Czike László,

közgazdász-író, publicista

Petõfi Sándor magyar világszabadsága

Bevezetõ

Mefisztofelész = a Sátán, a Hazugság Atyja.

Nincs titok, ami ki ne derülne, „amit fülbe súgva hallotok, a háztetõkrõl hirdessétek”. A hazugságból nem terem igazság, a rossz fa rossz gyümölcsöt terem, „a fát gyümölcsérõl ismeritek fel” - mondotta volt Jézus Krisztus, a Szent Evangéliumban. A „rossz fa” gyümölcse a hamis, mára már rothadó, hazugságtól bûzlõ rendszerváltás.

„A FEJSZE PEDIG IMMÁR A FÁK GYÖKERÉRE VETTETETT” (Máté 3:10)

„Kivágnak és tûzre vetnek minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem.” Az Úr „szórólapáttal kezében kitakarítja szérûjét, és csûrbe gyûjti a búzáját, a pelyvát pedig olthatatlan tûzben elégeti.”

Minden bûnök legfõbb forrása a kevélység, az Isten-tagadás, a hazugság.

Soroljunk fel néhányat a jelenleg legaktuálisabb hazugságok közül!

Az elsõ hazugság:

Orbán Viktor szerint – nem a legfõbb! – az egyetlen probléma Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személye; magyarán: ha nem Gyurcsány lenne a mi­niszterelnökünk, hanem Orbán Viktor, Bod Péter Ákos, Dávid Ibolya, leg­ú­jabban Járai Zsigmond, vagy ép­penséggel Szili Katalin – nos, akkor Magyar­ország minden alapvetõ problé­mája mintegy varázsütésre, egycsapásra meg­szûnne. Ez nem igaz! Sajnos a prejudikált miniszterelnök-csere csak a kvázi-statáriumot szüntetné meg, az életünk minõsége hosszabb idõn át lényegileg mit sem javulna.

Meg kell jegyeznem, hogy a Gyurcsány-szindróma jogi és egyéb természetû ke­zelését illetõen rendelkezünk – ha más forrásból nem, a világirodalomból – tökéletes analógiával. Nevezetesen: Herman Wouk, a „Zendülés a Caine ha­dihajón” címû, precedens értékû remekmûvébõl kiderül a helyzet megoldása.

Az alkalmatlan kapitányt le kell váltani, le kell mondatni.

A második hazugság: Orbán szerint 1990-ben Magyarországon rend­szer­vál­tás tör­tént; mi több, ennek a rendszerváltásnak személy szerint õ lett volna, legalábbis az egyik legfõbb vezére. Ezzel szemben csak annyi történt, hogy az ún. „rendszerváltók”, egységes komprádor burzsoáziát alkotva, fúzionáltak az ún. reformkommunistákkal, és - miután Júdás-pénzként lecsípték 10-20 %-os jutalékukat - fillérekért eladták a mûködõ tõkét a szupranacionális társa­sá­gok­nak, s kiszolgáltatták Magyarország vagyonát, minden értékét, lakos­sá­gát és földjét a globalizációs háttérhatalomnak, a nemzetközi pénzoli­gar­chi­á­nak. Az elsõ hazugság „kezelésével” is összefüggésben – nagyjából mindent elõrõl kell kezdenünk; a kapitány leváltása csak az elsõ, ám szükséges lépés.

A magyar nép a rendszerváltásnak és az európai-úniós belépésnek eddig csak hátrányát látta, ezért elemzõ értékelés után le kell vonni a szükséges konzek­venciákat. Minden politikai lépésnek a nép, a nemzet érdekét kell szolgálnia.

A harmadik hazugság: Francis Fukuyama, amerikai történész-politológus, a­z amerikai és a világ-demokratúra egyik fõ apologetája szerint „a liberális de­mokrácia világméretû térhódításával a történelem, a társadalmi fejlõdés véget ért”, ami magyarul azt jelenti, hogy a liberális polgári demokrácia – mármint an­nak amerikai modellje, melyet Magyarország is másol – a létezõ legtöké­le­te­sebb politikai-társadalmi berendezkedés, így az emberiség következõ kor­sza­kaiban bármilyen jelentõsebb változás már csak a kialakult kereteken belül képzelhetõ el, tehát forradalmi változásokra többé nincsen szükség. Ez nem igaz, pusztán csak az amerikai modell önvédelme. Valójában a fejlõdés soha nem áll meg, más szóval ilyen értelemben is: ki tudja, mit hoz a jövõ, hiszen „ember tervez, Isten végez”. Hazai bölcs rendszervédelmezõ politikusaink és politológusaink (a fõ együttmûködõ haszonélvezõk) az importált mákonyt úgy interpretálták, és fõleg úgy fordították le az egyszerû emberek nyelvére, hogy: a liberális polgári demokrácia amerikai modelljének adaptálásá­val Magyarországon elérkezett a kánaáni idõszak, vagyis automati­ku­san megvalósult 1848 és 1956 minden fontos követelése. Mostantól már csak kisebb-apróbb módosításokra, kiigazításokra van szükség; nyilván ilyen kisebb kiigazítás lehet az is, amikor bevezetik az életbenmaradási adót, vagy el­hantolják az orvosi ellátás nélkül maradtakat, vagy amikor az ingatlan-adó be­vezetése után majd felvásárolják maradék otthonainkat is, vagy amikor ki­húzzák a kis­gazdák lába alól az utolsó talpalatnyi földet is, takarékosság és a verseny­képesség fokozása jogcímén. Nem igaz! 1848 és 1956 követeléseibõl, álmaiból mindmáig nem valósult meg semmi.

A negyedik hazugság: A rendszerváltó Antall-kormány deklarálta, miszerint mindazokat a szociális és egyéb vívmányokat megõrzi, amelyeket a leváltott szo­cialista rezsim garantált állampolgárai számára. Ma már tény, hogy ez a szép ígéret írott malaszt maradt csupán, a megszûnt elõnyöket új hátrányok­kal cse­rélhettük fel. A lényeg igazán röviden megvilágítható: Tété és Tébé. A „TT”-rövidítés a társadalmi tulajdont jelölte, s azt jelentette, hogy Magyar­or­szág minden termelõ és egyéb vagyona („a Gyár”) mindenkié, állampolgári jo­gon. E jogunktól aztán rövid úton megrövidítettek bennünket, amikor a nép akaratát meg sem kérdezve, gyakorlatilag egy tál lencséért elkótyavetyélték a teljes népvagyont, ahelyett, hogy népi részvény formájában szétosztották vol­na, mint például a csehek. A „TB”-rövidítés a társadalombiztosítást jelölte, amely szerint minden magyar állampolgár alanyi jogon jogosult az ingyenes tár­sadalombiztosításra, ezen belül a legmagasabb színvonalú szakorvosi ellá­tásra, továbbá a ledolgozott évei (munkaviszonya) és keresete alapján számí­tott nyugdíjra. Valamint mindazokra a szociális juttatásokra, amelyek a gyer­mekes anyákat, a családokat, a nagycsaládosokat (az otthonteremtést), a pá­lyakezdõket, a nyugdíjasokat, a munkanélkülieket és szegényeket, a betege­ket segítik. Ehelyett most fizetõssé teszik az egészségügyet is, és a nemzeti vagyon, az állami költségvetés, az úniós pályázati pénzek után privatizálják a kórházakat, a társadalombiztosítási pénzalapokat is (több biztosítós modell).

Felvetõdik a kérdés: mikor szavazott a nép arról, hogy szabadítsák meg a kollektív társadalmi tulajdonától, a társadalombiztosításától, végül Magyarország termõföldjétõl, a haza fizikai valóságától is?!

Mondanom sem kell, hogy a magyar nép ezt soha nem szavazta volna meg.

Az ötödik hazugság: Magyarország (a Kádár-rendszer, az MNB, Fekete János) 1973 és 1989 között összesen 1 milliárd USD valódi hitelt vett fel, melyet ka­matokkal együtt 12-szeresen fizetett vissza. A rendszerváltás elõtti utolsó mi­niszterelnök – Németh Miklós – a hatalom átadása elõtti utolsó pillanat­ban mégis talált 20,5 mrd USD „külsõ adósságot”, amely késõbb 22-re emel­ke­dett. Az 1990 és 2006 közötti - szintén 16 éves idõszakban – Magyarország nem­zetgazdaságának összesített adóssága minimum 140-160 milliárd USD-re növeke­dett, an­nak ellenére, hogy a különbözõ kormányok majdnem a tel­jes nemzeti tõkét eladták, szégyenletesen alacsony áron. Nos, ezek után jog­gal merül fel a kérdés: melyik gazdasági rendszer volt a hatékonyabb? Bizonyosan nem az, amelyik felszámolta a népvagyont és 8-szorosára növel­te az eladósodásunkat; leépítette, mûködésképtelenné tette a nemzetál­­lam min­den klasszikus funkcióját, tönkretette az oktatást és a tár­sa­da­lombiztosítást, s felszámolta a szociális gondoskodás valamennyi elért vív­­­má­nyát. Nem igaz, hogy ez a multinacionális magántõke, amely kisajátította Magyarországot, és az általa kitartott állam, jobb tulajdonos, mint a korábbi állam volt!

A hatodik hazugság: Semjén Zsolt, a Fidesz által reinkarnált KDNP elnöke a napokban nyilvánosságra hozta azt a 10 évre titkosított kormány-elõterjesz­tést, amely az aggasztó magyar demográfiai helyzet megoldására – pontosab­ban a ná­lunk mûködõ multik munkaerõigényének perspektivikus biztosítása érdekében – hozzávetõlegesen 1 millió fõ betelepítését tervezi, „ázsiai válság­övezetekbõl”. Az elektronikus média (mindenekelõtt a TV2 és a közszolgálati televízió) a meghatározást azonnal „pontosította”, és legott kínaiak betelepíté­sérõl kezdett beszélni. A kampányból megtudhattuk: Kína = válságövezet…

Kérdéses, hogy kormányunk a terveit egyeztette-e a népi Kínával?

Most itt állunk, mindenünktõl megfosztva, põrén, a hazugságok özönében.

És a magyar nép fele, értelmiségének jelentõs hányada még mindig a „sült­galambot” várja, hátha Gyurcsány, Kóka és Veres felvirágoztatja az országot.

Isten, haza, család

Aki nem hisz a feltámadásban, az örökkévalóságban, annak az életesélye a szabad rablásban való részvétel, az együtt üvöltés és ragadozás a farkas­falkával; a mostani farkastörvények között az ilyen ember – bárha ártatlan bá­ránynak is álcázza magát – hirtelen, vagy fokozatosan eladja a lelkét, és fel­áldozza, eladja a perc öröméért, a puszta túlélésért az örök életet.

Az Isten-hit minden más életprogramot megelõz, mindennél fontosabb.

Nem hagyjuk, hogy a magyar néptõl jöttmentek elvegyék Isten-hitét!

Akinek nincs hazája, annak nincs nemzete, nincsenek gyökerei. Az ilyen em­ber a végsõkig kiszolgáltatott a Gonosznak, aki kíméletlenül be is gyûjti a hitetlen,

Isten-hit nélkül kóborló, csetlõ-botló, sehová sem tartozó világ vándorait. Nem igaz, hogy új hazánk az Európai Únió, s hogy otthonunk a kitágult nagyvilág!

A mi édes hazánk Magyarország, s hazánkat nem adjuk oda senkinek.

Ezért visszaszerezzük az ország, a nép vagyonát, megõrizzük nyelvün­ket és õsi kultúránkat, és nem engedjük eladni a magyar földet!

Az embert Isten azért teremtette, s adta otthonául a Földet – s nekünk, magya­rok­nak édes hazánk, Magyarország földjét -, hogy a számunkra kijelölt terü­leten egységes nemzetként, biztonságos és szeretõ közösségben éljünk, amely­nek természetes munka- és életközössége a család, mely a társadalom politikai, gazdasági és szociális alapegysége. Minden Isten-félõ és ember­szeretõ ember boldog családban szeretne élni, és olyan nemzetben, államban, amely a boldog, dolgos családok biztonságos, védelmezõ nagyobb családja, s amely nemzet szintén békés és alkotó tagja a nemzetek nagy családjának, az Isten-félõ emberiségnek.

A kozmopolita világállam nekünk, magyaroknak nem kell!

Nem engedjük fel­szá­molni sem a keresztény családot, családeszményt, sem a nem­­ze­tet, a magyar nemzetállamot, mert a nemzet és a család a biztonságos emberi élet mindennél fontosabb, alapvetõ védõbástyái!

Tanúságtétel és fohász

Jézus Krisztus, Urunk, aki véreddel megváltottad az emberiséget, Hoz­zád fohászkodunk. Kérünk téged, segíts minket a tisztánlátásban, és add, hogy a magyar nép sürgõsen visszataláljon Hozzád, mert Te vagy az egyetlen esélye. Magyarország katasztrofális testi-lelki állapotban, közvetlenül a feneketlen szakadék, a teljes és végleges megsemmisülés szélén tántorog, s ellenségei kóbor keselyûkként tépik húsát, s szívják a vérét. Kérünk, Uram, segítsd vissza ezt a szerencsétlen népet a hite­hagyásból a szilárd Isten-hitbe! Add meg, kérünk, Uram, hogy Magyar­ország, édes hazánk felvirágozzék, s a magyar lelkek meggyógyultan, újra a Te méltó ottho­noddá válhassanak, s Magyarország a miénkké.

Szûz Mária, Nagyboldogasszony, Magyarország védõszentje, Menny­or­szág királynéja, kérünk téged, járj közben Szent Fiadnál, hogy csoda tör­ténjék, és a magyar nép, Magyarország mégis megmenekülhessen.

Mert Magyarországon már csak a csoda segíthet…

Ha mégis pusztulnunk kell, hát tegyük békével, méltóságteljesen.

De elleneinkkel szemben jottányit sem engedünk a ’48-ból s az ’56-ból!

A magyar nép eddig két dicsõséges forradalmat vívott nemzeti függetlensége elnyeréséért – mindkettõt leverték, és vérbe fojtották idegen nagyhatalmak. Az 1848-as polgári forradalom és nemzeti szabadságharc célkitûzése a polgári nemzetállam politikai, gazdasági és pénzügyi függetlenségének megteremté­se volt – az osztrák császársággal szemben. Az 1956-os forradalom célkitûzései nagymértékben hasonlóak voltak – megszabadulni a szovjet-orosz elnyomás­tól, megteremteni a független és semleges ma­gyar nemzetállamot, s újraindítani a kommunizmus által berekesztett polgáro­sodást. De az ’56-os forradalomnak volt egy merõben új, „formabontó”, explicit formában még ki sem bontott „terve” is: a tulajdonviszonyok, illetve a termelési és elosztási viszonyok átala­kí­tásával elindulni egy olyan, szervesen „úttörõ” magyar úton, mely se nem kapitalizmus, se nem kommunizmus, hanem egy sajátosan har­ma­dik út, amely mindkét „izmus” negatívumait, hátrányait kiküszöbölhette volna. Lett volna még egy „harmadik” forradalom is, amelyet nem tetszettünk megvívni. Mivel a várt szükséges megtisztulás elmaradt, sõt, el sem kezdõdött; ma, 17 évvel a hamis rendszerváltás után egy olyan társadalmi rendszerben é­lünk, amelyik a szerencsétlenségünkre mindkét „izmus” hátrányait ötvözte, az elõnyeiket pedig - átvétel helyett – módszeresen felszámolta. A rendszerváltók inkább csak pénzváltóknak bizonyultak, és hiába döngetik a mellüket, mint­ha bizony „forradalmárok” lettek volna – miniszterelnökünk például Batthyány La­jos, mártír miniszterelnökünkhöz hasonlítja, méri magát! -; sajnos a napnál is vi­lágosabban láthatjuk: mindmáig sem 1848, sem 1956 szellemiségébõl, lé­nyeges tartalmi követeléseibõl nem valósult meg semmi. Ez a rend­szer nem az a demokrácia, amelyért nemzeti hõseink, õsapáink a vérü­ket hullatták, amelyért népünk vérével áztatta e szent magyar földet!

Urunk-Istenünk, legyen meg a Te akaratod, miképpen Mennyben, azon­kép­pen itt a Földön, Magyarországon is.

Sokat gondolkoztam rajta, vajon a márciusi ifjak, Petõfiék hogyan fogalmaz­nák meg politikai követeléseiket, ha a mai Magyarországon élnének?

Az alábbi következtetésekre, megfogalmazásokra jutottam:

Kérlek, Krisztus Urunk, szenteld meg a mi 12 pontunkat!

Ámen.

Mit kíván a magyar nemzet?

1.

Követeljük a magyar Országgyûlés külsõ és belsõ szuverenitásának hely­re­állítását! Kétkamarás Országgyûlést, amely a nemzetek feletti gazda­sá­gi, pénzügyi, po­li­tikai és katonai hatalmak, szövetségek, az MSZMP rejtett utód­szervezeteinek, s az MSZP vállalkozói és politikai holdud­va­rá­nak nyílt érdek­kép­viselete helyett legitim és valódi népképvi­se­letet valósít meg, a Szent Koro­na által jelképesen képviselt jog, a népfelség jegyében. Olyan új Alkotmányt, s új törvényeket, amelyek a magyar valóság re­alitásaiból, azok ismeretébõl, el­is­merésébõl fakadnak, és valóban a nép, a nemzet, a magyar emberek sorsá­nak jobbá tételét, életminõségének folyamatos javítását szolgálják.

2.

Követeljük a magyar sajtó s az internet szabadságát, a kiegyensúlyozott és hiteles tömegtá­jé­­koz­tatást, a politikai cenzúra meg­szün­te­tését! A fik­tív, vir­tuális „té­nyek”-kel, hamis illúziókkal, rémségek, szenzációk haj­há­szásával, terjeszté­sé­vel, tudatosan lélekromboló világkép vetítésével, kozmo­polita hazudozással és valóságshow-orgiával támogatott és elleplezett tömeg­ma­ni­puláció min­den mûfajának, formájának a betiltá­sát, az ÁVH-s szellemi gyökerû libe­rális sajtómonopólium felszámolását, az állami hirdetések egyen­lõ elosztását, az általános elhallgatás és sanda félrevezetés helyett a hiteles hírszolgálatot és tájékozta­tást a mindenkori valós eseményekrõl. Kon­zervatív napilapokat, és a kormánytól pénzügyileg, jogilag és politikailag is független magyar állami közszolgálati televízió létrehozását és mûködtetését.

3.

Követeljük a független magyar külügyminisztérium és külpolitika lét­re­hozását és megvalósítását! Olyan hatékony, semleges külpolitikát, amely nem az USA, az Európai Únió és a „Terrorellenes Koalíció” kvázi-helytartó­ságaként, végrehajtó ügynökségeként a világhatalmak és szupranacionális tár­saságaik politi­ka­i, pénz­­ügyi és gaz­dasági ér­de­keit, hanem az egy­etemes ma­­gyar nemzet céljait és érdekeit képviseli hazánkban, a Kárpát-medencé­ben s min­denütt a világon. Követeljük a Rózsadombi Paktum hazaáruló szel­lemiségében fogant és kötött nyilvános és titkos nemzetközi szerzõdések ma­gyar nyelven tör­­ténõ, azonnali és maradéktalan nyilvánosságra hoza­talát, fe­lülvizsgálatát, és érvényességük szükség szerinti felfüggesztését.

4.

Követeljük felelõs magyar pénzügyminisztérium létrehozását és mûköd­te­tését! Olyan pénzügyi és költségvetési politika megvalósítását, amely nem a nemzetközi pénzoligar­chi­a, ezen belül a Nemzetközi Valutaalap és a Vi­lág­bank monetáris, vagy az Európai Únió fiskális diktátumainak szolgai és me­chanikus teljesítését tekinti elsõrendû feladatának. Olyan pénzügyi irányí­tást, amely a ka­matrabszolgaság terheinek, a nép elnyomorításának ci­nikus fo­­ko­zása helyett, elfogadható és stabil (családi-) adórendszer mûködteté­sé­vel, a belföldi (kis)vál­lal­kozók, a nemzeti (ipari és mezõgazdasági) termelés, és a kereskede­lem támogatásán, fejlesztésén munkálkodik. Egy ország csak úgy lehet sikeres, ha az állampolgárai mindannyian emberhez méltóan élnek. Ezért - munkahelyteremtõ állami beruházásokkal - min­dent meg kell tenni a teljes foglalkoztatottság megközelítéséért. A költségvetési kiadásokat a min­den­kori életszínvonalhoz kell igazíta­ni, mert a társadalom, az emberek jóléte, életminõsége elsõbbséget élvez az állam mûködésének közterheivel szemben. A társadalmi javak ma­gánosí­tá­sa, eladása nem használható fel a költség­ve­té­si hiány kiegyenlítésére. Társasági példával élve: egyetlen ügyvezetõ igazgató sem jogosult arra, hogy gondatlan gazdálkodásának veszteségét a vállalat esz­közeinek, ingatlanainak értékesítésével egyenlítse ki. A hiányt elõidézõ, növelõ állami akciókat törvényben kell megtiltani, a felelõ­söket visszamenõleg fele­lõs­ségre kell vonni. Követeljük a privatizációs szabad­rablás érdem­telen nyer­te­seinek utólagos elszámoltatását, az elrabolt va­gyonok visszavételét, s a ko­rábban állami tu­lajdonú legfontosabb közüzemek (el­sõ­ként az elektromos mû­vek) visszavásárlását. Követeljük a magyar termõföld külföldiek – akár természetes, akár jo­gi személyek - részére történõ értékesítésének teljes körû végleges tilalmát.

5.

Követeljük a Magyar Nemzeti Bank - s a magyar nemzeti valuta, a fo­rint – függetlenségének helyreállítását, a bankjegykibocsátás nemzetállami mo­nopóliumának visszaállítását! Az MNB-nek nem a magyar nemzetál­lam­tól, nem a mindenkori kormánytól, hanem a nemzetközi pénzoligarchia uzso­rakamat-szedõ in­téz­mé­nye­i­tõl, elsõsorban a Nemzetközi Valutaalaptól és a Vi­lágbanktól kell függetlenné válnia. Követeljük emellett az MNB elmúlt 20 évi valamennyi jelentõsebb bel-és külföl­di pénzügyi tranzakciójának nyilvá­nosságra hozatalát, dokumentálását, felülvizsgálatát, továbbá a meghatározó kereskedelmi bankok konszolidációjának, privatizációjának felülvizsgálatát, a té­nyek és a sze­mélyi fe­lelõsség megállapítását. Az indokolatlan és felesleges állami – kül­sõ és belsõ - hitelfelvételeket meg­ kell szüntetni. A belföldi keres­ke­delmi forgalom szükségleteinek megfelelõ bankjegymennyiség ki­bocsátását az állam mo­nopóliumának gyakorlása révén kell biztosítani, anélkül, hogy a forgalomba hozott pénzmennyiséget bármiféle külföldi uzsorakamat terhelné.

(Megjegyzés: ma az állami költségvetés cca. 40 %-a uzsorakamat-kiadás...)

6.

Követeljük a magyar állam belsõ és külsõ adósságállo­mánya ke­letkezé­sé­­­nek és kezelésének 25 évre visszamenõleges felülvizsgálatát, a világ­banki uzsorakamat-fizetés azonnali megtagadását, tételes elszámolást a titokban felvett hitelekkel, és a vétkesek felelõsségre vonását! Amióta a D 209-es fedõnevû pénzügyi szakember 1982-ben beléptette Magyarországot a Nemzetközi Valutaalapba (állítólag azért, hogy elõnyösebb kondíciókkal jut­hassunk világbanki hitelekhez), azóta gyorsuló ütemben folyik az állam, az or­szág eladósítása. Antall a nem­zeti vagyon szezonvégi kiárusításából akarta ki­egyenlíteni a kommunizmustól elszámolás nélkül örö­költ 22 milliárd USD állam­adósságot, de „koncepciója” csúfosan megbukott. Az 1990-ben cca. 100 milliárd USD üzleti értékû nemzeti mûködõ tõkénk a kampányszerû privati­zá­ció során, 15 év alatt szinte nyomtalanul eltûnt, az eredeti érték 10 %-át is alig kitevõ privatizációs bevétel döntõ hányadát pedig felemésztették az ÁVÜ és az ÁPV Rt. (meg az állam egyéb-) improduktív költ­ségei. Torgyán elnök úr a TV2 reggeli mûsorában megemlítette, hogy az ország adóssága meghaladja a 100 milliárd USD-t, mire Havas Henrik nevetve válaszolta, hogy „akkora a valutatartalékunk, amibõl a teljes adósság kifizethetõ”, majd berekesztette a beszélgetést. Mi ezzel szemben az igazság? Az említett dollár-adósság 17 év a­latt 3-4-szeresére emelkedett. De a ’90-es évek közepétõl megjelent a „belsõ” államadósság is, államkötvény-kibocsátás formájában, amelynek állománya már a Fidesz-kormány idejében is elérte a 9.000 milliárd forintot, de mára a csil­lagos égig szökött, s a hivatalos adatokban is elismerten 16.000 milliárd fo­rint. Ezek eddig csak az államadósság jogcímei, ezen felül jelentkezik még a vállalkozások önállóan keletkeztetett külsõ hiteltartozása, továbbá a lakosság deviza-hiteltartozása, mely utóbbi önmagában 30 milliárd USD, s meredeken növekszik. A kormány 4-5 éve gyökeresen átrendezte az államadósság-­nyil­ván­tartások szerkezetét, emiatt az adatsorok összehasonlíthatatlanok, hiszen a szerkezet-változtatással visszamenõleg is „átírták” a statisztikai adatokat, me­lyek tételes egybevetése így lehetetlenné vált. Két dolog mindenesetre bi­zo­nyosan megállapítható: (1) az államadósság összege az átrendezés révén nem csök­kenhet; (2) készül egy nyilvántartás belsõ használatra, és egy másik az Európai Únió tájékoztatására. A nemzetgazdaság teljes adóssága egységesen, dollárban is kifejezhetõ, hiszen a forint már legalább 7 éve konvertibilis. Ma­gyar­­ország, a magyar nemzetgazdaság (állam, bankok, vállalkozások, la­kos­­ság) összesített adóssága ma jelentõsen meghaladja a 150 milliárd USD-t, ami 7-8-szorosa a 17 évvel ezelõttinek, míg a nemzeti mûködõtõ­ke - mint említettem – eltûnt. Az állam valutatartaléka 10-15 milliárd USD között mozog, maximum 20 milliárd USD. Ebbõl nemigen rendezhetõ a 150 milliárd USD adósság. Ennek elmondására Havas Henrik nem hagyott idõt…

Az már csak „hab a tortán”, hogy a valutatartalékunk többségében spekula­tív forró-tõke pénzelemekbõl áll, amely pénz csak ideiglenesen tartózkodik Ma­gyarországon, fõként azért, hogy a forint árfolyam-ingadozásaiból lecsíphetõ kamatnyereséget bezsebelje. Ez idegen pénz, amely egyrészt „kamatköteles”, másrészt nem fordítható államadósság kiegyenlítésére. A magyar gazdaság és az állami költségvetés igazi betegsége az uzsorakamat-fizetési köte­le­zettség, ami abból ered, hogy a magyar állam lényegében lemondott a bankjegy-ki­bo­csátási jogáról, monopóliumáról az IMF, a Világ­bank ja­vá­ra, ami­nek egyenes kö­vetkezmé­nye, hogy a magyar állami költség­vetés a nemzetközi pénz­oligarchia hûbérese, kitartottja, vagyis kiszol­gáltatott a nemzetközi bankrendszernek. Követeljük tehát Magya­ror­szág terv­szerû eladósításának, kifosztásának beszüntetését és kamat­mentes pénz kibocsátását, a független magyar állam jogán!

7.

Követeljük nemzet-, nép-és vállalkozásbarát bankrendszer kiépítését és mûköd­te­té­sét! A Magyar Nemzeti Bank és a kereskedelmi bankok számára meg kell til­tani a túlköltekezõ állami költségvetés uzsorakamatra történõ hi­tel-finanszí­ro­zá­sát; a bankok legyenek (tulajdonosként is) érdekeltek a belföl­di (nemzeti) ter­melés, a nemzeti vállalkozások (és a lakosság) akcióinak, hite­leinek, pénzügyi ter­heinek rentábilis finanszírozásában, vagyis végezzék azt a klasszikus feladatot, amire a gazdaságtörténelem eredetileg életre hívta õket.

8.

Követeljük az állami költségvetés valódi reformját! Olyan állami költség­ve­tést, amely nem az értelmetlen és meddõ hitelfelvételek improduktív uzso­ra­kamat-fizetésére, a nemzetközi pénzoligarchia profitérdekeinek kielégíté­sé­re, és nem a kü­­lönbözõ párt-és politikai lobbyk érdekeinek korrupt érvénye­sí­tése céljából koncentrálja az adófizetõk pénzét, hanem fõként munkahely-teremtõ beruházások támogatásával, infrastruktúra-építõ közmunkák töme­ges szer­ve­zésével a munkanélküliség, a hajléktalanság és a szegénység fel­szá­molásán, a magyar nép boldogulásán munkálkodik. Vagyis olyan ál­lamot aka­runk, amely a közérdeket, elsõdlegesen és kizárólag minden magyar ál­lam­polgár (jog)biztonságát és jólétét szol­gálja, nyilvános vagy fedett külön-ér­dekek szolgálata helyett és nélkül. Követeljük ezért a pénz­szûkítõ költség­ve­té­si, és az általános uzsorakamat-szedésre épülõ mone­táris politika azonnali beszüntetését, az általános eladósodás megállítását. Követeljük továbbá az ál­lami korrupció maradéktalan és haladéktalan felszámolását, az intézményes és magáncélú nemzet-árulás minden formájának megszüntetését, mivel nem létezik (nem létezhet) olyan „magasabb rendû nemzetközi érdek”, amely felül­írhatná a magyar nemzet egyetemes érvényesülésének, életkörül­ményei fo­lyamatos javításának elsõdleges és legfontosabb célját, érdekét.

9.

Követeljük valamennyi magyar állampolgár alanyi jogú, ingyenes társa­da­lombizto­sí­tá­sának, szakorvosi ellátásának teljes kö­rû helyreállítását! O­lyan (egybiztosítós) álla­mi társada­lom­biztosítást, amely elviselhetõ (megfi­zet­hetõ) állampolgári és intézményi be­fizetési kötele­zettség elõírása mellett takarékosan és hatékonyan gondoskodik egészségünk megõrzésérõl, az alap­vetõ szociális juttatásokról, és a nyugdíjról.

10.

Követeljük az igazságszolgáltatás teljes autonómiáját! Olyan, a minden­ko­ri kormány­zat politikai hovatartozásától ténylegesen függetlenül, gördülé­ke­nyen és ha­té­­ko­nyan mûködõ (naprakész) jogrendszert és igaz­ságszol­gál­ta­tást, amely nem a kommunista-internacionalista diktátumokon, nem a kozmo­polita-szupranacionális „liberális” polgárjogon, hanem a kétezer éves keresz­tény erkölcsön alapul. Követeljük a közbiztonság helyreállítását, s a bûnözés­nek a lehetõségekhez mért maximális visszaszorítását.

11.

Követeljük a magyar nemzeti kultúra és a vallás teljes szabadságát hatá­ra­inkon be­lül és kívül! A határainkon túli magyarság kultúrájának támoga­tá­sát, számukra a honi politikai választójog és a kettõs állampolgárság bizto­sí­tását. A szélsõséges vallási és egyéb szekták mûködésének, a különféle ízlés­romboló "kultúrcikkek" árusításának, televí­zi­ós sugárzásának, a kábítószer-fogyasztás és a pornográfia minden formájá­nak szigorú betiltását és felszá­mo­lását. Olyan ingyenes oktatási rendszert, mely becsületes, erkölcsös, szor­galmas, szakértelemmel dolgozó békés állam­polgárokat nevel; ingyenélõ tolva­jok, maffiózók, gengszterek és korrupt ál­lam­hivatalnokok; munkanélküliek, haj­­lék­talanok, nincstelenek és egészségügyi ellátatlanok he­lyett. A politikai kont­raszelekció meg­ál­lítására az állam kedvezményezze az alkotó tehetségek természetes kiválasztódását, életkörülményeik és munka­le­hetõségeik állandó és tudatos bõvítése, javítása által. Magyarország legyen a szelíd, mûvelt, tisz­ta tekintetû, boldog, jómódú családos polgárok országa. A nemzeti kultúra pri­mátusa azt jelenti, hogy évezredes kultúránk nem fér össze (és meg) a Ma­gyarországra minden irányból beáramló multikul­tú­rális szeméttel és kacat­tal, amit éppúgy meg (és ki) kell tiltani, mint a romlott ételek és a német sze­métbálák „behozatalát”. Az állam és az egyház széjjelválasztá­sa nem jelent­he­ti azt, hogy vallás és vallástalanság – erkölcs és erkölcstelenség, érték és ér­téktelenség - egyenértékûek és egyen­rangúak lennének. A sze­líd meggyõzés eszközével korlátozni kell a hitetlenség, a hite­hagyás – a jog eszközével pedig a sátánista szekták és tanításaik elterjedését.

Hangsúlyoznunk kell, hogy Magyarország - legalábbis a történelmi gyöke­re­it te­kintve - keresztény jogállam, s nem csak egy európai tucat-ország, amely a bal­liberális pogány demokratúrák ideiglenesen még magyar nyelvû változata.

12.

Követeljük, hogy a Magyarország területén állomásozó külföldi haderõk, bizton­sági ala­kulatok azonnal térj­enek vissza hazájukba, a magyar kato­nákat pe­dig többé semmilyen jogcímen ne vigyék külföldre. Volt még egy pont az eredeti követelések között – ugyebár. Únió Erdéllyel… Engedjék meg nekem, hogy cinikus „szociálliberális” gondolkodásmódban kommentáljam! „Lám, ez a ’48-as forradalmi követelés (is – sic!) maradéktalanul megvalósult! Hiszen 2007. január 1-je óta egy, közös Únióban élünk Erdéllyel, ugyebár?”

Visszatérve tehát aktuális követeléseinkre, az elmondottak szerint fogalmaz­hatná a márciusi ifjak 12 pontját Petõfi Sándor, ha ma élne. Petõfi, aki egy­szerre volt világpol­gár és ma­gyar hazafi, a szavak legnemesebb értelmé­ben.

Mert Petõfi világszabadságról álmodott; s nem egy orwelli világállamról…

Mindezek alapján Magyarország gyökeres megújulására van szükség.

Ezért vagyunk itt, hogy ezt elindítsuk.

Vác, 2007. március idusán

Czike László