Czike László

A Magyar Agartha kõbevésett templomai

(újabb vitairat helyett)

A templomosok (vö.: Simon Templar, templárius) a nevükben is hordozzák valós kötõdésüket. Fõképpen azáltal, hogy a szentföldi keresztes hadjáratok során a - Kr. u. 70-ben, Titus római seregei által lerombolt - jeruzsálemi Salamon-templom maradványai alatt keresték a Szent Grált.

Mások a templomot újabban bolygóközi ûrhajós leszálló-pályának kívánják újjáépíteni (gondoljunk csak Ezékiel ószövetségi próféta látomásaira, elrepülésére, - sõt, a tüzes szekéren „elvitt” Illés próféta hamarosan várható visszatérésére!), - az újból megérkezõ „istenségek” (netán csillagközi ûrhajók?) landolása céljából.

A templomépítés a templomos lovagok szent kötelessége.

A magyar templomos nagymester, Zelnik József az 1998-ban (Ökotáj) kiadott “A magyar kultúra selyemövezetei” címet viselõ egyik elõzõ könyvében külön fejezetet szentel Makovecz Imre fõ-építésznek (‘Magyar Agartha’: Makovecz Imre 60. születésnapjára), sõt - ”Miért épít az ember templomot?” címmel -, az építésnek.

De vajon hol? Csak a földön, anyagi értelemben, - kõbõl?

A dolgok szimbolikus-szakrális jelentése szerint a templomépítés a páholyszervezés szinonimája, - ezért kézenfekvõnek is tûnhet a válasz: underground, vagyis ‘a föld alatt’. Ugyanakkor nyilván-való, hogy a ‘Magyar Agartha’ felemlítése egy atavisztikus után-érzés. Ennek az õsi Agartha-legendának Erich von Däniken ‘Jelek a kozmoszból’ címû könyvében bukkantam a nyomára:

“A különleges hegyeket mindig is az istenek lakóhelyének vagy trónjának tartották. Példaként megemlíthetõ a Tibet nyugati részén fekvõ szent hegy, Kai Lasa, vagy a babilóniai napistennek, Belnek szentelt hegy, Bagistanus, vagy a Kréta szigeti Ida-hegy. Ábrahám is a hegycsúcsokon találkozott istenével, Mózes a Sínai-hegyen kapta a Tízparancsolatot, Dél-Amerikában pedig az Andok több hegyét tartják számon ‘isteni hegyként’, amelyeken az emberek más világokból származó lényekkel találkoztak. E szent hegyekhez kapcsolódnak még hatalmas méretû, föld alatti építményekkel kapcsolatos legendák. Az ilyen föld alatti, egymással is össze-köttetésben álló birodalmak mítoszait ‘Agartha’ néven foglalták össze. A szó a tibeti nyelvbõl származik, ahol valóban egy hajdani, legendás, föld alatti birodalom neve volt Agartha.

Az Agartha körüli mendemondákban, úgy tûnik, mégis van valami igazság. Ismeretes, hogy már régóta, a legendás inka uralkodó, Manco Capac elõtt állt Peruban egy megalitikus város, melynek a lakói úgy bántak a szikla-tömbökkel, mint mi a fa építõkockával. Amikor Pachacutec, az inka uralkodó (1438-1471) újra felépítette Cuzcót, templomok és paloták elevenedtek meg egy meg nem értett kultúra megalitikus romjaiból. Állítólag Virarocha, a teremtés istene építette õket, a kultúra eredeti neve pedig Acacama volt. Az 1950-es pusztító földrengés nyomán valóban elõbukkant két megalitikus templom. Az egyik csiszolt, zöld dioritból épült, és csak nyolcvan méterre állt Cuzco hajdani fõterétõl. A másik a régi inka szentély, Qoerikancha alatt található, amely pedig közvetlenül a mai Santa Domingó-i kolostor alatt fekszik. A spanyol történetírók szerint ebben a szentélyben arany trónokon ültek inka uralkodók konzervált múmiái, minden helyiség falát arany és ezüst borította, a csillagtemplomban meg egy hatalmas, arany napkorong és sok más égitest világított a mennyezetrõl.

Amikor a spanyolok rabolva és fosztogatva behozták a jámbor és békés keresztény vallást, hihetetlen mennyiségû nemesfémet és drágakövet zsákmányoltak ugyan, - a kincsek legnagyobb része azonban, melyet a conquistadorok eredetileg még láttak, titokzatos módon eltûnt a megalitikus idõkbõl származó hatalmas, föld alatti labirintusokban. ‘Chinkanas’ a neve e labirintusoknak még ma is. A mesterségesen a sziklába vágott aknák és folyosók egymást keresztezik, kanyarognak, tekerednek, - egymás alatt és fölött el-ágaznak a tér minden irányába. Csak hozzáértõk merészkednek le ezekbe a labirintusokba. Még az inka Garcilaso de la Vega is csak addig mert bemenni, ‘amíg a nap fénye világított’.

A modern régészet tud a labirintusok létérõl, de nem tesz semmit a titok felfedése érdekében. Néhány halálos kimenetelû baleset után Cuzco prefektusa befalaztatta a föld alatti labirintushoz vezetõ ismert bejáratot. Egy alkalommal két egyetemista diák hatolt be a föld alatti rendszerbe, ámde néhány kanyarulat és keresztezõdés után eltévedtek. De bátran továbbmentek, és eljutottak a Santo Domingó-i templom alá, ahol hallották, amint fölöttük miséznek. Kétségbeesett erõfeszítéseik ellenére sem tudták felhívni magukra a figyelmet. Egyikük - a sok kilométeres vándorlás kimerültségében - meghalt a sötét alagútban. A másik egy héttel késõbb talált egy kivezetõ nyílást. Aranyból készült kukoricacsövet tartott a kezében, de elméje megháborodott. Száz évvel ezelõtt Howard Vyse ezredes, brit kutató antik forrásokról tudósított, melyek szerint ’az egyiptomi Szfinx alatt titkos kripták és egy óriási barlangrendszerbe vezetõ bejáratok vannak’. A piramisok alatti birodalomról szólt a forrás, amelybe - a fáraók korában - csak a legfelsõbb papok rendjéhez tartozók léphettek be. A kapukat mágikus kulcsok nyitották, és csak a papok tudtak bánni e mágikus kulcsokkal anélkül, hogy bajuk esett volna. A Szfinx valójában ‘Szezám, tárulj!’ lett volna egy másik világ felé? Kapu Agartha elpusztult királyságához, vagy a halottas könyvekbõl jól ismert titokzatos országhoz, Amentihez? Az egyik piramis felirata szerint: ‘Az e világba vezetõ kapuk csak Hórusznak nyílnak meg, aki õket építette és megalapította; õ az, aki teremtette, õ az, aki õrzi, õ az, aki védi. Sohasem fognak meg-nyílni azok elõtt, akik nyugaton, keleten, délen, északon, vagy a Föld közepén élnek.’

A titkok birodalma, Agartha határai nem korlátozódnak kizárólag Dél-Amerikára vagy Egyiptomra. A múlt század végén a bánya-társaságok megpróbálták üzembe helyezni Sába királynõje núbiai aranybányáit. A derekibi bányában a kutatók érdekes felfedezést tettek. Egy mély tárnában olvashatatlan hieroglifákat tartalmazó kõfalat találtak. A fal felrobbantása helyett, ami dinamittal gyerek-játék lett volna; a bányatársaság betemette a tárnát, mivel egyéb-ként aranyat nem találtak… Az embernek néha megáll az esze! A régészet akkor még gyerekcipõben járt, Szudán meg rettentõen el-maradott ország volt. Érthetõ hát, ha a bányatársaság nem akarta megfizetni egy régészeti projekt költségeit; érthetetlen viszont, miért temették be a tárnát. Ma már senki sem törõdik vele. A hajdani királyság, Agartha néhány részlete Törökországban is megmaradt. A görög mitológiából ismerjük Odüsszeusz bolyongásait, aki egyik útján egy varázslatos alvilágba kerül, melyet oly valóságosan ír le, mintha tényleges élmény lett volna az utazás.

Kis világban élünk, egy parányi golyón a végtelen Univerzumban. Már nekiláttunk Naprendszerünk kutatásának, de saját Földünkön félünk a lapátot vagy a buldózert a megfelelõ helyen használni. Senki nem ás alagutat a piramisok alatt, senki sem merészkedik a perui ‘Chinkanas’-ba. Ilyen diszkrepanciák mellett senki sem tehet úgy, mintha valamennyi földi titok meg lenne oldva. Messze nincs megoldva.”

És akkor még nem beszéltünk arról, hol bujkálhat Arthur király serege Skócia alatt, merre lehet a Walhalla, az alvilág a szörnyû Styx-folyóval, s mit rejtenek Atlantisz városai az óceán mélyén. Vagy hogy merre van, és mit rejthet legbelül a Magyar Agartha – ahol „bölccsé megkövült” szellemkezek, boszorkányos ujjaikkal a kultúra és a politika selymét gombolyítják…

Fogalmunk sincs, mi lehet a Várhegy, a Budai Vár, a Bükk és a Bakony, vagy a fõvárosi metró alatt - a hadsereg, a politikai elit s a milliárdosok bunkereiben. Saját házunk tája helyett a nagyvilág és a régmúlt szennyesébe túrunk; ámbár a saját kazamatáink is koponyával s lábszárcsontokkal – skull and bones - vannak tele.

Vagy legalább tudnánk - mi lehet a magyar rendszerváltás mögött és alatt?!

*******

Jezowski kinyitotta a számítógépét, és feltelepítette legújabb szoft-ver szerzeményét, az „adobe” márkanevû „acrobat reader”-t, mely képes a „pdf”-formátumban készített fájlok elolvasására is. Mert elõzõ nap – kísérõlevél nélkül! – éppen egy ilyen dokumentumot kapott e-mailben. A feladó: bizonyos Jóskabácsi volt!

Simán megnyitotta, és elkezdte olvasni a szöveget:

„Íme a Rózsadombi Paktum eredeti, hiteles 24 pontja:

„1. A szovjet csapatok békés, barátságos kivonulása Magyar-országról.

2. A Szovjetúnió kárpótlása a hátrahagyott javakért.

3. Barátságos politikai és gazdasági viszonyok kiépítése a Szovjetúnió és Magyarország között.

4. Minden szovjetellenes tevékenység megakadályozása.

5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetúnió s Magyar-ország között.

6. Volt kommunista párttagok mentesítése minden büntetés alól.

7. A volt kommunisták (titkosszolgálat, határõrség és rend-õrség) megvédése az esetleges megtorlástól.

8. A volt kommunisták más pártokban indítása az ország-gyûlési választásokon.

9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.

10. Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.

11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.

12. A jobboldali vagy szélsõjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.

13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni.

14. A magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.

15. A románok, a jugoszlávok és a szlovákok irányában csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.

16. Az 1956-os eseményeket a kommunizmus megjavítását célzó mozgalomnak kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.

17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.

18. A Szovjetúnió - az átmentett kommunisták révén - meg-tartja politikai befolyását Magyarországon, az USA pedig megerõsítheti gazdasági befolyását a magyar üzleti életben.

19. Magyarország garanciát ad a magyarországi nemzeti kisebbségek nyelvi, népi, kultúrális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.

20. Magyarország teljes kártalanításban részesíti a magyar zsidókat a II. Világháborúban elszenvedett veszteségeikért.

21. A szocializmust kapitalizmussal felváltó rendszerváltás mûvében régi és új elit összeforr; míg két, látszólag szemben- álló, ellentétes oldalra, jobb-és baloldalra bomlik, - a világ-állami térfoglalás (és privatizáció) elleplezése érdekében. A volt „társadalmi tulajdon” a komprádor burzsoázia (nemzeti elit) közvetítésével – jutalékért, portfolióért cserében – teljes egészében a multinacionális társaságok tulajdonába kerül. Magyarország a NATO, majd az Európai Únió tagországává válik; földje – mint a szabad mozgású nemzetközi tõke része – szintén szupranacionális tulajdonként, a Világállamé lesz. Mindez nem érinti az ország eladósodását, amelyet fokozni kell, azért, hogy a nemzeti öntudat forrásai elapadjanak.

22. Míg a rendszerváltás alapvetõ folyamatait a háttérbõl a katonai hírszerzés vezényli, - a belbiztonsági hírszolgálatot (III./III.) be kell áldozni. Minden volt kommunista ügynöknek lehetõséget kell biztosítani, hogy információs tevékenységét köztiszteletben, páholyokban folytathassa tovább.

23. A magyarországi politikai pártok mûködését - a be-épített katonai hírszerzõk révén – a Világállamot is irányító Illuminátusok Rendje, annak B’nai B’rith és Grand Orient szintje irányítja és koordinálja, a Sioni Priorátus ellenõrzi.

24. A Paktumot aláíró személyek esküsznek, hogy a szabad-kõmûves eskü rettenetes terhe alatt titokban tartják három személy valóságos kilétét. Ezek: a világállam magyarországi helytartója, a nemzetközi nagymester; egy szövetségi elnök, aki a Priorátus helyi megbízottja, és a szakrális trónörökös, aki „kettõs fedésben” vesz részt a közéletben.”

Íme az eskü szövege:

„Esküszöm az istenre, a Világegyetem Nagy Építõmesterére, hogy a szabadkõmûvesség titkait soha föl nem fedem, és abból, mit a szabadkõmûvesek gyülekezetében hallani, látni vagy érezni fogok, senkivel semmit sem közlök, legyen az nõ vagy férfi, mielõtt jó eleve meg nem gyõzõdtem arról, hogy valódi testvér.

Ígérem, esküszöm, fogadom: soha semmi olyasmit nem írok, nem metszek, nem vések, nem nyomtatok, nem faragok, nem rajzolok, sem bármi hasonlót nem teszek, sem engedni nem fogom, hogy valami olyasmit írjanak, messenek, véssenek, nyomtassanak, faragjanak vagy rajzoljanak, avagy bármi hasonlót tegyenek papírra, ércre, homokba vagy földbe, vagy egyébre, ami ujj, vagy valamely eszköz nyomásának enged, legyen az mozgó vagy szilárd, vagy folyékony anyag.

Ezenkívül ígérem, esküszöm, fogadom, hogy hû leszek ehhez a páholyhoz vagy ahhoz, amelynek a tagja leendek, és csak a javára, vagy a kárának és ártalmának elkerülésére fogok törekedni; hogy minden ember, de különösen a megszorult testvéreim iránt szánakozó leszek, és hogy védeni fogom a hazát, és igyekezni fogok a hazám javát elõmozdítani.

Ha ezek közül csak egynek is ellene cselekedném, vágják el a gégémet, tépjék ki a nyelvemet, döfjék át a szívemet, és a hasamat felmetszvén, szaggassák ki a beleimet; majd meg-csonkított testemet dobják a tenger fövenyére, ahol huszon-négy óra alatt kétszer söpörjön végig rajta a dagály meg az apály, testem vérzõ tetemeit pedig égessék meg és bocsássák szélnek a hamvaimat, hogy még az emlékem se maradjon, fenn, nemcsak szabadkõmûvesek és más becsületes emberek között, de általában a föld színén sem! Isten engem úgy segéljen!”

Jezowski – mintha villám sújtotta volna – a földre roskadt.

Senki nem volt a közelben, hogy felmossa.

Vác, 2005. május 6.

Czike László