszabadulása helyett újabb eltéphetetlen gúzs és béklyók korszakát vetíti elõre; olyanét, amelyben az Istennek tulajdonított rabság intézményét az ember ember általi kizsákmányolásának, rabszolga életmódba taszításának szisztémája s rendszere veszi át, s amelyben olyan bûnök, tömeges erkölcsi és fizikai halál vár ránk, melybõl csak a fejvesztett elõre menekülés az egyetlen, ámde látszat-kilábalás. Újra csak a semmibõl; - kinõ egy láthatatlan, új hatalom, egy rejtõzködõ elit, amely egyrészt ‘maga alá gyûjti’ a Föld valamennyi eredeti és megtermelt gazdagságát, másrészt magának követel minden õsi, illetve minden újonnan felhalmozott tudást és jogot, hogy újra csak egy közös karámba terelje a sokmilliárd emberbõl álló ‘juhnyájat’. De most már nem közvetlenül az Isten ‘uralma alatt’, s neki szolgálva, - hanem az egy igaz Istent megtagadva bár, de ‘tradicionális hatalmát’, szakralitását önmaga legitimációja céljából használva fel. Mint Zelnik József egy könyvében olvashatjuk: „A Polgár képes úgy hitetlen és ateista lenni, hogy hatalma megõrzése érdekében hitre és vallásra szólít fel.”

Amirõl beszélünk, a rejtõzködõ háttérhatalom minden határon túli koncentrációja, amelynek végeredményeként a világ minden vagyona, jóléte és kompetenciája néhány tucatnyi dinasztia (néhány száz ember) kezében összpontosul, akik õsi származásukra, ‘jogfolytonosságukra’ hivatkozással világállamot, világuralmat hoznak létre. Döntésüket, s világhatalmuk fokozatos kiépítését azzal indokolják, hogy a Föld ökoszisztémája, népessége, civilizációja és lakóinak életminõsége már csak a központi világhatalom révén õrizhetõ meg, - minden más esetben az anarchia, a káosz, a világháború, természeti katasztrófák és ökológiai összeomlás következik. Valójában a rejtõzködõ elit a saját életszínvonalát igyekszik óvni; - mindenki mástól, akik (például: a Távol-Kelet, Afrika) már nem érhetik el ugyan-azt az életszínvonalat, mert ahhoz a Föld lehetõségei már valóban korlátozottak. Ezért az uralkodó elit a Világállam nevû betonbunkerba, a tartós védekezésbe ‘vonul vissza’, rendezkedik be, hogy hatalma végsõ s végleges központosításával védje ki az egyébként menetrendszerûen bekövetkezõ világforradalmat.

A hatalom koncentrációjához azonban õsi, szakrális legitimitásra van szükségük; melynek gyökerei a középkorból erednek, szökkennek szárba, majd a történelmi újkor kezdetén (1642-tõl) terebélyesednek ‘családfává’, a háttérhatalom család-fájává, - Jim Marrs leírása szerint a polgári forradalmaktól egészen napjainkig:

Jim Marrs ‘Titkos uralom’ könyvének ‘A vezér színre lép’ kezdetû fejezetébõl:

„Eckart, a Thule Társaság tagja, a Német Munkáspárt vezetõjét egy katonai hírszerzõügynök személyében találta meg, akinek eredetileg az volt a feladata, hogy beszivárogjon a pártba - a személy osztrák születésû bukott festõ volt, akit Adolf Hitlernek hívtak, és akit egy alkalommal ‘az illuminizmus gyermekének’ neveztek. Tény, hogy Hitler mennyire osztotta Eckart érdeklõdését a transz-cendens és okkult dolgok iránt. Ausztriában töltött gyermekkorában a Német Lovagrendrõl szóló meséken nõtt fel. Az I. világháború elõtt szûkölködõ bécsi festõként élõ Hitler gyakran látogatta a könyvtárakat és az antikváriumokat, elméjét ezoterikus tanokkal és zsidóellenes propagandával tömte meg. Hegel és filozófiája nagy tisztelõjeként tanulmányozta az ókori történelmet, a keleti vallásokat, a jógát, az okkultizmust, a hipnózist, a teozófiát és az asztrológiát. ‘Noch dazu’; - hallucinogén drogok fogyasztásával kereste megvilágosulását. Ravenscroft szerint: „Bécs óvárosában, a könyvesbolt kicsiny hátsó irodájában fedte fel Hitler elõtt Pretzsche, a bolt tulajdonosa a Grál keresését körülvevõ asztrológiai s alkímiai szimbolizmust. A sötétlelkû púpos ember ugyanott adta át szörnyû tanítványának azt a drogot, amely megidézte az aztékok látnoki képességeit: a mágikus peyote-ot, melyet istenként tiszteltek.” Az egykori brit kommandóstiszt arról is ír, hogy Hitler Bécsben lett az úgynevezett ‘Végzet Lándzsájának’ a fanatikusa. A lándzsa állítólag egy római katonáé, Gaius Cassiusé volt, aki Longinus néven vált ismertté. A legenda szerint Longinus ezt a lándzsát döfte a keresztre feszített Jézus oldalába, - irgalomból, hogy megrövidítse a haláltusáját. Az ugyanennek a fegyvernek tartott lándzsa a mai napig a bécsi Hofburg Múzeumban van kiállítva. Az ifjú Hitler itt hallott elõször arról a legendáról is, hogy aki megszerzi a Szent Lándzsát, az irányítja a világ sorsát. Ravenscroft „A Végzet Lándzsája” címû könyvében a germán történelem és folklór számos elemének segítségével Hitlert és a lándzsát olyan háttérbe helyezi, amelyet átszõ a mágia, az okkultizmus és a titkos társaságok jelenléte. (...) Hitler transzba esett a lándzsa közelében, miközben egy nem emberi lénnyel próbált gondolatátvitel útján kapcsolatba lépni. „Hitler lelkiélete abban a pillanatban, amikor ez az idegen lény beléköltözött, még nem volt elég fejlett ahhoz, hogy mindvégig a tudatában legyen önmagának és környezetének.” Ezt a transzszerû tudatátvitelt Adolf Hitler egyik beszédének hallgatója is lejegyezte: „Másfél óráig csak beszélt és beszélt, mintha csak megakadt volna a tû a lemezen, egészen addig, míg végül teljesen ki nem fáradt (...), majd amikor befejezte, és már alig kapott levegõt, újra csak egy egyszerû s kedves emberként ült le. Olyan volt, mintha egy másik sebességbe kapcsolt volna. És nem volt köztes állapot.” Hitler maga is utalt az õt uraló metafizikai hatalomra. Sok társának említette, hogy ‘belsõ hang’ irányítja és egyszer megjegyezte: „Egy alvajáró precizitásával és biztonságával követem a nekem kijelölt utat.” Ugyancsak a Bécs városában töltött idõ alatt találkozott Hitler Jörg Lanz von Liebenfelsszel, az Ostara okkultista és erotikus magazin kiadójával. Ez a ciszterci szerzetes, aki a titkos, antiszemita Új Templomosok Lovagrendjét alapította, tanítójával, Guido von Listtel együtt a középkori Teuton Lovagrend testvériségét akarta feltámasztani, amely a horogkeresztet használta jelképként. Akármit tanult Hitler Bécsben, nagyon megváltoztatta õt. Korábban jámbor katolikus kóristafiú volt, aki pap akart lenni, most nyíltan vallásellenessé vált; egyesek még sátánizmussal is megvádolták. Epperson a következõket fedte fel: „A horogkereszt a Thule Társaság és a Náci Párt szimbóluma volt; valami köze volt a Napisten egyik jelképéhez is; - a Napisten viszont Lucifer szimbóluma.” A sátánimádás vádját és Hitlernek a természet-felettibe vetett fanatikus hitét látszik igazolni az a vers is, amelyet még 1915-ben, a német hadsereg katonájaként a nyugati fronton írt. A költemény John Toland Adolf Hitler címû könyvében is megjelent:

„Gyakran megyek keserû éjszakán

Wotan tölgyéhez a csendes tisztásra,

Sötét erõkkel egységre lépni -

A Hold rúnát* rajzol varázsigéjével,

És mindenkit, ki napközben oly magabiztos,

Kicsivé tesz mágikus formulájával!”

Kiegészítõ okulásul rövid betét-idézet következik Jim Marrs: ‘Titkos uralom’ címû hivatkozott könyvébõl, „A Halálfejes Rend” alcímmel: „A Halálfejes Rend (Order of Skull and Bones - szó szerint fordítva: a Koponya és Csontok Rendje) egy szupertitkos testvériségi rend, amely kizárólag a Yale Egyetemen található meg. Elképesztõ mennyiségû kormánytisztviselõt adott Amerikának, akik egytõl-egyig a testvéreik globalista céljait szolgálták más titkos szervezõdésekben. (...) Sutton és mások is azt állítják, hogy ez a titkos társaság egy korábbi német titkos szervezet amerikai részlege. A csoportot különféle neveken is említik: ‘322-es Részleg’, ‘A Halál Testvérisége’, ‘A Rend’; azonban a legismertebb neve: ‘Halálfej’. A Rend amerikai részlegét William Huntington Russell tábornok és Alpfonso Taft alapította meg a Yale Egyetemen 1832-ben. Taft 1876-ban had-ügyminiszter, majd igazság-ügyminiszter, késõbb oroszországi nagykövet lett. Az õ fia volt az a William Howard Taft, aki az Egyesült Államok elnökeként és a Legfelsõbb Bíróság elnökeként is szolgált. Russell a connecticuti törvényhozás tagja lett. Az õ családja állt a Russell and Company cég középpontjában, mely Boston legnemesebb ‘kékvérû’ családjainak kezében volt, akik a rabszolga-kereskedelembõl, majd az ópium-csempészetbõl gazdagodtak meg a XIX. század elején. Több kutató a fenti dicstelen múlttal is magyarázza, hogy ‘A Rend’ a kalózok jelképét tette meg a jelvényének: a halálfejet - a koponyát, az alatta keresztben elhelyezett lábszárcsontokkal. Ezt a jelképet eredetileg még a régi templomos lovagok használták zászlóikon. Sutton szerint ‘A Rendet’ még Russell hozta át Németországból a Yale-re. (...) Egy röpirat, mely ‘A Halálfejes Rend’ egyetemi fõhadiszállásán (a ‘Sírkamrá’-ban) egy rivális titkos társaság által 1876-ban lefolytatott vizsgálat részleteit írta le, a következõket állította: ‘Alapítója (Russell) egyetemi évei alatt Németországban járt, és szoros barátságot kötött egy német társaság vezetõ tagjával. Ezután az egyetemre már azzal a fel-hatalmazással tért vissza, hogy itt is létrehozzon egy részleget. Így jött létre a ‘Halálfej’. A hivatkozott titkos német társaság valószínûleg nem más volt, mint a hírhedt és rejtélyes ‘Illuminátusok’. (...) A Rend hivatalos halálfej-jelvénye volt ugyanis az Illuminátusok hivatalos jelképe is. Ecke egyenesen azt állította: ‘A Rend’ tehát nem más, mint az ‘Illuminátusok’ álruhában. A beavatási szertartás jelképrendszere legalábbis a szabadkõmûvesekkel való közeli kapcsolatra látszik utalni. (...) Sutton feljegyezte, hogy a Halálfejes Rend aktív tagságát egy körül-belül 20-30 családból álló mag adja. (...) (Whitney, Lord, Phelps, Wadsworth, Allen, Bundy, Adams; - Rockefeller, Harriman, Payne, Davison, stb.) Ezek a családok az Óvilágból hozott örökségüket, vérvonalukat akarják megõrizni. Elõre elrendezett házasságokat köttetnek gyermekeikkel, hogy ‘megóvják, nemesítsék’ a kvázi-kékvérûek vonalait, akik öröklött vagyonukat és hatalmukat a kábítószer-csempészetnek, rabszolga-kereskedésnek, illetve a jól eltervezett házasságoknak köszönhetik. Ezek az összekeveredett családok segítik és támogatják egymást a pénzügyi, politikai s genetikai hatalom megszerzéséért folytatott küzdelemben. (...) Számos nagy nevet köthetünk a Halálfejes Rendhez, például Low, Forbes, Coolidge, Delano, Taft, Stimson, stb. A közelmúlt befolyásos tagjai közt van George Bush volt elnök is. (...) Tarpley és Chaitkin úgy látta, hogy ez az egész nem holmi diákklub: ‘A XX. század borzalmainak hosszú listájából igen sokat köszönhetünk a tehetõs angolbarát amerikai családoknak, melyek átvették a Halálfejes Társaság felett az irányítást, és annak politikai toborzóirodájaként használják. Fõleg a Harriman, Whitney, Vanderbilt, Rockefeller családokról van szó, - meg ügyvédjeikrõl: a Lordokról, a Taftokról és Bundykról.’ Más kutatók szerint a Halálfejes Rend az Új Világrend hatalmi központja. A szervezetet egyesek a Külkapcsolatok Tanácsába (CFR), a Bilderbergbe és a Trilaterális Bizottságba vezetõ útnak nevezték. (...) Az 1980-as elnökválasztások idején a felszínre kerültek ‘A Rendet’ övezõ ellentmondások. Lyndon H. LaRouche, az amerikai Munkáspárt (Labour Party) korábbi elnöke támadta George Bush republikánus elnökjelöltet ‘a Rendhez’ fûzõdõ kapcsolata miatt: ‘A Halálfejes Rend nem csupán egy diáktársaság, nem is csak valami különleges öregdiákok klubja a hozzá tartozó halandzsával. Ez egy nagyon komoly, nagyon elszánt kultuszszerû összeesküvés az USA alkotmánya ellen. Akárcsak a Cambridge-i Apostolok esetében, úgy a Halálfejes Rend beavatottja is egész életére a brit titkos hírszerzés elkötelezett ügynöke lesz.’ (...) Az intézményi részvényesekrõl elvégzett egyik legalaposabb vizsgálat jelentése kimutatta: ‘A gazdaságban a pénzügyi intézetek dominálnak; - s ezek mind a Morgan-Rockefeller komplexum részét képezik, kiterjedt kapcsolati rendszeren keresztül fonódtak össze vele.’ (...) Gibson szerint: ‘A Morgan-cég különbözõ igazgatótanácsi tagjai az USA 100 legnagyobb vállalata közül 31-nek az igazgatótanácsában benne voltak.’ (...)

Az átfedés a 100 legnagyobb vállalat között igen sûrû szövésû kapcsolatrendszert jelent, amit csak megerõsítenek a zártkörû klubokon, közös iskolai háttéren, házasságokon, valamint a Külkapcsolatok Tanácsában, a Halálfejes Rendben, a Trilaterális Bizottságban és az Üzleti Tanácsban betöltött tagságon keresztül fennálló gyakori kötõdések.’ (...) Csakúgy, mint más titkos társaságok esetében is, sok az árulkodó kapcsolódási pont a Halálfejes Rend és a CIA között. (...) A Yale minden más egyetemnél jobban rányomta bélyegét a Központi Hírszerzõ Szolgálatra. A CIA-nek olyan hangulata van, mint egy osztálytalálkozónak.”

David V. Barrett írja a ‘Titkos Társaságok’ címû könyvében: „Egy újabb keletû elmélet a templomosokat és a szabadkõmûveseket egy rejtõzködõbb szervezeten keresztül köti össze. Baigent, Leigh és Lincoln sokat vitatott bestsellere, ‘A szent vér és a Szent Grál’ az alábbiakat írja: „Volt a templomos lovagok mögött egy titkos rend, amely a templomosokat katonai és adminisztratív szervükké tette. Ez a rend, amely változatos neveken mûködött, leginkább Prieuré de Sionként (‘Sioni Priorátus’) ismert. A nagymesterek sorozata irányította, akiknek nevét megtaláljuk a nyugati történelem és a kultúra legkiválóbbjai között. Bár a templomosokat szétzúzták és feloszlatták 1307 és 1314 között, a Prieuré de Sionnak nem esett bántódása.” Michael Howard ‘Az okkult összeesküvés - a misztikusok, templomosok, szabadkõmûvesek és az okkult társaságok titkos története’ címû munkája értelmesebb, mint a tárgykörben írottak többsége. Azon kevés alkalmakkor, amikor megemlíti a Prieuré de Siont, körültekintõen az alábbiakhoz hasonlóan fogalmaz: „A Priorátus alapítása állítólag a gnosztikus adeptusig, Ormusig vezethetõ vissza, aki Kr. u. az elsõ században élt”; vagy „azt kell hinnünk, hogy a Sioni Priorátus elõsegítette annak az eretnekségnek az elterjedését, hogy Jézus túlélte a keresztre feszítést.” Lionel Fanthorpe a kevés sci-fi írók közé tartozik, akik tagjai valamelyik szent rendnek. Õ még óvatosabb a Prieuré de Sionnal kapcsolatban: „Lehet, hogy a világ legrégebbi, leghatalmasabb, legjelentékenyebb titkos társaságainak egyike; de lehet, hogy a templomos lovagok egy belsõ csoportjának legutolsó, töredékes nyoma; - vagy lehet egy tökéletesen ártatlan, tiszteletre méltó és prózai baráti társaság; és lehet, hogy egyáltalán nem is léteznek.” Talán érdemes megjegyezni, hogy a templomosokról szóló komolyabb történelmi munkák közül egy sem említi meg a Prieuré de Siont, még futólag sem. Vezetõ szabadkõmûves szakértõként John Hamill az alábbiakat fûzi ezekhez: „Tudomásom szerint a Prieuré de Sionra sehol nem utaltak ‘A Szent vér és a Szent Grál’ (idézett mû) megjelenése elõtt. Bizonyosan mondhatom, hogy a szabadkõmûves szakirodalomban nincs rájuk utalás.” Pusztán az, hogy tudjuk, vagy legalábbis erõsen gyanítjuk, hogy az ‘õsi’ templomos rendek, rítusok többségét egy végbõl szabták a XVIII. században, még természetesen nem jelent egyet azzal, hogy nem lehetett egy nagyon titkos társaság, amely a templomosok óta (vagy éppen Krisztus óta!) teljesen szem elõl rejtve létezik. (...) De talán még gyanakvóbbaknak kell lennünk, ha a Rend nagymestereinek listái olyan nagyságokat tartalmaznak, mint: Leonardo da Vinci, Isaac Newton, Victor Hugo, Claude Debussy és Jean Cocteau.”

„Az ispotályosok 1070-ben, az elsõ keresztes hadjárat elõtt kezdték meg mûködésüket. Néhány olasz kereskedõ kórházat alapított Jeruzsálemben, Szent Jánosnak szentelve. Miután 1099-ben a keresztes lovagok elfoglalták a várost, - az ispotályosok renddé alakultak, nagymestert választottak. Eredetileg nem voltak katonai rend, ámde a Szent János Lovagjainak Rendje egyre inkább katonai jelleget öltött, amint a templomosok befolyása növekedett. A Szentföld elvesztével az ispotályosok (és a templomosok) Ciprus szigetére szorultak vissza. A templomosok szétverése (1307-1314.) után vagyonuk nagyrészt az ispotályosokhoz került, ami csak tovább erõsítette az amúgy is befolyásos rendet. Az ispotályosok ezután Rodosz szigetére kényszerültek költözni. Amikor a törökök 1522-ben, három ostrom után átvették az uralmat a sziget fölött; a rend Málta szigetére költözött, ahol pedig felvették a Máltai Szuverén és Katonai Rend, egyszerûbben a Máltai Lovagrend nevet. Ma a máltai lovagrend központja Rómában található, és a pápa közvetlen fenn-hatósága alá tartozik. A rendet több mint negyven ország független nemzetnek ismeri el. A ‘Jeruzsálemi Szent János Lovagjai’ nevû, különálló brit szervezet egy Londonban székelõ protestáns rend, amelynek feje a mindenkori angol uralkodó. David Icke szerint: ‘A katolikus és a protestáns tagozat a legfelsõbb szinten ugyanaz a szervezet. Mind a három rend ugyanolyan tevékenységet folytatott, beleértve a banktevékenységet, - és ugyanazokat a könyörtelen és gátlástalan módszereket alkalmazta, hogy elérje céljait.’ A XX. századi jeles amerikai személyiségek közül olyanok álltak vagy állnak kapcsolatban a Máltai Lovagrenddel, mint a CIA két néhai igazgatója, a Chrysler elnök-vezérigazgatója, az USA vatikáni nagykövete, egykori külügyminisztere (Haig). Az Actio Catholica vezetõjét, dr. Luigi Geddát a Máltai Lovagrend kitüntette munkájának elismeréséül, melyet a Vatikán, a CIA, az Európai Mozgalom (Joseph Retinger, ‘a Bilderberg-csoport atyja’ szervezete) közötti együttmûködésben végzett. ‘Ma a Máltai Lovagrendet a Vatikán és a CIA közti legfontosabb hírvivõ csatornának tekintik.’ - írta Baigent, Leigh és Lincoln: ‘Manapság nem kevesebb, mint öt szervezet létezik, mely valamilyen formában a templomosok közvetlen örökösének vallja magát. Az ispotályosok, a Máltai Lovagrend, a Szent János Lovagjai, a szabadkõmûvesek, a rózsakeresztesek, és talán még néhány szervezet - ezoterikus tudásukat a Salamon temploma alól megszerzõ templomosokhoz vezetik vissza mind. Ahogy ezek a csoportok egyre inkább összefonódtak, a tagságuk is egybemosódott. A templomosok vagyonának skóciai elhelyezése ‘valami egészen szokatlan dologgal párosult, amit a történészek szinte teljesen figyelmen kívül hagytak. (...) Skóciában a XIV. és a XVI. század közti idõszakban, több mint kétszáz évig a templomosok minden jel szerint egyetlen szervezetet alkottak az ispotályosok rendjével.

Ennek következtében ekkoriban számos utalás található egy egyesült rendre, amely a ‘Szent János Lovagjai és a Templom Rendje’ nevet viseli. A máltai lovagok épp a Vatikánnal kötött szövetségnek köszönhetõen átvészelték a középkori üldöztetéseket, sõt néhol részt is vettek az Egyház ellenségeinek üldözésében. Hasonlóképpen Európa számos királyi családja, akik maguk is a Merovingok és más dinasztiák trónját bitorolták, együtt a Vatikánnal, közösen munkálkodtak a status quo fenntartásán. E királyi családokat néha a ‘Fekete Nemesség’ névvel illetik.”

7. A templomosok utódai

„Bár Jacques de Molay halála (1314.) a templomosok nyílt hatalmának végét jelentette, biztosnak tûnik, hogy a rend fennmaradt és más titkos társaságokba olvadt. ‘A mai történelemkönyvek és lexikonok majdnem kivétel nélkül azt írják a rendrõl, hogy a XV. században véglegesen megszûnt. Csakhogy nincs igazuk - írta Gardner -, mert a ‘Jeruzsálemi Templom Lovagi Katonai Rendje’ (a templomosok legújabb megnevezése!), amely megkülönböztetendõ a késõbb megalakult szabadkõmûves templomosoktól, mind a mai napig is virágzik az európai kontinensen és Skóciában.” Majd Jim Marrs így folytatja: „Picknett és Prince egyetértett ezzel: ‘A templomos lovagok hatósági elnyomatásának sötét korszakát követõen a lovagrend egy földalatti mozgalommá alakult, és számos szervezetre azután is jelentõs hatást gyakorolt. Idõvel nyilvánvalóvá vált, hogy a rózsakeresztesek és a szabadkõmûvesek neve alatt a templomosok - az általuk megszerzett tudással egyetemben - továbbra is fennmaradtak.’ A templomosok mögött pedig a világ egyik legrejtélyesebb titkos társasága húzódik meg, amely nem csak a politika iránt mutatott élénk érdeklõdést, hanem az általánosan elfogadott vallási tanoktól eltérõ nézeteket is vallott. Ez a csak kevéssé ismert társaság: a Sioni Rendház.

A Prieuré de Sion a világtörténelem egyik legõsibb, legbefolyásosabb titkos társasága. 1956-tól itt-ott újság és folyóiratcikkek számoltak be a Languedoc- ban található Rennes-le-Chateau nevû kisvárost körüllengõ ‘rejtélyrõl’, ami el-rejtett kincsekrõl szólt. A rejtélyben fõszerepet játszott egy Francois Bérenger Sauniére nevû katolikus pap, akit 1885-ben bíztak meg a városka plébániájának a vezetésével. Elhatározta: helyreállíttatja a templomot, amelyet még 1059-ben Mária-Magdolnának szenteltek. 1891-ben a templomban dolgozva elmozdította az oltár kövét és felfedezte, hogy egy üreges támasztéka négy pergameniratot rejt. Megmutatta a dokumentumokat elöljárójának, Carcassonne püspökének, aki elküldte õt Párizsba, hogy keresse fel a Saint Sulpice papnevelde igazgatóját.

Azóta kiderült, hogy a papnevelde korábban a hivatalos vallási tanokat tagadó ‘Compagnie du Saint-Sacrement’ nevû társaság központja volt, mely feltehetõen a Sioni Rendház fedõ-szervezeteként mûködött. Ha ez valóban így történt, akkor már érthetõ, a Rendház tagjai hogyan ismerhették meg Sauniére felfedezéseit. Az iratok bármit is tartalmaztak, az életét gyökeresen megváltoztatták. Párizsból való visszatérését követõen munka közben újabb felfedezést tett: egy kis kriptára bukkant a templom alatt, amely csontvázakat rejtett. A sírkõ-felirat lefordított változata szerint: „Ez a kincs II. Dagobert király és Sion tulajdona; õ holtan van ott.” A restaurált templomban Sauniére különös szobrot állíttatott Asmódeás démonnak, - aki „a titkok és a rejtett kincsek õrzõje, és egy õsi zsidó legenda szerint Salamon templomának építõje.” A helyreállított templomot telezsúfolta különös festett táblákkal, melyek közül az egyik a Jézus testét a sírboltba vivõ menetet ábrázolja. A képen látható telihold kapcsán azonban Baigent, Leigh és Lincoln szerint gyanítható: a festmény sokkal inkább azt a jelenetet mutathatja, amikor is Jézus testét az éjszaka leple alatt kicsempészték a sírboltból. 1917. január 17-én Sauniére hirtelen szívrohamot kapott. Ez a nap volt a Saint Sulpice papnevelde hivatalos ünnepnapja (itt mutatta meg elõször szakembereknek a megtalált iratokat Sauniére); de ez a nap szerepelt a sírkövön is, és mindössze öt nap telt el azóta, hogy a házvezetõnõje megmagyarázhatatlan okból rendelt egy koporsót. Egy környékbeli papot hívtak, hogy feladja az utolsó kenetet, ám az ‘megrendülve’ megtagadta ezt, miután meghallgatta Sauniére gyónását, amit soha nem hoztak nyilvánosságra. Marie Denarnaud (házvezetõnõ) visszavonult a Villa Bethaniába, és mélyen hallgatott Sauniére viselt dolgairól. Élete vége felé járva eladta a házat egy embernek és megígérte neki, hogy megoszt vele egy titkot, mely gazdaggá, befolyásossá teszi majd. Sajnálatos módon vele is végzett egy szívroham, mielõtt átadhatta volna titkát. Ezzel indult útjára a Rennes-le-Chateau-i rejtély. „A legprózaibb feltevés szerint Sauniére egy hatalmas halom kincset talált, míg mások viszont úgy vélik, valami sokkal döbbenetesebb leletre bukkant, pl.: a frigyládára, a Jeruzsálemi Templom kincsére, a Szent Grálra - vagy még inkább Jézus Krisztus sírjára. A Sioni Rendház szerint Sauniére a Meroving-dinasztia fennmaradását bizonyító genealógiai leírásokat tartalmazó pergamentekercseket is talált.” - írta Picknett és Prince. Két dolog bizonyos: Sauniére nyilvánvalóan a birtokába jutott valaminek, amiért valaki vagy valakik hatalmas összegeket fizettek neki; - illetve láthatólag még ezt követõen is kutatott valami után, a haláláig. Az is egyértelmûnek látszik, hogy egyházi feljebbvalói áldásukat adták tevékenységére, bármi is volt az valójában. A Sioni Rendház egy tisztviselõje szerint Sauniére-t magas rangú egyházfiak busásan megfizették erõ-feszítéseiért és hallgatásáért. Egy másik beszámoló szerint Antoine Gelis, idõs pap is közel állt Sauniére-hez, és szintén jelentõs pénzösszegre tett szert. Bármit tudott is Gelis, az nem derülhetett ki, mert 1897. novemberében holtra verve találták meg az otthonában. A megölésének körülményeirõl szóló feljegyzések nyomtalanul eltûntek az egyházi nyilvántartásból, csak a rendõrségi és bírósági jelentésekbõl volt lehetséges rekonstruálni az esetet. Henry Lincoln, a brit BBC társaság televíziós dokumentumfilm-producere franciaországi szabadsága alatt olvasott a rejtélyrõl. Összeállt Richard Leigh regényíróval és Michael Baigent fényképész-újságíróval, hogy együtt megoldják a rejtélyt, minek eredménye: a történetrõl számos tévés dokumentumfilm készült, meg egy 1982-ben kiadott sikerkönyv ‘Szent vér, Szent Grál’ címmel. A könyv megjelenésével a Sioni Rendház története a nemzetközi közönség látóterébe került. Kutatásaik Rennes-le-Chateau városából, a Blanchefort családtól a templomos lovagokon és a katarokon keresztül a Sioni Rendház nevû rendhez vezettek. Egy bizonyos Bertrand de Blanchefort volt a templomos lovagok negyedik nagymestere, és egy Rennes-le-Chateau közelében lévõ templomos birtokról irányította a szervezetet. Megállapították, hogy a Blanchefortok a katarok oldalán harcoltak, Bertrand pedig a templomos alapító, Andre de Montbard pártfogoltja volt. Baigent, Leigh, és Lincoln kiderítette: Blanchefort vezetése alatt sok templomos érkezett Rennes-le-Chateau-ba, ahol kiterjedt ásatásokba kezdtek. Elméletük szerint ezzel az volt a céljuk, hogy a jeruzsálemi szállásuk alatt feltárt kincset biztonságos helyen el-ássák. Gyanújukat megerõsíteni látszott, hogy megtudták: mikor IV. Fülöp király 1307-ben megindította a rend elleni országos letartóztatásokat, csak a Rennes-le-Chateau környékén tevékenykedõ templomosok kerülték el a zaklatást. A II. világháború alatt a németek is kiterjedt ásatásokat folytattak Rennes-le-Chateau környékén, feltehetõen szent relikviák után kutatva, amint ez a Steven Spielberg rendezte ‘Indiana Jones’ kalandfilmekben szerepel. A 3 brit kutató rengeteg anyagot gyûjtött a Sioni Rendházról, többek közt a francia szerzõ, Gerard de Sede által írt számos könyvet, aki, mint kiderült, kapcsolatban állt egy bizonyos Pierre Plantard de Saint-Clairrel, a mai Sioni Rendház tisztségviselõjével. A francia Nemzeti Könyvtárban tanulmányozták a ‘Titkos akták’ dokumentumok mikrofilm-másolatait, amelyek tanúsága alapján a Sioni Rendház a keresztes háborúk koráig vezethetõk vissza, és szoros kapcsolatban állt a templomos lovagok rendjével. Az akták a Rendház részletes történetét és nagymestereinek nevét tartalmazták, és arról is beszámoltak, hogy Sauniére a Rend szolgálatában állt Rennes-le-Chateau-ban töltött évei alatt. (A dokumentumokat 1950-es évekre keltezték, de csak az 1960-as évek közepén kerültek be az állományba, ezért a hitelességükrõl azóta is heves vita folyik.) A Rendház-sztori bírálói úgy vélik: a társaság nem is létezett azelõtt, s az egész dolog ‘végtelen nagyzási hóbortban szenvedõ királypártiak’ mesterkedése. Baigent, Leigh és Lincoln szerint a VII. Lajos által az ‘Ordre de Sion’-nak adományozott alapítólevél Orléans-ban még mindig fellelhetõ, valamint egy 1178-ból való, a Rendet vagyonában megerõsítõ pápai bulla bizonyíthatóan létezik. Szerintük a Rendet érintõ dokumentumok jó része megsemmisült az 1940-es orléans-i német bombázások idején. Kutatásaik során a templomos lovagrenddel és a szabadkõmûvesekkel kapcsolatban álló számos híres név került elõ: Marie de Saint-Clair, a Rosslyn-kápolnához kötõdõ Henry Saint-Clair leszármazottja, aki állítólag házasságot kötött Jean de Gisors-ral, a Rendház elsõ független nagymesterével; aztán Rene d’Anjou, aki másokkal együtt a ‘Jeruzsálem királya’ címet viselte (mely a templomos Anjou gróftól származást jelölte), és 1418 és 1480 között a Sion nagymestere volt, a nagy Leonardo da Vinci (a Rendház nagymestere 1510 és 1519 között); Robert Fludd, Sir Francis Bacon és több angol király barátja (nagymester 1595-tõl 1637-ig); Johann Valentin Andrea, a hesseni szabadkõmûvességgel kapcsolatban álló lelkész, akit még a ‘Rózsakeresztes kiáltvány’ szerzõjeként tartanak számon, és 1637-1654 között sioni nagymesterként szerepel a listán; Robert Boyle, Bacon ‘Láthatatlan Kollégiumának’ tagja, aki állítólag Sir Isaac Newtonnak tanított alkímiát, 1654-1691 között töltötte be e tisztséget; míg a köztudottan szabadkõmûves Newton a beszámolók szerint õt követve, 1691 és 1727 között volt a Sion nagymestere. A ‘Titkos akták’-ban szereplõ további nagymesterek jól mutatják a Rendház befolyásának a súlyát. Köztük van Charles Radclyffe, Károly Eduárd trónkövetelõ herceg unokatestvére; Károly Sándor lotharingiai herceg, aki a templomos lovagrend ihlette német lovagrend nagymestereként is szolgált; sõt, Lotharingiai Miksa József bajor választó-fejedelem, Károly herceg unokafivére, Haydn, Mozart és Beethoven mentora; Victor Hugo, a lotharingiai arisztokrata író; Claude Debussy, aki olyan írókkal és költõkkel barátkozott, mint Oscar Wilde, W.B.Yeats és Marcel Proust; Emma Calve, ünnepelt operaénekes és Bérenger Sauniére, a Rennes-le-Chateaui pap. Kutatásaira alapozva Baigent, Leigh és Lincoln úgy véli, ‘megcáfolhatatlan történelmi ténynek’ tekinthetõ, hogy a Sioni Rendház az idõk folyamán más-más néven ugyan, de a templomos lovagok ‘háttér titkos társaságaként’ mûködött, és túlélte a templomosok XIV. századi megsemmisítését. Legalábbis a ‘Titkos akták’ szerint egyes rendházi tagok - a Gisors, Anjou és Saint-Clair dinasztiák tagjai, például Hugh de Payens és Gottfried Bouillon - a templomos lovagrend alapítói közt voltak. A három szerzõ azt is feltételezi, hogy a Rendház ma is létezik, és ‘a színfalak mögül, az árnyékból mûködve szervezte meg a nyugati történelem bizonyos meghatározó eseményeit’. Azt azonban csak sejtetik, hogy a Rendház tagjai a szabadkõmûvesek, a Kerek-asztalok és az illuminátusok szûkebb vezetésében is szerepet kaptak. ‘A Sioni Rendház nyílt és elismert cél-kitûzése a Meroving-uralkodóház és vérvonal visszahelyezése nemcsak Francia- ország, de még más európai államok trónjára is’ - írja a szerzõhármas. Úgy tudják, hogy a Rendház tagjai a XIX. században a szabadkõmûvesség berkein belül tevékenykedve próbálták meg életre kelteni a Német-Római Birodalmat, amelyet a Habsburg-család és a megreformált Római Katolikus Egyház közösen irányított volna. A tervet, úgy tûnik, csak az I. világháború kitörése és az európai uralkodóházak bukása hiúsította meg. Évek során a Rendházat - mely gyaníthatóan örökölte a jeruzsálemi felfedezések eredményeit, ha ugyan nem maga kezdeményezte az ásatásokat - nemcsak királyi vérvonalak foglalkoztatták, hanem a katarok, és a korábbi szekták eretnek tudása is. ‘Európa vargabetûs történetében drámai és összefüggõ cselekményt fedeztünk fel - írta Vankin és Whalen. - A katarok egyházi üldöztetése, Róma közrejátszása a Meroving-dinasztiabeli Dagobert király meggyilkolásában, V. Kelemen pápa és a francia IV. Fülöp sikeres cselszövése a befolyásos templomosok elnyomására - mindez Jézus vérvonalának az eltörlésére tett kísérlet volt. Mégpedig azért, mert nem volt más, mint egy rivális egyház, amely a Vatikánnál összehasonlíthatatlanul szorosabban kötõdött Jézus Krisztus örökségéhez.’ Korábbi munkájában Vankin amellett érvelt, hogy az Egyház eltitkolta a Jézus Krisztus életével kapcsolatos dokumentumokat, mint ahogyan erre a templomosok és a Rendház beszámolói is utalnak. ‘Két magyarázat lehetséges, hogy nem léteznek máig fennmaradt szent feljegyzések Jézus korából - írta. - Az elsõ szerint Jézus egyáltalán nem létezett, csak kitalált személy. A második, valószínûbb változat szerint a Jézusról szóló korabeli írásokat az egyház cenzúrázta azért, hogy az ismert feljegyzések közül egy se’ állhasson ellentmondásban Jézus ‘hivatalos’ életrajzával, amely az egyház hatalmának alapot adott. Bármelyik változat igaz, Jézus élete veszélyes titkokat rejt.’ Baigent, Leigh és Lincoln idõvel arra a meggyõzõdésre jutott, hogy a hírhedt Cion Bölcseinek jegyzõkönyve valóban a Sioni Rendházhoz tartozik. Hosszas kutatásukból azt a következtetést vonták le, hogy a jegyzõ-könyv egy létezõ dokumentumon alapszik, amelyet nem egy nemzetközi zsidó összeesküvés részeként alkottak meg, hanem ‘egy szabadkõmûves szervezet, vagy a szabadkõmûvességhez közel álló titkos társaság’ adta ki, ‘amelynek a nevében benne volt a Sion szó, és könnyen elképzelhetõ, hogy olyan célokat fogalmazott meg, mint a hatalom átvétele, a szabadkõmûves szervezetekbe való beszivárgás és a társadalmi, politikai, illetve gazdasági intézmények irányítása.

Akár 1090-ben, akár 1099-ben alapították a Rendházat, - Jeruzsálem bevételét követõen a lovagok egy részét egy apátságban szállásolták el, melyet Bouillon egy bizánci templom romjai fölé emelt a várostól délre fekvõ Sion hegyén. Ez lett késõbb ‘Notre Dame du Mont Sion’ apátság, amely után a Rend felvette a ‘Sioni Miasszonyunk Rendjének Lovagjai’ nevet. A ‘Sion’ szót a ‘Zion’ át-írásának tartják, mely maga is Jeruzsálem héber nevének átirata. Picknett és Prince szerint a Rendház és a templomosok rendje ‘gyakorlatilag egy és ugyan-az a szervezet volt, ugyanazzal a nagymesterrel az élén, amíg csak 1188-ban bekövetkezett szakadásukat követõen útjuk szét nem vált’. A Sion Rendjét 1188-ban, egy évvel azután, hogy a muzulmánok újra visszafoglalták Jeruzsálemet s a tagok visszatértek Franciaországba - átszervezték. Ekkor valamifajta szakadás következett be a Rend és a templomosok között egy Gisors nevû városban. Ettõl kezdve a Rend inkább a francia Merovingok vérvonalával foglalkozott, - míg a templomosok visszaszorultak Ciprus és Rodosz szigetére, és inkább Angliával, Skóciával meg az ottani királyi vérvonallal törõdtek. (Akár ebbõl a szakadásból származtatható a francia Grand Orient és az Angol Nagypáholy máig is fennálló rivalizálása, harca.) A rendházi dokumentumok tanúsága szerint Jean de Gisors volt a Rend elsõ nagymestere a templomosoktól való különválásuk után, amelyet ‘a szilfa kivágásának’ neveztek. A Sioni Rendház Johann Andrea révén ekkor már kapcsolatban állt a Rózsakeresztesekkel. Egy pap 1629-es feljegyzései szerint a ‘Rose-Croix Rendet’ maga Gisors alapította 1188-ban. Baigent, Leigh és Lincoln utal rá, hogy ez a kapcsolat fellelhetõ a ‘Titkos akták’-ban is. Egy-értelmûnek tûnik, hogy röviddel az elsõ keresztes hadjárat után az eszmék, a teológiai elvek és az õsi titkok olyan keveredése zajlott le, amelybõl a Rózsa-keresztesek, a Templomosok és a Sioni Rendház születtek. A templomosokkal történt szakítás után, a XII. század közepén a Sion Rendje számára nagy rend-házat alapítottak Orléans-ban, VII. Lajos alapítólevelével. Történetének azóta eltelt idõszakát titokzatos homály fedi. Újkori létének elsõ nyilvános bizonyítéka 1956. júliusában látott napvilágot, amikor egy bizonyos ‘Prieuré de Sion nevû szervezetet jegyeztek be a francia hatóságok, amely úgymond’ ‘a tanulás és a tagoknak történõ kölcsönös segítségnyújtás’ szándékával jött létre. A bejegyzett cím azonban már ekkor is lenyomozhatatlan volt, s a csoportról keveset lehetett megtudni. Nagyjából ebben az idõben a Rendház közel tízezres tagsággal bírt, különbözõ ‘fokozatokra’ osztva, a nagymesterrel az élén. Újabb dokumentumok kerültek nyilvánosságra, de csak kisebb példányszámú magánkiadványokban. ‘Bármilyen céllal adták ki õket, biztosan nem a pénzügyi nyereség reményében’ - írta Baigent, Leigh és Lincoln, akik egyre inkább meg voltak gyõzõdve, hogy a Rendházzal kapcsolatos információk tudatosan adagolt kiszivárogtatása ‘egy kiszámított taktika része, valamiféle döbbenetes, meghökkentõ leleplezés elõ-futára’. A három szerzõ írta: egy 1981-es, francia lapokbeli közlemény szerint nem mást választottak meg a Rendház nagymesterének, mint Pierre Plantardt és ‘ez döntõ lépés a Rend felfogásának, a világhoz való viszonyának fejlõdésében, hiszen a Prieuré de Sion 121 tisztviselõje a pénzügyi körök vagy a nemzetközi politikai, filozófiai társaságok szürke eminenciása; Pierre Plantard pedig II. Dagobert révén közvetlen leszármazottja a Meroving-dinasztiának.’ A néhai Plantard egész élete során közeli kapcsolatban állt a Rendházzal. Nemcsak, hogy egyes kiválasztott kutatók számára õ volt a Rendházat érintõ információk forrása, hanem ráadásul Rennes-le-Chateau környékén volt egy birtoka, apja pedig állítólag jól ismerte Sauniére-t. Úgy tudják, a II. világháború idején részt vett a francia ellenállásban, és a háború vége felé a Gestapo több mint egy évig fogva tartotta. Érdekes módon a háború vége körül Hitler ellen szõtt össze-esküvés egyik tagjának fedõneve ‘Szürke eminenciás’ volt. Már 1958-ban André Malraux francia miniszterrel együtt segítette megszervezni a mozgalmat, amely visszahelyezte Charles de Gaulle-t a hatalomba. Plantard tehát nyilvánvalóan nem holmi átlagember volt. Állította, hogy a Rendház valóban birtokában van a Salamon-templom elveszett ‘kincsének’, és azt tervezi, hogy visszajuttatja ‘a megfelelõ idõben’ Izraelbe. Azt is kijelentette, hogy a közeljövõben visszaállítják a királyságot Franciaországban és más országokban is. Robert Richardson a Gnosis Magazin 1999-es tavaszi számában azt állította, hogy az egész Rendház-történet egy ‘szélhámosság’. Plantard-t szegrõl-végrõl kapcsolatba hozta a háború elõtti ezoterikus szervezetekkel és arra következtetett, hogy ‘a Sioni Rendház csalárd történetét, hamis vérvonalát a könyvtárakban bárki által hozzáférhetõ temérdek ezoterikus írás felhasználásával alkották, saját irataikat ezek közé csempészve’. Bár Richardson is megerõsíti, hogy egy ‘Sioni Rendház’ nevet viselõ katolikus monostori rend valóban mûködött a keresztes hadjáratok korában Jeruzsálemben; ez szerinte beleolvadt a jezsuitákba és 1617-re teljesen eltûnt. A véleménye szerint Plantard és az ‘Alfa Galatáknak’ nevezett csoport más jobboldali tagjai ötlötték ki a Rendház történetét ‘azáltal, hogy hamisított történelmi beszámolókat helyeztek el könyvtárakban, illetve hazugul kapcsolatba hozták magukat õsi ezoterikus csoportokkal; elbitorolták a háború elõtt mûködõ ezoterikus körök örökségét’. ‘A Rendház legtöbbet a Templom és a Grál Rózsa-keresztjének Rendjétõl lopott, amelyet Josephin Peladan alapított 1891-ben. Ez a csoport bensõséges kapcsolatban állt Rennes-le-Chateau igaz történetével.’ - így Richardson. Peladan titkárát, a skótrítusú szabadkõmûves Montit (Izrael grófját) elítélte a francia Szabadkõmûves Nagypáholy, mert jogtalanul viselte a nemesi rangot. Plantard-t ugyanezzel a kegyetlen váddal illette: ‘nagyon is el-képzelhetõ, hogy az Alfa Galaták (és így Plantard is) Monti csoportjának fedõ-szerve volt, s a csoport fennmaradt, végeredményben egy olyan tervet léptetve életbe, amelyet aztán a Sioni Rendház álcája alatt valósítottak meg’. Picknett és Prince, bár szintén nem adtak hitelt a Meroving-vérvonal fenntartásáról szóló történetnek, arra a következtetésre jutottak, hogy ‘az egyértelmû hazugságok, a köntörfalazás és a ködösítés füstfüggönye mögött végig ott húzódik egy nagyon komoly, határozott szándék’.”

Idézet Jim Marrs könyvének ‘A Merovingok’ címû fejezetébõl:

„A frank Meroving-uralkodóházat a tradíció a mai Franciaország elsõ királyi nemzetségeként tartja számon. Franciaország a nevét a frankokról kapta, és elsõ királyukat, Franciót Noé leszármazottjának tartották. Francio nemzetsége a legendás Trója városából vándorolt el, Északnyugat-Törökországból, magával hozva Galliába a királyi vérvonalat. A letelepedésük helyét - szülõvárosuk után - Troyes-nak nevezték el. A ‘Meroving’ szó Meroveusra (másképp Merowig vagy Merovech) utal, I. Childeric száli frank uralkodó atyjára. A kutató Gardner szerint Meroveus az apján, Chlodión és Arimateai Józsefen keresztül Jézusig vezette vissza családfáját. ‘A részletes korabeli feljegyzések ellenére Meroveus király származása furcsán összekavarva jelenik meg a szerzetesek krónikáiban. - írja Gardner. Meroveus Chlodio törvényes fia volt, - ámde Priszkosz Rhetor történetíró szerint mégis egy ‘Bistea Neptunis’ (tengeri szörny) nevû rejtélyes teremtmény nemzette. Meroveus királyban és papi örököseiben nyilvánvalóan volt valami különleges, hiszen megkülönböztetett tisztelet övezte õket, és híresek voltak ezoterikus és okkult tudásukról.’ Egyes szerzõk azt feltételezik, hogy a ‘tengeri szörny’ története annak a felfogásnak a hibás értelmezésébõl fakad, hogy Meroveus félig hal volt, a hal pedig a Krisztust jelképezõ egyik legrégebbi szimbólum. Gerard de Sede, francia szerzõ kijelentette sokakat megdöbbentve, hogy a Merovingok valójában földönkívüli teremtmények leszármazottai voltak, akik az õsi izraeliták egy kiválasztott csoportjával keveredtek. Ez a feltevés összecseng David Wood elképzelésével, miszerint a királyi vérvonal, és maga az egész emberiség egy földönkívüli ‘felsõbbrendû faj’ leszármazottaiból áll. A Sioni Rendház ‘Titkos aktái’ szerint a Merovingok õsei zsidók voltak. Picknett és Prince úgy tudja: a Merovingok valójában ‘Benjámin elveszett törzse, akik elõször Görögországba, majd Németföldre vándoroltak, ahol sicamberekként váltak ismertté’. Mások kiemelik, hogy a térségben oly’ nagy volt a keveredés, hogy a ‘gót’ és a ‘zsidó’ kifejezés egyet jelentett. A ‘Titkos akták’ szerint Jézus és Mária-Magdolna utódai Dél-Franciaországban letelepedve házasságokat kötöttek a sicambriai frankokkal és így megalapították a Merovingok királyi nemzetségét. A Rendház tagjai szerint a Sauinére által Rennes-le-Chateau-ban megtalált papírtekercsek olyan genealógiai tényeket tartalmaztak, amelyekben a Meroving-nemzetség egészen az Európában ma élõ leszármazottjaikig nyomon követhetõ (beleértve a titokzatos Pierre Plantard-t is). Septimania elsõ királya egy zsidó születésû frank nemes, Theodorik volt (a Grálról szóló legendák ‘Aimeri’-ként említik), akit még ‘Kis Pippin és a bagdadi kalifa is Dávid királyi házának magjaként ismert el’. Sokak szerint maga Theodorik is Meroving volt.

„Jézus Júdea törzsébõl és Dávid királyi házából származott. Úgy mondják, Magdolna Franciaországba magával vitte a Grált: ti. a ‘Sangraal’-t, vagyis a ‘királyi vér’-t (mai francia nyelven a ‘Sang Royal’-t)” - írta Baigent, Leigh és Lincoln, majd így folytatták: „És a VIII. században Dél-Franciaországban volt egy Júdea törzsébõl és Dávid királyi házából származó uralkodó (Gellone, Theodorik fia), akit a zsidók királyának neveztek. Ez az uralkodó nemcsak hithû zsidó, hanem Meroving is volt.” I. Khlodvig 496-ban áttért a keresztény hitre, miután katolikus felesége, Klotilde ösztönzésére egy sorsdöntõ és végül gyõzelmet hozó csatában Jézus segítségét kérte. Ez akkor történt, amikor az ariánusokkal folyamatosan harcoló római egyház befolyása éppen hanyatlóban volt. Az arianizmus Arius alexandriai pap után kapta nevét, és azt tanította, hogy Isten teremtett mindent, beleértve Jézust is, aki ezért nem Isten, hanem mennyei tanító - Messiás. Ez a nézet, amelyet a dél-franciaországi Magdolna-tradíció is megerõsíthetett, jelentõs népszerûségre tett szert abban az idõben. Az arianizmus megfékezésére Nagy Constantinus római császár Kr. u. 325-ben összehívta a niceai zsinatot. Amikor Arius kiállt, hogy megvédje tanait, valaki ököllel arcába csapott. A római egyház szigorú ellenõrzése alatt álló zsinat kinyilatkoztatta, hogy Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek Szentháromsága; Ariust és követõit számûzték. ‘Most már csak két tárgya lehetett az imádatnak - írta Gardner -: az isteni Szentháromság, illetve maga a császár, aki az új megváltóként lépett elõ. Ha valaki ezt a legkisebb mértékben is vitatta, rögvest eretneknek nyilvánították. Azokat a keresztényeket, akik Jézust továbbra is ‘a Messiás Krisztusként’ tisztelték - a birodalmi egyház pogányoknak bélyegezte.”

A római rendeletek ellenére az arianizmus eztán is nagy hatású maradt Nyugat-Európában. „Ha a Khlodvig elõtti korai Merovingok egyáltalán nyitottak voltak a kereszténységre, feltehetõen a szomszédos vizigótok és a burgundok ariánus kereszténysége állhatott a legközelebb hozzájuk” - jegyezte meg Baigent, Leigh és Lincoln. Majd amikor Khlodvig megkeresztelkedve a katolikus hitre tért át, katonáinak közel a fele követte példáját. „Ezután egy nagy megtéréshullám vette kezdetét, ami megmentette a római egyházat az elkerülhetetlen összeomlástól - írta Gardner. Ha Khlodvig király nem keresztelkedik meg, könnyen elképzelhetõ, hogy ma a Nyugat-Európában uralkodó vallás az ariánus kereszténység lenne, és nem a katolicizmus.” A római egyház Khlodvigot az ‘új Contastinusnak’ kiáltotta ki, hûséget fogadott neki s utódainak - igaz, ezt hamarosan megtagadta. Khlodvig 511-ben bekövetkezett halálakor a birodalmán négy fia osztozott: Theodorik, Chlodomer, Childebert és Chlotar. A Meroving-királyok jelvénye a hal (itt is Jézus jelképe), Júdea oroszlánja (ami szintén a héber örökségre utal) és a liliom (a francia uralkodóház késõbbi szimbóluma) volt. A testvérek közti viszályok ellenére a Meroving-birodalom egyre csak terjedt: magában foglalta a földközi-tengeri partvidéken a Provence valamint Spanyolország között fekvõ Septimaniát, és északra Szászországig, keletre pedig Bajorországig nyúlt. 561-re a birodalmat Khlodvig unokái: I. Charibert, Guntram, Sigibert és I. Chilperich osztották fel maguk között. A testvérek elõdeikhez hasonlóan intrikáltak egymás ellen, ami meggyengítette a birodalmat, és ezt a szomszédos államok hamar ki is használták. I. Chilperich fiának, II. Chlotarnak sikerült a birodalom egységét valamelyest visszaállítania 613-ra. Az õ fiát, Dagobertet viszont öt éves korában elrabolták, és egy, az írországi Dublin közeli monostorba vitték. Itt taníttatták; késõbb pedig nõül vette Matilde kelta hercegnõt. Miután váratlanul visszatért Franciaországba, elõdeinél is hatásosabb lépéseket tett a Meroving uralom megszilárdítására; - ámde 679-ben egy vadászat alkalmával Heristali Pippin kíséretének egy tagja meggyilkolta. Pippin Dagobert saját tisztviselõje volt, aki szoros kapcsolatokat ápolt Rómával. A pápai hatóságok - Gardner szerint - szándékosan összezavarták a Merovingok történetét, hogy a saját hatalmukat és tekintélyüket megõrizzék. „Ez pedig elkerülhetetlenül ahhoz vezetett, hogy a Dagobert életérõl szóló leírásokat úgy eltüntették, - szinte még a krónikákból is teljesen hiányzik. Életének a valóságos adatai még ezer évig rejtve maradtak a nyilvánosság elõtt. Ekkor derült ki, Dagobertnek volt egy Sigebert nevû fia, aki 679-ben megmenekült Pippin háznagy karmai közül. Apja megöletése után Sigebertet anyja languedoc-i házába, Rennes-le-Chateau-ba vitték. Idõvel a Sigeberttõl származó trónfosztott Meroving-vévonalból megszületett a híres keresztes lovag, Gottfried Bouillon, a Szent Sír Védelmezõje.” - írta Gardner.

Itt egy újabb kapcsolat érhetõ tetten a Sioni Rendház, a templomos lovagok és a jézusi vérvonalról szóló korábbi hagyományok között. Ahogy Baigent, Leigh és Lincoln rámutattak: „Noha a Meroving királyi vért szentnek, csodás és isteni természetûnek tartották, egy helyen sem utaltak rá nyíltan, hogy az valójában Jézus vére volt.” Kétségtelen azonban, hogy a kapcsolat kimutatható; bizonyíték erre, hogy a zsidó frankok, illetve a Meroving-származású Dagobert és Guillem de Gellone között is létezik egy kapocs, mégpedig az, amely szerint Eusztách (Boulogne elsõ grófja és Gottfried Bouillon nagyapja) egy bizonyos Hugh de Plantard-tól származott. „Gottfried-del pedig egy olyan uralkodóház és ‘királyi tradíció’ kezdõdött, mely azáltal, hogy ‘a Sion sziklájára’ építtetett, egyenlõnek számított a Franciaország, Anglia és a német birodalom felett uralkodó királyi családokkal.” - tette hozzá Baigent, Leigh és Lincoln. „Az uralkodóházak között létrejött szövetségek és házasságok révén ehhez az ághoz tartozott Gottfried Bouillon is és számos más, múltbéli és jelenlegi nemesi vagy királyi család: a Blanchefort, a Gisors, Saint-Clair (Angliában Sinclair), a Plantard és a lotharingiai Habsburg-ág.” Dagobert halála után új rivalizálás vette kezdetét.

A fennmaradó Merovingoknak át kellett adniuk hatalmukat a háznagyi rangban lévõ udvari tisztviselõknek, kik köztudottan a katolikus egyház befolyása alatt álltak. Kr. u. 750-ben az utolsó Meroving királyt, III. Childeric-et az egyik háznagy, Kis Pippin eltávolította trónjáról, és megalapította a Karoling-házat, amely apjáról, Martell Károlyról kapta nevét. „A Meroving-monarchia szigorú dinasztikus elv szerint mûködött - írta Gardner -, de ezt a hagyományt elõre-látható módon, Róma azon nyomban eltörölte, amint lehetõsége nyílt rá, hogy a pápai hatalomnál fogva királyokat válasszon. Az egyház régi terve vált így valóra és ettõl kezdve a királyok kizárólag a magát kiváltságokkal felruházó Róma jóváhagyásával, koronájával uralkodhattak. A Meroving-uralkodók nem gyakorolták hatalmukat országuk felett, nem vettek részt aktívan a politikában. Inkább azt tanulmányozták lelkesen, hogy az õsi tradíciók szerint mi a helyes uralkodás gyakorlata, és Dávid fiát, Salamon királyt tekintették példaképüknek.

Elgondolásaikat túlnyomórészt az Ótestamentumra alapozták; a római egyház ennek ellenére hitetlennek nyilvánította õket.” Az eretnekség vádját figyelmen kívül hagyva is nyilvánvaló, miért félt a korai egyház a Merovingoktól. Ha örökségük valóban ‘Dávid királyi házához’ és fõképp Jézushoz kötötte õket, egy-értelmû fenyegetést jelentettek az egyház és késõbb az európai uralkodóházak által megfogalmazott teológiára nézve. „A Thule Társaság (!) célja kezdetben az volt, hogy Jézus valamelyik leszármazottját - ‘vagyis’ egy Merovingot - Európa trónjára ültesse. Hitler azonban uralomra kerülése után leállította ezt a tervet.” - írta Henry. Számos mai író elõtt a friss kutatások és kiadványok fényében a következõ kép tárul ki egyre világosabban: Jézus keresztre feszítését követõen Mária-Magdolna, a felesége Dél-Franciaországban telepedett le Jézus gyermekeivel. Itt a nagy helyi zsidó közösségben élve megõrizték az eredeti vérvonalat, majd az V. században házasság útján bekerültek a frank királyi családba és megalapították a Meroving-uralkodóházat. A római egyház kezdetben hûséget fogadott a dinasztiának, minthogy teljesen tisztában volt messiási eredetével. Ámde az egyház vezetõi félelemmel és féltékenységgel tekintettek a közös papi és politikai vérvonalból származó uralkodóházra, ami Dagobert megöletéséhez és III. Childerich trónfosztásához vezetett, a célból, hogy Róma kiterjeszthesse uralmát a késõbbi Franciaország egészére. E csel-szövés során végig felbukkannak a Plantard-ok, a Bouillon-ok, a templomos lovagok és a Sioni Rendház is. A XII. századra ezek az õsi családok, a saját múltjuk teljes tudatában, expedícióra indultak Jeruzsálembe (ha ugyan nem éppen õk szervezték meg az egész elsõ keresztes hadjáratot), - azzal a céllal, hogy Salamon temploma alól megszerezzék a családjuk származását rejtõ iratokat. Közben megalapították a titkos Sioni Rendházat, és fedõszerveként a templomos lovagok rendjét. Ekkor még valóban a Meroving-királyság vissza-állítása lehetett a fõ céljuk. A templomosok minden jel szerint megszerezték a templom kincsét - lett légyen az csak néhány történelmi feljegyzés, vagy valami nagyobb jelentõségû lelet, mint például az ószövetségi frigyláda vagy akár Jézus mumifikálódott teste. Bármi is volt, hazaszállították Rennes-le-Chateau környékére, s a kincsek olyannyira megerõsítették a katarokat hitükben, hogy az életüket is készek voltak feláldozni meggyõzõdésükért. Mivel a templomosok kevésbé voltak áldozatkészek, vallási tanaikkal együtt inkább beleolvadtak más titkos társaságokba. Az évek során több kísérletet is tettek arra, hogy Francia-ország trónját valamely Meroving-utódnak szerezzék meg, de csak egyszer, a XVIII. században jártak közel a sikerhez. Baigent, Leigh és Lincoln így írtak errõl: „A Habsburg királyi családba való beházasodásával a lotharingiai uralkodóház (mely a Merovingoktól származott) megszerezte Ausztria, illetve a Nyugat-Római Birodalom trónját, mely államképzõdmény csak 1806-ban szûnt meg végleg. Amikor Lotharingiai I. Ferenc német-római császár leánya, Marie-Antoinette, Franciaország királynéja lett; a francia trón is már csak egy-két nemzedéknyi távolságra volt. Ha nem tör ki a francia forradalom, a lotharingiai Habsburg-ház az 1800-as évek elejére már közel kerülhetett volna ahhoz, hogy átvegye az uralmat egész Európa felett. A Habsburg-dinasztiát a Sioni Rendház szerves részeként tartották számon s még a Rothschildokkal is kapcsolatba hozták II. Albrecht (más néven Archibald) révén, aki Barbarossa Frigyes német-római császár második fia volt. A család eredete egy ‘Habicht-burg’ avagy Habsburg (‘Sólyomvár’) nevû svájci birtokhoz nyúlik vissza, amit Strassbourg püspöke építtetett 1020-ban. A Habsburgok ügyesen kiszámított házasságokkal Európa leghatalmasabb uralkodóházává váltak. Miksa osztrák fõherceg, Mexikó császára szintén Habsburg volt, hasonlóan V. Károly német-római császárhoz. Feltehetõ, hogy történt még egy kísérlet a Német-Római Birodalom feltámasztására a XIX. század vége felé. A francia szerzõ, Jean-Luc Chaumeil szerint a Rennes-le-Chateau-i rejtély számos szereplõje - beleértve Sauniere-t is - a skót rítusú szabadkõmûvesség egyik szupertitkos csoportjának tagja volt, mely (az illuminátusokhoz hasonlóan) teozófián és gnoszticizmuson alapuló Európai Únió megteremtésén fáradozott. A társaság neve ‘Hieron du Val d’Or’ volt, a célja pedig a Külkapcsolatok Tanácsáéhoz és a Trilaterális Bizottságéhoz hasonló: létrehozni egy olyan világméretû, isteni renden alapuló rendszert, ‘melyben az országok csupán tartományok lennének, vezetõik pedig csupán egy globális okkult elitkormány helytartói.” A kutatók nagy részében ez egy korai ‘Új Világrend’ képét idézi fel. Baigent, Leigh és Lincoln úgy véli: „A XIX. század során a Sioni Rendház a szabadkõmûvességen és a ‘Hieron du Val d’Or’-on keresztül megpróbálta modernizált formában újjáéleszteni az egykori Német-Római Birodalmat, vagyis létrehozni egy ‘teokratikus’ Európai Egyesült Államokat, amelyet a Habsburg-ház és a radikálisan megreformált katolikus egyház együttesen irányítana.” A kísérlet, úgy látszik, a XX. századi események hatására megfeneklett. (Addig Habsburg Ottó, osztrák-magyar trón-örökös, a Páneurópai Mozgalom elnöke, Jeruzsálem Királya, a legitimisták örök hercege ‘Európa lézengõ rittere’ marad, mint akinek ‘a szél elfútta a kalapját (a császári koronáját), és nem tud oly méltóságteljesen futni utána, hogy ne váljék nevetségessé.) Nyilvánvaló, hogy az összeesküvések e homályos és szövevényes hálója a valóság egy olyan szintjére utal, amellyel a napi sajtó nem foglalkozik. Baigent, Leigh és Lincoln kijelentették: „Kétségbevonhatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésünkre egy szervezett és egységes keretintézmény létezésérõl, mely összehangoltan dolgozik a háttérben, fedõszervezeteket használ álcaként.

Ezt a keretintézményt sehol nem nevezték meg nyíltan, de minden jel arra utal, hogy valójában ez a Sioni Rendház.” Ezután eltöprengtek a Rendháznak ‘az európai ügyek sötét alvilágával’ összefüggõ rejtett tevékenységén, „ahol átfedés van a maffia, a titkos társaságok és a hírszerzõ ügynökségek között, ahol a befolyásos üzleti körök összefognak a Vatikánnal, ahol hatalmas összegeket költenek homályos, titkos ügyletekre, ahol a politika, a vallás, a kémkedés, a pénzhatalom és a szervezett bûnözés között húzódó határvonalak lassan össze-mosódnak s közös zavaros érdekterületté válnak, melyben Európa keresztény-demokrata pártjai, az európai egységet célzó különféle mozgalmak, a király-párti klikkek, újfajta lovagrendek, a szabadkõmûves szekták, a CIA, a Máltai Lovagrend s a Vatikán egy hatalmas örvényben egyesülnek ideiglenesen vala-milyen együttes cél érdekében.” Eddig még azonban senkinek - legkevésbé a három fáradhatatlan kutatónak, Baigent-nek, Leigh-nek és Lincolnnak - nem sikerült pontos fogalmat alkotni a Rendház és az azt körülvevõ titkos csoportok mibenlétérõl a rengeteg hamis dokumentum, ellentmondásos állítás és a teljes homályba veszõ múlt miatt. „A Sioni Rendház kezdett egyfajta hologramhoz hasonlítani, melynek képe prizma-szerûen aszerint változott, hogy milyen irányból esett rá a fény és a tekintet - írták 1986-ban. - Egyik szemszögbõl befolyásos, hatalmas és vagyonos nemzetközi titkos társaságnak látszott, melynek tagjai a kultúrális, a politikai és a pénzügyi élet kiemelkedõ alakjai. Más oldalról nézve viszont csak zseniálisan kitervelt szemfényvesztésnek tûnt az egész, amelyet egy kis csoport talált ki valami homályos célból. Bizonyos szempontból talán mindkettõ egyformán igaz.” Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Sioni Rendház képviseli ma a háttérhatalmi piramis csúcsát és fogékony szabad-kõmûveseket hív a tagjai közé a rózsakeresztességen keresztül. Az új Európai Únió pedig - akár ez volt az eredeti elképzelés, akár nem - annak az egységes Európáról szóló elképzelésnek a hû mása, amelyet az Új Világrend vezetõi és a Sioni Rendház megálmodott.”

8. A szép új világrend

Korunkat a New Age (a sátánizmus vagy az Antikrisztus) korának nevezhetjük; - amelyet mégis az ókor és a középkor okkult legmélyérõl felfakadó gnosztikus szellemi áramlatok, források táplálnak. Nincs új a Nap alatt! Ki-ki eldöntheti, mit hisz el inkább: a sumér genezis máig ható legendáját, a gnosztikus (egyiptomi, esszénus, katar vagy szabadkõmûves) világnézetet, a kereszténység (Krisztus) tanítását, életfilozófiáját vagy az ún. ‘tudományos-technikai-fogyasztói’ világ-képet, amely utóbbi kizárólag az evilági, anyagi élvezetek habzsolását célozza!

Ami a dologban a legkülönösebb, az a következõ. Az Új Világrend - nyugodtan állíthatjuk - a legképtelenebbnek tûnõ, váratlan és meglepõ kiszivárogtatásokkal kezdõdik. Gondoljuk végig a következõket! Az egységes Világállam gyorsított ütemû felépítését már nem tagadja senki; - a ‘világállam’ csendben, észrevétlenül a ‘globalizáció’ kifejezés szinonimája lett. A Világállamot, és az általa elõírt Új Világrendet a pánikszerû, kollektív ‘terrorizmusellenes rettegés’ tartja egyben és építi fel; mintha a hatalom végsõ koncentrációja lenne az egyetlen megoldás egy harmadik világháború, a világforradalom vagy az ökológiai katasztrófa tervszerû megelõzésére és kivédésére. Miközben a ‘világkormány’ úgyszólván a lehetséges valamennyi politikai, gazdasági, pénzügyi, hadászati, tudományos és kultúrális eseményt elõre kiszámítottan, aprólékosan megtervezi; és a véletlen kiiktatásával teljes részletességgel elrendezi; aközben a világ szemmel láthatóan egy expressz-vonat sebességével rohan saját ‘kiszámíthatatlan’ balvégzete felé, amelyet immár szinte minden értelmes ember tisztán lát, kivéve a döntési helyzetben lévõ vezetõ politikusokat. A tudomány és a technika mára már minden lényeges folyamatot matematizált, algoritmizált és digitalizált; - mégis, mintha az emberi civilizáció és a világ két, külön (kényszer)pályát járna be, amely pályák párhuzamosokként a végtelenbe tartanak, a találkozás vagy átfedés esélye nélkül. A legfontosabbnak ítélhetõ kérdésekrõl - pl. mit keresnek a Földön a repülõ csészealjak, és kik ezek az ufonauták? - a tudomány és a világkormány egyformán hallgat; legfõbb érvük, hogy az új ismeretek kétélûek, veszélyesek, ‘kockázatos’ lenne kihirdetni azokat.

Az ember egyszerû józan ésszel is felteszi magának a kérdést: mármost ellenünk, vagy velünk vannak-e ezek?! Amikor a ‘honpolgár’ megérti, hogy a nemzeti elitje busás jutalékért adta el a hazát ‘a globalizátoroknak’ - joggal merül fel benne az újabb gyanú: hátha a világkormány az egész Földet adta el a betolakodóknak?!

A fokozódó kiszivárogtatással ‘egyenes arányban’, hatványozottan növekszik az elhallgatott legújabb titkok mennyisége. Lassanként ‘fizikailag is’ reménytelenné válik, hogy egyszer a Föld értelmes lakosságának többsége egyidejûleg tisztában lehessen a teljes igazsággal: milyen világban, milyen célokért és miért is él?! A gombamódra szaporodó titkos társaságoknak már a nevét sem lehet megjegyezni - annyi van! -; nem lehet sehonnan kideríteni, hogy melyik legitim és autentikus, illetve melyik nem. Senki nem tudja, hogy melyiknek valójában mi az elérendõ célja; azontúl, hogy a nemzeti és/vagy globális hatalom megszerzésére tör. Az elit társaságok, klubok tagságában óriási az átfedés (a többség 3-4 társaságnak tagja egyszerre), - miközben mindenki látja, hogy aki ‘egyikükhöz sem’ tartozik, annak az ország vagy a világ dolgaiba semmi beleszólása nincsen, s örülhet, ha megél.

Ki tudja, melyiküknél található a Bölcsek Köve? A templomosoknál, s a szabad-kõmûveseknél? Vagy a Rózsakereszteseknél? A teozófusoknál, a szcientológiai egyház tagjainál? Ki õrzi a Szent Grál titkait, a Prieuré de Sion? A Cion Bölcsei, a Szövetség Fiai vagy a Hiúz Szemei? Melyik okkult társaság a világhatalom leg-belsõ centruma: a Hieron du Val d’Or, a Lucis Trust, a Golden Dawn, a Thule Társaság, a P2 vagy a Halálfejes Rend? Kik a legesélyesebbek a világhatalomra: az Angol Nagypáholy, a Grand Orient, a Fábiánus Szocialisták vagy a rejtélyes Illuminátusok? A világállam legbensõ magva nemzetekbõl vagy páholyokból áll? Mind gyakrabban tûnik úgy, hogy végleg beszakadt a part múlt és jövõ között...

A háttérhatalom burjánzó családfájának felsõ ágai már a csillagos eget verdesik.

A színjáték azonban hamarosan véget ér.

A Mennyei Izrael

Ilyenkor Húsvét ünnepén az emberfiának fura gondolatai is támadnak. Mi történik ezzel az õrült világgal, és benne a mi kis hazánkkal, Magyarországgal? Keresztre feszítettek bennünket is gonosz latrok, és épp most szállunk alá a poklokra, mint a Hiszekegy szerint Jézus Krisztus lelke egykor, kétezer évvel ezelõtt...

Vajon ‘harmadnapon’ feltámadunk-e halottainkból?!

Barsi Balázs ferences rendi atya egy beszédében - „Összegyûjteni Izraelt” - idézi Jézus szavait az újszövetségi Szentírásból:

„Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” (Mt.15, 24-25)

Ebbõl az egyetlen mondatból (valamint egy Izaiás-tekercsbõl vett részlet alapján) a szerzõ igencsak messzemenõ következtetéseket von le. „A messiásnak (Jézus Krisztusnak) a föladata, hogy összegyûjtse Izraelt. És ugyanakkor világossága és üdvössége legyen a pogány nemzeteknek. Hogyan képes erre Jézus? Úgy, hogy elveszi a világ bûnét. Bûnbocsánatot hirdet Izraelben, és Szentlelket ad Izraelnek, hogy aztán fölragyogjon ott az igazi istenismeret és a szeretet, és a pogány népek is jöjjenek, zarándokoljanak a Szent Nép felé. Jézusnak tehát ez a küldetése. (...) Az Úr Jézus nyilvános mûködésének ez a célja: összegyûjteni Izraelt. Tisztázza, hogy nem politikailag, nem királyságot akar, hanem Isten királyságát. Egy lelki országot. Nem a letelepedett dávidi királyságot akarja, nem politikát, hanem az emberiséggel, Izraellel vándorló Istent akarja ki-nyilatkoztatni. (...) Kemény, szinte elviselhetetlen: a küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól. Ez a ‘csak’ nagyon bántónak tûnik. Jézusnak nincs küldetése a pogányokhoz, csak a zsidókhoz. Mit jelent ez? Apostolainak is ezt mondja Máté 10,6-ban, hogy pogányok városaiba ne menjetek. (...) Igen, mert Jézus az õ küldetését a Szentírásból is kiolvassa. Ott pedig most hallottuk, hogy az lesz a messiásnak a küldetése, hogy összegyûjtse a zsidó népet. Igen. A pogányok üdvösségét Jézus nem zárja ki, csak azt Izrael összegyûjtése által akarja a világnak adni. Az egy nagy vonzás lesz. Nagyon jól próbáljuk ezt megérteni! (...) Jézus nem hagyja el a szent népnek a területét. Csakhogy nem politikailag akarja összegyûjteni Izraelt, nem is egy új vallási szervezetbe, ha-nem megtérést hirdet. Egy belsõ hatalmas megtisztulást, és Isten lelkét adja.”

Gyakran halljuk a média politikai ‘jogi közbeszédjében’, hogy nem célszerû, ne-tán nem is jogszerû egy-egy mondatot mintegy ‘szövegkörnyezetébõl kiragadva’ idézni. Amit Barsi atya ‘cselekedett’, az ennek éppen hogy a tipikus esete!

Jézus ‘inkriminált’ mondata egy szélesebb szöveg-összefüggésben hangzik el, a Máté evangéliumában, „A kánaáni asszony” címszó alatti történetben. Íme:

„Onnan tovább indulva Jézus Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Ott egy kánaáni asszony jött a környékrõl és így kiáltozott utána: ‘Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! Leányomat kegyetlenül gyötri az ördög.’ De õ szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai s kérték: ‘Küldd haza, mert kiabál utánunk.’ Õ így felelt: ‘A küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.’ De az odajött és e szavakkal borult le elõtte: ‘Uram, segíts rajtam!’ De õ visszautasította: ‘Nem helyes, ha elveszik a gyerekek kenyerét s a kutyáknak dobják.’ (Magyarázat: A korabeli szóhasználatban ‘a kutya’ jelzõ ‘a pogány’ szinonimája. A ‘gyerekek’ kitétel Izrael fiaira, Isten kedves gyermekeire utalhat.) Az viszont erõsítgette: ‘De bizony, Uram! Hiszen a kiskutyák is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból.’ Erre Jézus így szólt: ‘Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod.’ Még abban az órában meggyógyult a leány.” (Mt. 15, 21-28.)

Az idézett szövegrész lábjegyzetbeli magyarázata így szól: „A kánaáni asszony föníciai pogány nõ volt. Isten rendelése szerint a Messiás tanításában és a jó-téteményeiben elõször a zsidók részesültek és csak azután a pogányok (Rom. 1, 16). A pogány asszony úgy érzi, nincs joga ahhoz, hogy messiási kegyelemben részesüljön, ezért csak morzsáit kéri.”

A Barsi atya által hivatkozott másik idézet az „Izrael elutasítja a Messiást” al-cím alatti szövegrészbõl származik: „Az apostolok szétküldése. Ezt a tizenkettõt küldte el Jézus és megparancsolta nekik: ‘A pogányokhoz ne menjetek és a szamaritánusok városaiba be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának el-veszett juhaihoz. Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa.” (Mt. 10, 5-8.)

A szentírási szövegrész lábjegyzetbeli magyarázata a következõ: „A tanítványok küldetése egyelõre csak Izraelhez szól, világmissziójuk Jézus mennybemenetele után kezdõdik. - A szamaritánusok Szamaria tartomány lakói, kik a zsidó vallást csak részben fogadták el, s külön templomot építettek maguknak. A zsidók még a pogányoknál is jobban megvetették õket.”

Dr. Barsi atya a továbbiakban így folytatja ‘homíliáját’: „A politikai összegyûjtés mindig kudarcra van ítélve Izrael történelmében is, akárcsak a pogány népek történelmében. Úgy nevezzük az egységmozgalmat, amelyet most is ünneplünk ezen a héten, hogy ökumenizmus. Az oikumené, görög szóból származik. Azt jelenti, hogy a Föld lakott területe, és jellemzõ, hogy ki használja elõször ezt a szót igazában - Nagy Sándor. Õ egy oikumenét akar, politikai alapon; - vagyis egy világbirodalomban összefoglalni minden népet. Megbukik a vállalkozása, de megmarad az eszme, és átveszi Róma. Augusztus császárt megbabonázza, állandóan Nagy Sándor (szelleme, szellemisége - Cz. L.) irányítja. Meg akarja valósítani, ami nem sikerült Nagy Sándornak. És ez a képlet egész a harmadik birodalomig hat - Hitlerig. Sõt, még ma is! Az emberiség egységét egy politikai alapon álló hatalmas országba akarjuk (sic!) megszervezni. A Biblia elítéli ezt. Elítéli, és - Babilont és késõbb Rómát, a római birodalmat - ‘kéjnõnek’ nevezi, aki részegítõ italával elbódítja a nemzeteket, és tulajdonképpen ez a bálvány-imádás. Miért? Mert az adminisztratív és politikai ‘ökumenizmus’, hogy végre az egész emberi család egyetlen birodalomban egyesüljön; ez az ember, a meg nem váltott ember belsõ félelmeinek (vagyis: egyfajta kollektív paranoiának! - Cz. L.) a gyümölcse. A ‘romlatlan szívû’, Istentõl félõ emberek mesterkedése, hogy minden (bármelyik) birodalom a (földi) biztonság kiépítésére törekszik. A civilizáció és az egyetemes birodalom - az a bizonyos fügefalevél Ádámon. Az emberek általában félreértik ezt a jelenetet. A mezítelenség miatt szégyenkezõ Ádám nem azt szégyelli, hogy õ férfi, nem ezért bújik el. Ez teljes félreértése a jelenetnek. Hisz Jóbnál olvassuk, hogy mezítelenül jöttem ki anyám méhébõl, és mezítelenül térek vissza oda - vagyis a földanya méhébe. Tehát, a Bibliában a mezítelenség ezt jelenti: szegénység. Hogy csak ember vagyok. A bûn elõtt is mezítelen volt, de akkor örült az ember, hogy ember. Most Isten szeretetébõl kiszakadva, hirtelen rettegés fogja el, amit a mai filozófiai egzisztencializmus úgy mond, hogy ‘abszurdum, hogy létezek’. Ki vagyok dobva a létbe és engem ‘senki sem szeret’. S akkor megkezdi, hogy leplezze ezt a mezítelenséget, ezt a gyöngeséget. A nagy birodalmak kiépítése, amely fegyverre épül, rettenetesen gyönge alapon - a félelmen! - áll, és össze is borul mindegyik birodalom! Ezen az alapon nem lehet oikumené, ökumenizmus fegyverekkel, - de adminisztratív módon sem lehet az emberiségbõl egy családot, egy egységesen mûködõ nagy családot formálni. A vallás is átveheti ezt a politikai képletet - sajnos. Akár ha zsidó, akár ha keresztény. A zsidók ‘hivatalos irányítása’ Jézus korában így értette a prófétákat. Tehát megszervezni a zsidó államot és ha lehetne, leigázni a pogányokat is, mert persze ‘jót akarunk nekik’. Fájhat nekik, hogy leigázzuk õket, de el kell viselniük, hogy õk is majd Isten félelmében növekedhessenek... Jézus ezt visszautasítja. A középkori egyház is megpróbálja. (Mármint minden ‘hitetlen’ világi leigázását. - Cz. L.) Még ez a képlet bennünk is él, amikor azt hisszük, hogy a világ végére - mire Jézus eljön - mindenki katolikus lesz, vagy legalábbis keresztény. Jézus ezt nem mondja, - hanem azt mondja, hogy az Õ egyháza valóban só (?!) lesz és világosság: a megtértek (ha nem a keresztény katolikus vallásra, úgy mire?! - Cz. L.) gyülekezete. Jézus hogyan valósítja meg az emberiség egységét? Elveszi a bûneinket, és Isten Lelkét (a Szentlelket - Cz. L.) adja nekünk. Egy óriási dolog, hogyha nekem megbocsátanak; ha tényleg tudom, hogy szeret az Isten, akkor ki tudok nyílni mások felé („bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek!” - Cz. L.) Az emberek azért vadóc természetûek, azért gyilkolnak kollektíven is, mert úgy érzik, hogy ‘õket senki sem szereti’. Az a kutya a legveszélyesebb, amelyik fél. Az harap. Az széttép. Ez az állati mozzanat bennünk is megvan nagyon mélyen - hiszen az elõdeink több millió évig voltak állatok, mint emberek. (Hogyha ‘állatként’ kezdtük - mikor, hogyan kaptunk lelket? Diszkréten vagy apránként? - Cz. L.) Nagyon bennünk van. Ha mi tudjuk azt, hogy ‘mi szeretve vagyunk’, s minket nagyon szeret az Isten, és nemcsak eltekint a bûneinktõl, hanem elveszi a bûneinket, föl vagyunk oldozva, akkor másokat is föl tudunk oldozni. Tehát az egységnek csak a bûntõl megtisztuló szív lehet az alapja, és nem pedig a romlott, félelemmel teli emberi természet. Minél inkább úgy érzi az ember, hogy õt nagyon szeretik, annál inkább szociális lény lesz, közösségi. (...) Ezért az egységnek a kovásza csak a szeretet lehet. A másik; - nemcsak, hogy elveszi bûneinket, föloldja félelmeinket Krisztus, hanem Isten Lelkét adja nekünk. Az egységnek csak az lehetne az alapja, hogy te is, én is kedves vagyok Istennek. Sõt, az a harmadik is, aki nem tudja, hogy Isten létezik. És próbálom ennek a szeretõ Istennek a szemével nézni azt a nagyon sok utálatos alakot, kik engem esetleg sértenek. Nem lehet más alapja az egységnek, mint az, hogy elveszi a bûneimet Isten. Neki drága vagyok, izgul értem. Megfoghatatlan, hogy miért, de szeret, és a szabadságnak a Lelkét adja nekem. Testvéreim! A világ jövõje nem fakadhat máshol, csak az emberi szívbõl. Éspedig abból a szívbõl, ahol megszûnt a félelem, s ahol feloldódik a jég. (...) A szeretet, amitõl fegyvereket tesznek le, mert az emberek elfelejtenek félni... (...)

Az alábbi idézeteket az elmúlt 6-8 év során született publicisztikáimból vettem, - annak illusztrálására, hogy ezen témakörben sem szubjektív (még kevésbé rossz-hiszemû!), vagy járatlan, illetve dilettáns nem vagyok. Ez ügyben megvívtam a magam kemény belsõ és külsõ harcait - hitem és álláspontom kikristályosodott.

A „Sándor András örökkévalóságáért” címû cikkbõl (Új MaO.: 1997. XI. 22.):

„Ahány ember, annyiféle krisztuskép. Szélsõséges krisztusképek élnek köztünk. A kommunista ideológia és "történetírás" nemes egyszerûséggel letagadta - minõ prakticizmus! - Krisztus létezését. A Biblia azonban - Ószövetség és Újszövetség - zsidók és keresztények számára egyaránt Szentírás kell legyen, mert a zsidó-keresztény egyisten-hit az európai kultúra közös alapja. Mondhatnám úgy is: aki nem hiszi Krisztust, éppúgy "nem európai", mint az, aki nem fogadja el a zsidó nép - ma is érvényes - kiválasztottságát, történelmi küldetését. Misztikus és szent dolgok ezek. Judeo-nacionalizmus és antiszemitizmus - azonos tõrõl fakadó, egy-formán halálos bûnök. Mindkettõ alapmotívuma az atavisztikus káini kevélység, a "féltékenység" a másik isteni áldozatára, értékeire; ami vészterhes korszakokban kölcsönös gyûlöletként izzik fel. A "legújabb kori" téveszme, a libertinizmus egy-általán nem tagadja Krisztus létezését, életmûvének történelmi valódiságát. Ámde megtagadja az életszentségét; Isten-Fia mivoltát és megváltó küldetését. A leg-szélsõségesebb soviniszta felfogás - amely az ál-liberalizmus egyik fõ ontológiai alapja - szerint Krisztus nem is Messiás, hanem népének - politikai!!! - árulója volt, hiszen "megpróbálta" egyenrangúvá tenni a gójokat a választott néppel.”

A „Sándor András öröksége” címû írásomból (Új Idõk: 1998. I. 15.):

„A Teremtõ minden népét egyformán szereti, - két nemzete sorsát mégis fokozott figyelemmel kíséri. Az Atya évszázadokon keresztül - lásd: az Ószövetségben! - szinte kézi vezérléssel viselte gondját a választott népnek. Mintegy kétezer évvel ezelõtt a Teremtõ elérkezettnek látta az idõt, hogy minden gyermekét a közös isteni családba fogadja, ezért a Földre küldte az Igét, hogy egyszülött fia, Jézus képében testesüljön meg, aki - mint áldozati bárány - a kereszthalálával váltsa meg bûneitõl az egész emberiséget (lásd: az Újszövetségben!). A Megváltó édes-anyja, Mária ‘kiválasztott’ magának egy másik népet is, amelynek a védõszentje lett. Ez az esendõ, szerencsés nép: a magyar. A Regnum Marianum.

Krisztus népe szétszóratott a nagyvilágban - azért, hogy a történelem folyamán az emberiség sokasodásának és tudása koncentrálódásának végig a vezetõ ereje, a kovásza és motorja lehessen; - mindenütt a földgolyón. Mária népe a nagyobb részében együtt maradhatott (bár milliók élnek hazájukon kívül!); - azért, hogy az emberiség élõ lelkiismerete lehessen: egészen az idõk beteljesüléséig.”

Az „Elbeszélõ történelem” címû esszémbõl (KAPU: 2003. IV. 2.):

„Most kell, hogy még egyszer újra átgondoljuk, mit is jelent: „Szemet szemért, fogat fogért!” vagy: „Ki fegyvert fog, fegyver által vész el!”

Most, az emberiség utolsó óráján kell megértenünk végre-valahára: mit is jelent a bosszúval szemben a megbocsátás, a gyûlölettel szemben a megváltó szeretet, a féltékenységgel szemben a szelíd áldozatvállalás, tehát Jahveval szemben helyett Jahve és Krisztus - az Ószövetség és az Újszövetség egysége.

Most kell megértenünk végre, hogy Káin és Ábel ugyanannak az isteni fának az elágazásai, hajtásai; - nomeg azt is, hogy magyar és zsidó: édestestvérek.

Mostanában bizony egyre többet gondolkozom a Biblia két részének, az Ó és az Új Testamentumnak a vélt, vagy valós ellentmondásain, megpróbálva magamban feloldani azokat, - hogy eggyé váljék ez a kettéosztott baljós alvilág, miképpen Mennyben, azonképpen itt a Földön is; de nem a világcsendõr szuperhatalom minden reményt felégetõ aljas háborúja végeztével, egy sokkal aljasabb látszat-béke révén, hanem a valódi Aranykor beköszöntésével, az egy igaz Isten szent akaratából.”

„A gyûlöletbeszéd kibeszélése” (2004. I. 22.) címû, meg nem jelent írásomból:

„Korábbi írásaimban már évekkel ezelõtt is publikáltam, hogy teljesen egyetértek az alábbi két kijelentéssel, melyek közül az elsõ keresztanyámtól, míg a második sógoromtól, Bozóki András politológustól származik. Az elsõ: „Ha egyszercsak megint zsidó-üldözés lenne; - zsidónak vallanám magam.” A második: „Ha a zsidó-üldözések idején minden magyar zsidónak, és minden zsidó magyarnak vallotta volna magát; - nem lett volna holocaust.” Szerintem igen mélyenszántó gondolatok ezek; a nagyapám pontosan ezek szerint cselekedett, amiért majdnem feltették a Dachau felé induló vonatra, s meg is hal, ha meg nem szöktetik...

A havi Magyar Fórum 1998/1. számában Szõcs Zoltán így ír: "A megboldogult Új Magyarország cikkírója - Czike László - felismerte ezt az összefüggést, és be is állt az új hit prófétájának: '... aki nem hiszi Krisztust, éppúgy 'nem európai', mint az, aki nem fogadja el a zsidó nép - ma is érvényes - kiválasztottságát, történelmi küldetését.' - Ez legalább egyenes beszéd. Tulajdonképpen tetszik is a nyíltsága, megmutatja: ez a jövõ kontinensünkön, kispajtás. Vagy megszoksz, vagy megszöksz.”

Amint Barsi atya szentbeszédébõl, valamint a ‘magamtól vett’ idézetekbõl látjuk: az Ószövetség és az Újszövetség ‘Istene’ nem állítható szembe egymással, nincs törés az egyistenhit evolúciójában; - nem kétséges, hogy a zsidó nép ‘választott népi’ funkciója töretlenül tovább folytatódik; legalábbis ‘az utolsó ítéletig’, Jézus második eljöveteléig tart. Jézus küldetése elsõdlegesen Izrael összegyûjtése volt, és csak mintegy másodlagosan - az elsõdleges küldetés teljesítése révén - a világ összes népeinek (a pogányoknak is) a megváltása. Ám Jézus nem politikailag akarta a zsidókat összegyûjteni, - tehát nem egyfajta ‘királyság’, s egységes állam létrehozására törekedett. Hangsúlyozta, hogy országa nem errõl a világról való, - soha nem törekedett a világi ‘zsidók királya’ cím megszerzésére. Lelki egységet szeretett volna elérni a zsidók között - egyfajta közös megtérést -, melynek közös kisugárzásától várta (volna) az összes pogányok megtérését is. Bûneink ‘elvétele’ (a folyamatos és fokozatos megváltás - eredményeként a kollektív megtérés) tehát egyfajta ‘öngerjesztõ láncreakcióként’ zajlott volna le, Jézus eredeti terve szerint.

Ezt sugallja az a tény is, hogy Jézus tanítói, messiási életútja során valóban nem hagyta el a szent nép ‘felségterületét’; s a pogányok megtérítését tanítványainak a feladatául hagyta, a feltámadását és a mennybemenetelét követõ (Pünkösd utáni) idõszakra. Mindez igen tudatos ‘tervezésre’ vall; Jézus pontról-pontra elõre tudta (megtervezhette), mikor és mi fog történni, vagyis semmit sem bízott a véletlenre.

Nyilvánvaló, hogy amennyiben zsidók s pogányok megváltását ‘egylépcsõben’ akarta volna megvalósítani, akkor ennek megfelelõen is cselekedett volna, és jómaga meg apostolai aktivitását a legkevésbé sem korlátozta volna ‘a szent nép’ területére. Erõit ‘nem forgácsolhatta szét’, hisz tudta, hogy földi mértékkel mérve az õ ideje ki van mérve. Nem markolhatott sokat, nehogy keveset fogjon; - ezért megváltó energiáját a kiválasztott népre koncentrálta, hogy küldetése méltó befejezését a választott nép megtérésének, egységének szent kisugárzása végezze el majd, a halála, feltámadása és mennybemenetele után. A terv azonban nem így valósult meg, sõt, bizonyos lényegi elemei a mai napig egyáltalán nem valósultak meg. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy bizonyos értelemben máig az valósult meg, amit Jézus ‘a legkevésbé sem’ akart, sõt, sok tekintetben a megváltás elsõdleges várakozásainak épp az ellenkezõje történt!

Lássuk: miért és hogyan?

Jézus a zsidó nép összegyûjtését, kollektív megtérését, Lelki Izrael létrejöttét tervezte, egész messiási küldetése teljesítése során ezért küzdött. Ehelyett a következõ közel 2000 évben a zsidó nép lelki és fizikai szétforgácsolódása, szét-szóratása (divergenciája) valósult meg; - ‘lelki értelemben’ a szent (választott) nép nemhogy nem állt élére a pogány világ, a pogány népek megtérítésének, hanem éppen úgy megtagadta a megváltás tényét az elmúlt történelmi idõ-szakban is, miként az egykori szenvedéstörténet során. Noha Jézus apostolai és legelsõ követõi többségükben a zsidó népbõl származtak, - 200-300 év elteltével már a keresztény hívõk nagy többsége a volt pogány népek, a római polgárok és a provinciák lakosai közül került ki. Ez a tendencia a következõ évszázadok során tovább erõsödött, uralkodóvá vált. Jézus ‘alapítványa’, a római katolikus egyház pedig a teljes középkor során ‘antiszemitaként’ viselkedett; - többek között azért, mert Jézus Krisztus kivégzéséért, keresztre feszítéséért kollektíven a zsidó népet tették felelõssé. A ‘Lelki Izrael’ máig nem jött létre, még csírájában sem; - sõt, a divergencia, a vak gyûlölet ‘pogányok és zsidók között’ (részben a kereszténység passzív ‘részvételével’) elvezetett egészen a holocaustig, amikor Hitler és a nácik ‘végsõ megoldásként’ megpróbálták kiirtani legalábbis Európa teljes zsidóságát.

A II. világháború után megvalósultak Herzl Tivadar ‘cionista álmai’: a háborúban gyõztes nagyhatalmak Palesztina területén létrehozták az önálló zsidó államot. Ez a mozzanat lényegében ‘lezárta’ a Krisztus utáni közel 2000 éves korszakot; - az új Izrael állam létrejöttével a világban szétszóratott zsidó nép visszakapta õsatyái földjét, s a zsidó állam (révén) jogi legitimitást nyert a Föld nemzetállamai között. Vagyis: Krisztus ‘Lelki Izrael’-je helyett egy földi megváltás-pótlék született, egy jogállam, mely lelkiségében és viselkedésében alapvetõen szemben áll a krisztusi szeretet-eszmével, s puszta létrejöttének körülményei által kényszerítve van arra, hogy az Ószövetség ‘pogány-harcait’ folytassa tovább - ezúttal a szaracénok (az arabok) ellen! -, saját fennmaradása érdekében. Jahve segítsége nélkül és Krisztus tervével szemben, de a világcsendõr Amerikai Egyesült Államok támogatásával...

A világon szétszóródott ‘világi’ zsidóság a döntõ többségében hitetlen (liberális) felfogású (világnézetû); - igen kis lélekszámú a keresztény vallásra kitért (neofita, konvertita) zsidók aránya. Az anyaország (Izrael) uralkodó államvallása, illetõleg a diaszpórákban élõk jellemzõ vallása az ortodox-zsidó egyistenhit. Ám sem az ortodoxok, sem a neológok nem ismerik el Krisztus istenségét, és máig ‘az igazi’ Messiásra várnak. Krisztus Isten-Fia küldetését, Messiás-mivoltát csak a ma még szinte jelentéktelen lélekszámú, úgynevezett „messiási zsidó” vallási közösségek ismerik el.

Emlékezzünk csak vissza! „Izrael elutasítja a Messiást.” Jézus mégis így utasítja az apostolokat: „A pogányokhoz ne menjetek és a szamaritánusok városaiba be ne térjetek!” A kánaáni asszony leányából is csak ‘némi kelletlenkedés után’ ûzi ki az ördögöt. Jézus az összes pogány népek megváltásánál elõbbre helyezi a ki- választott nép, a zsidóság megtérítését, összegyûjtését. Mintha csak egy ‘kettõs felépítésû’ tervet hajtana végre: vagy sikerül az eredeti terv, ami Izrael össze-gyûjtése, a zsidó nép megtérítése és a ‘Lelki Izrael’ életre keltése; - vagy ha nem (mert Izrael elutasítja a Messiást!), úgy õt keresztre feszítik. Ekkor azonban már nemcsak a választott nép sorsa ‘az elsõdleges tét’, hanem az egész világ sorsa - zsidóké és pogányoké egyszerre és egyaránt! Ekkor a krisztusi megváltás tervének a második, a nehezebbik és bonyolultabb ‘variációja’ léphet életbe, - vagyis széledjenek szét az apostolok most már az egész világban, hirdessék Jézus Krisztus tanítását és térítsék meg az összes pogányt is a kereszténység révén. De vajon mi lesz a választott nép funkciója ettõl kezdve, az Újszövetség korában?!

Mivel Izrael népe 2000 évvel ezelõtt nem fogadta el Jézus megváltó áldozatát, - ezt a borzasztó tényt az egész világ máig sínyli. (Paradoxon persze, hogy maga az áldozat teljes szélességében és mélységében épp csak az által terebélyesedhetett ki, hogy Jézust kivégezték.) Miként a ‘Lelki Izrael’ helyett csak egy pótlék-állam jött létre, akként a komplett ‘pogány (értsd: ‘gój’-)emberiség’ is paranoiássá vált; ahelyett, hogy ‘istenfélõvé’ lett volna, - körülbelül szintén 1948. óta ‘sietséggel’ építi a saját világi államát (világállamát), hogy abban Istentõl való rettegésében, vakon, egy akolba terelje össze a Glóbusz minden nemzetét, de Istent kirekessze.

Mert a krisztusi szeretet hiányának hamis érzete vakká tette az emberiséget...

Barsi atyának a tárgyban szintén idézett sorai áttekintése elõtt ismét néhány olyan szövegrészlet következik, melyeket saját korábbi írásaimból vettem.

A „Levajazott szent világszabadság” címû cikkbõl (Hunnia: 1999. VIII. 26.):

„A kommunista ‘demokrácia’, az egész világon megvalósuló és mûködõ Globális Világállam afféle rendszerpótlék, paranoid skizofrén képzõdmény. Pótcselekvés, a világforradalom elkerülésére. Amúgy liberális demokráciának nevezték el...

Színtiszta utópia - maga a láthatatlanul hódító, illuminált irracionalitás.

Az emberiség földi civilizációjának egyfajta titkos hatalomkoncentráció mentén történõ Globális Világállammá fejlõdése, mint elvi lehetõség, a kezdetektõl fogva létezik. A lehetõség Hitler óta objektív szükségszerûséggé vált, a folyamat immár egyesélyes és visszafordíthatatlan. A Világállam kapui bezárultak, aki pedig kinn-rekedt, annak annyi. A bent lévõknek sem jó, ám ez egy másik kérdés. Csak két lehetséges megoldás adódik, hogy a globális hatalmi végkifejlet miért is torkollik totális irracionalitásba, a látszólagos rendet miért is váltja fel az általános káosz?!

(1) Az emberi nem az áteredõ bûn, vagy más õs-ok következtében menthetetlenül degenerált, kollektív ‘üdvözülése’ lehetetlen, így a Földön soha nem jöhet létre egy távlatokban is stabil társadalmi képzõdmény, amelyben vezetõk és vezetettek békében/tisztességben élnek, megférnek egymással. Ezt a variációt valószínûsíti Krisztus keresztáldozata, az egyén megváltása bûneitõl. (2) Az emberi nem mindenestül degenerált ugyan, de a baljós divergencia nem belsõ önfejlõdésének szükségszerû végkimenetele, hanem történelmünket kívülrõl elhajlító erõhatás (pl. a Sátán) mûködésének következménye. Ezt a variációt támasztja alá néhány sötét történelmi figura öntörvényû fõszereplése, sõt, néhány meghatározó jelentõségû forradalom gyanús eredménye, s egyáltalán az a tény, hogy a széles néptömegek mindig csak felhasznált, kivéreztetett szenvedõ alanyai voltak/maradtak minden kataklizmaszerû társadalmi változásnak; - míg az államhatalom egyre önzõbb, gonoszabb, illetve tehetetlenebb ‘erõk’ kezében összpontosult. Lenin tudat-hasadását pl. híven illusztrálja, hogy miközben megteremtette a kommunista világhatalom elvi/gyakorlati alapjait, addig ritka világosabb pillanataiban az állam végsõ elhalásáról elmélkedett. Ehelyett az Antikrisztus kerekedett felül...”

„A világállam gyarmati kasztrendszere” írásomból (Hunnia: 2000. III. 27.):

„Az egyszerû világpolgár számára - éljen bárhol is ezen a Földön! - létezik egy mesterségesen generált virtuális valóság, amely a jól megszokott, hagyományos elemekbõl építkezik, és alkotja az operett minden színes díszletét. Vannak eltérõ népek, önrendelkezõ nemzetek, ‘éles’ országhatárok, független államok, alkalmi szövetségek, katonai tömbök és érdekközösségek. Azonosulások, összefogások, torzsalkodások és konfliktusok. Mozgások, viszonyulások minden célirányultság nélkül - ami az önálló élet szelekciója. Ám mindez csupán egyszerû kirakat - a hatalom elfedésének technikája. A hatalom paranoid-skizofrén, mert az általa történelmileg módszeresen kiépített kettõsség a forradalmaktól való mániákus félelem következménye. A hatalom úgy gondolja, hogy valós struktúrájának, fel-építésének megismerése õrületbe, tömeghisztériába - forradalomba, sõt: világ-forradalomba! - kergetné a népeket, a szolid világpolgárok milliárdjait, ami ön-magában végveszélyt jelentene a végletekig központosított világhatalom számára. Senki nem ismerheti meg a teljes igazságot, csupán a megegyezéses szertartások rendje szerint beavatottak szûk köre, akik esetében már semmilyen véletlentõl, spontán/ellenõrizetlen cselekménytõl nem kell tartani. Fokok a rejtélyes létrán.”

A „Magyarország globalizációja” tárgyú esszémbõl (KAPU: 2002. XII. 15.):

„Az egységes világállam a liberális önfejlõdés útján, önmagától soha nem jönne létre, vagy ha igen, nincs (nem volt) elég idõ „kivárni”; ezért létre kell hozni, - a világtársadalom (minden ország társadalmának) a befolyásolása és manipulációja útján. Minden országban egységes pénzügyi, gazdasági, jogi, politikai és egyéb szabályokat kellett bevezetni, és olyan kormányzatot kell a „hatalomba segíteni”, melyet beavatottak vezetnek, akik értik az új idõk (New Age) hívó szavát, egyet-értenek a világállam koncepciójával és képesek is a kívánatos irányba vezetni a saját társadalmukat, a saját népüket.

Ne higgyük, hogy a világállam elképzelése a kezdetektõl fogva egységes volt; - az egység ugyan folyamatosan alakul, de még nem teremtõdött meg a mai napig! Az eddig ismert(etett) két legfontosabb (legalábbis 1950-ig szembenálló) háttér-hatalom mellé ugyanis - szintén nagyjából 1950. óta - felzárkózott egy harmadik, amely jóval erõsebbnek tûnik még az elõzõ kettõnél is. Már nem kell „mintegy szemérmesen” takargatnia farizeusi hitetlenségét, már nem is invitálják gúnyosan a Megváltót, hogy: „Gyere le, Krisztus, a keresztrõl, ha tudsz, és igyál velünk egy jó kupa vörösbort!”. Az Illuminátusok Rendje, a féktelen libertariánizmus már nem keres pótcselekvéseket; - abszolút pragmatikusan minden hit helyébe a pénzfétis (az aranyborjú) bálványimádatát illeszti, és olyan egységes világvallás, illetve politikai világrend felállítására törekszik, amelyben „a hit” csak közös elmélkedés, választani csak egyazon hatalom „két pártja” között lehet, az élet pedig munka és fogyasztás, semmi több. Az új rend olyan erõs, hogy 1950-tõl több lépcsõben „megszelídítette” az Angol Nagypáholyt és a Grand Orientet is...

A társadalmi rendszer egységesítése, a világ népeinek beterelése közös karámba - nem megy elõzetes kísérletek nélkül. A XX. századi történelem tulajdonképp az útkeresés, a módszerek tökéletesítése jegyében telt. A kísérletezgetés borzalmas áldozatokat követelt! A Nagy Francia Forradalom sátáni orgiaszerû vérfürdõje, Bonaparte Napóleon véres hadjáratai, a Hétéves Háború (az angolok és franciák között - Amerikában), a ‘48-as levert szabadságharcok, a Monarchia szétverése elõjáték volt a XX. század világháborúihoz, kommunista és fasiszta diktatúráihoz, mert utóbbiak már a fõpróbát jelentették...

Akik máig sem tudtak szabadulni ilyen vagy olyan jobb-vagy baloldali szubjektív gyûlöleteiktõl; - fel fognak szisszenni a következõ mondatokban foglalt, összetett analógia olvastán! De nem lehet nem leírnom, mert az igazság mindig dialektikus. Krisztus keresztáldozata, mellyel a bûneitõl akarta megszabadítani az embereket - individuális értelemben megadta az egyes embernek a bûnbánat és bûnbocsánat (a megtisztulás) lehetõségét; kollektív értelemben viszont már nem volt ennyire „hatékony”, az egész emberiséget nem tudta közösségileg megváltani. A zsidóság áldozata, a holocaust adta meg a végsõ lökést, a kiváltó okot, hogy létrejöjjön a Világállam. A világ jól ezután sem mûködik, ámde fennmarad még egy ideig...”

„Kényszerpályán a világ” visszatekintõ elemzésembõl (Nemzetõr, 2004.V. 26.):

„Tegyük fel, hogy az emberi technikai civilizáció ‘életvonala’ (hasonlat a tenyér-jóslásból) nem egyenes, hanem aszimptotikusan konvergens bizonyos ismeretlen erõközponthoz; s csak az a kérdés, hogy éppen a leszálló, vagy a felszálló ágban vagyunk, haladunk-e?! Mert a ‘fejlõdésünk’ mindenképpen exponenciális!

A szimbolikát most már a vallási, filozófiai síkra átemelve; képzeljük el, hogy az eddig végtelen egyenesnek hitt trendvonal valójában egy görbe, amirõl még nem tudjuk, parabola-e, vagy hiperbola; mert nem ismerjük a képletét... Tegyük fel, hogy a parabola-változat az Istenhez, az örök élethez - a hiperbola görbéje pedig a Sátánhoz, az örök halálhoz vezet! Minden csak a képlet felismerésén múlik...

A görbénk irányultságát, ‘végkifejletét’ elõre nem ismerhetjük, ám a meredeksége visszavonhatatlanul, érzékelhetõen fokozódik. Valami nagyon gyorsan közeledik! De a megoldó képletbõl eredõ ‘megoldás’ negatív értelmezési tartománya (ti. a Sátán!) merõ képtelenségnek tûnik...

Sohasem fogjuk megtudni, vajon a tyúk volt-e elõbb, vagy a tojás. Vagyis hogy a görbe meredekségébe van-e belekódolva a kollektív sorsunk, vagy a mi szabad akaratunk, tehát magunk csinálta történelmünk idézi-e elõ az ‘életgörbénk’ felfelé ívelését, avagy tragikus lekonyulását?! Könnyû megoldás lenne a praedestinációra ‘fogni’ mindent, amivel a Teremtés és a Gondviselés összes erkölcsi felelõsségét Isten nyakába varrhatnánk. Eleve meghatározott képlet ugyanis nincs. Más kérdés azonban, hogy attól a pillanattól kezdve, amikortól már nem csak a gyorsulás, de annak a mértéke, sõt, még az iránya is felismerhetõvé válik; - attól kezdve bizony ‘nagy baj van’, mert a képlet ‘kõbe vésve’ tûnik elõ... Innen kezdve ugyan lehet még elemezni, siránkozni, mosakodni, magyarázni, mellé beszélni, fogadkozni, ködösíteni, jópofáskodni - de változtatni már nem.

Kényszerpályára lépett a Világ! (...)

Azután 2001. szeptember 11-ikén egy ‘zseniálisan’ kitervelt és végrehajtott aljas terrortámadás következményeként szinte percek alatt ledõltek a manhattani világ-kereskedelmi központ (WTC) felhõkarcoló ikertornyai; - majd 2001. október 7-ikén Afganisztán amerikai megtámadásával, látszólag minden elõzmény nélkül kitört a III. Világháború az ún. zsidó-keresztény nyugati civilizáció és az arab-iszlám világ között (lásd még pl. Samuel P. Huntington: „A civilizációk össze-csapása és a világrend átalakulása” könyvében). Úgy is, mint az USA, illetve a szintén ‘magányos merénylõ’ Usama bin Laden képtelen konfliktusa. S a postán, levélben küldött töméntelen lépfene-baktérium (fehér por) formájában ismételten kivirult a birodalom paranoid-skizofréniája is. A Világ lakossága ettõl kezdve - az államhatároktól igen, de a vallási hovatartozástól cseppet sem függetlenül - vég-érvényesen két tömbre szakadt: USA-pártra és Usama bin Laden ‘rajongóira’; bár a legtöbb állam hivatalosan a NATO mellé állt...

Most mindenki - gyarlók, esendõk, földhöz ragadtak és végleg megvezetettek - gondolatai kényszerpályán mozognak; dönteni kell végre a jó és a rossz között. Az USA vagy bin Laden: nincs harmadik, vagy arany középút. A vigyorgó kurafi, a Köpönyegforgató úgy intézte, hogy most az egyszer, csak és kizárólag rosszul dönthessünk, mert mindkét út õhozzá vezet el. Sátáni pofájának a pillanatképe füstölve lángolt a falon, amint az egyik Boing becsapódott...”

„A pánik és a remény világrendje” címû esszémbõl (Nemzetõr: 2003. IV. 23.):

„A Gonosz nagyjából épp olyan ‘jól’ ismeri a teremtés tervét - a végkimenetelek lehetséges variációival együtt -, mint a Teremtõ. Mivel azonban nem éri fel sem ésszel, sem szeretettel annak nagyszerûségét, - irigységbõl minduntalan elrontani igyekszik a Terv megvalósulását. Negatív akaratát rajtunk, embereken keresztül igyekszik érvényesíteni, mivel az ereje, a hatalma csak bennünk s rajtunk létezik. Emberi (kettõs) természetünkben - szabad akaratunk révén - a terv koncepciója, illetve ‘az elrontás igyekezete’ egyidejûleg mûködik és dolgozik; persze minden emberben más és más irányban, arányokkal és módon. Az emberi történelem így a valaha élt, a ma és a jövõben élõ összes ember ‘tárgyi’ (történelemalkotó) életei valamennyi cselekedetének a kvázi eredõjeként alakul ki. De ne higgyük, hogy a történelem maga volna a statikus, statisztikai valószínûség; minden ‘irányultság’ nélkül...! Nem, a történelem mégis egyfajta dinamikus konvergencia, közeledés Istenhez, s a grandiózus terve (a Teremtés) végsõ megvalósulásához; ámde nem egyenes vonalban, hanem meglehetõs vargabetûkkel. Ezek a kitérõk egészen az utolsó pillanatig kétségessé teszik ‘a végeredményt’; sõt, elrejtik a trend valódi irányvonalát is az avatatlan szemek elõl. Csak a beavatottak láthatják viszonylag tisztán a jövõt, mert õk átlátnak a színpadi mû-ködön, amit a Sátán gerjeszt, hogy mindenkit megtévesszen, s a Paradicsom helyett ‘az erdõbe’ vezessen minket...

Mindez nem változtat azon, hogy a végkimenetel ma is kétesélyesnek látszik.

Az Amerikai Egyesült Államok persze ‘tisztán látja’, mik a világhatalmi érdekei; csak azt nem látja tisztán, hogy ezek érvényesítésével az isteni terv tönkretételén dolgozik, amivel az egész világot a szinte biztos pusztulásba taszítja. De mi lehet ennek az ostoba vakrepülésnek az igazi oka? Igaz-e vajon, hogy a gyötrelmeink mindig csak arra - az egyébként valós! - generális okra vezethetõk vissza, hogy a hatalom káderiskolája a kontraszelekcióra épül?! Néró, Caligula effektív õrültek voltak, valószínûleg Hitler is - a hatalom cezaromániás megszállottjai -; ámde mi a helyzet például Nagy Sándorral, Julius Cézárral, Bonaparte Napóleonnal vagy Leninnel s Sztálinnal; az õ esetükben ez nem annyira nyilvánvaló. Mondhatnánk: egzaltáltak voltak ugyan, de ‘az õrültségükben’ vitathatatlanul volt - rendszer! Ez azonban még nem jelenti azt, hogy õk csinálták volna az igazi történelmet, - akár negatív (dezintegratív, széthúzó, romboló), akár pozitív (egységesítõ, összetartó, építõ) tendenciáira, trendjére gondolunk. Bábfigurák voltak csak; egy rejtõzködõ háttérhatalom kezében, amelyik Isten nélkül képzeli el a világ irányítását. A mai USA vezetõi mind azt hiszik, hogy a világ sorsa a kezeikbe tétetett le, gõgjükben nem veszik észre, hogy csak eszközei a Káosz Hercegének, akinek éppen az a célja, hogy a világ katonailag legerõsebb hatalmát üldözési mániába, paranoiába kergesse, s ezáltal páni félelembe, vak rettegésbe taszítsa az egész emberiséget, - ami a legjobb út a másként gondolkodók elhallgattatására, a világ elpusztítására.

A háttérhatalom az USÁ-t, ostoba és rövidlátó vezetõit, high-tech arzenálját csak felhasználja; és egyáltalán nem azért - mint azt hiszik! -, hogy Amerikát az egész világ urává tegye, hanem azért, hogy általa sûrû füst, sötétség boruljon a Földre...

Isten nélkül és ellen nem lehet Paradicsomot csinálni sem a Földön, sem másutt.”

„A megkísértés lélektana” címû elemzésembõl (Nemzetõr: 2003. VI. 4.):

„A semmi és a mindenség csatornái egybefolynak ugyan, de csak a másvilágon.

Másvalaki mesterkedik itt; akinek a legfõbb célja, hogy kiküszöbölje a Teremtõt.

Ha valaki nem hisz Istenben, a feltámadásban és a lélek üdvösségében; az ideális társa, szerzõdõ partnere az ördögnek. Igen sok jelentõs intelligenciájú, tehetséges férfiú vált már áldozatává a földi világuralom kísértésének. A Jézust megkísértõ ördög azzal kérkedik, hogy minden hatalmat és dicsõséget õ kapott meg, s annak adja, akinek akarja. Egyetlen feltétele csupán, hogy õt, az ördögöt kell imádni az Isten helyett. Egyértelmû hát, hogy a világuralom önmagában bûnös kategória, amelyet senkinek sincs jogában megszerezni. Aki mégis erre tör, az Isten ellen van, s magával a sátánnal szövetkezik. Vagyis az ördög nem kevesebbre csábítja Jézust, mint hogy vállaljon cinkosságot vele, s legyen a cimborája; ahelyett, hogy beteljesítené isteni küldetését. Ezek után magától értetõdik, hogy egészen az idõk végezetéig mindig újabb és újabb Antikrisztusok jönnek, akik megpróbálják kézi vezérléssel irányítani az egyetlen falanszterré silányított világot, hogy az egyedül csak nekik szolgáljon. Nyilvánvaló, hogy a soknemzetiségû emberiség mindenféle egységesítése, közös akolba való ‘összeterelése’ istentelen gondolat, mert végleg kiiktatná a spontán véletlen - utolsó pár, elõre fuss! - lehetõségét, ami az isteni terv megvalósításának legfontosabb pillére. Nem véletlen, hogy az aktuális világ-diktátorok (Nagy Sándor, Caesar, Napóleon, ..., Bush) mind a globalizáció hívei, s mint ilyenek vagy nem értik Isten tervét, vagy direkt szembeszállnak vele. Mint látjuk - valójában az ördög a legnagyobb ‘globalizátor’; aki maga gyáván elbújik a háttérben, s mindig azt a figurát tolja elõtérbe, akivel vérszerzõdést kötött. Igen nagy szüksége van mindig újabb jelentkezõkre, megkísérthetõ jelentõs férfiakra, - akik szerint a világuralom szükségszerû, s tûzzel-vassal meg is kell valósítani. Az igazság az, hogy amennyiben ez a világuralom bárki irányítása alatt ténylegesen megvalósul, akkor az egyben a világ (a jelen történelmi korszak) végét is jelenti.

A világ megváltásának kétezer éves krisztusi projektje akkor véget ér; bizonyossá válik, hogy értelmetlen a megváltást tovább folytatni (erõltetni) egy olyan iszonyú világban, amelynek a vezérelve a tébolyult hatalom paranoid kontraszelekciója és melyben rohamosan pusztulnak a felépített értékek, s napról-napra fogy a remény.

Óvakodjunk hát zsoldjába állni minden olyan törekvésnek, szellemi vagy politikai irányzatnak, ‘vallásnak’ vagy szektának, amelynek deklarált célja a világuralom! Különösen veszélyes az ügy, ha hangsúlyozzák, hogy ‘a jó világuralma’ a cél... A világegyetemben ‘a jó’ egyedüli letéteményese ugyanis a mindenható Isten, aki a dolog természetébõl következõen nem alapít leányvállalatokat, nincsen szüksége közvetítõkre, helyette eljárókra, akik szenteltvizet lopva az Úr templomából csak a saját dicsõségükre pályázva osztogatnak áldást: Isten helyett az ördög nevében.

A jó világuralma, Isten ‘territóriuma’ - per omnia saecula saeculorum - ‘odaát’ van; itt a Földön felesleges és káros utópia a szép új világrend építésén erõlködni. Ha az ördögnek sikerül elérnie az egységes földi világállam létrehozását; azáltal létrejön a potenciális lehetõség, hogy szép szóval, vagy erõszakkal; hízelgéssel, vagy a törvény útján - mindenkit kötelezzenek arra, hogy Isten helyett a Sátánt imádja. Már ma is eszeveszett küzdelem, láthatatlan háború folyik a lelkekért; és a gonosz lélek egyáltalán nem áll rosszul. Veszélyben vannak már a legjobbak is!

Aki aláír az ördögnek; egész életével tartozik neki, s egész lelkével bûnhõdik is.

Az ördögöt imádni?! Ez a szolgálat a lélek halálával egyenlõ.”

„A politikai összegyûjtés mindig kudarcra van ítélve, Izrael történelmében is, - akárcsak a pogány népek történelmében.” - állítja Barsi atya. Ez az állítás földi mértékkel - kétezer év távlatából mérve - nyilvánvaló tévedés. „Hogy aztán föl-ragyogjon ott (értsd: Izraelben - Cz. L.) az igazi istenismeret és a szeretet, és a pogány népek is jöjjenek, zarándokoljanak a Szent Nép felé. (...) Ez egy nagy vonzás lesz.” Nem lett! Jézust kétezer évvel ezelõtt keresztre feszítették, meghalt és eltemették, majd harmadnapon feltámadott, felment a Mennyekbe, és ott ül az Atyaistennek jobbja felõl, s onnan lészen eljövendõ, ítélni eleveneket és holtakat.

„Kiskutyák is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból.” Igen ám, de a Lelki Izrael nem jött létre; - Krisztus után 70-ben Jeruzsálemet lerombolták a rómaiak, a zsidó nép szétszóratott a széles nagyvilágban, és a zsidó nép maga soha nem lett kereszténnyé. (Sõt, Krisztus teste, testamentuma, alapítványa az Egyház sem vált ‘Lelki Izraellé’ - nagyon is világi hatalom lett; ‘pogányságát’ bebizonyítva pl. a szentföldi keresztes hadjáratokban.) A nagy vonzás elmaradt; - helyette jöttek sorban az antikrisztusok (Napóleon, Sztálin, Hitler): és a zsidó holocaust...

Ma a világ úgy áll, hogy láthatóan kizárólag csak a politikai összegyûjtés (Izrael, USA, NATO, Terrorizmusellenes Koalíció, Európai Únió - Világállam!) sikerült, illetve ‘mûködik’ - a lelki: nem! Az ígért ‘Lelki Izrael’ sem a földrajzi értelemben vett területen, sem a nagyvilágban, sem a kereszténységben nem jött létre, illetve még csak nyomokban sem létezik... A megváltás látványosabb része - hátra van.

Mindezekrõl így beszél, a „A papokhoz, Szûzanyánk szeretett fiaihoz” szóló Kék Könyvben, a Máriás Papi Mozgalom magán-kinyilatkoztatásában a Szent Szûz:

„Miként Jeruzsálemben is megölték a prófétákat, miként (...) visszautasították, meggyalázták, és elítélték magának az Istennek Fiát, a századok óta megígért és hirdetett Messiást, úgy akadályozzák meg igen gyakran ma az Egyházban, Isten új Izraelében hallgatással s elutasítással Édesanyátoknak, ez utolsó idõk prófétájának mentésre irányuló törekvéseit. Oly’ sokféleképpen szóltam, de a szavaimat nem hallgatták meg. Kétségbe vonták rendkívüli beavatkozásaimat is. Te új Jeruzsálem, Jézus egyháza, Isten igazi Izraele! Hányszor akartam összegyûjteni fiaidat, miként a tyúk összegyûjti csibéit... Bárcsak megismerted volna békességed napjait! De most nagy szenvedések következnek rád. Megráz a vihar és az orkán szele, nem marad kõ kövön abból a nagy mûbõl, amelyet az emberi kevélység alkotott.” (Jeruzsálem, 1982. március 5.)

„Hiszen a kiskutyák is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból!” - kérte Jézust a föníciai pogány asszony, hogy ûzné ki a lányából az ördögöt. „Uram, mi nem vagyunk méltók, hogy a hajlékunkba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a mi lelkünk!” - akár így is imádkozhatnánk. Mert hiszen szívesen sütkéreznénk mi a 2000 évvel ezelõtt a pillanat tört része alatt megvalósult meg-váltás, az összegyûjtött zsidóság, a megtérített ‘Lelki Izrael’ üdvözítõ fényében - akár ‘mandinerrõl is’ -, ha sugározna ilyen szent fény, legalábbis nyomokban. De Jeruzsálem, a Szent Város irányából hosszú évtizedek óta kizárólag az iszlám (palesztin) és a zsidó áldozatok sûrûsödõ halálhörgése, robbantásos merényletek, aknák és rakéták becsapódásainak fülsiketítõ zaja; - a terror és a megtorlás, a vad ószövetségi vendetta, a Krisztus testével (a kenyérrel) való szentáldozás helyett a megkövezések zaja, vagyis a szeretet törvénye helyett a ‘szemet szemért, fogat fogért’ vakgyûlölete hallik és érvényesül...

Jézusnak nem voltak kétségei a sorsát illetõen; - pontosan tudta, mi fog történni vele. De nem voltak illúziói az emberiséggel kapcsolatban, mármint a megváltás gyors sikerét illetõen sem. Bizonyítja ezt az idézet Lukács evangéliumából, ebbõl is a „Példabeszéd az igazságtalan bíróról” címû részbõl. „Aztán hozzáfûzte az Úr: „Hallottátok, mit mondott az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottainak, kik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Talán sokáig fogja tûrni? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De mikor eljön az Emberfia, gondoljátok, talál hitet a Földön?” Ehhez nem kell kommentár...

„A Messiásnak a föladata, hogy összegyûjtse Izraelt. (...) Jézusnak tehát ez a küldetése. (...) Nem a letelepedett dávidi királyságot (az egységes földi államot - Cz. L.) akarja, nem politikát, hanem - egy lelki országot.” - állítja Barsi atya... Ámde - mint tudjuk - Isten útjai kifürkészhetetlenek. Az Úr akarata gyakran úgy valósul meg, hogy elõbb látszólag éppen az ellenkezõje történik. Az önálló Izrael államot 1948. május 14-ikén kikiáltják, ám az a bizonyos ‘Lelki Izrael’ mindmáig várat magára... Ha végiggondoljuk Izrael megalakulásának történetét, nem tudjuk nem észrevenni benne az isteni gondviselést. A modernkori történészek gyakran kiemelik, hogy Izrael a lehetõ legjobb - ha nem az egyetlen lehetséges - idõben jött létre. Az idõzítés annyira tökéletes volt, hogy az nem lehet pusztán a véletlen mûve. Ha Izrael függetlenségi harca csak egy évet késik, akkor pontosan egybe-esett volna a hidegháború kitörésével és Truman - noha cionista volt - nem biztos, hogy szembe mert volna szállni az Izrael létrejötte ellen szövetkezõ hatalmakkal.

A Szovjetúnió az Egyesült Államok után másodikként sietett elismerni Izraelt. A szovjetek, akik egy évvel korábban maguk javasolták Palesztina felosztását, leg-inkább csak azért mutatkoztak zsidóbarátnak, hogy kiüssék Angliát a közelkeleti nyeregbõl, és a saját pozíciójukat erõsítsék. Az ‘50-es évek elejére a Szovjetúnió már az arabok körül legyeskedett, és hátat fordított Izraelnek. Függetlenségének kikiáltása 1948. május 14-ikén a lehetõ legjobb idõpontban következett be - sem túl korán, sem túl késõn. Ahogy a történész Paul Johnson megjegyezte: „Izrael a születésével kihasználta az elsõ és egyetlen kínálkozó lehetõséget.”

A továbbiakban is Mike Evans „Jeruzsálem elárulása” könyvébõl idézek, amely a keresztény istenhit mély intuíciójával fejti ki a múltból a jövõt.

„Ha több ember olvasta volna egy Ezekiel nevû próféta írásait, akkor Izrael megszületésének a körülményei, továbbá a zsidók beáramlása szerte a világból Palesztina földjére már közel sem lett volna annyira meglepõ. A modern Izrael megalakítása beteljesített egy kétezer évvel ezelõtt keletkezett próféciát, hiszen Ezekiel már akkor megjövendölte a zsidó számkivetettek szétszóródását majd újbóli összesereglését. A kiszáradt csontokkal teli síkság képe talán az egyik legmegindítóbb részlet az egész Bibliában (Ezekiel 37:1-10). Ezekiel elbeszéli, hogyan vezették körbe egy nyíltszíni temetõben, egy csontokkal teli végtelen mezõn. A Napnak és szélnek kitéve a csontok megszáradtak, kifakultak, össze-töredeztek. Miközben a rémséges tájat fürkészte, az Úr megkérdezte tõle, hogy életre kelhetnek-e még a csontok. Erre így felelt: ‘Uram, Istenem, te tudod.’ ...

Akkor az Úr megparancsolta neki, hogy mondjon jövendölést a csontoknak, miszerint azok újra vissza fogják nyerni a testüket, a lelküket, az életüket. Alig engedelmeskedett, - a föld megrázkódott és hangos robaj közepette a csontok összeforrtak, inak és izmok tapadtak rájuk, a felkelõ testekre bõr feszült. Végül egy jókora sereg állt Ezekiel elõtt. A próféta jövendölésébõl tudjuk, hogy az Úr elmondta neki, hogy a csontok valójában Izrael népét (a választott népet! - Cz. L.) jelképezték. A kiszáradt, széttöredezett állapotuk szimbolizálta a szerte a világban szétszóródott zsidókat, akik reménytelenül várták, hogy ismét csak egy nemzet legyenek. Az Úr utasította Ezekielt, hogy a következõket mondja nekik: ‘Kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére... letelepítelek benneteket földeteken.’ (Ezekiel 37:12, 14) Ezek után Ezekiel hirdetni kezdte Isten igéjét, és a szavai az egész világon a zsidók millióinak a szívében tartották életben a remény szikráját. A kegyetlen üldözés és szenvedések közepette Isten ígérete volt az, amibe belekapaszkodhattak: ‘Ki-vezérellek benneteket a népek közül, összegyûjtelek minden országból s vissza-viszlek saját földetekre.’ (Ezekiel 36:24) Ezekiel, és rajta keresztül az Úr szavai fénysugárként vágtak bele a zsidó gettók és haláltáborok nyomasztó sötétjébe... Izrael megalakulását 1948-ban, majd pedig a zsidók tömeges bevándorlását a világ több mint száz országából, nem lehet mással magyarázni, mint Ezekiel próféciájának a beteljesülésével. (...)

Jeruzsálem központi szerepet foglal el a Bibliában; a próféciák szerint ez az a hely, ahová a Messiás vissza fog térni. Jézus egy muzulmán városba nem fog visszatérni. Nem azért, mintha elõítéletei lennének velük (a palesztinokkal - Cz. L.) szemben, hanem mert kétezer évvel ezelõtt megígérte, hogy a város mind-addig a pogányok kezén lesz, míg a pogányok ideje le nem jár (Lukács 21:24). Ez a prófécia évezredeken keresztül szilárdan tartotta magát, amihez hozzá-mérhetjük a zsidó történelem gyakorta zavaros eseményeit. Jeruzsálem ma Izrael fõvárosa, a nemzet szíve-lelke. A város zsidók általi visszafoglalása tán a legnagyobb jelentõségû esemény azóta, hogy János apostol Pátmosz szigetén befejezte a Jelenések Könyvének megírását. Jézus Krisztus szavai tették azzá. A pogányok ideje már lejárt, és sok minden megváltozott. Mondhatnak bármit az emberek, egy dolog azonban biztos: Jeruzsálem többé már nincs pogányok kezén. A történelem új irányt vett, még ha ezt sokan nem is veszik észre. (...)

Aligha vitatja bárki is, hogy Jeruzsálem erõsen rányomja a bélyegét az emberi történelemre. Dávid városa mindig is különleges rendeltetéssel, hivatással bírt Isten elõtt. Dániel próféta Isten ‘szent hegyének’ nevezte. Jeruzsálem Isten városa - a zsidó vallás központja, az a város, ahová a Messiás vissza fog térni, hogy elfoglalja földi birodalmát. (...) A Lukács könyvében található feltámadás történetek mindegyike Jeruzsálemben játszódik s Jézus arra utasítja a követõit, hogy ebben a városban várakozzanak Pünkösd napjáig. Akkor, mint mondta, a Szentlélek el fog jönni hozzájuk, - ez pedig egy új korszak beköszöntét fogja jelezni, egy új szövetségét, amiben Isten s ember kapcsolatához nem lesz többé szükség rituálékra és áldozatokra, csak Isten Igéjére, ami a követõk szívében lakozik. A pünkösdi isteni jelenést követõen egyszerre Jeruzsálem lett a vallás szíve és az evangelizáció központja, mely az idõk végezetéig tart. Jeruzsálem gyakran tûnik fel János végítéletrõl szóló látomásaiban, amelyeket a Jelenések Könyvében olvashattunk. Ebben jelenik meg utoljára a földi Jeruzsálem Jézus Krisztus ezeréves uralkodása után. Itt fognak gyülekezni a halandók seregei, s itt veszi kezdetét az Armageddon, a végsõ ütközet. Itt szenved végül vereséget a Sátán, a gonoszság erõi pedig odavesznek a mindent elnyelõ lángokban. János leírja, hogy hogyan fog káprázatos módon az Új Jeruzsálem aláereszkedni a mennybõl. A gyönyörû új város aranyból, ezüstbõl és becses drágakövekbõl lesz kirakva, és otthont talál benne minden igaz ember, aki Isten országát és dicsõségét kereste, aki utolsó csepp véréig harcolt, aki egész szívével, lelkével, testével imádta az Urat. Ilyen értelemben Jeruzsálem a hívõk végsõ, örökké fennálló otthona. Manapság a nemzetek valóságos szócsatákat vívnak Isten városa felett. Washington a béketárgyalások folytatását követeli, a világ vezetõ hatalmai áldásukat adják rá. Mindenfelõl azt halljuk: ‘Béke, Béke!’. Ahogy egy amerikai zsidó találóan megjegyezte: ‘Ha ez a béke, akkor mi a háború?’ Isten azt mondta, hogy eljön az idõ, amikor a nemzetek vezetõi a béke puszta ígéretével akarják majd lecsillapítani az embereket. Csakhogy a béke nem jön el. ‘Népem sebeit hazugsággal gyógyítják, amikor így beszélnek: Békesség, békesség!, noha nincsen békesség’ (Jeremiás 6:14). Ezekiel próféciája pedig a következõképp hangzik: ‘Mert félrevezették népemet, amikor békét hirdettek, noha nincs béke. Amíg az falat épített, ezek bemeszelték. Mondd meg azoknak, akik bemeszelték: Hirtelen zápor támad, jégesõ esik, viharos szél dühöng, s a fal leomlik. Ugye, majd megkérdezik: Hol van a vakolat, amivel befödtétek?

Ezért ezt mondja az Úr, az Isten: Heves szélvihart támasztok haragomban és pusztító záport küldök bosszúmban s jégesõt indulatomban, hogy teljesen meg-semmisítse. Ledöntöm a falat, amit bevakoltatok, egyenlõvé teszem a földdel... Nekiszabadítom haragomat a falnak, azoknak, akik bevakolták és azt mondom nektek: a fal nincsen többé, sem azok, akik bevakolták, Izrael prófétái, akik Jeruzsálemrõl jövendölnek, a béke látomását látják, noha nincs béke - mondja az Úr, az Isten.’ (Ezekiel 13:10-16).” Különös érzés tölti el az embert, amikor egyértelmû próféciákat olvas arról, milyen sorsot szán az igazságos Isten a hamis prófétáknak, akik hazugságokat jövendölnek. Azoknak az írástudóknak, akik nem az igazságot írják meg, megtagadva ezzel II. János Pál pápa kihirdetett óhaját is. A megjövendölt azonos sors vár a politikai és a publicista hazudozókra egyaránt. Leveri õket az Úr, hamis vakolatukkal együtt, mint a rossz vakolatot...

„Jézus pontos útmutatást adott arról, hogy miként tudjuk felismerni az újbóli eljövetelének idejét. A következõket mondta: ‘Vegyetek példát a fügefáról. Ha a hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így mikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van, az ajtóban.’ (Máté 24:32-33). Aztán egy meglepõ kijelentést tett: ‘Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek.’ (Máté 24:34). (...) Ez a nemzedék azoknak az embereknek a nemzedéke, akik látják kirügyezni és lombokat növeszteni a fügefát. Mi lehet azonban a fügefa jelentõsége? Ebben a kérdésben a szimbólumok jelentik a megoldás kulcsát, ráadásul Krisztus még csak nem is nehéz vagy ködös szimbólumot választott.

A fügefa az újjászületett Izraelt jelképezi. Aki volt már Izraelben, az bizonyára észrevette, hogy a fügefalevél motívuma milyen gyakran is jelenik meg a köz-épületeken. Ha Izraelben bárhol reggelit rendelünk magunknak, szinte biztos, hogy valamilyen formában füge is lesz a tányérunkon. A Bibliában a fügefa igen gyakran jelenik meg az izraeli nemzet szimbólumaként. Jézus a fügefa segítségével beszél az idõk végezetérõl, mivel Izraelt magát is a visszatérése legfõbb jelének szánta. Az a nemzedék, amelyik tanúja lesz a fügefa (ismételt) virágzásának (Izrael állam újjászületésének és beilleszkedésének a nemzetek családjába), az ‘minden dolgok beteljesülésének’ is a tanúja lesz (a végítélet jeleinek, amit Máté evangéliumában olvashatunk). Az emberiségnek az a nemzedéke, amelyik megélte a modern Izrael ‘kivirágzását’, 1925 és 1935 közt született. A várható életkoruk a Biblia és a modern statisztikák szerint hetven év. Némelyikük ennél sokkal tovább fog élni, de én szentül hiszem, hogy az Úr még azelõtt el fog jönni, mielõtt az egész generáció eltûnne a Föld színérõl. A Biblia leírja, hogy senki sem fogja pontosan tudni Krisztus visszatérésének a napját vagy az óráját, hanem nekünk kell felismernünk ezt a kort. Izrael újjá-születése eszerint azt jelzi, hogy Jézus eljövetele még a mi életünkben várható.

Nincs kizárva, hogy ma történik, vagy éppen holnap éjszaka. Ha egy nemzedék joggal tételezheti fel, hogy az Úr eljövetelét közvetlenül megelõzõ idõszakban él, hát a mi nemzedékünk az. Hol jár vajon az a képzeletbeli visszaszámlálás, aminek a lejártakor beköszönt az utolsó fejezet az emberiség történelmében? Milyen eseményeknek kell még bekövetkezniük, amelyek aztán megkondítják az isteni prófécia óráját? A bibliakutatók szerint nincs semmi, ami késleltetné a Messiás eljövetelét. Bármelyik percben bekövetkezhet, de senki sem tudja, hogy pontosan mikor fog eljönni az idõ. Jézus azt mondta: ‘Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya.’ (Máté 24:36). Ugyanakkor figyelmeztetett is bennünket: ‘Legyetek ti is készen, mert olyan órában, mikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.’ (Lukács 12:40).”

A ‘Lelki Izrael’ tehát nem jött létre, de helyette 1948-ban megalakult - a földi. A zsidó népnek a Teremtõ visszaadta az Ígéret Földjét, õsei független államát. Sõt, mint láttuk, - nemcsak hogy ‘sikerült’ a zsidó nép összegyûjtése a ‘régi-új’ evilági államban, de e történés, ez a ‘csodaszámba menõ’ történelmi tény elõjelévé lett a Messiás, Jézus Krisztus ígért második, közelgõ eljövetelének - „ítélni eleveneket és holtakat”. Ám Jézus újbóli ‘érkezésének’ más, megfejthetõ elõjelei is vannak - például: Salamon király templomának készülõ újjáépítése. Folytatva az idézetet:

„Az elsõ Templomot, Salamon templomát a babilóniaiak i. e. 586-ban teljesen elpusztították, és csak hetven évvel késõbb építették újjá ugyanazon a helyen a visszatérõ zsidó számûzöttek. Ezt az úgynevezett második Templomot Nagy Heródes i. e. 20-ban kibõvítette és pazarul helyreállította. Jézus Krisztus idején ez a második Templom állt. Itt kapta a nevét, itt végezték el a körülmetélését, és itt bocsátkozott tizenkét éves korában vitába a hitoktatóival. Jézus tehát itt prédikált és itt tanított, és itt borította fel a pénzváltók asztalait, akik Isten ima-házát ‘tolvajok fészkévé’ változtatták. Itt született meg az Egyház is, Pünkösd napján, amikor a tanítványai folytatták, amit õ elkezdett. Péter apostol a híres prédikációját feltehetõen a Templom egyik külsõ udvarában mondta el. Mivel a római seregek feldúlták és a földdel tették egyenlõvé (Vespasianus császár fia, Titusz seregei, Kr. u. 70-ben - Cz. L.) a második Templomot, az már soha nem épült újjá. A zsidó nép kétezer évig úgy volt kénytelen létezni, hogy nem volt temploma, ahol imádkozhatott volna vagy bemutathatta volna az áldozatait. Mi több, a Templom-hegy romjait évszázadokig nem is takarították el. A rómaiak egy pogány templomot építettek a helyén, amit azután a bizánci keresztények leromboltak. A IV. századtól keresztény templomok is épültek Jeruzsálemben, de sohasem a Mórija-hegy szent szikláin (vagyis a lerombolt Salamon temploma eredeti helyén - Cz. L.). Ez nem a zsidók iránti tapintatból történt így, hanem inkább a zsidó állam kudarcát aláhúzandó. Amikor azonban a muzulmánok elfoglalták Jeruzsálemet, ismét vallási helyszínné változtatták a Mórija-hegyet.

Csakhogy nem Jahve, Ábrahám, Izsák és Jákob istene volt az, akit ezeken a sziklákon imádtak. Allah, a muzulmán Isten - nem a Biblia Istene, akihez a zsidók és a keresztények, a ‘Biblia népe’ imádkozott. (...) A XVII. század végén a muzulmánok szentélyt építettek a Mórija-hegy szentként tisztelt szikláján, az Alapkövön. Az épületet Szikla-mecsetnek keresztelték el, és azóta is ez a város, Jeruzsálem egyik leglátványosabb nevezetessége. Rövid idõszakot leszámítva, amikor a keresztesek uralma alatt a mecsetet körülbelül száz évre keresztény templommá alakították át, - a Szikla-mecset már ezerháromszáz éve hirdeti Allah dicsõségét. A Szikla-mecset falain olvasható arab nyelvû feliratokon is ékesen megmutatkozik a muzulmánok ellenszenve a keresztények és a zsidók iránt. (...) Sok közülük a Koránból vett idézet. Például: „... Nincs Isten, csakis Allah, õ nem fogad senkit maga mellé. A Messiás, Jézus, Mária fia Allah hír-vivõje csupán, a szavai az Õ szavai. Imádjátok Allahot, az egyetlent, és az õ hírvivõjét, de ne ejtsétek ki szátokon a ‘Hármat’ (a Szentháromságot) és akkor üdvözültök. Allah az egyetlen Isten. Távol áll az Õ hatalmasságától az, hogy fia szülessék. Az Allah szívének kedves vallás egyedül az iszlám.” A Mórija-hegy rövid történelmébõl is láthatjuk, hogy a muzulmánok és a zsidók között évszázados ellentét húzódik a Templom-hegy birtoklásáért. Csakhogy a zsidók már ezerötszáz évvel a muzulmánok elõtt itt voltak, tehát ha egyáltalán bárki is jogos igényt formálhat erre a harminckét holdas területre, akkor az minden-képpen a zsidó nép. Isten nekik ígérte a földet és rajta Jeruzsálemet. Bibliából tudjuk, hogy Dávid király megvásárolta ezt a bizonyos földdarabot a Mórija-hegyen, amiért ötven ezüst-sékelt fizetett. Vajon miért fizetett Dávid a földért, amit az Úr egyszer már a népének ígért? Gerson Solomon ad magyarázatot: „Izrael földjén három földdarabot Izrael népe megvásárolt, noha a földet Isten nekik ígérte. Így amikor a nemzetek eljönnek, és azt mondják majd: ‘Ez a föld nem a tiétek!’, úgy joggal válaszolhatják: ‘Isten, aki az egész világmindenség ura, nekünk adta ezt a földet, de mi fizettünk is három földdarabért, amelyek a földet jelképezik.’ A három földdarab: a Templom-hegy, a hebroni Mahpelá Pátriárkák barlangja, és József sírja Szekemben.” E három hely mindegyike már iszlám fennhatóság alá került, vagy fog kerülni, amennyiben a mai ‘béke-folyamatok’ zavartalanul folytatódnak. Ne feledjük el, a palesztinok nap mint nap az izraeliek fejéhez vágják: ‘Ez a föld nem a tiétek.’. Noha a keresztény Egyház sohasem vetette meg a lábát a Templom-hegyen, attól még történelmi és vallási szempontból is nagy jelentõségû helynek tartjuk. Sokan gondoljuk, hogy ennek a szent helynek a felügyeleti jogát már a Szentírás is a zsidóknak ítélte. Hogy beteljesüljenek a próféciák, a zsidóknak ugyanazon a helyen, ahol az elõzõ két templom állt, fel kell építeniük a harmadik jeruzsálemi templomot is. Az Ótestamentumban Dániel szól egy fejedelemrõl, aki szövetséget fog kötni a zsidó néppel és vallásszabadságot biztosít nekik az áldozataik bemutatásához.

Ezeket csak a Templomban lehet elvégezni. A prófécia azzal folytatódik, hogy: három és fél év után ez a herceg, az Antikrisztus meg fogja szentségteleníteni a Templomot, behatol az oltárhoz, és Istenné nyilvánítja magát. Ez is annak a bizonyítéka, hogy a Templom valamikor biztosan újjá fog épülni. De még az Újtestamentum is (!) beszámol a jövõbeli zsidó templomban folytatott (!) szer-tartásokról. Jézus idézi Dániel próféciáit az Antikrisztusról és a Templomról (lásd: Máté 24:15). Pál apostol hivatkozik Dániel jövendölésére: ‘Semmiképp meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen elõbb (Krisztus visszatérése elõtt) be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bûn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sõt, Isten templomában foglal majd helyett, és istennek akar látszani.’ (Tesszalonikiaknak írt II. levél, 2:3-4).

Újra és újra szembesülünk a jeruzsálemi Templom valamikori újjáépülésének bibliai próféciáival. De vajon a mai zsidók tényleg fel akarják-e építeni ezt a harmadik Templomot? Kétségtelenül. (...) Pl. az Interneten ... a Jeruzsálemi Templom elnevezésû kegytárgybolt a következõ felirattal hirdeti a portékáját: ‘ÁRLESZÁLLÍTÁS A HARMADIK TEMPLOM FELÉPÜLÉSE ELÕTT!’ Vásároljon most, mielõtt megépül a Templom, és felmennek az árak! (...) A honlap alján a következõ mondatot olvashatjuk: ‘Miután a zsidó nép visszatért a szülõföldjére, a Szent Templom álma valósággá válik.’. Gerson Solomon, a Templom-hegy Hívei vallási mozgalom megalapítója meg van gyõzõdve arról, hogy a Templom még az õ életében felépül. Ezt írja: „Bizonyos, a Bibliában meghatározott feltételeknek teljesülniük kell, mielõtt Izrael népe elnyerhetné a megváltását, és Mashiach ben David (a Messiás) visszatérne: Izrael népének az egész világból vissza kell térnie az Ígéret Földjére, meg kell alapítani Izrael Államát ama földön, amit örökérvényû szövetségben Isten adott Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak ... és fel kell épülnie a harmadik Templomnak. (...) Az elsõ két feltétel isteni csodatétel folytán a mi idõnkben teljesült. A harmadik feltétel, a Templom újjáépítése még elõttünk áll. Nem késlekedhetünk, hiszen eljött az idõ. Olyannyi ház épült az elmúlt 50 esztendõ alatt Izrael földjén, de egy ház, a legnagyobb, legszentebb ház mind közül, Isten háza még mindig romokban hever.” A vallásos zsidók számára a Templom újjáépítése ‘micva’, vagyis isteni parancsolat. A mózesi törvényekben rögzített 613 parancsolat közül 202 a Templom felépülésétõl teszi függõvé a beteljesülését, ezért aztán Izrael vallási közösségébõl sokan készülnek tudatosan ezeknek a micváknak (parancsolatoknak) a beteljesítésére. Már egyedül csak a Templom van hátra.

A levita papság újra megalakult, a jesivák (vallási iskolák) százszámra képzik a papokat, a kézmûvesek újra elkészítik a templomi szolgálathoz és rituálékhoz szükséges ruhákat, zeneszerszámokat és edényeket. (...) „Ezek az edények nem makettek, utánzatok vagy replikák, hanem valódi kóser, mûködõképes darabok aranyból, ezüstbõl, rézbõl és más eredeti anyagokból. Olyan pontosan követjük a leírásokat, hogyha ma felépülne a Templom, úgy holnap ezen edényekkel és vallási eszközökkel megtarthatnánk az elsõ istentiszteletet. (...) A Tóra 93-fajta szent edényt sorol fel, amit a Szent Templomban kell használni. A Templom Intézet ezeknek már körülbelül a felét elkészítette.” - mondja Chaim Richman, a jeruzsálemi Templom Intézet rabbija. (...)

Márcsak magát a templom épületét kell újjáépíteni. Ez azonban felvet egy igen súlyos problémát: hogyan lehetne felépíteni a Templomot anélkül, hogy ne törjön ki a III. világháború? (...) Merthogy a Templom eredeti helyének pont a közepén, a korábbi templomok helyén ma a Szikla-mecset áll, az iszlám vallás harmadik legjelentõsebb szentélye. Nemsokkal azután, hogy 1967-ben a zsidók visszafoglalták az Óvárost, újságíró megkérdezte a híres jeruzsálemi építészt, Izráel Eldádot, hogy nem tervezik-e újjáépíteni a Templomot. Aki ezt mondta:

„Aközött, hogy Dávid király meghódította Jeruzsálemet, és Salamon felépítette az elsõ Templomot, csupán egy emberöltõ telt el. Így lesz ez velünk is.” - Mi a helyzet a Szikla-mecsettel, ami most a Templom helyén áll? - kérdezte még az újságíró. „Ez kétségtelenül nyitott kérdés - felelte Eldad. - Ki tudja, talán jön egy földrengés.” Nem elképzelhetetlen, hogy az Úr egy földrengés segítségével rendezi a kérdést, már csak azért sem, mert a Bibliában számos földrengésrõl olvashatunk, amelyek közül nem egy isteni ítélkezés következménye volt. A Biblia azt is megjósolja, hogy a nagy megpróbáltatások korát heves rengések fogják megelõzni. Jeruzsálem éppenséggel nagyon is közel fekszik az afrikai törésvonalhoz, ami az egyik legmélyebb repedés a földkérgen. Ez Afrikáról ki-indulva keresztezi a Vörös-tengert, a Holt-tengert és a Jordán folyó völgyét. Számos szeizmológus azt állítja, hogy Kaliforniához hasonlóan már Izraelben is esedékes egy ‘nagy bumm’. A legendák szerint az õsi Templom pontosan azon a helyen állt, amit ma az iszlám szentély, a Szikla-mecset - Jeruzsálem leglátványosabb és leggyönyörûbb épülete - foglal el. (...) Ebbõl kifolyólag bár-milyen új templom építése csak a Szikla-mecset lerombolásával oldható meg ... ez pedig szinte biztos, hogy háborút robbantana ki Izrael és a szomszédos arab országok között.”

Az embernek - nekem - már ‘hosszabb ideje’ az az érzése, hogy a történelemben párhuzamos szálakon fut a cselekmény. Ha értik - mire gondolok. Példa erre az Ó és az Új Szövetség. Az ortodox zsidók 2000 éve is folytatólagosan a Messiásukat várják, holott Jézus Krisztus az ószövetségi próféciák által megjövendölt Messiás már egyszer itt járt a Földön, mint a megtestesült Ige, és - legalábbis a zsidó nép túlnyomó többsége számára - ‘mintegy észrevétlenül’ megváltotta bûneitõl ezt a velejéig romlott világot. De a zsidó nép a Salamon Temploma újjáépítését tervezi, készül a régi-új rituálékra; - s készül a Messiás fogadására, aki majd létrehozza a ‘Lelki Izraelt’, de aki már egyszer itt járt, csak akkor nem egyszerûen nem vették észre, hanem: keresztre feszíttették... Mondom, a megváltás története párhuzamos szálakon fut... Mintha két különbözõ megváltásról és két különbözõ Megváltóról, sõt, két különbözõ szövetségrõl is lenne szó. Miközben az ember 100 százalékos biztonsággal tudja, hogy a paranoiás emberiség skizofrén történelme ugyanaz az egyetlen, bár távolról sem egységes történet, a bûn és a megváltás, a gyilkolás és a kegyelem története, amelynek valamennyien ‘szenvedõ alanyai’ vagyunk. Azé az isteni kegyelemé, a megváltásé, amelynek minden ember egyaránt részese. De az embert mégsem hagyja nyugodni a szörnyû kétség. Mert az ortodox vallásúak, miközben makacsul a saját, ‘elõször eljövõ’ Messiásukat várják; - azt is elvárják Istentõl (Jahvétól), hogy a Szikla-mecset helyszínét földrengéssel tisztítsa meg az újjáépítendõ III. Salamon Temploma számára...

A történet, a világméretû cselekmény párhuzamos szálakon fut, - sõt, futtatják a történelem párhuzamos szálainak nagymesteri selyemgombolyítói.

Zárszó Mike Evans „Jeruzsálem elárulása” címû könyvébõl: „Izrael a csodák országa. Egy csoda révén született meg, és azóta is csodák segítségével maradt életben. Isten keze már többször is megoltalmazta a (kiválasztott - Cz. L.) zsidó népet a történelem során. Ez a kihalásra ítéltetett nemzet (!) a körülményekkel dacolva él és virágzik. Az Ezekiel látomásában szereplõ, a világ zsidóságát jel-képezõ kiszáradt csontok a Biblia földjén varázslatos módon életre keltek.

Mi keresztények hiszünk Krisztus visszatérésében. A zsidók a Messiás második szent eljövetelét várják, amiért oly sok évszázadon keresztül imádkoztak. (Ez vélhetõleg csak fordítási hiba, vagy félreértés lehet. Az ortodox zsidó vallás és hit szerint a Messiás még nem járt a Földön. Krisztust nem tekintették Messiásnak, ezért is feszíttették meg. Tehát: õk Messiás(uk) ‘elsõ’ eljövetelét várják! Kérdés ezek után, hogy hány Isten és hány Messiás van, melyik kié, és aki nemsokára el-jön, az ‘ugyanaz-e’? Mivel két Isten, és két Messiás nem lehet, csak egy, azt kell vélelmeznünk, hogy a választott nép uralkodó nemzeti vallása legalább kétezer éve súlyos tévedésben él, - saját ószövetségi prófétáinak (Tóra) a jövendöléseit nem értette meg, az Isten Fiaként megtestesült Igét, Jézus Krisztust pedig részint félreismerte, részint megtagadta, de mindenképpen elutasította és kivégeztette. A helyzet e tekintetben kétezer év óta jottányit sem változott. Az ortodox zsidók és a hitetlenek, sõt, az istentagadók igencsak el fognak csodálkozni, amikor végül is eljön a Messiás, s mindenki számára ‘egyértelmûvé válik’, hogy Õ Krisztus, aki a világ megváltójaként járt itt elõször, most pedig másodszor: „ítélni eleveneket és holtakat”. - Cz. L.) A vita keresztények és zsidók között nem arról folyik, hogy eljön-e a Messiás. A kérdés: mi a Messiás neve? Abban senki sem kételkedik, hogy a Messiás újra el fog jönni. És amikor ez bekövetkezik, a világ összes hadserege vagy tengeri flottája sem lesz képes eltéríteni szándékától az izraeli nemzettel kapcsolatban. Az ún. új világrend nyomban semmivé foszlik, amikor Isten új rendje feltárulkozik. Amikor tehát veszni látszik a remény, amikor a béke esélye elhalványodik - emeljük fel bátran a tekintetünket.”

***************

„A megváltás órája közeleg. Amíg azonban nem jön el ez a nap, nem szabad belesüllyednünk a kétségbeesésbe, és nem szabad engedményeket tennünk az Isten ellenségeinek. Töretlenül hinnünk kell Isten igéjében. Ha az áldásában reménykedünk, akkor elõbb meg kell áldanunk az õ népét, a Szentírás népét. Nem csak Isten kiválasztott népe mellé kell azonban állnunk, hanem annak fõvárosa, Jeruzsálem mellé is. A szavai is erre buzdítanak: „Ti, akik az Urat emlékeztetitek, sose nyugodhattok. Ne hagyjatok nyugtot neki mindaddig, míg Jeruzsálemet föl nem építi, dicsõségessé nem teszi a Földön.” (Izajás 62: 6-7).

„Új eget és új földet láttam. Az elsõ ég és az elsõ föld ugyanis elmúltak, és a tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, új Jeruzsálem alászállt az égbõl, az Istentõl. Olyan volt, mint võlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felõl megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: ‘Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és õk az õ népe lesznek és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükrõl minden könnyet. Nem lesz már többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsõk elmúltak.’ (Jelenések Könyve 21:1-4).”

Lássuk, hogyan értelmezi (látja) a Szent Város, az Új Jeruzsálem eljövetelét a Szent Szûz, Szûz Mária, Jézus édesanyja a már idézett ‘Kék Könyv’ csodálatos magán-kinyilatkoztatásában!

„Én vagyok az emberiség Édesanyja! Hozzám, az új Évának a tervéhez, anyai feladatomhoz tartozik, hogy az egész emberiséget visszavigyem Isten életében való teljes közösségre és segítsem abban, hogy újjászülessen és növekedjen a kegyelemben és szentségben. Ezért tartozik hozzám legfõképpen az a feladat, hogy eltávolítsam tõletek, az Egyháztól és az emberiségtõl a bûn és a rossz sötét homályát, hogy így elvezesselek benneteket a tisztaság és a szeretet Szent Városába. Ennek a Szent Városnak a fénye magának az Atyának a ragyogása, a Nap, mely melegíti a feláldozott Bárányt, amelynek szívébõl a szeretet tüzes sugarai áradnak, levegõje pedig a Szentlélek lehelete, mely életet ad és minden teremtményt dicsõítõ énekre és égi összhangra indít.

E feladat égi Édesanyátokra van bízva. A Szent Város különösen a szívetekben és lelketekben kell, hogy meghonosodjon, vagyis minden gyermekem életében. Ez akkor következik be, amikor kivon benneteket a rossz és a szenvedélyek hatása alól és helyet adtok az Isten szeretetének, ami arra vezet, hogy állandó közösségben éljetek Vele. Így megszabadultok a bûn szolgaságából és vissza-juttok a kegyelemnek, a tisztaságnak és az örömnek arra a megtapasztalására, ami Ádám életének velejárója volt, mielõtt a kígyóra hallgatott és megélte elsõ elestét. Akkor majd inni fogtok abból a forrásból, ami a Paradicsomból ered, akkor majd legyõzitek a rosszat és a Gonoszt, akkor majd birtokba veszitek azokat a javakat, amelyeket az Úr készített nektek, akkor majd a Magasságbeli gyermekeivé lesztek ti magatok is. Isten így szól trónusáról: ‘Íme, újjáalkotok mindent! Amit mondok, igaz és méltó arra, hogy hitelt érdemeljen. Én vagyok a Kezdet és a Vég, az Elsõ és az Utolsó. Aki szomjazik, annak ingyen adok az élet vizébõl. A gyõztes részesedik mindenben. Én az Istenük leszek és õk az Én fiaim.’ A Szent Városnak az Egyházban ragyognia kell, megtisztulva minden emberi gyöngeségtõl, megszabadulva a hûtlenség és a hitehagyás foltjától, megszentelten fájdalmas szenvedésétõl és véres áldozatától. Akkor az Egyház ismét teljesen szép lesz, szeplõ és ráncok nélkül, hasonlóan a ti Szeplõtelen Édesanyátokhoz. A megtisztult és teljesen megújult Egyházban egyedül Jézus Krisztus fénye ragyog majd teljes erejével, amit majd ez az Egyház terjeszt el az egész Földön, és így az összes nemzetek hozzá jönnek, hogy tökéletes hálát és dicsõséget adjanak a Szentháromságnak.

„A Lélek elragadott egy nagy magas hegyre s megmutatta a mennybõl Istentõl alászállt Szent Várost, Jeruzsálemet, mely Isten dicsõségében ragyogott. Úgy tündökölt, mint a drágakõ, mint a kristálytiszta jáspis. A Szent Városnak nincs szüksége sem napvilágra, sem holdsugárra: Isten dicsõsége világítja meg, - a fénye pedig a Bárány. Világosságában járnak a nemzetek és a Föld királyai hódolnak neki. Kincseikkel és értékeikkel neki adóznak a nemzetek. A kapuit nem zárják be soha, hiszen nincs is ott éjszaka. De nem léphet be oda senki tisztátalan, szentségtörõ és hazug, csak az, aki föl van jegyezve a Bárány élet-könyvébe.”

Végül a Szent Városnak kell befogadnia a megváltott és üdvözült emberiséget, miután a tisztulás, a nagy szorongattatás és a borzasztó büntetés által teljesen megszabadult a Sátán rabszolgaságától, a bûntõl és a gonoszságtól. Ezekben az utolsó idõkben a Sátán és az összes gonosz szellemek elleni harc keményebb és véresebb lesz, mert az õ jármának egyetemes hatalma alatt éltek. Akkor pedig megértitek, mennyire az Én feladatomhoz, a Napba öltözött Asszony fel-adatához, a Sátán legyõzõjéhez tartozik az, hogy megkötözzem a Sárkányt, s hogy letaszítsam a tüzes pokolba, ahonnan nem lesz képes eljönni többé, hogy ártson a világban. Abban Krisztus fog uralkodni. Jézus dicsõségben jön vissza, hogy az egész teremtett nagyvilágot visszavigye teljes ragyogásában az új földi paradicsom állapotába. A bûnös város ekkorra már teljesen eltûnik, és így az egész teremtés örömmel nyílik meg a Szent Város befogadására, az égbõl alá-szállt Új Jeruzsálem befogadására, ami Isten lakóhelye lesz az emberek között. (Teramo, 1992. december 8.)

„Az idõk vége. Többször is bejelentettem nektek, hogy közeledik az idõk vége, és Jézus dicsõségben megvalósuló (második - Cz. L.) eljövetele. Most abban akarlak segíteni benneteket, hogy megértsétek a Szentírásban leírt jeleket, mik az Õ dicsõséges, immár közelgõ visszatértét jelzik. Ezek a jelek elõtûnnek az Evangéliumokban, Szent Péter és Pál leveleiben, amelyek ezekben az években válnak valóra. Az elsõ jel a tévedések terjedése, amelyek a hit elvesztéséhez és a hittõl való elpártoláshoz vezetnek. Ezeket a tévedéseket hamis tanítók, híres teológusok terjesztik, akik nem az Evangélium igazságát tanítják, de fertõzõ eretnekségeket, amelyek téves és emberi észjáráson alapszanak. A tévedések tanításának révén vesztik el az igaz hitet, és terjed el mindenütt a nagy hite-hagyás. A második jel a testvérgyilkos harcok és háborúk kirobbanása, amik az erõszak és a gyûlölet elhatalmasodásához vezetnek, és egyre több szívben hûl ki a szeretet, miközben egyre gyakoribbá válnak a természeti katasztrófák, mint a járványok, éhínség, árvizek és földrengések. A harmadik jel az a véres üldözés, amit azok szenvednek el, akik hûségesek maradnak Jézushoz és az Õ Evangéliumához, és erõsek maradnak a hitben. (...) Különösen szeretett fiaim, gondoljatok azokra a nagy üldözésekre, amelyeknek az Egyház alá lesz vetve, és az utolsó Pápák (magyarázat: a katolikus Egyház által máig nem kanonizált Malakiás-jövendölések szerint II. János Pál után ‘még két pápa van hátra’ Jézus második eljöveteléig; - az utolsó pápa II. Péter, akinek idejében az Egyház betölti küldetését) apostoli buzgalmára, fõképpen az Én Pápámra: II. János Pálra, ahogyan a Föld minden nemzetének hirdeti az Evangéliumot. „Aztán majd el-fognak, üldöznek és megölnek titeket, és miattam gyûlölni fog minden nemzet. Sokan el is tántorodnak hitüktõl, elárulják és gyûlölni fogják egymást. Isten országának ezt az örömhírét pedig hirdetik majd az egész világon bizonyságul minden nemzetnek. Csak akkor jön el a vég.” (Mt 24, 9-10). A negyedik jel a gyalázatos szentségtörés, amit az követ el, aki Krisztussal szembehelyezkedik, vagyis az Antikrisztus. Behatol Isten Szent Templomába, és helyet foglal az Õ trónusán és Istenként imádtatja magát. „... és nyilvánvalónak kell lennie a bûn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki Isten fölé emelkedik, vagyis minden fölé, ami szent. Jöttét a Sátán közremûködésével mindenféle feltûnõ tett, szemfényvesztõ jel, hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás...” (Tessz 2). „Akkor majd meglátjátok a szent helyen a Dániel próféta által meg-jövendölt gyalázatos pusztulást, - aki olvassa, értse meg...” (Mt 24,15). Fiaim, hogy megértsétek, miben áll e rettenetes gyalázat, - olvassátok el, mit jövendölt Dániel próféta. „Eredj Dániel, mert el vannak zárva és le vannak pecsételve e szavak a végsõ idõkig! Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki sem jut el a belátásra, de az értõ szívûek meg fogják érteni. Attól az idõtõl kezdve, amint megszûnik a mindennapi áldozat és felállítják a vészt hozó undokságot - ezerkétszázkilencven nap lesz (ti.: ‘hátra’ - Cz. L.). Boldog, aki bízni tud és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.” (Dán 12,9-12). A szentmise, a mindennapi Áldozat, a tiszta felajánlás, amit az úrnak ajánlanak fel minden-felé napkelettõl napnyugtáig. A szentmiseáldozat a Kálvárián Jézus által fel-ajánlott áldozatnak a megújítása és megjelenítése. Elfogadják a protestáns tanítást; - azt mondják majd, hogy a szentmise nem is áldozat, csupán a szent vacsora, vagyis annak emléke, amit Jézus az Utolsó Vacsorán végbevitt! S így eltörlik majd a szentmise gyakorlatát. A szentmiseáldozat mindennapi be-mutatásának eltörlése jelenti a gyalázatos szentségtörést, amit az Antikrisztus visz végbe, aminek három és fél év lesz kb. az idõtartama, vagyis ezerkétszáz-kilencven nap. (Senki ne gondolja, hogy a megjövendölt történések célratörõ és közvetlen elõzményei nem zajlanak már - nem is annyira titokban! - hosszú évek óta. Amikor az Antikrisztus kvázi végképp ‘felfedi magát’, beköltözik az újból felépült jeruzsálemi Salamon Templomába, ahol ‘Istenné’ kiáltja ki magát, - az már a végkifejlet. Ám annak a világállamnak az antikrisztusi szervezése, melynek a királyi trónusára végül Krisztus képében, Krisztus álruháját magára öltve akar felülni, - már évtizedek óta folyik. Az Antikrisztus világállamát a szabadkõmûves páholyok szervezik. A világállam felállításának egyik legfontosabb alappillére a világvallás, ami egyfajta hamis ökumenizmus, amely éppen protestáns-fellázadó szellemiségében az ortodox zsidó és a keresztény katolikus vallás egyesítésére, egybeötvözésére, és végsõ fokon valamennyi egyistenhívõ vallás integrációjára törekszik, persze az iszlám kirekesztésével. A kötelezõ világ-egyenvallás eltörli a szentmiseáldozat bemutatását, mert Krisztus Isten Fia voltát, a világot megváltó küldetését ‘csak formálisan’ ismeri el. Az Antikrisztus ‘Jézus vérvonalából’ fogja ‘származtatni’ önmagát, és kényszerûségbõl magára veszi Jézus Krisztus evilági ‘szerepének eljátszását’ is, - de a végsõ célja Jézus áldozatának megsemmisítése, az egész emberiség végzetes félrevezetése, és Isten teremtõ-gondviselõ-üdvözítõ tervének meghiúsítása. - Cz. L.)

„Az ötödik jelet a rendkívüli tünemények alkotják, melyek az égbolton lesznek láthatók. ‘A Nap elsötétedik, a Hold nem ad majd világosságot és a csillagok lehullanak az égrõl, s az ég erõi megrendülnek’. (Mt 24,29). A Fatimában az utolsó megjelenésemkor végbement napcsoda azt akarja megmutatni nektek, hogy immár beléptetek abba a korszakba, amelyben ezek az események meg-valósulnak, s amelyek elõkészítenek benneteket Jézus dicsõségben való vissza-térésére. ‘Akkor majd feltûnik az Emberfiának jele az égen, és jajgatásba tör ki a Föld minden népe, mert meglátják az Emberfiát, amint eljön az ég felhõin nagy hatalommal és dicsõséggel.’ (Mt 24,30). (...) A vége felé közelgõ év és az új esztendõ részét alkotják a nagy szorongattatásnak, melynek során elterjed a hitelhagyás, megszaporodnak a háborúk, sokhelyütt természeti katasztrófák történnek, megerõsödnek az üldözések, az Evangélium eljutott immár minden néphez, rendkívüli jelek észlelhetõk az égben és egyre közeledik az Antikrisztus fellépésének ideje. (...) ‘Vegyetek példát a fügefáról: amikor ága már gyönge és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Amikor mindezt látjátok, hát tudjátok meg ti is, hogy közel van már, az ajtóban.’ (Mt 24,32-33).”

(Vicenza, 1992. december 31.)

„Jézus dicsõséges Országa mindenekelõtt a lelkekben alakul meg. Ez Jézus isteni uralkodásának legértékesebb része. Voltaképp ezért lett az Ige emberré, és jött közénk lakozni. A Fiú ezért lett engedelmes az Atyának egész a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Jézus végbevitte a Megváltást a Kálvárián, miáltal megmenekültetek a Sátán hatalmától, megszabadultatok a bûntõl és a Sátán rabságának a jármától, Isten fiaivá váltatok, mert közli veletek a szeretetét és a saját életét. A szeretettõl megújult szívek, a kegyelemtõl megszentelt lelkek képezik tehát Jézus isteni uralkodásának a legértékesebb részét.

Krisztus dicsõséges Országa egybeesik az életszentség és a tisztaság, a szeretet és az igazságosság, az öröm és a béke általános felvirágzásával. Mert az ember szívét átalakítja a Szentlélek hatalmas ereje, aki kiárad reája, új Pünkösdjének tervével. A lelkeket megvilágítja a Szentháromság jelenléte, kifejleszti bennük minden erény rendkívüli fejlõdését.

Krisztus dicsõséges Országa sugározni fog mindenki új életformájában. Mert rávezet benneteket, hogy csak az Úr dicsõségéért éljetek. Az Úr akkor dicsõül meg, amikor mindannyian tökéletesen véghezviszitek az isteni Akaratát. Az Õ dicsõséges Országa egybeesik Isten Akaratának a tökéletes beteljesedésével, minden teremtménye részérõl oly módon, hogy amint a mennyben van, úgy legyen ezen a Földön is. Ez azonban nem lehetséges, ha elõbb nem gyõzik le a Sátánt, a kísértõt, a gonoszság lelkét, aki mindig közbelépett a történelemben, hogy fellázítsa az embereket az Úr ellen, a törvénye iránti engedetlenség által.

Krisztus dicsõséges Országa megalakul a Sátán és minden gonosz lélek teljes veresége és ördögi hatalmuk lerombolása után. Ezért megkötözik, a pokolba ûzik, és a mélység kapuját bezárják, hogy többé ne tudjanak kijönni és ártani a világban. A világban Krisztus fog uralkodni.

Krisztus dicsõséges Országa végül egybeesik Jézus eucharisztikus uralmának diadalával. Mert egy megtisztult és megszentelt, a Szeretettõl teljesen megújult világban Jézus kinyilvánítja magát, eucharisztikus jelenléte misztériumában. Az Eucharisztia felszabadítja egész isteni erejét, és új Nappá válik, mely fénylõ sugarait tükrözi a szívekbe és a lelkekbe, az egyének, a családok és a népek életébe, egyetlen tanulékony és szelíd aklot formálva mindenkibõl, amelynek Jézus lesz az egyetlen Pásztora. Az új Ég és az új Föld felé vezet titeket az Égi Édesanyátok, aki ma összegyûjt benneteket a világ minden részébõl, hogy az érkezõ Úr fogadására készítsen fel titeket.”

(Sydney, 1993. november 21.)

„Ezek azok az évek, amikor az új Egyházat és az új emberiséget formálom a Szeplõtelen Szívem égi kertjében. Ezek az én diadalmamnak az évei!

A Sátán félrevezette az egész emberiséget, eltávolította az Istentõl; megalkotta számára a romlottságának bálványait: az élvezetet, a pénzt, a kevélységet, az önzést, a szórakozást és a tisztátalanságot. Ezért fenyegeti az emberiséget az erõszak, a gyûlölet, a lázadás és a háború. Ezekben az években látni fogjátok a büntetést, amivel az Isten Igazságossága megtisztítja ezt a világot, amely ma ezerszer rosszabb, mint a Vízözön idején volt, és annyira a Rossz szellemeinek hatalmában van. Ezért összegyûjtöm a Föld minden részébõl a gyermekeimet, és bezárom õket Szeplõtelen Szívem biztos menedékébe, hogy megvédjem és megmentsem õket a nagy megpróbáltatás idején, ami már elérkezett mindenki számára. Ugyanazokban az években, amikor a Sátán diadalmaskodik, az ön-megsemmisüléshez vezetve az emberiséget; az anyai Szívem is diadalmaskodik, aki a kis fiait az üdvösség és a béke útjára vezeti. A Sátán behatolt az Egyház belsejébe, és sikerült neki elhomályosítania annak tündöklését. Az életszentség ragyogását elhomályosította a bûn sötétségével, a megosztottság sebével kezet emelt egységének az erejére, a tévedések terjesztésével az Igazság hirdetésében sebezte meg. Az Egyház az én annyira beteg szegény leányom! Mindenhonnan hívom a kis fiaimat, ajánlják magukat Szeplõtelen Szívemnek, gyermekekként bízzák magukat énrám. Így Szeplõtelen Szívem kertjében mindennap alakítom a szent, egységes, az Evangéliumhoz hûséges új Egyházat, amelyik tökéletes tanúságot tesz majd Jézusról. Ezek azok az évek, amikor a Sátán gyõztesként uralkodik, azonban ezek az én diadalomnak az évei is. Az én fényem annál erõsebbé válik, minél jobban beléptek a küzdelem döntõ szakaszába. Végül a gyõzelem Szeplõtelen Édesanyátoké lesz, aki szûzi sarkával széttiporja a kígyó fejét, és a kezével megkötözi a nagy sárkányt, hogy így erõtlenné váljon, és ne árthasson a világban. Ezáltal az emberiség, valamint az Egyház megismeri azt a korszakot, amit most bizalomban és imában, szenvedésben és reményben vártok. Ezért mától kezdve látjátok, miként a felkelõ hajnalt, hogy a fényem mind erõsebbé válik, egészen addig, amíg be nem fedi az egész Földet, amely készen fog állni, hogy megnyíljon az új nappal felé, amely Szeplõtelen Szívem a világban aratott diadalával kezdõdik.” (Perth, 1993. december 8.)

„Nagy az én aggodalmam, mert e nagy beteg emberiség folytatja az Istennek s az Õ szeretettörvényének a makacs visszautasítását. Sokféleképpen, sok jellel és rendkívüli beavatkozással léptem közbe ez év alatt, hogy felhívjam az egész emberiséget a megtérésre és az Úrhoz való visszatérésre.

De nem hallgattak meg!

Az Úr nevét gyalázzák, és az Õ napját mindinkább megszentségtelenítik. Az önzés fojtogatja az emberek szívét, kik hideggé és zárkózottá váltak azért, mert képtelenek a szeretetre. Az élet értékét megvetik, növekszenek az erõszakok és az öngyilkosságok; minden eszközt felhasználnak, hogy megakadályozzák az új teremtmények születését, mindenütt szaporodnak az önkéntes magzatölések. Ezek a szörnyû bûncselekmények, amelyek éjjel és nappal bosszúért kiáltanak Istenetek színe elõtt, s a tisztátalanság úgy terjed, mint a sár áradata, amely mindent elborít.

Az isteni igazságosság kelyhe betelt, és túlcsordult.

Én látom a büntetést, amivel az isteni Irgalmasság megtisztítani és üdvözíteni akarja a szegény, bûnös emberiséget. Mily számosak és nagyok a rátok váró szenvedések, szegény fiaim, akiket annyira tõrbe csal és becsap a Sátán, a Gonoszság Lelke, aki megkísért és a halálba visz benneteket.

Nagy az én aggodalmam, mert az én Egyházam is a gonosz erõk hatalmában van, amelyek veszélyeztetik, és megkísérlik belülrõl lerombolni.

A Szabadkõmûvesség magába az Egyház belsejébe helyezte - ahol Fiam, Jézus Helytartója (a pápa) székel - saját központját, ördögi hatalmával együtt, és innen terjeszti ki gonosz befolyását a világ minden részére.

Most is az övéi árulják majd el az Egyházat, kegyetlenül fogják üldözni és vér-padra ítélni. Én látom, hogy a véres üldözés már az ajtók elõtt van, s mennyien szóródnak szét közületek e szörnyû orkán heves viharától. Vegyetek részt ezen órákban az én nagy aggodalmamban, és egyesüljetek mindannyian a közben-járás és a jóvátétel imájában! (Milánó 1993. december 31.)

„A Kálvária órája már elérkezett.

A Kálvária órája elérkezett az Egyház számára, amely hivatott, hogy áldozatul ajánlja magát, és hogy feláldozzák a véres vértanúsága Keresztjén.

A Kálvária órája elérkezett e szegény emberiség számára, amely már elkezdi élni a büntetésének fájdalmas óráit.

A Kálvária órája elérkezett számotokra, szeretteim, mivel most már beléptetek a nagy gyötrelmek befejezõ idejébe. (...)

Nyissátok meg szíveteket a reménynek!

(Róma, 1994. május 1.)

„Ez egy apokaliptikus üzenet.

Ez az idõk végérõl szól.

Ez hirdeti és elõkészíti Fiam, Jézus dicsõségben való visszatérését. (...)

Csak a Szeplõtelen Szívemben találtok menedéket a büntetés idején, vígaszt a szenvedés órájában, felemelést a kimondhatatlan szenvedések között, fényt a legsûrûbb sötétség napjaiban, hûsítést a felemésztõ tûz lángjai között, bizalmat és reményt egy most már általánossá váló kétségbeesés közepette. (...)

Amikor az Egyházba be fog lépni a gonosz Ember (az Antikrisztus, aki majd az újjáépült Jeruzsálemi Templomban Istenné kiáltja ki magát - Cz. L.), ki beteljesíti a pusztulás gyalázatát, s amelynek csúcspontja a szörnyû szentségtörésben lesz - miközben a nagy hittagadás mindenfelé elterjed, akkor Szeplõtelen Szívem össze fogja gyûjteni a hûséges kis maradékot, amely a szenvedésben, imában és reményben várni fogja Fiam, Jézus dicsõségben való eljöttét. Ezért ma fel-hívlak benneteket, nézzetek a nagy világosságra, amely Fatimából terjedt el a századotok folyamán, és amely különösen erõssé válik eme utolsó idõkben. Az enyém egy apokaliptikus üzenet, mivel bent vagytok a szívében annak, amit nektek az Isteni Írás utolsó és annyira fontos (ti. Jelenések - Cz. L.) könyvében kinyilvánítottak. Szeplõtelen Szívem fényének az Angyalaira bízom a feladatot, hogy vezessenek rá ezeknek az eseményeknek a megértésére most, amikor Én felnyitottam nektek a lepecsételt könyvet.”

(Caravaggio-i Szentély, 1994. május 13.)

Az Antikrisztus

Sokan találgatják, ki lehet a rejtélyes, Mabus nevû személy, akinek félelmetes szerepet szánt hírhedt világvége-jövendöléseiben Nostradamus?! Az apokalipszis-hangulat alapja egyrészt a már elhagyott ezredforduló, újabb ‘adalékként’ pedig az iszlám terrorizmus ellen meghirdetett angolszász keresztes-háború. (Lásd még: Samuel P. Huntington: „A civilizációk összecsapása” címû könyvében.) A világ-terrorizmus kétségbevonhatatlan kulcsfigurája - helyesen írva a nevét - Usama bin Laden, a multimilliárdos szaúd-arábiai sejk-dinasztia renitens sarja; aki már stratégiai okokból is évekkel ezelõtt közhírré tett veseelégtelensége, illetve az õt az afganisztáni sziklabarlangjából kifüstölni akaró szõnyeg-vagy neutronbombák ellenére köszöni, jól van, és egyre fenyegetõbb üzeneteket küldözget, javuló kép-és hangminõséggel a katari Al Dzsazira televízió által, elsõsorban Amerikának... Ne csodálkozzunk! Akinek a családja egy világvezetõ távközlési és informatikai cég (pl. a Motorola), vagy a texasi olajmezõk jelentõs résztulajdonosa, annak ez nem probléma!

Nostradamus szerint a Mabus név egy anagramma, melynek a megfejtése talán a következõ, az Usama elõnévbõl kifejtve. Az utolsó tag elõrekerül, tehát: Ma... Az elsõ tag hátulra, vagyis: us... Az anagramma-képzés és fejtés szabályai szerint a középsõ felesleges ‘a’ az ábécé következõ betûjére, ‘b’-re cserélhetõ, - ennek alapján összeolvasva: Ma-b-us, tehát a Mabus név adódik, olvasható ki. Sokan vannak persze, akik Mabus-ban csak egyszerûen George W. Bush-t, az amerikai elnököt látják, aki egy másik olvasatban a Yale-en tenyészõ ‘Skull and Bones’, a német ‘fajvédõ ihletésû’ Halálfejes Rend tagja.

Szaddam Huszein neve immáron fel sem merül. Az Antikrisztus igen ritkán bújik torzonborz-magányosan egy mély verembe (kazamatába) el, Bush katonái elõl...

Igazán nagyon furcsa idõket élünk!

Szent Hildegárd látomástrilógiájának elsõ kötetében, a Liber Scivias-ban világias kifejezésekkel írva ez áll: „Vaginájában szörnyû és koromfekete, izzó tekintetû fej jelent meg, fülei akár a szamáréi, orrlyukai s szája akár az oroszlánéi... A fejhez csatlakozott valami, ami nagy rakás ganéjhoz hasonlított. Aztán felemelkedett a hegy tetejére, és megpróbált felszállni az ég magasába. Hirtelen mennydörgés hallatszott és egy hatalmas erõ akkorát taszított a fejen, hogy lebukott a hegyrõl, és egyszersmind a páráját is kiadta.”

A Sötétség Hercege, a Sátán a legveszélyesebb szemfényvesztõ, és mibennünk csírázik, készülõdik arra, hogy az idõk végezetén - mint az Antikrisztus - testileg is megjelenjen. Pörgeti rajtunk az ördögi számait, hogy a legvégén kijöjjön a nagy számkombináció. A homlokunkra írja jelét, a 666-ot, és mindazokat, akik majd jó cselekedeteikkel nem tudják letörölni a homlokukról ezeket a számokat; sorba állítja a végén, és így ki fogják adni a fordított evangéliumot, a fordított jó hírt, a Rossz Hírt, a pusztulásuk könyvét. Szent Ágostonnak volt igaza, aki azt mondta: „mindenki Antikrisztus, aki a tetteivel tagadja Krisztust.” Ez azt is jelenti, hogy a földi történelmünkben is személyesen készül megjelenni a Nagy Képmutatás, a hamis Krisztus. Mindent meg fog tenni, hogy homályossá tegye szemünket az õ látására, süket fülünk ne hallja ki beszédébõl a hamis hangokat; szimatot vesztett orrunk ne érezze meg rajta a pokol kénjét...

Mike Evans írja, a korábban már idézett ‘Jeruzsálem elárulása’ címû könyvében: „Amint lenéztem a pusztaságra, amit az Ótestamentumban Joel próféta ‘Jozafát völgyeként’ említ, akaratlanul eltöprengtem, hogy fog kinézni a meghitt idillikus táj, amikor ismét katonákkal és pusztító harci gépezetekkel telik meg. Márpedig ez elkerülhetetlennek látszik. Mikor a zsidók 1948-ban Palesztina területén meg-alapították az önálló államukat, rögtön összeütközésbe kerültek a föld tulajdon-jogát illetõen és a helyzet azóta sem rendezõdött. A közel-keleti konfliktus olyan, mint egy gyógyulni nem akaró fekély, egy izzó parázzsal teli gödör, ami bár-melyik pillanatban pusztító lángtengerré változhat. Ezek a lángok pedig a világ összes országát el fogják emészteni.

A zsidó és keresztény biblia-kutatók évszázadokon keresztül tanulmányozták a Szentírás próféciáit. Sokuk egyetért abban, hogy levonható egy elkerülhetetlen következtetés: a közel-keleti válság olyannyira felerõsödhet, hogy végül már az egész világ biztonságát veszélyezteti. A Föld összes országa belesodródhat egy világméretû konfliktusba, aminek a végkifejlete - az Armageddon - sokak szerint nem lehet más, mint egy termonukleáris holocaust. A történelem Dániel próféciái közül már soknak bebizonyította a pontosságát, hisz’ több világméretû esemény zajlott le éppen úgy, ahogy azt elõre megjövendölte. Úgy tûnik, most adva van az esély a próféciák maradékának a beteljesülésére is... Dánielnek újabb látomása támadt, ami az elsõ jövendölés kiegészítése és egyben igazolása volt. Ebben négy vadállat jelent meg elõtte, amit négy nagyhatalomként értelmezett. Egy oroszlánt látott meg sasszárnyakkal, egy medvét három bordával a szájában, egy leopárdot négy fejjel, négy szárnnyal, - végül pedig egy különös, tízszarvú bestiát, amely ‘félelmetes, rettenetes és szörnyû erõs volt’ (Dániel 7:2-7). Az oroszlán jelentette Babilont, a medve az azt követõ Méd-Perzsa Birodalmat, míg a bordák a medve szájában a három hódító hadjáratnak feleltek meg. Nagy Sándor hellenisztikus birodalmát a leopárd szimbolizálta, a négy fej a birodalom felosztását jelentette a négy hadvezére között, Sándor halálát követõen. A tízszarvú szörnynek az utolsó napokban feléledõ Római Birodalmat kell jelentenie. Dániel így folytatja: „Amint a szarvait figyeltem, lám, még egy kis szarv nõtt ki közöttük. De elõbb az addigi szarvak közül hármat kitéptek. Ezen a szarvon emberi szemhez hasonló szemek voltak, meg fennhéjázón beszélõ száj.” Ez a kis szarv pedig egy erõskezû vezetõ szimbóluma, aki a vég napjaiban fog eljönni. Könnyen lehet, hogy a legutóbbi európai események beteljesítik a próféciákban feléledõ Római Birodalom nagy vízióját. A próféciakutatók évtizedeken át azt tanították, hogy az Európai Közös Piacból (késõbbi nevén: Európai Gazdasági Közösség) fog kialakulni egy olyan politikai egység, amelyik az újjászületett Római Birodalmat fogja megtestesíteni. Mindez 1993-ban vált valósággá az Európai Közösség létrejöttével. Ez egyetlen közös piacba tömörítette egész Nyugat-Európát - majdnem 350 millió embert...

A Római Klub 1991-es jelentése ‘Az elsõ globális forradalom’ címmel üdvözli az EK globalizációs törekvéseit. A legtöbb ember ugyanis nem vette észre: az EK több egyszerû gazdasági szövetségnél. Politikai szempontból is egységbe tömörítette Európát egy Európai Úniónak (EU) nevezett testület vezetése alatt. A tagországok szuverenitását mind határozottabban elnyomja a Közösség egyre növekvõ politikai befolyása. Nyugat-Európa is közös politikai egységet alkot - sõt, még arról is szó van, hogy közös védelmi erõket hoznak létre -, márpedig a próféciák szempontjából ez hatalmas jelentõségû! Az EU épp most dolgozza ki a tagországok közös kül-és védelmi politikáját. A következõ logikus lépés az egyesített hadsereg felállítása lenne.

Figyeljük meg, hogy egy vezetõ fog kiemelkedni az EU-ból, egy ‘kis szarv’, és a ‘kis szarv’ három másik szarvat (Franciaországot, Németországot és Spanyol-országot?!) fog gyökerestõl kitépni! Ki ez a ‘kis szarv’, ez az erõskezû vezetõ, aki Dániel próféta szerint ki fog emelkedni? A Szentírás Antikrisztusként is említi. Noha az Antikrisztus még nem jött el, az antikrisztusi szellemiség e percben is ott munkálkodik szerte a világban, ahogy az a zsoltárokból is ki-tûnik. Jézus errõl mondta: „Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket, csodákat visznek majd végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a ki- választottakat is.” (Máté 24:24). (...) Aki ismerik az igazi Messiást, azokat holmi imitációk nem fogják megtéveszteni. Az Antikrisztus ártó szellemisége, a Jézus Krisztus nevét és hatalmát magukra vevõ hamis apostolok már a kezdetektõl közöttünk voltak. Ez Pál és János írásaiból is mind világosan kitûnik. Ám a vég napjaiban eljön valaki, aki minden eddiginél megnyerõbb, álnokabb, két-színûbb és hatalmasabb, mert birtokolja a Sátán erejét. Ez a ‘bûnös ember’ vagy más néven ‘törvénytelen ember’ maga az Antikrisztus, akinek végtelen a gyûlölete Isten és a Messiás iránt.

De ki vajon az Antikrisztus? Most is köztünk van? Megjelent-e már a Földön? Noha még nem mutatta ki igazi természetét, biztos, hogy a válasz igen, - ez az ember él és köztünk jár. E percekben is a cselvetését tökéletesíti éppen, közben pedig sokakat megtéveszt és csalja õket a követõi táborába. Amikor azonban el-jön az idõ, megmutatkozik majd a feneketlen gonoszsága. Ennek az embernek a valódi természetére ékes példa: csak egy ‘törvénytelen ember’ hoz létre hamis békefolyamatokat, hogy Jeruzsálemet elárulja. Az Antikrisztus nem csak Isten ellensége, a zsidók elpusztítására is éppúgy törekszik. Békét köt Izraellel, az ‘átfogó béke’ zászlaja alatt bevonva a nemzetet egy álnok szövetségbe. (Tudni illik: Izrael kérte a felvételét az Európai Únióba.) Csakhogy ez a csapda Isten és választott népe ellen irányul! Az Antikrisztus megalapítja a saját birodalmát (az Európai Úniót), azután álnok természete és emberfeletti képességei révén az emberek millióival hiteti el, hogy a legzseniálisabb, legtehetségesebb vezetõ a Földön. Erõi valójában azonban a Hamis Prófétától származnak, aki a szín-falak mögül vezényli nagyszerû és varázslatos tetteit. A Szentírás tartalmaz bizonyos utalásokat erre a férfira nézve, és a hamis prófétára is, aki elõtte jár majd. Ha jelenleg még nem is tudunk rámutatni, ezek a jelek segíteni fognak felismerni az Antikrisztust, amikor megjelenik. Tudjuk, hogy az Antikrisztus csodálatos módon felépül egy súlyos fejsebbõl, amibe más belehalna. Akkora bölcsességgel és belátással fog uralkodni, hogy milliók bálványozzák majd. Elõször csak tisztelik, aztán népszerû hõsként bálványozzák, majd Istenként imádják. Végül pedig - írja a Jelenések Könyve - a jeruzsálemi Templomban fog állni. Istennek kiáltja ki magát, és minden nemzetet az uralma alá hajt. Az Antikrisztus felügyeli a pénzvilágot, és a hozzájárulása nélkül nem történhet kereskedelmi tevékenység. Megparancsolja, hogy mindenkinek egy jelet vagy egy azonosító számot kell viselnie a karján vagy a homlokán, hogy felismerje a követõit. Akin nincs rajta a ‘Vadállat bélyege’, ahogy János nevezi, nem vehet és nem adhat el semmit. Eme nyomorultakat az emberek kiközösítik maguk közül, így nem lesznek képesek táplálni magukat vagy a gyermekeiket. János látomása figyelmeztetésként szolgál: „Aki leborul a Vadállat és képmása elõtt, és homlokán vagy karján viseli bélyegét, az inni fog Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe. Kénköves tûzben fog gyötrõdni a szent angyalok és a Bárány színe elõtt. Gyötrelmének füstje felszáll örökön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a Vad-állat és képmása elõtt, s viselték nevének bélyegét.” (Jelenések 14:9-11).

Ekkor kezdetét veszi az utolsó hét év, mielõtt Isten létrehozza az ezeréves földi királyságát, és beköszönt a béke kora. Csakhogy a Biblia szerint ez a hét év a Föld történelmének a leggyötrelmesebb kora, amikor is az embereknek szörnyû megpróbáltatásokat kell kiállniuk. Eme periódust hívják ‘Jákob megpróbáltatásai korának’ is. Jeremiás próféta a következõket mondta: „Valóban, annyira nagy (borzalmas) ez a nap, hogy nincs hozzá hasonló. A szorongattatás napja Jákob számára, de megmenekül.” (Jeremiás 30:7). A Messiás ezt mondta: „Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétõl mindmáig és nem is lesz.” (Máté 24:21). Dániel próféta pedig kijelentette: „Abban az idõben olyan nagy szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak.” (Dániel 12:1). Ahogy egyre közeleg ez a borzalmas kor, a tízszarvú, „félelmetes, rettenetes és szörnyû erõs” fenevad, amit Dániel már korábban megjövendölt, az újjáéledõ Római Birodalom formájában kilép a színre. Az európai közösség tíz államából kiemelkedik egy erõs politikai vezetõ, akinek a vonzereje és magabiztos fellépése számtalan embert megtéveszt a világon...

Dániel konkrétan is megjelöli, mikor veszi kezdetét az utolsó hétéves periódus: mikor Izrael békeegyezményt köt azzal az emberfeletti hatalommal rendelkezõ vezetõvel, akit a Biblia Antikrisztus néven említ (Dániel 9:27). Megoldást kínál a Föld egész létezését veszélyeztetõ nemzetközi konfliktusokra és problémákra. Elõször úgy tûnik majd, hogy minden rendben megy... Az évszázadokon át tartó fegyveres erõszakot felváltja az Antikrisztus által elhozott béke. Izrael is a teljes erejét az ország fejlõdésére és felvirágoztatására tudja fordítani, s így soha nem látott jólét köszönt be. Mindezek tetejébe lehetõvé válik a Jeruzsálemi Templom újjáépítése, ahol újjáélednek az õsi áldozati szertartások. Mikor azonban már úgy tûnik, hogy Izrael számára eljött a béke kora, nyomban vége is szakad. Három és fél év után az Antikrisztus felbontja az egyezséget Izraellel. Elmegy a Jeruzsálemi Templomba, véget vet az áldozatoknak és felajánlásoknak, majd totális pusztulást elõidézve - Istennek kiáltja ki magát...

Az Armageddon peremén. Ezékiel próféta és a Jelenések Könyve is kiterjedten foglalkozik a Dániel látomásában megjelenõ világégéssel. Ezékiel jövendölései hitelesnek tekinthetõk, hiszen õ volt az, aki megjósolta a zsidók visszatérését az otthonukba és Izrael újjászületését. Látomásaiban részletesen beszámol a közelgõ eseményekrõl, melyek majd az Armageddon peremére sodorják a világot. Ezékiel próféta részletesen beszámol a hatalmas katonai offenzíváról, melyet Oroszország és az arab, illetve az európai államok szövetsége (Franciaország, Németország, Spanyolország?) indít majd Izrael ellen. Ez hát az a tarka sereg, ami fegyvert fogva Izrael ellen indul. Oroszország fogja vezetni a hadakat, - olyan idõben, amikor senki sem számít a háborúra. Miután békét kötött az Antikrisztussal, a nemrég felemelkedett hatalmas vezetõvel; Izrael három és fél évig békében és jólétben él, ami hamis biztonságérzetbe ringatja az országot. A volt Szovjetúnió hatalmas fegyverarzenáljának java része még ma is Oroszország tulajdonában van. A gazdasági nehézségek, illetve a politikai instabilitás miatt könnyen el-képzelhetõ, hogy az ország stratégiai szövetséget köt az arab államokkal, hisz’ így Oroszország hozzáférhetne a felbecsülhetetlen értékû közelkeleti nyersolaj-készletekhez. Sajnos, a fentiekre már bizonyítékok is vannak. A Szovjetúnió széthullása után bizonyos terroristabarát arab államok nukleáris fegyvereket próbáltak vásárolni szovjet utódállamok rosszul fizetett katonatisztjeitõl. Lehet, hogy már meg is tették. Az Ezékiel könyvében felvázolt stratégiai szövetségek kialakulása sajnos nagyon is valószínûnek tûnik. Nemcsak hogy elképzelhetõ egy ilyen szövetség, de a Szentírásban elénk tárt totális pusztulás elõidézésére alkalmas fegyverek rendelkezésre is állnak. A nukleáris háború rémségeihez igen hasonló fenyegetést jelentenek a biológiai fegyverek, amelyek féktelenül terjedõ halálos betegségeket zúdíthatnak majd az ellenséges katonákra. Biztos, hogy terroristacsoportok egy ideje kísérleteznek a halálos baktériumokkal, és némelyik állítólag komoly készleteket halmozott fel a tömegpusztító biológiai fegyverekbõl. Nem kétséges, hogy a kémiai és biológiai fegyverek, s az ezeket célba is juttató harceszközök régen a közelkeleti iszlám rezsimek birtokában vannak. Eme biológiai fegyverek pusztító hatása minden képzeletet felülmúl. Annyi vírus vagy baktérium, ami egy teniszlabda nagyságú helyen elfér, - elég 100 000 ember megölésére, feltéve, hogy zárt térben engedik ki. Színtelen, szagtalan, felderíthetetlen. Ezékiel beszámolója az Armageddonnak nevezett hatalmas katonai offenzíváról igen jól egybevág a Dániel próféciájával. Nem kell nagy fantázia, hogy elképzeljük, amint Izrael arab szomszédai támadást indítanak a zsidó állam ellen. A propaganda ma is antiszemita kirohanásoktól hangos. Jordánia és Egyiptom kivételével - az arab államok 1948 óta szinte egyfolytában hadban állnak Izraellel. Dániel próféta erre ezt mondja: „Észak (Oroszország és szövetségesei) királya, mint valami fergeteg, nekiront harci szekerekkel, - lovasokkal és nagy hajóhaddal. Betör az országokba, és el-árasztja õket, amint átvonul rajtuk.” (Dániel 11:40). Oroszország ki fogja várni a káosz és teljes bizonytalanság pillanatát, és akkor rohanja le Afrikát és a Közel-Keletet. Az oroszok keresztül fognak rontani Izraelen, - egészen le, Egyiptomig (Dániel 11: 42-43). Az északi királyság hatalmas hajóflottáinak említése elõrevetíti a Földközi-tengerrõl csapatok partraszállását és támadását Izrael és Egyiptom ellen. Oroszország támadása Izrael ellen - noha látszólag megállíthatatlan - egyúttal a legnagyobb baklövés is lesz. A csata bizonnyal az egyik legpusztítóbb lesz az emberiség történelmében. Ezékiel szerint, amikor Oroszország hordái lerohanják Izraelt, „a hegyek megrepednek, a sziklák le-omlanak és minden fal a földre omlik.” (Ezékiel 38:20). Ez a látomás erõsen emlékeztet egy atomtámadásra. Akárhogy legyen is, az északi hadak veresége világossá teszi, hogy Isten megvédelmezi a választott népét. Ezékiel szerint az orosz had akkora veszteségeket szenved, hogy Izrael csak hét hónap alatt tudja majd eltemetni a holttesteket, és a máglyára hajított fegyverek hét teljes évig égnek...

A titánok harca. Az arab és orosz csapatok pusztulása után csak két hatalom küzd majd egymással az Armageddon során. A Nyugat társadalmainak közös erõi a római diktátor, az Antikrisztus vezetése alatt a Kelet hatalmas hordáival néznek majd szembe, amelyek valószínûleg a kínai hadigépezet zászlaja alatt fognak gyülekezni. Oroszország váratlan támadása remek alkalmat nyújt az Antikrisztusnak, hogy teljesen megszállja Izraelt, mondván, csak meg akarja védelmezni. Amikor már csak 42 hónap marad a próféciai utolsó „hétbõl”, az Antikrisztus hirtelen elkezdi kiterjeszteni hatalmát és megpróbálja az uralmat megszerezni az egész világ felett. Nem sokkal ezután felrúgja az egyezséget is Izraellel és megtiltja a további áldozati szertartásokat a Templomban. Az Anti-krisztus ‘totális pusztítást’ hajt végre, és megszentségteleníti a szentek szentjét azzal, hogy ott Istennek kiáltja ki magát, és a világ minden népétõl feltétlen imádatot követel. Magához ragadja még a gazdaság irányítását is; - bárkinek, aki eladni vagy venni akar, a homlokán vagy a karján kell viselnie az õ jelét. Akik szembeszállnak vele, mind egy szálig elpusztulnak (Jelenések 13:15-17). Ám az Antikrisztusra új veszély leselkedik: Keletrõl egy hatalmas sereg indul útnak a Közel-Kelet felé. „De a keletrõl (Kína) és az északról (talán a NATO-tagállamok) érkezõ hírek zavarba ejtik. Nagy bõszen ellenük indul, hogy el-pusztítsa és kiirtsa az egész tömérdek sokaságot.” (Dániel 11:44). A Jelenések Könyvében azt olvashatjuk, hogy „a hatodik (angyal) a nagy Eufrátesz folyóba öntötte csészéjét. Erre kiszáradt vize, hogy utat nyisson napkelet királyainak.” (Jelenések 16:12). Vagyis hogy a kínai hordák akadálytalanul haladhassanak a végsõ csata színteréig, „melyet héberül Harmagedónnak hívnak” (Jelenések 16:16). Az ott összesereglõ katonák száma, és a fegyvereik súlya minden más csatát felülmúl az emberi hadviselés történelmében. A kataklizma nem elég ki-fejezõ szó, ha jellemezni akarjuk a Meggidó falai elõtt lejátszódó összecsapás következményeit. A bibliai beszámolók tanúsága szerint a halottak száma eléri majd a Föld lakosságának egyharmadát. Szent János a következõket írta: „A lovas sereg száma húszezerszer tízezerre rúgott: hallottam a számát. (Szerény véleményem szerint a próféták látomásaikban a lóerõ szót hallották, amit semmi mással nem, mint ‘valódi, élõ lovakkal’ tudtak csak azonosítani. Ezek szerint az Armageddon végsõ tankcsatája harcoló tankjainak összesített ereje meghaladja a kétszáz-millió lóerõt.) A látomásomban ilyennek láttam a lovakat és lovasokat: tûzvörös, kék és kénsárga (páncél) borította õket, a lovak feje olyan volt, mint az oroszláné, s a szájukból tûz, füst és kénkõ csapott ki. (Így festenek a tankok, amikor egyfolytában lõnek. Lásd: tankcsata az Ardennekben ‘A halál 50 órája’ címû monstre amerikai, II. világháborús filmben.) A három csapás - a szájukból kicsapó tûz, füst, kénkõ - megölte az emberek harmadát.” (Jelenések 9:16-18). Helyettesítsük be a lovakat önjáró tankokkal vagy mozgó rakétaállásokkal (és pl. ‘arab’ Scud-rakétákkal, s máris egy modern nukleáris háború pontos le-írásával találjuk szemben magunkat...

A szálak összefutnak. Mindvégig egy modernkori összeesküvésrõl beszéltem Izrael állama és különösképp Jeruzsálem ellen. Jól ismert a közremûködõk névsora: a világhatalmak, az ENSZ, az amerikai elnökök és kormányok, az európai kormányok, az arab terroristák, a szovjet agitátorok és a szenzáció-hajhász média. Sokan jó szándékúan, önhibájukon kívül sodródtak bele az évezredes cselszövésbe. Mögöttük azonban ott áll a ‘legfõbb összeesküvõ’, aki a sakkbábukat tologatja. A Szentírás õt a ‘sötétség fejedelmeként’ említi. A Sátán, a fondorlatos, rávette a világ kormányait, hogy vigyék véghez pusztító munkáját Isten városa ellen, mindezt a ‘béke’ nevében. A Sátán, a hazugságok atyja, féligazságokat és képtelenségeket suttogott az újságírók és riporterek fülébe, akik balga módon valós tényekként közölték azokat. A Sátán, aki csak lopni, gyilkolni és pusztítani jött, megtalálta követõit a gyilkosok és haramiák körében, akik rettegésben tartják s megtizedelik a zsidó népet. Ezek az oktalan résztvevõk biztosak abban, hogy jól értelmezik a közel-keleti helyzetet. Nem is sejtik, hogy a sötétség fejedelme madzagra fûzi, s rángatja õket, és hogy a sötétség munkáját végzik be éppen, amit a próféciák évszázadokkal korábban megjósoltak. Valójában ez a modern politikai összeesküvés egy õsi spirituális összeesküvésbõl fakad. A Jeruzsálemért folytatott küzdelem valójában nem is izraeliek s palesztinok, hanem természetfeletti hatalmak, mennyei birodalmak között zajlik le.

Ez a spirituális összeesküvés az idõk kezdetétõl tart - attól a naptól kezdve, hogy Lucifer ezt mondotta: „Én az égbe megyek föl, s az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyûlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn - északon. Felszállok felhõk magasába, hasonló leszek a Fölségeshez!” (Izajás, 14:13-14). Az arroganciáért és büszkeségért, vágyáért, hogy megszerezze Isten hatalmát, a Fény teremtménye nagy árat fizetett: kitaszították a mennyekbõl. Jézus, a Megváltó így szólt: „Láttam a Sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égbõl.” (Lukács 10:18). Miután nem felelt meg az eredeti szerepében, amiért a mennyben teremtették, a Sátán a Földön próbált meg igényt formálni az Isten városára, a Cion-hegyre, Isten szent hegyére. Isten földi trónját és azt a helyet, ahol a zsidó templom állt, a Szentírás Mórija hegyeként is említi. Ábrahám itt készült feláldozni Izsákot, Isten ígéretének fiát. Ha a Mennyország már nem lehetett az övé, úgy a Sátán Ciont akarta magáénak tudni, és odavonzani az embereket a világ minden tájáról. Ha a mennyben már nem tudta legyõzni Krisztust, botor módon úgy képzelte, hogy majd Jeruzsálemnél legyõzi Õt. A Cion-hegy Isten fennhatóságát, uralmát jelképezi, de a Sátán a sajátját akarja hirdetni rajta keresztül. Tudván, hogy Jeruzsálem nemcsak az Isten városa, de az a hely is, ahová Krisztus, a Messiás vissza fog térni, - a Sátán semmit sem szeretne jobban, mint elpusztítani a várost, felborítva ezzel Isten magasztos terveit. Nem csoda, hogy Jeruzsálem oly sok konfliktus középpontjában állt már az idõk során. Ez a város már Dávid király uralkodása óta, háromezer éve áll az erõszak, a gyûlölködés és az árulások kereszttüzében. De biztosak lehetünk abban is, hogy a helyzet egészen addig nem fog megváltozni, amíg Krisztus vissza nem tér. Már izzik a parázs, ami egyszer csak lángra kapva fel-lobbantja a végsõ összecsapást Jeruzsálem falai körül. A világ nemzetei fizikai és szellemi értelemben egyaránt háborúba indulnak Isten városa ellen. Hacsak a világ országai nem állnak el abbéli szándékuktól, hogy Izrael pusztulására törjenek, Isten haragja lesújt majd minden nemzetre. Isten Zakariás prófétán keresztül így figyelmeztetett: „Azon a napon hozzálátok és mind kiirtom azokat a népeket, amelyek Jeruzsálem ellen kivonulnak.” (Zakariás 12:9). Az Isten megígérte, hogy egy nap majd kiegyenlíti a tartozást. Eljön az idõ, amikor a világ nemzetei többé már nem vívhatnak pusztító háborút Jeruzsálem ellen. Akik pedig annak idején a város ellen fordultak, borzalmas árat fizetnek érte. A próféta így szól: „Ez lesz a csapás, mellyel az Úr minden népet sújt, amiért Jeruzsálem ellen harcolt. Szétmállik a testük még amikor lábon járnak, szét-mállik a szemük a gödrében, szétmállik nyelvük a szájukban. Azon a napon nagy rémületet támaszt köztük az Úr...” (Zakariás 14:12). Hasonló büntetés vár mindazokra, akik kezüket Isten városára emelték!”

Az igazak Krisztus szeretetét, a hamisak Krisztus igazságát fogják megismerni.

­­­­­­­­­­***********

Most újabb idézet következik, a Szeplõtelen Szûz magán-kinyilatkoztatásaiból:

„Elérkezett az idõ, mikor az Egyháznak és az egész világnak dicsõítenie kell Szeplõtelen Szívemet. Szeplõtelen Szívem válik biztos gyõzelmem jelévé a nagy harcban, amely a mérhetetlen nagy vörös sárkány (ez a kommunizmus jelképe) követõi és a napba öltözött Asszony követõi között dúl. E félelmetes harcban kiemelkedik a tengerbõl a sárkány segítségére sietve egy párduchoz hasonló vadállat. A vörös sárkány a marxista ateizmus, - a fekete vadállat a szabad-kõmûvesség. A sárkány megmutatkozik hatalma teljében, de a fekete vadállat homályban ténykedik; - elrejtõzik, s mindenhová titokban hatol be. Medvelába és oroszlánszája van, mert mindenhol csak ravaszsággal, s a tömegtájékoztatás eszközeivel, a hamis propagandával dolgozik. A hét fej a szabadkõmûvesség különbözõ páholyait jelenti, amelyek mindenütt alattomos és veszélyes módon mûködnek. A fekete vadállatnak tíz szarva van. Szarvain tíz korona az uralom és a királyság jele. Tíz szarvával uralkodik és kormányoz a szabadkõmûvesség az egész világon. A fekete vadállat, a szabadkõmûvesség célja az alattomos, de szívós harc, hogy a lelkeket eltérítse arról az útról, amelyet az Atya és a Fiú jelölt ki, és a Szentlélek ajándékai világítanak meg. Amíg a vörös sárkány azon munkálkodik, hogy az emberiség ne törõdjék Istenével, hogy tagadja meg Õt, s ezért terjeszti az ateizmus (istentelenség) tévedését; addig a szabadkõmûvesség célja nem az, hogy tagadják meg Istent, hanem, hogy káromolják Õt! A vad-állat azért nyitja ki száját, hogy káromolja az Istent, káromolja nevét, az eget és minden lakóját. Legnagyobb káromlása az, hogy megtagadja az egyedül Istennek járó tiszteletet, hogy azt a teremtményeknek és magának a Sátánnak adja meg. Ezért terjednek a szabadkõmûvesség romlott tevékenysége nyomán mindenhol a fekete misék, a Sátán kultusza. A szabadkõmûvesség ezen felül minden eszközzel arra törekszik, hogy megakadályozza a lelkek üdvözülését és így meghiúsítsa Jézus Krisztus mûvét, a megváltást. Hogyha az Úr egykor tíz parancsolatban közölte a törvényét, a szabadkõmûvesség most tíz szarvának a hatalmával mindenütt oly törvényt terjeszt, mely szemben áll Isten törvényével.

A hét erénnyel, az isteni és a sarkalatos erényekkel szemben, amelyek az isteni kegyelemmel teli élet gyümölcsei, a szabadkõmûvesség a hét fõ bûnt terjeszti, melyek a megrögzötten halálos bûnben töltött élet (hamis) gyümölcsei. Aki a hét fõ bûn áldozata lett, azt fokozatosan ráveszi, hogy hagyjon fel a tisztelettel, ami egyedül Istennek jár és azt hamis istenségeknek adja meg. Ezek nem mások, mint fõbûnök megtestesítõi. Ez szörnyû káromlás!

Ezért is áll a vadállat minden fején egy-egy istenkáromló név. Minden egyes páholynak az a feladata, hogy egy másfajta istenséget imádtasson. A szabad-kõmûves páholyok feladata, hogy ma nagy csalárdsággal mindenhol rászedjék az embereket, vessék meg Isten szent törvényét, helyezkedjenek szembe a tíz-parancsolattal, hogy elvonják attól a tisztelettõl õket, ami egyedül Istennek jár, hogy helyette hamis bálványokat tiszteljenek, ugyanúgy.

E bálványokat egyre több ember magasztalja és imádja: az értelmet, a testet, a pénzt, a széthúzást, a hatalmat, az erõszakot, az élvezetet. Így kerülnek a lelkek sötét rabszolgaságába a gonoszságnak, a bûnnek; haláluk után Isten ítéletekor pedig az örök tûz tavába, a pokolba.”

„Mint Édesanyátok, mindenekelõtt figyelmeztetni kívántalak titeket arra a nagy veszélyre, amely ma az Egyházat a sok ördögi támadás részérõl fenyegeti s annak elpusztítására törekszik. Ennek végrehajtására emelkedik ki a száraz-földbõl egy vadállat, amely bárányéhoz hasonló két szarvat visel és a tengerbõl jövõ fekete vadállat segítségére siet. (A bárány a Szentírásban mindig áldozat jelképe. A Kálvárián Jézus magát áldozza fel az emberek üdvösségéért. Maga lesz húsvétunk, Isten igaz Báránya, aki elveszi a világ bûneit.) A vadállat két, a bárányéhoz hasonló szarvat visel a fején. Az áldozat e jelképéhez szorosan kapcsolódik a papság szimbóluma: a két szarv. (A fõpap két szarvval ékesített süveget hordott az Ószövetség idején. Az Egyház püspökei is kétszarvú mitrát viselnek papságuk teljességének jeléül.) A párduchoz hasonló fekete vadállat a szabadkõmûvességet jelképezi, - a bárányhoz hasonló kétszarvú vadállat pedig az Egyház belsejébe beszivárgott szabadkõmûvességet jelzi, vagyis az egyházi szabadkõmûvességet, amely fõként a fõpapság között terjedt el.

Mikor Fatimában megjövendöltem, hogy a Sátán behatol az Egyházba, - azt adtam tudtotokra, hogy a szabadkõmûvesség beszivárog az Egyház belsejébe. Ha a szabadkõmûvesség szándéka vesztükbe vinni a lelkeket, rábeszélve õket a hamis istenség kultuszára, akkor az egyházi szabadkõmûvesség célja Krisztus és Egyházának tönkretétele, új bálványt, vagyis hamis Krisztust és hamis Egyházat alkotva. Ezért törekszik az egyházi szabadkõmûvesség arra, hogy el-homályosítsa Jézus isteni Szavát (Jézus: maga a megtestesült Ige) ‘természetes’ ésszel érthetõ magyarázatokkal; - megkísérli, hogy érthetõbbé, elfogadhatóbbá tegye, megfossza minden természetfeletti tartalmától. Így terjednek tévedések a katolikus Egyház minden területén. Emiatt ma sokan eltávolodnak az igaz hittõl, beteljesítve a jövendölést, melyet Fatimában adtam nektek: eljön az idõ, amikor sokan elveszítik az igaz hitet. Az egyházi szabadkõmûvesség csalárd és ördögi módon azon mesterkedik, hogy mindenkit a hit elhagyására vigyen.

Az egyházi szabadkõmûvesség fõ célja igazolni a bûnt, hogy azt ne úgy mutassák be, mint valami rosszat, hanem mint értéket és jót. Ezért azt tanácsolják az embereknek, hogy kövessék el a bûnt, mint természetes igényük kielégítésének egy módját. Gyökerében pusztítják ki azt, amibõl még bûnbánat fakadhatna és azt mondják, nem kell többé meggyónni azt. Ennek az átkozott rákbetegségnek a veszedelmes gyümölcse már az egész Egyházban elterjedt, és azt eredményezte, hogy az egyéni gyónás mindenhol lecsökkent. Ráveszik a lelkeket, hogy éljenek bûnben, visszautasítva az Életet, amelyet Jézus hozott el nekünk. Miután a bárányhoz hasonló kétszarvú vadállat már tönkretette a történelmi Krisztust, arra törekszik, hogy a misztikus (titokzatos) Krisztust, az Egyházat is lerombolja. Az Egyház igazság, mert egyedül õreá bízta Jézus, hogy õrizze épségben az egész hitletéteményt. Ez tulajdonképp a hierarchikus (a rangsor szerint felépülõ) Egyház feladata, azaz a pápáé és a vele egységet alkotó püspököké. Az egyházi szabadkõmûvesség ezt hamis egyházi egységgel akarja megrendíteni, ami valamennyi keresztény egyház elfogadásához vezet, azt állítva: mindegyik birtokolja az igazság egy részét. Ápolja egy általános egyház alapításának a tervét, ami valamennyi keresztény felekezet, köztük a katolikus Egyház egybeolvadásából alakulna.”

„Harcoljatok velem a sárkány ellen, amely az egész emberiséget Isten ellen lázítja! Harcoljatok velem a fekete vadállat, a szabadkõmûvesség ellen, amely a lelkeket vesztükbe akarja vinni! Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a bárányhoz hasonló vadállat, az egyházi élet belsejébe szivárgott szabadkõmûvesség ellen, mely Krisztust és Egyházát akarja tönkretenni! Új bálványt akar állítani, vagy-is egy hamis Krisztust, egy hamis Egyházat. Az egyházi szabadkõmûvesség parancsokat és hatalmat kap a különbözõ szabadkõmûves páholyoktól; azon dolgozik, hogy titokban mindenkit rávegyen eme titkos szektákkal való együtt-mûködésre. Ezért is kecsegteti a nagyra törõket a gyors karrier kilátásával, el-halmozza javakkal a pénzéheseket; - segíti tagjait, hogy elsõként foglalják el a legfontosabb állásokat, miközben alattomosan, de igen határozottan kirekeszti mindazokat, kik nem hajlandók a tervét támogatni. A bárányhoz hasonló vad-állat az elsõ vadállat színe elõtt annak minden hatalmát gyakorolja, a Földet s lakóit az elsõ vadállat imádására kényszeríti. Istent így fölcseréli egy hatalmas, erõs, uralkodó Bálvánnyal. Olyan bálvánnyal, amely a halálba juttatja mind-azokat, kik nem imádják a vadállat szobrát. Hatalmas és uralkodó bálvánnyal, mely elrendeli: mindenkinek, kicsinek és nagynak, szabadnak és szolgának jelöljék meg a jobb karját vagy homlokát, és senki se adhasson vagy vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét, vagyis nevét vagy számát. De mi lehet a neve? A Jelenések Könyvének 13. fejezetében ez van leírva: „Ez a bölcsesség. Akinek van értelme, számítsa ki a vadállat számát, mert embernek a neve. A száma: 666. (Hatszázhatvanhat.) Megvilágosított emberi értelemmel a 666-os számból sikerül megfejteni egy ember nevét. Ez az ember, akit a szám jelez: az Anti-krisztus. A 333-as szám, amely Isten szent titkát jelöli. Aki Isten fölé akar kerülni, az a 666-os számot viseli, ezért jelzi ez a szám Lucifernek, vagyis a Sátánnak nevét; annak a nevét, aki Jézus Krisztussal száll szembe - tehát az Antikrisztusét. Hogyha a 333 az a szám, mely az istenséget jelzi, akkor azt, aki Isten fölé akar kerülni, a 666-os szám jelzi.

n A 666-os szám egyszer megadva a 666. évet jelenti. Ebben a történelmi idõ-szakban az Antikrisztus az Iszlám jelenségen keresztül mutatkozik, amely egyenesen tagadja a Szentháromság titkát és Krisztus Urunk istenségét.

n A 666-os szám kétszer megadva az 1332. évet jelenti. Ebben az idõszakban az Antikrisztus gyökeres támadással jelentkezik az Isten igéjébe vetett hit ellen. Filozófusok jelennek meg, akik a tudománynak (vagy a gnózisnak) ki-zárólagos értéket kezdenek tulajdonítani, - és késõbb az értelemnek is, ami lassanként oda vezet, hogy az igazság egyetlen ismertetõjele csak az emberi értelem lesz. A protestánsok szabadon olvashatják és értelmezhetik a Szent-írást a saját, egyéni elgondolásuk szerint. Így teszik tönkre az Isten igéjébe vetett hitet. Az Antikrisztus munkája ebben a korszakban az Egyház meg-osztása, számos új keresztény felekezet sorozatos alapítása volt.

n A 666 háromszor véve az 1998-as évet fejezi ki. Ebben a történelmi korban a szabadkõmûvesség az egyházi szabadkõmûvesség segítségével valóra akarja váltani feltett szándékát: bálványt akar alkotni és odaállítani Krisztus és az Egyház helyére. Hamis Krisztust és hamis Egyházat. Ezért az elsõ vadállat tiszteletére készült, s a Föld minden lakója által imádandó szobor az Anti-krisztus szobra, amely címével és nevével jelöli meg mindazokat, akik venni vagy eladni akarnak.

Így érkeztek majd el a megtisztulás, a nagy megpróbáltatás és a hitelhagyás csúcsára. A hitelhagyás akkor már általános lesz, mert majdnem mindenki követi a hamis Krisztust s a hamis Egyházat. Akkor tárul ki a kapu, hogy meg-jelenjék az ember, maga az Antikrisztus! Látjátok kedves fiaim, ezért kívántam megvilágosítani a Jelenések Könyvének azokat a lapjait, amelyek a ti idõtökre vonatkoznak! Hogy felkészüljetek velem a nagy harc legfájdalmasabb és leg-döntõbb szakaszára, ami égi Édesanyátok és a gonoszság felszabadult erõi közt dúl. Legyetek erõsek gyermekeim! Dolgotok e nehéz években, hogy hûségesek maradjatok Krisztushoz és az Egyházhoz. Viseljétek el az ellenségeskedést, a küzdelmet és üldöztetést! Legyetek értékes tagja e kisded nyájnak, melynek fel-adata, hogy harcoljon és végül gyõzzön az Antikrisztus hatalmas ereje fölött.”

„Engedjétek meg, hogy anyai pecsétemmel megjelöljelek. Ez az idõ, amikor a Krisztussal szembenállók követõit karjukon és homlokukon megjelölik. A homlokon és a karon lévõ jel a teljes függést fejezi ki azoktól, akiktõl ez a jel származik. A jel Krisztus ellenségére, vagyis az Antikrisztusra utal. Emberre nyomott jele azt fejezi ki, hogy a megjelölt személy teljesen annak a csapatához tartozik, aki ellensége Krisztusnak, és harcol az Õ isteni, királyi uralma ellen. A jelet a homlokra és a karra nyomják. A homlok az értelemre utal, mert az agy az emberi elme székhelye. A kar az emberi tevékenységet jelenti, mert az ember a kezével munkálkodik és dolgozik. Aki engedi, hogy a homlokán meg-jelöljék, azt ráveszik, hogy fogadja el a napjainkban egyre terjedõ és hirdetett istentagadás tanát, Isten törvényének elvetését, vagyis az istentelenséget. Aki megengedi, hogy a karján megjelöljék, az arra kényszerül, hogy önállóan és Istentõl függetlenül tevékenykedjék, igyekezetét csak az anyagi és földi jólétre állítsa be. Ezzel kivonja cselekedeteit az Atya tervébõl, aki meg akarja tartani õt isteni gondviselésével. Kivonja a Fiú szeretetébõl, aki az emberi fáradozást megváltásának értékes eszközévé teszi. Kivonja a Szentlélek hatalmából, aki mindenhol a teremtmények belsõ megújítására törekszik. Akit karján jelöltek meg, az csak önmagáért dolgozik, anyagi javakat gyûjt, a pénzt isteníti és az áldozatává lesz a materializmusnak. Akit a karján jelöltek meg, az csak saját érzékei kielégítésére törekszik, keresi a jólétet és a kedvtelést. Keresi minden szenvedélyének, elsõsorban tisztátalan kívánságainak kielégítését - így válik a gyönyörhajhászás áldozatává. Akit a karján jelöltek meg, az a saját énjét teszi minden tevékenysége középpontjává. A többi embert csak használati tárgynak tekinti, saját hasznára zsákmányolja ki õket. Így lesznek õk a féktelen önzés és a szeretetlenség áldozatává. Ha Ellenfelem minden követõjét pecsétjével jelöli meg, akkor elérkezett az idõ, hogy én, égi Vezéretek is megjelöljem édesanyai pecsétemmel mindazokat, akik Szeplõtelen Szívemnek szentelték magukat, és seregemet képezik. Homlokotokra nyomom pecsétemet Fiam, Jézus keresztje legszentebb jelével. Így nyitom meg az emberi értelmet Jézus isteni igéjének a befogadására, hogy azt megszeresse, és aszerint is éljen. Homlokukon az isten-káromlás pecsétjével megjelöltekkel szembeállítom Krisztus keresztjével meg-jelölt fiaimat. Azután minden cselekedeteteket a Szentháromság tökéletes meg-dicsõítésére irányítom. Ezért nyomom homlokotokra pecsétemet, mely az Atya, a Fiú és a Szentlélek jele. Kedves fiaim! Ezen a nagy napon, amikor szeretettel veszitek körül a bölcsõmet, és égi Édesanyátok földi megszületését ünneplitek, engedjétek mindannyian, hogy megjelöljelek benneteket az anyai pecsétemmel homlokotokon és karotokon.”

*************

Jövendölés a világvégérõl. „Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen titeket. Sokan jönnek majd az én nevemben és azt mondják: Én vagyok. Sok embert megtévesztenek. Amikor pedig háborúról és háborús hírekrõl hallotok - ne rémüldözzetek. Ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég. Akkor nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Földrengés lesz itt is, ott is, meg éhínség, de ez csak a gyötrelmek kezdete.” (Mk.13, 5-8.) Elõképe: Jeruzsálem pusztulása. „Akkor, ha valaki azt mondja: Nézd, itt a Krisztus, vagy amott! - ne higgyétek. Föllépnek ugyanis hamis krisztusok és hamis próféták, jeleket és csodákat mûvelnek, hogy még a kiválasztottakat is tévedésbe ejtsék, ha lehet. Vigyázzatok, elõre megmondtam mindent.” (Mk.13, 21-23.)

Hamis próféták. „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybõrben jönnek hozzátok, azonban belül ragadozó farkasok. Gyümölcsükrõl ismeritek föl õket. Vajon szednek-e tövisrõl szõlõt, vagy a bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak, tûzre vetnek minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem. Tehát a gyümölcsükrõl ismeritek fel õket.” (Mt.7, 15-20.)

Az Antikrisztus - miután ‘több változatban is’ felütötte fejét a történelemben - a legkülönbözõbb fondorlatokkal igyekszik meggátolni Jézus Krisztus tervének, a megváltásnak (amely az egész emberiség egyesítésének, visszatalálásának nagy esélye Istenben és Istenhez) a megvalósulását. Minden eszközzel arra törekszik, hogy a lelkünket eltántorítsa, örökre elvegye Krisztustól; - amelynek a ‘legkézen-fekvõbb’ módja, ha színészként ‘új Krisztust alakítva’, kilöki belõlünk az igazit. Krisztus ellehetetlenítésére elõszeretettel alkalmazza a következõ megoldásokat:

· Jézus Krisztus személye ‘kitaláció’; valójában soha nem létezett.

· Jézus Krisztus a zsidók földi királya volt; nem pedig Isten Fia, a Megváltó.

· Jézus Krisztus ‘megváltó’ volt ugyan, de a szentírásbeli szavai hamisítások.

A továbbiakban részletesen kifejtem ezeket, a ‘fejlõdésükben’ egyre rafináltabb nézet-rendszereket, amelyek mindegyike természetesen jól köthetõ korunk híres-hírhedt Krisztus-tagadó szellemi áramlataihoz, vallási és más, legális vagy titkos szervezeteihez, illetve szektáihoz. Tekintve, hogy jómagam sem szervezetekkel, sem személyekkel nem kívánok semmilyen konfliktusba keveredni - vitázni csak az általuk képviselt eszmével és/vagy annak politikai tartalmával kívánok! -; meg-nevezni egyiküket sem fogom, figyelmes olvasóm úgyis rájön, kikrõl van szó...

Krisztus nem létezett. Az istentagadásnak ez a legegyszerûbb, egyszersmind a legblõdebb és a legpimaszabb ‘eszmei’ megnyilvánulási formája. Nem véletlen, hogy intézményesen a kommunista állam ‘vezette be’ s alkalmazta - általánosan a mindenszintû közoktatásban. A szovjet ideológia számára Jézus Krisztus élet-mûve nem jelentett ‘filozófiai problémát’, - a tankönyvek még arra sem tartották érdemesnek, hogy megemlítsék: ‘szerintük’ nem is létezett, nem volt valóságos történelmi személy. Az 1960-as években pl. a szovjetúnióbeli I. A. Kriveljov egy teljes könyvet írt Krisztus ‘nemlétezésének’ kvázi-történetírói (!) bizonyítására, ami már csupán azért sem lebecsülendõ írói teljesítmény, hisz Jézus Krisztus élet-útjáról nemcsak az Újszövetség emlékezik meg, hanem korabeli római történet-írók is, mint Tacitus, továbbá a ‘rómaiasított’ nevû, zsidó származású történetíró: Josephus Flavius.

Jézus, a zsidók királya. Vagyis szimplán csak földi király, tehát nem Isten Fia, nem is Megváltó. Ne higgyük, hogy ez ‘a földhözragadt’ krisztus-szemlélet ritka, vagy hogy közvetlenül, direkt állítás formájában van jelen a mindennapos köz-életben, a közgondolkodásban, vagy éppenséggel ‘a tudomány’ vagy a mûvészet világában. Ráadásul, ha valaki ezt így kerek-perec kijelentené - számolnia kellene a katolikus egyház, a római pápa általi azonnali kiközösítéssel. Ezért Krisztus ‘le-szállítása a földre’ összetetten, áttételesen, szimbolikusan és rafináltan történik...

Maga ‘a világi szemlélet’ lényegesen gyakoribb, általánosabb, mint gondolnánk; - sõt, olyannyira, hogy mai modern korunkban gyakorlatilag egy titkos reformációs folyamat megy végbe, búvópatakként, amelynek a célja és küldetése: Krisztust megfosztani égi trónjától, vagyis ‘két legyet’ ütni egy csapásra: (1) lerombolni a valódi istenhitet, a kereszténység alapjait, az Anyaszentegyházat, és (2) ‘egy füst alatt’ jelképként a világi hatalom, a világállam hatalmi céljaira használni fel Krisztus nagy tömegvonzású személyiségét, életútját és áldozatát, illetve a mindezekhez fûzõdõ összes tudati és szakrális-rituális energiát. Ez a roppantul alamuszi, szívós és hatékony törekvés belülrõl bomlasztja szét a keresztény hitet ezernyi vékonyka szálra, amelyek fokozatosan a vallásunk minden mozzanatáról merõben mást, sõt ellentéteset hirdetnek, hogy aztán soha többé ne találkozzanak.

Különösen veszélyesek azok az áramlatok, amelyek a felületes szemlélõ számára még kereszténynek tûnnek ugyan, de már ‘koránt sem annyira’. Vigyázzunk, mert a furcsa, szokatlanul ‘újszerû’ szóhasználatok, megfogalmazások - mint például: kereszt helyett kínzócölöp, keresztény helyett keresztyén; Jézus, mint „fõpap” ül az Atyaisten jobbja felõl, stb., stb. - többnyire vaskos eretnekséget takarnak... Ebbe a tárgykörbe tartoznak mindazok a rendkívüli tudatossággal szerkesztett és terjesztett évezredes legendák is, amelyek modern formában újra és újra felszínre kerülnek, mint például: a gnózis misztériuma, Arimateai József szerepe, a Szent Grál legendája, Leonardo da Vinci ‘beavatottsága’ és az ‘Utolsó vacsora’ címû festményének ‘titkai’, hogy állítólag két Jézus (egyik égi, másik földi király) élt volna, a kumráni tekercsek kapcsolódó ‘rejtélyei’, legenda a Dávid-vérû Jézus és Mária-Magdaléna ‘közös’ gyermekérõl, a Meroving-dinasztiáról, a férfirõl, aki London mellett nevelkedik, s majd a Világállam trónjára ül, stb., stb. Ezek a törekvések egyrészt az Ószövetség s az Újszövetség ószövetségi célzatú egybe-mosására, másrészt az égnek a földdel való evilági összekapcsolására irányulnak.

Egyfelõl azt sugallják, hogy az egyszer Messiásként már a Földön járt Krisztus nem Megváltóként jön el másodszor, ítélni eleveneket és holtakat, hanem földi királyként megszervezni a Világállamot, - másfelõl pedig azt, hogy a Paradicsom, az Édenkert itt a Földön, emberi erõbõl, Isten nélkül is megvalósítható, tehát együnk csak nyugodtan a Tudás Fájáról...

Krisztus újszövetsége hamisítvány. Közismert, hogy a Bibliát évszázadokon át ‘írták, szerkesztették’, idõnként (úgy 200-300 évenként, zsinatokon) kanonizálták (beillesztették a ‘jogrendjükbe’); ilyenkor rendesen össze is vesztek az akkori fõ-méltóságok, hogy belemehet-e a ‘javasolt’ szövegrész a Bibliába avagy sem... Ki tudja, hogy 1500-1700 évvel ezelõtt élt fõpapjaink milyen megfontolások alapján, és miért döntöttek úgy, hogy éppen mi kerüljön bele, s mi nem az Újszövetségbe.

Ez azonban semmiképp nem elégséges indok arra, hogy Jézus Krisztus bármelyik példabeszédét, evangéliumi szavait - akár csak részlegesen is! - önkényesen kvázi hamisítványnak minõsítsük. Ezért jó az Újszövetségben, hogy négy evangélista (és ez informatikailag nagyon fontos!) van, akik ugyan másképp és másképp írták le a Szenvedéstörténetet, de összevetve az írásokat esetenként szó szerint is meg-gyõzõ információt adnak Krisztus utolsó napjairól, az elhangzott párbeszédekrõl.

Azért meggyõzõ informatikai szempontból, mert négyen, egymástól függetlenül írták le, elvileg ugyanazokat a történéseket, és a szövegek ‘mégis’ - bizonyos, valószínûleg legendaszerû, kvázi-stilisztikai részletektõl eltekintve - lényegében tökéletesen egyeznek. Ám Jézus Krisztus szavainak hitelességére más, közvetett bizonyítékaink is vannak! Ha olvasóm figyelmesen olvassa a jelen írásomban, de a korábbi Biblia-magyarázó írásaimban is kiemelt evangéliumi idézeteket; igen hamar beláthatja, hogy Krisztus szavaiban semmilyen korabeli hatalmi ‘cenzúra’ keze nyoma nem érzõdik! Lehetséges, hogy a végül is kanonizált szövegeken túl ‘elõfordultak’ keményebbek is, amelyeket - ilyen, vagy olyan okból - kihagytak.

Ámde ami ‘bent maradt’, arról sem állítható, hogy bármilyen intézményes vagy titkos földi hatalom apológiája lenne! Ellenkezõleg: Krisztus példabeszédeinek, evangéliumi szövegeinek túlnyomó része szegénypárti, hatalom-és gazdagság-ellenes; de ugyanakkor mértéktartó is: soha nem uszít erõszakra, forradalomra vagy felkelésre a fennálló hatalom ellen. Magyarán: sem a regnáló hatalomnak, sem a hatalom ellenzékének, vagy pláne valamilyen háttér-hatalomnak soha nem ‘parírozott’; sõt, mondanivalójának a lényege rendre irritáló bármilyen földi erõ szemszögébõl nézve. Emellett: (1) Krisztus szavainak adott történésbeli és örök bölcsessége felülmúlhatatlan. (2) Okfejtése igen gyakran rejtett (kettõs) értelmû, profetikus, és mély bölcsessége sokszor csak hosszabb távon, vagyis elõre nem látható események lezajlása után válik világossá. (3) Lényegre törekvése, szelíd igazságossága, judíciuma, kifejezésmódja annyira egyedi, hogyha nem (ilyen) lenne, akkor ki kellene találni. (4) Idõt állóbb, aktuálisabb erkölcsi útmutatás az emberiség történelmében nem ismeretes. (5) Egyszerû földi ember ilyet írni, vagy pláne a mindennapok történéseiben ‘rögtönözni’ nem lehet képes. (6) Gondolatai tisztasága csak ‘szent’ jelzõvel jellemezhetõ; ami nyilván még a cenzori hajlamú kanonizálókat is visszarettentette bármilyen célzatos szövegmódosítástól...

De Krisztus szavainak abszolút hitelességét legfõképpen az mutatja meg, mikor is bárki földi halandó hevesen protestálni próbál ellenük. Azonnal megtapintható az evilági, földhözragadt kényelmi szempont, az anyagias életvitel érdeke, az a mentalitás, amelynek révén valaki a két ellentétes (földi és égi) karriert egyaránt sikerrel kívánja, próbálja, erõszakolja befutni. Pedig bizony nem lehet egyszerre szolgálni Krisztusnak s a Mammonnak: könnyebb a tevének átmennie a tû fokán, mint a gazdagnak bejutnia a Mennyországba...

A probléma a legkevésbé sem Krisztus szavaiban van.

A Köpönyegforgató leggonoszabb színészi alakítása, egyszersmind a végsõ idõk közeledtének a legbiztosabb jele, amikor az Antikrisztus felölti Krisztus ruháját...

A végidõk teremtményei: a „hasonmások”

„Felmerül a kérdés, hogy lehet-e ésszerû magyarázata annak, hogy a világ leg-hatalmasabb emberei megkötik a legrosszabb üzletet? A legrosszabbat, hiszen a pillanatért cserébe odaadják az Örökkévalóságot. - írja Kocsis István ‘Magyar-ország szent koronája’ címû könyvében. - Másképp is fogalmazhatunk, - õk már régen odaadták az örökkévalóságot a percért, akkor, amikor ‘hasonmásokká’ váltak. „Hasonmás” az, aki az életet választotta az ÉLET helyett... Akiknek a lelke tetszhalott állapotba jutott. Õ az, aki bement a tágas kapun, rálépett a széles útra, mely a „romlásba” visz. Ezen az úton a bukott ember jár. A bukott ember, aki képes volt elvágni az összeköttetést az Idõtlen Énjével... Kialudt benne az összeköttetést fenntartó titokzatos fény, a lélek... Azt mondtuk: „Nem könnyû kioltani a lelket, de az ember megteheti. De mindig csak Istenre emelt fegyverrel teheti meg... Azaz a felfoghatatlanul nagy bûnökkel.” Aki például szándékosan és aljas indokból öl, vagy megölet valakit, az is voltaképp’ Istenre emelt fegyverrel oltja ki a saját lelkét. Aki pedig államférfiként árulja el hazáját, az idegen hatalom szolgálatába áll, szintén Istenre emel fegyvert, mert ezzel el-szegényíti népét, önmagát pedig megfosztja attól, ami benne, a személyiségében a legértékesebb. Ezért kell például annak levetnie a papi ruháját, aki ateista lett, vagy távoznia a bírói pulpitusról, aki politikai parancsra hajlandó volt ártatlan embert elítélni. Minthogy Isten egyedül csak az embert teremtette a saját kép-mására, és oltotta belé az alkotó értelem szikráját, ezért minden emberben van valami isteni lényeg. Aki Istenre fegyvert emel, az emberként már nem is él tovább, hanem csak valami másként, másvalakiként. Ha tehát egy ember így vagy úgy, de eldobja magától az isteni lényegét, az valami mássá válhat, valami minõségileg alacsonyabb rendûvé, mint ami korábban volt. Kocsis István ezt az alacsonyabb rendûvé, mássá vált embert nevezte el „hasonmásnak” - a valódi ember, az isteni lényegét hordozó ember „kiürült hasonmásának”. Kocsis István értelmezésében a „hasonmás” az, akinek a lelke tetszhalott állapotban van.

Mondhatnák úgy is, akiben kialudt az isteni szikra. A mai uzsoracivilizációban élõknek a kamatkapitalizmus törvényei szerint mindent le kell fordítaniuk a pénz egydimenziós nyelvére. Kocsis István kifejti, a mi korunk embere nem érti, sõt, valami álproblémának tekinti ezt. Ez jól tetten érhetõ, mert még a filozófiával és a teológiával (!) hivatásként foglalkozók is mellõzik ennek a tárgyalását, hiszen a „hasonmások” létezésének a beismerése nem egyeztethetõ össze azzal a hamis premisszával, miszerint minden ember egyenlõ. Az egyenlõ jogokkal éppen az a probléma, hogy egyenlõtlen képességû emberekre továbbá gyökeresen eltérõ fel-tételekre alkalmazva a legigazságtalanabb eredményhez vezethet. Ezért a ‘jog-egyenlõség’ legfeljebb elvben elismert esélyegyenlõséget és jog elõtti formális egyenlõséget jelenthet. Természetesen nem lehet minden egyes egyénre szabva megalkotni egy teljesen igazságos jogrendszert. Ez azonban nem változtat azon, hogy azt állítani: mindenki egyenlõ - nem egyéb jó szándékú óhaj kimondásánál.

Ezzel az óhajjal nehéz szembefordulni, hisz többek között erre épül az általános választójog és az „alibi-demokrácia” vele ûzött szemfényvesztõ játéka. Ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy az emberek többsége az uzsoracivilizáció kényszere következtében „hasonmás” emberré vált, aki már elveszítette az emberi lényegét tartalmazó minõségét, akkor még az a kérdés is okkal felmerül, hogy az emberi lényegüket még megtartott és az emberi lényegüket immáron elveszített emberek vajon még ‘jog-egyenlõknek’ minõsíthetõk-e? Kocsis szerint ezektõl a (független személyiségüket, döntési szabadságukat és szabad akaratukat elveszített) „hason-másoktól” retteg minden jövõjét féltõ ember, mivel ezek a hasonmások hazudnak politikusként, szerelmi partnerként, igen könnyen kaphatók az árulásra, és üzlet-emberként szintén gátlástalanok, de más szakmákban sem azzal a felelõsséggel és kötelességtudattal látják el a feladatukat, mint az emberi lényegüket megõrzõ emberek. Közéjük tartoznak, akik például jó üzletnek tekintik a háborút, ha lehet rajta sok pénzt keresni, tekintet nélkül arra, hogy hány embertársuknak okoznak végtelen sok szenvedést. A jelenlegi uzsoracivilizáció kamat-kapitalista rendjében pénzgazdaság mûködik, amelynek egyetlen célja, hogy a pénzbõl még több pénzt állíthassanak elõ a pénzvagyon tulajdonosai, miáltal minden egyéb emberi érték devalválódott, és az erkölcsnek nincs többé ázsiója. Egyre több a profithajszában hasonmássá váló ember. A legdöbbenetesebb - Kocsis István szerint - az, amikor a hasonmás fel is fogja, hogy hasonmás lett. Ez abban a pillanatban következik be, amikor már képes elhitetni magával, hogy Istennel szembefordulva is lehet élni. Természetesen lehet így is élni, de nem az emberi lényegét megtartó teljes (értékû) embernek, hanem csak egy emberi lényegétõl megfosztott hasonmásnak. Ezért van, hogy ebben a mindent pénzzel mérõ ‘egy-dimenziós’ világban rengeteg az olyan ember, aki úgy követ el bûnt, hogy nincs igazán bûntudata, és képtelen valódi bûnbánatra. A „hasonmás” terminusa igen jól eligazít korunk sok ellentmondásában. Ugyanis ha valaki fölfogta, hogy „hasonmás” lett, és ezt a létét el tudja viselni, akkor a számára semmi sem azonos már azzal, ami valójában. A bûn többé nem bûn, - minden üzlet rossz, amelyen így vagy úgy nem nyerészkedik, akár a másik kárára, és a legrosszabb üzlet Kocsis István szerint „az Örökkévalóságról való lemondás a percért”, vagyis amikor a percnyi földi létért lemond az Idõtlen Énrõl, amikor az életet választja az ÉLET helyett. Az ilyen hasonmás-embernek a földi léte percnyi kis hosszába kell belesûrítenie minden hatalmat, minden élvezetet; - ezért siet, ezért mohó, ezért gátlástalan, ezért gázol át mindenen és mindenkin. Kocsis a Biblia alapos ismerõjeként azt is hangsúlyozza, hogy ezt a „hasonmás”-kérdést a maga bonyolultságában az Evangélium mutatja be, de korunk embere a jelek szerint már nem képes felfogni az Újszövetségnek e fontos részeit. Mindabból, amit az Evangélium sugalmaz, a legdöbbenetesebb az, hogy a „hasonmás”-lét - vagyis az anyaggal való teljes azonosulás, a lélek és Isten megtagadása - az emberi lényegétõl megfosztott, redukálódott embernek természetessé és elfogadhatóvá is válhat, és így az uzsoracivilizáció pénzhajszájában egész népeket, sõt, az emberiséget is veszélyezteti az ebben a „hasonmásságban” való elmerülés.”

Az elmondottakhoz már csak az Evangélium szavait lehet hozzátenni:

„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket, meg a testet is pokolba taszíthatja!” (Mt.10, 28-29.)

**************

Az Antikrisztus Krisztus hasonmása. Klónozni fognak egy nõt, - vagyis egy anya megszüli a hasonmását. És ez a hasonmás majd megszüli Demiurgoszt, az Antikrisztust. Sõt, - lehet, hogy ez a nõ már régen megszületett, sõt be is érett szörnyû ‘küldetése’ beteljesítésére. (A ‘Demiurgosz’ görög név jelentése az Idegen Szavak szótárából: „Világteremtõ szellem, a világ isteni vagy természet-feletti létrehozója - annyi mint: ‘kézmûves’.” Az idézett definíciónak leginkább a középkori katarok hite felel meg, kik szerint eme földi világot a Sátán teremtette. Néha úgy tûnhet: igazuk volt! Ámde az igazság mégsem ez, ezt jól tudjuk az Ó és az Újszövetségbõl. Az anyagi és a szellemi világot egyaránt maradéktalanul Isten teremtette. A megváltás - hasonlóan a szeplõtelen fogantatáshoz - isteni közbe-avatkozás volt, üdvözülésünk érdekében. Krisztus - a földi küldetése beteljesítése után - visszatért a Mennyekbe az Atyához, tehát (vigasztalásul és megerõsítésül a Szentlélek oltalmára bízva, de) ‘magára hagyta’ az emberiséget, hogy az általa el-ültetett mag megfoganjon, kicsírázzék, szárba szökkenjen, - és a virágzás után bõ termést, jó gyümölcsöt hozzon. Visszatéréséig interregnumot hagyott maga után, ami alatt kifejlõdhetett a Sátán uralma... Demiurgosz - annyi, mint: ‘kézmûves’. A katarok hitét e jelentéssel összevonva: a Sátán volt az elsõ szabadkézmûves.)

Ha valaki azt hinné, hogy az egész, úgy, ahogy van, nem egyéb history-fiction-nél, és a Grál utáni történelmi vesszõfutást is lazán besorolja például az ‘Ómen’-filmek közé; - az hatalmasat téved!

***************

De mégis, mi lehet a Szent Grál? A Grál, amelyet már a templomos lovagok is kerestek a jeruzsálemi Salamon-templom romjai alatt, sõt, amelyet még a szabad-kõmûvesek is keresnek mind a mai napig? Következtessünk indirekt módon, - a legvalószínûtlenebbtõl a valószínûig. Olyan titkos iratok, amelyek Krisztus élet-történetét merõben más (a Kinyilatkoztatással abszolút ellentétes) megvilágításba helyeznék, nem lehetnek, - mert az 1940-es években megtalált kumráni tekercsek megfejtett tartalma szinte teljes egészében a Szentírás ismert szövegét támasztja alá. Krisztus holtteste sem lehet, mert Jézus feltámadott, és mint Isten-ember, az üdvözült testében tért meg az Atyához; - ‘holtteste’ így e földben nem nyugszik.

Ha mégis a holttestét ‘keresik’, annak nagyon nyomós oka lehet, ami hamarosan ki is derül... Azt sem tartom valószínûnek, hogy a Grál valamely elvont értelmet fedjen, - mint például ‘származás’, ‘vérvonal’ vagy ‘az egész emberiség’; pláne, valami olyat, ‘ami kvázi megtalálhatatlan’! Legvalószínûbb, hogy a Grál ‘fizikai létezõ’, vagyis aminek a legenda leggyakrabban, legkonkrétebben, valószerûen említi - a Jézus Krisztus kifolyt vérét felfogó kehely, serleg, kupa, edény; de mégis leginkább: maga, Jézus Krisztus vére!

Induljunk ki abból, hogy ‘a valószínû történelmi cselekmény’ mit is vár el a Grál megtalálásától? A válasz megdöbbentõ: valamely, elõre legyártott világuralmi terv (‘építési tervrajz’) megvalósításának tökéletes és ‘egyidejû’ legitimációját. Olyan legitimációját, mellyel még a legbigottabb keresztények sem szállhatnak szembe. Egy olyan ördögi terv legitimációját, amely a transzcendens, isteni vérvonal fel-használásával egy evilági földi, egyközpontú világállam létrehozását alapozza meg. Ha egy centralizált világállamra az Isten is áldását adja, hiszen ‘saját vérét’ ülteti annak trónjára - nincs többé apelláta. Ezért kézenfekvõ, hogy a Grált, Jézus Krisztus szent vérét - ha megtalálnák - rettenetes sátáni célra akarják felhasználni.

Márpedig: amikor az ember technikailag és tudományosan már elérte azt a magasságot, hogy képes beavatkozni a természet rendjébe; akkor és ott meg-álljt kell parancsolni! Egyetlen-egy embernek sincs, és nem is lehet olyan fel-hatalmazása, hogy a földi életfolyamatokat manipulálja! A Sátán azonban azt ‘hiszi’, hogy neki erre ‘van’ felhatalmazása! Sõt, bele kell avatkoznia a genetikus folyamatokba, ha el akarja érni, hogy egy földi anya a méhében hordja ki a Sátán fattyát, az Antikrisztust. Ez a földi anya csak egy klónozott nõ, egy „hasonmás” lehet, mert a természetes és Istennek tetszõ módon fogant anya Istentõl kapott lélekkel rendelkezik, - személyisége ezért nem lehet képes és nem lehet alkalmas ‘a sátánfattyú’ kihordására. A Sátán az emberi tudományt és a technikát is a saját szolgálatába állítja, hogy keresztülhúzhassa a megváltás isteni tervét. Ez is azon kitüntetett pillanatok közé tartozik, amikor valamennyien megérthetjük, miért is volt tilos ‘az elsõ emberpárnak’ gyümölcsöt ennie a Tudás Fájáról! Szó szerint el-jött az igazság pillanata. Sem a világról alkotott összképbe, sem a keresztény hitvallásba nem fér bele a klónozás semmilyen formája. Hithû vallásos ember - bármely világvalláshoz tartozzék is - nem lehet képes elfogadni a klónozást, s hogy az nem sérti emberi méltóságát, Isten-hitét! Mint újsághírekbõl már évek óta ismeretes: valahol a Földközi-tengeren cirkál egy hajó, mely valódi ‘területen-kívüli úszó laboratórium’ - a Sátán yachtja! -; a fedélzetén egy dúsgazdag, ‘õrült’ olasz professzor senkitõl sem zavartatva végezheti a tiltott genetikai kísérleteit, melyekkel gyakorlatilag Hitler és doktor Mengele nyomdokain halad...

Antinori klónozott emberi embrió fényképét akarja bemutatni. (A név: nomen est omen; meghatároz, illetve baljós elõjel. Ez a baljós név magában hordozza az ‘Anti’-elõtagot, ami - idézem az ‘Idegen szavak’ szótárából -: „valamivel való ellentétességet, szembenállást” jelent. A ‘nória’-utótag „serleg vagy puttony” jelentéssel bír, ami utalhat a Szent Grálra, a kehelyre, amelyben a legendárium szerint Jézus Krisztus vérét fogták fel. Az Antinori-név így egy felvett, ‘gonosz-rituális’ ómen lehet, melynek a kifejtett jelentése: az ember, aki majd létrehozza, ‘megteremti’ a vallástörténeti hibrid-gnómot, a léleknélküli emberlánya-szülte Frankensteint; azt a személyt, aki ugyan fizikailag (testileg-genetikusan) a Szent Grál ‘szent tartalmából’ lesz kiklónozva, de isteni lélekkel nem rendelkezik, lelke megürült helyére a Sátán lép, s megszületik az Antikrisztus.

„Az olasz professzor 20 fõs orvos-csoportja élén kétszáz nõ méhébe klónozott embriókat ültet be. Ha kísérlete sikerrel jár, megszülethet az elsõ klónozott ember.” Létezõ fenyegetés-e, hogy ellenõrizetlen klónozás következtében szembe fogunk magunkkal jönni az utcán?! Nem kizárt, hogy ez technikailag egyszer megvalósítható lesz. „Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki Antinori be-jelentése. A Vatikán egyszerûen képtelenségnek nevezte az ember-klónozást. Joseph Ratzinger bíboros, a Szentszék hittani kongregációjának prefektusa bírálta Antinori kísérletét, mondván: ‘Hitlert akarja utánozni.’ A bíboros úgy vélekedett, hogy ‘a gyerekek fénymásolása = náci téboly’. Jack Scarisbrick professzor, az abortusz-ellenes Life-csoport elnöke szerint az emberi élet méltóságán aluli, hogy emberi lényeket gyártsanak laboratóriumban. Ámde Antinori a vallásos ellenérveket nem fogadja el, cáfolja, hogy Isten szerepébe akar lépni. A klónozás szerinte nem vallási kérdés.”

A legszörnyûbb ómen azonban a fenti internetes idézetek utánra kívánkozik. Az intézetet, hol a híres Dolly-bárányt megalkották, így hívják: Edinburghi Rosslyn Intézet! Ugyanis a Rosslyn-kápolna kitüntetett hely, ahol a Skóciába menekült templomos lovagok - a Sinclairek legendája szerint - a Szent Grált elrejtették. Ha a Grál valóban a kereszthalált szenvedett Jézus Krisztus vérének a ‘fedõneve’, akkor a következõ a helyzet: a Dolly-bárányt klónozó kutatóintézet és az Isten Báránya vérének rejtekhelye azonos névre - Rosslyn - hallgat! Ez fátum, csak gonosz vicc, véletlen egyezés lenne? Túl sok baljós elõjel egyazon történetben...

Ha a Szent Grál valóban templomosok - a Sioni Rendház - birtokában van, akkor lassanként a ‘legendárium’ minden apró mozaik-kockája a helyére kerül. Tudjuk: bármilyen biológiai szervezet, élõlény valószínûleg reprodukálható egyetlen olyan sejtjébõl, amelynek a sejtmagja, és a benne foglalt öröklõdési anyag sértetlen. A klónozáshoz felhasználható sejt - akár egy vérsejt is lehet. Tudjuk, hogy a Sátán a végsõ, legeslegnagyobb szerepére készül: az Antikrisztus Krisztus képében kíván megjelenni, hogy elcsábítsa a maradék keresztényeket is. A klónozott lélektelen nõ a Krisztus vérébõl, a Grálból klónozott Antikrisztust fogja a világra hozni - aki külsõre ugyan Jézussal ‘azonos’, ámde isteni lelke megüresedett helyére maga a Sátán költözik be...

John Hogue írja ‘Az utolsó pápa’ címû könyvében, Bingeni Szent Hildegárd: ‘Az utolsó napok és az Antikrisztus bukása’ - címû, leghíresebb látomását felidézve: „A skandináv-germán végítélet a szürke farkas korában következik majd be. A látomás eljövendõ, katolikus származású, XX. századi zsarnok szürke, katonai egyenruháját és kabátját idézi, akinek a keresztneve a germán ‘adolphus’, azaz ‘farkas’ szóból származik. Az öt zsarnok egy Krisztus-hasonmás (azaz: klón!) elõfutárai, - úgy is mondhatnánk: az Antikrisztusé. A Bingeni Szent Hildegárd látomásában Krisztus egy szûz (Szûz Mária), az Antikrisztus pedig egy szajha (a klónozott Madonna?!) fia - buja, szex-õrült bitorló, aki a második eljövetel Krisztusaként pózol, és aki azt terjeszti magáról, hogy egy szûz szemérmes gyermeke, és képes feltámasztani a holtakat. A csalót két ítéletnapi próféta, Éliás és Énok veszi alaposan szemügyre, akiket az Isten azért akar a Földre küldeni, hogy megakadályozzák az Anti-Krisztus uralomra jutását. Ez a két próféta még egy utolsó esélyt ad az emberiségnek, hogy megláthassa az Anti-krisztus igaz valóját, mielõtt a Gonosz fia - magát az Isten fiának hazudva - mártírrá teszi õket. Bingeni Szent Hildegárd figyelmezteti kora papjait, hogy az Antikrisztus az egyházon belülrõl kerül majd ki. A jóslatainak eme pontját festménye támasztja alá érzékletesen, amelyen az egyházat egy Eklézsiának el-keresztelt, glóriás, koronás asszonyként ábrázolja, akinek a széttárt karjait egy aranyozott köntös díszíti. De lám, az Anyaszentegyház szentje bugyogó nélkül áll elõttünk...! Ezekután Bingeni Szent Hildegárd egy középkori egészségügyi szakértõ alaposságával leírja, mára híressé vált rajzai segítségével illusztrálja is Eklézsia belsõ romlottságát. Ami például a lábai között látszik tenyészni, az akár minden idõk legszörnyûbb tripperének tûnhet. Az Anyaszentegyház fan-szõrzete és szeméremajkai egy szõrös arcot, a szorosra zárt ajkak közül elõ-villanó, éles fogú, torz szörnyeteget formáznak, a szörnyeteg Antikrisztust.”

************

„Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennybõl és életet ad a világnak. Én vagyok a világ kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem föltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, mindörökké éljen. Én föltámasztom az utolsó napon. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meg-haltak. Itt a mennybõl alászállott kenyér, hogy aki eszik belõle, meg ne haljon. Én vagyok a mennybõl alászállott élõ kenyér. Aki e kenyérbõl eszik, örökké él. A kenyér, melyet adni fogok, az én testem a világ életéért. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva pedig ismeritek és látjátok Õt.” (Jn. 6, 32-51 és Jn. 14, 6-7.)

Epilógus

Ma, amikor ezeket a sorokat befejezem, 2004. április 23-ika van.

Napok óta szállingóznak a nemhivatalos hírek, híresztelések (SMS-ek, - Te is add tovább!), hogy Krisztus földi helytartója, II. János Pál pápa imáinkat kéri, mert a testi erejének lassanként a végére ér. Imádkozzuk el együtt: Üdvöz légy Mária, malaszttal teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus. Asszonyunk Szûz Mária, Istennek szent anyja imádkozzál érettünk bûnösökért, most és halálunk óráján - ámen.

Urunk-Istenünk, kérünk Téged, add, hogy a konklávé ne az Antikrisztust válassza meg majd a Fiad, Krisztus ‘utolsó elõtti földi helytartójának’, a római pápának...! De ha mégis meg kell történnie, legyen meg a Te akaratod, miképpen mennyben, azonképpen itt a Földön is.

Ajánlás

Könyvemet sok szeretettel feleségemnek és gyermekeimnek:

Piroskának, - Klárának, Laurának, Zsuzsának, Barbarának, Gergelynek és

Líviának ajánlom.

Ismertetés a könyv írójáról

Czike László 56 éves okleveles közgazda.

Budapesten született, hat gyermek édesapja. Ma Vácon él.

A diplomáját a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipari karán védte meg 1977-ben, vállalati stratégiából. Harmincéves gazdasági vezetõi gyakorlattal rendelkezik; tapasztalatait még a rendszerváltás elõtt országos szocialista állami nagyvállalatoknál (Posta, Közlekedéstudományi Intézet, MÁV, ÁFOR, Hungaro-camion, stb.), - 1990. után pedig mint privatizációs tanácsadó szerezte. 1994. óta menedzsment (üzleti) tanácsadással, szakmai tanulmányok írásával is foglalkozik.

1996-tól nagyvállalatok vezérigazgatói tanácsadója (Antenna Hungária Rt., BKV Rt. stb.); 1997-ben Peták István elnök fõtanácsadója a Magyar Televízió Rt.-ben.

Politikai, politológiai, globális közgazdasági tanulmányok, elemzések és esszék, Biblia-magyarázatok írásával és publicisztikával 1996. óta foglalkozik; rövidebb-hosszabb terjedelmû cikkei többek között: a Demokratában, az Új Idõkben, az Új Magyarországban, a Magyar Nemzetben, a Leleplezõben, a Nemzetõrben, a KAPU-ban és a Szövetségben láttak napvilágot, s jelennek meg a mai napig is.

Eddig öt könyve jelent meg: a „Nexusban a Co-Nexussal” (2001.) a Válasz Kiadónál, a „Magyarország privatizációja” (2003.) a KAPU Kiadónál, „A szeretet törvénye” (2004.) a Kairosz Kiadónál, a „Sándor András, a szabad­gondolkodó” (2006.) a Heraldika, illetve „A pokol legalsóbb bugyra” (a Magyar Televízió – 2006.) a Gold Book Kiadónál.

Ismertetés a könyvrõl

A könyv merész kísérletet tesz; az ószövetségi és újszövetségi próféciák, továbbá a katolikus egyház által nem kanonizált magán-kinyilatkoztatások alapján, illetve más gondolkodók írásainak feldolgozásával: megpróbálja felvázolni a történelem gerincvonulatát, mely - a szerzõ konklúziója szerint - végsõ kifejletében a mai ki-látástalan, globálisan reménytelen társadalmi állapotok bekövetkezéséhez vezetett és mintegy elõjátéka, elõképe Jézus Krisztus második földre jövetelének, amelyet a keresztény hit tanításai alapján az Armageddon, vagyis az Antikrisztus uralma és a legvégsõ háború elõz meg, illetve az Apokalipszis, a végítélet követ majd.

A könyv három önálló, mégis ‘összefüggõ’ esszébõl áll: ‘Csillagközi mag a földi Grálban’, ‘A Mennyei Izrael’ és ‘Az Antikrisztus’.