Czike László

Orbán Viktor aggodalmai

„A magyar nyelv és az egészséges kultúra lesz csak képes megtartani és újra-egyesíteni a nemzetet az országhatárok nélküli világban - hangsúlyozta Orbán Viktor a Fidesz kultúrális tagozatának szombati (2004. I. 17.) rendezvényén. A volt kormányfõ arról is beszélt, hogy ma már oly’ magánbirodalmak léteznek, amelyek mindenhová elérnek és beleszólnak az életünkbe.” Orbán Viktornak ez a beszéde a január 19-iki Magyar Nemzetben jelent meg „Orbán a bankár-kurzus veszélyeire figyelmeztet” címmel.

A következõkben kiemelem és részletesebben kommentálom a beszédnek azokat a részleteit, amelyek rendkívül újszerûek, és külön értékelõ elemzés hiányában el is sikkadnának. Orbán Viktor olyan veszélyekre figyelmezteti a társadalmat, sõt, az értelmiség legfogékonyabb képviselõit, amely veszélyekrõl eddig nem szólt a ‘fáma’ - említésük egyfajta ‘tabu’ volt! -, amelyrõl politikai vezetõink hallgattak.

„Nemcsak a pénzünk, hanem szavaink is hétrõl hétre egyre kevesebbet érnek. Sõt, manapság az sem ritka, ha kiderül, hogy nincs mögöttük semmi, vagy éppen hogy a valóság elkendõzésére, az emberek megtévesztésére, meg-zavarására használják õket.” Amióta újból a posztkommunista kormány regnál Magyarországon; kísérteties pontossággal ismét csak összeomlott minden pozitív várakozásunk, a gazdasági felemelkedésünkbe vetett reményünk. Jellemzõ, hogy a ‘szocialista’ kormány megint ‘szándékosan válságot idézett elõ’, hogy azután legyen mit ‘kezelnie’. A reform-kommunisták lételeme ugyanis a válság-kezelés, amit a gazdaság lefojtásával, fiskális pazarlással és monetáris restrikcióval, pénz-kivonással ‘valósítanak’ meg. Az árakat, az adókat csillagos égig emelik, a hitel-felvételt tovább nehezítik, az inflációt felpörgetik, a vállalkozásokat tönkreteszik. A mintegy szántszándékkal megbetegített gazdaság teljesítménye leromlik; - ami elsõsorban a külkereskedelmi mérleg, a fizetési mérleg valamint a forint-árfolyam hirtelen és drasztikus romlásában, az állam és a nemzetgazdaság fokozódó, gyors eladósodásában nyilvánul meg. Igen, a pénzünk is egyre kevesebbet ér, ami azt jelenti, hogy a cserearányaink romlanak, a magyar munka értéke devalválódik a világpiacon; - tehát nemhogy felzárkóznánk Európa legfejlettebb gazdaságaihoz, hanem gyorsuló mértékben lemaradunk azoktól. De a szavak is elveszítették egy-kori jelentésüket; - a kimondott és az írott szó is rohamosan értéktelenedik. Mert a szocialista frazeológia és retorika egyformán hazug - kizárólag az intézményes tehetségtelenség és tehetetlenség védelmét, apológiáját szolgálja. Az álszakértõk tolvajnyelve megint csak ‘nadrágszíj-meghúzásra’ szólítja fel - a költségvetésen keresztül - az ország lakosságát; gyakorlatilag megtagadva elemi kötelességét, miszerint az államnak minden eszközzel polgárai jólétén kell munkálkodnia. Még mindig a ‘jóléti rendszerváltás’ továbbfolytatásáról papolnak, holott ennek kódolt jelentése nyilvánvalóan a maradék vívmányok tökéletes felszámolása. Elégséges csak arra gondolnunk, hogy amennyiben a kórházak privatizációjával a lakosság egészségügyi ellátását is ‘profit-alapokra’ helyezik, azzal a megélhetés legutolsó szociális védõbástyáját is ledöntik. Bizony, Magyarországon a szónak már nincs jelentése, értéke, jelentõsége! De ez a jelenség még inkább igaz abban az össze-függésben, hogy az igazat ma sem szabad leírni, ma sem szabad propagálni; - az írott és az elektronikus sajtó szemenszedett hazugságokat terjeszt, ahelyett, hogy bemutatná az ország kétségbeejtõ valóságát. A valóság pedig az, hogy a helyzet egyre romlik. A megélhetési költségek észrevétlenül, a deklarált inflációnál jóval gyorsabban nõnek, az egyéni jövedelmek többsége nem éri el a létminimumot; az ország lakosságának legalább a fele egyik napról a másikra él, egyharmada pedig állandó nélkülözésben nyomorog, gyakorlatilag éhezik. Magyarország minimum a 3 millió koldus országa lett - újra. A munkanélküliség is vészes mértékben nõ; az állam nem a munkahely-teremtést és a vállalkozás-élénkítést, továbbá a szociális-egészségügyi gondoskodást tekinti fõ feladatának, hanem azt, hogy látszatra jól megfeleljen az Európai Únióba belépés és a Terrorizmusellenes Koalíció diktálta feltételeknek, ami a stréber magyar komprádor burzsoázia (az uralkodó pénzügyi-politikai elit) prominens érdeke.

„Attól tartunk, és attól õszintén tartunk, hogy a legyengített kultúra nem lesz elég erõs, hogy a vállára vegye és átmentse a nemzetet utódainknak. És ha a kultúra nem tudja már átmenteni a nemzetet, akkor a nemzetek helyét teljes mértékben a magánbirodalmak, a magánállamok veszik át. Azok a magán-birodalmak és magánállamok, kedves Barátaim, amelyek a nemzetállamok mögött és között a bankvilágot uralják, és mint a polip csápjai mindenhová elérnek. Némelyikük termel, olajat forgalmaz vagy bankja, televíziója van, újságja, politikai pártjai vannak, de vannak olyanok is, amelyek már ennyire sem megfoghatóak. És mégis úgy szólnak bele az életünkbe, úgy irányítanak, hogy eközben semmilyen felelõsséget sem vállalnak. Sem nép, sem táj, sem semmilyen élõlény iránt. És semmilyen közösséghez, csak a pénz, a haszon világához tartoznak.”

Orbán Viktor szavaiból világosan következik, hogy: (1) Az Európai Únióba való belépésünk után nemzeti identitásunk megõrzésének, kifejezésének már egyetlen eszköze marad(t) csak - a kultúra. (2) A kultúránk azonban - legyengített kultúra! (3) Ez a kultúra azonban (mivel nem elég erõs) nem lesz képes, hogy megõrizze a nemzet integritását - hogy átmentse nemzetünket egy határok nélküli világba. (4) Ekkor a magyar nemzet (mint összetartó erõ) helyét magánbirodalmak, magán-államok veszik át - vagyis a nemzet megszûnik, ‘idejétmúlt kategóriává’ silányul. (5) Így Magyarország politikai, pénzügyi s kultúrális értelemben szabad prédává, ‘senki földjévé’; - erõs nemzetállamok közötti ‘szabad zónává’ és vadászterületté válik. (6) Márpedig a vadászok (vö.: az olasz vadászok énekes-madár terítékével) csak ‘levadásznak’ - mindent, ami mozog, felelõsség-vállalás nélkül. (7) Egykori hazánk a nemzetközi tõke, a profithajhász vállalkozások kísérleti terepévé alakul.

Alapvetõ tévedésnek, sõt, félrevezetésnek tartom a Magyar Nemzetben megjelent címet - Orbán a bankárkurzus veszélyeire figyelmeztet -; annak ellenére is, hogy a fenti részben Orbán tényleg megemlíti a bankokat. „Azok a magánbirodalmak és magánállamok (...), amelyek a nemzetállamok mögött és között a bankvilágot uralják, és mint a polip csápjai, mindenhová elérnek. (...) De vannak olyanok is, amelyek már ennyire sem megfoghatóak.” A lap szerkesztõje vagy jóhiszemûen félreértette Orbán mondanivalóját, vagy - ‘el akarta terelni a figyelmet’ a valódi mondanivalóról! Ugyebár mostanában ‘jobboldali politikai szállóigévé’ vált, hogy a Medgyessy-kormánnyal egyfajta ‘bankárkurzus’ valósult volna meg hazánkban. Ez egyrészt igaz megállapítás, másrészt nem teljesen; - de leginkább: félrevezetõ. Kétségtelen, hogy az országot egyrészt maradéktalanul ‘a belföldi és a külföldi bankárok akarata, döntései, fiskális és monetáris profit-várakozásai’ irányítják; - másrészt a vezetõ politikusaink - Medgyessy Péter, László Csaba, Draskovics Tibor, stb. - személy szerint is ugyanannak a bankár-klikknek a tagjai, akik már 1982 óta terelgetik Magyarországot a reformkommunizmusból a megállíthatatlan eladósodás nemzeti végromlásába. Tény az is, hogy ez a társaság kormányzatként a bankárok mohó, fösvény és kapzsi természete szerint viselkedik; Marx Károly után szabadon pénzt szülõ pénznek tekintik vagyonát, mûködõtõkéjét, amelynek profitját egyrészt a nómenklatúra, másrészt a multinacionális tõke aratja le. Sõt, még az is igaz - közhely! -, hogy a Medgyessy-kormány duplán vette vissza a néptõl mindazt, amit kormányra lépésekor felelõtlenül szétosztott; vagyis ebben a tekintetben is a bankárok szûklátókörûségét idézi, akik kamatos kamattal terhelik pénzkihelyezéseiket, mert képesek levágni az összes aranytojást tojó tyúkot, mely képtelen azonnal s maradéktalanul eleget tenni a szupranacionális harács fûnyíró elvû kamat-törvényeinek, illetve profit-követelményeinek. Ez tehát mind igaz; de Orbán Viktor egyáltalán nem ezt az igaz közhelyet helyezte mondanivalójának a fókuszába! Hanem azt a figyelem-felhívást, ami a kiemelt (aláhúzott) kifejezések lényegi tartalma. Rendezzük sorba ezeket! Orbán Viktor olyan szervezetekrõl - magánbirodalmakról és magánállamokból - beszél, amelyek a nemzetállamok mögött és között (és felett!) uralják a bankárvilágot, és mint a polip csápjai, mindenhová elérnek s vannak köztük olyanok, melyek konkrét tevékenységgel már nem is megfoghatóak! Orbán nem nemzetközi ‘bankárkurzusról’ szól, hanem háttéruralmi magánbirodalmakról, összefonódásokról (Co-Nexus?!), amelyek a nemzetek felett - mint eszközt - uralják, és ismeretlen céljaikra fel is használják a bankárvilágot. Nézzük meg, miként is ír ezekrõl a szervezetekrõl mintegy tíz évvel ezelõtt Vass Csaba, az ismert szociológus!

„Tûrhetetlen ellenségek mindazok (mármint a globalizáció számára), kik a diktált helyett a maguk alkotta világban; diktált kényszerazonosságok helyett a maguk alkotta azonossággal akarnak élni. (...) A globalizációs világhatalom urai fel-ismerték: a hatalmuk megtartása azon múlik, hogy az életünk szövetét alkotó valóságon és a szociális azonosságtudatunkon felül képesek lesznek-e a magán-azonosságunkat is meghatározni. Ehhez azonban le kell rombolniuk minden természetes közösséget - családot, baráti társaságokat, szomszédsági kötelékeket (és a nemzetet, sõt, a nemzeti azonosságtudatot!) -, amelyek az azonosságalkotás szabadságának biztosítékai, majdpedig ezeket az általuk diktált csoportokkal kell helyettesíteniük. (...) Itt már olyan hatalom létrejöttét kísérhetjük nyomon, amely nem az egynemû javak újraelosztását ragadja magához, hanem mélyebb szintre hatol, és ott erõszakkal alakítja át a maga (önzõ) érdekei szerint a folyamatokat. A globalokrácia felismerte: hatalmát csak akkor tarthatja meg, ha kiragadja a magánemberek hatalmából azt, hogy önmaguk értelmezhessék a mindennapjaik eseményeit. (...) Az értelmezési erõszak tisztára szimbolikus erõszak. A világ-televíziók, a világfilmek, a megareklámok - az értelmezési erõszak nem legitim hatalmi intézményei - mind-mind arra szolgálnak, hogy megkérdõjelezhetetlenül, sõt, szabadságunk mindenekfeletti bizonyítékaként azt a diktált valóságot építsék fel és építsék újjá, amely a szupranacionális globalokrácia belsõ harcai minden-kori állásának, vagy éppen a pillanatnyi szeszélyeinek felel meg. Manapság a globalizáció elborzasztó sajátosságaként szembe kell néznünk egy, még a test elpusztításánál is borzalmasabb fejleménnyel. A test elpusztítása (pl. a háború!) megsemmisítette, nullpontra taszította az egyes emberek létét. A globalizáció viszont - puha világháborús érintkezési módja, multikultúrája révén - még ezen a látszólag felülmúlhatatlanul nagy ‘teljesítményen’ is túltesz, és megváltoztatja azt, amit eddig kultúrának neveztünk: egész nemzeti társadalmak, és bennük számtalan ember létét negatív emberi létbe fordítja. (...) Ravaszul kifejlesztették még a pusztító rombolásnál is ‘kifinomultabb’ módszereket: a testet megõrizték, sõt, fel is táplálták, ám az egyes személy emberi azonosságát elpusztították. „De szörnyû sors várt arra, akit a zsuanzsuanok megtartottak a maguk foglyának ..., sirit húztak az áldozat fejére ... levágtak egy jól megtermett tevét. Frissiben megnyúzták ..., a legsúlyosabb, legszívósabb részét, a nyakbõrt választották le róla. Darabokra vágták, és még gõzölgõ állapotban ráfeszítették a fogoly le-borotvált fejére. Ez volt a siri. Ki ezen a procedúrán keresztülment, az vagy nem élte túl a kínzást, s meghalt, vagy egész életére elvesztette az emlékezetét - mankurt lett belõle ... A mankurt (többé már) nem tudta, ki õ, milyen törzsbõl-nemzetségbõl való, nem tudta a nevét, nem emlékezett gyerekkorára, apjára, anyjára - egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt.” A globalizáció ‘tökéletesítette’ a sirit: a puha erõszak és az erõszakszervezetek révén fájdalom-mentesen, veszteségek nélkül, nagy tömegeken viszi véghez a ‘mankurtosítást’. Mi több, olyan mankurtok lágy mechanizmusos tömeggyártására rendezkedett be, akiket nemcsak egyszer és egyetlen irányban romboltak le, hanem - fordított görög utópiaként - tetszés szerinti számban, elõre programozottan újra meg újra az emberi azonosság beszélõ szerszámaivá lehet tenni. A globalizációt jellemzõ dekonstrukciós (kontraszelekciós, ‘hasonmás-gyártó’) kultúrának éppen ez, - az emberi azonosság nélküli, negatív létû masszának az irányított újraépítése a magva. (...) A globalizáció szupranacionális szervezõdései (ezért) alá-és fölé-rendeltséget alakítottak ki a globalizációs szupranáció, illetve a modern polgári nemzet között: a szupranemzet íme anyanemzete fölé kerekedett.”

De ezek után olvassuk tovább Orbán Viktort:

„Kedves Barátaim! A két világ, egyfelõl a sorsára hagyott emberek, másfelõl az összetartó közösségek harcában, a kettõ közötti küzdelem csak ritkán zajlik a terepen és fegyverekkel. A vetélkedés a jövõért lelkekben, a szívekért folyik; ezért nekünk is lélekben kell elsõsorban megerõsödnünk. Ortega azt írja: „Az embernek minden pillanatban ki kell választania a maga létformáját, vagyis kényszerbõl szabad. A választás szabadsága pedig az, hogy az ember úgy érzi, bensõségesen felszólítják arra, hogy épp a legjobbat válassza.” Vagyis kedves Barátaim, ha mi magyarok nem választunk magunknak létformát, akkor majd más (a szupranáció!) választ nekünk. Ezért nekünk mindannyiunknak, akik a magyar kultúráért felelõsséget érzünk, és tudunk is érte tenni valamit, ugyan-az a feladatunk. Mutassuk meg, hogy a magyarokban is van akarat, erõ és szándék a választásra! Mutassuk meg, hogy van a magyar kultúrában annyi erõ, annyi ki nem apasztott, el nem herdált tartalék, amely képes visszaadni a szó értékét. Mutassuk (most) meg, hogy megtisztítható az a tó, amelynek vizét a rátelepített ipar folyamatosan szennyezi, és amelyben néha mi magunk is úgy kóválygunk, mint a hasvízkóros halak! Mutassuk meg, hogy egy egészséges kultúra képes lesz egy országhatárok nélküli világban is megtartani és újra-egyesíteni a magyarságot! És végül, kedves Barátaim, mutassuk meg, hogy csak az összefogásnak, az egymásért (s a nemzetért!) érzett felelõsségtudatnak, a közös munkának van jövõje. Csak annak a létformának van élhetõ jövõje, amelynek kereteit maga a nemzet szabja meg. (...) Lándzsát törünk az európai színtéren is a szabad nemzetekbõl álló kereszténydemokrata jövõ mellett.”

Orbán Viktor tehát szétfeszítette a korábban ‘mesterségesen’, kívülrõl ráerõltetett korlátait, és végleg kilépett a liberális mókuskerékbõl. Isten adja, még idejében!

Vác, 2004. február 3.

Czike László