Czike László

Liberális problémáim

Mindenek elõtt meghatároznám, hogy számomra mit jelent a szó: liberális.

Magam is a klasszikus értelmezés híve vagyok; miszerint a liberális gondolkodás és életvitel alapvetõen azt jelenti, hogy az ember szabadelvûen elemez, mérlegel, dönt és cselekszik; vagyis hogy befogadó képes és nyitott minden eszme, illetõleg új, eddig ismeretlen viselkedés, tudás és módszer iránt, tehát megpróbál minden újat beilleszteni saját (egyébként gömbölyû) életfilozófiájába, - mindaddig, amíg az új, ‘kísérleti elemrõl, tényezõrõl’ ki nem derül, hogy haszontalan, netán káros.

Jó elõre kijelenteném, hogy számomra a liberális ‘mentalitás’ a legkevésbé sem keverhetõ, pláne keverendõ össze valamiféle agresszív, önérvényesítõ, egoista, a törvényeknek és az erkölcsi normáknak fittyet hányó, gátlástalan libertariánus (szabados, mindent megengedõ) magatartással, melynek jól leplezett, egyetlen célja ‘a földi karrier sikeres befutása’; tûzön-vizen, mások holttestén keresztül is.

Ha valaki megkérdezi tõlem, hogy magam milyen elveket vallok, illetve mit tartok a gondolatvilágomról, a világnézetemrõl, eszmei hovatartozásomról; azt szoktam mondani, hogy liberális gondolkodású, konzervatív eszmerendszerû, keresztény magyar ember vagyok; s szociáldemokrata, csak a szó krisztusi értelmében...!

Elõre bocsátom még, hogy hat (6), ma már felnõtt gyermekemet szintén liberális szellemben neveltem, bár természetesen az igazi, konzervatív értékek tiszteletére. Meggyõzõdésem ugyanis; hogy értékek csupán klasszikusak, ‘konzervatívak’ léteznek, - úgy mint: istenhit (kereszténység), nemzet, család, becsület, munka, erkölcs, szorgalom, hûség, igazság, tisztaság, önzetlenség, áldozat és szeretet. No meg ide kívánkozik még talán a hála; hogy tudjuk, kinek s mivel tartozunk!

Baloldal nagyjából azóta létezik, mióta Lucifer és Belzebub, a fõördögök - vagy még sokan mások is! - szembeszálltak az õket is teremtõ Urukkal-Istenükkel, és ki-, illetve feltalálták, ‘hogyan lehetne’ paradicsomi életet varázsolni Isten nélkül; pontosabban a teremtõ Isten személyének, mûvének és szeretetének tagadásával. Magyarán: a ‘baloldal’ a kezdetektõl fogva az értéktelenség ‘érték-hordozója’, - másként ‘a selejt’ világuralomra törekvése, illuzionista trükkökkel felcicomázva. Hangsúlyozom, hogy a baloldaliság önmagában nem rendelkezik semmiféle saját értékrendszerrel; a legnyilvánvalóbb önazonossága az értékek makacs tagadása.

Külön kötetet lehetne írni arról, hogy ilyenformán a baloldaliságnak egyáltalán mi köze van, mi köze lehet a klasszikus értelemben vett liberalizmushoz, vagy a szociáldemokráciához, hiszen egyikük sem önálló értékrend; a szabadelvûség egyfajta módszer csupán, az új gondolatok szabad szárnyalását és befogadásukat jelenti, - a szociáldemokrácia pedig a szegények szociális védelmére szerzõdött, a gazdagokkal, a harácsoló és önzõ, élv-és profithajhász tõkésekkel szemben, mely felfogás legalább 2000 éves, hisz’ eredendõen Jézus Krisztustól származik.

Mint látjuk, a dologban az a félelmetes, hogy egy pusztán gondolkodási módszer, a liberalizmus, szabadelvûségbõl libertariánizmussá, gátlástalansággá fejlõdve, önmagát az egyetlen létjogosult (élet)filozófiai ‘rendszerré’ kiáltotta ki, miközben az egyedüli ‘rendszerszerû alapgondolata’ a személyiség (és jogainak) minden határon túli hangsúlyozása, fõként Istennel szemben, a szelídek kárára. Éppen ilyen ‘érthetetlen’ a szociáldemokrácia önálló eszmerendszerré magasztosulása, ugyanis önmagát kizárólag a még fennálló társadalmi renddel (a kapitalizmussal) szemben ellentételezi. Jól értsük meg: a liberalizmus (mely nagyjából Voltaire-rel kezdõdött) istentelensége nem abban áll, hogy Istent nemlétezõnek tekinti, vagy ha el is fogadja a létezését, fütyül rá, - hanem abban, hogy tudva és akarva megtagadja az Istent, az Õ törvényeit s az azokból származtatott erkölcsi normákat, mert ezek fölébe az ember független személyiségét és szabad akaratát helyezi. Az ún. ‘szociáldemokrácia’ koncepcionális alapjai ennél jóval primitívebbek, hiszen Isten, s Jézus Krisztus létezését is ‘tagadják’, tehát nem szembeszállnak vele, ha-nem egyszerûen nemlétezõnek tekintik. Gondoljuk csak meg: adva van egy új, önmagát modernnek tekintõ világnézeti rendszer, sõt politikai tömegerõ, melynek ‘filozófiai alapelve’ az istentagadás, - gyakorlati politikai célja, alapvetése pedig a szociális demokrácia földi megvalósítása, ami fából vaskarika, mert 2000 éve tudjuk az Újszövetségbõl, hogy csak a Mennyországban lehetséges, amely pedig nem a földi világról való! Liberálisaink és szociáldemokratáink taktikai összefogása ráadásul maga a megtestesült széthúzás is egyben, mert nagyjából az istentelenség az egyetlen dolog, amiben egyetértenek. A liberálisok ugyanis liberális demokráciát, a szociáldemokraták pedig szociális demokráciát akarnak - persze csak papíron! - felépíteni; márpedig a kettõ egymás szöges ellentéte. Gondoljunk csak arra, hogy a liberálisok a szabadpiac mindenhatóságát hirdetik, miközben teljességgel elutasítják a szociális piacgazdaságot, a szociális hálót, és az állam mindenfajta szociális indíttatású beavatkozását a szabadpiaci mechanizmusokba. A szociáldemokrácia alapelvei - persze csak papíron! - ezzel éppen ellentétesek...

Annak, hogy hazai liberálisaink és szociáldemokratáink immár másodszor is oly’ jól megférnek egy közös, alapvetõen népnyúzó kormánykoalícióban; kizárólag az a magyarázata, hogy a magukat liberálisként aposztrofálók libertariánusok, - a magukat szocialistaként meghatározók valójában demagóg nagytõkések, vagy még inkább köpönyeget fordított és a privatizációs szabadrablásból kövérre hízott (amerikanizált) moszkovita-brüsszelita kriptokommunisták; vagyis hát a koalíció egyik tagja sem az, aminek deklarálja önmagát. Gátlástalan istentagadók!

Istenhívõ liberálisok és kommunisták (szocialisták) ugyanis nincsenek; kizárólag csak ellentmondásosan gondolkodó, vagy tudatosan képmutató zavart egyének...

Szívesen ragoznám még országunk szomorú valóságát; ám ez az írás nem errõl szól. Ígérem, hogy soraimat a továbbiakban csakis a liberalizmusnak szentelem.

Említettem már, hogy a liberalizmus valójában libertariánizmus, ami szabados és kvázi gátlástalan gondolkodást, viselkedést, életmódot és - uralkodást jelent. De mivel liberálisaink liberálisnak tartják és nevezik magukat - legyenek liberálisok!

A továbbiakban tehát bemutatom (részletezem) legfõbb liberális problémáimat...

Az elsõ és legfontosabb: az istentelenség. A nagyszerû, független személyiséggel rendelkezõ, szabad akaratú lángelme ‘kitalálta’ a világnézetek ‘egyenrangúságát’. A liberalizmus kihirdette - s akinek ez nem tetszik, keressen magának egy másik földgolyót! -, hogy az istentelenség éppoly’ pozitív eszme, mint az istenhit. Tehát a valami, és a valaminek a teljes hiánya - egymással egyenértékûek. Ma is ebben élünk! Az istentelenség - mint egyenrangúságot nyert eszme - igencsak gyakorlati problémákat okoz. Akár bevallják ezt a liberálisok, akár nem; ha nincs Isten, úgy teljesen feleslegessé és értelmetlenné válik mindenfajta erkölcsi norma, s annak betartása, a betartás erõltetése, vagy a reá való mindenfajta hivatkozás. Ezt híven tükrözi a mai - egyébként komolytalanul mûködésképtelen! - polgári igazságszolgáltatás, hiszen a büntetõ törvénykönyv szabályai szerint: „Bûncselekmény az, amit a törvény büntetni rendel.” Istenrõl, erkölcsi normákról - szó sem esik. Ha a törvény rossz, vagy ne adj’ Isten direkt a bûnözõket támogatja; akkor egyes bûncselekményeket semmilyen törvény nem büntet. Ugyanez az eset, ha a bûnözõ vagy az ügyvédje olyan ügyes, hogy kibújik a büntetõ szankciók teljesülése alól. A rendszer nem egyszerûen csak lyukas, hanem az edény egész alja hiányzik; ily módon ad absurdum elõfordulhat, hogy bûnözõk ítélkeznek ártatlanok felett...

Mivel Isten ‘idejét múlta, letûnt közszereplõ’: felesleges hagyománnyá, egyszerû kultúrális ballaszttá válik a bûn, a lelkiismeret, a lelkifurdalás, a megbocsátás, a bûnbocsánat, a vezeklés, a gyónás és a penitencia fogalma is. Senkirõl sem tudhatod, vannak-e egyáltalán önmaga számára elõírt és be is tartott lelkiismereti normái, hiszen a liberalizmus szerint a lélek sem több, mint nyelvi konvenció. Az igazság az, hogy a liberálisok demokráciájában mindössze egyetlen törvényféle érvényesül: „Szemérmes koldusnak üres a tarisznyája.” Vagyis aki báránynak marad meg farkasok között, az magára vessen, ha éhen hal! Gátlástalan világ ez!

Tulajdonképpen azt mondhatom, hogy a liberalizmussal kapcsolatos valamennyi problémám szegrõl-végrõl mind-mind visszavezethetõ az istentelenségre, mint az emberi elme legnagyobb ostobaságára, a kevélység eredeti (fõ)bûnére. Mert ha nincs Isten, akkor bármit szabad! Akkor nincs bûn és eltévelyedés, csak jó hecc a szado-mazo, jöhet Szodoma és Gomorra; és jön is esténként - hadd lássák a jövõ felnõttjei is! - fõmûsoridõben a kollektív szabadszerelem a Tv2-n s az RTL-en... Ha nincs Isten; nincs bûn, nincs bûncselekmény és nincs bûnhõdés sem. Akkor nyugodtan virágozhat a mindenféle állami korrupció; a bankhitelek (v.ö.: bank-konszolidáció) és a társadalmi tulajdon privatizációs ellopása csupán jó üzlet. Az emberi élet sem drága többé, sõt kifejezetten olcsóvá válik; megelõzõ csapásként egész országok perzselhetõk fel elõbb a végtelen igazság, utóbb a tartós béke (deja vu!) jelszavára hivatkozva. A haldoklóknak jól jön majd az eutanázia. Aki meghal, annak sem kell aggódnia, mert majd segít rajta a klónozás (az sem nagy baj, ha a klón-frankenstein lélek nélkül jön majd a világra!), vagy a reinkarnáció. Könnyen lehet, hogy a klón-bébit majd két (vagy több) leszbi fogja felnevelni, - tudomásul kell vennünk ugyanis, hogy az egynemûek szerelme a legkevésbé sem természetellenes, csak egy kicsit más. Meg kell értenünk (mivel sem Isten, sem lélek nincs!), hogy az emberi tudat útjai, rejtelmei kifürkészhetetlenek; azonban teljes szabadságot kell biztosítanunk a szent, és soha el nem tévelyedõ akaratnak. Egyetlen valós vezérelv létezik a liberális önmegvalósításban: pozitív gondolatok, önbizalom, sikerre orientáltság, az önérdekek gátlástalan érvényesítése, sok pénz, a vagyon mértéktelen felhalmozása, minél több élvezet felhabzsolása, a hatalom megszerzése más emberek felett, a fogyasztás és a profit szüntelen növelése, s a kultúra összes pozícióinak megszerzése egy olyan istentelen világ létrehozásáért, amely egy szûk uralkodó elit számára a földi paradicsomot valósítja meg, több milliárdnyi hiszékeny embernek, a szavazatával is önként felvállalt nyomorúsága, örökös és reménytelen kamatrabszolgasága révén.

Ha ezt a vezérelvet nem tudod magadévá tenni, vagy elfogadni, hogy azt mások gyakorolják feletted; nyúlj a lágy drogokhoz, és sodorj egy joint marihuánát...

Vác, 2003. március 4.

Czike László